Mivel egyre több vidéki és külföldi tanítványom lett az elmúlt években, szükségét éreztem annak, hogy belém fektetett bizalmukat valamiképpen viszonozni tudjam az oktatáson felül. A vidéki tanítványaim sokkal hátrányosabb helyzetben voltak az időpontfoglalásoknál, mint budapesti társaik. Szerettem volna, ha a távolság többé nem akadály a tanulásban. Ezért hoztam létre ezt a real-time internetes tanulási lehetőséget a tanítványaimnak.
Kiderült, sokkal több előnye van ennek a lehetőségnek mint azt először remélni mertem. Az időpontokkal sokkal rugalmasabban tudtunk bánni, például volt, hogy vizsgaidőszakban este 11-kor kezdtem órát tartani, de olyan is, hogy reggel 6-kor. Előfordult már hogy egyetemi teendőim között az ebédszünetemben tartottam meg egy órát Zoom-on keresztül, így meg tudtuk menteni néhány későn jelentkező tanítványom majdnem elúszott vizsgaidőszakát.
Hogy működnek a Zoom-os órák?
A Zoom képernyőmegosztó lehetőségének köszönhetően az anatómiai atlaszábrákat megosztom a tanítványaimmal, pontosan ugyanúgy elmagyarázom a hozzájuk tartozó tananyagot, mint ahogy ezt a tanteremben teszem kivetítőről. Ez nem minden. A kikérdezésre is megvannak a jól bevált módszereim. Ezen kívül vannak sajátkészítésű magyarázó ábráim és összefoglalóim, amelyeket az órákat megelőzően elküldök a tanítványaimnak. Ezeket kinyomtatva teljesért ékűek az órák melyek nagyobb szabadságot nyújtanak mind tanítványaim mind saját magam számára.