Kizárólag 18 éven felülieknek.

Kivaghy K.

Szexföldi utazások

 Pornográf, fantasztikus, társadalmi kisregény

Figyelem ez nem csupán egy pornográf sztori. A fantasztikus történet, az erotikus kalandokon kívül, egyfajta fejlettebb társadalom, tudomány leírásáról is szól, vagyis az olvasó értelmére minimálisan szükség van.

Harmadik rész

Nem is emlékszem pontosan, hogy is kezdődött Vorral a kapcsolatom.

Talán harmadik-negyedik alkalommal mentem el a szex-önetető klubba, amikor felfigyeltem fiatalemberre, aki hozzám hasonlóan amolyan befelé forduló, kívülállóként viselkedett.  Ő általában tőlem pár méterre, de csoporttól ugyancsak 4-5  méterre helyezkedett el, ő is nyugis öntetetést folytatott, ahogy én is. Az is feltűnt, hogy bár váltakozó csoportokhoz csatlakoztam ez a fiatalember szinte minden alkalommal ott volt. Mintha engem követne. Amúgy nem zavart, sőt még hízelgett is a figyelme. Nem volt csinosnak jóképűnek mondható, de volt benne valami, ami megfogott. Én is egyre gyakrabban tekintettem rá, egyre többször fonódott össze a tekintetünk.

   Azt is észrevettem, hogy a méretei nem voltak nagyok, sőt valamivel az átlag alatt maradtak. Valamint mintha a potenciájával is problémák lettek volna. Ennek ellenére volt benne valami számomra vonzó, sőt izgató. Talán a mozdulatai, talán arcának mimikája, magam sem tudom, mi, de a végső másodpercekben, a gyönyör kapujában szinte mindig őt néztem.

A megfigyelésem azonban ez időkben még jobban érdekeltek, mint a rejtélyes érdekes fiatalember.

   A fiatalemberrel, a követőmmel fokozatosan közelebb húzódtunk egymáshoz, sőt egyre gyakrabban, hosszabban alakult ki közöttünk beszélgetés. A szex-jóllakás, vagyis a kéj perceiben szinte mindig egymást néztük, egymást inspiráltuk.

Fiatalembert mondok bár kiderült korban nem is annyira fiatal, de mégis volt benne valami kölykös.

Alkatilag inkább filigrán mintsem vaskos volt, arca pedig gyakran vett fel csodálkozó kifejezést. Sötét borostával keretezett arca azonban mégis férfiassá tette az arcát.

Beszédstílusa mozgása szaggatottnak hatott. Hol felgyorsult, hol lelassult, hol hangos, hol halk volt.

Változó üteműnek is lehet nevezni.

A beszélgetések során megtudtam, hogy Vornak hívják.

Azt is elmondta, hogy valóban kinézett magának, egyből észrevette, hogy más vagyok mint az itteni nők. Ő is rendkívül érdekesnek, izgatónak talál.

A kezdeti időkben, csak tisztes távolban volt tőlem, úgy végezte szex-önetetést. De már ekkor is izgatóan  hatott az erotikus kisugárzású figyelme.

Egy, a már sokadik alkalommal viszont közelebb húzódott, és amikor én már a nedves transz állapotban voltam, és talán ő is, udvariasan, de felhevülten megkérdezte: - ha elmentél, betehetem?

Én pedig bólintottam, külön izgalmi löketet adott,  a tudat  hogy a lüktető hímtag bennem fog elfolyni, vagy spriccelni. Pár perc múlva már anusom és vaginám lüktető összehúzódásai árasztottak el forró kéjjel, de még a megnyugvás előtt bennem volt a meleg lüktető hímtag, éreztem a vulkánból kitörő lávát. Persze ez mind időben mind intenzitásba megduplázta gyönyört, az ájulás kerülgetett. Természetesen ezt szinte minden alkalommal megismételtük, pontosabban ennek változatai, szinte minden szeretkezésünk kihagyhatatlan mozzanata lett. Az egyik változat az volt, hogy nem az élvezésem közben, de egy kicsit előtte, tette be.  De az is előfordult, hogy nem a vaginámba, de óvatosan az  anális lyukamba csúsztatta be, hiszen ekkor  már az is sikamlóssá vált.

Szóval ez egy olyan, csalódást soha nem okozó, finom technika volt, amit minden irányba variálni lehetett. Mindketten rájöttünk az nagyon jó, ha van egy biztos, mindig beváló technika, amiből ki lehet indulni.

Vorral fokozatosan egyre közelebbi testi-lelki kapcsolatba kerültünk. Nem gondoltam volna, hogy két ember között ilyen közeli kapcsolat is lehetséges. Szimbiózisba kerültünk.

Kezdtem rájönni mi is  izgat igazán, még a többi férfinél is erősebben Vorban, -  az általam érzett imádata, izgalmi sugárzása engem is körülvett.

Mi ketten a szex-önetetést mindig egymás előtt, illetve egymással közösen végeztük. Minden félét, fajtát, amit csak el lehet képzelni, Persze gyakran beültek közénk férfiak is, nők is, alkalmanként többen is. Többször egészen jó társaság alakult ki, létrejött a csoportos szexuális összhang. Máskor csak egyszerűen egy jópofa, alkalmi, beszélgetős baráti társaság alakult ki. A csapatnak, a bandának valójában csak két hűséges törzstagja volt, Vor és én.

   Kapcsolatunk Vorral egyre szorosabb és intimebb lett. Bár ezt elég furcsa kimondani, mert hogy is lehetne egy szexuális kapcsolatot szorosabbá és intimebbé tenni. Ezek szerint mégis lehet, de tény hogy nehéz szavakba önteni. Az biztosan igaz, hogy Vor kezdetben még tapasztalható potenciális, ill. korai megömléses problémái fokozatosan megszűntek.

Persze én is segítettem neki. Ezt a szex-tisztelet szellemiséget már itt tanultam meg. Amikor egy embernek segítünk, bármibe akár a szexuális életének rendbe hozásában akkor természetesen emberien cselekszünk. A szexuális probléma legyen az nő vagy férfi, ugyanolyan súlyos gond, mint bármi más. A lenézés megvetés gúnyolódás e témában sem engedhető meg, ahogy semelyik emberi betegség, gond kapcsán sem engedhető meg. Mindezt itt tanultam meg, ezek szerint viselkedtem. Vor problémáit megértően néztem, a magam módján kezeltem.

  Bevallom a földön még másképp gondolkodtam. Emlékszem az egyik rövidebb kapcsolatomra, amelyben szinte haragudtam a mellettem fekvő fiatalemberre, aki impotenciával küszködött. Legalábbis akkor ott, azt gondoltam, hogy nem is férfi, de olyan gondolatom is volt, hogy nem tetszem neki: – dehogy segítek ennek a puhánynak -  gondoltam.  Egyébként is akkor még rengeteg gátlástól szenvedtem. A földön például semmi pénzért nem vettem volna be férfi péniszt a számba, de másféle előítéleteim is voltak. Visszatérve a kellemetlen emlékre, aznap már reggeltől kezdve rosszkedvű voltam, vele is kedv nélkül feküdtem le, de elvártam, hogy felvidítson. Csodálkozhatok, hogy az érzékeny fiatalemberen ilyen körülmények között pszichés, ebből fakadóan potenciális problémák alakultak ki? Most már azt mondom: nem. Mert őszintén szólva, nekem lényegében hasonló önértékelési félelmi, problémáim voltak, persze a női biológiára, a női pszichére vetítve.  De akkor erre még nem jöttem rá. Numi, Narmi a többi itteni polgár, főleg az itteni szellemiség azonban segített nekem.

A lényeg, hogy Vor problémáit itt szex-földön egészen másképp láttam és kezeltem. Nem néztem le, nem türelmetlenkedtem. Sőt bíztam benne és ezt a bizalmat éreztettem vele.   

   Amikor már elég intim kapcsolatban voltunk a problémáira is rákérdeztem, ő pedig szépen apránként el is mondta. Kiöntötte a lelkét, pontosabban a lelkének szennyét. Kiöntötte, de nem az én lelkembe zúdította, én nem szívtam fel, csak segítettem neki hogy a kanálisba öntse.

Vor vallomása csak megerősítette bennem, amit akkor már amúgy is sejtettem, vagyis hogy a normális férfiak nem lelketlen, macsó kemény legények, legfeljebb annak szeretnének látszani. Valójában még a nőknél is puhábbak, érzékenyebbek, legalábbis lelkileg. Még pontosabban a nők és a férfiak hasonlósága jóval erősebb, mint a mássága különösen igaz ez a szexuális problémákra. Például a férfi impotencia és a „női impotencia” nagyon is hasonló lélekbajokból erednek. 

Az érzések szintjén pedig talán úgy tudnám a történéseket összefoglalni, hogy Vor egyre hevesebben, kívánt engem és tett magáévá. Nemcsak hevesebben, hanem keményebben, egyértelműben, magabiztosabban, ugyanakkor a formációk is sokasodtak . Ha szex-étkezéshez  kell hasonlítani akkor azt mondanám a fantasztikus izek és ételformák mellett a szex-szakács munkastílusa is élményt jelentett. De azért ennél többről volt szó.

Vorral az egymás melletti (néha pedig egymást segítő) maszturbációink közben különböző játékokat találtunk ki. Az egyik játékunk az volt hogy ki magy el hamarabb. ennek egy másik változata, hogy egy időegységen belül ki élvez el többször.

ennél is érdekesebb volt az játék, hogy felváltva kellett maszturbáló típusokat mondani, ő is hármat sorolt, majd én is hármat mondtam, aki megakadt az vesztett. Persze én javasoltam ezt a játékot, hiszen már előtte is gondolkodtam ilyesmin, Vor pedig örömmel belement.

  Körülbelül így hangzott el az első játékunk.

-          Te kezded

-          Vor kinézet a csoportra majd elkezdte – lassú, finom, durva, gyors. Te jössz

-          Ez négy volt, nem baj, háromnál kevesebb viszont nem lehet

-          Mondjad már

-          Jól van. Egyenletes, szaggatott, szégyenlős

-          Kézzel, nyelvvel, szájjal, fallosszal

-          Mindegyikkel egyszerre

-          Gátlástalan, pimasz, kitárulkozó.

-          Sóhajtós, nyöszörgős, sikítozó.

-          Hangot is lehet?

-          Persze mindent.

-          Na jól van, akkor ezt kapd ki:  egykezes, kétkezes, vibrátoros

-          Száraz, nedves, folyós.

Erre már kezdetem felizgulni, én is nedves lettem, nem jutott eszembe semmi, csak hogy jó lenne ha Vor tagja bennem lenne, kezem felgyorsult, és azt mondtam

-          Jól van te nyertél, de most jó lenne, ha belém nyomnád.

-          Ahogy óhajtja hölgyem, mindegyikkel egyszerre – mondta készségesen Vor. Azután együtt szálltunk a kéj szárnyain.

  Később úgy variáltuk a játékot, hogy el is játszottuk a típusokat.

-          Te kezded a játékot mondj három típust – szóltam oda Vornak.

-          Oké, játékos, könyörtelenül befejező, lezser. te jössz

-          Szabályosak, ficánkolósak, sebes kezűek,

-          Mozdulatlanok, csak belső szorítással kéjelgők, sokszor kicsit élvezők.

Itt ezen a ponton beindultam, és odaszóltam Vornak:

-   Rendben van akkor most te leszel a sebes kezű, könyörtelen, én pedig a belső szorítású markolós,

és fenékficánkolós.

Vor keze egyre gyorsabban verte a péniszét, és pedig megmarkoltam a vulvám és ringattam a csípőm.

Egy idő után mikor már nedves transz állapotban voltam, voltunk Vor megszólalt most a másiknak csináljuk, de a saját típusúnk szerint. Persze  még  feljebb kerültünk az izgalmi létrán,

A vég előtt én sóhajtottam: akkor most váltunk mindenki a másik típusa szerint csinálja a másiknak. Persze ez már a felhőkbe repített minket.

  Ezután több alkalommal soroltuk és váltogattuk a típusokat.

-          Egyet te mondasz, egyet én – kezdtem a játékot, már fehérneműben ültünk.

-          Jól van. Az urak

-          A dámák

-          A kurvák.

-          A gátlástalanok

-          A nyelvesek

-          A kezesek

-          A farkalók

Az ülők

-          A fekvők

-          A hasalók

-          Az állók

-          A beszélgetősek

-          A csendesek

-          Lucskosak

-          Harmatosak

-          A csiklósok, mármint a csikló központúak

-          A hüvely központúak.

Megint felizgultam, persze közben járt a kezünk – akkor most ezt az utolsó kettőt játsszuk el - mondtam

-          Jó. Először az állót, a harmatost, a csiklóst.

-          Oké, akkor melegítsd a nyelved.

Vor pedig óvatosan bekapta mellem első részét, nyalta szívta, a fél mellem már szájába volt. Azután elengedte az ártatlant, elindult az alsó dombok, völgyek, barlangok felé.

Egy idő után Vorral eljutottunk az improvizációs szintre. Nem volt kétegyforma szeretkezésünk, az egymásra reagáló ötletek csak úgy áradtak belőlünk. A hihetetlen lazaság és változatosság gyönyörébe fürödtünk. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani mikor két improvizáló  jazz-zenész felettébb inspiráló  hatással vannak egymásra. Igen mi akkor már nem szex-étekeztünk, nem is szeretkeztünk, hanem egymás testén-lelkén zenéltünk.

  Aznap meglehetősen rosszkedvűen, szorongásokkal tele, kezdtem el a játékot, de hamar feloldódtam. Ezzel is kezdtem:

-          A rosszkedvűek,

-          A vidámak

-          A megjátszósak

-          A vigyori

-          Ez mi? – kérdeztem

-          Arcmimika – mondta

-          Jól van. A fájdalmas arccal kéjelgő – folytattam a játékot.

-     A tátogó

-     Az átszellemült.

-     Az unott

-          A kifelé fordulók a közönségnek maszturbálók

-          A befelé fordulók.

-          A pimaszak.

-          A feláldozók.

-          A megalázók  a kicsit szadik, a férfi, női dominák

-          A megalázottak a mazochisták, az irányítottak.

-          Az agyukkal, a képzeletükkel maszturbálók

-          A kezükkel dolgozók

-          A vizuális típusúak

-          Az egyenletes ritmust kedvelők

-          A szabálytalan fel-fel gyorsuló ütemre gerjedők.

 - Most már jöhet a kezed -  fogtam meg Vor kezét és tettem a vulvámra, majd megfogtam a meleg falloszát és húzogattam. Vor követte az én hol szabályos, hol belegyorsító ritmusom. Én pedig az övét, mert néha átvette az irányítást. Hol a csiklómat húzgálta, hol a vulva bejáratot ujjazta. Hol kívül, hol bentebb, lágyan és keményebben is. Szinte egyszerre rázkódtunk össze a kéjtől.

   Erre is emlékszem, agy baráti párral kezdtük el, az egymás előtti  szex-önetetést. Azután elkezdtük a furcsa szójátékunkat. Ők csak csodálkoztak a játékunkon, de azután ők is beszálltak.

Talán én kezdtem, ezzel a szóval:

-   A komolyan szex-étkezők

-   Az álmodozók

-   A tudatos szakember

-   A ráérős

-   A bizonytalan

-   A kitartó

-   A szabályos

-   A  lezser

-   A rájátszós

-   A visszafogott

-          A sikítós

-          A sóhajtós a hörgős

-          A kiabálós

-          A nyöszörgős, könyörgős

-          A lusta,lassú kéjes

-          A csípődobáló csípőrángató – mondta Vor

-          Akkor tedd belém, hadd rángassam dobáljam a seggem – kérlelte a nő Vort esdeklő hangon

-          De én is itt vagyok -  szóltam fél-térden állva.

  Egy másik alkalommal a velünk szex-étkező pár férfitagja  szólalt meg váratlanul:

-          Szerintetek milyen szex-jóllakások vannak?

-          Oké, akkor élvezés szerint kell mondani – reagáltam az ötletre:

-          Hosszasan a csúcs közelében

-          Hirtelen átugorva a lécet – mondta Vor

-           A sorozatos – szólt a hölgy, majd szépen haladtunk sorba: 

-          Nehezen de nagyot.

-          Sokat, könnyen kicsit.

-          A testileg telhetetlenek.

-          A lelkileg telhetetlenek.

-          Csendesen reszketősek

-          Hangosan rángóak

-          Akkor gyerünk, csináljuk a gyakorlatban - szóltam rá Vorra, de ez a másik férfinak is szólt.

Szépen finoman belegabalyodtunk mi négyen.

 Egy játékunk alkalmával, Vor így szólt:

-          Jó akkor most vulva- típusokat mondunk.

-          A beengedő nyitott vulva

-          A többszöri kopogtatásra beengedő

-          A magát felkínáló kehely.

-          A beszívó vulva.

-          A ficánkolós

-          A hirtelen rászorító.

-          És a hímtagokkal mi lesz? – kérdeztem.

-          A leigázó, könyörtelenül behatoló

-          A ki-bejáró.

-          A keresgélő hímvessző

-          Keresgélő? Mármint úgy hogy minden lukba benéző?

-          Ez is jó, de úgy is keresgélő, hogy a hüvely minden pontját felfedező.

-          A puha melegséggel elárasztó.

-          A „g” pontot döfködő.

-          Akkor próbáljuk ki- mondtam már begerjedve.

-          Melyiket?

-          Az utolsót, vagy utána mindet – mondtam, sürgetően.

Vor betette. én pedig egy dalocskát dúdoltam.

-          Harmatos kelyhembe forró vesztőjével keresgélt, de nem találta a gyöngyöt, dühében bizony sírva fakadt, könnyeivel gyönyört fakasztott.

   Vort kielégítettem kézzel, lábbal, szájjal, minden testrészemmel, ő szintúgy engem. Persze általában hangosak voltunk, Vor általában az mondta, hangosan rekedten: vulkánkitörés, vulkánkitörés. Én pedig: - kurvajó, agybajom Vor azt mondta, neki mindegy, hogy mit mondok, csak ne legyen sablonos sikítozás, meg ne legyenek olyan sablonos szavak, mint: oh istenem, fantasztikus, gyere-gyere, meg ilyenek.  Azt mondta ezektől a műszavaktól, műérzésektől lelombozódik.

Tudtam, hogy ő belém szeretett méghozzá itt a szex-földön ismeretlen igazi vad szenvedélyes féltékeny szerelemmel. Ez hízelgett nekem, tulajdonképpen pont ezt hiányoltam. Én is szerettem kedveltem, de nem hinném, hogy akkoriban  szenvedélyes szerelemet éreztem volna. Akkoriban csak kedveltem, élveztem, hogy imádnak, nemcsak szex-szakácsnak néznek.

Azokban az időkben Vor extrém megnyilvánulásaival szimpatizáltam, elment a határig, de nem lépte át. Szeretett, követett, féltékenykedett, de még nem bántóan túlzóan, még nem volt számomra teher.

Még visszafogta magát - gyakran kérdezett például Numiról meg Narmiról – de kedvesen megjátszott nagyvonalúsággal. Bár pontosan tudtam mikor, mennyire, mert lerítt róla, ez csak  felvett  megjátszott lezserség - érezni lehetett a lelke mélyén fortyogó érzelmeket.  De mindez akkor még  imponált, nem éreztem veszélyt, még kellemetlenséget sem.

Vorral összeköltöztünk, pontosabban én költöztem Vor lakásába. Vor már régóta hívogatott, sokáig vacilláltam, de egy nap belegyeztem: - rendben van - mondtam.

Ez a lakás sokkal kisebb szerényebb volt, mint Numiék lakása, de nem volt egészségtelen kényelmetlen.

Numi, Narmi búcsúzáskor nem sértődött meg, látták, hogy boldog vagyok, nem láttam bennük neheztelést

Numi azért aggódó hangon megjegyezte: 

- Vigyázz magadra, nálunk szex-földön is bele lehet esni a szakadékba.

- Köszi vigyázok és köszönök mindent – búcsúztam el Numitól, Narmitól.

Én akkor még tanárként dolgoztam, Vor állítólag hulladék feldolgozó szakmunkás volt. Szex-földön egyébként a hulladék feldolgozás volt az egyik legjelentősebb gazdasági ág, ezt is, mint minden nehéz vagy egészségtelen fizikai munkát, gépek végeztek. Az emberek, mint irányítók, felügyelők, tervezők vettek részt a munkafolyamatokba. A lényeg, hogy Vor gyakran otthon a gépe előtt ült máskor  pedig elment otthonról, állítólag dolgozni járt, semmi okom nem volt a kételkedésre.

Vorral egyébként bármikor otthon is szeretkezhettünk, de ezt mégis ritkán tettük, továbbra is eljártunk a szex-önetető klubba, ott éltünk nemi életet.

Utólag visszagondolva ez volt életem egyik legszebb időszaka.

  Jól megvoltunk kettesben a kis lakásban. Vagy az ablakból vagy a környék kis dombjáról bámészkodtunk, egymás kezét fogva, miközben én dudorásztam.

Lilás fények vezessetek.

az élő álomkép rabul ejt,

újra, újra mesevilágot sejt

káprázatos fény és hangjátékba értem

a sokszínű sarki fénybe evezek

megállt az idő, s a tér,

lilás árnyalatú napfény,

bongás-zsongás árad mélyéről,

pörkölt mogyoró lengedezve

aromájával keveredve

gyerekzsivaj hallatszik,

kék, lila labdával zöld réten játszik

  A boldogsággal többek között az a baj, hogy az ember csak utólag tudja értékelni, amikor már elmúlt, pontosabban, amikor már el lett rontva. Numival, Narmival töltött idő boldogságát is csak utólag értékeltem.

A boldog idők azonban szinte láthatatlanul megint a ködbe vesztek. A sorsparki hullámvasút szinte észrevétlenül megint a lejtőre fordult.

Az egyik baj, problémaforrás Vor erősödő féltékenysége volt. A másik, hogy e miatt is, más hatások miatti is, radikális eszmékhez, emberekhez kezdett vonzódni. A harmadik baj az volt, hogy én sokáig követtem.        

Vor megvetetette a szex-földi életstílust, sőt az egész társadalmi berendezkedést, az oktatási rendszert, a népszavazási és közvélemény-kutatási rendszert, továbbá  minden mást. De leginkább az erkölcsi állapotokat vetette meg, ítélte el. És e megvetésének, utálatának mindig mindenhol, ahol csak lehetett, hangot is adott. Főleg otthon. Tulajdonképpen akkoriban, nagyjából enyhébben, én is egyetértettem vele, legalábbis az erkölcsi állapotokat illetően.  

   Arra azonban nem gondoltam, hogy mindez nemcsak az utálkozó szavak szintjén történik de titkos terveteket is forgat a fejében, sőt titkos társaságokhoz csatlakozik. Márpedig ez történt. Egyik nap nem kis meglepetésemre, néhány idegen férfival állított be. Már az is rossz érzéssel töltött el, hogy kiküldött a szobából. - Mi az, amit előttem a szerelme előtt is titkol? Milyen szerelem melyben nincs bizalom?

Vor mentségére legyen mondva, hogy később behívtak a szobába, bár meglehetősen zavarosan, de azért megpróbálta elmondani miről van szó.  Bár az összeesküvés szót nem mondta ki, de az egyik férfi övébe dugott pisztoly, a suttogó hangok, a szövetkező tekintetek erre utaltak.

A történet egyébként, mint mondtam, eléggé zavaros. Nagyjából arról van szó, hogy a szex-földi törvények meglehetősen nagy szabadságot adnak, mindenki azt tehet, amit akar, addig, amíg másnak, másoknak nem árt. Hogy mi a másnak ártás, a testi, lelki bántás, károkozás ezt persze pontosan szintén a törvények mondják meg, megjegyzem, itt azért ismerik az értelemszerű bíráskodást is. Visszakanyarodva, az például hogy valaki elhagyja szex-földi várost, a városon és ezzel a mini államokon, valamint a törvényen kívül él, önmagában nem bűn. A törvény viszont lényegében azt mondja: aki elment az maradjon is ott. Ugyanis az már ártás, illetve ártás-veszély, ha egy ilyen kívülálló, a szex-földi társadalmat, törvényeket megvető személy visszajön, vagy visszajárogat. Mivel a visszajárogatás közben gyakran szándékos bűncselekményeket, néha terror-akciókat hajtanak végre. De ha ez nem is történik meg, az szinte biztos, hogy különböző tárgyakat, gépeket kivisznek városból, ami kétségkívül lopásnak felel meg.

A lényeg, hogy a kimenetel szabad, viszont a visszajövetel tilos, az ide-oda járogatás különösen, legalábbis törvényileg többnyire tilos. Ezért pedig csak bizonyos kapukon keresztül, regisztrálva lehet kimenni. valamint csak külön engedéllyel, nagyon indokolt esetben, rövid időre, felügyelet mellett lehet visszajönni. Csakhogy a Vornak, társainak, valamint általában a kívülállóknak ez nem tetszik, ők bizony visszajárogatva akciózni, vagy, és lopni akarnak, ezért titokban mennének ki, és alkalomadtán titokban járnának vissza.

Ezt mondta el Vor, ha nem is pontosan így, de ez volt a lényege. A beszélgetésünk végén fojtott hangon megkérdezte:

-          Velünk tartasz szerelmem? Eljössz velem az igaz erkölcsűek közé? Nemcsak azért mert szeretjük

Egymást, de azért is hogy leromboljuk ezt az erkölcstelen rendszert.

Lelkemben ambivalens érzések kergették egymást.  Vor illetve barátainak nézetének igazságában kételkedtem, ugyanakkor a szeretet érzése, a barátság érzése Vor  mellé állított.

-   Igen veled tartok - bólintottam.

Később belegondolva arra ébredtem rá, hogy akkor, ott tulajdonképpen saját magam, akkor hitt  igazságát, okosságát kellett volna megcáfolnom, hiszen én is ellenérzéseket tápláltam, de ennél akkor még dölyfösebb voltam.

  Pár nap múlva, indultunk el, hatan a kívülállók földjére. Mi ketten, két magányos férfi és még egy pár. Csak a másik nő nevét ismertem, vele váltottunk néhány szót, a többiek alig beszéltek, csendes, komor társaság volt, gondolom az utazás jellege miatt.  Az egyik férfi volt a vezetőnk, keveset beszélt, inkább csak mutogatott, mi pedig egyszerűen csak követtük, mentünk utána.

A városban gyorsvonattal repülő buszokkal meglehetősen gyorsan közlekedtünk, órák alatt (napegységek alatt) elértük a várost körülvevő mezőgazdasági területeket. A mezőgazdasági területeken amennyire én megtudtam ítélni, a földi haszonnövényekhez hasonló (gyümölcsök, zöldségek, gabonák, stb.) termesztettek. Illtetve a haszonállatok közül a muflonbárány (vagy olyasmi) volt a leginkább elterjedt. Gyakorlatilag érdemben más haszonállat nem is volt, viszont e fajnak több alfaja is volt. Volt igavonó, tejet adó, gyapjút adó alfaja.   A mezőgazdasági területeken már lassabban haladtunk, nemcsak a szállító járművek lassúsága miatt, hanem ezért is, mert elkerültük a lakott területeket. Szóval lassan, kitérőkkel feltűnés nélkül haladtunk. Így értünk el a város körülvevő hét méter magas plexikerítéshez. Pontosabban ahhoz a ponthoz, ahol az erdőben egy titkos alagút bejárata rejtőzött. A titkos alagút a kerítés alatt haladt és a másik oldalon, már a „szabad földön, a vadonban” volt a kijárata.

Éjszaka mentünk át, inkább másztunk át, az alagúton, simán probléma nélkül zajlott le az akció.

Ezután még vagy egy napig (földi időben kb. másfél nap) utaztunk négy muflonbárány által vont szekéren. Ezt a szekeret állítólag Banot a kívülállók vezetője küldte a segítségünkre. Itt halottam ezt a nevet először: Banot.

   A tiszta erkölcsűek, avagy a kívülállók, a bolygó észak-keleti területeit beterítő őserdeibe éltek. Meglehetősen hatalmas lakatlan, sőt felderítetlen vadonhagyott területei voltak e bolygónak, ezek egyike volt a kívülállók földje.

Itt nem éltek vadállatok, leszámítva néhány kígyófajt, és rovarfajt. Igaz hogy ezek a rovarok ujjnyi nagyságúra nőttek. A többi vadállat, például a bonogók, a pajzán kis csimpánzok éppen a bolygó másik oldalán éltek.

A kívülállók nem éltek városban, sőt még falvakban sem, egymástól mérföldekre fekvő tanyákon, farmokon éltek. A farmokon kisebb, vagy nagyobb családok éltek. A nagyobb család azt jelentette, hogy több, három, négy, öt család élt együtt. Egyszerű házakban életek, anyagi életmódjuk technikai szintjük, nagyjából a földi XIX-XX. század szintjének felelt meg. Például általában állatvontatású szekéren közlekedtek, de azért a gazdagabbaknak már kiesebb teherautójuk is volt.

Erdei tanyákon, farmokon éltek, persze azért volt kapcsolat közöttük, többek között számítógépeik hálózatba voltak kapcsolva, összességében egyfajta közösséget hoztak létre. Mely közösség eszmei összetartozása arra épült, hogy mindenki utálta elvetette a városban uralkodó életmódot, társadalmi rendszert. Egyszerűbben mindent utáltak és mindennek az ellenkezőjét csinálták, mint a szex-földi városlakók. Ahogy például Numi és Narmi élt, ez volt a tipikus megvetett életmód.  Tulajdonképpen, elsősorban ez a gyűlölködés, ellenérzés tartotta össze a közösséget. A közösség nemcsak verbálisan harcolt, de ténylegesen is készült a háborúra. a legfontosabb közös üzemük egy kiterjedt fegyverüzem volt, amiben a géppisztolytól kezdve, az aknavetőn keresztül, a bombázó dronig, mindent gyártottak. Bár nő létemre nem nagyon értettem a háborús dolgokhoz, de azt ezért én is láttam, hogy ez a haderő mind létszámba, mind technikailag is nevetséges lehetett a városiak számára.   Arra azonban elegendő volt, ahogy a kívülállók mondták: rajtaütéseinkkel rettegésben tartjuk az ellenséget. Ha a szex-földiek, mármint a városlakók nem is rettegtek, de azért felettébb idegesítő lehetett a számukra, hogy egy csoport, több ezer személy gyűlöli őket, el akar pusztítani mindent és mindenkit, ráadásul néha valóságos merényleteket is elkövetnek. Már maga a gyűlölet is idegesítő lehet, főleg ha nem lehet látni annak ésszerű okát. 

Hát idejöttem én Vorral  - egy elhagyatott tanyára költöztünk be. Őszintén szólva, akkor eleinte nem láttam át a helyzetet, csak fokozatosan szembesültem a valósággal és saját tévedéseimmel.

Például azon tévedésemmel is szembesülnöm kellett, hogy ez az átköltözés, életmódváltás nem más, mint egy hideg, erkölcstelen életmód leváltása egy tisztább erkölcsösebb szeretőbb, humánusabb életmódra.  Fokozatosan ébredtem rá, hogy nem erről van szó.

A kívülállók vezetője egy Banot nevű alak és kábé húsz tagú bandája volt. Ezeknek is volt saját farmjuk nagy családban éltek, de ez a Banot a bandájával állandóan utazgatott és úgy átlagosan, négynaponta mindig más tanyán szálltak meg.

Azokban az időkben ellentmondásos érzések között hintáztam.

Borzasztóan éreztem magam mikor hajnalban kimentem kiengedni muflonbárányokat, kiganajozni, az ólakat kitakarítani, továbbá az egyéb földműves munkákat elvégezni. Még akkor is vacakul éreztem magam, amikor a hideg kútvízbe megmosakodtam. De fürdés után mikor a friss kartonruhámba kiültem a frissen zöldellő kertbe már elöntötte testem-lelkem a napfény.  

Este mikor egyedül főzőcskézve vártam Vort, egyre sötétebb, hidegebb lett, de ő csak nem került elő, megint szörnyen éreztem magam.

De rögtön kivirultam, meleg boldogság öntött el mikor este nyolc felé fáradtan mégis megjött a fegyvergyárból, és két gyertya fénye mellett csendes mosolygós hangulatban leültünk vacsorázni.

  Azokban az időkben, éjszakánként, távol minden mozgástól, zajtól, ingertől, csodás szeretkezéseket éltünk át.

Életem meglehetősen nyomorúságos volt a kívülállók között, de Vorral való szeretkezéseink kárpótoltak.

Mint mondtam, Vorban éppen az volt a csodás hogy szinte minden szeretkezéskor más volt. Ez talán idegesítő lett volna, ha nem a szex-önetető klubba ismerkedünk meg. Így viszont nemhogy idegesítő, de magával ragadó volt. Vor minden pozíciót minden eszközt ismert és használt.

Többek között néha ő is beszélt szex közben, mint, Ger, általában ezeket sóhajtozta dörmögve hörögte:

-  Élvezz el te csodálatos pina. Vagy: mindjárt elélvezek, hű de finom. Vagy nyöszörögve kérlelt:

 -  Még ne menj el, várj meg.

Persze ezekre nekem is muszáj, volt válaszolom.

Voltak alkalmak mikor Vor a kemény Vikondnál is keményebb volt.

Nem is keményebb inkább azt mondanám, még soha nem éreztem, hogy egy férfi ennyire kívánt volna. Ennyire még egy férfi sem tett magáévá, mint Vor.

Csak ennyit tudtam sóhajtozni: - akaszd be, nyársalj fel, feszíts szét.

Szeretkezéseink pontos valóságára nem emlékszem, csak, mint vad kéjes álmokra.

Abban az időben szinte attól is elmentem, ha ő elélvezett.

  Csodás szeretkezések voltak, az egyikre azonban még a többinél is élénkebben emlékszem.

Aznap éjszaka, mindent korábbi szex-élményt felülmúlva, feledhetetlen csillagutazásba repített.

Alig ért hozzám, a dobszó ott lüktetett bennem

Vor kemény tagján az erek kidagadtak

Talán én ültem rajta vagy ő, csak arra emlékszem kéjes karóba húztak, a majd elöntött hőhullám, más dimenzióba kerültem. Tam-tam dobok zengtek bennem.

De a dobszó felett halk éteri hang zengett, ki tudja meddig, árasztott el a kéjes transzállapot.

Közeledett a csúcspont, az ő hímtagja az én vaginám egy ütemben pulzált, tudtuk, hogy egyszerre jutunk gyönyör országába. A nyelve még a szokottnál is sikamlósabb izgatóbban töltötte el a számat.

A mandzsettám egyre inkább Vor farkára szorult ritmikusan lüktetve haladtunk a közös robbanás felé.  Forró vulvám, kéjes remegéssel. forró tagjára szorult.  

Muszáj volt golyókba végződő pumpájának tövét megragadni lükető lövelléseket érezni.

Elszabadult a vad, dilis  frikciós mozgás, Vaginám ritmikus szorításai Vor lüktető vesszőjét szinte megfejte,  a forró sugárban spriccelő ondót a méhszájam irányába pumpálta, elöntött a gyönyör. Összerándult az altest, a comb, kinyíltak a bimbóim a felsők és az alsó is.

A kéjes harsogó tam-tam görcsös reszketésbe ment át, hadi hörgés szakadt ki belőlem

Aztán félájultan bennem maradt. Az én méhszájam azonban újabb bizsergésbe kezdett – ez olyan jó volt, hogy meg kell ismételni – suttogta a csiklóm, a vaginám, majd újra rászorult a félkemény farkára, hullámzott rajta szorította, pumpálta, a kéjes görcsök kiterjedtek az egész altestemre, újra elélveztem.

Azután én is elernyedtem hátat fordítottam neki kielégült popsimat kielégült ölébe dugtam, átkarolt lágyan simogatta a mellemet, így beszélgettünk. Vagy inkább csak duruzsoltunk. Hátul a szoba sarkába a vaskályha duruzsolt, mi pedig egymásnak, sokáig még félálomba, a sötét éjszaka takarója ránk borult a holdfény hidegsége megakadt, ablakunk sarkába.

Álomvilágba lebegtet

friss ózonnal megetet

meleg fénybe visz az utam

ha félhomályba ölelkezünk

remegve egymásba veszünk

félelem elszelel

fagyos magányos űr

is elmúlik, millió év alatt

talán mégis eltűr

sorsakarat alázat

Ez volt tehát Vor legjobb énje, de több is volt neki, sokarcú volt, és később meg kellett látnom a rút arcát is.

  Talán ez volt az utolsó boldog napunk, a sötét fellegek egyre gyakrabban jelentek meg életünk egén.

Bár voltak szép percek órák azonban a közérzetem az összesített hangulatom folyamatosan romlott.

Bármilyen romantikusnak, frissnek hatott a természetes életmód kezdetben, a civilizációs jólét elemei, kényelmesség, állandó melegvíz, gombnyomásos kaja, egyebek, egyre inkább hiányoztak. De leginkább az állandó magány a várakozás, rontotta a kedvem. Talán nem is magány, inkább a kiszolgáltatottság, vagy a haszontalanság bántott.  Lehet, hogy fennhéjazásnak tűnhet: de nem éreztem, hogy a társadalom hasznos tagja vagyok, és ez hiányzott. Lehangoló volt.

De persze Vor fokozatos elvadulása, önmagából való kifordulása hangolt le leginkább. Reményeim fénysugara lassan szürke ködbe veszett.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között  egyre többet gondoltam vissza földi életemre, hiszen ez az életérzés, stílusában, hangulatában a földi létre emlékeztetett.

   Leginkább a földi szexuális életem meglehetősen nyomasztó emlékei merültek fel, önkéntelenül is összehasonlítva a szex-földi kellemes tapasztalatokkal. 

Őszintén visszagondolva, a földi szexuális életem eltekintve néhány szép perctől eltekintve, elég silányra sikerült. Valamilyen légy mindig beleesett a levesbe, valami mindig becsukta a kaput.  Vagy a hiányos kommunikáció csukta be, vagy valamilyen külső körülmény, gubanc, fordított az aktuális partnerem ellen. De a földön, a szexuális kultúra sem áll stabilan, magas szinten, erre itt ébredtem rá, hiszen a viszonyítási alap erre rávilágított.

   A földön szép számmal akadtak vacakul sikerült egyéjszakás szex kalandjaim. De voltak kellemesebb egy éjszakás kalandjaim, amik viszont azért kellemetlen emlékek, mert nem folytatódtak.

Valamint voltak hosszabb kapcsolataim, melyek végső soron mégis csalódással végződtek.

Talán már említettem, hogy a földön gyakran estem az elhidegülés állapotába. Abba az állapotba mikor a szexet nem tartottam fontosnak, sőt nem tartottam nekem valónak. Persze itt is előfordultak ilyen állapotok, a szerelemben szeretkezésben csalódott állapotok, de sokkal ritkábban, mint a földön.

   A háztáji tennivalók közben, gyakran az istállói boglyára rogyva, emlékeimbe merültem. Mi mást tehettem volna, itt magányosan.

Emlékeztem például egy földi esetre, mikor egy bárban szedtem össze egy pasit. Akkor éppen egy hosszabb kapcsolatomból evickéltem ki, meglehetősen sérülten. Szóval felvittem a lakásomra ezt az embert, félig becsípve nem is tűnt rossznak. Azonban ahogy levetkőztünk és ágyba kerültünk olyan pimasz erőszakos nagyképű stílust vett fel, hogy csapdába került malackának éreztem magam. Ütögetett és mindenféle fájdalmas dolgot, művelt ráadásul észre sem vette magát. Hiába szóltam neki többször, azt hitte ez csak amolyan kéjes fájdalom és műbalhé. Szerintem az ürge nem volt szadi csak valamelyik elferdült pornóból tanulva azt gondolta, hogy így kell bánni a nőkkel. Végül is lerúgtam az ágyból, ordítva kaptam fel egy vázát, így dobtam ki a lakásomból. Bár határozottságot mutattam azért nem volt ennyire egyszerű, gúnyos mosollyal fenyegető megjegyzésekkel ment el, a babszem ott volt a popómba. Ez az eset is hónapokig tartó válságot okozott. Ahogy egy másik alkalmi eset is.

  Ez a pasi nem volt nagyképű erőszakos, mégis úgy éreztem mikor két össze nem illő fogaskerék próbálkozik csikorogva, hogy együtt forogjanak. Abszolút nem illetünk össze, nemcsak a kémiánk a biológiánk, de a lelkünk, a gondolkodásunk is ellentétes volt.  Ezzel az emberrel „végigcsináltam” a szexet, de pocsék volt. Végigcsináltam, már amennyiben ezt egy végigcsinált dolognak lehet nevezni. Végül is eltartott egy darabig, a pasi valahogy el is élvezett, de ez is hónapokig megfeküdte a gyomrom. Ráadásul a tag rám akaszkodott, telefonálgatott, megvárt itt-ott, hiába küldtem el, hol finomabban, hol egyenesen, jó darabig nem tudtam lerázni.

   Volt egy fiú, egy kolléga, akivel viszont nagyon jó volt, de másnap egyikünk se merte kimondani – féltünk kiszolgáltatottságtól. Vagy inkább a gyengeségtől, vagy még inkább a visszautasítástól féltünk, a lényeg, hogy nem volt folytatás. Elmentünk egymás mellett, ráadásul kollegám révén, naponta, mindketten megjátszottuk a flegmát, legalábbis én biztosan. A hiúságom azonban komoly sebet kapott: - nem kellek neki, egyszerűen nem is érdeklem - tépelődtem még jó darabig.  Valójában sajgott a lelkem: csak egy éjszakára kellettem neki?

Végső soron ekkor én kerültem abba a csapdába, amely csapdába levő embereket oly sokszor lenéztem. 

   Feltettem magamnak a kérdést: vajon itt szex-földön kialakulhatnának ilyen helyzetek? Belegondolva: nem. Mert mi történne, ha itt menetközben kiderülne, hogy valami nem stimmel, mondjuk, a pár nem passzol össze. Nehéz elképzelni, mert meglehetősen magas a szex-műveltség, de mégis, mondjuk. Szerintem akkor simán sértődés nélkül abba hagyják. Mondjuk, egymás előtti szex-önetetéssel folytatják, vagy egy jó kis beszélgetéssel folytatják.  Ugyanis itt valahogy nem görcsölnek rá annyira a szexre, ezért nem veszik hatalmas sérelemnek, ha fellép valamilyen szex-probléma. Könnyedébben veszik, de ez nem jelent figyelmetlenséget, megalázást, pofátlanságot. Vagyis a földi ember ellentmondásos, általában is, de a szexuális életét illetően teljes mértékben. Hol drámázik, féltékenykedik, hol a másik szélsőségbe esik bele, lenézi, megveti, semmibe veszi a szexet.

Az említett „könnyedség” miatt az sem fordulhat elő, hogy öngerjesztett hamis érzések miatt ne folytatódjon egy kellemes szex-kapcsolat.  

Itt szex-földön minden szex-ételnek el kell érni egy színvonalat. - Ha nem elég finom, akkor nem érdemes elkészíteni – az itteniek ezt szokták mondogatni. A szexföldiek nem ellentmondásosak.

   Persze itt szex-földön utólag a saját hibáimra, is ráébredtem

A földön be nem vettem volna egy férfi farkát a számba -  a női büszkeségem nem engedte.

Ez azért is fura, mert itt teljesen természetes. Pár nappal ezelőtt éjszaka például arra ébredtem, hogy Vor járkál. Nem tudott aludni, elkezdtünk beszélgetni, szeretkezni, de csak úgy lazán, végül úgy aludtunk el, hogy a farka benn volt a számba, mint egy cumi, szinte elringattam magam is őt is, mint egy gyereket.

Itt szex-földön mármint a városban elképzelhetetlen, a teljes odaadás hiánya, például az orális szex elvetése. Pontosabban, ha van skrupulus, fóbia akkor azt előre közlik, de ha már elkezdődött, akkor az alapmódszerek megtagadása műveletlenség.  „Vagy finom szex-ételt főzöl, vagy semmilyent”- tartja az itteni mondás, de mintha ezt már említettem volna.

A földön persze nemcsak a férfiak tévelyednek el, de a nők is. Vagy nagyon férfiasak lesznek, elvesztik a nőiességüket, vagy teljesen határozatlan babákká, libákká válnak. Az optimális középúton alig járnak.  A férfiakra dettó jellemző a szélsőségesség.

Szóval sok hibát felvettem, vagy hogy is fogalmazzak: az emberek között sok mindent szégyelltem fölöslegesen.  Többek között szégyelltem az igazi lucskos elfolyós hörgős élvezést, azt gondoltam, hogy ez gusztustalan. Ráadásul én is olyan ügyetlenül esetlenül szex-kommunikáltam, ahogy általában az emberek.

Miért is lettem volna más, mint az emberek általában?  Én is közöttük éltem, tőlük tanultam. Itt szex-földön a természetes szex-kommunikáció, például, hogy nem félnek magukat kiadni, sok problémát elsimít.

Visszatérve az eredeti kérdésre: a szex-földi kultúra szinte kizárja, legalábbis lecsökkenti a kellemetlen, boldogtalan kapcsolatokat

  A földön nemcsak az egyéjszakás kapcsolataimmal volt baj, de a hosszabb távúak sem alakultak boldogan.

  Azokban a napokban Vor lett egyre ingerültebbé vált.  Pontosabban egyre könnyben, gyorsabban kezdett el idegeskedni, kötekedni, úgy vettem le, hogy a kiváltó ok, valamint a kitörés végállomása: a féltékenység. Bár valószínűleg az alaptalan féltékenység előtörésének is van valami oka, mindennek oknak van további oka, de ennek kutatása már értelmetlen vállalkozás.  Először csak megjátszott lezserséggel kérdezget: - ma hol voltál mit csináltál? De ha meghallotta, hogy aznap véletlenül átmentem a szomszédhoz, vagy ő jött át,  akkor már nyilvánvaló jelei mutatkoznak az bekövetkező idegrohamának.  Egyébként  két „ farm-szomszédunk” van, az egyikkel rosszban vagyunk, az ha erre jár és  éppen kinn vagyok csak odaordít valamilyen káromkodást. A másikkal jóba vagyunk, egy háromgyerekes család, de a férfit még nem láttam.  Az asszony Mari szintén egyedül van napközben de persze a három gyerek mellett nincs szabad ideje. Mégis úgy átlagosan két naponta átjárogatunk egymáshoz, általában én hozzájuk, ezért-azért, beszélgetésért.

Gyakran keseregtem azon, hogy Vor hazaérkezései már nem a boldogság percei. Azt hiszem elhatalmasodó, mániássá váló féltékenysége kergeti  agyát, vad lázas képzelgésekbe.

-          Szóval átmentél és jól kinyalt – szólt valamelyik nap.

-          Ugyan hülyeség - próbáltam oldalra lépni, de már láttam, most sem sikerül

- Te sem tudod levetni a romlottságod cafka, büdös faszszopó cafka -  majd  elkezdett körbe járkálni káromkodva csapkodni.

  Vor viselkedéséről egyébként állandóan Robert jutott eszembe. Robert az egyik tartós ámde összességében nyomasztóra sikeredett földi kapcsolatom főszereplője. Talán nem is egyéneket kellene emlegetni, hanem a féltékenység zöldszemű, bosszút lihegő szörnyét, mely sok földi kapcsolatban furakszik be, mint hívatlan harmadik.

Most már látom, én sem vagyok kivétel, a másik hosszabb távú földi kapcsolatomban, éppen hogy én voltam a féltékeny.

Vorról nem véletlenül jutott eszembe Robert, sok hasonlóság volt a két férfi között. Robert sem volt macsós férfi őt is túlzott érzékenység emésztette, ebből adódóan mindenféle lelki eredetű szexuális problémákkal küszködött.  Depresszív hosszabb impotencia, alkalmi impotencia, korai magömlés, szóval nála előjött minden, ami csak előfordulhat. Egyébként ő volt, akit kidobott az ágyából a kacérkodó hölgy, de ezt a történetet már elmondtam. Ennek ellenére, mi valahogy mégis összejöttünk, ezt talán engem is minősít.

Mint mondtam Robert ismeretségünk első évben összességében imponált, egy érzékeny művészlelkű, sőt tehetséges ember képét mutatta. A szex közbeni furcsaságait, lefagyásait is a művészi érzékenységnek tudtam be.

- Néha úgy érzem, mintha a test nem is én volnék, mintha az igazi lelkem felülről nézné, mit tesz a tőlem független irányítású testem – vallotta be egy alkalommal, mikor éppen fagyottan feküdt mellettem az ágyban.

Festőművészként indult, bár a képzőművészeti főiskoláról már első évben kimaradt, de sokat festett. Akkor még csak messziről ismertem, a barátnőm barátjának a barátja volt. Teljesen szertelen rendszertelen életet élt, de szinte állandóan festett, szerintem nem is rossz képeket. Képet azonban ő sem adott el, akárcsak Van Gogh életébe. Egyszer egy bulin ezzel fordult hozzám:

- Nem gondolod, hogy az emberek életét, nem istenek, hanem kis manók irányítják? A karriernek is van egy külön kis manója. Úgy néz ki, hogy az én karriermanóm, kis gonoszka, állandóan keresztbe tesz.

Azután novellákat egyéb irományokat kezdett írni.

-   Elég volt a nézésből, a képekből, vissza kell adni a beszéd, a szöveg becsületét – mondogatta, akkoriban.

Nekem ezek az irományok tetszettek, de az én véleményem nem mérvadó. Persze mint író sem futott be. Igaz, nekem a karrierről nem a kismanók jutnak eszembe, hanem az állandó folyamatos nyalás, mármint talpnyalás, legalábbis az állandó kellemkedő jelenlét. Másfelől, az ügyes menedzselés. Robert egyikben sem volt jó.

Az első év kapcsolata után elkezdődött a folyamatos romlás. Szerintem Robert állapota is romlott és kapcsolatunk is fokozatosan romlott.

Egyre többet ivott, egyre kevésbé tudta a saját sikertelenségét elviselni, de azt sem tudta megemészteni, hogy én tartom el. A kezdeti, többnyire imponáló érzékenysége átfordult hisztibe, utálatos férfi-hisztibe, számomra mindenképpen.

A súlyosbodó alkoholizmusa együtt járt az erősödő féltékenységével.

  Talán ennél is rosszabb volt, hogy tehetetlenül néztem, hogy csúszik le a lejtőn. Szinte napról-napra csúszott bele a züllés a munkanélküliség, a pia, a drog tehetetlenség, a testi-lelki leépülés szakadékába. Az érzékeny művészlélek átalakult hisztiző erőszakos utálatos valakivé, akit nem ismerek, és talán soha nem ismertem.

Tehetetlenül néztem, hiszen minden javító próbálkozásom kudarcba, sőt csalódásba fulladt. 

Nem tudom hányszor vesztünk össze, de nem csak úgy finoman, persze azt sem tudom hányszor békültünk ki. Nem tudom hányszor jött sírva, bocsánatot kérni, én pedig megbocsátottam. Nem azért bocsátottam meg amit tett, hanem azért mert láttam az örvénybe kerülő ember vergődését. Láttam, hogy az ő  jobbik énje éppen úgy tehetetlenül szenved ahogy én. Láttam, ahogy a jobbik énje fokozatosan biztosan vereséget szenved és eltűnik. A jobbik énjének bocsátottam meg minden alkalommal, amíg az el nem tűnt egészen.

  Az utolsó szúrás az volt, hogy teherbe estem tőle. Csak bambán vigyorgott, amikor elmondtam neki. Persze örülök – mondta, de pár óra múlva már földig itta magát. Meghajolva, tántorogva jött haza, ha tudott volna meg is üt: - kurva, cafka hadonászott az orrom előtt.

Másnap végre, végleg kidobtam, én pedig abortuszra mentem. – A mai orvostudomány mellett ez semmi – mondják sokan, de ők még nem élték át. Nem élték át a testi és a lelki görcsöket, a testi és a lelki fázást. Egy előnye volt, mindez biztosan lejegelte a kapcsolatunkat, soha többet még látni sem akartam.

Ez kapcsolatom is akár a másik hosszabb egy rövid építő szakasz után átment, hideg kihűlt sivár szakaszba, majd romboló szakaszba, meg kellett szüntetni.

   A másik hosszabb kapcsolatom, Paul, a nős férfi, akinek ráadásul két kis gyereke is volt.

  Ez a viszony is, bár másképpen, de szintén a szenvedélyek és gyötrelmek hullámain sodródott. Paul azért egészen más karakter, mint Robert, üzletember vállalkozó révén, Roberttel szemben a pénz nála nem jelentett gondot. Ö egy határozott üzletember volt, legalábbis Roberthez képest.

Eleinte még imponált is hogy én vagyok győztes, úgy értve, hogy inkább velem szeretkezik, velem érzi jól magát és nem a feleségével. Nem mondtam ki ezt a szót még magamnak sem: „elcsábítottam”. Nem is éreztem elcsábításnak - két összeillő ember végre vargabetűk után egymásra talál – ezt gondoltam a kapcsolat elején. Annál is inkább, mert Paul nem élt szexuális életet a feleségével, pontosabban nagyon ritkán egy-egy silány szex azért létrejött. Ezt Paul panaszolta el, és szerintem nagyjából így is volt. A kapcsolatunk másik számomra megalázó oldalaira csak később jöttem rá, kapcsolatunk harmadik évétől kezdve.  Szóval eleinte csodás volt, főleg a szex. Teljes összhang, nagy ágycsaták, szenvedélyes szeretkezések. Akkoriban a titkolódzás, a bujkálás csak fokozta a szex izgalmát, illetve az élvezetét. Valamint az a tudat is fokozta, hogy egy másik nő is van a képbe, akit én legyőzők, én vagyok a kívánatosabb, a szexisebb. Egy gazdag jóképű ember engem választ, nem a másikat

  Idővel azonban a szenvedély hullámait fokozatosan felváltották a gyötrelem hullámai.

A szenvedélyt egyfelől kikezdte a magunás, de ez még elviselhető lett volna. A reményvesztésem valamint a féltékenységem, viszont lassan de biztosan ásta alá a viszonyunkat.  Fokozatosan vesztettem el a reményeim, főleg azt, hogy valaha belőlünk egy igazi pár legyen.

Ráadásul arra is rájöttem, ez is egy csapdahelyzet, hiszen, a mi boldogságunk talán egy családot szakít szét, a gyerekeket is beleértve. Ez egy külön lelki őrlődést indított el, ugyanakkor az egyre nyilvánvalóbb hitegetés, a másik oldalról sértette a lelkem. Lassan fájón ráeszméltem: nem az általam lenézett nej a másodhegedűs, hanem pontosan én. 

A kínos megalázó szituációkból is jócskán kijutott. Nemegyszer történt, hogy barátaim, kollégáim, vagy éppen a családom meghívott bennünket, például esküvőre, keresztelőre, sok mindenre, de Paul a családja miatt, nem tudott jönni. Ekkor jöttek a kínos magyarázkodások. Bár, rendületlenül hazudtam azért a lenéző pillantásokból érzékeltem, hogy szinte mindenki sejti:  Paul nős.

De Paul helyzete sem volt sokkal derűsebb, ő belefáradt, ráadásul voltak teljesen nyilvánvaló lebukások. Egy esetben például Paul anyósa jött oda hozzánk egy étteremben.

-          Á, ő csak a kolléganő – hebegte Paul.

-          Akkor jó közeli kolléganő lehet – jegyezte meg ironikusan Paul anyósa.

Paul arcára kiült a félelem és aznap egész nap rajta volt.

Sajnos sok ilyesmi eset volt. Mindezt azonban el tudtam volna viselni, az igazi nagy gyomorszájütés az volt, amikor Paul egyszer elszólta magát. Az egyik kacér, könnyűvérű szexet kedvelő barátnőmről beszélgettünk, amikor Paul ezt mondta:

-   Na ilyen nőt sem vennék el feleségül. Bár valószínűleg jó az ágyban, de mindennap aggódhatnék, hogy megcsal.

Akkor leesett a tantusz. Először is megértettem, ezek szerint, mint szeretőnek, aki jó az ágyba, de éppen ezért nem teljesen megbízható, soha nem volt igazán esélyem arra, hogy elvegyen feleségül.

Másrészt megértettem a földi férfiak önző férfi soviniszta agyjárását: legyen egy nő pajzán vállalkozó, buja szexi, de őt nem vesszük el, mert kockázatos. Akit elveszünk, mert tisztességes megbízható, azt viszont megcsaljuk, lenézzük.

Hát ez a földi férfiak önző kalitkázása.  Kétféle kalitka van, de mindkettő kellemetlen magalázó rabság. Az egyik kalitkába kerülnek a buja szexis nők, kiket nem veszünk feleségül, akik csak arra jók. Ők a testi örömöket élvezhetik.  A másik kalitkába kerülnek a tisztességes családanyák, ők testi örömöket ne nagyon élvezzék, mert még rászoknak, nekik maradjanak meg az anyai örömök.

Miután ráébredtem, hogy Paul engem az első kalitkába a buja nők kalitkájába szeretne tartani, attól fogva, már csak halódott a kapcsolatunk. Ennek is fájdalmas, ráadásul hosszú kínlódós szakítás lett a vége, annak ellenére, hogy a felszínen megjátszottam a kemény nőt.

Mindent összevetve a földi szerelmi életem, több csalódást, fájdalmat adott nekem, mint örömöt.

Új dalocska kerengett a fülembe, el sem tudtam zavarni.

Miért bántják egymást az emberek.

erre nehéz válaszolni, sok oka van

elragadja őket, minket a kegyetlen hév

nem tanultuk meg még

gyermekkorban tisztelni más embereket

rossz törvények, hibás tudások sodrában

őröljük magunkat, társainkat  

valójában mindez csak kifogás

nem báránynak születtünk valljuk be hát.

sokkal inkább csorog a génjeinkben, sakál

csak megjátsszuk hogy akarjuk a jót

állandóan mindenki magyaráz

valójában egyszerű,

ha jók akarnánk lenni

akkor már jók volnánk,

még mindig sakálok vagyunk

nem bárányok

sokan megjátszva, bégető sakálok

mások, nyíltan vadállatok

egyszer talán változunk

vagy pusztulunk

vízözön egyben hazugságözön

fullaszt meg

   Újra elvégeztem a gondolatkísérletet: itt szex-földön nem jönnek létre, sőt létre sem jöhetnek ilyen problémák, legalábbis az igazi, a városi társadalomban.

Nézzük csak: itt szinte soha nem jön létre szexuális önzés, féltékenység. De érdemtelenül félredobott tehetséges embert sem nagyon láttam. Tehát Robertfélék nem is nagyon alakulnak ki, kivéve, Vort és társait. Az pedig már az én női esztelenségem, hogy megint ilyent választottam. Viszont itt nincs abortusz, mert a gyerekvállalás teljesen fegyelmezetten tervezet.

A másik, Paul féle, a házasságtöréses eset, viszont itt teljesen kizárt. Itt nem kell titkolódzni, itt természetes a félrelépés. Pontosabban itt nincs is félrelépés szexuális értelemben házasságtörés.

Viszont az itteni férfiak mentális intelligenciája az említett kalitkázást sem engedi. Az itteni férfiak nem alakítják ki a kétféle (buja szexis nő, illetve feleségnek való) kalitkát. De mindehhez kellenek az itteni nők is akiknek a szex-felfogása szintén más mint a földön.

Lehet, hogy mindez, ami itt van, a városban, az hideg, kiszámított, lelketlen, de mégis nagyon praktikus. Mégis kevesebb szenvedést, tehát több boldogságot ad az embereknek.

Hogy is lehetne boldog, kiegyensúlyozott szex a földön, mikor az emberek, nők is, férfiak is szinte mindentől félnek, attól is, ha nem jön össze a jó szex, de attól is, ha összejön. Mert ha összejön, akkor mi lesz a folytatással?

Hogy is lehetne boldog, kiegyensúlyozott szex a földön, mikor az emberek gyakran, sőt általában valami mögöttes céllal szeretkeznek, nem magáért, a szex csodájáért. Még a férfiak is, gyakran, az egójuk miatt (én még erre is képes vagyok), máskor uralkodási vágyból, de azért az indirekt üzleti számítás is gyakori. A nőknél pedig szinte mindig ott van valami rejtett, vagy kevésbé rejtett hátsó szándék, üzlet-szerű megfontolás. Mert az is egyfajta üzlet, hogy jó, de akkor örökre légy a társam. Nemcsak a szex-társam, de többek között a gazdasági társam is.

A szexföldi kultúrában, a városban, nincs félelem, de hátsó szándék sincs.

Viszont állandóan szembesülnöm kellett azzal, is hogy nem a városban vagyok, hanem ebben az istenverte tanyán. Nemcsak a közelgő tél hideg szürkeségét de Vor egyre kibírhatatlanabb viselkedését is el kellett elviselnem. Egyre gyakrabban maradozott ki éjszakákra, ennyire még soha nem voltam egyedül. De az sem volt kellemesebb, ha hazajött

  Ha nem lett volna Kormi a kis fekete muflonbárány, akkor talán nem is bírtam volna ki.

Ártatlan volt, mint ma született bárány, hiszen az is volt. Valahogy az anyja nem akarta szoptatni, talán a szokatlan színe miatt, ezért én kezdtem szoptatni, üvegből. De ez csak az után volt, hogy meggondoltam magam. Eleinte bár sajnáltam, de mégis hidegen néztem: - mindenkinek meg van írva a sorsa. Aztán egyszer csak fordult bennem valami, fellázadtam: - dehogy van megírva.

Kormi, mert egy földi cicám után így neveztem el, hálás, szerető és őszinte kis jószág volt, amilyenek az állatok. Én nem is értem azokat a kutatásokat melyek az állatok érzéseiről ragaszkodásáról szólnak. Mit kell ezen bizonyítani? A földön egyébként sok minden ki volt, ki van fordulva. A nyilvánvaló, egyszerű igazságokat bizonygatni kellett. A nyilvánvaló hazugságokból viszont igazságot próbáltak csinálni és sokan el is hitték. Még hogy az állatok nem éreznek szeretetet, nem vonzódnak mentálisan azokhoz akikből szeretet áramlik? Mintha az anyja lennék Kormi is naphosszat ugrált a lábam alatt, felágaskodott mellső lábaival belém bokszolt, ha kellett neki valami, mégsem volt fikarcnyi érdek sem benne. Sunyi hátsó érdek biztosan nem.   Barna szemeiből hol hála, hol pajkos bizalom, hol aggódás csillant felém, pihentemben a lábaimhoz kuporodott, vagy éppen az ölembe, ha nem figyeltem. Meleg selymes szőrét meleg kezem simogatta, hanyatt dobta magát puha hasát düllesztve, őszintén élvezkedett. Evés közben nézte, hogy nézem, hálás tekintetével köszönte meg.

 Tanulhatunk az állatoktól. Bár sokszor felbosszantott rendetlenségével, pimaszságával, de bőven megérte, vidámságot, melegséget hozott az akkori szürke életembe.

  Vor többször is említette: -  Banot holnap már itt lesz. De Banot nem jött. Úgy vettem észre Vor tisztelete Banot és társai iránt inkább félelemből eredt, mintsem igazi felnézésből. Ezek az érzések felidézték a földi létem érzelmeit. Szex-földön eddig nem éreztem félelmet, dühöt, gyanakvást, de most itt a kívülállók között megint felébredtek bennem ezek az érzések. Valahogy itt akárcsak a földön a levegőbe lebegtek ezek az érzelmek, valahogy ilyen volt itt a közhangulat, a légkör.

Vor többször mondogatta, bármiről is beszélgettünk:

-  Banot a főnök

Vagyis Banot parancsol, nem lehet tenni semmit, nagyjából ezt jelentette. Vor szavai és viselkedése nyomán belém hasított a felismerés: itt szex-földön eddig még nem is találkoztam főnökökkel, egy főnökkel sem. Egyszerűen a városban ismeretlen ez a „főnök- beosztott” viszony. Ez azért érdekes, mert a földön lényegében minden erről szólt. Ha két ember találkozott beszélgetett, akkor már arra törekedtek rejtetten, hogy valamelyikük „főnök” legyen. Nagyjából az egyiknek képletesen sikerült is. A politikai élet is erről szólt. A vállalati, vagyis a gazdasági élet is. Szóval itt, távol a várostól, ahol megint állandósultak a szorongásaim, ismertem fel, hogy úgy is, „főnök-tudat” nélkül is, lehet élni, sőt nagyon is jó így élni.

Már azt hittük nem jönnek, de azután az egyik este váratlanul mégis betoppant a kábé tizenöt tagú társaság, Banottal az élen. Megpróbáltam udvarias mosolygós arcot vágni, de magamba megállapítottam: nagyképű, hatalmaskodó rosszarcú társaság. Bár ekkor még nem tettek semmi aljasságot, de úgy viselkedtek mintha övék lenne a ház. Amúgy pedig áradt belőlük a szexista beszéd, a macsó tempó. Persze felötlött bennem: mit is szónokol ez a banda? Tiszta erkölcsöt, egynejűséget, szeretetre alapuló kapcsolatokat. és ehhez képest mit tesz?

Pl.  Banot egy alkalommal így fordult Vorhoz: - jó kis dugnivaló csajszit szedtél össze, szófogadó a kicsike – aztán még hozzátette - remélem, nem leszel irigy.

Szóval ehhez hasonló szövegeket nyomtak.  Bár szex-földön megszoktam, hogy teljesen nyíltan beszéljenek a szexről, de ez mégis más volt. Akkor és ott jöttem rá, hogy az őszinteség nem azonos a bunkósággal. Sőt ez már több volt, mint bunkóság, itt már határozott fenyegetést is éreztem. Vor pedig csak zavartan toporgott, talán magának sem merte bevallani a csalódását.

Azután ahogy jöttek el is mentek, én pedig megpróbáltam elmondani Vornak a benyomásaim.

Vor azonban durván rám szólt: - fogd már be a szád, te csak egy nő vagy.

Ezt akkor még nem vettem nagyon a szívemre annak tudtam be, hogy Vor, szokásától eltérően ivott, otromba viselkedését ennek tudtam be.

A következő napokban, hetekben azonban Vor önmagából való kifordulása nem állt meg.

Egyre lekezelőbben beszélt velem, többször italosan jött haza éjjel, Banottékkal mulatozott – ahogy ő mondta: - muszáj a főnöknek is nyalni egy kicsit.

Én azonban pontosan láttam, hogy milyen érzelmi örvényen próbál átevickélni. Egyfelől volt egy elvi nézete, a szex-földi élet utálata, ez határozta meg eddigi életét. Banot és társai az elvtársai, a harcostársai, szemében a jó oldal megtestesítői voltak az egész itteni élettel együtt.  Ugyanakkor a lelke mélyén egyre inkább rá kellett ébrednie, hogy az eszmény képviselői és maga az imádott eszmény is valójában romlott és büdös. Önmagával szemben kellett volna meghasonulnia, de ő ehhez nem volt elég erős, inkább az önmagának való hazugságot választotta: az eszmény rendben van, Banot pedig egy igazi vezér. Mindezt fokozta, hogy az irántam való szerelmét is el kellett árulnia

Én csak tehetetlenül néztem a vergődését, egyszerűen nem ült le velem értelmesen beszélni.

Kihűlt a kapcsolatunk, nagyon is. Azt hiszem, kölcsönös tisztelet sem maradt bennünk, csak egy kevés remény, de főleg acsarkodás, csalódás. Legalábbis e felé tartott az utunk, és azt is tudtuk erről az útról már nagyon nehéz visszafordulni.

Húsz nap sem telt el, amikor újra megjelent a társaság.

De éreztem ez más, mint az előző, ezek már kész tervvel érkeztek.

Miután ettek, én pedig szedtem le az asztalt Banot átkarolta a fenekem  

-          Mit adsz nekem kislány! – felszólítás volt, nem kérdezés.

Én azonban, ellöktem a kezét, kiszabadítottam magam.

Ő mintha ott se lennék Vorhoz fordult:

-          Na de pajtás nem mondtad a tubicának, hogy itt főnöki előjogok vannak, elmondtad neki hogy itt

a kívülállók között mi a szokás? Mert nem úgy tűnik.

- Talán ettől most eltekinthetnénk - mondta Vor, határozatlan, félénk hangon.

-          Eltekinthetnénk? Miért is. Szólj rá pajtikám, a te nőd, nézzük mennyire engedelmes!

-          Szállj le rólam, belőlem nem eszel! – mondtam tettetett bátorsággal.

-          Ki akar enni belőled, csak megbaszlak.

-          Egy nagy szart!

- Azt hiszed, hogy ti nők büntetlenül, járkálhattok  ilyen ruhában –  mutatott a feszülő sortomra - de ha mi megkívánjuk a csábítót, akkor mi vagyunk a gonoszok! – mondta megvetően Banot

- Hazudsz ez itt a szex-földön pont nem igaz, itt aztán minden férfi megkaphatja, amit akar! – mondtam ingerülten.

- Szex-földön? Csakhogy most éppen nem ott vagyunk, ez a kívülállók, vagyis az erkölcsösök földje! - kezdett kiabálni Banot.

De én közbevágtam: - Az viszont igaz, hogy sokan nem szeretkezni akarnak, hanem uralkodni fájdalmat okozni, ennek semmi köze a szexhez!

De akkor már intett a fejével, egy a nyakamat kapta el, a másik az egyik lábamat a harmadik a másik lábamat, már az asztalon voltam. Persze kapálóztam.

-          Szóljál már rá, luzer köcsög! – szólt valaki Vorra

Ránéztem, Vorra, de nem nézett a szemembe -  ez egy sunyi senki, egy pondró – hatolt belém a felismerés.

Akkor már Banot gombolta sliccét, vette elő.

Csak egy  percre fagytam le, de azután védekeztem, összeszorítottam a combom és rángattam az altestem -  aki ide beteszi, az megérdemli – gondoltam. Ráadásul Banotnak fel sem állt, csak tömködte volna belém, de puha volt  –  impotens puhány köcsög – gondoltam.

Ordítani kezdett majd felkapott egy seprűt, a nyelét fordította vulvámnak.

Azután elmosolyogta magát.

-          Ugyan már minek erőlködni mindjárt kezesbárány lesz a kicsike – mosolyodott el, majd elbődült

-          hozzátok!

Néhányan kimentek majd pár perc múlva bejöttek, a kezükben Kormi volt. Letették a szoba közepére. Honnan tudták, hogy ő a kedvenc?- merült fel bennem a gondolat, Vorra néztem, aki hátul lapított, nem nézett vissza. Nyilván ő mondta el.  Kormi teljesen ártatlanul körbeugrált, szerette az embereket, a kezüket nyaldosta, ezek pedig csak nevettek: - nemsokára pecsenye leszel. Az egyik elővette a kését is mutogatta a nyiszáló mozdulatot.

-          Na ezért ne olyan egyszerűen, egy kicsit azért megkínozgatjuk – vigyorgott Banot

  Kormi persze nem értett semmit, ő feltétlen megbízott az emberekbe, továbbra is körbefickándozott, néha mosolygósan rám nézett.

-          Őt ne, őt nem hagyom - szóltam halkan

-          Őt, ne, öt ne, na nézd csak, akkor szét teszed a lábad?- mondta gúnyosan Banot

Felfeküdtem az asztalra:

-          Először is vigyétek vissza az istállóba Kormit – szóltam

Visszavitték.

-          Na akkor jöhetsz petyhüdt farkú – mondtam megvetően

-          Nekem nem kellesz – mondta hasonló hangnemben Banot

-          De nekem igen – meg nekem is - ordibáltak a többiek.

Azután elém állt egy behemót undormány, a pénisze állt. Végül is engedtem, öten, vagy hatan erőszakoltak meg. Vor hátul, a sötétben sunyított.

  Nem tudom elmondani pontosan mit éreztem, durvák voltak, mégsem emlékszem testi fájdalomra, inkább csak undorra, de olyan igazi hányingeres undorra. Mint amikor az ember testére öntenek csótányt, poloskát, kígyót, patkányt és mindenfélét.

  A banda este sem ment el, ott aludt. Már amikor az ivászat után hajnalban végre elaludt.  Persze engem lelöktek a földre, amit ez esetben nem bántam. Ugyanis az egyik szőnyeg alatt, ott volt a felemelhető padló, egyfajta vészkijárat, még korábban Vor ásogatta napokon keresztül. Reméltem, hogy nincs beomolva. direkt úgy helyezkedtem el, hogy közel legyek a nyilashoz. Azután csak csendben, magamat tehetetlennek tettetve vártam. Meg is jegyezte valaki: - jól szétkúrtuk  a szerencsétlent. Azután lassan csak elcsendesedett a ház, csak egy-két horkolás böfögés, fingás törte meg a csendet.  Ügyetlen dalocskáimat nem tudták elvenni, magamban dudorásztam.

Lúzer vagyok

ügyetlen kiskacsa homokba esett,

 a feje is majdnem szétesett.

keze-lába leszakadt

sírt is, sárba dobtok

sunyi kis manók a koboldok

előléptek vigyorogva

miért félsz, miért félsz,?

mert meghalsz?

legfeljebb kinyiffansz

suttogó árnyak szeles hada,

suttogó manók ragyás arca

felettem is lehettek

akkor is utállak bennetek

testem pihenni vágy lelkem valahová száll

nekem kell elrepülni, egyedül,

bajban halálban magányos vagy

szeretet cérnája elszakad

más is végigcsinálta

megfáradtam csak reménykedem

fogam szorítva  új erőt veszek

  Még mindig vártam, majd lassított felvételben hang nélkül odakúsztam, elhajtottam a szőnyeget, felbillentettem a padlódarabot és becsúsztam a gödörbe. Ez viszont egyfajta recsegő surrogó hangot adott ki, megdermedtem, a szívem dobogását is hallottam. De szerencsére semmi, én pedig folytattam - csak csendben - mondogattam – visszaillesztettem a padlót sajnos a szőnyeget nem tudtam vissza húzni. Az alagút a ház hátulja felé vezetett úgy két méterre a faltól egy ágakkal, gazokkal betakart kijáratba végződve. Az alagút csak félig volt beomolva, annyira hogy a beomlott részt a hátam mögé kaparva azért képes voltam haladni.

Jó félóra kellett, amíg a kijárathoz értem és kezdtem félrerakosgatni a takaró ágakat.

Sötét volt, csak messziről világított ide a vörös fényű hő négyzetrács, na meg a bolygó egyik zöldes fényű holdja.  Csend és nyugalom volt csak a szívem kalapálását hallottam. A szűk résen kibújva, a fűbe lapulva, mögém néztem. – Basszus - suttogtam magamban, mert ott állt tőlem úgy húsz méterre az egyik bandatag, nyilván kizavarták őrködni. Hiába lapultam a durva fűszálak közé a sötét alak léptei egyre csak közeledtek. Tudtam, hogy szinte ott áll mögöttem, fölöttem és engem bámul. Ekkor felpattantam és rohantam, ahogy csak tudtam. Az alak elkiáltotta magát: - gyertek, itt van, barmok elő! -  majd utánam eredt. Konkrétan nem emlékszem semmire csak tüskés csapkodó ágakra, hirtelen felbukkanó gödrökre, dombokra, árkokra, a fák között mellettem futók mozgó árnyképeire, a mögöttem rohanók lihegésére. Na meg persze az ordítozásra, de a szavakra pontosan nem. Egy durván, kaotikusan összevágott sötét film pergett előttem. Érdekes, hogy akkor nem féltem, magamat is úgy láttam, mintha filmet néztem volna. A képzeletem elvált a valóságtól, képzelt jelenetbe egy szakadék széléra értem, alattam vízesés, csapdába estem, üldözőim keze nyúl felém, levetem magam a mélybe. Azután feleszméltem szakadék sehol csak tüskés ágak. De megint más jelenetben kerültem. Elkapnak, megkötöznek, megkínoznak, reménytelen helyzetben vagyok, de megszököm, Ez is csak fantáziám vad szüleménye volt, valójában csak rohantam a fák között.

  Akkor vettem észre, hogy Kormi ott fut mellettem, mögöttem. Ez most képzelet, vagy igaz? Ez bizony igaz! Nem tudom, hogy kerülhetett oda, talán a hangokat hallva kiugorhatott a karámból, majd szokása szerint utánam eredt. - menj haza, hess - lihegtem oda neki rohanás közben,  de csak halkan. Kormi persze nem madár, mi az, hogy hess - futott át az agyamon. Kormi azonban, nem tágított. Azután lihegve megálltam, Kormi már nyújtotta simogatásra buksiját. A fülébe súgtam:

-  Most menj szépen haza, ne gyere utánam.

Mintha megértette volna, amikor elindultam, ő csak állt, és csalódottan bámult utánam, legalábbis nekem úgy tűnt. Azután elkezdett másfele kezdett futni.

Én pedig percekkel később csak azt vettem észre, hogy mögöttem, mellettem már nem fut senki. valószínűleg Kormi után futott a banda, azt gondolhatták, hogy engem kergetnek.

Azután lövések dörrentek. A mai napig is reménykedem talán megmenekült. Talán nem találták el. Talán hazament, de nem ölték meg. Talán haza sem ment, de mégis életben maradt az őserdőbe.

Nagy valószínűséggel az én kedves kormosom mentett meg, az élőlény, akinél jobban soha nem szeretet.

Úgy saccolom, még vagy két-három „óráig” futottam legalábbis meglehetősen siettem.  

Azután lerogytam a földre, halvány fogalmam sem volt hol vagyok, merre kellene mennem.

  Úgy kettő és fél szex-földi napon (ez kábé négy földi nap) keresztül, bolyongtam az őserdőben.  Eleinte nemcsak a lábam járt gyorsan, majd egyre lassabban, de az agyam is. Szerencsére a ki-kivillanó vörös fények, a hősugarak mutattak egyfajta irányt, sejtettem, reméltem, hogy arra van a város. Mégis a pihenők alatt, amolyan zsibbadt állapotban tudtam igazán mélyen gondolkodni. 

-  Megpróbálok visszajutni Numiékhoz, ez egyértelmű. Aztán pedig? Hát ott maradok, ha újra befogadnak.

Tulajdonképpen csak az őserdőben, a teljes magányban jöttem rá, hogy milyen jó is volt Numiékkal. Nem is Numiékkal, hanem általában szex-földi városban. Persze voltak szorongásaim, ellenérzéseim, de az utóbbi napokhoz, hetekhez képest a városi lét, maga a mennyország.

A kívülállók között eltöltött szenvedésekhez, valamint a földi életem szenvedésekhez képest bizony, mennyország. Gyakran gondoltam vissza az elmúlt hetekre, napokra, majd a földi életemre is, a Numiéknál eltöltött időszak ezekhez viszonyítva csodásnak mondható. Rájöttem, hogy nemcsak egyszerűen békesség volt, de szinte soha nem láttam rohanást kapkodást idegeskedést. Általában az emberek kedvesek, udvariasak voltak egymáshoz. Vagy inkább, tisztelték egymást, ez a jobb kifejezés. És nemcsak a szex miatt.  Már többször megfordult a fejembe, de itt, ott az őserdőben tisztán láttam, nemcsak a szex, vagy, ahogy ők mondják a szex-étkezés miatt kedves, kellemes, élvezetes ez a társadalom. Be kell ismernem: lehetséges a többnyire boldog társadalom kialakítása. Persze ahhoz sok minden kell. Másféle emberek kellenek, továbbá, másféle rendszer is szükséges.

Eközben persze a város felé, pontosabban a vörös fények irányába is mentem. Vagy nem is menés, inkább hosszú kínlódós többnyire reménytelen, terv és tudás nélküli bolyongás volt ez. Nem tudtam mikor, hogyan, hová lukadok ki, azt sem hogy kibírom e étlen, mert azért a harmatcseppeket lenyaldostam a levelekről. Bolyongásom közben néha elvesztettem minden reményt, lerogytam, azután különösebb ok nélkül feltámadt bennem valami hit, felálltam és sietni kezdtem.  A dalocska elkísért:

Testem pihenni vágy lelkem valahová száll

nekem kell elrepülni, egyedül,

bajban halálban magányos vagy

szeretet cérnája elszakad

más is végigcsinálta

megfáradtam csak reménykedem

fogam szorítva  új erőt veszek

  A reménytelen szürke kóválygásomat csak az egyik éjszaka kimondottan erotikus álma törte meg.

Este fáradtan ledőltem szinte ahol voltam.

Különleges lidérces kéjes álmomban egy kígyófarkú lénnyel szeretkeztem, a bonogó csapat közepén, többször is, sőt a robbanásszerű orgazmusig is eljutottam.  

Reggel azonban életem legnagyobb szívenütő félelmére és undorára ébredtem. Ugyanis nadrágomból valóban egy kígyó feje látszott ki. Vagyis a kígyó szépen bemászott a jó melegbe és ott éjszakázott. Egy darabig lefagytam, mozdulni se mertem. Azután összeszedve minden bátorságom reszkető kézzel, magamba sikítva, lassított felvételben levettem a nadrágom, majd öklendezve rohantam el.

Nadrág nélkül értem a várost körbekerítő átlátszó falhoz. Vagy fél napig mentem, sántikálva botorkáltam az átlátszó fal, a kerítés tövében, amíg elértem egy automata kapuhoz. Megálltam a kamera előtt, a kezem bedugtam a kért nyílásba majd kis idő múlva, meglepetésemre beengedett az automata kapu.

Azután felültem a közelbe várakozó automata „kisbuszra”, bemondtam Numiék címét a jármű pedig lebegve elindult.

   Éjjel érkeztem Numiékhoz.

Ittam, ettem, lefürödtem, boldog voltam, körülvett a hullámzó városi éjszaka.

- Ne haragudjatok egy fél napegységre lemennék sétálni. hiányzott a város, imádom ezt a várost – mondtam mosolyogva. Utána mindent elmesélek.

Séta közben megint elő előzsongtak, fülembe dongtak a kis dalocskák:

  Végre hazaértem

kávéillat sárgarózsaszín fény, 

éjszaka  hold-lámpása rám mosolygott

hullámzó bársonyos éjszaka

ölel magába

meleg fények hívnak

mint parázsló hasábok

melyet körbe ülünk,

hajladozó szerető lelkek

itt nyugodtan eldőlhetsz

csak aggódó szép szavakat kapsz

rózsaszín meleg fények

újra élek, közösségbe szőve

már nem félek

  Boldogan értem haza. Én pedig ha nem is mindent, de a lényeget elmeséltem Numinak, meg Narminak, a barátaimnak.

• Sejtettem, hogy el fogsz szökni, nem normális szex-földi polgárok azok - mondta Narmi. Numi kicsit távolabb ült, de azért néha beleszólt.

-        Hogy is lehettem olyan hülye, hogy elmenetem oda. Ha tudnád mennyit szenvedtem -  mondtam

szinte sírva.

-        Most úgy érzed, nem is olyan rossz hely ez szex-föld? – kérdezte vagy inkább mondta Numi.

-        Pontosan, hogy is lehettem ennyire vak. Rájöttem, hogy tulajdonképpen ez itt nálatok, a világ

legjobb helye. Persze vannak kisebb gubancok, de hol nincsenek.  Nagyjából azonban minden rendben van. Rendben van a közvetlen demokrácia, rendben van, hogy nincs hazugság. Na meg persze rendben a szexuális élet, ahogy ti mondjátok, a szex-étkezés.  Ilyen jó és boldog országban még soha nem voltam.

-   És mit gondolsz, meddig fogod így érezni?

-   Mindig is, megtanultam a leckét. Végre révbe értem, most már tudom itt a helyem! – mondtam

lelkesen mosolyogva.

-    Tévedsz, kimutatott, hogy a földlakók átlagosan legfeljebb három hónapig képesek békében,

elégedettségben, ellenségeskedés nélkül élni.

-   Igen a fejlett élőlények ilyenek, elégedetlenek, de csak az otthon nyújthat boldogságot -  mondtam

szerényen.

-   Nem az élőlényekről beszélek.  Kifejezetten a földlakókra mondtam, ahonnan te jöttél. Mi

szex-földi polgárok sokkal  békésebbek vagyunk. Nem ezért mert ilyennek születtünk, hanem azért mert gyerekkorunkban ilyenné neveltek - mondta Narmi.

-    Mit tudsz te a földlakókról, nem is értem milyen kimutatásról beszélsz? - kérdeztem.

-    Titeket pedig békétlenségre nevelnek. Sokszor úgy hogy arra biztatják az embert: ölj, harcolj a igazságért a békéért.

-    Újra kérdem, honnan veszed mindezt, mit tudsz te az emberekről?

Narmi azonban kitért a válasz elől, folytatta a fejtegetését:

-   Ti emberek békétlenek elégedetlenek vagytok, ugyanakkor meglepően jól tűritek a zsarnokságot, a

hazugságot. Viszont sokszor ok nélkül egymásnak estek.

-     Saját magadat cáfolod! - szóltam

-    Nincs ellentmondás. A kettő, a harc az ellenségeskedés és a rossz eltűrése ugyanabból ered. Hiszen harcot ellenségeskedést hoz ha a zsarnokot hagyod érvényesülni.

-   Még nem válaszoltál, honnan veszed mindezt!? – kérdeztem most már ingerülten

-   Onnan, hogy mi is emberek voltunk, sőt lényegében azok is vagyunk. Az őseink a földről

menekültek, egy óriás- teherhajón úgy százharminc éve földi évben számolva.

  Elképedtem, rosszul hallok, ez tévedés. Csak egy idő után tudtam megszólani:

-          Százharminc éve? Azóta sok minden változhatott, honnan veszed a bátorságot. Ti szex-földiek

öntelt lények vagytok ti már nem is vagytok emberek.

-          Onnan tudjuk, hogy azóta is járunk a földre, rendszeresen odautazunk. Mit gondoltál a mi fejlett

űrhajózási technikánk nem használjuk ki?

-          Ne hamukálj Narmi, én a földön éltem, de soha nem hallottam rólatok!

-          Mert nem fedtük fel magunkat. Tudod, hogy a szuper-mimikri technikánkkal elég jól el tudunk

bújni – itt megállt, majd folytatta:

- Eleinte az 2030 években még azért utazgattunk, hogy elhozzunk ide olyan kiváló embereket, akik a földön nincsenek megbecsülve. Mostanában már vagy ötven éve csak figyeljük az embereket, hiszen elvégre rokonok vagyunk.

-          Jó, de mit akartok?

-          Elhozni már senkit. Mostanában csak azért utazgatunk, hogy segítsünk az embereknek, de az

igazat megvallva, nem nagyon tudunk. Te is ismered a közigazságot: csak azon lehet segíteni, aki engedi. Szóval az emberek még nincsenek azon a fejlettségi fokon, és kétséges hogy valaha is lesznek.

-          De hát miért, az emberek nem rosszak - mondtam szinte sírva.

-          Te is tudod, hogy összességében a sok kisebb-nagyobb hibájuk okán mégis az ősi fajról van szó.

Saját börtönéből kiszabadulni képtelen fajról beszélünk. Az időnként, szükségszerűen kitörő világháborúk is ezt bizonyítják. Te is ismered a dátumokat 1945.,  2026.,  2092.,  a szinte mindent elpusztító világháborúk. Na meg azt is tudod, hogy a földi természetet az állandó összeomlás határán tartjátok. Inkább elviselitek a folyamatos természeti katasztrófák, a szárazságok, a hő-áradások, az vízáradások, a viharok, a légkör hiányába a világűr-sugárzások pusztításait mintsem lemondanátok a kapzsiságról. Az önzésről, a presztízsharcosságról – itt elhallgatott, majd kis idő múlva folytatatta:

-           De ezeket te is nagyon jót tudod. Ha őszinte akarsz lenni, te is tudod az emberi faj a jelen

tendencia szerint nem alkalmas a békés, boldog életre. Sőt az is kétséges hogy egyáltalán az életre alkalmas.

-         De hát ti is ember voltatok, illetve vagytok.

-        Mi már nem tartjuk magunkat embernek, mi már mások vagyunk. Mi már megevetjük, vagy

inkább sajnáljuk az embereket, mint elfajzott elődöket,

 Elhallgattam, megcsalva éreztem magam:

-        Azért jól átvertetek. Hazudtatok. Mindenről hazudtatok arról is, hogy semmit sem tudtok a földről. Arról is, hogy ti nem mentek hosszabb űrutazásra.

-         Most itt bocsánatot kérek ezekért

-         Nem te papoltál, hogy ti szex-földiek ismeritek a jótékony hazugságot? – kérdeztem dühösen

-        Hidd el sok álmatlan éjszakám volt emiatt.  

  Pár perc csönd után megszólaltam:

-          Nem baj a lényeg hogy visszajöttem, most már itt maradok, felejtsük el a múltat.

-          Sajnos nem maradhatsz.

-          Hogyan?  - kérdeztem megrökönyödve, ez egy újabb gyomorszájütés volt, ma este már a sokadik.

  Majd ingerülten szóltam:

-          Azért talán engem is illet volna megkérdezni!

-          Ember vagy, nem tudsz megváltozni 

-          Miért nem változhatok meg, hiszen az emberek sem egyformák?- kérdeztem most szomorúan.

-          Nem miattunk, miattad kell elmenned. Most jól érzed magad, de belétek földeikbe belenevelték az

állandó elégedetlenséget. Az a probléma, hogy földön tanultál, a földön töltötted a gyerekkorod. Belétek van nevelve egy sereg rossz. Többek között az elégedetlenség, az önzés. A rosszul értelmezett kalandvágy és hűség. Most azt mondod: maradok minden jó és szép, de pár hónap múlva már egészen másképp fogsz beszélni. Ti földlakók kívánjátok a harcot, a szenvedést. Állandó presztízsharcosság hajt bennetek „Ez nem jó, én jobban tudom” - ez mozgat titeket. Na meg a kapzsiság, a nagyravágyás.

-          Csak az képes fejlődni, aki többet akar! - jegyeztem meg

-          Persze, csakhogy ti földlakók nem tervezetten átgondoltan akartok többet, csak a kapzsiság miatt.

Kapzsiság, önzés presztízsharcosság és még sorolhatnám. Ez lett belétek nevelve. Nem vadul direkt, de szelíden, indirekt ezt nevelték belétek. Ezért visszaviszünk a földre.

-          Szóval ti magasabb rendűnek tartjátok magatok, na és a kívülállók!?

-          Ők megmaradtak a földi szinten, ahol végső soron te is állsz.

-          Nem maradhatnék mégis? Úgy érzem végre megtaláltam az otthonom – kérdeztem csendesen.

-          Nem maradhatsz, hidd el neked is így lesz a legjobb. Most ne válaszolj, inkább gondolkozz el. holnap újra beszélgetünk.

  Nem maradhattam. Tulajdonképpen én magam is ráébredtem, hogy igazuk van a szex-földieknek, nem vagyok ideillő.

Az indulásig kaptam még két hetet, amit abban korházban kellett eltöltenem, amelyikben elkezdetem itteni életem. A két hét alatt leírtam ezeket a sorokat, az itteni élményeim.

A mai nappal pedig az Úr, a földi időszámítás 2175. évében felszállok a szex-földiek excenteres rántó erővel meghajtott űrhajójára, hogy hazatérjek a földre, az ősi fajba, az emberek közé.