A kövesfalvi családi ház redőnyei mögött ma, 2026. június 30-án, teljes a csend. Ervin ma ötvennyolc éves. Egyedül. Az udvaron álló tizenöt-húsz autó roncsa közé lassan betűz a nyári nap, megcsillanva az elszürkült szélvédőkön és a harmincegy évvel ezelőtt eladott alkatrészek hűlt helyén.
Csak kevesen gondolnák, hogy a falusi idilli légkör a legnagyobb tragédiák elé húzott függöny.
A győri műszaki főiskola padjaiban egy fényes jövő előtt álló gépészmérnök ült. Ervin diplomamunkája – a Pannónia motorblokk továbbfejlesztése – nem csupán egy vizsgafeladat volt, hanem a tiszta mérnöki zsenialitás bizonyítéka. Logikus, precíz és előremutató.
A rajzasztal felett átvirrasztott, lázas győri éjszakákban a teremtés tiszta öröme lüktetett, ahol a fém rideg logikája és a mérnöki képzelet elegáns szabadsága tökéletes harmóniában forrt össze. Ervin ujjaiban ekkor ott élt a mozgás, az áramlás és a működés felemelő ígérete, a megzabolázott lóerők pedig egy megalkuvást nem ismerő, alkotó életút felé repítették a fiatal tervezőt. A papíron megszülető új konstrukció nemcsak egy motorblokk újjászületését jelentette, hanem egy tiszta és fényes jövőt.
Aztán a sors közbe szólt. Az egy évnyi pihenő alatt, amikor a diploma után a fiatal mérnök kicsit kiengedett volna, az édesapa hirtelen halála – a buszsofőr korai infarktusa – mindent megváltoztatott. Ervin egyke gyerekként ott maradt az édesanyjával.
Munkát vállalnia nem kellett. Az 1992-es kárpótlás során Ervin és anyja zseniális, de kíméletlen taktikát választottak: a kárpótlási jegyekkel olyan apró földdarabokra licitáltak, amelyek nagy, összefüggő birtokok közepébe ékelődtek. A nagybirtokosok kénytelenek voltak kerülgetni Ervinék zárványait, míg végül dühösen, de tehetetlenül meg nem vásárolták azokat a piaci ár tízszereséért, húszszorosáért.
Ez a leleményesség anyagi biztonságot adott, nem vagányan, de ketten bőségesen megéltek belőle.
A gépészmérnöki kreativitás Ervinben soha ki nem aludt, gyűjteni kezdte a nyugati és a keleti autócsodákat.
Az Unimog: Az első komoly vétel. Negyven-ötven évesen még működött, de miután Ervin beállt vele az udvarra, a hátramenetet többé nem vette be a váltó. Sajnos ott ragadt a kert végében.
A keleti flotta: Moszkvicsok, Izs kisteherautók követték egymást. Mindegyik előremenetben érkezett, és idő, valamint energia hiányában mindegyik ott is maradt. Az ezredfordulóra a roncsok már a kapuig torlódtak.
A fix pont (1995): A tavaszi nap, amikor eladta nekem azt a Moszkvics hidraulikus kuplung munkahengert háromezer forintért az egyik donorról. Egy apró darabka, ami azóta hiányzik a gépezetből.
A ház belseje eközben konzerválta a múltat. 1955 óta se takarítás, se meszelés. Leengedett redőnyök, szürkés falak, és a villanykapcsolók körül a mindennapok zsíros lenyomata. A tárgyak és a por lassan átvették az uralmat.
Ervin a lótartást családi szenvedélyként, tiszta szeretetből űzte. Nem lovagolt, nem kocsizott, csak birtokolni és szeretni akarta a nemes állatokat.
A három ló története:
Az angol telivér: Egy lószállító korhadt padlóját átszakítva az útra lépett menet közben. A könyörtelen aszfalt ledarálta a lábát, a vágóhíd maradt az egyetlen kiút.
Az első nóniusz: Az istállóban felgyülemlett, el nem takarított trágyadomb tetejéről lépett mellé. A mélybe zuhanva, a felhalmozott mezőgazdasági szerszámok között rúgkapálva vérzett el.
A második nóniusz: A gyönyörű, fajtatiszta állat, akinek vad természetét Ervin tévedésből zab és széna helyett tápérték nélküli náddal akarta megszelídíteni. A nemes jószág lassan, csendben éhen halt.
Harmincéves korára a lovak eltűntek, az autók az udvaron torlódtak, de az ingatlanbiznisz virágzott.
Edit nénit a férje halála után talán senki sem látta az utcán. Ervin lett a külvilággal való egyetlen kapocs. Minden reggel ugyanaz a rituálé: séta a falu boltjába, a kosárban felvágott, nyolc-tíz zsemle, és a kihagyhatatlan natúr joghurt.
Az idő múlását csak az jelezte, hogy 2010-ben, majd 2020-ban is, valahányszor találkoztam vele, Ervin mindig felemlegette a háromezer forintos kuplung munkahengert. Kérte, keressem meg, szerezzem vissza, mert ő „majd egyszer nekiáll, és megjavítja az autóit”.
2025 februárjának közepén Edit néni szíve megállt. Ervin azonban nem tudott mit kezdeni a halállal, ahogy az élet fenntartásával sem. Továbbra is megvásárolta a nyolc-tíz zsemlét, a natúr joghurtokat. Három hétig élt együtt édesanyja holttestével a leengedett redőnyök mögött, míg március 10-én a szomszédok által kihívott rendőrség rá nem törte az ajtót.
A büntetőeljárást bizonyítékok híján megszüntették, de a lélek gátjai átszakadtak. Amikor Ervin a városba gyalogolva rárontott a kegyeleti szolgáltatókra, az anyja gyilkosainak nevezve őket, a hatóságok fél évre kényszergyógykezelésre szállították.
Ervin nemrég visszatért Kövesfalvára. A napokban újra látták a boltban: a kosarában zsemle, natúr joghurt, baromfi felvágott és paprika. A külseje talán megtört, de belül minden a rendjén van. Amikor meglátott, az elméje azonnal a harmincegy évvel ezelőtti ponthoz ugrott vissza. Megemlítette a kuplung munkahengert, beszélt a Moszkvicsok megnövekedett piaci értékéről – mintha a kert végében rohadó vasak kincset érő műalkotások lennének –, majd hazament.
Ma, az ötvennyolcadik születésnapján, Ervin ott ül a házában. A díszlet nem sokat változott a mozdíthatatlan Unimog, a hiányos Moszkvicsok és a bezárt szürke redőnyök jelzik, hogy vannak még vidéken örök dolgok.