Wittler Adolf a harmincas évek végén nem a világ meghódításán törte a fejét, hanem a schnaucerekén. Berlin csöndes, békés szegletében vezetett egy kutyakozmetikát, ám hamar kiderült, hogy nem egy sima fazonkiigazító iparosról van szó, hanem egy látnokról. Adolf ugyanis vallotta, hogy a rendezett külsejű eb a fegyelmezett haza záloga.
Így esett, hogy a szalonjába betérő összes kutyának – legyen az uszkár, vizsla vagy német juhász – a frizuráját szigorúan egyharmad-kétharmad arányban, a jobb oldalon választotta el, és mindegyiknek apró, fegyelmezett kefebajuszt nyírt a pofájára. A hatás lenyűgöző volt: a környék kedvencei úgy néztek ki, mintha most léptek volna ki egy katonai parádéról, és a tulajdonosok is büszkébben sétáltatták őket.
A civil megrendelések hamar szűknek bizonyultak. A Wehrmacht logisztikusai hamar felfigyeltek Wittler mester munkásságára, és rövidesen megérkezett a katonai megbízás: a frontra induló tüzérség összes lovát pontosan az előírt fazonra kellett nyírni. A lovak szigorú oldaltválasszal és büszke kefebajusszal vonultak a csatatérre, ami elmondhatatlan morális tartást adott a birodalmi lovasságnak.
Ám a háború kegyetlen dolog; a lovak hamarosan elfogytak a harcmezőn, a német nehézipar viszont még mindig ontotta magából a harckocsikat. Wittler nem esett kétségbe. Ha nincsen ló, van acél! A hatékonyság jegyében átköltözött a gyárakba, és mostantól a Pz.Kpfw. harckocsik lövegtornyaira kellett mintaként felfestenie a jól fésült formát és a tisztelet parancsoló kefebajuszt. Mire a front összeomlott, Wittler háta mögött már egy komoly, nemzetközi szintű cégbirodalom szerveződött.
A németek ugyan elvesztették a háborút, de Wittler Adolf nem volt az a fajta ember, aki egy kis vereség miatt lemondana a jövőről. Rommá égett, szegény Németországból a csábító Amerikába emigrált, hogy új alapokra helyezze a birodalmát. Az elején nemigen boldogult; az amerikaiak valahogy nem tolerálták a kutyákra kényszerített kefebajuszt, a helyi pitbullok pedig kifejezetten sértve érezték magukat az oldaltválasztástól.
Ám hála istennek maradt némi tőkéje, amit okosan befektetett: megvette a hetvenes évek hajnalán kibontakozó trapéznadrág-gyártást. A siker elementáris volt, a világ pedig hamarosan ebben a furcsa, alul bővülő uniformisban járta a diszkókat.
De egy igazi birodalomépítő nem elégszik meg a textiliparral. A trapéznadrág után már csak pár logikus lépés következett: Wittler Adolf utolsó, mindent koronaékszerként koronázó nagy dobásaként az újonnan felfedezett, a Szaturnusz körül keringő, Balaton nevű hold terraformálásába vágott bele.
Azóta is ott kering a fenséges égitest agyagos, sekély, ám tökéletesen leaszfaltozott partjaival, ahol a csillagközi turisták már évtizedek óta élvezik a lángost, miközben a helyi holdkóros kutyák szigorúan egyharmad-kétharmad arányban elválasztott frizurával, fegyelmezetten ugatják a mindenséget.
Rádli Róbert