3/1 A járvány összegzése

 

Kivaghy Krisztián

A járvány összegzése

A covid világjárvány befejező szakasza, a végső összegzés, a tanulságok levonása.

„Nem lehet semmit sem kezdeni azokkal, akik azt sem látják be, h. szív és érrendszeri betegségekben is, a rákban is, sokkal többen halnak meg, mégis tízszer kevesebbet beszélünk (törődünk) ezekről, mint a covid járványról.”

Azzal kezdeném, h. eme fejezetből kihagyom a magyar egyébként szélsőséges speciális helyzetet, amúgy is a világ egy ezrelékénél is kisebb hányadról van szó. De erre még visszatérek.

Később a második fejezetben külön elemzem a magyar alakulást, mely legfeljebb 1 ezrelékben szól bele a világjárvány alakulásába.

Rögtön itt az írás elején következhet az első ábra, amely nagyjából vázolja, hogy miről van szó:

Folytassuk a cím „A covid világjárvány befejező szakasza, a végső összegzés, a tanulságok levonása.” pontatlanságával.

Szinte minden szó kiegészítésre szorul, így a „világjárvány” kifejezés is.

Talán neccesen beszélhetünk világjárványról, de ez a járvány a világ negyedében, egy átlagos szezonális influenza-járvány erősséget sem haladta meg, kétnegyedében azaz felében elérte, de nem lépte túl. És csak negyedében lépte jelentősen túl, elsősorban Európa nagyobb részében, és az USA-ban valamint, bizonyos közép és dél-amerikai ázsiai országokban volt jelentősebb. Szóval csak a világ negyedében haladta meg egy átlagos influenza-járvány háromszorosát, de nem többet, legalábbis a vitatható adatok szerint.  

És volt néhány nagyon negatív ország, pl. Magyarország, kb. a világ 2%-a, de ez a világjárvány összképét csak a maga arányában rontotta.

(Itt mindjárt felhívnám az egyik gyakori félreértelmezésre a figyelmet: hajlamosak vagyunk a legrosszabb adatokból következtetni. Természetesen az átlagból kellene.

A másik az, hogy hajlamosak vagyunk a saját környezetünkből, országunk helyzetét a világra is kiteríteni. Én ebben a fejezetben nem szeretnék ezekbe a csapdákba beleesni.)

Visszatérve: van itt egyébként egy nagy nehézség, amikor értékelést akarunk írni erről a járványról: nem tudjuk, h. a közölt adatok mennyire pontatlanok. Érdekes hogy erről már a járvány kezdetén is írtam, a helyzet sajnos azóta sem változott.

De az értékeléshez szükség lenne „igaz-elfogadható” adatokra, én még mindig, a Johns Hopkins Egyetem adatbázisát tartom ilyen adatbázisnak, de megjegyzésekkel.  

Például megjegyezve, h. sok okból  (nemcsak eme adatbázis hibájából) nem jelenthető ki, h. ezek igaz-elfogadható adatok.

Az most már tény, h. ezek az adatok pontatlanok, hiszen elismerten többféle számolás létezik (a többféle számolás azt is jelenti; az egységesen kezelt adatok egy része szükségszerűen pontatlan), – de kérdés, h. egészébe véve, még elfogadható, vagy elfogadhatatlan tartományban van a pontatlanság. Én az elemzés miatt az elfogadható tartományba sorolom.

Ugyanakkor minden bizonyíték arra utal, h. összességében, Európában és Amerikában biztosan, a járvány súlyossága a közöltnek,  csak a fele (harmada) súlyosságú, tehát egy felnagyított, túlértékelt járvánnyal állunk szemben. Tehát az adatok száma, azok közlése a valóságosnál súlyosabbnak láttatják a  járványt. Ennek bizonyítása áll e tanulmány fókuszában is. „Is”, mert mások is, én is, már sok szempontból sok érvvel, ténnyel bizonyítottuk h. itt egy valóságos problémát felhasználó, jelentős manipulációról van szó.    

Azzal zárnám ezt a „világjárvány” kérdést, h. valójában a pontos elnevezés ez lenne: részleges világjárvány, európai amerikai centrummal. 

A cím második kifejezése is kiegészítésre szorul: befejező szakasz, végső összegzés.

A megfelelő kifejezés talán ez lenne: jelen tendencia szerint, befejező szakasz. Vagy: ellaposodott járványszakasz. Vagy: elfogadható kezelhető állapotba került a járvány. 

Vagy: A tendencia szerint, megszűnőben levő járvány, teljes menetének összegzése.

Ugyanis több okból sem mondhatjuk ki teljes bizonyossággal, h. megszűnt, vagy megszűnőben van a járvány.

Egyébként vannak országok nem is kicsik, pl. Kína, Ausztrália, melyekben már régóta megszűnt a járvány.

De itt Európában és Amerikában az egyszerű polgár ebben sem láthat tisztán. Itt több variáció esélyes, mert itt valaki, valakik, sokan állandóan ködösítenek. Szóval itt  az alábbi variációkat sejthetjük: Megszűnik, vagy olyanná alakul át, mint a szokásos influenza, kezelhető lesz, de időnként felerősödik, ilyenkor vakcináznak, erre legyengül, stb.  Valamint a harmadik variáció, hogy jönnek az újabb hullámok, negyedik, az ötödik, stb.

A közlők (politika, média, a hivatalos tudomány) mindhárom variációt össze-vissza emlegetik.

Ami biztos:

Biztos jövőt biztosító akarat nincs.

Megszüntető szándék nincs.

Van viszont egy erős, határozott ködösítő akarat.

Néha abszolút magabiztosnak mutatják magukat, máskor pedig olyan eszetlen fejletleneknek, akik képtelenek megbirkózni a borzalmas kiszámítatlan modern problémákkal. Egyik sem igaz, de így lehet a ködöt fenntartani.

Szóval mi egyszerű vezetett birkemberek, azt sem tudhatjuk, hogy a járvány természeténél fogva, vagy a valakik akaratából fog folytatódni, csak az sejthetjük, hogy valószínűleg valahogy folytatódik. De ez sem biztos.

Tehát ez a kifejezés „befejező szakasz” pontatlan. Ismétlem a pontosabb elnevezést: Jelen tendencia szerinti lehetségesen befejező szakasza.

Akkor hát a pontos cím ez lenne:

A részleges, európai-amerikai centrumú világjárvány, jelen tendencia szerinti lehetségesen befejező szakaszának összegzése, és az eddigi tanulságok levonása.

Érthető h. ehelyett egy rövidebb címet választottam:

A világjárvány befejező szakasza, a végső összegzés, a tanulságok levonása.

A szerző (én lennék az) néhány szempontja.

Úgy terveztem, hogy ez majd egy hosszabb leleplező tanulmány lesz, sok adattal, grafikonnal melyek tisztán felmutatják, a bizonyított igazságot. Aztán letettem erről, persze azért néhány grafikont szeretnék bemutatni,- mert ráébredtem, h. az embereket nagyon nem érdeklik a grafikonok. Valójában az emberek egyre inkább az érzéseik benyomásaik alapján döntenek, és nem az objektív tények alapján. Ez érdekes, mert a logikus gondolkodó, a technikai fejlődés, és általában az lehetséges értelmesedés alapján pont fordítva gondolná. A benyomásokat érzéseket, pedig a manipulációs sodrás határozza meg elsősorban, vagyis az hogy milyen közlési irányt hallhatnak leggyakrabban, leginkább mi árad a médiából és más köztudat befolyásoló helyekről.

Ezzel a ködösítő erővel, ezer grafikon sem veszi fel a versenyt.

Kitérés a történelmi fősodorra.

Én úgy látom a mai világot, hogy van egy kevés ravasz, nyíltan, ill. rejtetten uralkodó  (kevés ravasz farkas), akik  így-úgy, de végül is átverik kihasználják (hatalmat és vagyont szereznek) a többieket, az emberek döntő többségét (a birka népességet).

Sajnos azokat is kihasználják (átverni nem tudják), akik látják az átverést, de kénytelenek ebben az átverős, kihasználós rendszerben élni. Végül is,  a saját híveiket, szolgáikat is, átverik, kihasználják, azokat is akiknek azért jut a zsákmányból, akiknek az átlagnál, és megérdemeltnél több hatalom vagyon jut, -  de végső soron ők is károsodnak.

Summásan így látom a mai világhelyzetet, hozzátéve, hogy persze országonként egyénenként is  nagy különbségek vannak.

Persze hozzá kell tenni, h ez nem egy új jelenség. Ez (a népesség kevesek általi érdemtelen kizsákmányolása) a világtörténelem fővonala. A történelem során egy kicsit csökkent a kizsákmányolás, de ami egyértelmű tendencia: a kizsákmányolás sunyisága, rejtettsége. „Ez egy tipikus kommunista felfogás”, támadhatják sokan a fenti vélekedésem. Elismerem, nemcsak én, de a történelem során, több vallási, politikai irányzat, (kereszténység, humanizmus, reformáció, felvilágosodás, stb.) közöttük az igazi kommunizmus is, felismerte a történelmi fősodort, a kizsákmányolás aljas vonulatát, csak a megoldás volt kevés, téves, - nem megszüntető hanem erősítő hatású. Azon ürüggyel erősítették a diktatúrát, h. megszüntetik a kizsákmányolást, felemelik a népet, demokratizálnak. De mint mondtam, ez nemcsak a kommunizmusra jellemző. A problémát többek között nem tudta megoldani: a kereszténység és más vallások sem, a reformáció sem. A reneszánsz és felvilágosodás sem. A kapitalista liberális „demokrácia” sem. Ezek mind meg akarták oldani, de lám, nem sikerült. Valószínűleg maguk a tényleges uralkodók nem is akarták megszüntetni, csak eljátszották a bazárit, közben pedig imádták a hatalmat, a vagyont.   Más politika irányzatok vezetői pedig inkább fokozták a kizsákmányolást.

Többé-kevésbé minden történelmi folyamat ebbe, az egyre rejtettebb sunyibb kizsákmányolási alapfolyamatba illeszthető.

Így eme járvány mellett, körött kialakult  világ-manipulációs áradat is ebbe az alapfolyamatba (a többség kevesek általi sunyi rejtett uralása, kizsákmányolása) illeszthető bele. Ez egyben a manipuláció fő oka.

A rejtett kizsákmányolás, egyrészt azért maradhat fenn, mert megvezetett népesség tudata szét van manipulálva, ill. a konclesők nem tudják, nem akarják észrevenni h. összességében még ők is károsodnak. Másrészt a rejtettség fokozódása, a manipuláció szándékénak és „tudományának” erősödése miatt, marad a megvezetett belenyugvóvá a népesség. 

Gondoljunk csak bele, régebben szinte büszkék voltak az uralkodók, h ők az uralkodók, aztán elkezdődött látszat-demokratizálódás. Elindult az –  á dehogy is, mi csak szolgáló vezetők vagyunk – tendencia, illetve a rejtett háttérhatalmak tendenciája. A hazudozás, a manipuláció tendenciája. Persze azért a történelmi folyamatok hullámoznak, le-fel, összességében van is egy kevés demokratizálódás. De ismétlem: ez egyértelmű tendencia az átverős uralkodás, kizsákmányolás, a manipuláció.  

Rögtön az elején tisztázni szeretném: a tisztességes, jóindulatú átverteket megértem, ami nem egyetértést, hanem egyfajta mentális empátiát jelent.

Távol álljon tőlem, h. ezt a betegséget, vagy bármely betegséget alábecsüljek. Minden betegség veszélyes, a fertőzőbetegségek különösen. Engem csupán a nagyfokú aránytalanság akaszt ki. Rendben van, naponta több órát beszélünk erről a betegségről (bár ennek nagyobb része fölösleges locsogás), de akkor legalább ennyit beszéljünk a többi betegségről, pl.  rákról, a szív és érrendszeri betegségekről, vagy éppen pszichés problémákról.  Mert ezek azért külön-külön is, minimum egy fokkal  nagyobb problémák. De nem, ezekről alig beszélünk és erről az egy Covid-19-ről naponta órákat. Ez súlyos és káros aránytalanság.

Természetesen nagyon sajnálom a covid áldozatait, de nemcsak őket, hanem minden áldozatot, főleg azokat, akik ok nélkül, értelmetlenül haltak meg. Márpedig ilyen  halottak túlnyomó része, olyan akiknek halálához semmi köze nem volt a covidnak. Először is vannak a másfajta betegségek, sőt közülük sok, jóval  súlyosabb betegség. Aztán ott vannak a háború, a bűnözés, a drog áldozatai, és persze ne hagyjuk ki a nyomor áldozatait, köztük a gyerekeket. Tehát nagyon sajnálom a covid áldozatait én csak azt nem értem, hogy más áldozatok miért nem kaphatnak ugyanannyi sajnálatot és figyelmet. Itt megint előjön az érem két oldala;  a felfújás szükségszerűen elhanyagoláshoz vezet.  A szándékos figyelemelterelés sem kizárt.

Megértem azokat az embereket akik kissé naivan, joggal tartanak egy lehetséges súlyos járványtól. Természetesen azokat az embereket sem nézem le, sőt   tisztelem, akik munkája, (gyakran nehéz, áldozatokat igénylő munkája) a járványkezeléshez kapcsolódik. 

Az európai, amerikai emberek jelentős része, a hiszékenyebb része, azonban részben át lett verve.  Részben, mert a járvány súlyosabbnak, ijesztőbbnek lett beállítva, mint amilyen a valóságban volt, van. Ez az átverés alapozta meg a túlzott, hibás, összességében káros kezelést, ami viszont azokat is érintette, akik  reálisan látták a történéseket, látták, h átverésről, rossz kezelésről van szó.

Szóval nem nézem le, sőt együtt érzek a jóindulatú naiv átvertekkel, de mindenkinek meg kell érteni: minden állampolgár felelőssége és kötelessége, h. figyeljen, tájékozódjon, gondolkozzon, adott esetben kritizáljon és ellenkezzen. Tehát az ország az egész nemzet károsodhat a jóindulatú naiv átvert emberek miatt.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, a szélsőséges járványhívők közel fele, egyáltalán nem nevezhető jóindulatú átvert embernek. Ők inkább valamilyen önös egyéni érdek miatt maguk is átverők. Eljátsszák, és ezzel gerjesztik a „borzalmas járvány” látszatát.

 

 

 

 

Következzen itt a tanulmány elején az első ábra, illetve felsorolás.

„Az egész járvány alatt 2021. 06. 01.-ig a Covid -19 halottak, 1 millió főre osztva”

(Lám-lám, egészen más számok jönnek ki, ha lakosság-arányosan, vagyis reálisan nézzük az adatokat.  Kiderül, h egyes „tragikus állapotú” országok, egyáltalán nem tragikusak, más „rendes” országok, egyáltalán nem rendesek. Ugyanakkor az óriási különbségeket is bemutatja.) 

 

 

 

 


Ez az ábra gyakran eszünkbe juthat, miközben a járványon gondolkozunk. Szinte minden fejezethez illeszkedik.

De ezt az ábrát akkor is elővehetjük, ha valamilyen coviddal kapcsolatos „borzalmas” hírt hallunk a világból.

Másrészt fel kell tenni a kérdést: miért egy kvázi senki, laikus írónak kell az ilyen ábrákat propagálni?

Ilyen vagy ehhez hasonló ábrákat miért nem közöl a média? A média nem szeretné, h. az emberek lássák és értsék, mi történik?

 

Visszatérve; az országok között jelentős, sőt lehetetlen különbségek vannak.

Bizonyos országokban, pl. Magyarországon duplán úgy van, ahogy fent írtam.

Amúgy egy Magyarországon élő szerző ugyancsak nehéz helyzetben van, amikor a világról, pl. a világjárványról kell írnia.

Magyarország sok tekintetben egy speciális ország.

Először is kis hazánk produkálta a világ leggyengébb, legborzalmasabb járványkezelését, mind statisztikailag, mind valóságosan.  Bár a kettő nem egyezik meg, de ebben az esetben egyirányú.

Továbbá, Magyarország, már korábban is, de a F-O-s rezsim alatt különösen egy bezárkózó ország lett. Egyrészt itt van maga nyelv, én magam is ezen a nyelven tudok magasabb szintű gondolatokat elmondani, tehát a magyar nyelv bár csodálatos, de mégis egy bezárt ajtó. Azután itt van a folyamatosan erős, agymosó propaganda, amelyik szintén bezáró jellegű, azon kívül h. hazug.  Az elterjedt (mert ezt terjesztik) nacionalista világnézet (oktatás, tájékoztatás, kultúra)  is bezáró jellegű. Tehát, mi, kis magyarok (még most is az információáradat sodrásában is, hajlamosak vagyunk arra, h. a világ többi részét (99.9%) elfelejtsük, lenézzük, mintha mi lennénk a világ közepe, lényege. Ezt a járványt is így néztük, nézzük. Ha ki is lépünk a világba, akkor is a saját szempontunkból tesszük, torzan látva a világot. 

A hetvenes években a Bajor Alpokban kirándulgattunk, és a magyar származású parkőr így kiáltott fel mikor meglátta a Skodánkat: na itt vannak a kis magyarok. Ezután (barátságban maradtunk) is mindig kis magyaroknak szólított, - sokáig nem értettem, miért. Most már értem. Tulajdonképpen mi vagyunk azok a kicsik, akikben a nagyság iránti vágy ezerrel pezseg, de éppen ezért maradunk mindig kicsik, legalábbis a kívülállók szemében. Ne szépítsük, minket sokan egy hőzöngő szájkaratés népnek tartanak, és nem teljesen ok nélkül.

Tehát innen a világjárványról írni, nehéz, mert az írónak is ki kell lépni a bezártságból, másfelől egy olyan olvasótábornak kell írnia, akinek a „világjárvány” témája meglehetősen érdektelen, tisztelet a kivételnek.

Másfelől viszont egyféle motivációt is ad, ez a bezárt, és sok tekintetben, elfuserált lét. Mert pl. Norvégiában, ahol alig volt gond, téma a járvány, amúgy pedig nyitott ország, miért jutna valakinek eszébe, hogy külön elemzést írjon, például a világjárványról.

Náluk, a nagyjából minden rendben van, amúgy is már többen elemezték – érzés dominál, nálunk pedig  - szinte semmi sincs rendben, nincs elemezve – érzés dominál, sokakban. Másfelől  azért az itteni hibákból, problémákból lehet következtetni a világban levő fedett rejtett hibákra, problémákra. 

Ezért két körös elemzésben összegezném a világjárványt.

Első körben a magyar helyzetet szinte figyelmen kívül hagyva a világjárványt összegezném.

Majd ezután következik külön a magyar járványhelyzet elemzése.

Még annyit, előzetesen: én nem orvosi szempontból elemzem a járványt, hanem az egyszerű érintett, a járványt és annak közlését, kezelését végigélő állampolgár szempontjából. Elemzésem egy tájékozott, józanul, logikusan gondolkodó, a járvány- ismereteket, középiskolai szinten tudó ember elemzése. Csak nyilvánvaló dolgokat állítok. Néha teszek járványügyi megállapításokat, de csak olyanokat, ami egy átlagműveltségű ember tud, aminek könnyű utána nézni. Szóval közismert nyilvánvaló dolgokat állítok. 

Elemzésem, egy a világot kritikusan vizsgáló, magát az átveréstől védő értelmiségi elemzése. 

A világjárvány összegzése (magyar szemmel, de a magyar helyzetet helyén kezelve).

Az összegzés-elemzést ebben az esetben, a lényegi, tömör, pár mondatos összefoglalásával kezdem, majd ezt fogom bővebben bizonyítani, így lesz kerek az egész.

A Covid -19 létező betegség és járvány Európa és Amerika nagyobb részében, zavarosan, hamisan,  torzan nagyobbrészt felnagyítva lett adatolva, közölve, (manipuláció történt), - illetve ennek alapján lett kezelve, miáltal, a kelleténél jóval nagyobb károkat, ártalmakat okozott szinte minden területen.

Fölösleges kár keletkezett a gazdaság, az egészség, a kultúra és más területeken is. Az embereket átverték, de ezen felül mentális károk is érték őket, fölösleges stressz hatásoknak lettek kitéve, romlott a társadalmi tisztánlátásuk, a közösségi tudatuk. Szóval minden szempontból egy alacsonyabb szintű társadalom jött létre, fölöslegesen. Az említett országok döntő többsége, sok-millió, sőt kb. kétmilliárd ember károsodott, - viszont az eddig is mindent kézbe tartó törpe kisebbség (párszáz ember), újabb tetemes hatalmi-gazdasági hasznokat könyvelhetett el.   

Kezdjük a bizonyítást az elején: A Covid -19 létező betegség és járvány Európa és Amerika nagyobb részében, zavarosan, hamisan,  torzan nagyobbrészt felnagyítva lett adatolva, közölve (manipuláció történt).

Ugyanez summásan: Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, járvány-kommunikáció történt.

Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

Minden fejezet végeredményben ezt szeretné bizonyítani.

Ugyanis ha ez bizonyítást nyer, akkor már a többi állításnak van alapja, a többi állítás is félig bizonyítva van.

Azzal folytatnám, hogy járvány második ill., befejező szakasza csak megerősítette azokat az ellentmondásokat, hiányosságokat (zavaros hamisságokat) melyek korábban is megvoltak, melyekről én is már sokat írtam. .  Azért erősítette meg, mert fennmaradtak, az igazolásuk nem történt meg, nem normalizálódott a helyzet.. Vagyis mostanra, a végére sem tisztázódott a helyzet.  A járvány közben meg lehetősen óvatosan félve írtam le az észrevételeim, attól tartva, hogy még jelentősen változhat a helyzet, sok minden átalakulhat, sok minden kiderülhet. De semmi sem történt, minden tendencia folytatódott, az ellentmondások a képtelenségek, a lehetetlenségek fennmaradtak, sőt még egy kicsit fokozódtak.  Például az országok közötti hatalmas, lehetetlen különbségek fennmaradtak, a hibás számolásokat nem igazolták, és még folytathatnám.

Az hogy az ellenmondások hiányosságok lehetetlenségek több mint egy év után sem tisztázódtak, megerősíti, véglegesíti a manipuláció tényét. 

Akkor mindjárt folytassuk a bizonyítást: az országok járvány-térségek közötti hatalmas különbségek valóságosan lehetetlenek.

Egyébként könnyű dolgom van, mert mindent két szempontból lehet bizonyítani: Egyrészt a valóságban ilyen nem jöhet létre.

Másrészt a lehetetlenséggel, ill. a furcsasággal miért nem foglalkozik a média, a tudomány? Vagyis az elhallgatás is egyféle bizonyíték, mivel a sunyi hamis, nem rendben levő dolgokat szokták elhallgatni.

Itt bevezetnék egy új magam kitalált fogalmat: a „köz-agymosók elsunnyogása”.

A „köz-agymosók” jelentése: a politikai osztály, a hivatalos tudomány, és a média  egységesen hamis állásfoglalása, kommunikációja bizonyos ügyekben, ilyen például a Covid-19 járvány.

Az „elsunnyogás” jelentése: nem a teljes elhallgatás, elhallgattatás, hanem a kelleténél való sokkal kevesebb közlés. Kevesebb közlés, valamint a szükséges elemzés hiánya. A fontos és feldolgozás nélkül érthetetlen jelenségeket, témákat, melyek sok közlést, kibeszélést, elemzést kívánnának, relatívan elhallgatják.  Ennek fordítottja: a „felpumpálás” (köz-agymosók felpumpálása) illetve a kettő „felpumpálás - elsunnyogás”  egymás komplementerei.

Az aránytalanság nemcsak önmagában aránytalanság, hanem a teljes környezet torzulását okozza. Ha valami oktalanul károsan túl kicsi, akkor ott valami oktalanul károsan túl nagy lesz, illetve ez fordítva is igaz.

Visszatérve:

A járvány során az országok között hatalmas egyben lehetetlen különbségek alakultak ki. Ez a jelenség maga is valamiféle hamisságot bizonyít, és az is h. ezt a köz-agymosók elsunnyogták.

Itt és most így osztanám fel a világot. A korábbi hat kategóriát háromra szűkítem.

1. Országok melyben a covid járvány nagyon enyhe fokon „egy nagyon gyenge (enyhe) influenza járványhoz hasonlón” jelent meg. (A hozzáférhető adatok szerint.)

2. Országok melyben a covid  járvány közepes fokon, „egy átlagnál kicsit erősebb influenza járványhoz hasonlóan” jelent meg. (A hozzáférhető adatok szerint)

3. Országok (Európa és Amerika nagyobb része), melyben a covid járvány nagyon erős lehetetlen fokon, egy átlagos influenza járványnál háromszor erősebben, súlyosabban” jelent meg. (A hozzáférhető adatok szerint.)

Ráadásul ezen országokban a köz-agymosók rá is pakoltak, felpumpálás történt, kommunikációs szinten kb. tízszer súlyosabbnak állították be.

Mi ebben a lehetetlenség?

Valójában ez a három kategória, 25-100 szoros különbségeket jelent. 

 

A lényegi felsorolás (ábra) elemzése.

Hasonlítsuk össze az első és a harmadik kategóriából négy-négy országot a legfontosabb adat tekintetében, a lakosságarányos, azaz az egymillió főre eső covid halottak számát illetően.

A kiválasztott országok viszonylag gazdagok, fejlettek, egészségügyi és járványügyi szempontból is. A kiválasztott négy-négy ország nem kivételes, vannak hozzájuk hasonló országok, két kategóriát (legsúlyosabb 3., legenyhébb 1.) reprezentálnak.

(A halottak száma és a súlyos betegek száma egyenes arányú. A fertőzöttek száma nem egyenes arányú a halottak és a súlyos betegek számával, ráadásul erősen pontatlan, ráadásul kevésbé fontos.)

 

De gondoljunk csak bele, ezekbe minden országba eljutott a járvány és elkezdett terjedni. Csak ezek szerint az egyik országban sokkal erősebben terjedt és maga betegség is sokkal súlyosabb volt, a másikba alig terjedt, és sokkal enyhébb volt. Talán arra lehetne fogni, igen mert az egyik országban rosszak az egészségügyi járványügyi körülmények a másikba jók. Csakhogy, ha megnézzük az összehasonlított országokat, nem láthatók az eltérés okai. Sőt inkább egy eszement alakulás rajzolódik ki.

A kiszemelt, minden földrészről összeszedett országok nem tartoznak sem a nyomorgó, sem a hazudós országok közé. Bár ez a megállapítás, majd elemzésre szorul.

Ha pedig szélesítjük a kört, akkor pont azt látjuk, h.  többnyire, átlagosan a gazdag, fejlett egészségüggyel, járványüggyel rendelkező országok kerültek a legrosszabb kategóriába, és a szegényebb (rosszabb egészségügyi helyzet) országok a jó, elfogadható (első és második) kategóriába.  Ezt semmi sem indokolja.

Ez így lehetetlen.

Tehát a föld országainak egyharmada az enyhe kategóriába tartozik, a közepes kategóriába tartozik valamiivel több mint egyharmada, és a súlyos kategóriába tartozik az országok egynegyede.

Az enyhe és a súlyos kategória között 40-szeres különbség van. Több nagy jelentős országban (Kína Ausztrália) már pár hónap alatt enyhén lezajlott, és megszűnt a járvány.

Ismétlem: ez így a mai globazilált, fejlett világban járványügyileg, orvosilag lehetetlen.

(Lehetséges lenne, ha a középső kategória az enyhe kategóriával párosulna, és a súlyos kategória kimaradna.

Vagy a középső kategória a súlyos kategóriával párosulna, és az enyhe kategória kimaradna. De nem ezek történtek.) 

Maga a jelenség is lehetetlen, és a furcsaságok  elsunnyogása szintén a hamisságot bizonyítja.

Mert ezt a fordított és hatalmas különbséget nagyon elhallgatták a köz-agymosók, pedig pont ellenkezőleg ki kellett volna elemezni, h mik.  a sikertelenség, ill. a sikeresség okai, már azért is, hogy ebből tanulva javítsanak a járvány kezelésén. Tehát kommunikációsan és járványügyileg is nagy hiba történt, de nem az egyedüli hiba.  Hiba? – talán inkább ferdítés, de mivel csak közvetett bizonyítékok vannak, maradjunk a „hibánál”.

Mit is jelent az h. lehetetlen? Természetesen csalást hazugságot, jobb esetben komoly tévedést jelent.

Van itt egy kapcsolódó, de másik ellentmondás is. Azon európai, amerikai országoknak (népeknek), melyek ilyen kritikán alul teljesítettek járvány szempontjából, 40-szer rosszabb adatokat produkáltak, fel kellett volna lázadni a vezetésük ellen. Vagy ha nem is fellázadni, de minimum felelősségre kellett volna őket vonni. Vagy a pocsék kezelés miatt, vagy a hazudozás miatt.

Ez miért nem történt meg? – Nos ez egy érdekes, fontos társadalmi kérdés.

Az egyik ok, h. a nép egy része tudta (10%) másik része (25%) sejtette, h. ez egy felfújt dolog.

De erre is vissza kell térni.

Néhány további adat a három kategóriával kapcsolatban.

A három nagy kategória (enyhe, közepes, súlyos)  adatai.

A teljes világjárvány tendenciája, pl. halálozási arány tekintetében.

Néhány egymás mellett levő, hasonló, de járványadatok tekintetében hatalmas, lehetetlen különbséget mutató ország adatai.  

Ez a grafikonokból álló  ábra, a  „A lehetetlen, és egyben borzalmas magyar járvány-kommunikáció és járvány-kezelés.”  c. fejezetben található 

A legfontosabb adat, a halottak számának, világra kiterjedő erősen hamis számolása, az egész járványt, eltorzítottá és kétségessé teszi.

Állapítsuk meg, nem kis torzulásról és nem kis tévedésről van szó, hanem komoly jelentős, 80-120%-s  direkt csalásról van szó, olyan csalásról mely a járvány lényegét érinti, a legfontosabb adatot, a járvány miatti halottak számát.

Szintén a köz-agymosók elsunnyogásról van szó. De azért ennél többről is.

A köz-agymosók elsunnyogása (elhallgatás) miatt csak pár hónapja tudtam meg, hogy valójában három hivatalos számolás volt a világban valamint egy negyedik   elfogadott.  A negyedik, ami nem volt hivatalos, de az ellenőrizetlenség miatt mégis elfogadott volt, van, ez pedig: „mindenki azt hazudhat, amit akar”- számolási módszer.

Szóval négy módszer, csakhogy közös névvel közös mértékegységgel. (vagyis nincs semmi jelölés, h. melyik módszerről van szó.

Csak 2021-ben tudtam meg biztosan, h. maga a WHO (és szervezettársai)  is háromféle számolási módszert fogad el, és azt sem kéri, hogy ezt valahogy jelöljék. Nem kéri, sőt ő maga sem tesz különbséget, a saját adatközléseit is hamisan teszi meg. Ez pedig szándékos csalást jelent.

A négy módszer pontokba szedve.

1. Csak azokat számolják a covid halottak közé, akik orvosilag bizonyítottan aktívan covid fertőzöttek, és biztosan elsősorban a covid szövődmények, covid tünetekkel haltak meg. Biztosan nem más betegség, más ok okozta a halált. (Egyébként ez lenne a jó, az igaz számolás)

2. Mindenki aki egyszer covid fertőzött volt (pozitív tesztje volt) és a gyógyultsága bizonytalan, az covid halottak közé veszik. Akár más betegség miatt más tünetekkel hal meg, akkor is.  E számolás alapján átlagosan az állítólagosa covid halottak 95% idős krónikus beteg volt. Akiknek többsége nem elsősorban a covid miatt halt meg. De bevallottan volt olyan eset, amikor fiatal leukémiában meghaltat, sőt balesetben meghaltat is covid halottak közé számították csak azért mert valamikor volt pozitív tesztje.    Eme a betegek „halottak” valódi halál oka nem számított,  - ha volt pozitív teszt, akkor covid halott. (Nyilvánvalóan hamis számolás nyilvánvalóan erősen csalós kb. 100%-s vagyis dupla túlszámolást jelent, minimum).

3. Az előző téves számolás, - mindenki, akinek pozitív tesztje volt,  -  plusz akiknek nincs tesztje, de egy orvos úgy ítéli meg (különösebb vizsgálat és boncolás nélkül), h covid miatt halt meg. Ennél a számolásnál az eredendő pontatlanság egy újabb pontatlansággal bővülhet. Hiszen az orvos ítélete pl. csak a tünetek alapján erősen téves lehet.

(Igen, de a másik oldalon alul-számolás lehet – szól az érv a túlszámolás mellett. Alul-számolás, mert sokan otthon úgy halnak meg, tesztjük sincs, és ezek egy része covid halott, de nem oda számolják. A járvány közepétől ilyen eset már alig fordulhatott elő, mert a halottakat, ill. a végstádiumban levőket is letesztelték, amúgy is nagyon kevesen haltak meg otthon.  Mégis azt mondhatjuk, h. a covid halottak emiatt  kb. 5%-ban alul-számolták. Ami a következőt jelenti, ha 2.- 3. számolási módszer miatt, alapból 100-120%-ban felülszámolták,  amiből lejön 5%, vagyis a felülszámolás csak 95-115%-s.)

4. És akkor az említett „minden ország azt hazudhat, amit akar” – módszer. Ugyanis nem volt semmiféle ellenőrzés, tehát ha egy ország úgy ítélte meg, hogy túl kevés, vagy túl sok a halott, akkor a saját számolási módszeréből 30-50%-t letagadhatott, vagy hozzátehetett.

Próbáltam már többször elmagyarázni, h. mit jelent, ha a magasan legfontosabb adat (a halottak száma) erősen hamis. De úgy látszik nem nagyon értik az emberek, csak legyintenek, hogy ez az egész járványt idézőjelbe teszi. 

Ezért egy hasonlattal próbálom elmondani.

Tudjuk, hogy a mértékegységek fontosak, nélkülük nincs objektív tudomány. Egy fontosat kiválasztok közülük, a métert, m, ill. a km, ill. ezek területi megfelelőjét nm, ill. négyzet-km. Viszont hosszúságban illetve területben is vannak más mértékegységek, pl. a mérföld,ez  1,6 km-nek. ill. területben ez 2.6 négyzet-km-nek felel meg. 

És vegyük például a japán „dzsó” hosszmértéket  ami közel 3m, (3 km) ennek a területe 9 nm, (9 négyzet-km). Tehát, jelentős a különbség.  Képzeljük el, hogy az országok harmada, kilométerbe, másik harmada mérföldbe, harmadik harmada dzsóba számolna.  Ez még rendben is volna, mert át lehet váltani. Csakhogy itt jön a csalás, bármibe is számolnak, a szám után senki nem tüntetné fel, hogy ő milyen mértékegységet használ, - szóval semmit sem lehetne tudni arról, h. melyik ország hogyan számol.  Pl. azt mondaná az egyik ország, az én országom területe, 100 ezer, a másik azt mondaná az enyém 200 ezer. Persze mindenki azt gondolná, a második a nagyobb, közben az lenne a kisebb, mert pl. az első dzsóba számolt, a második méterbe.  Vagy azt mondaná az egyik: az én országom hossza 400, és Párizs tőlünk 5 ezer. A másik azt mondaná, az én országom hossza 200 és Párizs tőlünk 2 ezer. Mindenki azt gondolná az első nagyobb és messzebb van, közben pont fordítva lenne. Mert a második nem méterbe, hanem mérföldbe számolt, más mértékegységet használtak, csak azt nem írták oda.

Így persze semmit sem lehetne pontosan tudni, pl. az épületek nagyságát sem, és még lehetne sorolni.  Teljes lenne a káosz.

Ráadásul mindehhez a nemzetközi mértékegységekért felelős szervezet, asszisztálna, sőt mindezt generálná. Azzal generálná, hogy egyáltalán nem követelné meg a mértékegységek használatát, jelölését,  sőt a saját statisztikáiban, a maga kiadványaiban, híradásaiban sem használna mértékegységeket.

Ráadásul, mint mondtam, jelentős, dupla, sőt néha háromszoros valótlanságokról van szó.

Ráadásul ez az ellenőrizetlen, zavaros „mindent lehet” helyzet, sok országot „felhatalmazna” arra, h. abszolút valótlan, semmihez sem igazodó számokat blöfföljön.

Hát ez történt a Covid-19 járvány esetében, szinte minden adat tekintetében, a covid miatt elhunytak számának tekintetében is. (Ez magasan a  legfontosabb szám.) Vagyis semmit sem lehet tudni, minden zavaros, hamis.

A felelős nemzetközi szervezet, amely nem végezte el a feladatát, ezzel szándékosan gerjesztette a zavaros hamis helyzetet nem más, mint a WHO és társszervezetei. Ugyanakkor az egységes elsunnyogással, mert ezt azért a politikának, a tudománynak, a médiának látnia kellett, nagyon sokan részt vettek ebbe a csalásáradatba.

Innen viszont, h. nincsenek igazán pontos adatok és egyértelműen csalás-áradat jött létre az egész járvány megkérdőjelezhető. Semmi sem biztos, az sem h. ez valóban járványnak nevezhető. És persze ilyenkor mindig felvetődik a kérdés: miért hazudtak?

Ettől függetlenül én elhiszem, hogy volt vírusbetegség, volt járvány, csak azt én jóval kisebbnek, enyhébbnek gondolom, mint azt sok országban beállították.

Csak találgatni lehet a nagyságárról, de így a „végén” legalábbis nyugvó-szakaszban, több mint egy év után én ezt mondom: Ez világviszonylatban az átalagos évi influenzajárványnál egy fokkal súlyosabb járvány volt.

Mely súlyosság abból ered h. viszonylag új betegségről volt  (bár ez is bizonytalan). Mely súlyosság egyes országban éppen a túllihegett, rossz kezelés miatt  2-3-szoros súlyosságú lett. Mely súlyosságot viszont kezelésben, pl. oltás-számban háromszoros, kommunikációban tízszeresére pumpáltak fel.

Ugyanakkor a csalás, hazugság egységessége és az a tény hogy a felelős világszervezetek is részt vettek, sőt generálták a helyzetet,- mindez azt jelenti, h. volt egy központi felső szervezése ennek a fél világra kiterjedő manipulációnak.

Továbbá, mindezek miatt azt kell, mondjam,  - azon adatbázis a Johns Hopkins Egyetem adatbázisa, melyből én is dolgozom, és amelyik viszonylag a legpontosabb a világon, - ezen adatbázis is pontatlan, mert nem jelöli a halottak számolási módját. (Sőt a több más hiba, ezekről még szó lesz, tovább torzítja.) Vagyis, nincs a világon elérhető pontos adatbázis. Akkor hogyan lehet elemzést készíteni, - illetve ,én milyen alapon merek elemzést készíteni?

A válaszom: lehet, hogy tévedek, de a Johns Hopkins Egyetem adatbázisát én elfogadom 50%-nak, annyira pontosnak, h alapján, ha figyelembe veszem a pontatlanságot éppen még elemzést lehet készíteni.

Az elemzésem más részeinél pedig a tapasztalatra,  az őszintének, logikusnak látszó  egyéb véleményekre, és a józan észre támaszkodom.

(Van egyébként egy kisebb baj; hogy nem lakosságarányosak, nem egymillió főre leosztottak az adatok, - de az okosak ezt képesek korrigálni.  Megnézik, vagy tudják, milyen népességű országokról van szó. A lakosságarányosság hiánya is hiba, zavart keltő dolog, de korrigálható.  Viszont azt az okosok sem tudják korrigálni, h négyféle halott számolási mód (mértékegység) van, amit elhallgatnak.)

Azt is látni kell, hogy ezeket a pontatlan számolásokat, többek között a pontatlan, a valóságosnak dupláját mutató halott számolásokat (mindenki aki egyszer teszt-pozitív lett)   az európai amerikai országok nagyobb részében  alkalmazták. Ott ahol a legrosszabb járványadatok jöttek ki, - és amelyek, e miatt járvány-manipulált országoknak tekinthetők.

Van egy másik adat is amelyekben ezek a legrosszabb országok, ez pedig a fertőzöttek a száma. Az ok itt még egyszerűbb: mert ezen országokban tesztelték a legtöbbet, és nyilván annál több a teszt-pozitív eset, minél több a tesztelés. Ha lehet ez még nagyobb csalás, mint a torz halott számolás.

Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, és járvány-kommunikáció történt. Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

Minden fejezet végeredményben ezt szeretné bizonyítani.

A köz-agymosók elsunnyogták, hogy járványügyileg egy influenza-típusú járványról van szó, miáltal rengeteg hamisság képződött. Többek között nagy félrevezetés, miszerint: a fertőzöttek száma, pontos és fontos szám.

Hát ez jó hosszú cím, a kifejtés pedig megint abból fog állni, hogy cím állításai bizonyítva legyenek.

Kezdjük az elején: elsunnyogták, h járványügyileg egy influenza típusú járványról van szó.

A Covid 19 járvány jellemzői alapján járványügyileg (erős terjedő képesség, fertőzőképesség, viszonylag enyhe halálozási arány) az influenza típusú járványok közé tartozik. Nem influenza, nem nátha, csak mint járvány-típus oda tartozik.

A másik kategória (van egy szűk köztes kategória is) a TBC, AIDS, stb. járványok. Viszonylag enyhe (nehézkes) terjedő képesség, viszonylag erős, magas halálozási arány.

A két járványtípus szinte ellentétei egymásnak, nemcsak lefolyásban, de kezelésben és megszüntetésben is.

A TBC, AIDS típ. járvány (fertőző betegség) sokkal súlyosabb, még akkor is ha a másik az influenza típ. járvány (fertőző betegség) amolyan velünk élő, időszakonként előjövő járvány. A TBC, AIDS típ. járvány esetében nagyon fontos a járvány súlyosságát jelző szám, a fertőzöttek száma, egyenes arányban áll a halottak számával.  Továbbá e járványt csak kizárólag az a fertőzés-megállítással (útvonal-lezárással) lehet megfékezni, kordába tartani.

Az influenza típusú betegség, járvány, több ilyennel élünk együtt,  éppen a kisebb mortalitás miatt veszélytelenebb, összességében sokkal kevesebben halnak meg, még akkor is, ha vannak súlyosabb szövődmények. Minden betegségben vannak súlyosabb ls enyhébb esetek, az átlag számít. Az influenza tip. betegséget, járványt elsősorban a nyájimmunitással (elkapásos, és oltásos) lehet megfékezni, kordába tartani, a fertőzés-fékezés (útvonal-lezárás) csak részleges lehet és másodlagos fontosságú. Mondhatjuk kiegészítő fontosságú, mert lassítja, sőt kissé csökkenti is a járványt, de önmagában nyájimmunitás nélkül nem lehet a járványt kordába tartani. E betegség járvány típusnál azonban jó kezelés esetén viszonylag kevés áldozattal, kevés halállal kialakítható a nyájimmunitás.

A fertőzöttek (teszt-pozitívak) száma  a betegség súlyosságának szempontjából lényegtelen, a hatékony kezelés szempontjából kiegészítő fontosságú. Kiegészítő fontosságú, mert a fertőzés-fékezés, járvány-lassítás szempontjából lehet jelentősége.  Pl. ha fertőzötteket elkülönítik, akkor azok nem adják tovább a járványt.

Viszont ismétlem, a fertőzöttek számának a járvány súlyosságának szempontjából nincs jelentősége, az alábbiak miatt:

1.  Mert a fertőzöttséget kimutató tesztelés pontatlan.

2. Mert a fertőzöttek száma a tesztelések számától függ, ez pedig országonként teljesen eltérő esetleges.

Viszont az európai, amerikai országokban volt konkrétan a legtöbb.

3. Mert nem egyenesen arányos a halottak, súlyos betegek számával. Eleve a tesztelések száma esetleges.  Csak nagyon enyhén, kanyargósan lehet következtetni a fertőzöttek számából a súlyos betegek és a halottak számára. Ugyanis, egyrészt maga betegség is alacsony mortalitású, agresszivitású, vagyis a legtöbb fertőzött, esetében tünetmentesen enyhe tünetekkel zajlik le a betegség. A járvány-védekezési szabályok szigorúsága is erősen beleszól, a súlyos betegek számába.  És végül, a súlyosabb lezajlás is egy jó kezeléssel kivédhető.

4. A fertőzöttségnek van egy jó oldala is, minden fertőzés, főleg ha az enyhe lefolyású fokozza a nyájimmunitást. (A TBC, AIDS típ. betegségnél járványnál ez nem így van.)

5. És végül, de nem lényegtelen,  egy kisebb gyengélkedés és a halál között meglehetősen nagy a különbség. Vagyis a fertőzöttség mely 95%-ban tünetmentesen enyhe tünetekkel  megy végbe, fizikailag sem hasonlítható a súlyos betegséghez, halálhoz, és ahogy már szó volt róla, a számból való következtetés is nagyon görbe és gyenge.

Mivel a járvány súlyossága szempontjából a fertőzöttek adata jelentéktelen, harmadlagos fontosságú, további megerősítést kap, hogy magasan a legjelentősebb adat a halottak száma. Amit viszont hamisan (több módon) számolnak 

Kitérés a tesztelések pontatlanságára.

Kétféle tesztelés van, mindkettő pontatlan.

Az egyik nagyjából kimutatja, hogy a torokban orrban találhatók e vírus töredékek, de azt már nem hogy beljebb pl a tüdőben van e betegséget okozó mennyiség, és azt sem mennyire aktívak agresszívak vagy éppen kordában tartottak ezek a vírusok.  Ugyanis itt jönne a másik teszt, ami viszont az ellenanyagot mérné.  Tulajdonképpen „egyszerre „kellene mindkét tesztelést elvégezni. Csakhogy ezzel a másik teszteléssel is komoly bajok vannak, azon kívül, h pontatlan. Az hogy a sejtes immunitást nem mutatja ki.

Szóval a tesztelések, mind a fertőzöttséget, mind az immunitást (gyógyultságot) kimutató tesztelések pontatlanok.

Én újra azt mondom: nehezen elfogadom, hogy ez a pontatlanság  éppen még határon belül van, nem kell kidobni az egész  tesztelést a kukába, de a kétségeim sokasodnak.

Összességében az is kijelenthető, h például az influenzát úgy  tesztelnék, úgy adatolnák, úgy kezelnék, úgy kommunikálnák mint a Covid-19 járványt akkor az influenza járványból egy a covidhoz hasonló „hű de borzalmas” járvány kerekedne.

A fertőzöttek (teszt-pozitívak) száma, a Covid-19 járvány esetében harmadlagos fontosságú pontatlan adat,-  ennek ellenére, a legfontosabb, a halottak számával azonos fontosságú  és pontos adatnak állították be. Mely hamis beálltás az egész járvány megítélését a kezelését is eltorzította.  Például egyes időszakokban, országokban a halálozás kedvezően alakult, a napi fertőzöttség, (pl. aznap háromszor annyit teszteltek) rosszul,  a járványt viszont a fertőzöttek számából ítélték meg. 

A nyájimmunitás természete és a járvány közölt alakulása (Európa, Amerika nagyobb része) is szemben áll egymással.

Ha már szóba került a nyájimmunitás, akkor említsünk néhány ezzel kapcsolatos félrevezetést.

Az egyik félrevezetés, h a nyájimmunitásnak nincsenek fokozatai.  A köz-agymosók valami ilyesmit akartak beadni: pl. Magyarországon van ötmillió beoltott, még nem alakul ki a nyájimmunitás, de ötmillió százezernél már kialakul. Ráadásul eleinte elismerték, hogy a fertőzöttség, valószínű  betegség immunitást ad, majd kitalálták, h csak az oltás ad immunitást. Mindkettő félrevezetés; a fertőzöttségek nagyobb része immunitást ad, a fokozódik a nyájimmunitás, valamint vannak lépcsőfokai a nyájimmunitásnak. Márpedig ha vannak fokozatai a nyájimmunitásnak, akkor a kialakult európai, amerikai  járvány-alakulások még inkább valószínűtlenek.  Ugyanis már egy közepes nyájimmunitás is fékezi  (laposítja a járványgörbét) a járványt. Tehát a fertőzés-fékezés (tesztelés és más járványügyi védekezés) is lassítja, és nyájimmunitás foka is. Sőt van egy természetes járványenyhülés is, de ebbe most nem mennék bele.  A nyájimmunitás foka azért fékezi, laposítja a járványt, mert aki immunis az már nem lesz súlyos beteg, és a fertőző-képessége is gyengébb.  Ehhez nem  kell szakemberi tudás, elég egy átlagos logika.

És itt  visszatérnék arra, hogy rendkívül lehetetlenül meredekek az egyes járványgörbék.

Ha megnézzük h. milyen szigorú járványügyi intézkedések voltak és azt is hogy reálisan mennyien lehettek fertőzöttek, immunisak  (ötször-tízszer többen a megadott számnál), akkor egyszerűen lehetetlen egy francia, belga, vagy éppen magyar, cseh, stb. alakulás.

A magyar lehetetlen képtelen  2021 áprilisi alakulásról még szó lesz. 

Néhány grafikon,  mely  túl meredek (a védekezés szigorúságához és a nyájimmunitás fokához képest)  lehetetlen járvány-emelkedést mutat be, - valamint túl meredek  járvány-csökkenést mutat be. Arról ugyanis még nem is beszéltünk, hogy a járvány-emelkedésnél még furább lehetetlenebbek a gyors járványcsökkenések, mert azokat néha semmi sem indokolja.  Az hogy valamennyire hullámzik (emelkedik, laposodik) a járvány, természetes a tendencia, az tendencia,-  ami több esetben lehetetlen, a mérték, a meredekség foka. 

Itt azért álljunk meg és soroljuk fel a hat alapferdítést.

(a köz-agymosók alapsumákolásai)

1. Az országok közötti hatalmas lehetetlen különbségek, ill. azok szándékos elsunnyogása. Illetve, az egyes országokban megszűnő járvány, ill. azok elsunnyogása.

2. A járványtípus elsunnyogása, illetve egy influenza típ. járványt,  TBC, AIDS tip. járványnak állították be.

3. A legfontosabb adat, a halálozási adat négy-módú, de jelölés nélküli, teljesen hamis, zavaros számolása.

4. A súlyosság-megállapítás vonatkozásában, pontatlan és jelentéktelen fertőzöttségi adat fontosnak és pontosnak való beállítása.

5. A nyájimmunitás és más egyszerű orvosi, járványtani ismeretek téves beállítása. A lehetetlenül meredek járványgörbék. 

6. Az egyéb adatközlési, ordas-hibák – ezek most következnek. 

Több más lehetetlen adat van.

Ha közlések hatalmas túlzásait, az ellentmondásokat, a tévedéseket nem nézzük, akkor már az  adatokat nézve is hasra esünk.

Még a világ legpontosabb adatbázisa (képzeljük el a többit), is rossz, abban az értelemben, hogy fölösleges pontatlan adatokat közöl, a viszonylag fontos adatokat pedig nem közöl, illetve rossz sorrendben közöl.

Legegyszerűbb, ha felsorolom egy jó, reális, átláthatóságot, érthetőséget biztosító adatbázisnak, illetve adatközlőnek milyen sorrendbe kellett volna gyűjteni és közölni az adatokat.

 A korrekt, átláthatóságot érthetőséget biztosító adatközlés.

Először is minden adatot lakosságarányosan (pl. egymillió főre leosztva)  kell (kellene) közölni.

Csak azokat lehet a pl. a covid statisztikába, többek között a covid halálozási statisztikába belevenni, akik biztosan covid betegség miatt haltak meg, Illetve a bajuk elsődleges oka biztosan a koronavírus fertőző-betegség.

A legfontosabb adat, mindig az utolsó15 nap átlagos adata.

Tehát: mi lett volna a korrekt optimális közlés - felsorolás, fontossági sorrendben:

1.  Elsődleges fontosságú adatok:

Az utolsó 15 nap (két hét) halálozási átlaga

Az utolsó nap halálozási adata

A járvány kezdetétől az összes halálozás

Az összes halálozásból 15 napra leosztott halálozás.

2. Másodlagos fontosságú adatok.

A halálozási arányok. Többféle halálozási arány van, pl. a fertőzöttekhez (de egységnyi fertőzötthöz) képest. Vagy az összes halálozáshoz képest.

A súlyos betegek száma, illetve a lélegeztető gépen levők száma.

(Bár a fentiekre, mindegyikre lehet következtetni, a halálozási adatból.)

Tovább másodlagos fontosságú lenne, mennyi az összes, illetve 15 napra leosztott tesztelés. (Ez is lakosságarányosan)

Egységnyi teszteltből mennyi (hány százalék) a fertőzöttek aránya, az utolsó 15 nap átlaga.

3. Harmadlagos fontosságú adatok.

Az utolsó 15 nap fertőzöttségi átlaga.

Az összes fertőzött 15 napokra leosztva.

Az összes fertőzött.

(Az előző részekben már kifejtettem, a súlyosság szempontból miért csak harmadlagos fontosságú a fertőzöttek száma. Azért nem érdektelen, mert megmutatja a járványkezelés egy szegmensét, de nem a végeredményét.)

A gyógyultak száma.

Az aktív fertőzöttek száma.

(Ez utóbbi kettő azért harmadlagos fontosságú, mert mindkettő abszolút pontatlan. Még a többi adatnál is pontatlanabbak. )

Továbbá, harmadlagos fontosságú, h. mennyi a beoltottak száma, ill. aránya.

(Bár egyes országok felnagyítják a jelentőségét, de valójában a járvány súlyosságáról keveset mond. Azért nem érdektelen, mert megmutatja a járványkezelés egy szegmensét, de nem a végeredményét. Kicsit, vagyis harmadlagosan azért fontos, mert nagyjából, pontatlanul következtetni lehet belőle a járvány alakulására.)

Tulajdonképpen negyedleges fontosságú, h mennyien jelentkeztek be oltásra. 

A korrekt közlés további szabályai:

1. A közlés mennyisége álljon arányban a közlés tartalmának a fontosságával.

2. A felsorolt adatokat csak egyszerre lehet közölni, és fontossági sorrendben.  Csak a legfontosabb adatot, a  halálozási adatot lehet szükség esetén kiemelni, mert bármely más kiemelés ferdítéshez vezet.

3. A járvánnyal kapcsolatos jó híreknek és rossz híreknek arányba kell állni.

4. Tartózkodni kell minden szélsőséges, túlbecsülő vagy alulbecsülő jelzőtől, („drámai, tragikus, tombol, ill. elhanyagolható, stb. ) jelzőtől.

5. Mindkettő rémhírterjesztés: az is ha valaki oktalanul járványtagadó, ezzel  kvázi gátolja a járványvédekezést. De az is, ha valaki túlzásba viszi az ijesztgetést, a történéseket oktalanul rémesebbnek állítja be ezzel pánikot és más károkat okoz. 

Ehhez képest mi történt.

Nagyjából a fentiek ellentéte.

Ismétlem, még a világ „legpontosabb” adatbázisa is erősen eltért az optimálistól.

A fertőzöttek számát (harmadlagos fontosságú adat) közölték úgy mint  a legfontosabb adatot. Aztán több harmadlagos fontosságú adatot, pl. gyógyultak számát közölték, ugyanakkor az általam felsorolt fontosabb adat közül kettőt igen, a többit nem. Bár az összes halálozást közölték, de nem jelölték, milyen számolási mód alapján lettek számolva, úgyhogy ez is pontatlan.

Az adatok nem lakosságarányosan lettek közölve.

A médiák hírközlők, és sok „szakember” közlése persze ennél is ponttalanabbak, pofátlanabbak.  Nem kicsit, -  nagyon.

Menjünk sorba.

Az eleve pontatlan adatokból is alkalmanként és országonként kiemeltek egyet-egyet (általában a legrosszabbat) és azt közölték.

Direkt rájátszottak a számolási trükkökre, pl.: a normális közlés helyett (ma szerencsére kevesebben haltak meg),  - átverősen közöltek (ma volt a második legnagyobb halálozási szám). Kb. húsz ilyen trükk van, mindegyiket alkalmazták.

A közlés mennyisége elképesztően sok volt. Éjjel nappal, mindenhonnan. Kb. ötvenszerese volt, mint a több betegséggel kapcsolatos közlés, beleértve, az influenzát, a fertőző-betegségeket, a rákot, a szív és érrendszeri betegségeket, és a többi betegséget. Vagy százötvenszer több volt a közlés, mint a klímaválsággal kapcsolatos közlések.  Ez nyilvánvalóan aránytalan.

Nem volt betartva a rossz hír – jó hír aránya. Akkor sem, amikor éppen enyhülő szakaszban volt a járvány.  A többi szakaszban pedig kb. rossz hír 90% - jó hír 10% - arány jött ki. Az egész világból kimazsolázták a rossz híreket, a jókat pedig kihagyták.

Alig volt olyan a közlés, amelyik reálisan a megoldással a megszüntetéssel foglalkozott volna. Ha megnézzük még mindig a fenyegető bizonytalanságba tartó közlések vannak túlsúlyba.

Ami pedig a jelzőket illeti, nos azok enyhén szólva is erősen túlzók voltak: drámai, tragikus, tombol a járvány, stb.

Először is, mindig csak alábecsülő rémhírterjesztést tartották rémhírterjesztésnek, a pánikkeltőt, soha.

A legmagasabb körökből indult el a pánikkeltő rémhírterjesztés.  Egyes miniszterelnökök kancellárok, vagy éppen WHO vezetők álltak elő a legborzalmasabb jóslatokkal: itt tízmilliók, százmilliók fognak meghalni, vészes idők, stb. Persze ezek nem jöttek be, de elnézést senki nem kért ez ügyben. A köz-agymosók (politika, média, hivatalos tudomány) is beszállt a pánikkeltésbe.  Azután a közbeszéd része lett rémisztgetés, a kvázi pánikkeltés. 

A fenti fejezetek alapján nyugodtan kijelenthető:

Volt járvány, de:

Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, és járvány-kommunikáció történt. Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

Csodálkozhatunk, ha egy átlagos naiv ember bekerül  ilyen nagy-arányú, egységes, egy irányú manipuláció áradatba, akkor a közölt „borzalmasságot” igaznak gondolja?  Nem csodálkozhatunk.

Hogyan jöhetett létre ez a, szinte a teljes Európára, és Amerikára kiterjedő manipuláció-hadjárat?

Az első, magát adó válasz: mert egy felettébb erős ügyes, technikás, egységes, hatalmas manipuláció hadjárat jött létre. Az összes manipulációs trükköt itt és most nem fogom felsorolni, mert az külön könyvet igényelne. Pontosabban én erről már írtam egy könyvet: A manipuláció tudománya - című, mely a SARS fertőző betegség (A-típ. tüdőgyulladás), ill. járvány és az iraki háború kiindulásából elemzi a manipulációt.  Ez a Covid-19 kapcsán létrejött manipuláció hadjárat rávilágított, a manipuláció tudománya, sokkal bővebb annál mint gondoltam. Ez szinte egy végtelen tudomány. Az említett régebbi manipuláció hadjáratok és arról szóló könyvek, és eme  manipuláció hadjárat és eme írás is csak egy-egy  vonulata, egy-egy fejezete, szegmense a történelmen végfolyó manipulációs folyamrendszernek. Szóval eme könyv egyik alcíme akár ez is lehetne:  A manipuláció tudományának kiegészítése.

Visszatérve, a manipulációs tudás és szándék általános erősödése mellett, szükség van konkrét vizsgálatra.

Itt már előjönnek a manipulálók céljai, ill. az egyéb okok.

Bármennyire is ellenszenvesek számomra az összeesküvés elméletek, mégis azt kell mondanom, h.  felsorolt hat alapferdítés közül néhány nem jöhetett volna létre, felső vezérlés nélkül. Ami biztosan nem lehet tudatlanságra, túllihegésre  egyéb okra visszavezetni, az a halottak pontatlan számolása. A négy módú, de jelöletlen 80-120% - s eltérésű halott számolásról van szó. Önmagában ez az egy is bizonyítja a felülről vezérlést. De a többi félrevezető tényező is, egyenként, mondjuk 30%-s valószínűséggel. Így az összes tényezőt összeadva, már a direkt irányított manipuláció igen magas valószínűsége jön ki.

Maga a kommunikációs ferdítés, a pontosságtól a korrektségtől való erős eltérés vagy nyolc külön pontból áll.

A felső- központi manipuláció egyik szervezete a WHO, ill. annak társzervezetei.  Nyilván a legnagyobb hírügynökségek és hírközlők AP, CNN, stb. is benne vannak a játékba. (Nem kizárt, h ezek legfelső (rejtett) vezetése kevesek kezében van.)

Ugyanakkor, nyilván ha van is egyfajta felső-központi vezéreltség, azért sok másnak is passzolni kell egy ilyen látszólag egységes, nagyarányú manipuláció kialakuláshoz.

Az adott országok (sok európai és amerikai ország) vezetésének, is valamilyen szinten bele kell menni a játékba.

Ha nem is direkt szövetségről, de érdekszövetségről, erős sejtésről, belenyugvásról mindenképpen szó lehet, már ami az egyes országok vezetését illeti. Én azt sem tartom kizártnak, h. egyes országok vezetése egy kicsit meg is lett vezetve.

Az egyik ábrán próbáltam pl. az egyes országok és a világ adat gyűjtését, ill. közlését ábrázolni, mert érdekes módón erről sem tud a nagyközönség semmit.

A másik oldalon viszont lehet vagy húsz oka a manipulációnak. Ha úgy tesszük fel a kérdést, h. miért nem kételkedett szinte egy médium sem? -  a hivatalos tudomány miért volt ennyire egységes? - miért voltak a kételyeiket felvállaló orvosok, szakemberek ilyen kevesen? és miért volt az emberek nagyobb része ennyire hiszékeny? – akkor már egy csomó ok eszünkbe juthat.

Akkor is több ok eszünkbe juthat, ha úgy tesszük fel a kérdést, h. általában a manipulálóknak e  járvány-manipulációval (felpumpálással) mi volt a célja?

Azért az okokat vázlatosan (kifejtés nélkül) felsorolom.

Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy általában mi oka lehet az egyes adott országok uralkodó osztályának egy félelembe tartó, népet korlátozó manipulációt támogatni? Mert az egyes adott országok vezetése, ha nem is direkt, de indirekt támogatta ezt a manipulációt.

Éppen a járvány-történések okán, (is) gyanakodhatunk egy uralkodói- manipulációs-világszövetségre. De hogy ez mit jelent arról a másik fejezetben lesz szó.

 

Mielőtt a fenti kérdésekre válaszolnék, visszatérnék a korábban felvetett problémára:

„Van itt azonban egy ellentmondás. Azon európai, amerikai országoknak (népeknek) melyek ilyen kritikán alul teljesítettek járvány szempontjából, (40-szer rosszabb adatokat produkáltak), fel kellett volna lázadni a vezetésük ellen. Vagy ha nem is fellázadni, de minimum felelősségre kellett volna őket vonni. Vagy a rossz a kezelés miatt, vagy a manipuláció miatt.

Ez miért nem történt meg? – Nos ez egy érdekes, fontos társadalmi kérdés.

Az egyik ok, h. a nép egy része tudta (10%) másik része (25%) sejtette, h. ez egy felfújt dolog.

De erre is vissza kell térni. „

Valójában voltak lázongások ellenkezések, igaz nem kellő mértékben. Ennek több oka van:

A 25% kételkedő „belenyugvásának” okai:

Már évtizedek, sőt évszázadok óta „ternirozva” vannak az emberek az átverések elfogadására.  Szóval egyre jobban hozzászokunk, h. hazugságvilágban, sőt erősödő hazugságvilágban élünk. Ez különben egy csapdahelyzet, amit ez a járvány, ill. járvány-manipuláció is világosan megmutat. Hiszen a járvány kárait, és viszonylagos kárait (sokkal jobban is kezelhettük volna károkat) azért nép viselte el.  A népen csattant az ostor, beleértve a „sejtem, h átvernek, de hagyom, majd én egyénileg boldogulok” egy negyednyi réteget.

És vajon az emberek a nép 60%-a miért hitte el, miért nem vette észre az nyilvánvaló manipulációt, és egyben károsodást?

Mert ez a hatvan körüli százalék, már túl van  a „sejtem, h átvernek, de belenyugszom” állapoton, ők már a hívő állapotban vannak.  Ők  hisznek egy erős propagandának, egy erős manipulációnak, és ismerjük be, ez egy nagyon erős manipuláció-hadjárat volt, szinte minden trükk be lett vetve. Az emberek nagyobb része több okból ilyen hiszékeny. Itt az okok között akár a manipuláció-tudományra is ki lehetne térni. Bár ez az egyik kedvenc témám, itt, most mégsem térek ki.

Visszatérve a hiszékeny rétegre, azért ők is több csoportba oszthatók. A hiszékeny jóindulatú naivak csak a kisebb részt teszik ki. De azért ők sem teljes vétlenek, a tájékozatlanság, a felületesség nem éppen jó tulajdonság. Más részük valamilyen emberi jellembeli gyengeség miatt, pl.  önös érdekből, pl. gyávaságból lesz igazi, vagy hazudott hiszékeny. A hazudott hiszékenynek egyik csoportja mikor, mást gondol és érdekből mást mond, - a másik csoportja, mikor magának is hazudik.

Valamint van egy jelentős csoport, sőt tömeg, amelyik szinte igényli a manipulációt legalábbis, egyáltalán nem zavarja.

Eszembe jut, h. az egyik közösségi oldalon egyik tag, beszámolt (posztolt) róla, h az egész családja covidos lett, kisebb tünetekkel megúszták, de azért ez, meg az történt. Egyébként rengeteg hasonló poszt íródott.  És persze jöttek is szép számmal a kommentek; nagyon sajnáljuk, így meg úgy. Én is bátorkodtam megjegyezni, vagyis egy kommentet írni, arról h. nálunk az egész család influenzás lett, de ez még a kisebb baj, mert van egy rákos a családban, vannak szívesek is, mindenféle más betegségben levők, én azért mégsem számolnák be részletesen a bajaikról. Illetve felvetettem, az aránytalanság problémáját, azt h eddig nem volt szokás a betegségeinken való siránkozás, és ha már siránkozunk, akkor miért csak a covidosok siránkozhatnak. Hát a ledorongoló kommentek sokaságát sikerült kivívnom, olyanoktól is akik családja nagyon is hasonló helyzetbe lehet mint a miénk.

Az eset több szempontból is elgondolkoztatott.

Többek között egy újabb bizonyíték a sok ezer mellett, hogy a népet meglehetősen könnyű manipulálni.  Pár hónap alatt tulajdonképpen, az egységes erős manipuláció hadjárattal  sikerült a kultúrát megváltoztatni. A covid egy kivételes betegség lett, amiről illik beszélgetni, amiről illik siránkozni.

A figyelmesek azért észreveszik: mondjuk az elmúlt évben kétszáz közép-híres ember halt meg covidban ezekről a média mind beszámolt, és kb. kétezer hasonló ismeretségű ember halt meg egyéb betegségben, de ezekről a média nem számolt be, kivéve a néhány leginkább ismert, híres embert. 

Ugyanakkor ez a kultúra-változás is igazolja eme írás lényegi megállapítását:

Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, és járvány-kommunikáció történt. Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

„Jó lenne, ha az egész nép tájékozatlan, óvatos, siránkozó, szinte minden elfogadó nénikékből állna, pontosabban ilyen lelkületű emberekből állna” – mintha ez lenne a manipulálók célja.

És mi ezzel a baj? Nem sok, csak a kihasználás, az átverés, a kizsákmányolás. 

Azért az ember alapvetően a bandar-logok (fecsegő majomnépség) népéhez tartozik.

A tájékozatlan, nénikék, bácsikák nem ugrándoznak, sőt….., de fecsegősek. Nemcsak ők, az emberek többsége.

Fecsegő majomnépség, én a dzsungel könyvében olvastam róluk először – szóval értelmesek, kvázi vág az agyuk, még eszközöket is képes használni, csak következetlenek.  Látszólag értelmesen beszélnek, de valójában össze-vissza fecsegnek, kitartásuk, hűségük minimális.  Nem vezetik következetesen végig a problémákat, felületesek.  

Ráadásul fennhéjázók, felettébb okosnak tartják magukat, a saját tévedésüket szinte észre sem veszik, önkritika nyista, egy idő után úgy folytatják az okoskodásuk mintha nem is tévedtek volna.

Sőt saját tévedésüket felettébb ügyesen képesek védeni, igazolni.

Ilyenek a bandar-logok és az emberek is.

A járvány alatt gyakran jutott eszembe a bandar-logok népe, mikor egy-egy nagyon „okos”, ámde saját magának ellentmondó, vagy nyilvánvalóan tévedő, politikust, újságírót, vagy éppen járvány-szakértőt hallottam nyilatkozni a járványról.

Szóval a manipuláció egyik oka: az ember, a tudatformálók is, az átlagemberek sokasága a bandar-logok népéhez tartozik. 

A „lehetett volna sokkal jobban kezelni” viszonylagos de mégis hatalmas károsodás.

Az fejezetrész címe leírja a lényeget, egyfelől mivel a járvány nem szándékosan terjedt el (szerintem nem), ezért egy természeti csapásról beszélhetünk. Ámde minden természeti csapásnak van emberi vonatkozása.  Egyrészt az ember szerepe a kialakulásban, másrészt a „természeti csapás” kezelése.

Tulajdonképpen ezt a járványt helyes kezeléssel, a végeredményt tekintve,  akár nulla-szaldósra, sőt pozitív eredményűre is ki lehetett volna hozni. Ugyanis e járványnak volt (van) lehetett volna több fontos pozitív oldala. A járvány kapcsán tartós történelmi pozitív változásokat is be lehetett volna vezetni. Melyek, egyrészt kompenzálták volna, a járvány kárait (gazdasági, egészségügyi, társadalompszichológiai, stb. károkat), sőt hosszabb távon összességében jobb világot eredményeztek volna. De ennek legalapvetőbb feltétele, az őszinteség lett volna. Pl. a tudatformálók azt is propagálhatták volna:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  - nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált,- így a járvány jó alkalom arra, h. átszervezzük a gazdaságot. Legyen több home-office, legyen rugalmasabb a munkaidő, legyen átlagosan rövidebb a munkaidő, nézzük meg, melyek a fölösleges, káros, környezet szennyező termelések, fogyasztások.

Vagy:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h. erősítsük a klímát védő, természetet védő intézkedéseket. Pl. a szállítás, az utazás, energiaigényes és klímaromboló tevékenység, ezt most csökkenthetjük. De akkor már nézzük át az összes termelést, fogyasztást, a klímavédelem szempontjából.

Vagy:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h. többet törődjünk az egészségünkkel.

Például  a fogyasztási mánia helyett (ami a klímát is rombolja) a valóban fontos lelket-testet építő dolgokra, egészség, oktatás figyeljünk, ezekre fordítsuk az energiáinkat.

Vagy:  

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h. nem kötelező jelleggel, többet viseljünk valóban jó minőségű maszkot, akár a szennyező anyagok miatt, akár cseppfertőzés miatt.

Vagy:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h. a kultúránkat, az értékrendünket az egészség, a tudás, az igazságosság, a szolidaritás, ill. a becsületes verseny felé tendáljuk. Többek között beszéljünk többet a betegségekről általában az egészségről, de minden betegségről, ne csak a járványról.

Vagy:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h. korszerűsítsük az oktatást. Vezessük be a heti egy nap távoktatást, később ezt két napra bővíthetjük.  Korunkban a részleges távoktatás több szempontból előnyős, a vegyes rendszer (iskolai - táv) több ismeretet képes adni, mint a nem vegyes.

Vagy:

Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, h valahogy tervszerűen éljünk ebbe az információ-áradatban. A migráció a vándorlás, az utazás, a fizikai jelenlét a valóság és sok minden átrendeződik, ebben a korban, ideje ezeket alaposabb átgondolni. De az alaposabb átgondolás csak őszinteséggel és demokratikus rendben (kollektív bölcsesség) képzelhető el.

Talán kicsit álmodozó idealista vagyok, amikor azt mondom: a járvány kapcsán akár ehhez hasonló kommunikáció és közös gondolkodás indulhatott volna el.  Egy ilyen  szellem mellett  akár pozitív végeredményt is hozhatott volna.

De ennek alapfeltétele: az őszinteség.

Mert mivel kezdődik minden kijelentés: Kedves állampolgárok itt van ez a járvány,  -  nemcsak a járvány miatt, - önmagában az nem tenné szükségessé, - de korunkban amúgy is aktuálissá vált, - így a járvány jó alkalom arra, hogy ………

Vagyis egy olyan őszinte kijelentéssel, amelyből soha egyet sem láttunk hallottunk az egész járvány idején. Meg sem próbálták, sőt ennek az ellenkezője történt.

Az alapkijelentés ez volt:  ez egy borzalmas járvány, az intézkedések a járvány miatt szükségesek, csak addig, amíg tart a járvány.

Egy alapvetően nagyzolásra, hazugságra, manipulációra épülő rendszerben és kommunikációban az történt, ami történt: a járvány negatívumai felerősödtek, a lehetséges pozitívumai elpárologtak. 

 

A járvány-manipuláció okai, céljai.

A járvány virológiai okairól vajmi keveset tudunk, csak találgatások vannak. Az egyik meglehetősen erős opció, h egy mesterségesen előállított vírus, mely véletlenül, vagy szándékosan került az emberek közé. Egy másik opció, h. ez egy mesterségesen előállított, de nem is valódi vírus, legfeljebb csak vírus-töredék. Azért tudnak mindenfélét beszélni, mert a hivatalos tudomány is bizonytalan. Persze a "szakértők" ezt cáfolják, de tény, hogy igazi egyértelmű bizonyítékkal  nem tudtak előállni, tény, h az adatok tévesek, hamisak, valamint a tudományos álláspont is meglehetősen változékony. 

Itt tehát nem az orvosi járvány okairól lesz szó, hanem ahogy a címbe szerepel, a manipuláció okairól céljairól. 

Ezután nézzük meg, a vezetőknek az uralkodó osztálynak, a politikai osztálynak mi haszna lehet egy ilyen típusú manipulációból.

Egyrészt az uralkodó osztály állandó célja, h. nyugisan, különösebb lázadás nélkül uralkodjon (jobb esetben kormányozzon), ezért gyakran: nagyjából minden rendben van – benyomást terjeszti, kommunikálja.

„A nagyjából minden rendben van, mert a vezetésünk megvéd bennünket ” – érzés, tudat azonban ellenségképpel is elérhető. Az ellenségnek nem kell feltétlen embernek, embereknek lenni, bár legtöbbször az. Lehet azonban egy betegség, egy járvány, vagy más csak úgy megjelenő probléma. Sőt gyakran egyszerre több ellenségképpel operál az uralkodó osztály propagandája. Lehet pl. egy ember, egy csoport, egy eszme, egy járvány, vagy járványveszély, vagy árvízveszély is ellenségkép, akár több is egyszerre.  

Az alap-trükk, h. a relatíve kis veszélyt, sokkal nagyobbnak tünteti fel.

A háborúkat mindig megelőzte egy többoldalú, nagyon erős ellenségkép.  Tulajdonképpen a valóságos veszély felnagyításából lesz valami, valaki, manipulált ellenségkép.

Soroljuk fel miért előnyős az uralkodók számára az ellenségkép.

1. Elfedi a meglevő valós problémákat. Az ellenség, az ellenségek olyan hatalmas probléma, problémák, h. a többi probléma elhalványul mellette, sőt szóra sem érdemesek.

2. Mi vezetés azért nem tudjuk megoldani a valós problémákat, mert az ellenség nem engedi. Minden problémát vissza kehet vezetni az ellenségre. Amíg az ellenségek léteznek (nem biztos h. most is támadnak, de majd fognak)  addig nem lehetünk biztonságban, addig a többi probléma sem oldódik meg.

3. Viszont mi a vezetés, veletek a néppel együtt harcolunk az ellenség ellen, mi veletek vagyunk, mi védünk titeket, minket nem szabad gyengíteni, amíg az ellenség létezik. 

(Szóval vannak a tartalékba tartott ellenségek, akik bármikor támadhatnak, de tőlük is védünk titeket és vannak az éppen támadó ellenségek, tőlük meg pláne védünk.)

4. Amíg az ellenség létezik, addig féljetek, legyetek készültségbe. (Ebben a köztudat állapotban sokkal inkább képesek vagyunk kontroll alatt tartani a népet. Már azért is, mert az ellenségkép ürügyén bevezethetünk harci rendeleteket, melyek szigorral csapnak le a fegyelmezetlenekre, mármint a lázadókra. Egyébként is a harci állapotban természetes az általunk imádott diktatórikus kormányzás.)

Visszatérve, látszik, h az ellenségkép, több szempontból is felettébb hasznos  az uralkodó osztálynak és végeredményben, létrehozza:  „A nagyjából minden rendben van, mert a vezetésünk megvéd bennünket ”- köztudatot.  Ez annak ellenére létrejön, h. sokszor egy harci állapot is kialakul, amely harci állapot, szintén kedvezhet az uralkodó osztálynak.

Akkor tegyük fel a kérdést: mi érdeke is lehetett az uralkodó osztálynak felpumpálni a járványt?

A válasz egyszerű: a felpumpált járvány, mint egyfajta ellenségkép, az uralkodó osztály érdekében állt.  

Az ellenségkép ok, egyben:

5. A nép félelemben tartása.

6. A buta átverhető nép létrehozása.

7. A nép kontrollja.

8. A vezetés felmagasztalása, a vezetés propagandája.

9. A valós problémák elfedése. 

A manipulálók rétegei:

A feltételezett szűk körű háttérhatalom.

A politikai osztály, elsősorban a regnáló vezetés, de általában a teljes politikai osztály.

A média egésze, tisztelet a ritka kivételnek.

A hivatalos tudomány elsősorban, illetve másodlagosan a hallgató, engedelmeskedő tudósok, orvosok, szakemberek.

A lakosság azon része, amely nagyfokú és elfogult hitéből és egyéb tulajdonságai miatt, az átvert szerepkörből átlépett a manipuláló szerepkörbe.

 

A járvány-manipuláció egyéb lehetséges okai felsorolás-szerűen.

(Több ok és cél is lehetett egyszerre. A felsoroltak lehetséges rész-okok.)

10. Tulajdonképpen, egy a problémákat megoldani nem tudó, de ezt titkoló, önkritika nélküli,  az alkalmatlanságát nagyotmondással pótló  vezetés  ténykedéséről van szó. Jóindulatú tudatlanságból ügyetlenkedésből eredő felpumpálás. 

11. Pozitív célok (klímavédelem, okos internet használat, migrációcsökkentés, egészségtudatosság, stb.,) csak rosszul megvalósítva.

12. A manipuláció erősítése, elfogadásának növelése – mint cél.

13. A manipulálhatóság jelenlegi állapotának felmérése. Ez csak kísérlet, ill. felmérés volt annak érdekében, h a jövőben meddig mehetnek el. Esetleg még komolyabb akciókra készülnek.

14. Az „emberek dedósnak nézése”, dedós szintre süllyesztése - mint ok. 

15. A túlzott óvatosságba (a gondos vezető szerepébe) még soha nem bukott bele, sem politikus, sem senki más. Az ellenkezőjébe, a gondatlan vezető látszatába viszont könnyű belebukni – ez mint ok, ill. motiváció.

 16. A médiának egy külön oka: a szenzációhajhászás (pl. borzalmas járvány, arat a halál), közönségvonzó, vagyis jó kis bevétel. 

17. A hivatalos tudománynak a felnagyító oka, azon kívül, h erre terelte a politika, - a mundér védelme.

19. Egyszerű anyagi, pénzszerzési okok. (maszk, teszt gyógyszer, lélegeztető gép, oltás, stb..)

20. Sokan általában az emberiség veszített a járvány miatt, de azért voltak a gyógyszeriparon kívül is nyertesek. (A világ jelenlegi informatika urai egyben gazdasági urai, bizonyos nagytőkések, nyertesek voltak. Érdekes módon valószínűleg ők a manipuláció irányítói. Nekik van rá módjuk, eszközük, lehetőségük.)

21. Egyesek szerint: a  sunyi hatású védőoltás nagy tömegeknek való beadása  a cél. (Sunyi cél, itt aztán vagy száz ok kering zavarosan: chip és tudatbefolyás, esetleg tömeges egészségkárosítás, stb.)

22. A politikai osztály egyik  manipulációs oka (célja), amit mindennap tapasztalunk, a pártpolitikai célok. (Ez másról szól, mint az ellenségkép okok. Arról szól, hogy az oldalak pártok a járványkezelés ürügyén dicsérhetik magukat, szidhatják a másikat.)

23. A politikai másik, sokadik konkrét oka: a tüntetések, tüntetés-szerű tömegrendezvények  járvány  miatti tiltása, ill. néhány országban, rendeleti kormányzás, diktatúra-erősítés.

24. Magam is ingadozom, vitatkozom magammal, h. ez a népi agymosás ez esetben (a járvány kapcsán) mennyire konkrét és tudatos ok, pontosabban ez már cél.  (Az emberek nyugodjanak bele, dedósnak nézik őket. Vésődjön be az agyukba; a legegyszerűbb szabályt se kérdőjelezd meg, gondolkodás és ellenvetés nélkül kövesd.)

Nép okai,- pontosabban, a manipuláció elfogadásának néhány oka.

25. Az elfogadás okai közül nem lehet kihagyni, a „fordított gyanakvás” okát. (A legtöbben éppen elkenésre gyanakodtak, ami ellentétes a felnagyított ellenségkép okkal.)

26. A többség elfogadta az általa tisztelt politikai erő nézetét.

27. A kialakult nézet-fősodor (main stream)  és abba való csatlakozás. A többséggel, a többségi véleménnyel való haladás, ez egy ősi tulajdonság. Ebben benne van pl. az is hogy kiismerhetőséget, rendet szeretnénk, nem szeretnénk hinni valószínűtlen összeszövésekbe, vagy pedig lapos-földbe hinni. Ugyanakkor nem vesszük észre, h. ez az „igazságvágy”, (modern tudományokba való hit, jóindulatúak vezetnek hit) is átfordulhat, túlzottan hiszékenyek leszünk.

28. Az elfogadás egyik szóval sokadik oka: csináljunk már életünkből egy kellemes horror filmet.

29. A butaság, mint ok.

30. Nemcsak naivak, de rémisztgető, alantas emberek is vannak nem is kevesen, akiknek „jól jön” egy felpumpált járvány.

31. És az egyik manipulációs ok, a sok közül: a kezdeti hazugságok halmozódnak, mivel az egyik hazugság vonzza a többit. Konkrétan és egyszerűen: senki nem szereti beismerni, hogy tévedett, h, átverték, ill. h. egy hazugságba beleállt, - ezért kitart a tévedésének „Igaza” mellett.

32. Végre valami nagy eseménynek vagyok a részese – ok.

33. A társadalmi rendszerből a történelmi korból eredő okok. (Lényegében arról van szó, h. vannak történelmi korok, helyzetek, rendszerek, gödörszakaszok, rendszerválságok, melyekben a hazugságok, a manipuláció-hadjáratok is gyakoribban nagyobbak lesznek. A nagy manipuláció-hadjárat azt is jelezheti (valószínűleg jelzi), hogy megint egy lejtmenet elején, közepén vagyunk, hiszen a nagy történelmi válságok (pl. első és második világháború) elején, közepén jelentek meg ezek a teljesen abszurd  nézetek, manipuláció-áradások, propaganda-hadjáratok. A történelmi válságok és a manipuláció-áradások kölcsönviszonyban vannak, egymást generálják oda-vissza.

34. A Covid-19 járvány kapcsán, biztosan megjelenő gyakorlati cél:

Létrehozzanak egy gyakorlatilag influenzajárvány típusú, erősségű, de ötszörösen túlkommunikált, a valóságosnál sokkal veszélyesebbnek látszó betegséget. Hosszabb távon is.

De hogy ezt miért teszik, annak sok oka lehet, - az biztos, hogy a hamis beállítás, hamis célra utal, és összességében biztosan ártalmas hatású lesz.

Keserűen, de be kell ismerni, nagy valószínűséggel sikerül a céljuk.    

Az okok, célok összegzése:

Ismétlem a felsorolás, vagyis a járvány-manipuláció okai, céljai közül jó pár nyilvánvalóan egyszerre jelenik meg és egyfajta zavaros keveréket, ötvözetet alkot. Összesen kb. 20-34 kisebb-nagyobb ok alkot egy keveréket, némelyik alig van jelen a keverékben, más ok, meglehetősen erősen van jelen.  A keverék összetétele országonként és időszakonként is változhat.

Talán a legerősebb célok, egy felülről is vezérelt tervezett, az uralkodó osztály által preferált, erős és egységes manipuláció volt, van -  a másik oldalon, a hiszékenység oldalán, pedig: a fősodorba való csatlakozás, ami valószínűleg a legerősebb ok. 

Befejezésül inkább a manipulált világ következményeire térek ki.

Ez a járvány, pontosabban a járvány kapcsán létrejött, szinte világméretű erős manipuláció-hadjárat a többi mellett, egy újabb bizonyíték arra, h történelmi szinten is fokozódik a manipuláció. Tehát manipuláció-erősödő tendencia volt, van, és várható.

A nagy, a fokozatosan erősödő manipuláció-tendencia mellett a fejlődési hullámokat is követi a hazugságáradat. Vagyis egy-egy válsággödör együtt jár egy-egy hüleség áradattal ami egyben hazugságáradat.

Hiszen a hazugság hirdetése és beszopása, egyben;  hüleség.  És ez az egész válság-láncolathoz, válság-gödörhöz vezet, illetve ez a három kölcsönviszonyban áll egymással. Pl. ilyen válásgödör volt az első és második világháború előtt, alatt.  Természetesen ezen időszakokban az agymosás is ezerrel zajlott, és az agymosás beszopása is, vagyis a hüleség is csúcsokat döngetett.

Szerintem korunkban 2000 után is elkezdődött egy ilyen válsággödör, hazugságáradat, egyben hüleség áradat. 

Bármik is legyen a manipulálók céljai, okai, inkább gondolkozzunk el, hová is vezethet ez a tendencia.

Tehát van egy folyamatos manipuláció-tendencia, és van egy időszakosan hol gyengülő, hol erősödő, most éppen erősödő manipuláció tendencia.

A történelmi szinten miért, és milyen pályán zajlik a manipulációs tendencia? 

Szerintem korábban, az uralkodó osztály sokkal kevésbé szándékosan és kevésbé technikásan hazudott a népnek.

Persze azelőtt is cél volt, h a nép ne lázadozzon, engedelmesen viselkedjen. Csak azelőtt ezt őszintén csinálták, úgy értve, h. szinte büszkén és kertelés nélkül erőszakkal igázták le a népet. Most sunyiba, türkökkel, technikásan fegyelmezik meg a népet. Akárhogy is nézzük ez azt jelenti h. maga a manipuláció, az átverés, az átverés-tudománya  erősödött, most is erősödik. Régebben kevesebbet hazudtak és a hazudozók jobban hittek a maguk hazugságaiban. Nagyobb szégyen volt hazugság, vagyis becsületesebb volt a világ.  Most tudománnyá fejlődött az átverés, és szinte tudományos érdem lett a jó hazugság. Ez egyértelműen a manipuláció tendenciáját mutatja, még akkor is ha emellett van egy enyhe demokratizálódási folyamat, szintén világtörténelmi szinten.  De egy erősödő manipulációs folyamat mellett folyatódhat a demokratizálódás? 

Szerintem, nem, - a hazugságvilág csakis valami elcseszett, a többséget kizsákmányoló világhoz vezethet.

Ami biztos, e tendencia mellett, egy hazugságvilágban nem lehet megoldani a jelenlegi súlyos világproblémákat.

Nehéz elképzelni, hová vezethet ez a tendencia,  akár egy teljesen vetített világhoz is. Pl.  Orwell 1984 c. könyv világához.

Annál azért rafináltabb vetített világot gondolok, melyben a szereplők többsége nem is látja, h. át van verve, de a lényeg az, hogy az igazságra, igazságosságra épülő világ szinte eltűnik.

A tendencia nem egy Orwelli hazugságvilág, hanem inkább egy Mátrix- típusú hazugság-világ felé mutat. Persze nem a gépek verik át az embereket, hanem az emberek az embereket, és nem is feltétlen technika eszközökkel. Mondjuk úgy, hogy az erősödő manipulációval,  a technikát is felhasználva, építik fel az alternatív valóságokra épülő világot. A hazugságvilágot.

De nagy valószínűséggel, e tendencia is, mint egy válság-láncszem, hozzá kapcsolódik a többi válság-láncszemhez, majd kialakul a válság-láncolat és létrejön egy kisebb-nagyobb robbanás, kisebb-nagyobb világ-katasztrófa, világ-égés.

Én nem hiszem, h. bármilyen manipuláció (jótékony hazugság) alkalmas lehet  a világ problémáinak megoldására. Hosszabb távon csakis az igazi okosság, a tényleges igazságokra való törekvés, a kollektív bölcsesség, az igazi demokrácia biztosíthatja a fejlődést, az emberiség fennmaradását.  Egyébként is értelmetlenné válik a világ, ha nem törekszünk a valódi igazságok megismerésére.

Egyelőre viszont manipuláció-tendencia van, és ez összekapcsolódva a többi válsággal, ellenkező, romboló, hanyatlást okozó hatású.

Szóval a magam részéről meglehetősen pesszimistán látom a világ jövőbeli alakulását.

 

A járvány alakulásából világ jelenlegi helyzetére is következtethetünk.

Én a járvány előtt is úgy gondoltam, hogy a világ nagyon leegyszerűsítve, a következő egységekre osztható:

1. Van egy nagy liberál-kapitalista, liberális-világnézetű  nagy világrész, elsősorban Európa és Amerika nagyobb része, mely sajnos nem akar megújulni. Valószínűleg az igazi vezetői, a háttér vezetői kevesen vannak (tehát antidemokratikus) sokan közülük nagytőkések.

Ez a világrész  rossz és hanyatló, de még mindig jobb, mint a többi, kivéve a skandináv világrészt.

A járvány alakulása is azt bizonyította, h. a liberál-kapitalista világrészben hasított a manipuláció-hadjárat.

E világrészben jöttek létre magasan a legrosszabb adatok, ebben a világrészben hazudták magasa a legtöbbet, itt lehetett  észrevenni a szervezett manipulációt.

 Mindez káros és rossz dolog volt, ami azt bizonyítja h.  ez a világrész tovább halad a téves úton.

Jelenleg van egy szűk körű de erős nagy hatalommal bíró háttérhatalom (nagytőke  háttérhatalom), mely összekacsintó viszonyban van Európa és Amerika nagyobb részével.

2. A többi világrész azonban ennél is rosszabb. Van egy nagy diktatórikus világrész (az egy párti kapitalizmus).  Oroszország, Kína, stb., amely rendszer  bár ezt a járványt jól, legalábbis jobban kezelte, de eme országokban a diktatúra tendenciája nem változott. Volt egy elmozdulás egy kisebb korrekció a demokrácia irányába (a hagyományos kommunizmus szocializmus megszűnése), de úgy néz ki a pozitív folyamat elakadt, és marad egy viszonylag erős diktatúra fok. Marad a kis demokráciájú, „fejletlen” társadalmi, politikai rendszer.  Ezzel a diktatúra fokkal ezen világrész még a rossz, és hanyatló liberál-kapitalista világrésznél is rosszabb.

3. Van egy nagy, elmaradott világrész (Arab világ, India, Afrika, stb..)  Szintén viszonylag jól kezelték a járványt, de összességében még ez a világrész is rossz.  Bár néha vannak e világrészben  kedvező fordulatok, vannak pozitív  alakulások, és talán egy nagyon lassú haladás is látszik, de ezekkel együtt is ez a világrész is rossz.. Rossz, mert azért összességében e világrészben  is egy erősebb diktatúra fok van, bár ez másfajta diktatúra (másfajta rendszer),  mint az orosz, kínai, de erősségében hasonló.

4. Valamint van egy kicsike skandináv világrész, amelyik már nem nevezhető rossznak. Jónak sem, mondjuk: közepes, kiindulásnak elfogadható világrész. Sajnos ez sem fejlődik, de nem is hanyatlik.  Ez a világrész jól kezelte a járvány, ezzel is bizonyítva, h. viszonylag ők a legjobbak a világon.  Nagyjából idetartoznak a skandináv országok, talán Dél-Korea, Japán, a Balti kisállamok, Kanada, Ausztrália. Ezekben az országokban kevésbé tombolt a manipuláció és az adatok is normálisak. Szóval kevésbé hazudós, jó járvány-kezelés rajzolódik ki.

Tehát van három nagy rossz világrész, valamint van egy kisebb, kiindulásnak elfogadható világrész.

Jelenleg a rosszak harca van, ami elsősorban a liberál-kapitalista világrész és a diktatórikus világrész harcát jelenti. De azért a rosszak harcában részt vesz a harmadik rossz, az elmaradott világrész is. A rosszak harca folyik annak ellenére h a rosszak harca ezért általában (most is) tele van becstelen háttéralkukkal.

Mindebből egyrészt egy nagyfokú zavarosság következik, a napi történések szintjén. Az hogy nehezen ismerjük ki magunkat egy-egy történésben nem csoda, mert a rosszak harca mindig zavaros.

Ugyanakkor hosszabb távon ebből is egyfajta hanyatló világ, válság-láncolat, adott esetben világkatasztrófa következik. Mi más következne, ha a világ 90%-ban rossz világrészekből áll. Persze egy kevés remény mindig van, jelenleg is. Talán megúszható a világégés, sőt fejlődés jönne létre, ha:

Sok ország a skandináv világrészhez  kapcsolódna, legalábbis akaratban, célokban. Aztán a skandinávokkal együtt egy fejlettebb demokratikusabb rendszert kellene kialakítani. Az biztos, h. hazudozást, a manipulációt abba kéne hagyni. 

A lehetetlen, és egyben borzalmas magyar járvány-kommunikáció és járvány-kezelés.

Egyrészt azt szeretném bizonyítani, hogy a magyar járványkommunikáció, járványkezelés szépen beleillik, sőt az egyik meghatározója az európai, amerikai manipuláció-hadjáratnak.

Volt járvány, de:

Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, és járvány-kommunikáció történt. Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

Másrészt azt szeretném bizonyítani, h. a magyar járványalakulás, az ügyetlen szervezetlen járványkezelés miatt valóban borzalmasan alakult.

Nagyon egyszerűen: bár a kommunikáltnak csak a fele igaz, de már ez is súlyos járványt jelent.

Szóval, van a címben egy látszólagos ellentmondás, amit majd fel kell oldani.

Nemrégiben így szólt hozzám az egyik jóindulatú idős hölgy ismerősöm: - Én nem értem, h. ennyi halál után, hogyan lehet még mindig kételkedni a járványba, az oltásba, a betegségbe?

Én persze szerettem volna erre válaszolni, hiszen amit mond, az legfeljebb féligazság, egy frázisra épülő,  végeredményben hamis állítás – de nem tudtam  hasonlóan rövid cáfolatot mondani.

Hiszen akkor talán azzal kellett volna kezdeni, h az a sok halál, nem is annyi, mint amennyit mondanak. És ha annyi is, akkor is ez arányaiban elég kevés a többi halálhoz képest. Aztán azzal kellett volna folytatni, h. nemcsak a járvány miatt, hanem a járvány rossz kezelése miatt is sokan meghalnak. Talán többen, mint a járvány miatt. Továbbá, azzal kellett volna folytatni, h. a rinyálás (rinyáltatás) a sopánkodás, a túllihegés, inkább rontja a járványkezelést, mintsem javítaná.  Esetleg fel kellett volna sorolni, hogy az eltúlzott járványkezelés, milyen sok problémát, bajt okoz. Esetleg fel lehetett volna hozni a mondjuk a Svéd, vagy a Norvég, vagy az Osztrák példát.

Persze nem volt alkalom mindezt elmondani, és valószínűleg a hölgy meg sem értette volna.

A hölgy, mint sok-millió jóindulatú társa leegyszerűsítve látta (mert így adták be nekik) a problémát:  a járvány borzalmas, aki kételkedik az már tagad is, az rossz ember, tehát a jók nem kételkednek és utálják a kételkedőket.

Nagyon röviden talán ezt lehetne válaszolni nekik:  A kételkedők nem a járvány létében kételkednek, hanem a kezelés, a kommunikáció jóságában. Tulajdonképpen a kételkedők az átverés, az eltúlzás, ellen tiltakoznak.

Valószínűleg a hölgy és társai ezt a rövid cáfolatot sem értik meg.  

Úgyhogy én már korábban letettem arról h. írásommal a naivakat a tájékozatlanokat meggyőzzem, talán az ingadozó kételkedőknek adhatok kisebb kapaszkodókat.

Csoda, h.  duplán zavaros magyar helyzetben az egyszerű polgár ember nem ismeri ki magát, átverhető?  Nincs ebben semmi csoda,- önmagában ezért nem ítélhetők el az átvertek. Azért viszont már elítélhetők, h. egy kicsit sem akarnak szélesebb perspektívában látni, bezárkóznak az elfogultságukba, és ha mégis szembe jön egy-egy, a nézetüket cáfoló nyilvánvaló tény, akkor is inkább félrenéznek.

A járvány idején magyar helyzet vázlatosan.

De előtte rögtön az előző fejezetekhez kapcsolódva, nézzük meg kis hazánk hogyan viszonyul a világhoz.

Először is látni kell, h. kicsik vagyunk. Az EU 2%-t tesszük ki, lakosságban, termelésben viszont csak az 1%-át. Ami jelzi az átlag alatti gazdaságot, és a jelentéktelenséget.

Az EU lakosságszámba 5% a világnak. Kis országunk a világ 0,13 körül van.

Persze ettől még a lakosságarányos mérésekben állhatna az élen, és lehetne példaértéke és viszonylagos jelentősége, de az sincs.

A lényeg az, hogy mi magyarok hajlamosak vagyunk kis országunkat a világ közepének tartani, de nem az.

E járványt, világjárványt sem szabad a magyar alakulásból, a magyar történésekből megítélni.

A magyar történésekből,  a magyar alakulást szabad megítélni, a nemzetközi történésekre csak bizonyos  vonatkozásokban bizonyos fokig lehet következtetni.

A járvány ideje alatt, de már egy évtizede a Fidesz- Orbán féle rezsim (rendszerváltozat) regnált.

E rendszerből ered még a nemzetközi hazugságáradatnál, manipuláció-áradatnál is zavarosabb, fokozottabb a helyi hazugságáradás folyama.

Az extra zavaros viszonyok, a világ zavaros helyzetéből, valamint  O úr jelleméből, viselkedésből, tetteiből, kormányzásából erednek.

A kisebb-nagyobb diktatúrák (van vagy húsz fokozat) sajátossága, hogy az első számú vezető (a diktátor) jelleme, viselkedése, elgondolásai, kormányzása határozza mag az egész vezetést, a kormányzást, a rendszert.

Ami O urat illeti, ő a lelke mélyén egy színtiszta diktátor.

A lelke közepén nagy hatalmi vagyonszerzési taktikázó, ámde magának is és kifele is azt „hazudja” h az ország érdekében taktikázik.  De valójában ez nem így van, a lelke mélyén, a saját hatalmát, vagyonát félti, őrizgeti. A legfelső  cselekvési szinten pávatáncos és populista. A legfelső kirakat-szöveg szinten, ezt is csak néha vallja be, inkább tévedhetetlen hősnek állítja be magát.

O úr nézetei is meglehetősen zavarosak.

O úr a nagy pávatáncos

O úr mivel diktatórikus jellemmel rendelkezik, ezért alapból a diktatórikus világrészhez vonzódna, de az EU-nak tagja sok érdek vonzza  ez irányba, is úgyhogy páva-táncol. Amúgy is egy páva-táncolós típus. Páva-táncol nyíltan is, de háttéralkukat is kötözget. Például szidja a liberál-kapitalizmust, de bizonyos nagytőkés körökkel szépen lepaktál. Vagy Brüsszelezik, de ott is megköti a maga kis rejtett egyezségeit. Néha eltáncol az elmaradott világ fele is. Amerre viszont biztosan nem táncol az skandináv világrész. Pedig ez lenne a legjobb út, de ez O-nak valószínűleg túl demokratikus, vagyis, utálatos.

Amihez nagyon ért a szolgalelkű embereit kiválasztani és sakkban tartani.

Szóval egy elvtelen, és ügyes machinátor, manipulátor, és sajna ezt nem a nép érdekébe teszi, még akkor se, ha azt lódítja. Ezeket tánclépéseket is saját hatalmának, vagyonának érdekében teszi.

Belföldön pedig építgeti a korrupt klientúráját, és üzemelteti az állami korrupciót, na meg erősítgeti a diktatúráját.

Összefoglalva, O úr és rezsimje (ez is egy párti kapitalizmus), - páva táncol a két rossz világrész, a kevésbé rossz liberál-kapitalizmus és az erősebben rossz egy párti kapitalizmus között, de közben sajátos egyéni trükkös hatalomtechnikáját (uram-bátyám, állami maffia) is beveti, ezekből aztán összeáll a nagy magyar katyvasz.

A járvány kapcsán alapvetően azokkal paktált le, (összekacsintott) ahogy Euróba és Amerika nagyobb része is, akikről az előző fejezetben beszéltem.

Elsősorban megint a liberál-kapitalistákkal kacsintott össze, de az egy párti kapitalistákhoz sem lett hűtlen.

Volt járvány, de:

Európa, Amerika nagyobb részében ésszerűtlen, többnyire felnagyított, fölösleges károkat okozó járvány-kezelés, és járvány-kommunikáció történt. Továbbá, erősen félrevezető járvány-kommunikáció történt.

Sok jel arra mutat, hogy ennek a nagyszabású manipulációnak van egy felső, központi vezérlése, legalábbis gerjesztése (WHO-hamis adatok, nagy hírügynökségek, hírcsatornák túllihegése) amelyekhez az egyes országok vezetései összekacsintó stílusban csatlakoztak.

Szóval O úr ebbe a szövetséghez csatlakozott, de azért a diktatórikus barátainak is ahogy tudott kedvezett.  Pl. a vakcina vásárlással.

Egyéb ként O úr diktatórikus jelleméhez ez is hozzátartozik: a barát aki nyal, mindenképp barát, az ellenség aki kritizál mindenképp ellenség. Nem felejtünk.

O úr egy elvtelen karrierista.

Az emberiség régóta tartó, de időnként, korunkban is felerősödő erkölcsi válsága többek között abból ered, h az érvényesülési, hatalmi, vagyonszerzési taktikázást ügyeskedést, szóval az érdemtelen érvényesülést, az emberek pozitívnak elfogadhatónak tartják.  Mindaddig fennmarad az erkölcsi válság és az arra épülő többi válság, az emberiség fejlődése behatárolt, hullámzó kiszámíthatatlan marad, amíg az erkölcs, és a jog e vonatkozásban nem változik.

Ráadásul ezek az új típusú karrieristák bizonyos szempontból pofátlanabbak és kegyetlenebbek, mint a régiek. Ugyanis ezek olyan fiatalemberek, akik még soha nem tapasztaltak meg  tartósan  igazi komoly nehézségeket.  Mások élete felett tehát úgy rendelkeznek, h. hiányzik belőlük, az empátia, a sajnálat, a rossz ártalmas döntésektől való félelem.  Az önös hatalmi, vagyoni érdekérvényesítést nem gátolják erkölcsi aggályok. 

Az elhibázott magyar járvány-kommunikációba, járvány-kezelésébe minden benne volt, amit az előzőkbe elmondtam.

És még egy. Az elhibázott járványkezelés egyértelműen megmutatta: a diktatórikus rendszerben általában rossz döntések születnek, a diktatúra (lehet az kisebb-nagyobb) egy rosszul működő döntéshozó mechanizmus.

Éppen a járvány-történések okán, (is) gyanakodhatunk egy uralkodói- manipulációs-világszövetségre.

A járványtörténések okán is, mert több jel is erre mutat.

Egyre több jel mutat arra, h a világ részekre bomlása,  (liberál kapitalista – diktatórikus kapitalista) főleg azok ellenségeskedése, egy jól szervezett, rendezett színjáték.  Mondjuk veszélyes színjáték, mert a színészek tényleg utálják egymást, tehát a színpadon eljátszott verekedés bármikor élesbe mehet át.

Egyre több jel, a járvány-történések is arra mutatnak, hogy O úr csak egy szerepet játszik el, az őt vakon követő fidesznyik csapatával együtt. A darab főrendezője, valószínűleg a nyugati fő manipulátorok, a világ fő manipulátorai, - az orosz, kínai vonal a darab tervezett része. A magyar nép mindenképp egy manipuláció-kísérlet, és egy kölcsönös ellenségkép-színjáték része. A magyar nép mindenképpen ráfarag. Nem állítom, h ez az igazság, inkább csak azt mondom ennek valószínűsége a jelek alapján, egyre erősebb.

Akkor megpróbálom az ellentmondást feloldani.

Azon ellentmondást miszerint, ha azt mondjuk, h borzalmasan kezelték a járványt, drámaian sok halott volt,- akkor ezután hamisan hangzik, ha azt mondjuk: fel lett pumpálva a járvány, sokkal több halottat közöltek mint amennyi a valóságban a covid számlájára írtak.

Egy mondattal feloldható ez a látszólagos ellentmondás:

Ha csak a fele igaz, a közölt halott számnak, súlyos beteg számnak,  már az is drámai szám, borzalmas kezelésre utal. És egyébként a világon benne van a legrosszabb háromba, még úgy is hogy jócskán túl van számolva.

Az idetartozó megállapítások pontokba szedve.

1. Túl lett számolva a halottak és a súlyos betegek száma.

Kommunikációs, ijesztgető szempontból pedig erősen  túl lett lihegve, illeszkedve nagy (európai-amerikai)manipuláció-áradathoz.

2. A túllihegés, a hamis eltúlzott halott közlés nem egyenlő a jó kezeléssel.  A túllihegés párosulva egy szervezetlen kezeléssel, inkább fokozhatja a járványt, és súlyos betegek, halottak számát.

A hibás dupla számolás, és a borzalmas kezelés nem zárja ki egymást,  sőt összeadódik.

Sőt úgy is összeadódhat, h. amelyik országban csalnak a számolásban, ott az egészségüggyel is bajok vannak

Sőt némely tényezőben pl. a berinyált, stresszes állapot  gyengíti az immunreakciót, illetve a betegség lefolyását negatívan befolyásolja.

3. Elsősorban a kormány miatt, időnként túllihegett, máskor bagatellizált, általában szervezetlen, borzalmas járványkezelés folyt.

Másfelől lehet a kezelés, szavakban, és bizonyos vonatkozásokban felpumpált, ugyanakkor zavaros rosszul szervezett, más vonatkozásokban elhanyagolt, összességében, borzalmas.

Sok országról az ellenkezőjét lehet elmondani: kommunikációban, ijesztgetésben, intézkedésben sem lihegte túl, mégis (vagy éppen ezért) kedvezően kezelte a járványt, kevés közvetlen és közvetett beteg, egyéb kár lett, keletkezett.

4. Hazudik a kormány, mikor azt állítja; a magyar kezelés jó volt, a magyar adatok nem rosszabbak az átlagnál. 

5. Az időnként és átlagosan is felpumpált járványkezelés és szervezetlen kezelés nem zárja ki egymást, sőt inkább erősíti. Különösen akkor, ha a járvány primer kárai (covid betegek, halottak) mellé oda vesszük a járulékos károkat (gazdasági, egyéb egészségügyi, oktatási, stb.), melyek  összességében  súlyosabbak, mint a primer károk. 

6. És a sokat ismételgetett mondat is feloldja az ellenmondást: Ha az adatoknak csak a fele igaz, akkor is borzalmas járványkezelés történt. Ha az adatok felét vesszük, akkor az élen vagyunk, mert a többi magas, pocsék adatokkal rendelkező ország is, úgy számolt, ahogy mi.

Ezek a megállapítások részben önmagukért beszélnek. Másfelől, eme írás során bizonyítást nyernek.    

A világon egyedülálló magyar járványügyi mélyrepülés  (márc. 12.- ápr. 30.) amely lehetetlen, és egyben borzalmas.

Ha csak a fele igaz, a közölt halott számnak, súlyos beteg számnak,  már az is drámai szám, borzalmas kezelésre utal. És egyébként a világon benne van a legrosszabb háromba, még úgy is hogy jócskán túl van számolva.

Tulajdonképpen ez a másfél hónap volt a kirívó.

De ez mind hosszúságában, (azért hat hét, az nem két hét), mind számaiban is szinte egyedülálló mélyrepülés volt. Bár Csehország, Bulgária, Szlovénia, talán még Belgium megközelítette a magyar adatokat, de még ők sem érték el. (Hozzátéve h. eme országokban és még sok országban, hasonlóan hamis halott számolás folyt.)

Már itt az alapján el kell utasítani azt az okot, miszerint: a magyar nép felettébb fegyelmezetlensége okozta a járványügyi mélyrepülést.  El kell utasítani, ugyanis a magyar nép  átlagos, sőt átlagon felül fegyelmezettséget mutatott, a járvány szabályok betartásában, és maguk a járványszabályok is átlagon felül voltak szigorúak.  Nyilván voltak szabályszegők, de a döntő többség fegyelmezett volt. Az megint más kérdés, hogy átlagosan, persze, rendben voltak a szabályok, csakhogy rossz ütemben lettek élesítve.  Rossz ütemben általában a kelleténél később bevezetve, aztán viszont fölöslegesen tovább tartva. Nemcsak az ütem volt rossz, de az alkalmazás helye, módja is. Szóval a járványkorlátozások gyakran nem ott, és nem akkor lettek bevezetve ahol, amikor kellett volna, illetve sokszor fölöslegesen  ott és ahol, nem kellett volna.

Azt is látni kell, hogy a fölösleges, túlzott járványkezelés nem egyszerűen fölösleges, de káros, ártalmas is. Pl. egy fölösleges ágyfelszabadítás, a kezelésre szoruló betegek hazaküldése, komoly problémákkal jár.

De mielőtt rátérnék a rossz kezelés elemeire, visszatérek a lehetetlen (túlszámolt)  magyar járványadatokra.

Tulajdonképpen ugyanaz a manipuláció folyt, mint Európa, Amerika nagyobb részében, tehát az előző fejezetben felsorolt, alábbi pontok egyeznek.

„Itt azért álljunk meg és soroljuk fel a hat alapferdítést.

(a köz-agymosók alapsumákolásai)

1. Az országok közötti hatalmas, lehetetlen különbségek, ill. azok szándékos elsunnyogása. Illetve, az egyes országokban megszűnő járvány, ill. azok elsunnyogása.

2. A járványtípus elsunnyogása, illetve egy influenza típ. járványt,  TBC, AIDS tip. járványnak állították be.

3. A legfontosabb adat, a halálozási adat négy-módú, de jelölés nélküli, teljesen hamis, zavaros számolása.

4. A pontatlan és jelentéktelen fertőzöttségi adat fontosnak és pontosnak való beállítása.

5. A nyájimmunitás és más egyszerű orvosi, járványtani ismeretek téves beállítása. A lehetetlenül meredek járványgörbék. 

6. Az egyéb adatközlési, és kommunikációs ordas-hibák.” 

A magyar mélyrepülésnek tehát két oldala van.

Kezdjük ezzel az oldallal: A magyar mélyrepülés adatai, számai akkor is lehetetlenek, ha valóban borzalmas járványkezelés történt.

Kezdjük a lényeggel, Magyarországon is pontatlanul duplán számolták a halottakat. Erről már sokat beszéltem, de a lényeg.

Ami viszont nálunk kirívó volt, az 5. pont magyar vonatkozása.

Vagyis ekkora nyájimmunitás mellett, ilyen szigorú járványszabályok mellett képtelenség ilyen mértékű emelkedés (márc. 12 – ápr. 30 között), majd süllyedés.

Az adatok előtt néhány mondat a nyájimmunitásról.

Bár nem vagyok orvos, sem immunológus, de ezek olyan ismeretek, infók, adatok, melyeket az átlagember is könnyen elérhet (internet, média, Wikipédia , stb.) és megérthet.

Tehát aki megfertőződik (erős, gyenge tünetekkel, tünetmentesen átesik) azok nagyobb részében kialakul az immunitás. A védőoltás is egyfajta megfertőződést jelent.

Az immúnisak nagyobb része egy ideig, hónapokig védett lesz abból a szempontból, h a torkukba, orrukba hatoló vírusok nem tudnak nagyobb bajokat csinálni, - valamint a védettek nehezebben adják tovább a betegséget (legyengített vírust adnak tovább).

Ha sokan lesznek védettek (fertőződés, oltás) akkor beszélünk nyájimmunitásról, - egyrészt szinte megáll a terjedés, másrészt a betegség erőssége (halálozási aránya, stb.) is csökken. Tulajdonképpen ez van most, kb. május 15.-től.

De van itt még egy fontos dolog: a nyájimmunitásnak vannak fokozatai. (Bár azt hazudják, hogy a nyájimmunitásnak csak két fokozata van, vagy van, vagy nincs, de ez nyilvánvaló hazugság. Ez is egy nyilvánvaló hazugság.) Vagyis a pontos megfogalmazás: a fertőző-betegség erőssége, (terjedés, agresszivitás, mortalitás) fordított arányban áll a nyájimmunitás fokával.

A kérdés, hogy a 2021 március 12.- április 30. közötti időszakban figyelembe véve a nyájimmunitás fokát, létrejöhetett-e e ilyen erős betegség Magyarországon?

További kérdés: létrejöhetett-e ilyen meredek grafikon, főleg, már országokkal való összehasonlítás viszonylatában.

Tulajdonképpen, az, h nincs összhangban a nyájimmunitás valószínű foka és a betegség súlyossága, nemcsak magyar probléma, sok országban létrejött. Viszont Magyarországon jött létre leginkább, nyilvánvalóan, kirívóan.

Az „2021. márc. 12 - ápr.30.-ig  Covid-19 járvány adatai, Mo.” - ábra elemzése.

Az ábra konkrét adatokkal mutatja be, h. a betegség súlyosságát közölt adatok lehetetlenek az adott nyájimmunitás foka mellett, és az adott járványügyi korlátozások mellett. A járványügyi korlátozások, úgy mint, maszkviselési szabályok, gyülekezési szabályok, karanténok, kijárási tilalom, stb. Viszont most konkrétan azt állapíthatjuk meg, hogy igen magas a baloldali piros szám, ez a védettek száma millió főben számolva.  A védettek, vagyis azok száma, akik oltással vagy természetes fertőzéssel megfertőződtek, ezzel immun-védettek lettek.

Ezt a számot nevezhetjük a nyájimmunitás fokának is.

A súlyosság száma a jobboldali piros szám, ami nem más, mint a járvány miatt egy nap alatt meghaltak száma.

Az ábra jobb oldala, a járvány súlyosságát mutatja, a kórházi ápoltakkal, a lélegeztető gépen levőkkel, de a súlyosságot összefoglalás-szerűen a halottak száma mutatja.

Ezek a napi halott-szám, 200-250, egy rendkívül magas szám,  - az összes halott (Mo.-n minden betegség, baleset, stb.)  száma naponta 340 körül van, tehát ebben az ötven napban a halottak felét kétharmadát a covid halottak tették ki.

(Ha csak a felét számoljuk, akkor is halottak egyharmada körül van, ez is nagyon magas. Egyrészt azt bizonygatom, h. pontossághoz akkor közelítünk, ha csak felét, vagy annyit sem számolunk.)

Térjünk vissza azonban a védettek (nyájimmunitás foka) számhoz. Ez úgy jön ki, hogy a beoltottak számához hozzáadtam a fertőzöttek számának ötszörösét.

Tudjuk, hogy tesztelésben kimutatott fertőzöttek száma sokkal kevesebb mit a valóban fertőzöttek, főleg nálunk ahol kevés tesztelés történt. Szinte minden szakember, még a mélyrepülés előtt kihangsúlyozta, a közölt fertőzött számnak legalább a tízszerese az igazi szám.  Akkor miért számoltam én csak ötszörösét, ami akár egy-két millió emberrel is kevesebb. Többek között, az időeltolódás, miatt, aztán van átfedés a beoltottak, és a fertőzöttek között, amiatt is, és más okok miatt. Tehát a tízszeresénél jóval kevesebbet számoltam, mert figyelembe vettem a csökkentő tényezőket.

Tehát a magas nyájimmunitás foka, azaz a védettek száma úgy jön ki, h a beoltottak számát összeadtam a fertőzöttek számának ötszörösével. 

Egy kicsit kitérnék, az un. szakemberek hadoválására. Pl. hogy szerintük teljesen mindegy, h. 4 millióan vagy 7 millióan fertőződtek meg, még 7-nél sincs nyájimmunitás.

Vagyis szerintük nem több fokozatú a nyájimmunitás.

Vagy arra, hogyha úgy hozza az érdekük, akkor akár a fertőzöttek tízszereséről beszéltek, máskor pedig csak a beoltottak tartoznak a védettek közé, szóval össze-vissza beszélnek.

De hát mi egyszerű az igazságot megismerő emberek nem foroghatunk a szakemberek ellentmondásos közlései szerint.

Szerintem az általam leírt, védettek száma adat, nagyjából jó.

(Persze az is lehet, hogy vannak még más rejtett, vagy további hazugságok, és lehetetlen igaz adatokat kiokoskodni. De nekem, mint az egyszerű elemzőnek mégis támaszkodnom kell valamire. Az elemi logika alapvető szabálya vezérel: azt fogadom el, ami a legvalószínűbb. Ezért magamban a covid járványt gyakran hasonlítom az influenzához. Egy félig új, agresszívabb influenzához.  Pl. vajon az influenzánál kialakul nyájimmunitás? És hogy alakulna egy újszerű influenza, és hogy alakulna a nyájimmunitás? Milyen lezajlás történne, adott esetben egy újszerű influenza esetében? Ilyen kérdések mentén okoskodok.)

Szóval, ilyen magas nyájimmunitás fok mellett miért lehetetlen ekkora halálozás?

Kezdjük az első, és a második tíz nap számaival.

Tehát ideugrik főleg hozzánk és kelet-közép Európába az angol mutáns és elkezd „tombolni”. Az ugyan egy kicsit fura hogy saját országába, Angliába kevésbé tombol.  Valamint a nyugati régióba, Amerikában, a német régióba alig jelenik meg, de fogjuk rá ez lehetséges. Lehetséges, hogy ebben az egész járvány alatt együttesen kezelt régióba megint egy közös történés történik. Olyan ez mintha a rendszerváltó országok járványügyileg is összetartoznának.  Vagy a járvány forgatókönyv írói közös szerepet adnának nekik.

Dehogy állítok ilyent, csak érdekesnek tartom.

Bár a régió országai között az egész járvány alatt furcsa hasonlóságot láthatunk, mégis a következőkben csak Magyarországról, a legrosszabb országról lesz szó.

Szóval ideugrik és”tombol” az angol mutáns. Csakhogy ekkor már Magyarországon kialakult egy jelentős nyájimmunitás, lassan egy éve tart a járvány és elkezdődött az oltás-beadás.  Az angol mutánsról pedig kiderítették, h. bár súlyosabb változat, de az oltás és a meglevő fertőzöttségi immunitás hat rá. (Egyébként sok „angol mutáns” lesz még a világon, amire hivatkozni fognak.) Szóval hat rá nyájimmunitás foka.

A nyájimmunitás foka nálunk intenzíven emelkedik, aminek meg kellene fogni, csökkenteni kellene a járványt, ennek ellenére, meredeken emelkedik egészen magas, lehetetlen szintre, és ott marad. Ez az emelkedés akkor lehetne hihető, ha nem lennének járványszabályok, és ha szinte nulla lenne a nyájimmunitás. Mivel voltak járványszabályok és azok szigorodtak is, valamint volt egy jelentős nyájimmunitás-emelkedés; ez a súlyosság  lehetetlen.

A halottak száma is lehetetlen, de ha csak a fele igaz, az is borzalmas kezelésre utal.

Jó, de akkor hogy kerülhetett ennyi ember kórházba és lélegeztető gépre?  Persze amikor arról van szó, h. - pl. 11521 embert kezelnek kórházba, -  az nem jelenti azt, hogy  ennyi az egy nap alatt coviddal kórházba kerültek száma. Ez a szám, több nap, sőt hetek alatt alakult ki.

Ugyanúgy a lélegeztető gépre kerültek pl. 1450 ember, sem egy napos kialakulás.

A fluktuáció nagyjából ilyen volt a járvány csúcsán:

Napi 1 ezer új covid beteg került be a kórházakba (akiknek döntő többsége egyéb bajtól is szenvedett) és napi 700 távozott „gyógyultan”.  A bent levőkből (kb. 10-12 ezer), naponta 240 került lélegeztető gépre, (egy időben 1000-1400 voltak rajta),  ezek közül naponta 200 meghalt, 40 pedig gyógyultan került le. És voltak néhányan 30-60 akik nem a lélegeztető gépen haltak meg, sőt egy részük nem is kórházba.

Na de; biztos, hogy ezek mindannyian a  covid miatt  kerültek kórházba, lélegeztető gépre, és haltak meg?

Egyáltalán nem biztos. Pl., egy eset a sok közül: Ismert ember már egy éve súlyos szívbeteg volt, és régebbről volt egy pozitív tesztje. Rosszul lett és bevitték a kórházba. Úgy papírozták le, hogy ő covid beteg. Pár napig kórházba volt, addig azt a covidos statisztikát erősítette, majd meghalt, egyáltalán nem covid miatt, de mégis abba a statisztikába vették bele. Szóval sok ilyen volt.

És mi helyzet a lélegeztető gépen levőkkel? Itt is előfordulhatott, h egy más okú tüdőbeteg lélegeztető gépre került, de mivel volt pozitív tesztje, a covidosok közé vették. Másfelől ez a lélegeztető gépes kezelésről kiderült, hogy túlzott és elhibázott volt.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ennek a járványügyi mélyrepülésnek a hossza (50 nap) szintén egyedüli és lehetetlen.  Ismétlem, úgy tartott ötven napig, h. egyre szigorítottak a járvány-védekezési szabályokon és egyre nőtt a nyájimmunitás foka. Még akkor is súlyosbodott a járvány, amikor 6 millió  ember volt állítólag védett, és esti, éjszakai kijárási tilalom volt.

Összegezve, egy alapvető hazugságra épül, a védettek száma – adat. Ez pedig az, h. a nem oltott, de természetes úton megfertőzött  (betegségen legtöbbször enyhe tünetekkel átesett) embereket nem számolják a védettek közé, vagy csak töredéküket számolják oda.

A járvány szinte minden adata, hamis, téves: téves a halottak száma, téves a gyógyultak száma, az aktív fertőzöttek száma, a fertőzöttek száma, és téves a védettek száma adat. Valószínűleg az „oltások hatásai”  adatok is tévesek.

Nem kicsit tévesek, gyakran a közöltnek a fele, ill. duplája az igaz.  Mindegyik adat hamissága, tévessége összességében a járvány súlyosságát, a félelemkeltést szolgálja.

Ezt a felfújást, a felfújó kommunikáció (a kommunikáció mértéke, stílusa) is bizonyítja. Az okokról már szó volt.

A hamisság persze felveti, h. rengeteg, ostobaságból vagy érdekből hazudozó „szakember” politikus, médiaember hazudozik, téved, de mindenképpen félrevezet, kárt okoz.

Egy grafikon-sorral is a magyar alakulás lehetetlenségét, egyben a borzalmasságát szeretném bizonyítani.

A „Néhány szomszédos, ill. közeli ország lakosságarányos halálozási grafikonja a kezdettől – 2021 jún. 1.-ig.”

 

Gyakorlatilag  az egész Covid-19 járvány idejét mutatják a grafikonok, 2020 jan. 1-től - 2021 jún. 1.-ig. Azt megállapíthatjuk, hogy innen, mármint június 1-től van egy nagy csökkenés, egy járványszünet, tehát a járványnak, vagy annak egy külön részének (nem hullámának) itt gyakorlatilag vége van. Az ábra direkt szomszédos, legalábbis egymáshoz közel levő európai országokat választott ki, elsősorban a furcsaságok lehetetlenségek bemutatása miatt. Az országok feletti feliratok lényegében jelzik a lehetetlenségeket. Természetesen a fő lehetetlen Magyarország, mely ránézésre is a leghatalmasabb heggyel bír, főleg ha pl. Dánia, Norvégia, vagy a világátlag mellé tesszük.  Duplán lehetetlen a „harmadik hullám extra magas hegye.  De még a többi szintén borzalmas adatokkal rendelkező országok is jóval kisebb hegyet produkáltak.

De a lehetetlenségek nemcsak a hegyek magasságában vannak, nagyon lehetetlen még, a meredek emelkedés.

De amit feltételen észre kell venni, hogy szinte minden ország teljesen más hullámzású grafikont mutat. Ekkora eltérések nem lehetnek. Külön kiemelném Magyarország és Belgium teljesen ellentétes grafikonját. Belgium is lehetetlen grafikont produkált, Mo. is, de így egymás mellett mindkettő furcsasága duplázódik, hiszen ellentétesek.  Anglia (UK) grafikonját pedig azért tettem be, mert a rettegett és minden baj forrásának kikiáltott angol-mutánsnak ez az őshazája, de az őshazában az állítólagos „pusztítás” mégis jóval kisebb. A közbenső országokban pedig meg sem jelenik az angol mutáns, pl. Belgiumban, Norvégiában, Németországban sem, pedig ezek közelebb vannak, mint Magyarország.

Nem akarom sorolni a lehetetlenségeket, ha valaki alaposan megnézi az ábrát, a grafikonokat, annak nyilvánvalóvá válik.

Amint már mondtam, azt szeretném igazolni, h. Magyarországon akkor is borzalmas járványkezelés folyt, ha közölt adatok lehetetlenek. Avagy: ha csak a fele igaz, az is borzalmas. De ez az ábra az európai- (amerikai) nagy-manipulációról is képet ad.

Végezetül meg kell jegyezni; a magyarországi lehetetlen, hamis, manipulált járvány-adat alakulás a  szélesebb-körű európai-amerikai járvány-manipulációt is bizonyítja.

Hiszen Magyarországot alapvetően kívülről irányították, (pl. WHO), az adatolás vonatkozásában illeszkedett az európai amerikai trendhez.  Az egész adatolási rendszer rejtett, lényegében semmit sem tudunk róla.  Másként egyszerűen? Ha a WHO, és más hasonló szervezetek Magyarországra, és a hasonló országokra rászóltak, volna: „Ezt nem fogadjuk el, - ismertessék a számolási módszert, mi leellenőrizzük, és kategorizáljuk” – akkor ilyen félreszámolások nem fordultak volna elő.

Visszatérve: a magyar alakulás, számmisztika bizonyít, egyfajta „világmanipulációt”.

 

És akkor nézzük a másik oldal bizonyítását: Magyarországon borzalmas járványkezelés történt még akkor is, ha az adatoknak csak a fele igaz.

A kormány védekezései (mutánsok, ill. csak mi számolunk jól, ill. jók a magyar adatok, stb.) hamisak, de ezekre még visszatérek.

Újra megjegyzem:

Nem veszem a hibák közé, a magyarok fegyelmezetlenségét, mert szerintem, az nem rosszabb az átlagosnál, sőt szerintem az ilyen rinyálos helyzetben a magyarok kifejezetten fegyelmezetten, óvatosan, sőt, bir…… viselkedtek.

Folytassuk a hibás járványügyi intézkedésekkel:

1. Az európai átlagnál sokkal kevesebb tesztelés történt, kevés tesztelés történt, ami kezelés szempontjából hiba.

Korábban azt mondtam, hogy a fertőzöttek száma, nem mutatja a járvány súlyosságát, - a kevés tesztelés más szempontból, viszont hibás kezeléshez vezet. Ugyanis a tesztelés segítségével (egyéni, helyi karantén, stb.) le lehet zárni, a járvány terjedésének útjait, ezzel lassítani lehet a terjedést. Ráadásul, nálunk a nyomon követés és az egyéb lezáró technikák is igen ritkán jelentek meg. A lassított terjedés több okból kevesebb beteget, halottat jelenthet.

2. A járványügyi intézkedések, pl. maszkahasználat, karanténok, lezárások gyülekezési korlátozások, stb., átlagosan elég szigorúak voltak, de átlagosan elkésettek, rossz üteműek, szervezetlenek, járványügyileg és ésszerűtlenek voltak.

3. Pl. A futballmeccsekre beengedték a közönséget (egyedül nálunk a világon).

4. Pl. fizetésmentessé tették a parkolást, mely intézkedés egyfelől valamelyest csökkentette a tömegközlekedésen utazókat, de több kárt okozott azzal h. rontotta a levegő szennyezettséget. Az amúgy is magas levegőszennyezettséget.

A covid betegség, fokozottan jelent meg  az átmeneti, vagy tartós tüdőbetegeknél.  Márpedig Magyarországon, többek között a magas levegőszentezettség miatt, meglehetősen sok, az európai átlagnál több ilyen jellegű betegség van.

5. A másik, ami szintén fokozta a járvány erősségét, a pszichés tényező, mely negatívan hatott az immunrendszerre, de főleg a súlyosabb betegek állapotára. A pszichoszomatikus hatások, minden betegséget jelentősen befolyásolnak. E járványnál pedig akkora rémisztgetés folyt, főleg Magyarországon, h.  ezek a nyomasztó, szorongást-félelmet kiváltó  hatások, átlagosan  jelentősen rontották a betegek lelki és testi állapotát.  Szóval a kommunikációs túltolásnak, rémisztgetésnek inkább negatív, mintsem pozitív eredménye lett.

6. Nem hagyhatom ki a covid felvilágosítás hiányát, mármint a hasznos, valóban tudományos jellegű megelőzést szolgáló népszerű tudományos felvilágosítás hiányát. Mert amúgy rengeteg hablaty, ellentmondásos vakerálás rémisztgetés, ismételgetés folyt ki a médiából, mint egyfajta szennyvíz.  Csak éppen az igazi tudást és védekezést szolgáló felvilágosítás hiányzott. Például hasznos lett volna megtudni, az immunrendszer erősítése érdekében milyen vitaminokat érdemes szedni.

Folytassuk a konkrét kezelés alá, illetve kórházba kerültek ellátását érintő hibákkal

Méghozzá azzal kezdeném, h természetesen nem orvosokat ápolókat hibáztatom, hanem azon kereteket, körülményeket, amelyek közt kénytelen voltak a munkájukat végezni. Egyszerűbben, az egészségügyi, járványügyi-vezetést, ill. a kormányt hibáztatom.

A másik megjegyzés, h. járványügyi és egészségügyi hibák természetesen összefüggnek. Mert annak azért van előzménye, h. kik, hogyan kerülnek a kórházakba, pl. pszichésen stresszes, legyengült immunitású tüdőgondokkal küszködő betegek.

7. Egy eleve egészségtelen legyengült immunitású népesség nézett szembe a járvánnyal. Sok (átlagnál több) idős krónikus beteggel a sorai között.

Pl. sok dohányos, tüdő-károsult, (magas a levegő szennyezettség), elhízott, stb. Járvány nélkül is Európa egyik leggyengébb egészségű, és egészségügyi országa.

Viszont a lakosság gyenge egészségéért nemcsak maguk az emberek a hibásak, és nemcsak a rossz egészségügy, hanem az olyan egészségtelen életkörülmények, amelyekért részben a rendszer, a rezsim, a kormány a hibás. Itt rengeteg példát lehetne említeni, de ha már szó volt a levegőszennyezettségről, akkor folytassuk azzal. Rengeteg korszerűtlen fűtés van, amit ráadásul mindenféle füstölő vacakkal táplálnak. A tüdőproblémák pedig növekednek.  Szóval, ez egyrészt a szegénység miatt, másrészt a környezetszennyezettség elhanyagolt állapota miatt van, mindkettőben benne van a kormány felelőssége.

8. Egy eleve leépült, alulfinanszírozott, szervezetlen egészségügy nézett szembe a járvánnyal. (Viszont már 10 éve ez a garnitúra uralkodott. Hibás megközelítés, amikor arra hivatkoznak, h. itt más sok évtizedes leépülés van. Ez nem indok arra, hogy az utóbbi 10 évben, jelentős javulás helyett további romlás következett be.)

De a leépült egészségügy tovább gyengült a járvány kapcsán, a járvány alatt nemhogy javult volna, de tovább romlott az egészségügy állapota. Maga a járvány is rosszul szervezetlenül volt kezelve.

9. Azért az egy erős, pontosabban keményen elégtelen osztályzat, hogy a lélegeztető gépre kerültek közül magasan nálunk haltak meg a legtöbben.  Az átlagos 50%, nálunk 80% volt. Mire utal mindez? Arra, hogy az értő kezelő személyzet kevés volt, illetve a kezelési protokollal voltak problémák,  - egyik sem  az orvosok, ápolok hibája, hanem a vezetés által előállított körülmények hibája. 

Igen sok negatív történetet hallani pl. a rosszul szervezett elkésett diagnosztikáról, vagy éppen a mentők késéseiről.

Igen sok negatív történetet hallani például arról, hogy az egyéb bajjal kórházba kerültek, éppen a kórházba fertőződtek meg, lettek súlyos covid betegek, vagy éppen bele is haltak.

A jelekből, esetekből  egy orvos és ápolóhiányos, alulfinanszírozott, zavaros, szervezetlen, össze-vissza variáló covid kezelés, (megelőzés, diagnosztika, járó beteg és kórházi kezelés) rajzolódik ki, amely  hibasokaság, elsősorban kormány, a vezetés hibájának tudható be.

(Itt is megjegyezem a járvány járulékos kárai azért szélesebbek, mint a konkrét covid betegség, betegei, halottai. A járulékos károk pedig nagyobbrészt a szervezetlen felpumpált kezelésből adódnak).

10. Na és persze nem maradhat ki, hogy a járvány csúcspontján a politikai és egyben egészségügyi vezetés, kvázi elküldött 5000 orvost ápolót egy olyan időszakban, amikor minden orvosra ápolóra szükség lett volna. Minden ember hiánya, növelte a betegek számát, adott esetben a halottak számát.

 

Nem a covid betegek, halottak számát növelő, de az egyéb járványkárokat rosszul kezelő hibás intézkedések.

11. Alkalmatlan, túlméretezett, korrupciógyanús, túlárazott volt a járványügyi berendezések beszerzése, szétosztása.

(Emlékezzünk  18 ezer lélegeztető gép, továbbá  maszk, vakcina, stb. A legborzalmasabb időben is ennek a töredékét használták.) Hozzá kell tenni a gyorsasággal átlagosan nem volt baj, de az alkalmatlanság már hátráltató tényezőként jelentkezett.  Az alkalmatlan eszközök, növelték, a covid betegek, halottak számát.

A többi hiba pedig kevésbé a járványt inkább az egész országot érintette.

12. Túlzott, fölösleges ágyfelszabadítás (30 ezer). A járványra való hivatkozással, az egészségügy, túlzott és rosszul szervezett átrendezése, ill. leállítása.  Gondolok itt többek között, bizonyos szűrések, vizsgálatok, műtétek csökkentésére, általában egy szűkített kapacitásra.  Ez mivel fölösleges volt, nem javította a covid járvány kezelésének színvonalát, viszont rontotta az egyéb (90%) egészségügyi ellátás színvonalát, rontotta a lakosság egészségi állapotát.

13. A covid gazdasági kárait, károsultjait rosszul (rossz helyekre, rossz arányban) segítette a kormány.

A rezsim egyéb hibái, természetesen nem férnek ide, hiszen azokból egy vastag könyvet lehetne írni. Sőt e témát is „a helyes gazdasági segítség helyett, helytelen megoldások” bővebben részletesebben lehetne, kellene kifejteni. De ez a tanulmány megpróbál csakis a Covid-19 járvánnyal és annak szűkebb vonatkozásival foglalkozni.

Sőt annak is főleg a nyilvánvaló, a nagyközönség számára is érthető, kommunikációs, adatközlési, és egészségügyi részével foglalkozik. Az orvosi témákhoz én, mint kisember olyan szinten nem értek, h. véleményt mondjak, csak azt elemzem, amit én, mint egyszerű ember tapasztalok, látok.

14. És sajnos a lakosság átoltását (a vakcinázást) is, összességében a gyengén sikerült területek közé kell sorolni. Kétségtelenül a kezdeti gyorsaság, mondjuk amennyi idő alatt eljutottunk a lakosság felének beoltáshoz, szóval ez a rész rendben volt, sőt jónak mondható. De már az orosz és kínai vakcina korrupciógyanús beszerzésével, és főleg a vakcinák alkalmasságával már bajok vannak. Az viszont komoly hiba, hogy nem egészen jó oltást kaptak több százezren, és az utazással is gond van, lesz. Tehát összességében ez is a járványkezelési hibák közé sorolható. 

A kormány védekezéseinek cáfolata.

Tulajdonképpen a felsorolt hibák mellett nem is kellene a védekezéseket cáfolni.

A három leggyakoribb kormányzati védekezés:

Tulajdonképpen a magyar adatok jók.

Csak a magyarok számoltak így, (csak mi számoltunk jól).

Azok a gonosz vírus mutánsok a hibásak, a járványkezelés kiváló volt.

De mielőtt a konkrét cáfolatok cáfolatába belemennék, a következőt látni kell:

A magyar hazugságáradat (manipuláció) még a világ magas manipuláció-szintjénél is három fokkal magasabb.

A befejező tanulmány első része lényegében arról szólt, hogy a Covid-19 járvány kapcsán kiderült, h. liberál-kapitalista (a viszonylag legfejlettebb világ is) egy manipulált világ. Tehát még ebben a világrészben is rendkívül magas a hazugságszint. A diktatórikus világrészben (Orosz körzet, Kína körzet, stb.) pedig másféle manipuláció folyik, de ott is magas a hazugságszint.  Én ezt a fajta, kicsit otromba hatalmi manipulációt, másképpen, „eszmehű” manipulációnak nevezném. Vagyis vannak állandó stabil „hazugságok”, de azokat nem váltogatják, és ezek adják meg hazugságok irányát.  Vagyis, az nem eszmehiányos, ugrálós, pávatáncos manipuláció, mint pl. a magyar.

A nyugati manipuláció már egy kicsit ugrálósabb, de a magyar, pontosabban a F-O-s rezsim manipulációja, hazugság-országa világbajnok e tekintetben. Méghozzá magasan. Ami talán, a saját magának ellentmondó megállapítások, (hazugságok), valamint az elemi logika morzsáját sem tartalmazó megállapítások számából következik.  Vagyis itt a hazugságok éppen az adott helyzethez igazodnak, nincs fő irányvonaluk, illetve kettő mégis van: a hatalom, egyben vagyon növelése, illetve az öndicséret.. De ezen felül, a vezetés (inkább uralkodás), kétnaponta önmagának is ellentmondott.  És ez folyamatos, sőt egyre pofátlanabb, és bugyutább volt (van).

Ugyanakkor, Magyarország egypárt-rendszert, vagyis egyfajta közepes diktatúrát épített ki, de ezt nem erőszakkal tette, hanem átveréssel.  Ezért én ezt: átveréses diktatúrának nevezem.

Miért hagyja a nép? Hát igen, erre már én is több választ kerestem és néha találtam, de talán soha nem fogom megérteni. Például az egyik magyarázat, hogy Magyarországon a manipulálók, a nép társadalmi-tudat színvonalát olyan ütemben rombolták, amilyen ütemben a manipulációt is elbutították. Mert most jelenleg kimondottan buta, otromba hazugságokkal etetik a népet és annak nagyobb része, sajnos meg is eszi.

Visszatérve, az ugrálós manipulációra (hazugságözönre), következzen néhány példa a sok ezerből.

Először is maga a góré (miniszterelnök) is beismeri, h. ő páva táncol, - továbbá a közlései és a tettei  gyakran  ellentmondanak egymásnak, („ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit teszek”), - továbbá, hogy nem fukarkodik az öndicsérettel. Önmagának és pártjának a politikai pályafutása, is ezt elvtelen érdeknéző irányváltogatós utat rajzolja ki.

A külpolitikai pávatáncolás szintén.

Például ebben az átverős diktatúrában rendszeresen úgy védekeznek a vádak ellen: igen, de 15 évvel ezelőtt még rosszabb volt.

Bugyutaság, mert már tíz éve ők uralkodnak tehát, idejük, módjuk lett volna változtatni. Bugyutaság,  mert ha valaki elront valamit akkor az nem védekezés: de hát a másik is elrontotta. Bugyutaság, mert az akkori elrontók, megbűnhődtek leváltotta őket a nép, ők viszont nem leváltást kérnek-kapnak, hanem dicséret.

Mint mondtam az összes nyilvánvaló hazugságot, sok ezret képtelenség lenne felsorolni, csak a szintet szeretném érzékeltetni.  A hazugságszintet jelzi, pl., hogy szinte minden közérdekű adatért perelni kell a kormányt, mert titkolják.

Természetesen az is jelzi a hazugságszintet, h. állami („közszolgálati”) médiát teljesen a kormánypropaganda szolgálatába állították. Teljesen, vagyis annyira, h. oda ellenzéki politikus be sem teheti a lábát.

Ez eddig olyan, mint az orosz, kínai, stb. propaganda. De az Orbáni, kevésbé elvhű, vagyis páva táncolósósabb.

Ez abból fakad talán, h nem elégednek meg  a sumákságok elhallgatásával, mert előnyt akarnak kovácsolni.

Ez történt a járvány eszközeinek beszerzése körüli sumákságok esetében. Azért nem titkosították a beszerzéseket, mert dicsekedni akartak vele. Hű de ügyesek voltunk, ilyen sok maszkot, lélegeztető gépet, oltást, stb. ilyen gyorsan beszereztünk. Csak azt éppen nem tették hozzá, hogy keletének a dupláját, dupla áron, ráadásul sokszor alkalmatlant szereztek be, amely beszerzés azért nem is volt annyira gyors.

Tehát a kormány sundán-bundán a haveri magáncégek közvetítésévek beszerzett, részben alkalmatlan,  a kelleténél sokkal több, és az átlagosnál sokkal drágábban, maszkot, lélegeztető gépet, oltást, - a nemzetgazdaságnak hatalmas kárt okozva, viszont a haveri cégeknek tetemes hasznot hajtva. És amikor ezért szóltak neki, akkor elkezdte a bugyuta hazudozásait. Pl.: „az ellenzék betegségpárti, oltásellenes”.

Miközben a bizonyítékok egyértelműek, hiszen rá lehet mutatni hány ezer dobozban állnak raktárakban a fel nem használt maszkok, lélegeztető gépek és oltások. Könnyen ki lehet számolni, hogy ezek nagyobb része elmegy a levesbe. Az alkalmatlanságot sem nehéz bizonyítani. A felárazást még könnyebb, hiszen megvannak a számlák, ismerjük mások beszerzéseit. Az egyértelmű tényeket mégis letagadták, mindenféle ál-indokkal igazolták magukat – sőt folytatták a dicsekvésük, a hatalmas lopást egyfajta pozitívumként állították be – és a nép nagyobb része meg is kajálta.

A járvány eszközeinek beszerzése, illetve azok körüli hazugságok is bemutatják a szintet.  Ismétlem, ez csak egy példa a sok ezer közül.

Ez beszerzési stílus, inkább valamelyes dél-amerikai rezsim, csaló stílusára, hasonlít, - sokszor viszont az orosz, kínai stílust utánozzák.  Viszont a Covid járvány csalásaiban a nyugati manipulációhoz csatlakozott az Orbán rezsim. Tehát a  F-O-s rezsim (Orbán rezsim) még a manipulációban is páva táncol, vagyis egy vegyes stílusban játszik.

A lényeg, h. az ilyen kormány természetéből ered a hazugság, ami inkább nehezíti a leleplezést, mintsem könnyíti.  Természetesen a notórius hazudósnak minden állítása, minden cáfolata kétséges. 

Egy másik (sokadik) kormányzati hazugság:  A halottak száma, vele arányos súlyos betegek száma, adat kevésbé fontos, mint a beoltottak száma adat.

Nézzük ezt a beszélgetést: - Képzeld ma kétszázan meghaltak covidba.  – Nem kell bánkódni, inkább örüljünk, mert háromezret beoltottak.

Őszintén szólva, nem is értem azt az agyalágyultat, aki a két adat közé akár egyenlőség jelet tesz. Például; - Sajnos az anyukám meghalt covidba, viszont az apukámat beoltották, tehát minden rendben van. Fontosságban, ég és föld.

Ez tehát, hamis védekezés.

Az is fals védekezés, h. a galád angol mutáns miatt van ez az egész, mi kiválóan kezeltük a járványt, csak hát ez a mutáns. Egyszerűen azért fals, mert az angol mutáns, (bármely mutáns) az adatok szerint szinte minden országban megjelent, csak az egyik országban alig terjedt el, a másikba pedig nagyon. Ráadásul nagyjából egyforma elterjedés mellett, az egyik országban csak viszonylag kevés súlyos betegséget, halált okozott, más országban, pl. Magyarországon pedig sokat. Vagyis végső soron nem a mutáns számít, hanem a járvány-kezelés.

A harmadik védekezés már kicsit kacifántosabb.

A kormány ezzel kezdi a védekezését: - Tudjuk, az egész világon hazudnak pl. a halottak számát illetően. Tulajdonképpen mi is hazudtunk, (többet számoltunk, számolunk a valóságosnál, ami hazugság), csak mi rendesebben hazudunk, mint mások. Rendesebben, mert több halottat hazudtunk. (Na, ez már elég necces védekezés. Miért hazudtunk és nem kellene elnézést kérni? Egyáltalán, mi az a „rendes hazugság”.)

Egyrészt ezt a „rendesebb hazudozást” csak mi állítjuk, senki más még a WHO sem igazolja. A jelek arra mutatnak, h sok olyan országban hazudtak hozzánk hasonlóan rendesen, máshol mégis kevesebb a halottak száma - vagyis mi elqrtuk.

Mi azzal igazoljuk, h a halottszám-növekmény nálunk csak közepes.  De ha mindenki hazudik, mi is hazudunk, akkor honnan lehet tudni, h. a halottszám-növekmény adatok igazak? Az elhalálozás növekedés valóban jó mérőszám lenne, de csak két éves távlatból és persze pontos, és részletezett adatok mellett. De hol vagyunk ettől. Szóval a legvalószínűbb: sokan hazudnak, mi is, de mégis a hazudás kiegyenlítődés miatt, és más jelek miatt, valószínűleg nálunk volt az egyik legmagasabb halálozás, nálunk volt az egyik leggyengébb (legborzalmasabb) járványkezelés. 

A tanulmány befejezéséül: alapvető megállapítás.

Jelen időben fogalmazok, mert úgy néz ki, hogy valamilyen szinten folytatódik ez a járvány, járvány-kommunikáció, járvány-manipuláció.

A folytatást, sőt a tervezett folytatást többek között az is bizonyítja, h. a médiában a jelentős csökkenés ellenére sem csökkent a járvánnyal való foglalkozás ideje. Vagyis a téma ugyanolyan erővel jelen van. Most már a sokadik baljós jóslatot hallom, az uralkodóktól: biztosan folytatódik. És valóban szépen megjelennek a mindenféle mutánsok, variánsok, angol, delta, stb., - a kommunikációs térben mindenképp megjelennek. Viszont, a tartósabb megoldásról, hogyan lehet a járványt tartósan kezelhető mederbe terelni, alig esik szó, az is tanácstalan vállvonogatás mellett. Manapság a nyájimmunitást, az átoltást, mint megoldásokat egyre inkább kevésnek tartják. Tulajdonképpen a jó nép eljutott (eljuttatták) arra a szintre, h. természetesnek veszi a korábbi megállapítások hamisságát, vagyis természetesnek veszi a folyamatos átverést. A fő üzenet: nyugodjunk bele, és féljünk.

Ami viszont egyértelműen bizonyítja a járvány folytatását és főleg a manipuláció folytatását, az a téves adatkezelés, adatközlés fenntartása. Adatolásban, kommunikációban semmiféle rendtevési szándék nem látható. A legfontosabb adat, a halottak száma adat területén sem teszik meg a szükséges viszonylag egyszerű tisztázó lépéseket, pl. hogy megjelölnék, ki milyen módszerrel számol. Úgy néz ki, maradnak a kaotikus zavaros viszonyok, a ködösítés.

Tehát, van egy influenza-járvány típusú járvány, ami kórokozójában más, de súlyosságában jellegében, egy erősebb (új) influenza betegséghez hasonló fertőzőbetegség, járvány, - amit sikerült kommunikációsan, köztudatilag a legsúlyosabb betegségnek beállítani.  Többet beszélnek, beszélünk róla, mint a rákról, mint a szív és érrendszeri betegségekről, mint az összes fertőző-betegségről együttesen. Többet beszélnek, beszélünk erről a témáról, mint a szegénység témájáról, mint a klímaválság témájáról, mint a drog témájáról, vagy bármely más problémás témáról.

Ez a felpumpálás nyilvánvalóan, és szándékosan, téves adatgyűjtéssel, közléssel, és egyéb kommunikációs trükkel, túlzással történt. A felnagyítás centruma,  Európa nagyobb része és Amerika nagyobb része, de az egész világra kiterjed.

Ez a felpumpálás összességében, több módon, az emberiség számára kárt okoz.

A károk egy része már most látszik, a másik része a jövőben fog kiderülni. 

Korunkba szinte megszokott a hazudozás, a manipuláció,

de ez azért mégis egy magasabb szintre lépés.

Kétségtelen ez egy nagyon jól sikerült, soha nem látott méretű, egységes szervezett manipuláció. A szervezettet nem úgy értem, h.  a részletek is meg voltak tervezve. A részletek természetesen nem voltak kidolgozva, de fő irányok olyan jól voltak beállítva, hogy az egész  flottul működött, működik. Az emberek nagyobb része készségesen elhiszi, és a kételkedők félelmei is elég erősek ahhoz, hogy ne ellenkezzenek.

Ki lehet jelenteni: ez egy újabb fontos állomás, szintemelkedés, a hazugság- világ „fejlődésében”.

A járvány orvosi részéről lehet vitatkozni, de arról nem, h. itt egy komoly nagyszabású manipulációs akcióról (támadásról, hadjáratról, áradásról) volt, van szó.

Arról, hogy kik, miért fejlesztik a hazugság-világot, én csak találgatni tudok. Részben irányított fejlődésről van szó, részben automatikusról.

Ami viszont talán a legfontosabb tanulság, h. az ember (emberiség) átlagosan milyen könnyen manipulálható. Persze vannak különbségek az egyének, sőt a népek között is, de átlagosan, az ember minden képzeletet felülmúlóan manipulálható. Átlagosan nem ellenkezik, hívőn csatlakozik, vagy beletörődik.   Néha, némelyek szólnak, - de nagyon kevesen vannak, akik valóban figyelve, tiltakoznak, hangosan állnak ki az igazság mellett.

Az viszont biztos, ha megszűnik az ember igazságra, igazságosságra való törekvése, mert a hazugság-világ ide vezet, akkor megszűnik az emberi fejlődés és végül az emberi lét is.