Dr. Vizi Angéla vagyok, 2016-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, általános orvos szakon. Mindig is imádtam oktatni, de utáltam, hogy az orvosi egyetemen rengeteg tantárgyat érthetetlenül oktatnak, ezért létrehoztam az ORVOSLESZEL.HU-t, ahol személyreszabott orvosegyetemi tanulásmódszertani stratégiákkal segítem a medikusokat tanluással kapcsolatos nehézségeik leküzdésében. Az oktatás egész kisgyermekkorom óta része az életemnek, hiszen édesapám nyelvoktató, számtalanszor hallgattam végig az óráit és imádtam, ahogyan tanít, neki köszönhetem az oktatás iránti szenvedélyemet és szeretetemet.
Jómagam 19 éve foglalkozom oktatással, kezdetben általános iskolai tárgyakat, majd középiskolai kémiát korrepetáltam.
2011 óta az anatómia oktatása és egyedi tanulásmódszertani stratégiák fejlesztése lett a fő profliom, illetve élettanban és egyéb orvosi egyetemi tárgyakban is segítettem a diákokat, mint pl. kórélettan-EKG, mikrobiológia és gyógyszertan.
Tanulmányaim alatt természetesen nekem is bőven akadtak nehézségeim a különböző tárgyakkal és a vizsgákkal, különösen azért, mert az iskola mellett heti 20-30 órában dolgoztam. Így aztán a hatékony időgazdálkodás és a különböző tanulást rövidítő módszerek alapvetőek voltak a túlélésemhez. Minden lehetőséget megragadtam tehát, hogy képezzem magam ebben a témában. Számtalan saját tanulás-módszertani stratégiát és koncepciót alkottam meg ezalatt az út alatt, köztük egyik büszkeségemet, az SKT-módszert, melyet az évek alatt jó párszor átdolgoztam és jelen pillanatban diákjaim sikerének egyik kulcsaként tekintek rá.
Mára a tanulás számomra sokkal inkább egy izgalmas kihívásokkal teli utazás mint teher. A mai napig tanulok, -jelenleg éppen francia nyelvet-, mert az a filozófiám, hogy csak olyan ember tud jól oktatni, aki maga is tanul, és nem mellesleg fantasztikus tanárom van akivel élvezet a tanulás.
Célom, hogy a tanulásban rejlő szerethetőséget átadjam diákjaimnak, és megmutassam, hogyan lehet még az oly nehéz és hosszadalmas orvosegyetemi tanulmányokat is megszeretni.
Ha te is szeretnél rengeteg időt és energiát spórolni magadnak a tanulmányaid alatt, keress meg bátran, és kérj heti fix időpontot még szemeszter kezdése előtt.
E-mail: orvosleszel@gmail.com