Versek

A néma

Belém fojt a szó

Nem érzek hasonlót

Elváltam magamtól

Rezeg az árnyékom

A többieket hallgatom

Az énem nem vallott

Mélyen a testemben elbújt

Kollár Kíra

Sok közül

Ordító hangözön

Sikító csend köszön

Megsüketít majd 

A szürkeség szaga.

Ha önmagam vagyok

Egymagam maradok

Mindegy mit akarok

Engem úgysem hallotok.

Bennetek fuldoklom

Futnék, de nem haladok

Fáj nektek aki vagyok?

Minden szavatokkal meghalok.

Kollár Kíra

Fenyőfa volt a jelem...

Túl hangos nekem ez a világ

Sokszor új és túlontúl rohanó

Beterít és körbefon

Elkap majd elsodor

Besszipant és lentrart

Megijeszt, megrémiszt

Ha elfogy a levegőm,

Súly húzza a mellkasom

Apró kavicsok a ruhámban

Nehéz kövek cipőm sarkára kötve

Szeretnék lélegezni

Elfutni, minden fájó terhet ledobni

Az árnyak között fényt gyújtani

Megnyugodni, a csendbe belemerülni

A csillagok halovány pislákolásában elveszni

Nem másról, csak a lényegről beszélni

Egy nyugodt házikóban ébredni

Biztonságban elaludni

De leginkább a remegő kislányt magamban átölelni.

Lukács Lujza