A pláza fényesre polírozott átriumában a mennyezeti LED-csíkok mesterséges napfénye úgy derengett, mintha a bruttó hazai termék maga szivárogna a horganyzott elszívócsövekből. Lent, a gránitlapokon a Központi Fogyasztói Bizottság tagjai ültek egyetlen összetolt kerti asztal körül, mint novemberi esőben az eltévedt verebek.
A vezérigazgató megigazította a hajtókáját, majd az asztal közepére helyezett egy guriga fényes, műanyag csomagolózsinórt.
– Polgártársak – mondta, és a hangja halkan megreccsent a tér akusztikájában. – Nincs idő elméleti vitákra. Rendszerszinten kell megvizsgálnunk a kötél kérdését. Mert mi a modern élet célja? A bevásárlókosár folyamatos, gördülékeny mozgása a pultok között. A kasszák kopogó rigmusa az a záróakkord, amely a megfeszülő testben a görcsöt katarzissá oldja. És hol kezdődik ez? A reklámok sötétjében. A magzatot még el sem engedte a biológiai ellátórendszer, de a szomszédok elvárásai máris a hitelkártyához láncolják.
– Úgy van – bólogatott a főkönyvelő, és ujjával feljebb tolta keret nélküli szemüvegét. – De a következő fázisról se feledkezzünk meg. Amikor a polgár kilép a babakocsiból, a kötelék átalakul. Hűségeskü, kötelező autócsere, lakbér és a svájcifrank-alapú hitel részletei. Ezekből a láthatatlan, áruhitelből font szálakból fonódik az a háló, amely a parkolóhoz rögzíti az egyént.
A hűtőpultok zümmögő félhomályából ekkor előlépett a hitelbiztosítási igazgató. Hűvös nyugalommal lépkedett a járólapon, kezében egy méretre vágott, hófehér kenderkötéllel.
– Mindez csupán felvezetés – suttogta. – Az igazi szintézis a harmadik fázisban dől el. Amikor a polgárnak elege lesz a felhalmazott tárgyakból, a hitelekből és a felesleges lakásdekorációból.
Odalépett a mennyezetről belógatott fémgerendához, átvetette rajta a kötelet, és megigazította a hurkot.
– Íme a végleges tétel. A kötél, amely hivatott magára venni az eladósodott ember teljes súlyát, hogy a szorongó test ne zuhanhasson a polivinil padlóra, hanem szabályosan, a mutatókhoz méltóan függjön a rendszerben.
A kerti osztályon, a műanyag törpék és a leárazott muskátlik között csendes volt a délután. Lili, a tizenhét éves eladótanuló a damilos fűszegélyezők dobozait igazgatta a polcon.
Nehéz léptek zaja törte meg a hűtőkompresszorok egyenletes zúgását. Egy ötvenes, torzonborz férfi állt meg a sor elején. A haja borzas volt, a tekintete csapzott, a mozdulataiban pedig volt valami sűrű, szögletes feszültség.
– Kislány – szólalt meg rekedten. – Merre vannak a kötelek? Olyan kellene, ami legalább száz kilós rángatózást is kibír. Nem szakadhat el.
Lili keze megállott a polc szélén. Az árcédulázó pisztoly halkan koppant a betonon, ahogy kicsúszott az ujjai közül. A fülében zúgni kezdett a vér. Száz kiló. Rángatózás. A férfi arcát nézte – az elnyűtt kabátot, a kimerültség mély árkait a szeme alatt –, és a torkában megakadt a levegő. A sorok közötti tér hirtelen szűkké és nehézzé vált.
A férfi türelmetlenül bólintott, majd amikor a lány megkövülten a hatodik sor felé mutatott, szó nélkül elindult a jelzett irányba.
Kiválasztotta a legvastagabb kenderkötelet. Két kézzel megragadta a két végét, teljes testsúlyával megrántotta, hogy kipróbálja a szilárdságát, majd a karjára tekerte, és a pénztárak felé vette az irányt. Lassan, egyenletes léptekkel haladt végig a fotocellás kijáraton, át a parkoló szürke betonján, egészen a faluszéli utcákig.
Otthon, a kopott kerítés mögött két kiszuperált, piros postás kocsi állt a fűben. Géza elővette a kést, méretre vágta a kötelet, és olyan műgonddal kötözte össze a két kocsit, mint aki teherhajók kikötőkötelein tanulta a mesterséget. Régi nadrágszíjból és a megmaradt kenderből bivalyerős hámot kerekített, a hurkot a mellkasára illesztette, a kötelek végét pedig a kocsi rúdjellegű tengelyéhez csomózta.
Mire a felesége kitolta a konyhaablak szárnyát, a két összekötött kocsiban már ott ült a nyolc unoka. Géza négykézláb ereszkedett a döngölt földre, nekifeszült a hámnak, és a kötelek megfeszültek. A kocsik kerekei nyikorogva megindultak a poros udvaron, a kerekek mögött felszálló finom porfelhőben pedig felharsant a gyerekek nevetése.