Fából vaskarika...
A borokban kevésbé járatosaknak először fel sem tűnik, hogy a kadarka az egy kékszőlő fajta, amiből ugye vörösbor készül. Akkor ez hogyhogy mégis egy fehérbor?
A fehér kadarka, vagy általánosságban a kékszőlőből fehérbor készítése a pezsgőgyártásban általánosabban bevett technológia, ott "blanc de blancs" (ejtsd blan dö blan) kifejezéssel illetik. Egyébként semmi különös varázslat nem történik, csak annyi, hogy a kékszőlőt kicsit kisarkított fehérborkészítési eljárással dolgozzák fel, azaz a lét a héjtól szinte azonnal el kell választani. Ugyanis a kékszőlők nagy hányadának csak a bogyó héjában van színanyag, a bogyó húsa, vagyis egyszerűbben fogalmazva a lé, az fehér. Tehát ha ügyes a gazada és elég gyorsan leengedi a levet a héjról, akkor nincs ideje megszínezni azt, a színanyag nem oldódik ki belőle. (Egyébként ha esetleg ez nem sikerülne, akkor sincs veszve semmi, hiszen a rozé is pont ugyanezen recept alapján készül, csak ott már minimális színkioldás létrejön.)
A mi fehér kadarkánk új próbálkozás, a bor úgynevezett pirkadtsága árulkodik a származásáról, de élvezeti értékéből természetesen nem von le, sőt, szerintünk kifejezetten jól áll neki! Határozott savak, a kadarka jellegzetes fűszeres íze benne is megjelenik. Igazi különlegesség!