Egy autószerelő vállalta, hogy kicseréli a kiégett tompított fényszóró izzóját. Útba esett, így Zoltánnal megbeszéltük, hogy hétfőn reggel odavisszük az autót, délután pedig elhozzuk.
Hétfőn délután telefonáltunk.
– Kész az autó?
– Még nincs, de holnapra meglesz.
Kedden hívtuk.
– Na, hogy állunk?
– Már megnéztem, melyik izzó kell bele. Holnapra biztosan kész.
Szerdán ismét telefonáltunk.
– Megvan az izzó?
– Megvan, csak még be kell szerelnem.
– Az mennyi idő?
– Nem sok. Péntekre jöhettek.
Pénteken felhívtuk.
– Elkészült?
– Még nem egészen. Tudják, ezeknél a modern autóknál már nem olyan egyszerű ez.
Zoltán rám nézett, én a telefonra.
– De hát csak egy izzó.
– Persze, persze. Jövő hét keddre biztosan meglesz.
Kedden újra telefonáltunk.
– Készen van?
– Még nincs.
– Akkor mikorra lesz?
– Remélem, péntekre.
Pénteken a szerelő készségesen felvette a telefont.
– Na, mi a helyzet az izzóval?
– Hát, bízzunk benne, hogy a jövő héten sikerül.
A következő héten hétfőn hívtuk.
– Szerelő úr, szerdára meglesz?
– Reméljük.
Szerdán:
– Péntekre?
– Én is ebben bízom.
Pénteken:
– Jövő hét kedd?
– Hát, ha minden jól megy.
Kedden:
– Akkor most már tényleg?
– Hát, annak is megvan az esélye.
Eltelt még egy hét. A szerelő továbbra is biztatóan nyilatkozott, mi pedig egyre ritkábban kérdeztünk. Végül Zoltán azt mondta, várjuk meg, amíg ő jelentkezik.
Két hét múlva meg is csörrent a telefonom.
– Jó hírem van! Kész az autó, kicseréltem az izzót. Mikor jönnek érte? Sürgős lenne, mert nincsen elég parkolóhelyem.
– Talán jövő hét szerdán – feleltem.
– Szerdán biztosan?
– Hát, annak is megvan az esélye.
Rádli Róbert