Csütörtök reggelre megérkezett a svájci eszterga. Nem kért sok helyet, de ahogy ott állt a műhely közepén a maga hűvös, grafitszürke eleganciájával, azonnal megfagyott körülötte a levegő. Olyan volt, mint egy idegen bolygóról származó lény, amely csendben méri fel a terepet, mielőtt átvenné az irányítást.
Köré gyűlt a brigád. Először csak némán bámulták, aztán lassan megindult a morajlás.
– Hát én ezt egyszerűen nem fogom megérteni – csóválta a fejét idősebb Varga, aki negyven éve centiméteres pontossággal hordta le a forgácsot a csapágyházakról. – Hová lettek a kézikerékek? Hová lett a kétkezi munka becsülete? Nézzétek meg ezt a nyamvadt botot! Joystick! Hát ez egy játékterem, nem gépészet! Hogy az isten csodájában érezze meg az ember az anyag rezdülését egy műanyag pöcökön keresztül?
– Így van! – kontrázott Kovács, a gépészorca mély ráncokba szaladt. – Itt a kéz adja a ritmust! Az ember ráteszi a tenyerét az öntvény hajtókarra, ismeri minden centiméterét, hallja, ha rezonál a kés. Ez a szerkezet meg... kérem szépen, ez elidegenít a munkától. Ez nem esztergálás, ez videójáték! Ha így haladunk, hamarosan nem is kell szakember, elég egy tizenéves gamer valami monitor mögül.
– Pontosan – bólogatott Bandi, a harmadik. – Meg hát mi lesz a megszokott ritmussal? Hozzászoktunk, hogy reggel bejövünk, megisszuk a feketét, aztán jobb kézre az előtolás, bal kézre a kéziszán, megy a maga útján, mint a karikacsapás. Harminc éve így csináljuk. Ezt így szoktuk, úgy szoktuk, ez a rutin, ez a törvény! Erre ideállítanak egy ilyet, amin gombok villognak meg egy digitális kijelző.
A zsivaj fokozódott, a szerszámosládák csapódtak, a kollégák felháborodottan magyarázták egymásnak, hogy ez a technikai haladás a kultúra és a józan eszcsontvonalának a megcsúfolása.
Ekkor lépett be a műhelybe Feri, a művezető. Hóna alatt a műszaknaplóval, szájában egy kihunyt cigarettával. Végigmérte a csoportot, aztán a gép felé intett a fejével.
– Na, mi a baj, uraim? Mi ez a nagy gyászkórus?
– Feri főnök! – lépett előre Varga elkeseredett arccal. – Hát ezt nem lehet így! Nincsenek meg a megszokott kezelőszervek! Ezzel nem tudunk dolgozni, mert mi ezt eddig így szoktuk, meg úgy szoktuk…
Feri mélyet szippantott a ki nem gyújtott cigarettájába, körbenézett a felháborodott arcokon, majd hűvös, megfellebbezhetetlen nyugalommal lezárta a vitát:
– Így szoktátok, úgy szoktátok, akkor most jól megszoptátok.
Rádli Róbert