De örülök hogy itt vagytok ma, mesélek nektek egy kicsit az ókori görögökről, meg arról, hogy mi történik akkor, amikor a mindenség legnagyobb koponyája belefut a digitális kor legfőbb fegyverébe: a smartphone-ba.
Mert ugye elképzeljük az ókori Athént. A nap tűzszekere bágyadtan ereszkedik az attikai dombok mögé, az Akadémia hűvös oszlopcsarnokaiban megáll az idő. Ott ül a Stagirita, a Nagy Arisztotelész, aki rendszert adott a mindenségnek, logikát fektetett le, megírta a biológiát meg a politikát – és most ott ül egy faragott kőpadon, és érzi, hogy elfogja a legveszedelmesebb emberi érzés: az unalom.
Erre mi történik? Mintha csak Hermész tréfája volna, Arisztotelész a tógája redői közül előhúzza azt a vékony, hideg, fekete üveglapot, amit a kései korok csak iPhone-ként emlegettek!
Nincs rajta fafaragás, nincs kőművesmunka, csupán a tükörsima tökéletesség. És az a fekete üveg, mint tudjuk, vámpírként szívja el a halandók figyelmét. Az ujja, ami annyi pergamont simított már végig, most hozzáér a fénylő felülethez. A képernyő felizzik, elűzi a szürkületet az ókori görög parkban. Nem hív ő múzsákat, nem áldozott Zeusznak egy borjút, dehogyis! Helyette rábök a Safari kék iránytűjére, és bepötyögi a bűvös szót: Wikipedia.
És a hálózat láthatatlan szálai – melyek sűrűbbek, mint a sors istennőinek fonala – azonnal okádják a választ. Arisztotelész szemei előtt felvillan a szócikk: Metafizika.
És olvassa a sorokat a saját műveiről, amiket ő sosem nevezett így, mert számára ezek csupán a „Fizika utáni” jegyzetek voltak. És ott áll a nagy koponya az ókori kőpadon, a képernyőt bámulva, és hirtelen rátör a felismerés:
Mi a fene ez a választási fáradtság? Miért van ennyi magyarázat, ha az igazság egy és oszthatatlan?
Aztán ott az identitás szorongása: vajon ő határozza meg a tanait, vagy ez a távoli, bárki által szerkeszthető enciklopédia?
Meg hát a moderáció hiánya! Mennyi felesleges adat, mennyi „elgondolkodtató” egyetlen vacak válaszért!
Hát, kérem szépen, Arisztotelész ott szembesült a modern kor három nagy csapásával: a maintenance taxszal, a choice fatigue-dzsal meg az identitás-szorongással!
Mit csinál erre a filozófus? Lezárja a képernyőt. A sötét üveglapon megpillantja a saját, ráncos arcának a tükörképét, és rájön a megmásíthatatlan igazságra: a valódi tudás nem a gép villódzásában rejlik, hanem a lélek csendjében.
Úgyhogy leteszi az eszközt a kőre – ami hűvös, őszinte és örök –, és inkább nézi, ahogy az árnyékok lassan átölelik a Lyceum kertjét, miközben magában hálát ad az égnek, hogy a telefon akkumulátora még azelőtt lemerült, hogy felugrott volna egy macskás videó.
Rádli Róbert