Horváth László rendőr százados egy októberi délután megállított egy fekete Audit. A volánnál öltönyös sertés ült.
– Jogosítványt, forgalmit! – mondta.
A sertés az orrával a kesztyűtartóra bökött.
– Százados úr, a patáimmal nem tudom kinyitni.
Horváth százados ismerte a szabályzatot. Az igazoltatott köteles átadni az iratait, a rendőr viszont nem nyúlhat be a gépkocsijába. A központi ügyelet nem vette fel a telefont.
Horváth előállította a sertést.
A kapitányság udvarán, amikor kinyitotta a hátsó ajtót, kellemetlen meglepetés érte. A sertés nem viselte jól a hatósági intézkedést. A rendőrautót ki kellett tisztíttatni.
Horváth számlát kért.
Egy év és három hónap múlva a gazdasági osztály behívatta.
– Százados úr, hogyan kerülhetett kétszáz csillió aranytallérba a takarítás?
Horváth elmondta, mi történt. Másnap az újságok azt írták, hogy részegen ő maga szennyezte össze az autót, majd a számlát az adófizetőkre terhelte.
A vizsgálat DNS-tesztet rendelt el. Az eredmény igazolta, hogy a szennyeződés a sertéstől származott.
Horváthot felmentették, de elbocsátották, mert korábban a megbukott kormánypárt tagja volt.
Civilként sofőrnek állt. Egyik nap egy öltönyös sertést kellett fuvaroznia. Az utas szabályosan becsatolta a biztonsági övet.
Horváth a visszapillantó tükörbe nézett.
– Ismerjük egymást?
– Nem hinném – felelte a sertés.
Horváth nem kérdezett többet.
Este megkapta a felmondólevelét. Az indoklás mindössze ennyi volt:
„A közbizalom helyreállítása érdekében.”
Horváth sokáig nézte a papírt, aztán a hátuljára ráírta:
Nem zörög a haraszt, ha nem bűnös a paraszt.
Rádli Róbert