Az emberiség mély válságban van. Nem a klímaváltozás, nem a geopolitikai feszültségek, és nem is a lakossági gázár miatt aggódik legbelül, hanem valami sokkal súlyosabb hiányérzettel küzd: azzal a kínzó gyanúval, hogy az élete nem elég orgazmikus.
Mert figyeljünk csak meg korunk szókincsét! Régen a dolgok egyszerűen csak jók voltak. A bableves meg volt főve, a tölgyfa gerenda szépen kiszáradt, a fűnyíró elindult első rántásra, az adóbevallás pedig – ha egyáltalán létezett – csendben porosodott egy mappában. Az ember bólintott, elégedett volt, és pont. Ám a mai marketing- és életvezetési tanácsadó-ipar mára átírta a valóság fizikáját. Ma már nem létezhet olyan, hogy „megfelelő”. Ha valami csak simán működik, az gyanús, szürke és lelkileg halott. Kell egy kis pezsgés. Kell a felszabadulás. Kell az orgazmikus élmény.
Vegyük például a gasztronómiát. Évszázadokig teljesen elegendő volt, ha egy sült oldalas ropogott, és az ember jóllakott. Most viszont bekapcsolsz egy főzős műsort, vagy kinyitsz egy gasztromagazint, és azonnal szembejön a valóság: „Ez a kovászos uborka egy tiszta, orgazmikus gasztrokaland!” – mondja a séf, miközben oly odaadóan bámulja a zöldséget, hogy az embernek hirtelen kedve támad eltakarni a gyerekei szemét. Mikor lett az evésből vallási extázis? Miért nem elég, hogy a gyomor megkapja a magáét csendes, méltóságteljes egyetértésben? Nem, ma a rántott hús is csak akkor ér valamit, ha az első falatnál a tányér mellett fekvő evőeszközök is önkívületbe esnek.
Aztán itt van a lakberendezés és az ingatlanpiac. Ha ma felcsapsz egy hirdetést, nem sima lakásokat árulnak, hanem „orgazmikus terekbe zárt, fényárban úszó életérzést”. Kérdem én: mitől lesz egy harmincnégy négyzetméteres zuglói garzon orgazmikus? Talán attól, hogy a tulajdonos a Pinterestről leszedett ötletek alapján becsempészett egy műanyag dizájnasztalt meg egy ledes hangulatvilágítást, ami épp úgy villog, mint egy nyolcvanas évekbeli diszkó? Az igazi rend, a becsületes, tiszta szerkezet, a jól megmunkált fa és a mértékletesség békéje ma már senkinek sem elég izgalmas. A modern embernek lassan katarzis kell ahhoz is, hogy leüljön a vécére.
De a legszebb az egészben az, hogy a szó maga mára teljesen elszakadt az eredeti rendeltetésétől. Olyan ez, mint amikor egy pompás, nehéz tölgyfa gerendát megpróbálnak lefesteni valami olcsó, csillogó műanyag-lakkal: messziről talán fényes, de közelről süt belőle a hamisság. Az „orgazmikus” lett a szegény ember univerzális szuperlatívusza. Ha egy marketinges elakad a PowerPoint-prezentáció végén, mert semmi esze vagy mondanivalója nincsen, egyszerűen odaírja: „orgazmikus felhasználói élmény”. És a nép hümmög. Mert jól hangzik. Olyan, mintha történt volna valami az ágyon kívül is.
Pedig a valóságban az élet nem egy folyamatos, lángoló tűzijáték. A mindennapok – hál’ istennek – nagyrészt unalmasak, csendesek és racionálisak. Ahol rend van a műhelyben, ott a fűrészpor szaga lengi be a teret, nem pedig a hamis mámor.
Elég, ha a kávé meleg, a munka becsületes, a számlák – ha még megvannak – a helyükön pihennek, és az életünk nem egy olcsó reklámfilm túlfűtött jelenete, hanem egy tisztességesen megépített, tartós szerkezet.
Rádli Róbert