Ma növények ültetésére szeretnénk biztatni benneteket.
Amellett, hogy esztétikus megjelenésükkel kellemes, otthonos hangulatot teremtenek, több kutatási eredményt is találhattok károsanyag-megkötő és lelkiállapotunkat pozitívan befolyásoló hatásaikról is. (Ebben a témában is érvényes a tanácsunk: csak hivatalos szervezetek eredményeit érdemes figyelembe venni.)
Sőt! Pénzt sem kell feltétlenül kiadnod ahhoz, hogy gyönyörű szobanövényekhez juss. Amennyiben türelmesebb vagy, elültetheted gyümölcsök, zöldségek magjait (kedvenceink: datolya, citrom, narancs, licsi). Felemelő érzés egy olyan kis életet ápolni, amelynek a magja alapvetően a szemétbe -jobb esetben a komposztra- került volna, de gondoskodásunk nyomán pompás növénnyé lett.
Sok növény egyszerűen szaporítható dugványról is, így könnyen növelhetesz saját növényt, ha egy barátodtól hajtást, levelet, stb. kérsz. (Mindenképpen nézz utána a mikéntjének, mielőtt nekifogsz!) Mindenkit szeretnénk biztatni arra, hogy lehetőségeihez és növényeihez mérten segítsen barátai otthonát is bezöldíteni azzal, hogy néhány hajtást felajánl. Minden apró növény számít: nem csak esztétikai szempontból, hanem Földünk számára is.
Az újrahasznosítás maximalizálásának egyik példája: Egy kiürült tejfölös vödörbe ültethetsz magokat, kívülről pedig bevonhatod egy régi zoknival. Egy kis inspirációt találsz ehhez Facebook oldalunkon.
Ha velünk voltatok korábban is, biztosan hallottatok a Föld napjára szervezett növényültetési akciónkról. Reméljük, sokan részt is vettetek rajta! :) Jövőre is megszervezzük, de addig is ültessetek sok-sok növényt!
Vannak növényeid? Fogsz ültetni? Hidd el, nem minden növényt nehéz gondozni! Eredményes növénynevelést kívánunk!