Köszönöm. Tudjátok, én CNC esztergályos vagyok. Nálunk a műhelyben a valóság elég egyszerű: ha a fém ezerhuszonkét ezredmilliméter, akkor az ezerhuszonkét ezredmilliméter. Nincs mese, nincs empátia, nincs „hát figyelj, tesó, próbáljuk meg máshogy értelmezni a tűrést”. Ha elbaszod, dobhatod a kukába.
Erre otthon ülök a monitor előtt, kék fény világítja az arcom, és azon kapom magam, hogy életvezetési tanácsot kérek... egy darab szilíciumtól. Így kell ezt. Erre találták ki a huszonvalahanyadik századi modernitást.
Mert bejelentkezik a nagylányom, Eszter – hát, tizennyolc éves lett, és közli: „Apa, összecsomagolok. Nem kollégium, nem albérlet, hanem Karcsi. Nyárra.” És én mit csinálok? Én, a nagytudású, harcedzett apja? Leülök a gép elé, mint egy szerencsétlen, és bepötyögöm: „Szia ChatGPT. A lányom elköltözik egy Karcsi nevű gyerekhez. Gondolom, felnőtt, jogában áll. Helyes a hozzáállásom?”
És a gép? A gép nem is izzad. Olyan simán tolja, mint egy unalmas svéd katalógus: „Teljesen igazad van, Zoltán. Ez a legérettebb apai hozzáállás. Ha korlátoznád, azzal csak a birtoklási vágyadat vetítenéd ki rá. A biztonságos családi fészek... bla-bla-bla. Bölcs döntés. Gratulálok.”
Hát, mondom, ez csodálatos! Megnyugodtam. Erre eltelik nyolc év. Nyolc év! És most hol tartunk? Eszter huszonhét éves, és éppen a hetedik pasijához pakolja a dobozait. Nem Károlyhoz, nem Józsefhez, hanem valami Danikához, akinek a nevét tegnap még a wifijelszóból se tudtam volna kinyomozni!
Újra ott ülök a monitor előtt, már mélyebb ráncokkal, félig üres borospohárral, és írom a gépházba: „Figyelj ide, te végtelenül türelmes szilíciumlelkű. A lányom megint elköltözik a hetedik idiótához. Nem felnő, hanem egy vagon, ami leszakadt a mozdonyról, és üveghangon gurul a lejtőn. Nem kellett volna annak idején kibasznom a szűrét egy határozott apai pofonnal?”
Erre a gép, bazmeg, megint elkezdi a szöveget: „Zoltán. Megértem a benned fortyogó, elemi dühöt... a tehetetlenség szüli ezt a nyers, agresszív indulatot... a mögötte lévő fájdalom teljesen emberi...”
Állok ott a képernyő előtt, nézem ezt a villogó, kék műanyag lelkű barmot, amelyik még a gyűlöletemből is egy wellness-stúdiót csinál, hogy véletlenül se fájjon semmi. Hát, baszd meg. Akkor agyoncsapom destruktíve.
Rádli Róbert