1982-ben született Eperjesen (Szlovákia) Bella Dolýkova néven. 2001-ben a prágai angol gimnáziumban érettségizett, majd Londonba került, ahol felsőbb tanulmányait végezte, 2007-ben diplomázott kulturális antropológia szakon. Ugyanitt részesült doktori képzésben. Közben egy EU-s ösztöndíjat elnyerve 2005-től a rutén etnikai csoportok eredetmítoszait kutatta előbb Eperjesen és környékén, majd – és főleg – Kárpátalján, továbbá a Vajdaságban. E tárgyban írt The Influence of the European Cultural Tradition on Origin Myths of Subcarpathian Ruthenians című érttekezésével 2012.ben szerzett PhD-fokozatot (opponense a torontói Paul Robert Magocsi volt).
Arabella Dolýk versei magyarul csak internetes folyóiratokban láttak napvilágot: Kafé, Kistangó, Szabad formák, Manzárd, Spanyolnátha, BárkaOnline. Lásd ezt is: Arabella a csillagokból
Arabella Dolýk
Azt mondják hogy rossz a modorom
nem igazodom a normákhoz
nő létemre szivarozom mint George Sand
nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin
nő létemre verset írok mint Sylvia Plath
és kimondom amit Arabella Dolýk gondol
Azt mondják hogy rossz a modorom
nem tisztelem a tradíciókat és a nemi szerepeket
pedig éppenhogy a tradíciókat és nemi szerepeket tisztelem a leginkább
nő létemre ezért szívom George Sand szivarát
ezért iszom whiskyt Janis Joplin emlékére
és Sylvia Plath majmaként ezért írok verset
Ám abban az egyben igazuk van
hogy amikor kimondom amit Arabella Dolýk gondol
akkor rossz a modorom nem tisztelem a tradíciókat
és végképp eltévesztem a nemi szerepemet
néha még el is sírom magamat
Ilyenkor még azoknak is tetszem
akik nem hallottak Sandról Joplinról Plathról
csak a könnyező Dolýkot ismerik
akinek a szeméről lemossa a festéket az ecetes könny
nem akadt abban semmi kivetnivaló
ahogy szájához emelte a poharat
és kortyolt az édes muskotályból
a mozdulat korrekt volt, a könyökét nem
emelte a szükségesnél magasabbra
ujjai ültek a pohár szárán
egyáltalán: az egész, ahogy itt ivott
sokkal inkább volt mondható kellemesnek
elegánsnak, mint akármi másnak
errefelé így nem isznak a férfiak
nincs bennük semmi kecs, finomság és kellem
vodkát döntenek durva torkukba
de ez itt érző léleknek mutatkozott
látszott ahogy ízleli a múló percet
nem akadt benne kivetnivaló
és mégis, ahogy néztem a félig
lecsukott zöldes szemét a borral
telt pohár lencséjén keresztül
azonnal láttam a pontos nagyításban
tíz év múlva verni fogja feleségét
és meg is csalja majd fűvel-fával
kelleméből annyi marad csupán hogy a
kocsmában a cimboráknak éjfél után
még mindig világ szépének mondja
a falu legrútabb asszonyát
Az esetlegesség itt bókol előttem sötét szmokingjában
nyakát megnyújtja a csokornyakkendő fölött
arcán kimért mosoly
elegáns mint a főúr a prágai Mariottban
azt mondja hogy személyében tenne nekem a sors
egy nem teljesen tisztességes ajánlatot
közben dicséri a barna szememet
szájam szögletében a szépségfoltot
azt mondja, olyan kecses a vállam
mintha Jeszenyin formázta volna
ezzel tereli el a figyelmemet az ajánlat súlyosságáról
ravasz róka
kiénekli csőrömből a tisztesség sajtját
de a gyönyörű ruhámról említést sem tesz
csak a derekamról regél
a csípőmet foglalja ódába
elégiát költ a nyakam köré
szemérmes a sorsnak ez az elegáns kísértője
vannak testrészem
amelyek nevét ki nem mondaná
„fölötte a térdek perselyének”
— ez a combom
„ahol a karba tett kéz kulcsolódik”
— így írja körül a mellemet
és van, amire még célozni sem mer
talán mert éppen erre irányulna megbízójának
nem egészen tisztességes ajánlata
Kedvem lenne kikosarazni
mégsem tehetem
mert a sors tegnap a bizonyosságot küldte hozzám
elesett volt mint egy elbocsátott segédkönyvelő
ezt a gyönyörű ruhát hozta nekem ajándékba
és teljesen érdektelen volt a tisztességes ajánlata
Valahogy úgy van az,
bár látszatra irtózol tőlük,
lelked mélyén mégis elfogadod
a karácsonyi közhelyeket.
Advent első hetében
Londonban felnézel
a Canada Square magasába
és úgy érzed, hogy felhőket karcolsz.
Advent második hetében
a sikló felvisz Prágában
a Petřin-hegyre, és azt hiszed,
közelebb kerültél Teremtődhöz.
Advent harmadik hetében
Eperjesre utazol a szüleidhez, a kinőtt házba.
Kedvedért már felöltöztették a fenyőt
és szívük szakad, hogy nem maradsz velük.
Advent negyedik hetében
a Verhovinára érkezel, a télbe, szeretődhöz.
Szamovár ragyog a félhomályos szobában,
mint kecsketőgy a holdfényben.
Este mézes bort isztok a foszlós kalácsra,
reggel pásztorod egy marék havat szór
arcodba, kitörli álmodból
Londont, Prágát, Eperjest.
Ágyad mellett bárány béget panaszkodva,
nyakába kötve az ajándékod,
egy saját faragású hajpánt, pedig
szeretőd tudja, hogy nem hordasz soha ilyet.
Haszontalan, öncélú ajándék, csak hogy
rá emlékeztessen, meggyágat faragó
göcsörtös kezére, amellyel most
fejedre illeszti az ünnep szentségét.
fejedből cső csövekből fej
a város megátalkodott
velő folyik akár a tej
hiányok torka tátog ott
ahol a tér ahol a ház
ahol a bőszült turbinák
kiáltványa porig aláz
mikor a testedből kirág
a féreg egy kis darabot
s a szabad lábra helyezett
hörgő szomjú halálfagott
zsarol hogy álmát elvigyed
hogy bármikor megkísértsen
viduljon fájó gyászodon
mert nem tiéd már az érdem
lelked a gyilkossal rokon
ki ölni fog ha ölni kell
– fejedből cső csövekből fej
Balla D. Károly fordításai