Szubitizáció

Tárgyak számolásakor a kis halmazokat (kevesebb, mint 4 tárgy) viszonylag gyorsan meg tudjuk számolni. Ezt a gyors számolást szubitizációnak hívjuk. Több elmélet is magyarázatot próbált találni a jelenség okára. Mi amellett érvelünk, hogy a tárgyak elrendezése kritikus tulajdonság a tárgyak számolásának sebessége szempontjából, és ezt a fontos tulajdonságot csak egy elmélet tudja megmagyarázni: a mintázat felismerés modell. Az elmélet szerint néhány tárgyat látva mintázatként ismerjük fel azt, és a mintázat felismerése elég ahhoz, hogy a megfelelő szám címkéjét előhívjuk, pl. a háromszög három, a négyzet négy, stb. Ez elég egyszerűnek tűnik, de egyáltalán nem kézenfekvő, hogy ez az egyszerű elmélet miért jobb más magyarázatoknál.

A vizsgálatunkban a résztvevők tárgyakat számoltak. A tárgyak vagy egy szimmetrikus és jól ismert elrendezésben helyezkedtek el (ún. kanonikus mintázat) vagy véletlenszerű mintázatban. Ezen kívül két további elrendezést is használtunk: a kanonikus mintázatokat enyhén vagy erősebben eltorzítottuk. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők 4 fölött is szubitizálni tudtak, ha a tárgyak kanonikusan voltak elrendezve. Ráadásul minél zajosabb volt a mintázat, annál kisebb eséllyel tudták szubitizálni. Ezek az eredmények összhangban vannak azzal az elképzeléssel, hogy (1) a szubitizáció alakzat felismerés, és (2) az alakzat felismerő rendszer elég rugalmas ahhoz, hogy 5 alatt bármilyen halmazt ismert alakzatra alakítson át, míg 4 fölött ez az átalakítás csak korlátozottan működik.

Az angol nyelvű cikkünkben néhány további érdekes szempontot is tárgyalunk:

Diasor a tárgyak számlálásának problémájáról.

Tárgyak kvantifikációja

További információ a munka angol oldalán.