Busó

Busóálarc:

Részletesen egy külön fejezetben . (Itt)

Marhakötél /istráng/:

Kolomp:

A kolomp eredete a pusztai népek állattartó pásztorkultúrájában keresendő; hangjuk kiválasztása mindig zenei igény szerint történt. Kezdetben a házat védte a gonosz szellemektől, az állatok nyakába akasztva a könnyebb megtalálása mellett ekkor is gonosz-védő szerepe volt. Gulya és csorda tekintetében a vezető állat kapja a nyakába kötött csengőt, kolompot, a többi állat a hangja után megy. A busókon a kolomp egy jellegzetes hangkeltő eszköz, amely a figyelem felkeltésének egyik kulcsfontosságú kelléke.

Korsótök:

Bikacsök:

Régen állat irányítását szolgáló hajtóeszköz, később a csendőrök ezt használták a mostani gumibot helyett. A busók védekezési eszközként és a nők lábai közé nyúlva, gyengéd cirógatására használják. Termékenységvarázslat egyik rejtett eszköze, hisz sokan nem tudják, hogy mit tesznek a hölgyek lába közé, hiszen ez a megcsavart és kiszárított ín szövet, a bika péniszéből készült.

Mohácsi nyelves bocskor:

Kereplő /skrepetájá/:

Jellegzetes busó kellék a kereplő. Ezt csak fából szabad elkészíteni, fémet nem tartalmazhat, így összeillesztése facsapolásokkal lehetséges. A kereplők (kalapácsos, bordás, szekrényes és szélkereplő) őse a zúgófa vagy "üvöltő bika". Az ősi népek őseik hangját vélték felfedezni benne.

Favilla:

Állattartó magatartásra utalóeszköz. Ezen szerszám segítségével mozgatták a szalmakazlakat. Manapság a busók fánkkal paprikafüzérrel, agancsokkal szokták díszíteni.

Láncos bot:

Az ősi belső-ázsiai hitvilággal kapcsolatos és eszköze volt a kántálásnak és a regölésnek. A bot végét gyakran állati koponyával díszítik.

Vízhordófa /obramenica/:

Régen az asszonyok a Dunáról hordták a vizet. Ekkor munkájuk könnyítése érdekében a korsókat a vállukon átvetett fára tették kiegyensúlyozva. Ez a pillanatskép a mohácsi sokácok jellegzetes Duna parti képévé vált. Az ügyesebb férfi, a kiszemelt hölgynek maga készítette el téli időszakban a tükörberakásos, faragott, cifra vízhordófát.

Tréfás csokrok, nyakláncok:

A busók tréfás csokrokat viselnek bokrétaként. Ez kukoricacímerből vagy száraz, csöves pirospaprikából, aszparátuszból készül. Manapság ez egy-egy fokhagymafüzérrel van kiegészítve, melyet nyakba téve hordanak.

Bőrtarisznya:

A busók tarisznyája forralt bort, mézes pálinkát, pattogatott kukoricát, mézeskalácsot és házalás során kapott egyéb élelmet szokott tartalmazni.

Köcsögduda:

Sokszor hordtak köcsögdudát is, amit a bal hónuk alá véve a jobb kezükkel szólaltattak meg. A köcsög száját bőrrel vagy marhahólyaggal kötötték be, a hártyába náddarabot erősítettek és nedves kézzel, le-felirányuló mozdulatokkal szólaltatták meg a köcsögdudát.

Famatyi, bábu, bölcső:

Ha nős ember volt az illető, akkor a hátára kötött, szépen faragott bölcsőt hordott egész nap a várost járva. Esetleg fából faragott kis bábut, famatyit vitt magával, amely hatalmas fa falloszával magára vonja a nők figyelmét, a fiatal asszonyoknak meg is kellett érintenie, egyfajta termékenységvarázslatként.

Busókürt, pásztorkürt:

Tiszta időben a Duna mellett tíz-tizenkét kilométerre is elhallatszott a fűzfából faragott, két részből összeillesztett busókürt, pásztorkürt hangja, amely jeladásra szolgált. Az arra alkalmas fűzfaágat kettéhasították, közepét kivájták és vesszőgúzzsal összekötözték. A busók a kürtös kürtjének szavára gyűltek össze és vonultak végig a sokác negyeden. Az ismerősök házához érve megszólaltatták a kürtöt, buzogányaikat előkapva alaposan megdöngették a kaput, hogy bebocsátást nyerjenek. A kürtöt ezt követően a kapuhoz támasztották. Amint a ház népe kinyitotta a kaput, éktelen kerepelésbe, kolompolásba fogtak. Bao, bao valamint poklade kiáltásokkal jókívánságaikat fejezték ki, egyben jelezték, hogy vége a télnek, itt a tavasz. A busók a lakóházat és épületeit is körbejárták, s buzogányukkal megütögetve a ház sarkát, biztosították annak tartósságát.

Buzogány:

Hangját, járását megváltoztatja, gyakran tolókocsival vagy talicskával közlekedik. A busó feladata a tréfa és a termékenységvarázslás, nem szabad, hogy egy szoborszerű vagy egy katonáskodó alaknak tűnjön. Lényege, hogy természetes és felszabadult legyen az egyén és az álarc alá rejtve megtegyen olyan dolgokat, amiket hétköznap nem biztos, hogy megtenne. 

Tréfás fényképezőgép:

Egy leleményes busó kitalálta, hogy megvicceli  az őt fényképező turistákat. Létrehozott egy fa ládikát, melynek a formája egy fényképezőgépre emlékeztet.  Vakúja egy régi típusú fém asztali lámpa, melynek a nyaka könnyedén hajlítható. A lámpatest izzót nem tartalmaz, hanem egy rúgón ül egy kismadár. Pár busó összeszedi a szép hajadon hölgyeket és a fényképezőgép elé állítja. Egy busó a gép mögé áll és beállítja a képet. A gép gy hagyományos periszkóppal van felszerelve, amely megkönnyíti a távolság beállítását! Mikor beállítak a lányok, a busó lenyom egy gombot, mely következtében egy rúgos szerkezet segítségével kinyilik a doboz eleje. Ekkor egy felöltöztett bábú jelenik meg, mely lábai között egy mozgatható fapénisz van elhelyezve. A fényképezőgép oldalán egy pumpa van elhelyezve, mely megnyomásával a péniszből 2 méteres távolságban víz lövell ki...

Tréfás furulya:

Mindenki ismeri a furulyát, de a busó furulyának az a különlegessége, hogyha a tulajdonosa furulyázik, akkor szól a hangszer, ha pedig kölcsönadja egy ismerősnek a hangszert, akkor nem tudja, hogy be kell fogni egy cseles lyukat, hogy a hangszer megszólaljon, belefúj a furulyába és ekkor kormot fúj saját arcára vissza…

Királykorsó, csalikorsó:

Mohácsiak méltán híresek a feketekerámiákról. Egyik legjelentősebb és talán legtréfásabb alkotásuk a királykorsó vagy csalikorsó. A korsón 4 fül található, és minden fülön több ivó lyukasztás is található, viszont valamelyik lyukasztás csak látszólagos, valamelyik pedig valós. Gyakran volt, hogy a házigazda ebben szolgálta fel az italt vendégének, és itt közvetlenül a korsóból kell inni. Ha valaki nem ismeri a lyukak valódi helyzetét, akkor magára öntheti az italt.

Lakodalmak a busójáráson

(A házalás eredete)

Régen az egyszerű földmíves embernek a téli időszak jelentette a pihenést és a szórakozást, vége volt az őszi betakarításnak, ekkor volt lehetősége az önfeledt mulatozásra. Nem véletlen, hogy a farsang időszak eltöltése társaságokban a fonókban történtek, ez volt a legalkalmasabb hely a fiatalok ismerkedésére. Téli időszakban voltak a disznóvágások, ilyenkor tele lett az éléskamra. A házasságok, lakodalmak időszaka is farsangra tevődött, a sokácok ilyenkor vették fel a legszebb viseletüket. (Mindegyik ruhadarab egyenként is kiemelt népművészeti értékkel bírt.) A lakodalmi felvonulást zenészekkel kísérték, szépen feldíszített hintókon ünnepeltek. A szertartás a mostani lakodalmaktól eltérően több napig is eltartott, hisz az állatok levágása és az étkek elkészítése is egy hosszadalmasabb munkát, szertartás követelt. Ilyenkor gyakran a férfiak maszkot húztak és az ifjú párnak elmondták jókívánságaikat. Később megváltozott a sokác nép életvitele, és szétválasztódott a házassági szertartás, de a termékenységvarázslás egy különálló rítusként a mai napig fennmaradt.

Faeke, házalás:

Régebben a busók ekét is húztak magukkal. Eredetileg a termékenységvarázslás célját szolgálta, mivel jelképesen felszántották az udvart és vetettek is.  

Farsang, farsang, háromnapi farsang,

Itt is adnak, amit adnak

Ez is Isten háza,

Szálljon le rája

Az Isten áldása,

Hat lóval, hat ökörrel

Három borjas tehénnel,

Egy aranyos ekével.

A XX. század kezdete körül Mohácson és a horvátországi Baranyában a szokás az ellenkezőjébe fordult. Ezután már bosszúból szántották fel annak a gazdának az udvarát, aki nem fogadta kellőképpen a busókat. Majd a köztudatban hosszú időn át csak az emléke élt, most újra felelevenítésre került.

Kóló:

Sokácok jellegzetes körtáncát a test dinamikus rezgése teszi egyedivé és különbözővé más körtáncoktól. Úgy tartották, hogy régen a nők a ruhájukon tartották a vagyonukat, tehát az aranypénzérméket, dukátokat nyakláncként és ruhára felvarrva viselték. Tánc közben a dinamikus rezgés következtében a pénzérmék csilingelnek és a nap fényére csillognak, így egyfajta figyelemfelkeltést jelent a férfiak felé.

Tambura:

A horvátok jellegzetes kis testű és hosszú nyakú pengetős hangszere a tambura, amely duda, hegedű, harmonika kísérettel szokott szerepelni..Tamburaszerű hangszer az ujguroknál a tambur, a koboz és a dutár, a mongoloknál a sansian, a kazakoknál a dumbra és a tádzsikoknál a dombrata és a dumbrak. E változatból fejlődött ki az európai gitár, a mandolin, a buzuki és sok más hangszer. Ma Mohácson a Sokadija és a Mohácsi Tambura Iskola szokott horvát fellépéseket vállalni.

Duda:

A duda (gajd) Ázsia szívéből importált ősrégi fúvós hangszer.  A különféle dudák és sípok használata ősidőktől fogva összefügg a pásztor-foglalkozással; a dudások afféle félhivatásos zenészeknek számítottak. Magyarországon a dudát egyaránt használták a főurak és a parasztok; ott szólt a keresztelőkön, a lakodalmakban, a fonóban és a mulatságokon.  Az összekötött két síp közül a dallamsípon levő 5 lyukon ("bolhalyukon") a dúr skála hexachord dallamot játsszák, míg a kicsit hosszabb kontrasípon a basszus bordun-hangot adják. A duda tömlője általában kecske-, birka- vagy kutyabőrből készül, ahhoz egy fúvókacső - "emlő" - csatlakozik. A sípnyelvek általában nádból vagy bodzafából készülnek. A dudát őseink gyakran használták, még a templomokban is szólt a duda. 

Táncoló báb

Az öltözék és viselkedés megváltoztatása mellett nyomon követhető a táncban is a szokásostól való eltérés. Egy busó, bábokkal irányítja a táncolás stílusát. A sokácoknál kétféle módon szokás táncolni, körtáncként, illetve páros táncként. Ha a bábos busó a páros bábokat táncoltatja, akkor párosan kell táncolni, ha a körtáncos bábokat mozgatja, akkor egymás kezeit megfogva, szabályos körben kell táncolni. 

Busók viaskodása, busó avatás:

Régen busónak csak felnőtt férfiak öltözhettek be, a nők és a gyerekek maszkások lehettek, tehát fa maszkot nem viselhettek. A legényeknek a férfikort elérve tanúbizonyságot kellet tenniük arról, hogy képesek társaik inkognitóját megőrizni, mind fizikai, mind erkölcsi erővel is. Ennek erőpróbája az ujjhúzás volt, vagyis a középső ujjukat összeakasztották és egymást húzták. Aki jobban el tudta húzni a másikat az lett a győztes. Hasonló a busók birkózása is, mely ugyanezt a célt szolgálta. Az inkognitónak azért volt kulcsfontosságú szerepe, mivel régen a busók sorra járták a házakat a jókívánságokkal, ahol aztán megvendégelték őket. Ennek fejében az állatokat, az udvart, a tornácot meghintették hamuval, hogy a nyomában gazdagság teremjen. Ha a gazda nem látta őket szívesen, a busók haragjukban felborították a szekeret az udvarban, a szépen összerakott farakást vagy szénaboglyát szétverték.

Busócsoportok /szkupa/:

A mohácsi busók napjainkban kb. 600-an vannak, és 20-24 csoportba tömörülnek. „Egymástól részben vagy teljesen függetlenül szerveződve, zárt csoportközösséget alkotva alakítják jellemző rítusaikat. Összetételük, a tagok hierarchiája, motivációi, térhasználati szokásai csoportonként eltérőek. Beleértve a felkészülés időszakát és rendjét, a farsangi útvonalakat, az adott időszak rituális eseményeit, tárgyi kellékeit.” (Minorics, 2007)

Busó felvonulás

Az I. Világháború után mesterségesen támasztotta fel és szervezte meg dr. Horváth Kázmér városi aljegyző a karnevált, ahol már a sokácokon kívül más nemzetiségűek is csatlakoztak jellegzetes öltözékűkkel (pl. jankele) a felvonuláshoz. Ekkor kezd kialakulni a karneváli felvonulás, amely a mai napig fejlődik, hisz pl. az egykori lovas kocsik és szekerek között helyett kapott a modernebb, robbanómotoros járművek is.  

Busók vallásossága

A sokác népcsoport nagyon vallásos, a mai napig katolikus hitűek. Érdekes a vallásosság szempontjából is vizsgálni a hagyományt.

A népszokásról az első írásos feljegyzés 1783. évi Canonica Visitatio (egyházlátogatás) során keletkezett, amelyben zenés, álarcos felvonulást írtak le Mohács sokácok által lakott utcáiban. – Az egyházi hivatalnok kéri a város vezetésétől, hogy a szokást, amely „utálatos és botrányos” tiltsák be. Az egyház 1868-ban újabb kísérletet tett a betiltásra (sikertelen). Gyakran történtek lövöldözések, gyilkosságok, verekedések, ezért az egyház mellett a városi rendfenntartó szervek is tiltakoztak a busójárás ellen.

Díszített kocsik:

A különféle szekereket, lovas kocsikat, mellyel felvonulnak, jelszavakkal feliratozzák. Sokféle száraz növénnyel, terménnyel díszítik fel ezeket a járműveket: szárított csöves paprikával, fokhagymafüzérrel, csöves kukoricával, a kobaktök termésével, kukoricaszárral, náddal. Ősi, pogány hatást is tükröznek az állati eredetű díszítő elemek: koponyák, hólyagok stb.

Ördögkerék:

A karneváli forgatagban kapott helyett a busók misztikus közlekedési eszköze, az ördögkerék. Egy szekér után kötnek egy hosszú oszlopot, amelynek végére egy forgó kereket rögzítenek. A szekér mozgására a kerék forgásnak indul, gyakran átbillen vagy megcsúszik a kerék a rajta ülő személyek egyeletlen súlyeloszlása miatt. Az a busó, aki megüli az ördögkereket méltán nevezhető bátornak és erősnek.

Ágyú:

Megjelenik a karneválon a legenda egyik legjellemzőbb hadieszköze, az ágyú is. 2 darab öntöttvas ágyú az úgynevezett nagyharsányi vagy II. mohácsi csata /1687/ után - a seregek elvonulása közben - a mocsárba ragadt. Ezt később emlékként a Csatatéri Emlékkápolnába helyezték el. 1950-es években használták először a busójáráson, ahol már az idegenforgalmi látványosság volt a cél. 1960-ban egy gimnáziumi kémiatanár kezelte az ágyút, egy alkalommal azonban olyan töltetet készített, hogy a Széchenyi-tér környékén több ablaküveg betört, így egy időre nem is használták. Jelenleg több csoportnak is van ágyúja, ma már képzett pirotechnikusok kezelik, ezért teljesen biztonságosak.

Dunai koporsó:

 A busójáráson már hagyománnyá vált, hogy egy koporsót tesznek a Duna hullámaira, amely az élet folyását szimbolizálja. 

Kiszebábú:

A 70-es évek elején, farsangfarkán, húshagyókedden bábut dobtak a Dunába, ezzel temették - más vidékek szokásaihoz hasonlóan - a hideg évszakot. Manapság vasárnap is van egy hatalmas máglya a Széchenyi-téren tetején egy szalmabábúval.

Bödönhajó:

Mohács környéken a Dunának több holtága is van, így jó lehetőséget biztosít halászatra. A sekélyebb, álló vízben a halászok úgynevezett bödönhajóval közlekedtek, amely egy fatörzsből kivájt testet jelentett.

Dunai átkelés

A legenda szerint a rémisztő busók csónakjaikon jöttek elő a biztonságot jelentő mocsaras területről és partra szállva megijesztették a törököket, akik vallásuk miatt fejvesztve menekültek az őket ijesztgető ördögöktől. Amit azonban biztos bátran kijelenhetünk, hogy régen az inkognitó megőrzése miatt, a busó felszerelés elkészítését és magát a beöltözést is a családtól, ismerősöktől, szomszédoktól távol kellett megoldani. Erre a legjobb helyet a szigeti tanyavilág jelentette. Így a Duna parton gyülekeztek és csoportosan keltek át a mohácsi oldalra.

Máglya/ pljenje/ Koporsó:

A máglyagyújtás az egyik legősibb rontáselhárító rítus. Húshagyókedden máglyával és a koporsóval temetik el a busók a telet. A koporsóba beleteszik az emberek a félelmeiket, bánataikat, temetik a rosszat, erőt merítenek az újhoz, mint a főnix madár. Érzelmeiket fejezik ki a koporsóra írt aktuálpolitikai jelszavak. Régen a Kolo-téren gyűltek össze a sokác negyed lakói és ott fogyasztották el az aznap házalásból származó ételt, italt. Tambura zene mellett, a tűz melegénél járták a sokácok kedvelt táncát, a kolot.

Mézes pálinka, forralt bor:

Természetesen a hagyomány velejárója a nemesebbnél nemesebb mohácsi  szőlőhegyen termelt nedűk. A busóknál találni fűszeres, mézes házi pálinkákat, illetve a hidegre való tekintettel forralt bort. Konkrét recept nincs hozzá, igazából minél többet érdemes megkóstolni.

Mohácsi sokác agyagedényes bab

 A köznyelv egyszerűen csak „Köcsögös bab”-nak nevezi. Ezt a speciálisan hőálló, belül mázas agyagedényt a tűz mellé helyezik, úgyhogy féloldalt kapja a hőt. A féloldalas elhelyezésnek köszönhetően, nem szükséges keverni, hiszen az edény alakjának köszönhetően és hogy csak féloldalt kapja a hőt, egy természetes cirkuláció alakul ki az edényben. Az öregek úgy mondták, hogy mikor a mezőn dolgoztak, akkor a munka előtt beleraktak minden összetevőt az edénybe, majd a tűz mellé helyezték, és elkészültéig elmentek dolgozni. 

Pénzérmék

A női viseletben jutnak a legjobban kifejezésre az öltözködés gazdag formái. Az öltözködési alkalmak is jóval szélesebbek, mint a férfi viseleté. A nőkön a gazdagság motívumai, mint arany pénzérmék megjelennek, ezzel kifejezték, hogy ki menyire vagyonos családból származik. Az úgynevezett dukátokon, az osztrák-magyar címer és uralkodója található. Egy szép busó elképzelhetetlen e kiegészítő nélkül. A mai napig a sokácok hétköznapi viseletükben is őrzik, hiszen medálként, vagy fülbevalló esetleg gyűrű formájában megtalálható a fiatalság körében is. Példamutató az, ahogy tisztelik és becsülik saját hagyományaikat és az országot, ahol élnek.