Négy teherautó állt az udvaron, porosan, gazdátlanul. József már két hónapja be sem indította őket. Nem volt pénze sem gázolajra, sem arra, hogy a sofőrjeit kifizesse. Tizenöt éve egyedül kezdte a fuvarozást egy IFA teherautóval, amire a pénzt a lakodalmán összejött menyasszonyi táncból egészítette ki. Minden idejét és energiáját álmának szentelte a feleségével, hogy stabil, jól működő kis vállalkozást építsen, és biztosítsa a megélhetésüket. Nyaralni sem jártak, mint a vagányabb ismerőseik, akik sokszor dicsekedtek indonéziai körútjaikkal. A kavicsszállító F16-os Volvókat és a billencs pótkocsikat már nem terhelték banki hitelek, de a befizetetlen adóterhek és a kifizetetlen családi számlák álmatlan éjszakákat hoztak a 38 éves tulajdonosnak.
Mi történt? Semmi, csak a szokásos, speciális magyar üzleti fogócska.
A mottók:
Ha valamit megvásárolok, annak a ténye független attól, hogy kifizetem-e.
Nem azért fizetem drágán az ügyvédeimet, hogy mindent kifizessek.
Első a család – pontosabban a legújabb modellű családi SUV, az A7-es Audi.
A megrendelő valójában egy Brüsszel által finanszírozott, nagyobb LEADER-programban pályázó nonprofit társaság volt. Erre a projektre gyúrta ki magát: mivel sem múltja, sem jövője nem volt – és nem is lesz –, így az sem volt fontos számára, hogy felesleges sallangokkal, például dolgozókkal aggassa tele magát. Ez a névtelen nonprofit képződmény a vállalkozói szférába beékelődve egyetlen cél érdekében született: hogy lenyúlja az ingyenhúst. A társasági jog szerint bejegyzett, veszprémi székhelyű cégnek azonban muszáj volt tartania egy strómant. A választás a rendkívül simulékony, választékos modorú, hetvenéves alkoholistára, Lászlóra esett.
Mivel Lászlónak se pénze, se paripája nem volt a nagyszabású Kéktúra-útvonal megépítéséhez, kénytelen volt szerződést kötni egy gépekkel és emberekkel nem, de kapcsolatrendszerrel annál inkább rendelkező építőipari vállalattal, a Konstrukt Kft.-vel. A Konstrukt Kft. viszont annyira tisztában volt a saját korlátaival, hogy tudta: a szerződésben foglalt hatalmas munkát képtelen elvégezni. Ezért – csakhogy családon belül maradjon a pénz – megbízta a szintén sümegi székhelyű, és mit tesz az ég, szintén Konstrukt 2-re keresztelt építőipari vállalkozást. Hogy a fantázia hiánya vezette-e a névadókat a tulajdonosi kör egyezősége miatt, vagy egy céltudatosabb tevékenység állt a háttérben, ami garantálta, hogy aki a szálak után kutakodna, az tévútra jusson, nehéz lenne eldönteni.
A szálak mindenesetre eljutottak a Konstrukt 2 Kft.-hez, amelynek élelmes cégvezetője, Géza a fentebb említett, alkoholista Lászlóval személyesen kereste fel Józsefet a telephelyén, hogy a leendő, 36 milliós kavicsszállítást az építkezéshez végre valaki biztosítsa.
László a háttérben az állami kifizetések garanciáját vállaló figuraként, Géza pedig mint ügyes zsebtolvaj édesgette be magát Józsefnél. Dicsérték a nagy teherautóit, a szorgalmát, a kavics minőségét, majd a szóbeli egyezségnek megfelelően a szerződést írásban is ratifikálták. Józsefnek éppen jól jött egy ekkora volumenű munka, az árajánlatát pedig Géza és László örömmel elfogadta.
A munka ment is rendben: huszonhat helyszínre a kavics időben és a kívánt minőségben megérkezett. A szerződés tartalmának megfelelően a Konstrukt 2 az első fázist időben kifizette. A második fázis is rendben, gond nélkül teljesült, amit László még egy teljesítési igazolás nevű dokumentummal hiteleztetett is.
De mint a villámcsapás, beütött a ménkű: a második etap kifizetésére már nem került sor. József hiába nézegette az egyre apadó számláját, az csak nem akart dagadni a jogosan követelt 16 millióval. Ekkor gondolt egyet ez a mondjuk meg őszintén, nem is igazán nagy vállalkozó – hisz minek akar valaki nagy projektekbe beszállni, ha még csak szaros 16 misije sincs kockáztatni? Telefonon hívta Gézát. Hívta, hívta, de Géza vagy a fülén ült, vagy egyszerűen már nem kívánt Józseffel beszélni.
József egyre ingerültebb lett. Nemigen tudta, miként juthatna a pénzéhez, így elkeseredésében ügyvédhez fordult. Az ügyvéd elő is állt a remek ötlettel: – Tereljük az ügyet jogi útra, hogy hozzájussunk a jogos jussához!
Meggyőzte Józsefet, hogy indítsák meg a Konstrukt 2 Kft. elleni felszámolást. Az eljárás megkezdéséhez neki potom háromszázezer forint elég is lesz, a maradék háromszázat pedig majd csak akkor kéri, ha az ügy sikeresen lezárul. Megszületett hát a felszámolási eljárást kilátásba helyező, hivatalos ügyvédi felszólító levél.
Másnap reggel, miután József megtartotta az eligazítást, be ült az autójába, hogy a postára guruljon a műszerfalon pihenő, ügyvéd által ellenjegyzett levéllel. Ám ekkor megszólította a postás: – József, itt kérek egy aláírást! Igen, és itt is, nyomtatott betűkkel, hogy olvasható legyen! – majd a kezébe nyomta a Konstrukt 2 Kft. tértivevényes küldeményét. József elvette a levelet, majd bement a postára, és feladta a saját felszólítását.
Este, amikor a napi hajtás már nem nyomta a vállát, felbontotta a kapott borítékot. Ahogy figyelmesen olvasni kezdte a sorokat, a szemgolyói akkorára nőttek, mint még soha. Újra olvasta: a számlát visszaküldték, mondván, a munkát, amit József elvégzett, ők bizony nem is kérték. Elolvasta kétszer, háromszor, majd negyedszerre is – mert amit a papíron látott, azt az józan ésszel egyszerűen képtelen volt felfogni.
Itt nincs mese, ügyvédet fel kell hívni, dr. Rózsa úr megnyugtatta Józsefet, ugyan a felszámolási eljárás fenyegetettsége alól így a megrendelő kibújt, de van még bőven lehetőség, először a fizetési meghagyás intézményét említette, de javaslata inkább a peres jogi útról szólt. Az ügyvéd nem többel, nem kevesebbel, mint a perlendő összeg 10 %- a megelégszik, amit sikeres permenet esetén akár az alperes is fizethet, de hogy az ügyvédi munka elinduljon, ezért az összeget előre kérte, azaz csak kérte volna, mert Józsefnek már a számláján alig volt pénz, bukdácsolt, hogy dolgozóit kifizethesse, a MOL üzemanyagszámla, a fizetendő ÁFA pedig, mint egy hóhér a pallossal lebegett József szemei előtt.
Itt már nincs mese, az ügyvédet azonnal fel kell hívni! Dr. Rózsa megnyugtatta Józsefet: ugyan a felszámolási eljárás fenyegetése alól a megrendelő ezzel a trükkel kibújt, de van még bőven lehetőség. Először a fizetési meghagyás intézményét lebegtette be, de végül határozottan a peres út mellett tette le a voksát. A tekintetes ügyvéd úr nem többel és nem kevesebbel, mint a perelt összeg 10%-ával be is érte volna – amit, mint mondta, sikeres pereskedés esetén akár a vesztes alperesre is ráterhelhetnek.
Ám ahhoz, hogy a jogi gépezet egyáltalán beinduljon, a honoráriumot előre kérte. Azaz csak kérte volna – mert József számláján ekkorra már szinte semmi sem maradt. A vállalkozó már azért is vérét izzadva küzdött, hogy a dolgozóit valahogy kifizesse, miközben a MOL üzemanyagszámlája és a befizetendő ÁFA mint a hóhér pallosa lebegett a feje felett.
Zseniális! meg kell keresni Lászlót, hiszen végtére ő volt a megrendelő, László írta alá a teljesítési igazolásokat, biztosan nem szívesen rohangálna bíróságra, főként nem, hogy akár kellemetlen kérdésekkel terhelhetnék. József hívta Lászlót, aki készséges volt, Veszprémben egy kávézóban harmadnapra egy találkozóban megegyeztek.
Zseniális! Meg kell keresni Lászlót! Végtére is ő volt a megrendelő, László írta alá a teljesítési igazolásokat, és egy ilyen idős ember biztosan nem szívesen rohangálna a bíróságra – főleg úgy, hogy ott még a végén kellemetlen kérdésekkel is megtalálhatnák.
József tárcsázta is Lászlót, aki meglepően készségesnek bizonyult. Gyorsan meg is egyeztek: harmadnapra megbeszéltek egy találkozót egy veszprémi kávézóban.
A veszprémi kávézó teraszán József gyomra görcsbe rándult. Feszülten, az asztalt forgatva várta a találkozót, miközben László végtelenül lezseren, szinte lebegve, kényelmes jókedvvel érkezett meg.
László leült, hátravágta magát a széken, majd mint aki most fejezett be egy fejedelmi lakomát, egy barokkos körmondattal nyitott:
– Engedd meg nekem, kedves József, hogy elöljáróban a legmélyebb elismerésemet és tiszteletemet fejezzem ki azon páratlan szakmai alázat, már-már művészi szintre emelt pontosság és a kavicsminőség ellenőrzése terén tanúsított megingathatatlan kompromisszummentesség iránt, amellyel ti e nagyszabású, a nemzet és a szűkebb pátriánk javát egyaránt szolgáló Kéktúra-projekthez hozzájárultatok; s éppen ezért bátorkodom előhozni a kérdést, hogy amikor a közeljövőben egy hasonlóan monumentális, ám anyagilag is rendkívül gyümölcsöző vállalkozás kapujába lépünk, tarthatunk-e majd újra igényt ezen egyedülálló, nélkülözhetetlen kapacitásotokra?
József feszengve fészkelődött a széken. Először megilletődötten futott pár kötelező tiszteletkört, próbálta udvariasan visszaterelni a szót a jelenbe, de a torkában lévő gombóc csak nem akart elmúlni. Végül nem bírta tovább, és nyersen kibökte a lényeget:
– László, persze, de... A helyzet az, hogy a Konstrukt 2 a második szakaszt nem fizette ki. Tizenhat millióval tartoznak. Így meg egyszerűen végem van, a munkásaimat meg a gázolajat sem tudom miből állni. Gyakorlatilag nyakig ülök a szarban.
László arcán a mosoly egy pillanatra sem torzult el. Ugyanazzal a természetes, szinte atyai jókedvvel, könnyed kézlegyintéssel felelt, mint aki a legtermészetesebb dolgot hallja a világon:
– Jaj, Jóska, hát emiatt ne aggódj egy percet se! A Konstrukt 2 sem kapta még meg a teljes összeget. Tudod te is jól, az időjárás közbeszólt, egy kicsit megcsúsztak a határidőkkel... Hát te is emlékszel még, mennyi eső esett a múlt hónap elején, igaz?
Azzal cinkosan ránézott, megigazította a zakóját, és megnyugtatóan hozzátette:
– Kérlek, itt egy államilag garantált, brüsszeli EU-s pályázatról van szó! Itt követelmény, hogy a pénz útja tiszta legyen. Olyan a világon nincs, hogy egy alvállalkozó fizetetlen maradjon, ezt garantálom neked.
László ezután hosszan, csillogó szemmel mesélt a pályázatok elbírálásának elrejtett kulisszatitkairól. Hosszas felsorolásba kezdett felsőbb körökbeli, megingathatatlan kapcsolatrendszeréről, miniszteri tanácsadókat, államtitkári elvtársakat és régi egyetemi padtársakat emlegetve. Úgy festette le magát, mint aki egyetlen telefonhívással egész régiók sorsát képes megpecsételni.
A beszélgetés végén, amikor már éppen felálltak volna az asztaltól, László megtorpant, mintha csak valami jelentéktelen apróság jutott volna az eszébe, és könnyedén feldobta a labdát:
– Ja, Jóska, majd' elfelejtettem! Egy apró szívesség... Az egyik kuratóriumi tagnak kellene nyolc kamionnyi, kifejezetten prémium minőségű zúzott kavics. Tudod, afféle repi ajándék lenne a balatonfüredi nyaralójánál épülő teniszpályájához. Ezt te csuklóból megoldod, nem igaz? Megnyugtatlak, erre a kis „gesztusra” van külön elkülönített pénzecske. Tudod mit? Ezt akár előre is kiszámlázhatod! Azt az összeget a Konstrukt 2 azonnal, látatlanban átutalja neked.
Azzal László cinkosan József vállára veregetett, mintha csak most nyújtotta volna át neki a megváltást egy tálcán.
A repi kavics pénze mint a falat kenyér, úgy húzta ki a csávából Józsefet. Gördültek újra a kamionok! Kaptattak fel a hegyre, jobbra-balra kanyarodtak a szűk utcákon, mígnem a balatoni panorámás telek sarkába le nem borították a szállítmányt. A lejtős terep pedig csak nyelte és nyelte az anyagot.
A sofőrök, miután a mediterrán villaépület alatt kikanyarodtak az udvarból, a CB-rádióban halkan elmorzsoltak egy-egy megjegyzést. Egyetértettek abban, hogy amennyi töltőanyagot ők ide eddig elhordtak, abból nemhogy egy teniszpályát, de legalább öt családi házat fel lehetett volna építeni alapjától a tetőig.
József csak várta és várta a pénzecskéjét, de az bizony nem akart megérkezni. Miután Gézát hiába próbálta meg újra meg újra elérni, úgy döntött, személyesen keresi fel a Konstrukt 2 Kft. irodáját.
Éppen akkor ért a telephelyhez, amikor az udvarról egy vadonatúj, koromfekete Audi A7-es kanyarodott ki a főútra. A sötétített üvegek mögött felderengő alakban József azonnal felismerte a főnököt. A luxusautó eltűnt a kanyarban, mögötte pedig azonnal lezárult a nehéz acélsorompó.
József a kaputelefonhoz lépett. A gomb megnyomása után szinte nyomban felrecsegett a titkárnő rideg, kimért hangja, aki nyersen tudatta vele a tényeket: az épületbe szigorúan csak a főnökkel előre egyeztetett időpontban van belépés, így Józsefnek sincs ott semmi keresnivalója.
József ekkor végső elkeseredésében személyesen kereste fel Lászlót.
A simulékony, finomkodó öregúrnak azonban ekkorra már nyoma veszett. Kimérten, hideg tekintettel nézett Józsefre, s mint aki most látja őt életében először, mindössze ennyit vetett oda neki:
– Mi kifizettük, amit kellett. Innen nekem már nincsen semmi közöm a történethez.
A találkozó után alig két héttel megérkezett a boríték József ügyvédjétől is. A hivatalos papír hűvös, bürokratikus nyelvezeten tudatta a tényeket: a felszámolási eljárásra benyújtott kérelmet a bíróság elutasította. Az indoklás szerint az adós a felszólító levél átvétele előtt már kifogást emelt a számla ellen – így a törvény értelmében a vita nem tisztázott, a felszámolásnak helye nincs. Zárásként még melegen a kérelmező, vagyis József nyakába varrták az eljárási illetéket is.
József kiejtette a papírt a kezéből. Kiment az udvarra, rekedt hangon dadogott:
– Basszátok meg... Miből fizessem ki?! Tönkrementem!