Társadalomfejlődés

Társadalomkritika

Társadalomismeret

Alcím:

Társadalmi, gazdasági ismeretek, melyek mindenki számára hasznosak.

További alcímek:

Rendszer, rendszertan.

Amit az igazság megismeréshez tudni kell a gazdasági, társadalmi rendszerről, rendszerváltásokról.

A jelen társadalomtudományától és politikusi felfogásától eltérő egyszerű, egyéni, újszerű, de igaz elmélkedések a gazdaságról, a társadalomról, az erkölcsről, a gondolkodásról és mindenről, ami a társadalmi léttel kapcsolatos.

Közélettel, közérdekkel kapcsolatos problémakörök rendszerezve, lényegesítve, de az átlagember szemszögéből.

A társadalmi, gazdasági ismeretek összefoglalása egyénien, újszerűen.

Milyen lesz a társadalmi gazdasági rendszer, ötven, száz év múlva, ha nem lesz világkatasztrófa. A jövő fejletettebb gazdasági, társadalmi rendszere.

Gazdasági, társadalmi rendszerek, rendszerfejlődések, másképpen, újszerűen, egyénien.

Tanulmány társadalmi, gazdasági rendszerről azoknak, akik nem hisznek a jelenlegi politikában és társadalomtudományban.

A lehetséges válság-láncreakció, annak erősödése és a világkatasztrófa és más lényeges problémakörök.

A tanulmány, és egyben a társadalomtudomány, főbb részei:

Bevezetés        

1. tanulmányrész. Rendszer, rendszerfejlődés, tudatalakulás.

2. tanulmányrész. Az állam. Az állam gazdasága, pénzügye, és annak viszonyai. A gazdasági rendszer és a politikai társadalmi rendszer. A kapitalista, tőkés (nagytőkés) gazdasági és politikai rendszer.

3. tanulmányrész. Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (pénzügy 1)

4. tanulmányrész. A helyes állami gazdálkodás, gazdaságirányítás, adózás, költségvetés. Fogyasztás, árazás, gazdasági, pénzügyi rendszer. A piacgazdaság, versenygazdaság.

5. tanulmányrész. Termelés, innováció, foglalkoztatottság. A természetpusztítás. Egyéb fontos befejező gazdasági problémakörök.

6. tanulmányrész.  A pénzügyi rendszer.  (pénzügy 2, kevésbé elméleti szempontból)

7. tanulmányrész. A döntéshozó mechanizmus. A politikai rendszer. A demokrácia beillesztése a döntéshozó mechanizmusba.

 8. tanulmányrész. A szociális rendszer.  A társadalmi, (hatalmi, vagyoni) hierarchia.

9. tanulmányrész. Világnézet, ideológiák, erkölcs (tudatalakulás 3)

10. tanulmányrész. Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció.  (tudatalakulás 4)

11. tanulmányrész. Jog, jogrendszer. A helyes szabályozás.

12. tanulmányrész. A kisközösségek, a civil szféra. A nemzetiségi problémák. A kultúra (tudatalakulás 5)

13. tanulmányrész. A lelki élettel (érzelmekkel) és erkölccsel kapcsolatos gondolatok, tanítások. (tudatalakulás 6)

14. tanulmányrész. Egyéb fontos rendszertényezők és témák. Verseny, haladás, demokrácia, külpolitika, háború, népkarakter, stb..

15. utolsó, befejező, tanulmányrész.  Rendszerfejlődés 3. A vezetés. Az EU. Az egész tanulmány kiegészítése, összefoglalása.

16. tanulmányrész. A világ alapvető felépítése és annak vizsgálata. Elméleti és gondolkodástani problémák. Gondolkodástan, valamint érzés, érzelemtan. (tudatalakulás 7)

A 16 tanulmányrészből a 11. tanulmányrész.

    11.     tanulmányrész.

A jog, jogrendszer. A helyes szabályozás.

Jog, szabályzás, igazságosság  ábrák: elsősorban A/10, A/11 ábrák. Továbbá, A/1 A/5,A/6, B/4, C/10, C/5 ábrák. Másodlagosan a döntéshozó m. ábrák, B/0,  B/0/2 ábrák. Összefoglaló név: a jog ábrái. Továbbá részben a K. jelű ábrák, és hierarchia A/a. jelű ábrák és szinte minden ábra.

Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):

Bevezetés.  7

Általános össze-vissza, bevezető elmélkedések a jogról, az igazságról. Elméleti rendszertényező. 7

Általános elmélkedések a jogról, az ismétlések tükrében. A/10 ábra, A/0 ábra, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező. 9

Az alapvető jogelvek. Néhány alapvető jogi, erkölcsi kategorizálás. A/11 ábra.  Elméleti rendszertényező. 38

A jó törvénykezés alapjai. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező. 73

A jelenlegi alkotmány hibái. A jogfejlődés, az alkotmányfejlődés Rendszertényező. 75

Az alapvető joghibák.  110

A jelenlegi jog néhány általános hibája. A/10 ábra. A jog ábrái. Elméleti rendszertényező. 110

A hatékony és demokratikus jog. A demokrácia ábrái, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező. 114

A vezetői vállalásokról szóló törvény kialakítása. A vezetői felelősségről szóló törvény kialakítása. A statisztikai adatok változásából kiinduló törvénykezés kialakítása. Elméleti rendszertényező. 119

A kiváltságos jog és jogegyenlőtlenség. Rendszertényező. 126

Az állam automatikus intézkedése. A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normális jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség.  Elméleti rendszertényező. 137

A jogorvoslati egyenlőség. A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni. Rendszertényező. 145

A jog, az igazságszolgáltatás történelmi általános fejlődése. A/10 ábra. A jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező. 162

A jogilleszkedés, jogpontosság, az ésszerű és értelmezhető jog.  Rendszertényező. 167

A látszatjog, látszatintézkedés. Rendszertényező. 172

Az összemosó jog, az árnyalatlan (aránytan) jog és más jogi problémák. Elméleti rendszertényező. 179

Az összemosó (egyben igazságtalan, aránytalan) jog. Rendszertényező. 185

A többség és kisebbség érdeksérelme. K jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 192

A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség elve és demokratikus megvalósítása. K. jelű ábrák. A demokrácia ábrái. Elméleti rendszertényező. 197

A megvalósíthatóság, valamint a büntetések célja és arányossága. Rendszertényező. 202

Igazságszolgáltatás, közbiztonság. Rendszertényező. 209

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.                  Elméleti rendszertényező. 225

A szabályozás.  238

Alulszabályozottság és túlszabályozottság, a szabályozás arany középútja. A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája. A bürokratikus, működésképtelen ügyintézési rendszerek helyett létre kell hozni a működő ügyintézési rendszereket. Rendszertényező. 238

Az arany középutak és a végtelen fejlődés. A fejlődés D jelű ábrái. Elméleti rendszertényező. 251

A szabályozás, jog, problémaköre az önrendelkezési (önálló hatalmi) fok és a demokráciaszint vonatkozásában. Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapításai.  Elsősorban az ABDK ábra. Elméleti rendszertényező. 253

A szabályozási problémák gyakorlati megoldása.  Rendszertényező. 315

Tartalom:

Bevezetés.

Tartalom:

Általános össze-vissza, bevezető elmélkedések a jogról, az igazságról. Elméleti rendszertényező.                                                                         7. old.

Általános elmélkedések a jogról, az ismétlések tükrében. A/10 ábra, A/0 ábra, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező.                                       9. old.

Az alapvető jogelvek. Néhány alapvető jogi, erkölcsi kategorizálás. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező.                                                               38. old.

A jó törvénykezés alapjai. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező.     73. old.

A jelenlegi alkotmány hibái. A jogfejlődés, az alkotmányfejlődés. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.                                        75. old.

Rabszolgatartó rendszer  0,8%, feudalizmus 1,4%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 2,9%, brezsnyevi szocializmus 2,4%, jelenlegi kínai szocializmus, 2,6%, tényleges demokrácia 4%.

Az alapvető joghibák

Tartalom:

A jelenlegi jog néhány általános hibája.  A/10 ábra. A jog ábrái.                                                                                    Elméleti rendszertényező.                                                                         110. old.

A hatékony és demokratikus jog. A demokrácia ábrái, a jog ábrái.                                                                                     Elméleti rendszertényező.                                                                         114. old.

A vezetői vállalásokról szóló törvény kialakítása. A vezetői felelősségről szóló törvény kialakítása. A statisztikai adatok változásából kiinduló törvénykezés kialakítása. Elméleti rendszertényező.                             119. old.

A kiváltságos jog és jogegyenlőtlenség. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.                                                                                                         126. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,5%, jelenlegi kínai szocializmus 2,7%. Amennyiben az felsorolt feladatok megvalósulnak (valószínűleg megvalósulnak) a jövő demokratikus rendszerében a kiváltságos jog jelentősen csökken és ez 3,5%-ot ér.

Az állam automatikus intézkedése. A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normális jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség.

Elméleti rendszertényező.                                                                     137. old.

A jogorvoslati egyenlőség. A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.                                             145. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 1.2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,6%, brezsnyevi szocializmus 1,4%. Jelenlegi kínai szocializmus1,5%? A tényleges demokráciában elérhető érték ha az említett feladatokat jelentős mértékben, és minőségben végrehajtják 2%.

A jog, az igazságszolgáltatás történelmi általános fejlődése. A/10 ábra. A jog ábrái. A fejlődés D. jelű ábrái. A hierarchia ábrái.                                                                                          Elméleti rendszertényező.                                                                         162. old.

A jogilleszkedés, jogpontosság, az ésszerű és értelmezhető jog.  Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.                                       167. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%,  feudalizmus 0,9%, klasszikus kapitalizmus 1%, jelenlegi államkapitalizmus 1,1%, brezsnyevi szocializmus 1,1%, kínai szocializmus 1,1%. Ötven éven belül, fejlettebb demokráciában 1,5%. Ha  általában az igazságosság mint szükséglet felértékelődik, ha  ez irányú jogszűrés fejlődésének következtében legalább 30%-kal csökken a pontatlan, zavaros érthetetlen, értelmezhetetlen, ésszerűtlen, egymásnak ellentmondó törvények száma akkor elérhető az 1,5%.

A látszatjog, látszatintézkedés. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

                                                                                                                   172. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,7%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,7%, brezsnyevi szocializmus 1,6%, kínai szocializmus 1,7%. Ötven éven belül a tényleges demokráciában jogszűrés, megszüntetés, átalakítás által elérhető hogy látszatjog 30-40%-kal csökkenjen, ami 2%-ot jelent.

Az összemosó jog, az árnyalatlan (aránytan) jog és más jogi problémák. Elméleti rendszertényező.                                                                        179. old.

Az összemosó (egyben igazságtalan, aránytalan) jog. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.                                                                                   185. old.

 Rabszolgatartó rendszer 0,6% feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1,1%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokráciában mikor minimálisra csökken az összemosó jog 2%.

A többség és kisebbség érdeksérelme. K. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                                        192. old.

A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség elve és demokratikus megvalósítása. K. jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.                   197. old.

A megvalósíthatóság, valamint a büntetések célja. Rendszertényező. A/10 ábra.                                                                                                          202. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus, 1,2%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,2%? Tényleges demokrácia 2%.

Igazságszolgáltatás, közbiztonság. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

                                                                                                                  209. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus, 1,8%, klasszikus kapitalizmus 2,2%, államkapitalizmus 2,7%, brezsnyevi szocializmus 2,6%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,6%? Tényleges demokrácia 4%.

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.                  Elméleti rendszertényező.  (ismételt fejezet)                                                  225. old.

A szabályozás

Tartalom:

Alulszabályozottság és túlszabályozottság, a szabályozás arany középútja. A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája. A bürokratikus, működésképtelen ügyintézési rendszerek helyett létre kell hozni a működő ügyintézési rendszereket.   Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrák.                                                                             238. old.

Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,6%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,2%. Jelenlegi kínai szocializmus. 2,9%? Tényleges demokrácia 4%.

Az arany középutak és a végtelen fejlődés. A fejlődés D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                            251. old.

A szabályozás, jog, problémaköre az önrendelkezési (önálló hatalmi) fok és a demokráciaszint vonatkozásában. Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapításai.  Elsősorban az ABDK ábra.  Elméleti rendszertényező.                                                            253. old.

A szabályozási problémák gyakorlati megoldása.  Rendszertényező. A jog ábrái. A C/11 ábra.                                                                                                315. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,3% feudalizmus 0,5%, klasszikus kapitalizmus 0,7%, jelenlegi államkapitalizmus 1%, brezsnyevi szocializmus 0,9%. Jelenlegi kínai szocializmus 1%? Tényleges demokrácia 1,5%.

A következő egység emlékeztető címe:

Bevezetés.

Általános össze-vissza, bevezető elmélkedések a jogról, az igazságról. Elméleti rendszertényező.

Kétségkívül van egy nagy adag szubjektivitás.

Ötvenszer jól adnak vissza, egyszer nem, mégis azt az egyet jegyezzük meg, ahhoz mérjük a helyzetet. Ha ez, száz, vagy kétszáz lenne, akkor is így lenne, hasonlóan becstelennek éreznénk a világot? Talán igen, de nem biztos.

Ötven becsületes emberre jut, öt részben becstelen, és egy gazember, de nem a harmincnégy becsületesnek örülünk. Ha százra, kétszázra esne ennyi becstelen, akkor sem éreznénk jobban magunkat?  Talán nem éreznénk jobban magunkat, de nem biztos.

Mondjuk 10 becstelenből, gazemberből jelenleg elkapnak, megbüntetnek hármat. Kártalanítást pedig talán egy esetben kapunk. Persze ez elkeserít. Talán jobban éreznénk magunkat, ha hatot büntetnének, meg és négyszer kapnánk kárpótlást? Talán nem éreznénk magunkat jobban, de ez sem biztos.

A másik: az ellenőrző, felügyelő, szankcionáló hatalom, legyen az, pl. szülő, tanár, munkahelyi főnők, vagy az állam, stb., nem lehet népszerű. Szükségszerűen valahogy szemben áll velünk, szükségszerűen igazságtalannak érezzük. Ez az állítás is, talán csak féligazság. Elképzelhető e, pl. szerethető APEH. Tisztelhető, elképzelhető.

A következő kérdés, korunkban (e rendszerben) mennyiben kénytelen a becsületes ember trükközni, kvázi becstelenséget elkövetni? A rossz törvény kijátszása becstelen? Pl. elítélendő, ha kisvállalkozó azért csal adót, mert különben tönkremenne? Ugyanakkor ez kétélű fegyver, mert a becstelenek is erre hivatkozhatnak. De mégis van egy ilyen kényszerűség, ez tagadhatatlan.

Megpróbáltam a magam kis életében előforduló jogi ügyekről egy kis statisztikát készíteni, de nem nagyon sikerült. (Ez talán egy átlagos becsületes ember statisztikája, legalábbis az arányokat illetően. Az átlagos becsületes embernek azért legalább 85%-ban igaza van. Hiszen a becsületes átlagember definíciója: mások ártását kerülő, viszonylag önzetlen és értelmes ember, akinek ezért igazságossági kérdésekben általában, nagyjából 85%-ban igaza van. Feltehetően az emberek több mint 50%-a ilyen. Egy részbizonyíték (nem teljes): az átlagember átlagos vagyoni, hatalmi helyzettel rendelkezik, mert általában nincs benne oly mértékű nagyravágyás, mely becstelen tettekre motiválná. )

Talán így lehet csoportosítani, a jogi, igazságossági ügyeket:

Amikor az államnak kellene védeni, segítséget adni nekem (50%). Amikor az állammal állok szemben.(50%).  Persze, az első átfordulhat a másodikba (20%). De a második önmagában is elég gyakori (30%).

Hivatali ügyek, ellenem, és az én panaszaim. Negyven év alatt kb. 40. (évi 1) illetve, amikor vállalkozó voltam ennek a triplája. Itt a standard, szokásos hivatali ügyeket, ill. a szokásos bürokráciát nem számolom.

A hivatali ügyek sikerességét nehéz mérni. Az ügyek kb. felében, lerázást, visszásságot, visszaélést, sikertelenséget, könyvelhettem el.

Rendőrségi ügyek: közlekedési szabálysértések ellenem. (Nem számolom, és azt sem mennyit éreztem ebből igazságosnak.)

Komolyabb rendőrségi ügyek, amikor én voltam a károsított. (Kb. 20 eset, kettőévente 1, ebből, 14-ben megszüntették az eljárást. 6 esetben, ismert volt, vagy valahogy, más esetek kapcsán kiderült a bűnös. Ekkor hosszú ködös eljárást sejtettem, konkrét tájékoztatást nem kaptam, talán néha valamilyen szankció is volt. Kárpótlást sohasem kaptam sem a bűnözőtől, sem az államtól. Bocsánatkérést sem kaptam soha.  Néha a biztosítótól kaptam kárpótlást, ami azonban jogi értemben nem kárpótlás, csak üzleti visszafizetés. )

Kb. öt-hat peres ügy, van, ami még mindig tart. (Hosszú elkeserítő eljárások, amik miatt eleve nem lehet sikeres ügyről beszélni, legjobb esetben háromnegyedes sikerről. Kb. egyharmad, háromnegyed siker, kb. a fele fél-siker, a maradék sikertelen.

Ne felejtsük el, a fenti egy becsületes ember (néha tévedő, de jóindulatú, másnak ártást kerülendő ember) statisztikája.

Mi az általános benyomásom, és ahogy az ismerőseimmel beszélek, ez az átlag ember benyomása: a bizalmatlanság és a legyintés. Illetve az, hogy általában egy becstelen világban élünk, és az állam általában nem véd meg, sőt gyakran (talán 50%-ban) az állam, maga is megbízhatatlan, fölöslegesen zríkáló intézmény-halmaz. Ha hivatalos levelet kapok, kb., havonta egyszer, akkor összerezzenek, mert abban szinten biztosan rossz hír van. Jó esetben az, hogy többet kell fizetnem.  Kb. 15 kulccsal járok a zsebembe, és ha valamit elfelejtek bezárni, akkor félelem fog el. Mindent kétszer átszámolok, és ha elfelejtem, vagy tévedek, akkor is félelem fog el, nem számíthatok segítségre. Ha pedig visszásságot fedezek fel, akkor a kicsiknél legyintek (nem érdemes ezzel foglalkozni). A nagyobbaknál, pedig a lelkiismeretem miatt, (ha mindenki kussol, akkor még rosszabb lesz a helyzet), kezdek valamilyen „jogorvoslatot, kárpótlást”, de tudom, hogy nagy valószínűséggel (a teljes siker talán 20%-os) fölöslegesen pazarlom az időmet, csak magamat idegesítem.

Mindezek után feltehető a kérdés: ez jogállam?

De talán ne is menjünk ilyen magasságokba, csak ezt kérdezzük meg: akkor hogyan is áll a jog és az igazságosság?  És azért voltak jó tapasztalataim is (ahogy minden átlagembernek), azért becsületesség, kedvesség, méltányosság is akad, ha nem is oly sűrűn, ahogy elvárható lenne. Ugyanakkor itt előjön a fejezet elején tett elmélkedésem.

A fejlődésről pedig azt tudom mondani, hogy sajnos a rendszerváltás óta összességében nemhogy javult volna, de valamelyest romlott e helyzet. Azzal együtt is romlott, hogy voltak időszakok, amikor nagyon meg kellett gondolni: kinek mit mondunk a politikai helyzetről.

Ha a három lelki szükségletet szétválasztjuk, akkor azt lehet mondani:

Az önrendelkezés vonatkozásában a rendszerváltás (kb.1990) óta jelentősen javult a helyzet. Az igazságosság vonatkozásában kissé romlott a helyzet. A biztonság vonatkozásában jelentősen romlott a helyzet. Ugyanakkor szerintem az önrendelkezés nem áll szemben az igazságossággal és a biztonsággal. Legfeljebb a becstelenek önrendelkezése áll szemben a becsületesek igazságosságával, biztonságával.

És végül a következőt állapítom meg: nem abból kell kiindulni, hogy jelenleg milyen a jogi, igazságossági helyzet, hanem abból, hogy jobbá tehető. Állandó folyamatos javulásra, fejlődésre van szükség, és ezt a javulást végül is érezni fogjuk az általános közérzetünkön keresztül. A lelkünk mélyén nyugodtabbak és boldogabbak leszünk, a „megmagyarázhatatlan” szorongásaink csökkennek.

A 4-5-6 éves gyerekeinknek, unokáinknak nem hazudhatunk, legalábbis ha jót akarunk nekik. Mit tudunk nekik erről mondani, mert valamit kell mondani, ha jót akarunk nekik. Több beszélgetés után és az unokáimmal a következőkben állapodtam meg (szerintem elfogadták a véleményem): a legfontosabb a jószívűség (az önzetlenség). Ezután jönne, mindenkinek be kell tartani a törvényeket, a szabályokat. Tehát a második legfontosabb: a törvények, és azok betartása. Csakhogy mi van, ha a törvények rosszak, igazságtalanok, ezért a második legfontosabb: meg kell javítani, igazságossá kell tenni a törvényeket. Gyakorlatilag ez egy folyamatos és szinte örökké tartó feladat.

De előbb-utóbb megkérdezik: hogyan lehet egyszerre betartani és megjavítani a törvényeket. Ha a törvények nem szólnak a törvények megjavításáról, akkor sehogy.  

Általános elmélkedések a jogról, az ismétlések tükrében. A/10 ábra, A/0 ábra, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező.

A jog szó hallatán nekem először a következő gondolat jut eszembe, szerintem helyesen. Az igazságosság (valamint a biztonság és az önrendelkezés is) még az anyagi szükségleteknél is fontosabb szükséglet. Az igazságosság szükségletét (az igazságszolgáltatást) csak az állam képes kielégíteni ezt a szolgáltatást csak az állam képes művelni.

A második gondolatom ez: törvények és szabályzatok, azaz jog nélkül nincs szervezettség, rendezettség, rendszer, az igazságszolgáltatás elégtelen, akkor nincs fejlett társadalom.  A jog elsősorban a leirt, törvényeket, szabályzatokat tartalmazza.

Kétségkívül azonban a leirt törvényeken, szabályzatokon kívül vannak, az un. íratlan törvények, szabályzatok. Pl. a természeti Isteni törvények. Pl. az íratlan szokásjog. Pl. az illem. Egy-egy család, közösség belső elfogadott de íratlan szabályzata. Pl. az erkölcsi normák. Kérdés, hogy milyen széles értelemben beszélünk a jogról.

Külön problémakör leirt és „kikényszeríttet” jog, illetve az íratlan és önként követett szabályok szétválasztása ill. a kettő összefüggése. 

És ezt sem árt kiemelni: a jog szorosan összefügg az erkölccsel, a jogról szóló tanulmányrész az erkölcsről szóló tanulmányrésszel. Minden jogi probléma erkölcsi probléma is. Minden erkölcsi probléma, elméleti jogi probléma is. Nem minden erkölcsi kérdés gyakorlati jogi probléma.

És ezt is érdemes kiemelni: az igazságosság, a tisztességesség (vele összefüggésben a biztonság) nemcsak önálló szükséglet. A tisztességes gazdaság, a helyes törvényekkel szabályozott gazdaság, jobban működő, nagyobb termelést produkáló (nagyobb jólétet produkáló) gazdaság, mint a tisztességtelen.

A lényeg.

A jövő fejlettebb társadalmában ahol nem lesz torzult az értékrend (az anyagi tárgyi igény kielégítése csökken, az igazságosság, a biztonság igény kielégítése nő), ahol igazságosak (és arányosak) lesznek az emberek közötti különbségek, ahol a törvények jobbak, és ezáltal betarthatóbbak lesznek, a bűnözés, a tisztességtelenség motivációja és maga a bűnözés is jelentősen lecsökken. Tehát ebben a fejlett társadalomban függetlenül a konkrét bűnüldözés, felderítés, igazságszolgáltatás hatékonyságától, minőségétől automatikusan is csökken a tisztességtelenség, a bűnözés. De azért a bűnüldözés, felderítés, az igazságszolgáltatás, hatékonyságán, minőségén is javítani szükséges. Ez is egy önálló tényezője a rendszernek.

És ebben a tanulmányrészben elsősorban mégis a törvények jóságával, hatékonyságával, minőségével, jóságával foglalkozom.

A joghoz illeszkedő ismétlések sokasága.

Kezdjük ezzel az ismétléssel. Talán ezek az ismétlések valahogy körvonalazzák ezt hatalmas témakört.

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen.

Elméleti rendszertényező.

A „független” igazságszolgáltatás.

(H 81. problémakör)

Elsősorban a bíróságról (bíróságokról), ill. az ügyészségről (ügyészségekről), és mellékesen a rendőrségről van szó.

Egyfelől meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás nem jogalkotó, csak jogalkalmazó hatalom. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás a döntéshozó mechanizmus szempontjából hasonló helyzetben van, mint a „független” intézmények (ÁSZ, Alkotmánybíróság, MNB, stb.)

Másfelől a bíróság (és ügyészség) elé csak a társadalmi problémák, igazságtalanságok, hibás döntések töredéke kerül.

Továbbá esetenként gyakorlatilag is felfedezhető a függetlenség ill. az elfogulatlanság hiánya.

És elméletileg sem lehetséges az igazságszolgáltatás, és más független intézmények nagyfokú elegendő függetlensége és elfogulatlansága. Ugyanis az igazságszolgáltatás és más jogalkalmazó intézmények fizetését, költségvetését lényegében a legfelső (elit) jogalkotó vezetés határozza meg. A rájuk vonatkozó munkarendi eljárási szabályokat ugyancsak a legfelső jogalkotó vezetés határozza meg.  És a jogalkalmazó vezetést is lényegileg a legfelső jogalkotó vezetés választja ki, és váltja le.  A bírók kiválasztása talán kivétel, megjegyzem hiányos információm szerint ez sem a tudományos, objektív, demokratikus vezetés-kiválasztás, leváltás szerint történik. (Az ügyészség vezetőit viszont a legfelső jogalkotó vezetés választja.) Viszont a bíróságra (biróságokra) is érvényes, amit a fizetésekről, költségvetésről, szabályokról elmondtam.

De a lényeg, hogy a bíróság is csak jogalkalmazó testület. Ha pl. nincs arra megfelelő törvény, hogy a legfelső jogalkotó vezetést bizonyos esetekben bíróság elé kell állítani, akkor az ügyészség és a bíróság nem fog eme ügyekben dönteni.

De van itt még egy probléma, ami népi mondás szerint: holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

A probléma ennél azért bonyolultabb: a jogalkalmazó felső középvezetésre is vonatkoznak a vezetés szükségszerű negatívumai, annak két fő ága. Az egyik, a vezetés hatalmi érdek, és rendszer-egyetértési szövetségben van. A másik a vezetés hatalmi harcot folytat, ill. klikkesedik.

És akkor még arról a szükségszerű negatívumokról nem is beszéltem, hogy az állami vezetők hajlamosak a nemtörődömségre, és a korrupcióra.

Ha az ABDK ábrát megnézzük, akkor azt az ellentmondást fedezhetjük fel, hogy a felső-közép jogalkalmazó egyébként korlátozandó és ellenőrizendő vezetés (beleértve az igazságszolgáltatást is) azonos azzal a független igazságszolgáltatással, és intézményekkel, akik szerepe a legfelső elit vezetéssel szembeni ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozás) lenne.

Kérdés, hogy érvényesítse az ellensúly, és korlátozó szerepét, ha közben mégis az a meghatározó, akit ellensúlyozni, korlátozni kellene? Illetve, csak akkor tudja ezt a szerepét érvényesíteni, ha valaki más és nem az ellensúlyozandó, a korlátozandó határozza meg őt. De akkor valakinek másnak kell meghatározni a felső-közép vezetést és nem a legfelső jogalkotó vezetésnek. De akkor ki legyen az? Itt jönne be, a közvetlen demokrácia és az alkotmány szerepe.

Két egyszerű példát is nézhetünk. Ha van egy kétkarú mérleg, akkor az egyik súly összesítve sokkal nagyobb, mint a másik, még akkor is a másikat kvázi ellensúlynak nevezzük. Vagy van egy bivalyerős mozdony, ami a szerelvényt húzza, akkor is, ha közben a vagonok kerekeit fékezik. Akkor is húzza, nem áll meg, ha a közben fékezik, a hatásfok viszont pocsék lesz. Egyfelől kell egy jó irányba haladó sín. Másfelől a mozdony, ha kell fékezetlenül húzza a szerelvényt, ha kell viszont álljon le a mozdony és kapcsoljon be a fékrendszer.

Visszatérve a „független” igazságszolgáltatásra, az igazságszolgáltatás csak egy hatalmi ellensúly, hatalmi fék, a sok közül. Másrészt hatalmi ágról, ágakról, kvázi kettős, vagy hármas hatalomról beszélni, több szempontból is elég nagy ostobaság. (Ide szokták keverni még a végrehajtó hatalmat is keverni, mint hatalmi ágat.) De nem is lenne jó, ha kettő, vagy három egymással szemben álló, egymást semlegesítő, egymást ütő hatalom lenne. Mindenképpen szükség van egy főhatalomra.  De akkor mi a megoldás?

Három lehetséges megoldás rajzolódik ki, de ehhez ki kell nyitni a problémakört.

A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusának alapvető hibái.

Egyfelől azt láthatjuk, és az ABDK ábrából kiderül, hogy van vagy 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozó tényező), de valójában még együtt sem elegendők. És ráadásuk van még ezen kívül 16 komoly hatalomkorlátozó módszer, azaz belső tényező.

Nem elegendők, mert előfordulhat pl. magyar történéseket alapul véve, hogy van egy csapnivaló hazudós, kvázi választási csalással hatalomra jutó, és az országot eladósító legfelső jogalkotó hatalom, akit a lakosság nagyobb része idő előtt le akar váltani, de nem tud. Ráadásul, mire észbe kap a nép, a hibák sokasága már el lett követve.

És előfordulhat, hogy egy másik legfelső jogalkotó hatalom a kétharmad birtokában, gyakorlatilag azt tehet, amit akar. A választási törvényeket, a média törvényeket, akár az alkotmányt is a saját érdeke szerint alakíthatja. Csak a saját önkorlátozása szab határt, annak, hogy mennyire megy messzire, mekkora hatalmat szerez magának.

Szóval ezeknek egy jó, döntéshozó mechanizmusban nem szabadna előfordulni.

Még a lehetőségeket is kellene zárni, vagyis ezeknek nem szabadna előfordulni.

De felsorolnám a 10 hatalmi ellensúly (hatalmi fék, külső hatalomkorlátozó tényező) fajtát. Mindegyik elé oda lehet tenni „független és elfogulatlan”.

Az alkotmány és a törvények.

Az ellenzék, a „független” intézmények, a stabil jogalkalmazó felső közép, és középvezetés.

A „független” igazságszolgáltatás.

Az állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás.

A civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása (oknyomozó politikai sajtó), a művészetek, stb..

A közvetlen demokrácia.

A tüntetések, sztrájkok, stb.. melyek bár népi oldalról jönnek, de mégsem a közvetlen demokrácia kategóriájába esnek.

A piacgazdaság a versenygazdaság, és az, hogy a lakosság a saját döntésben választja ki e termelésen belül a termékeket, szolgáltatásokat.

Általában a szabályozott igazságos társadalmi, gazdasági és egyéb versenyek.

A kisközösségek, lakóközösségek (civil szféra) önrendelkezése.

Bizonyos nemzetközi szövetségek, és általában a külföld.

És van még 16 módszer-fajta, amire később térek vissza.

A következő megállapításokat tehetjük.

Bár van 10 hatalmi ellensúly hatalmi fék, de ezek még összesítve is kevesek.

Bár van 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék, de ezek mindegyike többé-kevésbé hiányos, többé-kevésbe mindegyik hiányában van a függetlenségnek és az elfogulatlanságnak.

Akár 20-ra is növelhetjük az ilyen típusú és hiányos hatalmi ellensúlyokat, hatalmi fékeket, az sem lesz elég, hiszen a 10 is kevés.

Ezek mellett szükség van olyan hatalmi ellensúlyra, fékre, ami valóban komoly erőt képvisel. És ez csak a közvetlen demokrácia lehet. Már csak azért is, mert a közvetlen demokráciára hatnak legkevésbé a vezetés szükségszerű negatívumai.

És akkor felsorolom a jelen döntéshozó mechanizmus alapvető hibáit és a lényegi megoldásokat, feladatokat is.

1. A legfelső jogalkotó vezetésnek is olyan a szerkezete hogy a valóságos hatalom néhány ember kezében marad.

2. A jogalkotás olyan hatalmas hatalom, hogy azt semmi nem képes rendesen ellensúlyozni.

Ebből a kettőből az ered, hogy hiába van 10-20 ellenhatalom, addig a helyzet lényegében nem javul, míg a legfelső jogalkotó vezetés szerkezete sem lesz alaposan megváltoztatva. A legfelső jogalkotó vezetés alapvető szerkezetváltozása egy fontos feladat.

3. Jelenleg a legfőbb ellensúly, hatalmi fék, a közvetlen demokrácia gyenge színvonalú.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a közvetlen demokrácia nem lesz magasabb színvonalú. Ez szintén fontos feladat.

4. Bár sok a hatalmi ellensúly, de nincs igazi függetlenség, elfogulatlanság.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a függetlenség, elfogulatlanság ténylegesen nem növekszik. És itt jönnek majd a módszerek. Két ága van azért ennek a problémának. A független elfogulatlan vezető-kiválasztás, leváltás. És független szabad működés.

Mindez fontos feladat.

5. Rendben van, hogy van hatalmi ellensúly, de mi biztosítja, hogy ez az ellensúly jó irányú ellensúly. Mert az is lehet, hogy éppen a főhatalom menne jó irányban, és ellensúly menne rossz irányba. (Attól hogy hatalmi fékek fékezik haladást, szerelvény akár a rossz irány felé haladhat.)

Feladat, hogy pl. az alkotmánynak biztosítani, kellene a demokratizálódás, és az igazságosság irányát. Ez is fontos feladat. Jelenleg ez nincs biztosítva.

6. Jelenleg túlságosan érvényesülnek a vezetés szükségszerű negatívumai (elvtelen hatalmi szövetségek, rendszeregyetértés, érdekszövetség, elvtelen hatalmi harc, populista politika, érdektelenség, személyes anyagi hatalmi előnyök, korrupció, stb..)

Csökkenteni kell a vezetés szükségszerű negatívumait. Bár ez elsősorban az elfogulatlan vezető-kiválasztással, leváltással és független elfogulatlan működéssel lehetséges, de azért vannak más feladatok is.

7. Jelenleg nincs megoldva, hogy legyen egy főhatalom, de ez a főhatalom mégis korlátozva legyen.

Jelenleg a főhatalom és a hatalmi ellensúlyok (hatalmi fékek) között túl nagy a hatalmi különbség. Az egyes hatalmi rétegek között jelenleg két fok az eltérés, el kell érni, hogy csak egy fok, vagy inkább csak fél fok legyen a különbség. És el kell érni azt, hogyha a hatalmi ellensúlyok fele mást akar, akkor már átbillenjen a mérleg. Vagyis a főhatalomnak nagyobbnak kell lenni, mint bármelyik ellenhatalomnak de nem szabad nagyobbnak lenni, mint az ellenhatalmak összességének. Ezt pedig úgy lehet megoldani, hogy a legfelső jogalkotó hatalmát valamennyire csökkentik a felső-közép vezetés, a középvezetés hatalmát kevéssel növelik. A piacgazdaság, versenygazdaság önrendelkezését úgy növelik, hogy abból kimarad a nagytőke hatalmának növelése. A népréteg, a kisközösségek, hatalmát önrendelkezését (és demokráciaszintjét) növelik. Mindez szabályozási feladat.

A döntéshozó mechanizmus az ABDK ábra szerint.

(Bár az előzőkben is erről volt szó.)

A meglehetősen bonyolult ábra sajnos alapos tanulmányozást igényel.

Ezért megpróbálom összegezni az ábrát.

Az ábra tartalmazza a tíz hatalmi ellensúlyt, ezeket már felsoroltam. Az ábra tartalmazza a hatalmi, önrendelkezési rétegeket, és csoportokat, ezeket nem sorolom fel.

Az ábra nyilak formájában tartalmazza a legfőbb hatásokat, szabályozásokat, erre sem térek ki. 

Kitérek viszont a 16 hatalomkorlátozó módszerre (belső vezetésre, vonatkozó tényezőre.) de ezeket rögtőn egyféle kategorizálásban sorolom fel.

1. A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze:

A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása.

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

2. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei:

A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Általában pontosabb felelősségre vonás. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. Stb..

3. Szabályozásokkal, törvényekkel a szükségszerű negatívumok csökkentése.

4. Az egyéb hatalomnormalizáló tényezők, módszerek, ill., az „stb.” legalább az alábbiakat tartalmazzák:

A programalkotó, programszelekció mechanizmus problémája.

A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

A pártrendszer és többpártrendszer problémája.

Itt is elmondom: el kell ismerni a jelen rendszer, rendelkezik a történelem viszonylag legdemokratikusabb legjobb döntéshozó mechanizmusával. Azonban ez csak egy viszonylagos jóság. Ha hibákat és a megvalósítatlan feladatokat nézzük, akkor ez a döntéshozó mechanizmus nagyon messze van a „jótól”.

E, vagyis a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyféle tematizálása.

Melyek azok a témák, amik nem itt vannak részletezve.

Mindegyikhez hozzá lehet tenni: és azok fejlesztéséről. Ugyanis azzal is fejlődik a döntéshozó mechanizmus, ha az alábbiak fejlődnek.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a jogról, az alkotmányról, a törvényekről, az igazságszolgáltatásról. Itt csak a fejlődésbiztosítás tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a vezetés szükségszerű negatívumairól.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a társadalomtudományról, oktatásról, tájékoztatásról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a magángazdaságról, a piacgazdaságról, versenygazdaságról, és nagytőke problémájáról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, az államról és a civil szféra, ill. piacgazdaság viszonyáról, itt csak a zavarosság tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a kisközségekről, a civil szféráról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a versenyekről.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a nemzetközi szövetségekről, a külföldről, itt csak bizonyos vonatkozásban jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a rendszer, társadalom hatalmi önrendelkezési szerkezetéről (7. hiba és faladat.) Több tanulmányrészben van arról az általános feladatról szó, hogy általában (szinte minden hatalmi ellensúly tekintetében) növelni kell az önrendelkezést és a demokráciaszintet.

A demokráciáról, a közvetlen demokráciáról több helyen van szó. Itt ebben a vonatkozásban van szó a közvetlen demokráciáról: hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

Ezek után: mely témákról szól ez a tanulmányrész:

(Mint látható elsősorban a módszerekről szól.)

1. Bevezető elmélkedések a döntéshozó mechanizmusról.

2. Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

3. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

4. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei.

5. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

6. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.)

Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb..

7. Általában a decentralizáció pontosítása.

8. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

9. Általában, a vezetői felelősségre vonás

részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása.

10. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése.

11. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

12. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..

A fentiek egyben a döntéshozó mechanizmus alapvető feladatai.

E tanulmányrész lényegében arról szól, hogy ezen alapvető feladatok miért szükségesek, és konkrétabban hogyan lehet azokat magvalósítani.

Az A/1 ábra szerint van ez a tanulmányrész felépítve.

Ismétlés.

A hatóságok valójában azt szolgálnák, hogy az egyértelmű ügyeket a bíróságok helyett megoldják. Egyszerű, ésszerű munkamegosztásról lenne szó, egyértelmű (ezért egyszerű) ügyek hatóságok, bonyolultabb, nehezebb ügyek, bíróság. Az egyértelműséget viszonylag könnyű megállapítani: amennyiben világos, hogy ki a rosszhiszemű érdemtelenül károsító (egyben hasznosuló), és ki a jóhiszemű érdemtelenül károsított, akkor egyértelmű az ügy. Jelenleg azonban a hatóságok nem töltik be ezt a szerepüket. Sőt a bíróságok megléte, a bíróságok működése, jó ürügy számukra, hogy lerázzák az állampolgárt: lehet pereskedni, menjen pereskedni. Miközben ők is mindenki tudja, hogy ez az esetek többségében, az egyszerű állampolgárnak értelmetlen, és kvázi lehetetlen a pereskedés, mivel az többszázezer forintba  kerül és 2-4 évig tart, és akkor még mindig hátra van a végrehajtás, ami szintén pénzbe, intézésbe, idegeskedésbe kerül, és végeredmény is bizonytalan. Mindez egyébként azt jelenti, hogy a bíróság intézménye sem tölti be szerepét. Visszatérve, és persze a hatóságok sem töltik be a szerepüket, mert az elsődleges szempontjuk az állampolgárok lerázása (kevés munka sok pénzért -  elv alapján). Sem hatóságok, sem a bíróságok, akkor senki.

Ismétlés

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van a háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy hogy e mögött ez a cél áll: mindez (rend fegyelem, jó működés azért szükséges, hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért – addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, a szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás, az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás maggyőzés kevésbé szól a jelenről inkábba a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövő aspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak.  A jobb társadalomhoz mindkettő szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól. 

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői.

Az eseti, közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat, akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb, rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. Azért az állatoknál is van családi „szerető” közösség, utódgondozás, stb.. A végső megoldás, az állatnál, embernél is, logikusan csak az erőszak lehet. De az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy általában nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, mert a törvényszerűségek, azok háttérigazságok. Ha pedig nincs vagy hiányosabb a szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz, hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben (népsanyargatás, stb..) is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és a direkt szabályozás egyik viszonya tehát, hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép az indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is. És valamivel kaotikusabb rendezetlenebb állapot alakul ki.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal (társadalmi törvényszerűségekkel) és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő a probléma, hogy a jövőben el lehet érni: az állam a népért van a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog,  de úgy, hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása, ne vegzálja szabályozottat) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak, és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes árnyalt. 

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az a részletes, árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás is. Illetve, a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság  elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő. Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, és sok feltétel van, stb., (ez tehát egy részletes árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érintheti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak hogy adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó mindenkire kiterjedő ellenőrzési, ill. jogorvoslati rendszer kialakítása. 

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt sokak valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom, hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

1. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.)

2. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet vegzáló szabályozás.

3. Árnyatlan, igazságtalan szabályzás.

4. Árnyalatlan, igazságtalan szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja.  

5. Ezek átmenetei.)

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat.  Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális, tökéletes, ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Egy hasonlat.

A jövő szabályai, törvényei, remek, részleteiben is kidogozott „építmények” lesznek, amelyeken „nagyon sokat dolgozik” a szabályozó (a jogalkotó), a szabályozott kényelemesen élhet ebben az építményben. A vezetés, jogalkotás minőségi munkája jelenti a sokat dolgozást, amelynek gyorsaságát és minőségét meghatározza a jogalkotó tudása, elsősorban szabályozással, törvénykezéssel kapcsolatos ismeretei. Jelenleg csak összetákolt kunyhók a szabályok, a tervezők is ezen a szinten állnak. A jövő jogalkotója olyan szinten lesz, mint a felhőkarcolók tervezője, aki még arra is figyel, hogy a lakók, a használók igényeit beépítse az építménybe. Ha az ember képes nagy, bonyolult, de jó minőségű építményeket viszonylag gyorsan létrehozni, akkor a szabályozás, törvénykezés területén is képes hasonló teljesítményre.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban az ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg. A szabályozás részletessége árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magukra hoz részletes szabályozást, az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, ezeket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert, a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés, egyben faladat is, a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai. 

Folytassuk a következő az ismétléssel.

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. Elméleti rendszertényező.

Ez esetben a konklúziókkal kezdem, és nem azzal, hogyan jutottam el a konklúziókig.

A hatalommegosztás többek között azért szükséges, hogy ne kerüljön őrült, zsarnok vezetés, annak modern fajtája a hatalomba. Illetve, azért szükséges, hogy a legjobb döntések jöjjenek létre.

A hatalommegosztás fő tényezői.

A (felső) írott szabályozat, törvények. (Alkotmány, alapelveket, alapprogramokat tartalmazó törvények, magasabb rendű törvények, általános kerettörvények, vezetésre, döntéshozásra vonatkozó törvények, hatalomelosztással kapcsolatos törvények, eljárási szabályok, stb.. Minden állami törvény, ami, nem szaktörvény, részlet-törvény, nem kevésbé fontos, viszonylag egyedi dolgokat szabályozó törvény.)

A közvetlen demokrácia (vezetetés nélküli népi irányítás).

A direkt hatalommegosztás lehetséges főbb fajtái.

A létszám szerinti (lakóhelyi, vagy más közösségek)

A szakügyek szerinti.

A hatalmi fajták szerinti (Jogalkotó, javaslattevő, szaktörvénykező, jogalkalmazó, ellenőrző, felügyelő, bűnösség-megállapító, büntetés kiszabó, stb.)

Egyéb direkt hatalommegosztások nem lehetségesek, ez a három lehetséges. Egyéb hatalommegosztások nem lehetségesek ez az öt (írott, felső szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, létszám szerinti, szakügyek szerinti, hatalomfajták szerinti hatalommegosztások) lehetséges.

Lényeges megállapítások.

A teljes írott szabályzat, törvények szerinti irányítás a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt, az írott (felső) szabályzat, törvények, az egyik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozattan növelni, fejleszteni szükséges.

A teljes közvetlen demokrácia (vezetés nélküli irányítás) a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt a közvetlen demokrácia, a másik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozottan növelni, fejleszteni szükséges.

Mivel a jelenben, közeljövőben (30 év) a teljes írott (felső) szabályzat törvények és a teljes közvetlen demokrácia nem lehetséges, és a kettő kombinációja sem lehetséges (nem lehet teljes és jó), ezért szükség van a vezetésre. Ha pedig szükséges a vezetés, akkor szükséges a direkt hatalommegosztás is, főleg akkor, ha az írott szabályzat és közvetlen demokrácia messze nem teljes.

A direkt hatalommegosztások (létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) nem biztosítják a szükséges hatalommegosztást és nem is lehetségesek. A direkt hatalommegosztások, az első kettőhöz képest kevésbé fontos demokratizáló tényezők. Ezzel együtt a direkt hatalommegosztások főleg azok rendezett logikus és illeszkedő ötvözete, fontos demokratizáló tényező, a jövőben növelni, fejleszteni szükséges.

Nem lehetségesek a direkt hatalommegosztások sem külön, sem azok ötvözete, kombinációja, mint teljes megoldások, mert.

A nemzet, a rendszer egységes dolog, nem lehet teljesen részekre szabdalni.

Nem lehetséges, mert szinte szükségszerűn kialakulnak a főhatalmak, kialakul a hatalom koncentrációja, kialakulnak a „legerősebb” emberek.

Nem lehetséges, mint teljes megoldás, mert adott létszámban (adott közösségben) adott szakügyben, adott hatalomfajtában, is kialakulhat a teljhatalom, és akkor az kvázi zsarnoksághoz, ill. rossz döntésekhez, irányításhoz vezet.

Fontosabb a hatalomszétválasztás erőssége, valódisága, mint a kis részekre való bontás.

Az optimális hatalommegosztást csak a három, illetve öt tényező (írott szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, direkt hatalommegosztás, létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) logikus szervezett átgondolt ötvözete, kombinációja hozhatja létre.

A jelenlegi hatalommegosztás elsősorban azért aránytalan, igazságtalan, mert hiányos rendezetlen az írott (felső) szabályzat, törvénykezés, és főleg mert hiányos a közvetlen demokrácia, de azért más hatalommegosztási problémák is vannak.

Az alapvető hatalomfajták.

Amiket csak másodlagosan kell a hatalommegosztásba belekeverni.

A kritikai hatalom, a szóbeli kritizálás lehetősége.

A társadalmi hatalom. Pl. egy orvos hatalma a páciens felett, a szülő hatalma, a gyereke felett. Idetartozik a magángazdasági munkavezető, tulajdonos hatalma, de itt jelentkezik a nagytőke problémája. És idetartozna a kisközösségek, civil szervezetek, beleértve az igazi önkormányzatokat, vezetőinek hatalma. Illetve a nem állami tudatformálók hatalma, bár itt is van egy kérdéses rész, a nagyobb magánmédiák tudatformáló hatalma.

A tudatformáló hatalmat, elsősorban az állami tudatformáló hatalmat egyszerűen azért érdemes külön kezelni, mert e nélkül is igen bonyolult lesz a hatalmi, szabályozási térkép.

Hatalomfajták, amiket feltételen figyelembe kell venni.

A szabályozási, törvényhozási hatalom. (A jogalkotó, szabályozó, törvényhozó hatalma.) Az alapvető elv és programalakítási hatalom. Az ellenőrzési hatalom (ez kérdéses hatalom.) A felügyeleti hatalom (ez értelmezés kérdése). (Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom.) Az intézkedési, tárgyalási hatalom. A szaktörvénykezési, és részlettörvénykezési hatalom. A vezetés-kinevezési és leváltási hatalom. A büntetési hatalom (a büntető hatalma). A bűn-megállapítási hatalom, amely részben, elválasztható a büntetési hatalomtól.

(Valójában ez értelmezhetetlen: végrehajtói hatalom.)

Tovább van a direkt hatalom és a nyomásgyakorlás hatalma.

Elmondható a jól ismert mondat: a hatalomfajták összefüggnek, nincs éles határvonal, vannak átmenetek, de azért különbözőnek.

Néhány alapvető szabályozás, törvénykezés.

A társadalmi egység kívülről jövő szabályozása, törvényei. Ez lehet: erős részletes. Részben limitált, alternatívált (kevésbé erős, részletes). Lehetségesen teljesen limitált, alternatívált szabályozás, törvénykezés (még kevésbé erős, részletes).

A társadalmi egység belső (önálló) szabályozása, törvényei.

Ezek, a külső és belső szabályozás, törvénykezés ötvözete ill. aránya.

Továbbá, a felső írott szabályzat, törvénykezés szabályozása, törvénykezése.

Az állam illetve legfelső (elit) vezetés szabályozása, törvénykezése.

(Ehhez illetve egymáshoz lehet viszonyítani a hatalmakat, és a szabályozásokat.)

Továbbá, a társadalmi egységek egymásra ható szabályozása.

Továbbá, egyoldalú szabályozás, törvénykezés, nincs visszahatás. Van visszahatás, de jóval kisebb, mint a főhatás. Kétoldalú, a hatás, visszahatás közel egyenlő. Vannak még hatalmi, szabályozási körök.

A jog kapcsolódása mindehhez. Szabályozások, törvények, amelyek magáról hatalommegosztásról szólnak, amelyek meghatározzák hatalom és a szabályozás nagyságát, irányát. És maguk a szabályozások, törvények, amelyek bármiről szólhatnak, amiket a hatalmi egységek alkotnak.

A társadalmi (rendszer) egységek vázlatos felsorolása.

Az állam, ill. a legfelső vezetés. Az állam, ill. a középvezetés. Ennek egy másik felosztása hatalmi fajták szerint. Jogalkotás. Szaktörvénykezés, részlettörvénykezés. Jogalkalmazás. A jogalkalmazás külön része, az igazságszolgáltatás, amely rendelkezik a büntetési hatalommal, ill. a bűn-megállapítási hatalommal. (Bár bizonyos értelemben a vezetés-kinevezés leváltás, a jövedelem-megállapítás, és sok elmarasztalás, jutalom is egyfajta büntetési hatalom. Talán a bűn nagysága itt a választóvonal.) Ugyanakkor ez bűntető hatalom és általában a jogalkalmazó hatalom kevés szabályozási, törvényhozási hatalommal rendelkezhet. Jelenleg ez nagyjából így van, a direkt hatalommegosztással kisebb baj van, mint a közvetlen demokráciával.   A jogalkalmazók (nemcsak a bíróság, ügyészség), általában rendelkeznek valamennyi büntető, szankcionáló hatalommal. A jogalkalmazók (részben szaktörvénykezők, részlet-törvénykezők) közé sorolhatók az állam kihelyezett hivatalai, a polgármesteri hivatalok. És még sok minden.

Tovább egység, a magángazdaság, mint egyfajta civilszféra. További egység a klasszikus civilszféra, civilszervezetek, kisközösségek. Ide tartoznának az igaz önkormányzatok, amelyek jelenleg össze vannak mosva az állam kihelyezett hivatalaival.

És a végső egység, a magányszemélyek, az állampolgárok, a családok, háztartások, magánszféra, másképpen a nép a lakosság egysége.

Szélesebb értelemben a nép, az egyének, állampolgárok egységnek és civil szféra egységének együttese.

Akár külön hatalmi egységnek vehető az írott felső szabályzat, törvények.

Ezen egységek, (és az alegységek között is) hatnak a hatalmak. 

Mindazt amit itt leírtam illene bizonyítani legalábbis az egyszerű, logikus gondolatokkal. Sajnos még a vázlatos bizonyítás sem fér bele ebbe a tanulmányba, ezért csak néhány rendezetlen gondolat.

Ha lenne a vezetésre (minden ágra, jogalkotásra, jogalkalmazásra, stb.) vonatkozó részletes szabályozás, mikor, mit lehet tenni (ezt a szabályozást a nép a tudományos vezetés, stb. hozná össze), akkor kvázi megszűnne a vezetés hatalma, saját döntése. Akkor egy számítógép is képes lenne irányítani. Igen de minden részletre nem terjedhet ki a szabályozás. Már azért, sem mert mindig jöhetnek új helyzetek. És ellenőrzésre is szükség van, ami emberi munka. És az ellenőrzések utáni intézkedésekre is. És főleg mi lenne akkor, e szabályzat fejlesztésével. Mert minden szabályzatnak fejlődnie kell. Tehát szükség van emberi döntéshozásra és vezetésre.

Minden szabályt, törvényt nem hozhat a nép, mert azért a vezetés jó esetben két fokkal okosabb, hozzáértőbb, mint a nép, és mert az nagyon lassú, körülményes lenne. Vannak gyors és szaktudást igénylő döntések. Tehát szükség van vezetésre.

Tehát elvileg ez a kettő válthatná ki a vezetést, de nem tudja. Ha pedig van vezetés, akkor fennáll annak az esélye, hogy a vezetés kezébe kaparintva szinte minden hatalmat, kialakul egy zsarnoki hatalomérdekelt irányítás. Ezért szükségesek más módszerek is, amelyek ezt megakadályozzák, ezek elsősorban a direkt hatalommegosztások. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az írott felső szabályozás és a közvetlen demokrácia fölösleges, (nagyon is szükséges), csak azt, hogy ezek önmagukban nem elégségesek. De az egyéb hatalommegosztások sem érnek sokat (sőt még kevesebbet érnek) az írott felső szabályzat, törvények és a közvetlen demokrácia nélkül.

A jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása. Te hozhatod a törvényeket, de az alkalmazásukba nem szólhatsz bele, te pedig alkalmazod a törvényeket, de a létrehozásukba nem szólhatsz bele. Nem teljesen értelmetlen ez, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Gyakorlatilag inkább ez a helyesebb: főleg (nem kizárólag te hozod a törvényeket) de azokat csak behatárolva alkalmazhatod. Te viszont alkalmazod a törvényeket, azért behatárolva vehetsz részt a törvényhozásba.

A jogalkalmazónak egyébként is van egy olyan korlátlan hatalma, hogy hozhat olyan törvényt, amely saját kezébe adja pl. a jogalkalmazást, a büntetést stb.. Ezért a legfontosabb, hogy a jogalkotás is szabályozva legyen, hatalommegosztott legyen, ez elsősorban a kötelező közvetlen demokráciával lehetséges, amit viszont az írott felső törvény garantálhat.

Az ellenőrzés azért nem igazi hatalom, mert az ellenőrzés eredményét át kell, hogy adja vagy a szabályozónak, vagy a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, és végül is ezek döntenek a szankciókról, jutalmakról. A szankció, ill. a jutalmazás lehetősége adja az igazi hatalmat. Ettől függetlenül érdemes az ellenőrzésnek is függetlennek, elfogulatlannak lenni.

A felső szabályozás nem választható szét az alapelvek, alapprogramok megállapítástól. A szaktörvények, a részlettörvények megalkotása már nagyjából szétválasztható. És a vezetés-kinevezés, leváltás is nagyjából szétválasztható a szabályozástól, ugyanúgy ahogy a büntető hatalma is szétválasztható a szabályozástól. Az elit vezetés ezért szükségszerűen a következő hatalommal rendelkezhet: szabályozó, törvénykezési hatalom, alapelv és alapprogram megállapító hatalom, másokkal, a néppel megosztva, ehhez kapcsolódhat az ellenőrzési és felügyeleti hatalom. Az is felügyelet, ha az ellenőrzését mérlegelve alkotják meg a szabályozást. Ha így értelmezzük a felügyeletet, akkor a felügyelet benne van, a legfelső jogalkotó vezetés munkájába.  Ha úgy értelmezzük, hogy az ellenőr átadja az ellenőrzés eredményét a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, akik e szerint ítélkezik, akkor a felügyelet az vezetésleváltó, kinevező, illetve a büntető tevékenységhez kapcsolódik. Valójában mindkettő felügyelet. Ugyanakkor kell legfelső felügyelőnek lenni, ami egy külön problémakör.

Térjünk rá, viszont a lényegre. A direkt hatalommegosztás jó esetben is, csak azt eredményezi, hogy az egyes emberek zsarnoksága igazságtalansága darabszámra csökken, de nagyságában nem biztos, hogy csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy sok embernek lehet kevés számú, de nagyfokú zsarnoksága, igazságtalansága, vagyis az összesített zsarnokság, igazságtalanság nem csökken jelentősen. Ez nevezhető hatalomdecentralizációnak, amely nem azonos a demokratizálással. Ezért szükséges a demokratikusan kialakított írott felső szabályozás, és a közvetlen demokrácia. Azért a hatalommegosztásnak, a hatalomdecentralizációnak is van előnye. Erre még visszatérek.

A fentiek magyarázata. Képzeljünk el egy olyan bírót, aki pl. csak száz ember felett ítélkezhet (létszám szerinti szétválasztás), aki pl. csak a rablások ügyében ítélkezhet (szakügyek szerinti szétválasztás), és aki csak bíráskodhat büntethet, nem hozhat törvényeket (hatalomfajta szerinti szétválasztás). Nos az ilyen bírónak nyilván kevés ügye lesz, de abban a kevés ügyben, ha nincs hatalmi fékje, nincs rá kötelező szabályzat, nincs külső ellenőrzés, stb., akkor abszolút igazságtalanul is ítélkezhet. A bíró helyébe tegyünk be egy olyan szabályozó embert, aki mondjuk csak az építési ügyekben, szabályozhat (szakügyek szerinti szétválasztás), azt is csak 100 ember vonatkozásában. Erről az emberről is elmondható, nyilván kis problémakörben lesz hatásköre, de semmi sem garantálja, hogy abban a kis problémakörben, jól fog szabályozni. A saját kis területén elkövethet óriási hülyeséget. Ha pedig sok ilyen van, akkor az egész rendszer pocsék lesz.

Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges az optimális a direkt hatalommegosztáson gondolkodni, hanem azt, hogy önmagában ez kevés.  De azt is figyelembe kell venni, hogy hiába osztjuk fel hatalmat egészen apró darabokra, ha az nem igazán lesz elválasztva, akkor valójában nincs hatalommegosztás. Nincs elválasztva, mert a személyes érdek-összefonódások miatt összekapcsolódik a hatalom. Mert a hatalmi harc ill. a rendszeregyetértés miatt összekapcsolódik hatalom. Mert a pártok szerint osztódik el hatalom. És még lehetne sorolni. Egyébként pedig nem is jó, ha egészen apró darabokra tagolják szét a hatalmat, leginkább a létszám szerinti megosztás fölösleges.

Milyen viszonyban vannak direkt hatalommegosztások egymással?

Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer, a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

És milyen viszonyban van az írott felső szabályozás, a közvetlen demokrácia és direkt hatalommegosztás egymással? Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

A jövő társadalomtudományának e kérdésekre is válaszolni kell.

Érdemes pl. ezen a körön elgondolkodni. A közvetlen demokrácia a nép is alakítja az írott felső szabályzatot, amely a szabályzat tartalmazza a hatalommegosztás, és szabályozás térképét, amely hat a vezetés döntéseire, amely hat az írott felső szabályzatra, amely hat a közvetlen demokráciára. 

De ne csak a hatalommegosztásról gondolkodjunk, hanem az optimális szabályozáson.

Az nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi egységeknek különböző szabályozás jó. Pl. a vezetésnek erősebb részletesebb külső szabályozás kell, mint civilszférának, és a magánszférának, az állampolgároknak még ennél is limitáltabb, altenatíváltabb szabályozás a megfelelő. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a büntetésekre, az állampolgárnak, a vezetésnek és mindenkinek egyenlőnek kell lenni az igazságszolgáltatás vonatkozásában. Ráadásul a nagyobb társadalmi egységek kisebb egységekre tagolódnak, amelyek optimális szabályozása eltérhet a nagy egység szabályozástól. És az is nyilvánvaló, hogy a hatalom nagysága függ a szabályozás erősségétől, részletességétől. Tehát egy bonyolult hatalmi, szabályozási térkép bontakozik ki. A jövő társadalomtudományának meg kell rajzolni a társadalom, a rendszer, bonyolult, pontos de mégis átlátható, logikus, összeillő, egységes koncepciókon alapuló hatalmi, szabályozási térképét. Azt se felejtsük el, hogy ennek a térképnek pl., figyelembe kell venni az arányos és igazságos hatalomelosztást is. Jelenleg is van hatalommegosztás, szabályozás tehát ennek van valamilyen zavaros térképe, de ez nemhogy, megszerkesztve, megtervezve, megrajzolva, de feltárva sincs. A jelen rendszer tódózót-foltozott, a hatalmi viszonyok, a szabályozás logikátlan zavaros, igazságtalan. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak, azt hogy zavarosak rosszak, károsak ezek a viszonyok.

Annak tükrében, hogy elméletileg létezik egy bonyolult, de optimális hatalmi, szabályozási térkép, szerkezet, be kell vallanom, hogy az én elmélkedéseim, amelyek hatalomról, szabályozásról szólnak erősen hiányosak. Nem hamisak, de hiányosak.

A hatalommegosztás előnye elemi szinten átgondolva.

Válasszuk szét a problémát.

A jövőben lesz egy független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A múltban és a jelenben nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A leváltás azért szükséges, mert pl. menetközben is, meghülyülhet a vezető.

Az egyszerű modellben 10 ezer embernek van 1 mindenható vezetője, ekkor nincs hatalommegosztás. Vagy 10 ezer embernek van 100 vezetője, vannak jogalkotói, ellenőrei, rendőrfőnöke, ügyésze, bírója, és még sorolhatnám, ez a hatalommegosztott modell.

Feltételezzük, hogy van jó vezetéskijelölés, leváltás és nincs hatalommegosztás.

Egy jó mindenható vezető kerül az élre. Hiába jó ez a vezető, egyszerűen fizikailag képtelen mindenre odafigyelni. Ezért a jó vezető kijelöl jó vezetőtársakat. Ekkor viszont már lesz hatalommegosztás. Sőt bizonyos értelemben jó vezetés-kijelölés lesz.

(Itt bekapcsolódik egy másik kérdés: ezek szerint elég egyszer egy jó teljehatalmú vezetőt kijelölni és rendben megy minden. Illetve, elég a független, jó vezetéskijelölés, leváltás a többi mellékes.

A cáfolathoz tisztázni kell mit jelent: nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás?

Ezt jelenti: negyedrészben erőszakos, vagy trükkös hatalmi puccsal jut hatalomra, negyedrészben születési előjogok miatt, negyedrészben más véletlenszerűség miatt, negyedrészben a regnáló vezetés jelöli ki. Összességében véletlenszerűen alakul, egyenlő eséllyel kialakulhat jó, vagy rossz vezetés. Tulajdonképpen, ha nincs jó vezetéskijelölés, leváltás akkor 75% esélye van a rossz vezetés kialakulásának 25% esélye van a jó vezetés kialakulásnak, de ettől most tekintsünk el. És attól is tekintsünk el, hogy nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás közvetlen demokrácia nélkül.

A lényeg az, hogy nem így működik a dolog: a jó vezető kijelöli a jó társait, és kijelöli a jó utódját, majd az is így tesz, és így megy a dolog az idő végéig. Pl. valószínűleg előbb-utóbb, de inkább előbb, létrejön egy trükkös hatalomváltás, amely során rossz vezető jut hatalomra. Vagy pl. a jó vezető, kijelöli a jó vezetőtársait, de itt is beléphet hiba, vagy trükkös megtévesztés. A jó vezető is tévedhet, vagy megtéveszthetik, vagy akár meg is gyilkolhatják.

Ezzel együtt a független jó vezetéskijelölés, leváltás egy nagyon fontos demokratizáló tényező, de nem az egyedüli.)

A másik variáció, nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás, (jelenleg is ez a helyzet), ekkor egyenlő eséllyel véletlenszerűen kerülhetnek hatalomra jó és rossz vezetők.

Nézzük meg hogy ekkor hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Pontosabban, ha rossz vezető, vezetők kerülnek hatalomra akkor a hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Ha rossz egyszemélyes mindenható vezető kerül hatalomra, akkor ő nem vezetőtársakat választ, hanem olyan szolgákat, akik megkönnyítik a vezetését, de lényegileg nem szólnak bele a vezetésbe. Ez a vezető pl. négy évig uralkodik ez alatt az egész vezetés rossz lesz, tönkreteszi a vezetettek életét. Ha hatalommegosztás van, akkor még rosszabb esetben is lesz egy 20%-nyi jó vezető, a sok vezető egy része szükségszerűen jó marad. Vagyis ha nincs hatalommegosztás, akkor rossz (egyszemélyes, mindenható) vezető esetén 100%-os a tönkretétel (a károkozás), ha van hatalommegosztás, akkor rosszabb esetben 80%-os, vagy annál kisebb a tönkretétel (károkozás), mert a sok kisvezető egy része valószínűleg, általában, nem rossz.

Ez tehát a hatalommegosztás, a hatalomdecentralizáció előnye.

Ismétlés.

A jövő fejlettebb rendszerében, a társadalom legfőbb értékrendje (a szükségletek, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, természetóvás, tudás, kultúra, anyagi szükségletek, prioritási sorrendje) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.

Egyik, másik szükséglet jelenleg is áttételesen megjelenik az alkotmányban, de elég zavaros ez a megjelenés, nincs pontos értékrend (prioritási sorrend). És jelenleg a népréteg, többség érdemlegesen nem vesz részt, az alkotmány alakításában. A jövőben a népréteg, többség véleménye is alakítja az alkotmányt, szükségletek prioritási sorrendjét pedig elsősorban a népréteg, többség véleménye határozza meg. Az alkotmány a legfőbb, a vezérlő, és egyben a lassan változtatható elvek, törvények gyűjteménye. (Az alkotmánynak lesz egy lassan változtatható része és lesz egy nagyon lassan változtatható része.) Az alkotmány fogja meghatározni, hogy többek között az igazságosság szükséglete, mely szorosan összefügg a biztonsággal, a társadalom számára milyen prioritású. És persze a jövő alkotmánya a többi fontos szükségletet (az önrendelkezést, az egészséget, az egészséges környezetet, természetet, a tudást, az anyagi (testi, tárgyi) szükségelteket, stb. szépen, pontosan a helyére teszi. És ez az alkotmányos társadalmi értékrend sok mindent meghatároz, meghatározza az állam nagyságát, szerepét, az államon belüli területek prioritását, meghatározza a költségvetést is. Ugyanis a társadalom számára fontosabb szükségletekre természetesen több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani.

(Itt is felvetődik azon általános társadalomtudományos probléma, hogy a társadalmi átalakulás, a törvények elvek átalakulása, tervezett legyen (előre tervezésről van szó), avagy „most már lépni kell, mert már ránk szakad ház” jellegű legyen.

Ezt a jelleget így is nevezhetjük: most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás. Vagy így: lépni kell, mert probléma van. Vagy így: az apró kisebb, közepesebb problémák kierőszakolják a szükséges változásokat és ezek változásával, a nagy dolgok is fokozatosan változnak.

Ez utóbbira mondhatja a felületes gondolkodó, hogy csak akkor kell változtatni, ha a változás biztosan megérett, ha már egyértelműen kirajzolódik a jó út. Vagyis nincs szükség különösebb tervezésre.

Valójában is-is a megoldás, de a változásnak elsősorban tervezettnek kell lenni.   Sok helyen, módón bizonygatom, hogy miért szükséges a tervezett változás. Ugyanakkor a jellemzően a kis problémák oldaláról jövő „most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás”, jellegű változás is szükséges. Azért is szükséges, mert nem biztos, hogy tervezett változás mindig, mindenben jó, ekkor a tervekhez való ragaszkodás helyett „a lépni kell, mert probléma van” megoldást kell választani. Ugyanakkor a „most már lépni kell, mert ránk szakad a ház” jellegű változás önmagában azért sem jó, mert bizony a határvonal bizonytalan és könnyen elcsúszhat. Vagyis mire lépünk, már ránk szakadt a ház.)

Sok helyen, módón elmondom, hogy miért fontos az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, az egészség, a természetvédelem, a tudás szükséglete. Mindegyikről elmondom, hogy ezek nem csak önmagukban álló szükségletek, de az anyagi, (tárgyi, testi) szükséglet-kielégítés csak akkor lehetséges, ha magas szintű az igazságszolgáltatás (ha tisztességes gazdaság), ha nagy biztonság van, ha jó egészségi állapot van, ha a természet védett, (nincs természetrombolás), és ha magas szintű az emberek tudása. A jelenlegi felfogás, miszerint a legfontosabb az anyagi szükséglet és erre kell direkt fordítani a legjelentősebb időt, energiát, munkát, pénzt több szempontból is téves. Egyrészt azért téves, mert a többi szükséglet is fontos közvetlen szükséglet. Vagyis az emberek többsége nem érzi jól magát, ha viszonylag gazdag de, nincs igazságosság körülötte, nem biztonságos az élete, nincs önrendelkezése, nem egészséges, nincs tudása, a természet pusztul körülötte. De még fontosabb, hogy az emberek többsége nem is lehet gazdag, ha igazságtalanság, tisztességtelenség van, ha nem egészséges, ha pusztul a természet, ha nincs tudása. De mit is jelent ez konkrétabban. Mondjuk azt, hogy a társadalom, beleértve az államot is, energiáit, idejét, munkáját, pénzét, hét közel egyenlő részre kell felosztani. Egy rész menne az igazságosságra, igazságszolgáltatásra, egy rész menne a biztonságra (beleértve a szociálpolitikát), egy rész menne az egészségre, egy rész menne a környezetvédelemre, egy rész menne a tudásra, egy rész menne az anyagi szükségletekre, valamint a hetedik rész megoszlana az önrendelkezés, a kultúra és egyéb szükségletek között.

Jelenleg az idő energia, munka, pénz legalább fele az anyagi szükségletekre fordítódik, de az nagyon rossz hatásfokkal működik mert a többi szükséglet hiánya lerontja. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleginél sokkal több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani az igazságosságra, a biztonságra, az egészségre, a természetóvásra (beleértve a környezetkímélő energia-előállítást), a tudásra és az önrendelkezésre, valamint a kultúrára (beleértve a sportot is). Így az anyagi szükségletek kielégítésére a vagy-vagy elosztás értelmében kevesebb jut, azonban még az anyagi szükségeltek kielégítése sem csökken. Így is fogalmazhatok: az egészséges, jó, helyes struktúra, hatékony működést hoz létre. A jelen rossz struktúrája pedig rossz hatékonyságú működést hoz létre.

A közel egyenlő részek, amelyek azonban mégsem egyenlők, azonban pontosítani kell, erről szól pl. a költségvetési szavazólap. Persze a pontos költségvetés attól is függ, hogy mit hová sorolunk. Mert sok helyre lehet besorolni a dolgokat. Az elmondott lényegnek azonban emiatt nem szabad elsikkadni.

És mindez persze valahogy az alkotmányban is megjelenne, természetesen a nép beleszólásával. És még egy gondolat. Talán hatalommegosztás miatt külön testületnek kellene az alkotmányírással foglalkozni. Mely testület el lenne választva az alkotmány védelmével foglalkozó testülettől és más jogalkotó testületektől is.

Mivel ezt a fejezetrészt nagyon sok helyen indokolt lenne megismételni egyszerűbb, ha ezeken a helyeken eme mondat jelenik meg.

Érdemes idekapcsolni az első tanulmányészben pontosabban a szükségeltekről szóló fejezetben található fejezetrészt, melynek címe a következő. A jövő fejlettebb rendszerében, a társdalom legfőbb értékrendje (a szükségletek prioritási sorrendjét) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.

Ismétlés

A társadalmi alapvető ellentmondásai és azok feloldása. Mi a helyes nézet, és ebből adódó cselekvés. A természettudományos igazságok, és a társadalomtudományos igazságok (a jó, kellemes, az igazságosság) igazságai, ezekből is társadalomtudományos alapigazságok.

Kezdjük onnan, hogy kétféle igazság van, az igaz, igazságai, és a jó a kellemes, az igazságosság igazságai. Az igaz, igazságait nevezhetjük az érzékelés az érzékszervek igazságainak is. (És nevezhetjük természettudományos igazságoknak is amennyiben az emberek kívüli világra jellemzőek.  A jó, a kellemes, az igazságosság (a hasznos a szép, stb.) igazságait, nevezhetjük az érzések, érzelmek igazságainak. (És nevezhetjük társadalomtudományos igazságoknak amennyiben azon világra jellemzőek, amelyben az ember áll a központban.)

Az érzékszervek igazságai (a műszerek mérése is végső soron az érzékszerveinken keresztül hatnak) bizonyíthatóbbak, konkrétabbak. Ez abból ered (abból is), hogy az érzékelés megfoghatóbb, konkrétabb és egységesebb, mint az érzése, érzelem.

Ebben a tanulmányban azt állítom, sok módón bizonyítom, hogy mindkét igazság a természet, Isten igazságai. Vagyis, hogy nem az ember hozza létre az igazságokat, az ember csak felfedezi, bizonyítja, alkalmazza az igazságokat.  Ugyanakkor itt egy másik állítást is teszek: a jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot.

Nézzünk pl. egy természettudományos igazságot: a föld gömbölyű és forog a tengelye körül.

Ezt viszonylag könnyű konkrétan bizonyítna. Pl. valaki kinéz egy űrhajóból, vagy onnan filmet készít. Vagy elindul egy hajóval, repülővel egy irányban és megérkezik oda, ahonnan elindult.  A közvetett bizonyítékok is elég konkrétak, így tehető össze a nap a hold, a csillagok, a bolygók mozgása logikusan. Ez az igazság, (a föld gömbölyű) akkor is gazság volt, amikor az emberek azt hitték, hogy nem gömbölyű. És akkor is igazság volt, amikor csak egy ember, vagy néhány ember gondolta azt, hogy gömbölyű. De fel kell tenni a kérdést, mit ér az igazság, anélkül, hogy az emberek felismerik, elfogadják és alkalmazzák? Sajnos azt kell erre válaszolni, hogy az emberi felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül az igazság értelmetlen haszontalan. Árnyaltabban fogalmazva: az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában. Azt mondom, az igazságnak ezek szerint két kiterjedése van: ez egyik az igazságtartalma, beleesik az igazság 30%-os mezőjébe. Az ember számára hasznos igazságnak tartalmazni kell az előző kiterjedést, feltételt, és tartalmaznia kell azt is, hogy az emberek felismerjék, elfogadják és alkalmazzák. Az ember számára hasznos igazság, magasabb rendű igazság, mint az egyszerű igazság. 

Most felsorolok néhány társadalomtudományos alapigazságot. Ezek az én véleményem szerinti alapigazságok de ez sem biztos.

1. Az emberi élet legfőbb célja, hogy minél több ember, (beleértve magamat is) és állat is, éljen, egyre jobban, kellemesebben, egészségesen, igazságosabban, boldogabban. (Talán növény is.)

2. Az ember önakaratából képes egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban élni, van ilyen fejlődési lehetőség. Valószínűleg mindig is lesz ilyen fejlődési lehetőség, de jelenleg és még sokáig biztosan van ilyen fejlődési lehetőség.

3. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás.  Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel, másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

4. Az ember, a társadalom legfőbb rendezőelve az igazságosság melynek alapja az igazságos arányos emberek közötti különbség. Ennek alapjai padig a következők.

Az ember, szemben az állattal, védi az életet, az egészséget nem harcol, hanem igazságos szabályozott versenyekben dönti el a hierarchiát.

Az érvényesülést elsősorban nem az erő, a harc, hanem az értelem a bölcsesség és a társadalmi hasznosság dönti el.

Az ember, szemben az állattal, az önhibán kívül hátrányos képességűeket (gyerekeket, időseket, betegeket, stb.) védi, támogatja, a „természeti” igazságtalanságot kompenzálja.

Mindenki (kivéve az önhibán kívül hátrányos képességűeket) a másnak ártás, ill. a másnak hasznosság (társadalom számára hasznos munka) arányában éljen, ez határozza meg a büntetését, jutalmazását, a szélesen értelmezett életszínvonalát, a társadalmi, (anyagi, erkölcsi hatalmi) megbecsülését.

4. A jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot. Az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában.

Azért ezeket, az igazságokat nehezebb konkrétan bizonyítani, mint pl. azt, hogy a föld gömbölyű.

 De itt elém, vagy az emberek elé állhat, egy másik ember és azt mondhatja ezek a te igazságaid, de az én igazságaim egészen mások. Pl. ezek.

Nem minél több ember éljen egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban, stb. csak az emberek egy kiváltságos része csoportja (rétege, népe) éljen egyre jobban, kellemsebben egészségesebben, stb..– mondja a másik ember.

A második ponttal sem értek egyet, mert szerintem, az emberi fejlődés véges, pl. azért, mert egy bizonyos szint felett nem fokozható, a jobb, kellemesebb élet. És jelenleg már elértük ezt a szintet. És az önálló akarat sincs – mondja másik ember.

És egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges.  A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

A harmadik pont ezek szerint így módosul, Bizonyos emberek, csoportok, népek nemzetek pl. a felsőbbrendűségük miatt árthatnak másnak. Az indokolatlan másnak ártás nem mindig bűn – mondja a másik ember.

Tehát egy másik embernek ezek a nézetei. (Egy harmadik ember pedig azt mondja, egyiktőknek sincs igaza, mert ez, és ez az igazság. Egy negyedik ember pedig megint más, igazságokkal áll, elő és így tovább.)

Na akkor ezek a vitatkozó emberek, ha normálisak azt mondják: akkor érveljünk, bizonyítsunk, így döntsük el, kinek van igaza. És lehet is érvelni, bizonyítani még az ilyen elvont kérdésekben is. Vannak logikai érvelések, bizonyítások, vannak statisztikai érvelések bizonyítások, és talán egyebek is. De az is kétségtelen, hogy a konkrét bizonyításnak (itt a film, láthatod a saját szemeddel) alig van lehetősége.

6. Itt jön az én alapigazságom, amely az ötödik pontból ered: akkor mindenki mondja el a saját igazságát, annak bizonyítását és az igazság az lesz, amit elfogadnak az emberek, méghozzá amit, minél több ember elfogad. Még pontosabban, az lesz az igazság (de ez elsősorban a társadalomtudományos, a jó, a kellemes, az igazságos alapigazságára vonatkozik), amit az emberek többsége elfogad és a többségen belül is, amit minél több ember elfogad, feltéve, ha a tájékoztatás egyenlő és egyenes, őszinte.

De miért is igazság, szerintem a fenti igazság. Valakinek, valakiknek el kell dönteni, hogy mi az igazság. Mert elmondnak kettő, vagy három, vagy négy, stb. igazságot, de ezek így önmagában csak elmondások lesznek. Ha senki nem fogadja el ezeket, akkor ezek csak üres szavak, pusztába kiáltott mondatok lesznek. Ha hatmilliárdból csak ketten-hárman fogadják el, annak sincs sok értelme. Ebből a logikából kiindulva: minél többen fogadják el, annál több értelme lesz az igazságnak, annál magasabb rendű lesz az igazság, amelynek azért van egy másik kiterjedése is: valóban a természeti, Isteni igazságot tartalmazza. Döntse el egy szűk (tudós, vagy más) csoport, melyik a nagyobb igazság – jöhet a felvetés. De ezzel csak egy újabb vitát nyitunk: kikből álljon ez a szűk csoport? Miért pont azokból és mi garantálja, hogy ilyen általános alapvető társadalomtudományos (a jó, kellemes igazságos igazságait) igazságokat bárki képes elfogulatlanul eldönteni. Ez a vita ugyanolyan eldönthetetlen lesz, mint az eredeti vita. Egyébként pedig mivel a kellemest, a jót kell eldönteni, tehát érzésekről, érzelmekről van szó, csak mindenki összesített érzése adhat ki egy átlagos általános egyben igaz megoldást.  Tehát marad az egyetlen megoldás a többség elfogadása, a többség döntése határozhatja meg az igazságot.

Tehát én előálltam ezzel a négy igazsággal, és e tanulmányban további ezer igazsággal, mások is álljanak elő, és aztán döntsön a többség.

7. Mielőtt tovább megyek, megint meg kell fogalmazni egy alapvető igazságot: a közvetlen demokrácia, a többség elfogadása, döntése, többek között egy alapvető igazság-meghatározó tényező. 

Az egy külön tanulmányt érdemel, hogy gyakorlatilag hogyan fogadhatja el, ill. fogadja el a többség az igazságot.  Mert itt a népszavazási rendszerről is szó van, az alkotmánymosósításról is szó van, és az emberi tudat alakulásáról is szó van.

A négy pontból a harmadikat tulajdonképpen már elfogadta az emberiség többsége.

Ismételt 3. pont. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás.  Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

A másik három pontot nem egyértelműen fogadta el, csak részben esetleg jelentős részben. A harmadik pontot elfogadta az emberiség annak ellenére, hogy nem történt ez ügyben népszavazás, sok alkotmány nem is tartalmazza. És az emberiség fogadta el annak ellenére, hogy gyakorlatilag csoportok, közösségek, népek, nemzetek vannak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy lehetséges egy elfogadás, amely nem népszavazással történik, amelyik lassú és kanyargós, de mégis egyértelmű és az egész emberiségre vonatkozó elfogadás. Tehát létezik ilyen, nem lehetetlen. (Ugyankor én azt mondom, hogy fel is lehet gyorsítani az ilyen elfogadásokat, de erre itt nem térek ki.)

Ha a harmadik pont jelenleg el van fogadva, akkor már van legalább egyetlen biztos pont, amiből ki lehet indulni.

A következő „igazság: egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges.  A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

Ezt az igazságot én hajlandó vagyok elfogadni. De ha el is fogadom (bárki elfogadja) akkor is utána kell tenni az emberiség által elfogadott harmadik pontot, amely ez esetben így szól. Rendben van minden csoport, közösség, nép, nemzet maga határozza meg az alapvető igazságokat, de másnak, más csoportnak, közösségnek, népnek, nemzetnek, indokkatlanul nem árthat. Beleértve a jövő embereit, akik most gyerekek és talán azokat is, akik ezután fognak megszületni. És mit jelent ez.

Azt, hogy mégis eljutottunk az emberiségig. És azt is jelenti, hogy az első pont is valószínűleg igaz. Ha senki nem árthat másnak, akkor azt sem teheti, hogy a másikat akadályozza abban, hogy jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb élete éljen. Minél több ember, a lehető legtöbb ember éljen jól kellemesen, egészségesen igazságosan, ez csak azzal lehet összhangban, hogy tilos a másnak ártás. Nem minden embernek kell jól, kellemesen, egészséges, igazságosan élni, csak az emberek egy részének - ez azt jelenti, hogy lehet ártani azoknak, akik nem tartoznak a kiváltságos emberek közé. Mert mit mond, és mit tesz ez az önző társaság. Mi nem vagyunk senki ellen mi csak saját érdekeinket, követjük. Ehhez mindenkinek joga van, a gyengéknek is meg van adva az esély erre. A tolvaj a rabló, a gyilkos is vallhatja ezen „igazságot”, mindenki rabolhat, lophat, gyilkolhat, tehát egyenlőség van. De az igazságossági alapelv, a harmadik pont, amelyet viszont már az emberiség többsége elfogadott, ezért igazság, kimondja: nem árthatsz másnak.

Viszont gyakorlatilag harmadik pont sem érvényesül teljesen, mert, pl. érdemtelen jövedelemszerzéssel jelenleg is, lehet ártani másnak. Pontosabban, amíg nincs pontosan tisztázva, értelmezve mit is jelent a „tilos indokolatlanul mának ártani”, amíg jogi alapelvek nincsenek tisztázva (betartva pedig még kevésbé) addig ezek az alapigazságok csak részben hasznosított (hasznos) igazságok. Pl., addig nem lehet a másnak ártást elméletileg megszüntetni, amíg nem tisztázott az arányosság. Mert másnak ártás létrejöhet úgy is, hogy valaki a közös tartályba betesz X mennyiségű hasznos munkát, terméket, de annak az ötszörösét veszi ki. És akkor a másiknak, könnyen kiszámolható, a hasznos munkájának csak az ötödrésze jut. Ha pedig a hasznos munkát szinte lehetetlen pontosan megállapítani, akkor az arányosságot kell pontosan megállapítani. Tehát elég sok mindent kell értelmezni azzal kapcsolatban: mikor jön létre a másnak ártás.  Ha helyesen van értelmezve a „tilos másnak ártani” akkor a már szinte minden társadalomtudományos alapigazság jelentős részben bizonyított.

Tehát az emberiség számára hasznos igazságok, magasabb rendű igazságok ezek szerint nem kettő, de három feltételhez vannak kötve. Egyrészt legyen magas az igazságtartalmuk. Másrészt a többség, minél több ember ismerje, fogadja el, és alkalmazza azokat. Harmadrészt, az alkalmazás legyen szinte teljes, vagyis az igazság legyen helyesen kibontva, értelmezve és ezek szerint legyen megvalósítva.

De kétségtelenül a második pont, amely jelenleg legkevésbé elfogadott.

Vagyis, hogy van fejlődési lehetőség, lehet sokkal jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb életet élni, főleg ha a jelen állapotaiból indulunk ki.  Ugyanis jelenleg mást sem hallunk, mint azt, hogy ez már a szinte tökéletes rendszer. Mert ezen állítás azt mondja, hogy fejlődhet pl. az autó, a mosógép, a gyógyítás, stb. tehát ebben az irányban van némi fejlődés. De pl. az igazságszolgáltatás, nem fejlődhet, a társadalmi igazságtalanságok is fennmaradnak, vagyis azért nem mindenkinek jár majd a legmagasabb fokú egészség. A jelen igazságtalan háborúi is fennmaradnak, mint pl. az iraki háború. Fennmarad az is, hogy bizonyos problémák, (mint pl. a természetpusztítás) megoldatlan kardként lógnak az emberiség feje felett. És még sorolhatnám a rendszerből eredő azon problémákat, amelyek miatt a jelen és sokak szerint a jövő élete is, megreked egy viszonylag rossz, kellemetlen egészségtelen, igazságtalan szinten. De sajnos ettől sokkal veszélyesebb a helyzet. Mert fel kell tenni a kérdést: miért jöhetett létre az emberiség történelmében az 1910-1945-ig tartó szakasz (vagy 1910 -1953-ig tartó szakasz), amikor nemcsak megrekedt a fejlődés, de az átlagosnál mondjuk kétszáz millióval többen oktalanul szenvedtek, és ennek a negyede meg is halt. És sajnos meg kell állapítani, hogy nemcsak stagnálás van, de létezik válság-láncreakció is, mély hullámvölgy is van. Sőt világ-katarzis is lehetséges.

Az 1910-45-ig tartó szakasz azért jött létre, mert nem volt elégséges a fejlődés. 

Ekkora katarzis nem jöhetett véletlenül össze, és az sem indok hogy megszületett néhány diktátor. És az sem indok hogy az emberek egy része előítéletes, soviniszta, rasszista volt. És az sem indok, hogy a szélsőséges politikai erőket nem korlátozták eléggé. Illetve ezek csak résztényezők voltak, a sok között. Az indok: a társadalmi és erkölcsi fejlődés nem volt elégséges, már jó ideje nem volt elégséges, csak ebben az időszakaszban erjedtek meg a problémák  

A fejlődést is értelmezni kell. Mert az rendben van, hogy szükséges változás, de a változás lehet rossz irányú is. Merre van a jó irány, ez az egyik kérdés.

És másik kérdés: hogyan menjünk a jó irányban lassan békésen, vagy gyorsan, esetleg erőszakosan? Egyenletesen, vagy ha megérett helyzet?

Mi jelent a szélsőségesség: erőszakos változtatást? Vagy csak gyors erőteljes, nagyarányú változtatást? Vagy rossz irányú változtatást? 

A jó irány arra van ahol a nagyobb, a magasabb rendű igazságok (célok) vannak.

Az előzőek értelmében, az a stratégiai jó irány, amit annak tart a nép.

„Döntsön a többség” elvnek azonban van egy feltétele, az egyenlő és öszinte (nem manipulatív) tájékoztatás. És ez sajnos jelenleg nincs meg. 

A nagyon lassú, békés változással az a baj, hogy az már stagnálás, amely nem tart lépést a természettudományos, technikai fejlődéssel, valamint az emberek igénynövekedésével. Jó példa erre: a természetrombolással nem tart lépést a természetrombolás rendszerbeli megállítása. Az államnak, a jelenleginél sokkal radikálisabb lépéseket, változásokat (anyagi fogyasztáscsökkentést, innovációs stratégiát, ez irányú oktatást, stb.) kellene tennie, hogy lépést tartson a fejlődés a szükséges fejlődéssel. Ugyanakkor a béke, a demokrácia, az igazságosság felé nem lehet erőszakkal haladni. A rossz irányú és az erőszakos változás: rossz változás. A nagyon lassú, békés változás: szintén rossz változás. A nagyon gyors, jelentős változás: rossz változás. Viszont ha lemaradás van, akkor sietni kell. Talán egyszer a társadalomtudomány meg tudja mondani, hogy milyen helyzetben mennyi kisebb törvényt, nagyobb törvényt kell meghozni, megváltoztatni, hogy az optimális fejlődés fennmaradjon.

Tehát a fejlődés alapigazságát is értelmezni kell, vagyis meg kell állapítani további fejlődési alapelveket.

Kitérés az alapvető társadalmi ellentmondásokra.

Pl., az előbb felvettetem, hogy majd a jövő társadalomtudományának kell megoldania, előtte viszont éppen a „többség döntése a jó” elvének fontosságát bizonygattam. Aztán a fejlődéssel kapcsolatos ellenmondásokat is felvetettem. Aztán ott van alapvető társadalmi igazságok és az önrendelkezés ellentmondása, melyet fel is oldottam. De hosszasan lehetne sorolni az ellentmondásokat is.

Tulajdonképpen a társadalmi ellentmondások döntő többsége nem feloldhatatlan ellentmondás, csupán egy nagyon kényes egyensúly. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az optimális járható út, gyakran leszűkül egy nagyon keskeny, sok elemzést kívánó útra. Amely út szinte nincs (vagy az egyik szakadékba esünk bele, vagy a másikba), ha csak felületesen és elméletileg gondolja át a gondolkodó a problémát.

De kétségtelenül van egy alapvető ellentmondás, amelyen bármennyit gondolkodok, nem látok igazi megoldást. Ez pedig a következő: a vezetés egésze (többsége), amelynek meg kellene oldani az ellentmondásokat (a múltban és jelenleg csak ő van abban a helyzetben), nem tudja, és nem is akarja azokat megoldani.

Foglaljuk össze az eddig elmondottakat.

E fejezetben egyfelől az alapvető társadalmi igazságról elmélkedetem, másfelől az általam vélt igazságokat állapítottam meg és bizonygattam.  Hozzátéve, hogy ezen igazságok, igazát nem csak e fejezetben, hanem az egész tanulmányban bizonygatom.

Megállapítottam hogy négy, ill. hat igazság közül a harmadik, amely leginkább elfogadott, de itt is komoly értelmezési hibák vannak, ezért gyakorlatilag csak részbe realizálódik.  A többi igazság ennél is kevésbe elfogadott, és megvalósuló, kiváltképpen a második igazság.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen alapvető igazságokból sok-sok igazság levezethető. Tehát az alapvető társadalmi igazságok nemcsak önmagukban levő igazságok, hanem kiindulópontok.

Az igazságról szóló elmélkedésem pedig azzal bővült, hogy megállapítottam ezzel kapcsolatosan két további igazságot, az ötödik, és a hatodik igazságot.

De két különálló egyfelől elmélkedés úgy kapcsolódik össze, hogy érdemes mindent az alapvetésektől kezdve elemezni, így tisztábban láthat az ember. Az én igazságaimat egészen az igazság elemzéséig vezetem vissza.

Másfelől úgy kapcsolódik össze, hogy ez a hat igazság (és a többi ezer) az én igazságom, és persze ezen kívül még sok-sok igazságnak vélt kijelentés létezik, de akkor döntsön (elfogadjon) a többség. Döntsön minden egyén, csoport, közösség, nép, nemzet külön-külön, de ezek a döntések is összegződnek, tehát dönthet az emberiség is.

A tanulmányban gyakran felmerült a jog, pl. szó volt az alábbiakról.

Többek között beszéltem a tisztességes gazdaságról és arról, hogy az csökkenti gazdasági teljesítményt. Az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchiáról is beszéltem. Szó volt az elhanyagolt lelki szükségletekről beleértve az igazságosságot.

A döntéshozó mechanizmus kapcsén szó volt, arról, hogy az államra vonatkozón az egyre precízebb szabályozásról. Majd szó volt, arról hogy az állam felépítése zavaros, nincs szétválasztva a jogalkotás, jogalkalmazás, valamint az állam, és a civil szféra. Illetve, szó volt a bíróságokról, mint független hatalmi ágról és ennek ellenmondásairól. Később az A/6-os ábra a futószalag rendszerű törvénykezésről szól.  Persze a demokrácia értelmében, ez szakmai ill. népérdekű szabályozás. A demokrácia kapcsán szó volt a jogorvoslatról, ellenőrzésekről. A szabályozásokról is szó volt és még szó lesz róla. Szó volt az erkölcs és a jog kapcsolatáról. Az alkotmányról és annak fejlesztésről. És még hosszan lehetne sorolni. Egyszerűbb, ha a joggal foglakozó ábrákat újra megemlítem. Joggal kapcsolatos ábrák elsősorban:  A/10 ábra, továbbá, A/1, A/5,A/6, B/4, C/10, C/5 ábrák. Másodsorban a döntéshozó m. ábrák, B/0, B/0/2 ábrák. Részben a K. jelű ábrák és a hierarchia ábrák. És szinte minden ábra.

A jog mindenhol jelen van ahol társadalmi, rendszerbeli problémák vannak. Minden társadalmi, rendszerbeli problémának van jogi oldala.

A világnézet erkölcsről szóló fejezet, valamit az erkölcsi problémákról szóló tanulmányrész  szorosan kapcsolódik a jog igazságszolgáltatási részéhez. A tanulmány többi része inkább a jog szervezeti, működési szabályzati részéhez tartozik. Már itt az elején meg kell állapítani, hogy a jognak a két összefüggő, egymást átfedő, de mégis különálló része: a szervezeti, működési szabályzat része, és az igazság (igazságosság) szolgáltatás része. Pl. KRESZ a szervezeti, működési szabályzat részhez tartozik. A KRESZ-t megszegők büntetése, az igazságszolgáltatási részhez tartozik.  Pl. a döntéshozó mechanizmus a szervezeti, működési szabályzat részhez tartozik. A vezetők felelősségre vonása az igazságszolgáltatási részhez tartozna. Az alkotmány, mindkét rész legfőbb törvényeit tartalmazza.

Másképpen az igazságosság igazsága (a bűn nagysága), a jó, kellemes, hasznos igazságai, közé tartozik. A szervezeti, működési szabályzat az igazság, igazságaihoz is tartozik. Ide tartozik a bűnelkövetés bizonyítása is.

Mindezek hozzátartoznak a jog témájához.

Azért a jog nem független a tanulmány többi részétől. Azért a pénzügyi, gazdasági kérdések jogi problémák is. Azért a nemzetközi pénzügyi spekulációkat, a nemzetközi pénzügyi rendszert, a nemzetközi jog segítségével kellene tisztességessé tenni.

Ezzel kapcsolatban egy ismétlés.

A hitelezés alapvetései.

1. A korábbi korokban, a volt szocialista országokban, valamint az Iszlám országokban szinte alig volt, van hitelezés, hitelezés nélkül is meg lehet élni, működik a gazdaság. Jelenleg azon országok szekere halad, melyek nincsenek a nagytőke karmai között.

2. Hitel nélkül is működik (sőt a hitelezésnek vannak kockázatai, (pl., megfordul a normális termelés, fogyasztás menet) a gazdaság, mert van önhitelezés, azaz megtakarítás. Viszont ennek is van tudománya. De ki kell írni a falakra, mert állandóan elfelejtik: van önhitelezés, azaz megtakarítás.

3. Ennek ellenére a normális kétoldalú, mérsékelt, nagyon kiszámított, beszabályozott (kinek, mire hogyan, stb.) hitel hasznos.

Hasznos, mert a normális hitelezés arról szól, hogy nekem jelenleg magasabb a termelésem, mint a fogyasztásom, nem akarok, nem tudok többet fogyasztani, beruházni, ezért jövedelmem, azaz a fogyasztásom átadom azoknak, akik most akarnak, (most kedvező számukra) beruházni, ezzel elérhetik, hogy magasabb legyen a fogyasztásuk, és vissza tudják adni a hitelt, sőt ők maguk is képesek hitelt adni. A fogyasztási hitel ennél kétségesebb, de pl. fiatal családalapítók esetében, szintén indokolt lehet.

Tulajdonképpen a megtakarítás is arról szól, hogy a fogyasztásom ideiglenesen átadom másoknak, csak a hitelezésnél elvileg konkrétabban jelölöm meg, kinek adom át.

4. A hitelnek van egy jogi és egy közgazdasági vonatkozása.

Ha érvényesül a jog azon elve, hogy a szerződés betartása mellett vizsgálni kell az érdemtelen hasznosulást, károsulást, akkor a jogi és közgazdasági vonatkozás egybeesik.

Mindenképpen kétféle vonatkozás van: a szerződés betartása és az érdemtelen hasznosulás, károsodás.

5. Alapvetően kétféle hitel van: a normális és az egyoldalú (uzsora) hitel.  Továbbá meg lehet említeni még, a kétoldalú, de túlzott kamatú (uzsora2) hitelt.

6. Ha valaki hitelt vesz fel, abból fogyaszt, jól él, és nem adja meg a tartozását akkor jogilag, és közgazdaságilag is hibás. A közgazdasági kiindulás ez esetben: a hitelfelvevő többet fogyaszt, mint amennyit termel. Az csak másodlagos szempont (azért nem elhanyagolható), hogy elveri, elszórja a felvett pénzt, vagy értelmesen költi el. De ez csak a normális (kétoldalú) hitelekre érvényes.

Normális hitelnél akkor áll vissza a jogi és gazdasági egyensúly, ha a hitelfelvevő visszafizeti a hitelt. Ha nem fizeti vissza, akkor bűnös.

6/b Az egyoldalú (uzsora) hiteleknél (főleg, ha az folyamatos) már fordítva van: a hiteladó fogyaszt többet, mint amennyit termel, a hitelfelvevő kevesebbet fogyaszt, mint amennyit termel. Ezért a normális hitel és az egyoldalú (uzsora) hitel között hatalmas a különbség, kvázi egymás ellentétei.

Ezért nagyon fontos jogi és közgazdasági szükségszerűség, hogy pontosan szét legyen választva a normális és az egyoldalú (uzsora) hitel.

Ahogy a nevében is benne van, az egyoldalú (uzsora) hitelnek, az elsődleges szempontja az egyoldalúság, a folyamatos egyoldalúság, a túlzott kamat csak másodlagos. A kamat nagysága is fontos, de a kétoldalúság ill. az egyoldalúság, főleg a folyamatos egyoldalúság fontosabb. Már az is uzsora hitel, ha normális (se magas, se alacsony) kamat mellett, egyoldalú a hitel.

A normális és az egyoldalú (uzsora) hitel megkülönböztetése matematikailag, logikailag nem egyszerű, a levezetés, a megoldás, nekem ez nem megy, ezt matematikusoknak, a társadalomtudósoknak kell megoldani.

Az biztos, hogy a folyamatos hitelfelvevő és visszafizető abba a helyzetbe kerül, hogy a jövedelme (pénze fogyasztása) nem nő, de állandóan fizeti a kamatot. 

Nézzük a következő példát. X akinek havi 100 ezer a jövedelme, szomszédjától minden hónap közepén felvesz Y-tól 50 ezret és minden hónap elején visszafizet 53 ezret. A havi jövedelme marad 100 ezer, viszont rendszeresen kifizet Y-nak 3ezret. Pontosabban, így összességében X havi jövedelme 97 ezerre csökken, Y jövedelme pedig 3 ezerrel nő. Másképpen, X-nek 100 ezer a bevétele, 103 ezer a kiadása.

Ez a havi 3 ezer nem sok, viszont ne felejtsük el X jövedelme, lehet hogy a maximális jövedelme összesen 100 ezer. Tehát, ha 100 ezer a maximális megszerezhető jövedelme, akkor honnan szedi össze a plusz 3 ezret? Szóval így már nagy a baj.  

Viszont ha évente csak egyszer történik ilyen hitelfelvétel, akkor talán más a helyzet, de hol van, és mi a határ? Talán lineáris skálásra kell helyezni: normális hitel, kevéssé egyoldalú (uzsorahitel), közepesen egyoldalú (uzsora) hitel, erősen egyoldalú (uzsora) hitel. Kirajzolódik (de ködösen) egy olyan fogalom, mint: az azonnali (gyorsabb, idő előtti) fogyasztás (beruházás) haszna, kontra kamatfizetés. Valamekkora, szerintem picike, haszon a gyorsabb időnyerő fogyasztás, ezt kell megfizetni a kamattal. A folyamatos hitelfelvételnél valószínűleg nagyon kicsire zsugorodik a gyors, időnyerő fogyasztás, és annak haszna, a kamat kára nagyobb lesz, mint a haszon. Az elemző szembe kerül a bizonytalan határvonalak problémájával, ami nem jelenti azt, hogy a határt nem kell kijelölni. Úgy látszik, hogy a normális hitel és az egyoldalú (uzsora) hitel szétválasztása, soktényezős egyenlet, de nem lehetetlen a megoldás. Meg kell oldani.

7. Az egyoldalú (uzsora) hitel, további (elsősorban jogi) felosztása:

Közös megegyezéssel jött létre a szerződés.

(A károsuló tudatlansága, figyelmetlenségének szempontja)

Indirekt kényszerrel jött létre a szerződés.

Direkt kényszerrel jött létre a „szerződés”.

További (közgazdasági) felosztás:

Sokan adnak, viszonylag keveseknek egyoldalú (uzsora) hitelt.

Kevesen adnak, sokaknak egyoldalú (uzsora) hitelt.

8. Bárhogyan is jön létre jogilag az egyoldalú (uzsora) hitel, biztos, hogy közgazdaságilag megmarad: a hitelfelvevő károsodik (többet termel, kevesebbet fogyaszt), a hiteladó „érdemtelenül” hasznosul (kevesebbet termel, többet fogyaszt) Jogilag, a szankció szempontjából azonban nem mindegy, hogy a fenti felsorolásból melyik variáció jött létre.

Újra előjön, milyen az alapvető jogi felfogás: aki hülye, figyelmetlen az haljon meg, vagy számít, hogy ki mennyit dolgozik, abból mennyit vesz ki, ki mekkora hasznot hajt a társadalomnak.

Ugyanakkor ez az egész problémakör nem tisztázódhat, amíg ki nem derül a jogtalanság. Mert azt mondják, rendben van, de miért jogtalan az, hogy egyesek hatalmas egyoldalú (uzsora) hitelt adjanak.

Ezért nem árt felsorolni a jogállam azon alapelveit, amiket sért az egyoldalú (uzsora) hitel.

Mindenki hasznos munkájának megfelelően kapjon jövedelmet (a termelésnek és fogyasztásnak egyensúlyban kell lenni) a megítélés alapja a társadalmi hasznosság, károsság.

A szerződés betartása mellett, figyelembe kell venni, ki az érdemtelenül hasznosuló, ill. károsuló. Ki ártott a másiknak.

A károsított tudatlansága, figyelmetlensége nem menti fel csalót, a tolvajt.

A tudatlanság, főleg ha az félrevezetésből is adódik, nem indokolhatja az érdemtelen károsítást, csak részben indokolhatja az érdemtelen károsulást.

Van társadalmi károkozás, veszélyeztetés is, sőt az, súlyosbító körülmény.

Az üzletszerű, ill. bűnszövetségben elkövetett károkozás, súlyosabb, mint az egyedi, egyéni

Az arányos értékek elve.

Stb.. 

9. A további közgazdasági felosztás viszont feltárja a probléma lényegét.

Itt is tapasztalhatjuk a jog és a közgazdaság szétválását, mivel a jog nem vizsgálhatja hogy valaki keveseknek, vagy sokaknak ad uzsorahitelt Vagy vizsgálhatja? Vizsgálhatja, hiszen az üzletszerű „csalás, kéjelgés, stb.” azért más kategória.

Na de, ha egy-két állami vezető vesz fel pl. 1millió ember nevében, számára, egy embertől egyoldalú (uzsora) hitelt, akkor az minden szempontból, őrület. Ez az állam, rendszeres eladósítása, a folyamatos költségvetési hiány és tartozás, ami jelentős részt néhány nagytőkéstől jön. Ezen őrület egyes részeire ki sem térek.

Ekkor már nem kérdés a hitelnyújtó részéről, az érdemtelen haszon. Nyilván ez a hitelnyújtó számára, már nagyságrend miatt is nagyon jó üzlet, és nyilván a hitelbe adható hatalmas pénze, hasonló jó üzletekből jött létre. A vagyoni haszon átmegy politikai irányítási előnybe, zsaroló pozícióba.

Még nagyobb baj, hogy akkor egymillió ember károsodik, többet termel, kevesebbet fogyaszt. (Itt már nem beszélhetünk önhibáról.)

Végső soron az egyik probléma (az egyéni igazságtalanságon kívül) az, hogy a plusz termelés egy része kikerül a hitelező anyaországába.

A másik probléma, hogy a zsaroló helyzetbe kerülő hitelező azt is mondhatja, és mondja is: na akkor ti ezentúl éljetek  rosszabbul, termeljetek még kevesebbet, és még ahhoz képest is fogyasszatok kevesebbet.

Nézzük a következő sarkított modellt, példázatot.

Van egy egymilliós közösség abból tízezer ember pl. uzsorahitelezéssel, elveszi a másik tízezertől a jövedelmének 10%-át. Akik elvesznek, azok többet fogyasztanak, de fogyasztásuk azért termelést is generál. Közepesen romlik a helyzet.

Második variáció.

Egy ember, ráadásul önző, csak a saját rövid távú hasznát néző ember veszi el egymillió embertől a jövedelmének 10%-át, szintén egyoldalú (uzsora) hitellel. (Jogom van hozzá, a tartozást meg kell fizetni, az állam a jog, a hatóság, az erőszakszervezetek engem védenek. Csakhogy a jog sajnos nem választja szét a normális hitelt, az egyoldalú (uzsora) hiteltől.)

Ez az egy ember bármilyen jól is él, képtelen elfogyasztani a pénzt, ezért annak nagyobb részét berakja a hatalmas széfjébe. Eltűnik a pénz. Egyfelől pénzügyi zavar keletkezik, de a termelés az elején nem csökken. Később azonban egyfelől a pénzügyi zavar okán, másfelől „minek dolgozzak, ha nem vagyok megfizetve”, továbbá, „ha nekik szabad, akkor nekem is lehet csalni” miatt esik a termelés.

Egy idő után nem nagyon tudnak fizetni az emberek, az önző emberünknek viszonylagos veszteségei vannak. Viszont a zsaroló hatalmánál fogva azt mondja, de nekem kell a pénz, éljetek még rosszabbul - de ennek okán tovább esik a termelés.

Kevés eszével, de hatalmas önzésével a zsaroló hitelező ember azt találja ki, hogy akkor csökkentsétek az államot, a közszolgáltatásokat. Csakhogy a közszolgáltatások adják a dolgozók tudását, egészségét, a közbiztonságot, tehát az emberek rosszabbul fognak élni és mivel betegek, buták lesznek, valamint rengeteg munka fordítódik a biztonságra, tovább csökken a termelés. A helyzet nem közepesen, de jelentősen romlik. Tehát ha kevesen adnak sokaknak egyoldalú (uzsora) hitelt, akkor jelentősen romlik a helyzet.

Most itt a pénzügyi válságokra ki sem térek. És arra sem, hogy persze emberünk nem széfjébe tartja a pénzét, hanem azzal állandóan az egyoldalú uzsorahitel kihelyezését próbálja növelni. És a különböző értékpapírokra, befektetésekre, stb., valamint az árfolyamugrálásokra sem térek ki. Szinte minden értékpapír, hitelezés. Az árfolyamugrálások, hullámzások, pedig a másik nagy spekulációval kapcsolatosak: a nagybefektető, (a nagy hitelező) olcsón vásárol és drágán ad el, aminek a kárát megint a kicsik isszák meg.

A nagytőkési, pénzpiaci pénzszivattyú két fő technológiája: az egyoldalú (uzsora) hitel és az árfolyam-ingadozás.

Ha ennek az egyoldalú (uzsora) hitelnek külföldi a tulajdonosa, akkor annyival változik a helyzet, hogy a kivitt pénzből, hazai terméket vásárolnak (export-import) és hiába fogyaszt külföldön, végső soron a hazai emberek termelését fogyasztja el ő, és azok, akik e fogyasztás hasznosultjai. A kivitt pénz egy része külföldön szóródik vissza a gazdaságba. A hazaiak (általában a szegényebb fejletlenebb, eladósodott országok) egy kicsit még rosszabbul járnak, a külföldek (általában a gazdag, „fejlett” országok) közepesen (nem nagyon) hasznosulnak, de ez elég ahhoz, hogy fenntartsák a nagytőkés világrendet.

Az alapvető jogelvek. Néhány alapvető jogi, erkölcsi kategorizálás. A/11 ábra.  Elméleti rendszertényező.

Érdemes átolvasni a 8 tanulmányrész utolsó fejezeteit.

Az emberek, a törvények (rendeletek, szabályzatok), a rendszer alapvető viszonya.

Hiába lennének az emberek erkölcsösek, becsületesek, önzetlenek egymást szeretők, ha a törvények hibásak, rosszak. Ráadásul az emberek legalább egy százaléka bizonyosan nem erkölcsös, önzetlen, és ez már elég ahhoz, hogy pontos részletes törvényeket szükséges készíteni. De ha egy ezrelék lenne, akkor is szükséges lenne. De ha mindenki erkölcsös becsületes, önzetlen (senki, de senki nem lenne rossz ember) akkor is igazságtalan és sokak számára életet megkeserítő körülmények közé zárják az embereket a rossz, hibás törvények. Mert pl. X ember, közösség hivatal, cég, a rossz törvény (a rossz ügymenet) értelmében igazságtanul árt Y embernek, közösségnek. És a rossz törvény értelmében kénytelen ártani, hiszen a törvényt be kell tartani. És az igazságszolgáltatásnak, a jogorvoslatnak is be kell tartani. Ezért a legfontosabb, hogy ne legyenek rossz, hibás törvények, de ehhez a törvényalkotás szellemét a vezérlő elveket és a törvényalkotás és törvénymódosítás rendszerét (az erre vonatkozó törvényeket is) meg kell változtatni. És ez már nem más, mint rendszerváltás, ill. rendszerváltozat váltás.

A jog és a rendszer további kapcsolata.

A jog és rendszer kapcsolata igen erős és legalább kettős vonatkozású. Az oda-kapcsolat arról szól, hogy a jog minden rendszerterületet szabályoz, befolyásol. A modern államokban minden intézkedés, irányítás rendeleteken, törvényeken keresztül történik egyébként helyesen. A vissza-kapcsolat arról szól, hogy a jogot, jogalkotást (részben a jogalkalmazást is) minden rendszerterület befolyásolja. Azért ez a kapcsolat nem egyforma, vagyis a jog a különböző rendszerterületekkel erősebb vagy gyengébb viszonyban van. Megint kiindulhatunk a A/0 ábrából és megállapíthatjuk, hogy az erősebben állam-területek erősebb kapcsolatban állnak a joggal, a gyengébben  állam-területek gyengébb kapcsolatban állnak a joggal.

Nyilván az állam, a döntéshozó mechanizmus, a jogrendszer a jogalkalmazás az, amelyik a jogot irányítja és így befolyásolja a jogot. Ez tehát, egy erős vissza-kapcsolat. Ugyanakkor a jog ezen területeket erősebben pontosabban szigorúbban szabályozza (a joghibákat most nem nézem), tehát az oda-kapcsolat is erős.

A magánszférát a civil (kisközösségek) szférát a jog jelenleg erős-közepesen (az államnál gyengébben) szabályozza, az oda-kapcsolat erősen közepes. A vissza-kapcsolat jelenleg ennél gyengébb, mondjuk, gyengén közepes. Ha közvetlen demokrácia lesz, akkor a vissza-kapcsolat felerősödik, vagyis lakosság erősen fogja befolyásolni a jogot.

A magángazdasággal hasonló a helyzet, mint civil szférával, ha nem számítjuk a nagytőke befolyást. Jelenleg azonban van a nagytőkének egy erős befolyása. A kultúrát a jog az államnál kevésbé (erős-közepesen) szabályozza, de a vissza-kapcsolat ennél is gyengébb (gyenge). Ugyanez mondható el a természettudományok vonatkozásban (közepes oda-hatás, gyengébb vissza-hatás), talán egy kissé fokozottabban.  A társadalomtudományok és elsősorban az erkölcs jogtudomány és ezek oktatása már erősebben hatnak a jogra. Itt az oda-kapcsolat erős-közepes, a vissza-kapcsolat erős-közepes. Látszólag itt jó lenne az arány, azonban tananyagon, és az értelmiségi meghunyászkodáson keresztül mégis a rendszer befolyása lesz erősebb. Ezért pl. kiszolgáló tudomány az oktatás, és nem példamutató, útmutató tudomány, az oktatás.

Elég zavaros az igazságszolgáltatás és az állam, a rendszer viszonya. Az igazságszolgáltatást intézményileg azonosíthatjuk a parlamenttel, kormánnyal (jogalkotók) és a bírósággal, ügyészséggel (legfelső jogalkalmazók, bűnösség-megállapítók, büntetés-megállapítók.). A bíróságnak, ügyészségnek van egyfajta szabadsága.  (A személyektől, a vezetéstől való függetlenségre gondolok.) A bíróság, ügyészség irányába a szabályozás közepes, de viszont az anyag, amiből dolgoznak, vagyis a törvények, természetesen a jogalkotási rendszer produktuma. Ezért összességében az oda hatás erős-közepes. A vissza-hatás: a bíróság, ügyészség értelmezheti a törvényeket, ill. elítélheti a vezetőket. Összességben a vissza-hatás is erős-közepes, ha ezeket vissza-hatásnak nevezhetjük.

Jelenleg az oda-hatás összességében erősebb, mint az összesített vissza-hatás. A jövőben talán egyenlő lesz. Ahol növekedni kell a vissza-hatásnak, az a közvetlen demokrácia, kissé a civil szféra, és a társadalomtudományok. A nagytőke vissza-hatásnak csökkeni, kell. Az oda-hatás tekintetében az államra vonatkozó szabályozásnak erősödni kell. A civilszféra és magángazdaságra vonatkozó jognak pedig bővülni kell de óvatosan és szélesen limitált, alternativált szabályokkal.

Ez a téma itt nincs lezárva, nemsokára folytatódik. 

A jog egyfajta kategorizálása: alapelvek, alaptörvények, társadalmi és jogi alapelvek. Alapelveket biztosító másodlagos törvények szabályok pl. eljárási jog, pl. szaktörvények. És a jogalkalmazás (végrehajtás). Ha ebből valamelyik rossz, hiányos akkor az egész rossz. A legfelső elvek is kettéválasztódnak: a társadalom legfelső elvei és a jog legfelső elvei. A másodlagos törvények is felosztódnak: alárendelt, a legfelső elveket biztosító törvények.

Nézzünk bele ebbe a két kategóriába: társadalmi és jogi alapelvek.

A modern államokban minden fontosabb elv, törvénybe van foglalva, egyébként helyesen. Sajnos az is, amelyik csak deklarált elv, nem valóságos. Én általában mégis az elv szót használom.

A társadalom alapelveit az alkotmány gyűjti össze, pl. az alapvető emberi (állampolgári) jogok ilyennek tekinthetők. Az alkotmányról szó fejezetben erre, témára még kitérek.

Még egy megjegyzés. Minden ártás, lényegében károkozás, testi, lelki fájdalomokozás.

A jog (az igazságszolgáltatási rész) alapelvei pl. a következők, ill. a következőknek kellene lenni.

(Nem pontosan így kell a közeljövő alapvető jogelveit megfogalmazni, de az értelemszerű tartalmuknak szinte meg kell egyezni az általam megfogalmazottakkal.)

Kezdjük azon alapvető jogelvekkel melyekre később még részletesen kitérek, és amelyek egyben alapvető társadalmi elvek is.

01. Természetesen a jognak is, mint mindennek az alapvető társadalmi célokat (szélesen értelmezett életszínvonal-növekedés, igazságosság, biztonság, stb. szükségletének kielégítése, stb.) kell szolgálni. További társadalmi célok, pl., a demokratizálódás, az igazságos arányos különbségek, stb..

02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.

03. A törvény, a jog előtt minden embernek egyenlőnek kell lenni. A törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Jogegyenlőségnek és jogorvoslati egyenlőségnek kell lenni. Nem lehet kiváltságos jog. Senki nem állhat a jog felett, alatt azon kívül. Születési, etnikai, faji, vallási, világnézeti, politikai nézeti alapon nem különböztethet meg a jog.

A másnak ártást (mellesleg, a másnak hasznosságot) kell megítélni függetlenül az egyén pozíciójától, vagyonától, származástól, egyéb tulajdonságaitól. A szabályok, cselekvésekre, tevékenységekre, szabályozandó területekre, közösségtípusokra, vonatkoznak, bárki is lép be ezekbe, a minden belépőre egyaránt vonatkoznak. Az általános jogok, és kötelességek mindenkire egyaránt vonatkoznak.

04. A jognak, a jogorvoslatnak a jog egészét (jogterület az alsó határon belül) kell lefedni, azaz ne legyenek joghézagok, jogorvoslati hézagok.

05. Mindenkinek, minden esetben igazságot kell szolgáltatni, az államnak kell igazságot szolgáltatni, amennyiben jogi kérdésről van szó. Az államnak (bizonyos határ felett), akkor is igazságot kell szolgáltatni, ha azért az igazságért az egyének nem tudnak, vagy nem akarnak tenni.

A károsítók természetesen nem akarnak.  A károsítottak akarata pedig azért nem számít bizonyos határ felett, mert a károsító másokra, a társdalomra is veszélyes.

06. A jog alatt (és mögött) csak az erkölcs, az őszinte meggyőzés, az oktatás, tájékoztatás van. Ha nincs alapja, támasza a jognak, akkor az összeomlik. De a jog sem mentes az erkölcstől, az őszinte meggyőzéstől oktatástól tájékoztatástól, a jogon belül is szükségesek, és szükségszerűen megvannak ezen szilárdító elemek.

07. Ugyanakkor a jog alsó határát (ahol csak az erkölcs az őszinte meggyőzés, oktatás, tájékoztatás érvényesül) viszonylag pontosan kell meghatározni, e meghatározásba többek között az alapvető jogelvekre kell támaszkodni. Az átmeneti területeket (az állam figyelmeztet, kisebb büntetéseket ró ki) is pontosan kell behatárolni.  A másnak ártás nagysága a legerősebb tényező, ami leginkább meghatározza meg a büntetést, de vannak más tényezők is.

08. A jognak betarthatónak, és betartottnak kell lennie. Ne legyen látszatjog, vagyis ne legyen deklarált, de betartatlan jog.

09. Minden embernek (a lehető legtöbb embernek, szinte minden embernek) ismernie kell, tisztelnie kell, belső meggyőződéséből kell elfogadnia a jogot. A jog csak így lesz betartott.

010. A jognak, a másnak ártás nagysága mellett figyelembe kell venni, az önhiba fokát, valamint a jó szándékot, az önzetlenséget, ill. a rossz szándékot, az önzőséget. A jognak szét kell választania, a becsületes jó szándékú, kritizáló, mások, a társadalom érdekében is kritizáló, (építő kritika szándékával kritizálót) ill. az esetleg megtévedő állampolgárt, a szándékos bűnözőtől. A jog ne mossa össze ezeket az embereket.

011. A jog az emberek többségét és az abban levő egyének érdekét védi.

012. De a kisebbségek és az abban levő egyének (néha egy-egyén is lehet kisebbség) érdeke, csak bizonyos határig, enyhén (az egyenlőségnél kevésbé) sérülhet.  

A nagyközösségnek bizonyos áldozatokat kell hozni, kisebbség (pl. a támogatásokra szorulók) érdekében. (A lehetséges szabály: a kisebbség összevont károsodása nem lehet nagyobb, mint a többség hasznosulásnak 25%-a. A kisebbség összevont hasznosulása nem lehet nagyobb, mint a többség összevont károsodásnak 25%-a. A gyerekekre, mint kisebbségre nem vonatkozik ez a szabály. A másik oldalon nem vonatkozik ez a szabály, a bűnözőkre, az érdemtelenül hasznosulókra, az átlagosnál jóval gazdagabbakra, hatalmasabbakra, mint kisebbségekre.

013. A jognak kötelessége minden olyan másnak ártással foglalkozni, melyek bizonyos határ felett vannak. A határokat kijelölik: a károkozás összege, a testi fájdalom, sérülés nagysága, az átlagos lelki fájdalom nagysága, a veszélyeztetés nagysága. És a legérdekesebb, az elkövető, egyértelmű, bizonyított arrogáns önzésének nagysága. Illetve ezek összegzéséből jön ki a jog alsó határa, mely esetekkel a jog köteles foglalkozni.

014. A jog az önmagának ártással is köteles foglalkozni amennyiben az, közvetlenül, vagy közvetve másnak ártást is okoz, ekkor magának ártás és a másnak ártás összegzéséből jön ki a jog alsó határa, mely esetekkel a jog köteles foglalkozni.

015. A valóságos jog szinte másból sem áll, mint állampolgári kötelességekből. Tilos másnak ártani, mely tiltásokat az állampolgár köteles betartani. A kötelesség hiánya, a kötelesség részleges vagy teljes feloldása jelenti ezt: joga van hozzá. A „joga van hozzá”, kisebb része, a másnak ártástól függetlenül: ami jár neki.

016. Az alapvető emberi jogoknak (8. tanulmányrész utolsó fejezet kb. 80 jog) valóságosan kell érvényesülniük.

Ezek után következzenek az alapvető jogelvek.

1. A másnak ártás (másnak károkozás, szenvedésokozás) a bűn, a másnak hasznosság, az erény - elv.

Az igazság (az igazságosság) kiderítése nem más, mint a másnak ártás nagyságának, mibenlétének, és elkövetőjének a kiderítése. Illetve, a másnak hasznosság nagyságának, mibenlétének és „elkövetőjének” kiderítése.

A társadalom (mások) számára hasznos munka, ill. a másoknak ártás az emberi megítélés, értékelés (jövedelmi, vagyoni, jóléti, hatalmi, erkölcsi, népszerűségi állapot) alapja. Ugyanakkor ez az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchia alapja is.

1/b. A másnak ártást, a bűnt, vétséget rangsorolni szükséges. Az emberi élet elvétele a legnagyobb bűn. A magzati élet is részben emberi élet. A legnagyobb érték az élet, ezután az egészség, a szabadság (önrendelkezés), az emberi méltóság.

A legnagyobb bűn alatt vannak a kiemelten súlyos bűnök, mint: az emberi egészség rontása, a megcsonkítás, megkínzás, súlyos testi sértés, a súlyos fájdalomokozás. A nyomorgó éhező, fagyoskodó, kellemetlen élet okozása. A nagy értékű vagyoni károkozás. A súlyos lelki megaláztatások. A gondolkodás, a közlés, a cselekvés, a mozgás, az akarat szabadságának erős korlátozása. A pontos rangsorolást csak a demokratikus állam, a demokratikus törvények, a demokratikus intézmények keretei között, ill. ezek eszközeivel határozhatja meg. Csak a demokratikus állam (a demokratikus törvények, intézmények keretei között) árthat másnak, de csak akkor, ha ez a másnak ártás, az ártásnál súlyosabb állampolgári másnak ártást gátol meg, ill. büntet meg igazságosan.

1/c. Az állati élet, egészség, stb. is érték, és az állatoknak való ártás is bűn (mivel érző lényekről van szó), de kisebb bűn, mint az embernek való ártás. Természetesen e vonatkozásban is szükség van a pontos rangsorolásra (arányokra), amit a demokratikus állam tehet meg. A növényeknek való ártás pedig, viszonylag súlyosabb vagyoni károkozás.

1/d. Az önmagának való ártás is bűn, vétség, de jelentősen kisebb bűn, mint a másnak ártás. A pontos arányokat ez esetben is, minden esetben, a demokratikus állam határozhatja meg.

1/e. Sőt a demokratikus államnak a demokratikus törvények, és intézmények keretei között, ill. ezek eszközeivel kötelessége a pontos arányokat meghatározni. (Az állam, a törvények sokasága csak akkor lehet demokratikus, ha abban a nép, az állampolgárok többségének érdeke, akarata, véleménye, döntése is jelentős tényező. A végrehajtást, a törvények betartását, a szankcionálást, a független, elfogulatlan, csak az igazságra koncentráló igazságszolgáltatás, ügyészség, bíróság, állami hatóságok képesek biztosítani. )

1/f. A büntetés szankció kiszabásában, a másnak ártás nagyságán kívül figyelembe kell venni az önzőség, a rosszindulat, a szándékosság fokát is. (És a jutalmazásban, érvényesülésben is, de ott az önzetlenséget, jóindulatot kell figyelembe venni.)

1/j. A veszélyeztetés is lehet kevésbé és erősebben rosszindulatú, szándékos. A veszélyeztetés mivel az ártás nagysága kisebb, mint a tényleges ártásnál, kisebb bűn, mint a tényleges ártás.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

2. A másnak ártásban beleszámít, „a lelki fájdalom okozása is, vétség, komolyabb esetben bűn” - elve. (Ez még jelenleg hiányos zavaros. Pl. a bűnözőt nemcsak a testi, anyagi kár ellenében kellene megbüntetni, hanem a lelki fájdalom ellenében is.)

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

Visszafele is igazságos: az anyagi károkozás, végeredményben a testi-lelki fájdalomokozás, verbálisan, ill. közvetve is megtörténhet. Itt van pl. a félrevezetés, a csalás, a félretájékoztatás, rágalmazás a szóbeli megalázás károkozása. Vagy az aránytalan értékelés károkozása. A rossz, hiányos törvény, rendelet, szabályozás is komoly anyagi kárt, de testi, lelki fájdalmat is okoz.

Az anyagi, kárt, a testi kárt nagyjából fel lehet mérni. Nagyjából azt is lehet tudni, hogy bizonyos dolgok az emberek többségének lelki fájdalmat, szenvedést okoz. Ennek pontossága azonban kérdéses. További probléma, hogy mindezt át kell fordítani anyagi kárra, illetve az elzártság kárára, amely szintén lelki fájdalom, mert ezek a jellemző büntetések, (erről még szó lesz). Azonban a nehézségek nem jelenthetik, hogy az ilyen károkozások ne legyenek büntetve.

2/b. A veszélyeztetés és a kötelességek elmulasztása (semmittevés, passzivitás, stb.) önmagukban is bizonyos fokú (csökkentett) másnak ártások, károsítások, még akkor is, ha a bizonyítható másnak ártás, károsítás nem következik be.

2/c. Az elsődleges cél a másnak ártás megelőzése, megakadályozása.

A károsítások, ártások, bűnök vétségek felderítése, szankcionálása mellett fontos, legalább olyan fontos a károsítások, ártások megelőzése, ezzel is foglalkozni kell a jognak. Az erkölcs érvényesülése, az oktatás, tájékoztatáson, valamint a megelőző szabályozásokon kívül a megelőzés jogi eszköze, a veszélyeztetésnek és a kötelességek elmulasztásának felderítése és szankcionálása.

Valamint jogi eszköz: olyan szabályzat előírása, mely kizárja a károsítást, ártást, csakhogy ez veszélyes és részmegoldás, mert túlszabályozással járhat.

3. Az igazság (igazságosság) kiderítése a cél, és azt csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni - elv.

3/b Ugyanakkor az igazságszolgáltatásnak gyorsnak is kell lennie, mert az elhúzódó, későn megvalósuló igazságszolgáltatás, igazságtalan. Ezért az igazságszolgáltatáshoz rendelt erők nagyságát a pontos részletes vizsgálat utáni, de gyors igazságszolgáltatás határozza meg.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

3/C. Az igazság kiderítését csak alapos elfogulatlan vizsgálat biztosíthatja, ezért minden ügyben legalább további egy, de többnyire kettő-három olyan jogorvoslati lehetőségnek kell lenni, ahol másik az előzőtől független elfogulatlan testület, testületek vizsgálják ki az ügyet és hoznak a saját vizsgálatukból eredő döntést.

4. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos (és kivétel nélküli) büntetés - elve.

Ezekből ered pl., az hogy mindenkit megillet a bírósági tárgyalás. Én még hozzáteszem, mindenkit megillet a pártatlan és alapos bűnfelderítés, bizonyítás és a pártatlan és alapos ítélkezés.  Ebből ered a többszörös vizsgálat, ítélkezés, a többlépcsős jogorvoslat - elve.  Ezekkel függ össze pl. az, hogy nem lehet dupla büntetés. Ill. pl. az önvédelem arányossága. Ezekből is ered: tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. Egyszerűbben: tilos kínzás, az embertelen büntetés és bánásmód – elv. Ugyanis ekkor az ártatlan is vall, vagyis eltorzul az igazságosság.)

4/b. A bűnözővel szemben az ártatlan önvédelmi küzdelmet folytat. Ezért az önvédelem erkölcsi elve, általános jogi elv. Az elsődleges cél az igazságosság helyreállítása, és nem a bosszúállás. Cél még az elkövető jóvátételének, megbánásának, megváltozásának biztosítása.

4/c. A büntetésnek egyszerre, több célja van. Tehát nem vagy ez, vagy az a célja. Büntetés, szankcionálás nélkül értelmetlen a jog. A büntetés által szembesül az elkövető és a társadalom a jogi normákkal.  A büntetés célja az elrettentés. A büntetés célja, a vétkező megjavítása.  A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése. A büntetés feloldozást, megnyugvást adhat az elkövetőnek.

Olyan büntetéseket kell kiszabni, „kitalálni”, és ez bűnfajtánkként, kriminalisztikus típusonként változhat, melyek minden célnak megfelelnek.

A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.

4/d. A büntetés nagysága nem lehet sokkal nagyobb (legfeljebb, kivételes esetben 10%-kal), mint az eredeti másnak ártás. Általában azonban büntetés, mint a demokratikus állam másnak ártása legfeljebb akkora lehet, vagy annál legfeljebb 15%-kal kisebb lehet, mint az eredeti másnak ártás. Természetesen a másnak ártást gyakran át kell transzformálni, nem lehet pl. egy súlyos testi sértésért, súlyos testi sértés büntetést adni. Vagy a veszélyeztetőnek sem lehet a veszélyeztetés büntetését adni, stb.. Tulajdonképpen az igazságosság szabályai szerint (már figyelembe vették az enyhítő és súlyosbító körülményeket), pont akkora büntetést kellene adni (akkora elkövetőnek való ártást kellene adni), mint amekkora az eredeti másnak ártás. A plusz 10%, mínusz 15% eltérés, (a szélesebb sáv), gyakorlatilag azért szükséges elsősorban, mert a másnak ártást át kell transzformálni, és ebben szükségszerűen pontatlanság lehet. Vannak más okai is a szükségszerű pontatlanságnak. Viszont az igazságos jog azért meghúzza a határt: a pontatlanság legfeljebb eddig terjedhet.

Nem lehet példát statuálni, minden azonos esetet egyenlően kell megítélni.

4/e. Továbbá az elsődleges cél, a további igazságtalanság hasonló igazságtalanság lehetőségének megszüntetése. Igazságtalan háborúk (harcok) esetében a további másodlagos cél, a felelős vezetők, aktív, önkéntes résztvevők, a valóságos bűnözők (és nem a nép) arányos megbüntetése.

4/f. Legfontosabb az őszinte meggyőzés ezután jön, a biztos felderítettség, biztos büntetés, mint visszatartó erő.  Az aránytalanul szigorú büntetés nem igazságos. Másfelől, nem logikus. Mert, vagy egyes eseteket területek büntetnek szigorúbban, vagy mindent, egyik sem jó.  Harmadsorban a szigorú büntetés biztos felderítettség nélkül nem sokat ér.

4/g. Az arányos károsodás, büntetés elve visszafele, a társadalmi viszonyokra is igaz és igazságos. Kit ér kár, ártalom, igazságtalanság? Mindenkit, akit a vétségénél nagyobb kár, ártalom, (igazságtalanság) ér.

Az őszinte naivság, a hiszékenység, a figyelmetlenség, a tudatlanság csak nagyon kis vétségek. Az emiatti károsodások (az arányos károsodás és büntetés elve alapján) nem haladhatja a vétség nagyságát. Az önhibán kívüli károsodás (testi szellemi képesség, rossz anyagi helyzet, stb.) igazságtalan. E károkozást, igazságtalanságot (legyen az elkövető bárki, legyen az állam, az igazságszolgáltatás, vagy éppen a jogorvoslat egyenlőtlensége) úgy kell felfogni, mint bármilyen más igazságtalanságot, károkozást.

4/h. Kár, ártalom éri mindazokat, akik önhibájukon kívül a korábbi állapotokhoz (testi, lelki, munka, megbecsültség, vagyon, stb.) képest rosszabb állapotba kerülnek ill., akik önhibájukon kívül az átlagosnál, szokásosnál rosszabb társadalmi, gazdasági, jogi, vagyonszerzési, vagyongyarapító, megélhetési helyzetbe kerülnek.  A károsultat (amennyiben nem hibás) mindenképpen kártalanítani kell, ha azt ember (nem a természet) okozta elsősorban a károsítónak, de a kárósító hiányos kártalanítását az államnak kell kiegészíteni. A természet okozta károsítást (a károsult hibáján kívülit) jelentős részét is a társadalomnak, az államnak kártalanítania, kompenzálnia kell.

Ha ember okozta kárról, ártalomról van szó, akkor van bűnös vétkes, amely bűnöst, vétkest sok okból, érdekből szankcionálni kell.

Természetesen az apróbb kárósításokat, ártásokat a jog nem képes felderíteni, szankcionálni, ezeket a társadalom erkölcsének kell megoldani. A jog alsó határának problémája.

A károsítások ártások szankciója mellett fontos (legalább annyira fontos) a károsítás, ártás megelőzése.

4/i.  A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást.  Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük. Viszont „az összevont károkozást kell nézni” alapvető jogelve természetesen itt is érvényes.

4/j. De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve, a károkozás, ártó fel legyen derítve. És ez jutalmazásra is igaz.

A felderítettség persze nem lehet teljes. Ezért kisebb vétségek esetében, ill., amikor 30%-os felderítettség is elegendő, mint visszatartó erő, elég a 40%-os felderítettség, és szankció. Közepes bűnök esetében, amikor elég a 75%-os felderítettség, mint visszatartó erő, elég a 75%-os felderítettség. Jelentős súlyos bűnök esetében a felderítettség nem maradhat 95% alatt.

(Mindezen elvek manapság még érvényesülnek teljesen.)

5. Az előzőkkel összefüggésben a jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. A jogot és a jogorvoslatot minden állampolgár, szegény, iskolázatlan, gazdag, iskolázott, stb., könnyen és egyenlő mértékben tudja érvényesíteni. A jog előtt nemcsak minden állampolgárnak kell egyenlőnek lenni, de az egyszerű állampolgárnak, elméletileg és gyakorlatilag egyenlőnek kell lenni bármilyen közösséggel, vállalattal, és az állammal szemben is.  A 42. alapvető jogelvvel szorosan összefügg ez az elv. (Ezekkel függ össze pl.: mindenkit megillet a szakszerű védelem. Vagy a sokszor halott: jogában van hallgatni.)

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

6. Az ártatlanság vélelme - elv.

7. A vádat kell bizonyítani - elv.

8. Az önhiba-önérdem figyelembevétele - elv.  (Ebből nagyon sok minden következik, pl. az enyhítő és súlyosbító körülmények. Az önző aljas szándékosság beszámítása. A gondatlanságból való elkövetés enyhébb büntetése. Ezzel függ össze a becsületes jóindulatú, de szükségszerűen néha szabálytalankodó állampolgár egyértelmű szétválasztása bűnözőtől, aminek sok vonatkozása van. Távolabbról pedig idetartozik a gyerekek, öregek, betegek, önhibán kívül gyengék védelme. Ez is hiányos jelenleg.)

9. A büntetés több irányú célja, az egyik mindenképpen: a bűnöző megjavulása - elv. (Jelenleg ez sem nagyon érvényesül.)

10. A sértett kompenzációjának elve.  (Jelenleg pl., ez sem nagyon érvényesül.) A késlekedő igazságszolgáltatás, hiányos (részben igazságtalan) igazságszolgáltatás.

11. A másnak, másoknak ártásba az összesített ártást kell beszámítani, (sokaknak való ártásról, sokszoros ártásról van szó) - elve. És az áttételes ártást is figyelembe kell venni - elve. Ez a két elv, pl. a vezetők felelősségre-vonásáról, szólna, ha érvényesülne. Ugyanakkor a kisember vonatkozásban érvényesítik, csak így nevezik: a társadalmi hatás, társadalmi károkozás, a társadalom veszélyeztetése. De ezzel függ össze pl. az, hogy miért kötelező a tanulás. Azért mert tanulatlan ember nagy valószínűséggel, áttételesen ártani fog másoknak is. Vagyis az állampolgári kötelességek.

A jog nemcsak az egyéni érdekről szól, hanem a társadalmi érdekekről. Szerencsére ez manapság már kezd természetes lenni. Viszont sokféle, sokszor egymásnak ellentmondó társadalmi érdek van. Nem ártana a társadalmi érdekek prioritását meghatározni, és itt szerintem eljutottunk a társadalmi értékrend, avagy a szükségletek társadalmilag (többségileg) is elfogadott sorrendje kialakításának szükségességéhez.

11/b Az állam (állami, polgármesteri hivatalok, állami intézmények, vállalatok, szervek, országgyűlés, kormány stb.) károsítása, ártása ugyanolyan, mint bármilyen más, akár magánszemélyek által okozott károsítás, ártás. De itt általában sokaknak okozott, vagyis összesítendő kárról, ártásról van szó. Az állam általi személyekre vonatkozó károsítás, ártás csak akkor lehetséges, ha a köz hasznosulása bizonyítottan háromszor nagyobb, mint az okozott kár, ártás.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

12. Az aránytalan (pl. a tényleges értékhatárt 20-100%-kal meghaladó) megkárosítást, a csalást, a becsapást, akkor is bűnnek kell tekinteni, ha az a károsult hibájából, ill. valamilyen közreműködésével jön létre. A hiszékenység, a tájékozatlanság nem oldozza fel a csalót, a megkárosítót. A jelenlegi elv: szabad csalni, átverni, ravaszkodni, ügyeskedni, csak ez az átverés legyen legális, férjen be a jog keretei közé. Az „új” elv lényegében azt mondja, hogy pofátlanul, nagy arányban nem szabad csalni, ravaszkodni, ügyeskedni, átverni, függetlenül, attól hogy ez esetleg beférne a jog keretei közé. Akkor sem, ha az átvert aláír valamit.

A pofátlan, a nagyobb arányú megkárosítás ne a polgári ügyek, hanem a büntető ügyek közé tartozzon.  Rájöttem, hogy ezt az elvet ugyancsak a jog alapelvei, közé kell betenni, bár látszólag mellékes jogproblémáról van szó. A jelen társadalom, rendszer erősen menetel abban az irányba miszerint a társadalmi élet nem más, mint egy össznépi átverős játék. Egyre inkább egy sunnyogó, becstelen masszává alakul át a társadalom, amelyben állandó gyanakvás, védekezés és figyelem szükséges. Ez persze nemcsak a normális ember közérzetét (szélesebben értelmezett életszínvonalát) rontja, de gazdaságilag is káros. A tisztességtelen gazdaság már csak a improduktív munka gerjesztésével is hatalmas kárt okoz. Ha ez jogi elv érvényesülne, kevesebbszer hallanánk: a jog nem azonos az igazsággal, az erkölccsel. Talán ez a jogi alapelv (minden törvénynek a jogi alapelvekhez kell igazodni) hozzájárul, ahhoz hogy minimálisra csökkenjen az össznépi átverős játék.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

13. Szét kell választani a kritizáló (feltehetően építően jobbító szándékkal kritizál, tiltakozik, stb.) állampolgárt, a bűnözőtől - elv.  (Ez már szólásszabadságról is szól. Arról is szól, hogy a politikai bűnnek kb., hol van határa. (Ez is hiányos jelenleg.)

14. Csak az ismertetett jog esetében érvényes: a nem ismeret, nem mentesít a büntetéstől - elv. (Ez is hiányos jelenleg.)

15. A jognak érthetőnek és „könnyen” betarthatónak, valamint betartottnak kell lenni - elv. (Ez is hiányos jelenleg)

16. A másnak ártást, az igazságosságot és önrendelkezést nem sértő eszközökkel, pl. meggyőzéssel, lehetőleg meg kell előzni - ez is egy alapelv.  A jognak, az igazságosságnak, a közerkölcsnek lényegében azonosnak kell lenni.

17. A kis bűnök, vétségek nem a jog keretei közé tartoznak, hanem az oktatás, tájékoztatás, ill. erkölcs keretei közé – elv. Ehhez viszont meg kell állapítani a jog alsó határát. És biztosítani kell a megfelelő oktatást, tájékoztatást.  

18. Az erényt, a másnak hasznosságot is értékelnie kell a társadalomnak, államnak. A jutalmazás alapja (a másnak ártás ellentéte) a másnak hasznosság lehet. Ez akkor valósul meg, ha igazságos arányos hatalmi vagyoni különbségek jönnek létre. Ha nem lesznek érdemtelenül hasznosulók. Ha ez elosztás alapja a mások számára hasznos munka, produktum lesz.

(Ez sem érvényesül.)

19. Az igazságosság és jogegyenlőség érdekében elfogulatlan jogalkotásra, jogalkalmazásra, ítélkezésre van szükség. Valószínűleg elfogult az a jogalkotás, jogalkalmazás, ítélkezés, ha azt egy, ill. kevés ember teszi, legyen az bármely állampolgár, vagy vezető. Nem lehet önbíráskodás, mert az egy emberes, kevés emberes, tehát elfogult jogalkotás, jogalkalmazás, ítélkezés.

A különböző hatalommegosztások is az elfogulatlan, azaz a sokemberes (sokvezetős) jogalkotásról, jogalkalmazásról, ítélkezésről szólnak. Minél több elfogulatlan ember, (végső soron az emberek többsége) vesz részt a jogalkotásban, a jogalkalmazásban, az ítélkezésben annál elfogulatlanabb, igazságosabb, jogegyenlőséget biztosító a jogalkotás, a jogalkalmazás, az ítélkezés. És annál elfogulatlanabb lesz mindez, ha a jogalkotó, jogalkalmazó, ítélkező emberek minél erkölcsösebbek, minél átfogóbb jogi tudással rendelkeznek.

19/b. Csak a nemzeti közösség, az ország társadalma, az állam (pl. a Magyar Köztársaság) hozhatja létre a jogelveket, az alkotmányt, a legfontosabb törvényeket, beleértve a büntetőtörvényeket. Csak a nemzeti közösség, az állam gyakorolhatja a direkt büntetéssel járó igazságszolgáltatást – elv.

Sok helyen megjegyeztem, hogy jelenleg az adott alapelv csak hiányosan érvényesül. Sőt ki lehet jelenteni a felsorolt alapelvek mindegyike, jelenleg többé-kevésbé hiányosan érvényesül. Itt már eljutottunk a joghibákhoz.

A mindenkori, a jelenben érvényes jog alapelvei közé kell azokat az általános joghibákat is venni, amit a jog megtűr, ezért jellemzőek a jogra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jog alapelvei az is, hogy milyen joghibát enged meg, néz el, a jog, és milyeneket tilt, és azt milyen keményen teszi.

Egyik másik jogi alapelv elég banálisnak tűnik, de ne felejtsük el, hogy korábban, a diktatórikus rendszerekben, ezek nem is voltak olyan természetesek. Pl. az igazság kiderítése a cél, elvet felülírhatja, és felül is írta: a közrend megléte a cél. Vagy, a vezetés hatalma a cél, elv.

Ami pedig: a személyes parancsolás, kézi vezérlés minimálisra csökkentését, illeti: talán ezt lehet a jogállam definíciójának megállapítani. Ez sem volt mindig természetes.

Vagy nézzük az első elvet, vagyis azt hogy másnak ártásból, annak nagyságából kell mindig kiindulni. A korábbi, és a jelenlegi jog vajon mindig ebből indul ki? Szerintem nem, elég gyakran, nem. Van egy olyan érzésem, hogy jelenlegi jog éppen leglényegesebb alapelvről feledkezik meg leginkább.

A felsorolt elvek a szerintem (szerintem is) optimális elvek, közérthető megfogalmazásban.  A kérdés az, hogy ezek az elvek mennyire érvényesülnek. A jelen helyzet is messze van a tökéletestől.

És azt is meg kell jegyezni, a felsoroltak között van néhány „hű, de jogszerűek vagyunk” jellegű „elv”.

19/c. Elfogulatlanul, igazságosan leginkább az elfogulatlan „kívülálló” személyek, testületek tudnak dönteni. Valamint a jogalkalmazásnak széleskörűnek (több ember, több testület) és többlépcsősnek (legyen többlépcsős a jogorvoslat) kell lenni.

20. A következő alapvető jogelv: a jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztásának elve.

A jogalkalmazás elsősorban a jog betartásnak lehető legnagyobb garantálása, több eszközzel.

Ha a jogalkotó, egyben jogalkalmazó akkor óriási és visszaélésre alkalmas hatalma lesz, nem érvényesül a hatalommegosztás. (Ezek is hiányosan érvényesülnek jelenleg.)

További alapvető jogelvek.

21. Különbséget kell tenni, mert különbség van a gondoskodó-megkülönböztetés és a büntető-megkülönböztetés között.

22. Általában az aránytalanság, (az aránytalan hatalom, vagyon, aránytalan büntetés, jutalmazás, segítség, kötelesség, közteherviselés, stb.) igazságtalan, ezért el kell kerülni, adott esetben büntetni szükséges.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

23. Az önhibán kívüli gyengék, rászorulók, (betegek, gyerekek, idősek, csökkent munkaképességűek, stb.) szinte teljes, a lehetőség szerint legmagasabb, az emberek döntő többségéhez hasonló, magas színvonalú, jogokkal, jogérvényesítéssel rendelkezzenek. És viszonylag magas szélesebben értelmezett életszínvonallal rendelkezzenek. Az önhibán kívüli rászorulók kapjanak segítséget, ezt próbáltam konkretizálni.

Az önrendelkezés része, hogy az egyén saját akaratból, önhibából bizonyos határig elmehet a rossz irányába, rájuk nem vonatkozik ezen alapelv. És amennyiben túllépnek egy határon, általában már másoknak is ártanak.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

24. A jogkülönbségeket (speciális törvényeket) csak a különböző tevékenységek, foglalkozások, munkakörök, önként vállalt (könnyű, gyors kilépés lehetősége) közösségek, közösségszerű rétegek vonatkozásában lehet hozni. De minden felsoroltra vonatkoznak az itt felsorolt alapvető jogelvek.

25. Csak a bizonyíthatóan egyéni másnak ártás esetén lehet ítélkezni, büntetni, büntető-megkülönböztetést tenni.

A bizonyíthatatlan a másnak ártás, és a másnak ártás feltételezése, faji, etnikai, családi, vallási, világnézeti, eszmei alapon. Továbbá, bármilyen kijelölt kaszt alapján. És minden olyan esetben, amikor az egyéni másnak ártás csak feltételezés, de nem bizonyítható. Ugyanez vonatkozik az egyéni jutalmazásra elismerése, gondoskodó-megkülönböztetésre. Nincsenek, nem lehetnek kiváltságos jogok, jog-kivételek. Nincsenek, nem lehetnek felsőbbrendű és alsóbbrendű emberek.

Az önhibán kívüli gyenge képességű emberek nem alsóbbrendűek. Az önhibából rossz irányba haladók (bizonyos határig), pedig a rosszabb anyagi életszínvonaluk által vannak (legyenek) büntetve, de nem a jog által.  A határ átlépők, a másnak ártók (a jog alsó határa felett), a bűnözők, pedig egy külön speciális szabályozási kategóriába esnek, de az alapvető jogelvek rájuk is érvényesek.

25/b.  Az egyén csak saját tetteiért felel. Az ártásokkal, károsításokkal (a rosszal) szembeni ellenállás (főleg, ha az hátránnyal jár az egyénre, családjára) elmulasztása  erkölcsi vétség és nem jogi vétség. Ezek alapján nem lehet kollektív megítélés, nincs kollektív bűnösség. És az egyént sem lehet a szembenállás elmulasztásért büntetni.

Pl., erről van szó: bűnösök, ártók közt, bűnös (cinkos), aki néma. Gyakran a fennálló hatályos joggal szembeni ellenállásból, a jog megszegéséből áll az ellenállás, ill. erre vonatkozik az ellenállás elmulasztása. Ez is erkölcsi vétség és nem jogi vétség. Ugyanakkor a jognak tisztázni kell az együttműködés, a bűnrészesség, a cserbenhagyás, stb. és a szembenállás elmulasztása közötti, sokszor elmosódó, határvonalat tisztázni.

26. A jogi (egyben szabályozási) alapelveknek a társadalmi alapelvekből kell eredni.

27. Pl. minél több ember a jövő generációi is, éljen egyre kellemesebben, elégedettebben, egészségesebben.

28. Pl. lehetőség szerint legnagyobb igazságosságot, önrendelkezést, közvetlen demokráciát, biztonságot, egészséget, tudást, műveltséget (szélesebben értelmezett életszínvonalat) kell kapniuk az embereknek.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

És még egy fontos (ráadás) jogelv.

29. Ne legyen generális túlszabályozás, de minden károkozás, ártás kellő szigorral legyen büntetve. A veszélyeztetés kisebb bűn, mint a konkrét megvalósult károkozás, ártás. De a kettőt (veszélyeztetés és megvalósított ártás) nagyon arányosan kell beszabályozni.

Jelenleg Magyarországon a generális túlszabályozás (ne is legyen az embereknek lehetősége vétkezni) túl erős az egyéni elbírálás túl kevés.

Olyan törvényeket kell alkotni, melyek nem abból indulnak ki hogy az emberek többsége bűnözésre hajlamos, vagyis eleve szorítsuk kordába őket, csökkentsük minimálisra a bűnözés lehetőségét. „Az emberek alapvetően jók, értelmesek, csak a rosszakat kell elkapni” típusú törvénykezés áll szemben „az emberek alapvetően rosszak ostobák” típusú törvénykezéssel. Természetesen az előző minden szempontból még a hatékonyság szempontjából is jobb, mint az utóbbi.

Ez eddig rendben van de azért nem ennyire egyszerű a gyakorlati megvalósítás. Azért nem térek ki erre részletesebben, mert e tanulmány jelentős része erről szól. Erről szól a szélesen limitált, alternatívált szabályozás. Erről szól, hogy nem kell minden utcasarokra lámpát állítani elég pl. a jobbkéz-szabály. Az állandó, mindenkire vonatkozó ellenőrzés mindenképpen fontos (a piros lámpát is meg lehet szegni), de a legfontosabb mégis az, hogy a konkrét károkozó el legyen kapva és kellőképpen meg legyen büntetve. Vagyis a veszélyeztetés szankciója, még akkor is, ha annak van megelőző hatása, normális esetben, kisebb, mint a károkozás szankciója. Ha a károkozást kellő szigorral büntetik, akkor az értelmes ember önszántából is korlátozza magát, nem megy bele a veszélyeztetésbe. Míg, ha szinte büntetlenül lehet kárt okozni, akkor - miért ne veszélyeztessek, ha kár lesz belőle akkor megúszóm – gondolat alakul ki.

Nagyon fontos hogy a törvényalkotók, tisztában legyenek az alapvető jogelvekkel, és mielőtt megszületne egy törvény, végiggondolják: ez vajon minden alapvető jogelvnek megfelel.

30. És még egy ráadás jogelv: a jog nem harcról, nem ravaszsági játékról, de nem is jogtudományi versenyről szól, hanem arról szól, hogy minden résztvevő a lehető legjobban járjon, legkevésbé károsodjon. A jog az igazságos tiszta megegyezésről szól.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek.)

Az egyértelműen igazságtalan, logikátlan időt, energiát rabló törvénynek megszegése, talán bűn?  A legfontosabb a jó törvény.

A mennyiben az állampolgár betartja ezen (igazságtalan, stb.) törvényeket akkor az igazságtalanság, logikátlanság, a fölösleges munka rendjét erősíti amely végső soron az igazságtalanság, a logikátlanság a fölösleges időrablás erősítése. És persze a jogalkalmazó is ezt erősíti. Ezért ha törvény rossz akkor minden rossz. Ezért a legfontosabb tényező a törvényhozás, a jogalkotás.

Viszont mit csináljon az állampolgár? Mert ha nem tartja be a rossz törvényt azon kívül hogy ő maga is súlyos büntetésre számíthat, társadalmilag sem jó megoldás. Mert akkor is szabályozatlanság rendetlenség anarchia és ebből eredő igazságtalanság következik be. Tehát ha rossz a törvény, akkor nincs jó megoldás.

A katonaságnál ezt a frázist emlegették a tisztek: először is be kell tartani parancsot, azután lehet reklamálni. Csakhogy az utólagos reklamálók szinte kivétel nélkül ráfaragtak. Az elvileg jó megoldás (először tarts be a rossz törvényt, azután változtass), amely a rendet és a változtatást is biztosítaná, frázis marad, mert utólag sem lehet változtatni. És ez nemcsak katonaságra igaz, hanem az egész társadalomra.

Egyébként az egyéni reklamációk esetleges orvoslata még negyed-megoldásnak is kétségesen nevezhető. Ugyanis ez arról szól, hogy a törvény, a mechanizmus marad, csak a jogalkalmazási hibákat orvosolják, illetve a reklamáló beléphet valamilyen törvényes kiskapun. Olyan kiskapun, amely egyébként eléggé el van dugva. És nem minden reklamáló, csak aki kitartó, és akinek pénze lehetősége van jó ügyvédet fogadni. Tehát a jó (igazságos, logikus, idő és energiakímélő) törvények, a törvénynek állandó javulása, a jó törvényhozás a legfontosabb.

Milyen a törvényekkel kapcsolatos, vezetői és társadalmi (a társadalom többsége) alapvető felfogások lehetnek.

A törvénykezés szélesebb értelemben nemcsak a nemzet törvényei de egy kisebb közösség, bármely közösség szabályai. Nemcsak a nagyobb jelentős törvények de kisebb törvények is, nemcsak az írott, de az íratlan törvények is.

1. A törvény az törvény, be kell tartani. Nem számít hogy jó, vagy rossz, a változtatás sem érdekes, az sem hogy ki hozta, be kell tartani. Sok ember fejében a törvények valamilyen emberen kívüli szentségnek tűnnek.  (Szerintem téves felfogás.)

2. A törvények pocsékok, a törvények azért vannak, hogy azokat megszegjék. A jogalkotás általi (a hivatalos ügymenet általi változtatás) változtatásban nem lehet bízni. Ezért az csak az értelmezés, alkalmazás általi változtatás marad. (Szerintem ez is rossz felfogás.) Viszont azt látni kell, hogy „a törvény az törvény” felfogás reakciója éppen ez a felfogás (a törvények pocsékok, azokat értelmezni, alkalmazni kell).

3. A legfontosabb a törvények jogalkotás általi megjavítása. A rossz törvényekkel ezen kívül nincs mit tenni, azokat be kell tartani, mindaddig, amíg a jogalkotás a hivatalos ügymenet szerint nem változtat azokon. (Szerintem e felfogáson már érdemes vitatkozni, nincs kizárva, hogy ez a legjobb felfogás.)

4. A legfontosabb a törvények jogalkotás általi megjavítása. Elsősorban és minden erővel arra kell törekedni, hogy a rossz törvényeket a jogalkotás megváltoztassa. (De őszintén, egy kisembernek mekkora hatása van erre?) De a rossz törvényekkel addig is kezdeni kell valamit (értelmezni, alkalmazni, megszegni, stb.) amíg a jogalkotás azon nem változtat. Kétségkívül fogas kérdés, mit lehet kezdeni a rossz törvényekkel. Én a magam részéről, és szerintem nem vagyok egyedül, kelletlenül pontatlanul, néha megszegve tartom be a rossz törvényt. Tehát nem teljesen csak úgy részben szegem meg. (Ugyanis és ez utóbbi felfogást, a negyediket tartom a legjobbnak.) Ellenben az elvárnám, hogy a jogalkalmazó vezetők is ezt a felfogást vallják, vagyis valamit kezdjenek a rossz törvényekkel addig is amíg azokat nem változtatja meg a jogalkotás.

A négy alapfelfogás közül minden ember valamelyiket elfogadja, vallja, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan teszi ezt. Rájöttem hogy ez (a törvényekhez való viszonya) egy elég jelentős jellemvonása az embereknek. Saját tapasztalatom szerint igen sokan vannak (beleértve a vezetőket is) kb. az emberek harmada, akik az első felfogást vallják, bár ez valószínűleg téves felfogás.  Igen sokan vannak (beleértve a vezetőket is) kb. az emberek negyede, akik a második felfogást vallják, bár ez valószínűleg téves felfogás. Ehhez képest viszonylag kevesen vannak, (beleérte a vezetőket is) akik a feltehetően helyes harmadik, ill. a negyedik felfogást vallják. Pontosabban a szerintem leghelyesebb felfogást, a negyediket, viszonylag kevesen vallják (az emberek negyede sem) beleértve a vezetőket is.

De hová is karok kilukadni. Felsoroltam, kb. 28 többé-kevésbé elfogadott, de legalább a deklaráció szintjén elfogadott jogi alapelvet. Szerintem ez, amiről szó volt szintén egy jogi alapelv és ideje lenne ezt is legalább a deklaráció szintjén elfogadni.

31. Tehát az újabb (ráadás) jogi alapelv: A legfontosabb, elsődleges a törvények (jog) törvények általi (jogalkotás általi) megjavítása, jobbá tétele. Elsősorban erre kell törekedni. De ez időbe telik és bizonytalan. Ezért a jelenben rossz törvényekkel a jogalkalmazásnak is kell valamit tenni, és az állampolgárnak is, az értelmezés, az elfogadás vonatkozásában.

Ez megint elég banálisnak tűnik, de minden alapvető elv banálisnak tűnik. Viszont véleményem szerint egy fontos jogi alapelvről van szó, amely ha megmarad a jelenlegi zavaros állapotába, akkor az egész jogot zavarossá és rosszá teheti. Tehát vagy ezt a jogi alapelvet kellene a vezetésnek és az embereknek elfogadni, vagy a probléma egy másféle egyértelmű megoldását. De biztos, hogy probléma (mit kezdjenek a rossz, ill. elavult törvényekkel) jelenleg nincs megoldva. (Jelenleg ezen elv is hiányosan érvényesül.)

Pusztán a jogi (igazságszolgáltatási rész) elvek felsorolása (ezek egyben erkölcsi, igazságossági) problémák is.

A másnak ártás (másnak károkozás, szenvedésokozás) a bűn, a másnak hasznosság, az erény - elv. A másnak ártásban beleszámít a lelki fájdalom okozása is - elve. A másnak ártásba az összesített ártást kell beszámítani, ha sokaknak való ártásról van szó - elve. És az áttételes ártást is figyelembe kell venni - elve.

A becsületes jóindulatú, de szükségszerűen néha szabálytalankodó, zavaró állampolgár egyértelmű szétválasztása bűnözőtől. Szét kell választani a kritizáló (feltehetően építően jobbító szándékkal kritizál, tiltakozik, stb.) állampolgárt, a bűnözőtől - elv.

Az önhiba-önérdem figyelembevétele - elv. Az igazság (igazságosság) kiderítése a cél, és azt csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni - elv. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos büntetés - elve.

Tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. A jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. Az ártatlanság vélelme - elv. A vádat kell bizonyítani - elv. A büntetés több irányú célja, az egyik mindenképpen: a bűnöző megjavulása - elv. A sértett kompenzációjának elve. Csak az ismertetett jog esetében érvényes: a nem ismeret, nem mentesít a büntetéstől - elv. A jognak érthetőnek és betarthatónak kell lenni - elv. Az erényt, a másnak hasznosságot is értékelnie kell a társadalomnak, államnak.

Négy újabb fontos alapvető jogelv.

32. Nem a jogi részletekből kell kiindulni, hanem az erkölcsi, igazságossági és értelemszerű lényegből. Ki az érdemtelenül, igazságtalanul károsult, ki az érdemtelenül, tisztességtelenül hasznosuló. Kinek volt szándéka az érdemtelenül, tisztességtelen hasznosulás. Stb.. Az alapvető erkölcsi értelemszerű kiinduláshoz, megállapításhoz kell megkeresni a jogi részleteket. Ha ezek hiányoznak, nem lehet őket megtalálni, akkor hiányos a jog, pótolni kell.

33. Az is félrevezetés, megtévesztés, félretájékoztatás, kvázi hazugság, adott esetben csalás, ha a tájékoztatás egy bizonyos szint alatt marad a nyilvánvalóság, az egyértelműség, az érthetőség, az időben érkezés, szempontjából. Valamint, ha a szükséges tájékoztatás, elmarad, erősen hiányos, tartalma valótlan, vagy erősen megkésett. Valamint, ha a tájékoztatás egyoldalú, lényeges szempontokat kvázi elhallgat, más szempontokat kiemel.

És ez mindenkire vonatkozik, beleértve az államot (az állami polgármesteri hivatalokat, állami intézményékeket, vállalatokat, szerveket, stb.) is. És beleértve a törvények, rendeletek, fontosabb intézkedések, egyéb fontos körülmények tájékoztatását is. A tájékoztatás egyik fele, hogy az állampolgárok, mindenki minden adatot, törvényt, egyéb körülményt megismerhessenek, ill. minden fontosabb adatot, törvényt, egyéb körülményt könnyen, szinte eléjük tálalva ismerhessenek meg. A másik része pedig, hogy a kiemelten érintettek szinte biztosan megismerhessék, a rájuk vonatkozó adatot, törvényt, egyéb fontos körülményt.

Nem róható fel a károsuló figyelmetlenségének, rosszhiszeműségének, ha ilyen megtévesztő tájékoztatás következtében károsul.

34.  A károkozó felelősségét alig csökkenti a saját figyelmetlensége, és nem csökkenti a károsított figyelmetlensége.

Pl. ha én nyitva felejtem a lakásajtómat, és a lakásomból egy idegen kivisz valamit, akkor az ugyanúgy lopást követ el, mintha, az ajtót felfeszítette volna. Ha nem e jogelv irányába mennek a hatóságok, márpedig a tendencia sajnos erre mutat, akkor a gyerekeink unokáink már egy ilyen világban fognak élni. Tisztelt, hölgyem-uram, sajnos nem tudunk eljárni, mert ön ugyan becsukott négy vasajtót, de az ötödik vasajtót elfelejtette becsukni, figyelmetlen volt ezért magára vessen.

34/b. A károsult csak a nagyfokú figyelmetlensége (önhibás tudatlansága) miatt károsodjon, és egyáltalán ne károsodjon, ha a károsítás szándékos.

35. Bizonyos keretek, határok, feltételek között lehetséges az utólagos reklamáció, az utólagos jogorvoslat. Kétségtelenül a kereteket, határokat, feltételeket pontosan kell meghatározni a jognak, mert ez is alapelv: amiben megállapodtunk, azt tessék betartani.

36. Aki önálló akaratából belép egy szerződésbe (közösségbe) annak be kell tartani a szerződés, (közösség) szabályait. De senkit nem lehet kényszeríteni, direkt módón, zsarolással, testi kényszerrel vagy megtévesztéssel hogy lépjen be egy szerződésbe (közösségbe). És arra sem hogy abban akaratán kívül bennmaradjon. Ezért minden szabályzatnak, szerződésnek amennyire csak lehet, tartalmaznia kell gyors és minden fél számára a károsodás nélküli kilépés lehetőségét.

36/b Ugyanakkor a kilépés általában valamekkora kárt jelent a felek számára. A kárfizetést a károsodás arányában kell elosztani, de azt is figyelembe kell venni, hogy kinek a hibájából történt a kilépés.

36/c Kis félrevezetés, (az elszenvedő önálló akaratának kis hiánya) kis tisztességtelenség, de nagy kár, egyenlő, nagy félrevezetés, (az elszenvedő önálló akaratának nagy hiánya) nagy tisztességtelenség, de kis kárral.

Vagyis van kettő különböző fokban előállható tényező (mekkora a kár és milyen módón jött létre a megállapodás) alapján lehet igazságot tenni. Először is egyértelműen meg kell állapítani ki a károsult ki a hasznosuló, mekkora a kár és azt be kell tenni, mondjuk egy 5 fokozatú skálába. Aztán meg kell állapítani, és be kell tenni egy másik 5 fokozatú skálába, hogy a megállapodás mennyire volt tisztességes, mennyire jött létre mindkét fél önálló akaratából, mekkora volt a félrevezetés. Majd a két skála összesítéséből jöhet ki a károkozás és annak nagysága.

37. Visszamenő hatályú, szankcionáló törvényeket nem lehet alkotni.

37/b. A másnak ártás, a vétség, bűn elévülését a jognak sok szempont alapján szabályozni kell. Az elkövetés korábbisága, az eltelt idő függvényében nem megszüntető, de enyhítő körülmény lehet.

37/c. Az összesített ártást kell figyelembe venni, és ehhez képest kell az összesített büntetésnek arányosnak lenni. Az elévülés szabályai és az összesített arányos büntetés (szankcionálás) határozza meg, hogy kit hogyan lehet útilag, akár kvázi „kétszeresen” büntetni.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek.)

Néhány alapelv a jog szervezeti, működési szabályzat vonatkozásában.

38. Személyes parancs, utasítás, kézi vezérlés, általában, akkor történhet, ha azt utasított önszántából elfogadja – elv.

Lehetőleg minden mögött (a szóbeli magállapodások mögött is szükséges áttételesen) legyen áttételesen, vagy direkt, írott szabályzás, törvénykezés. Másképpen: a személyes parancsok, kézi vezérlés minimálisra csökkentésnek – elve. Illetve, a spontán, és indirekt szabályozás minimalizálása, mert az, az anarchikus diktatúra iránya.

39. Ne legyen túlszabályozás és alulszabályozás. A szabályozás erősségének a lehetséges maximális önrendelkezésből kell kiindulni. A jog legyen részletes, árnyalt, ezért is igazságos, de csak úgy hogy az nem vegzálja (nem kényszeríti fölösleges ismeretekre, tevékenységekre) az embereket. Ha a részletesség, árnyaltság csak bizonyos határon felüli vegzálással jöhet létre, akkor inkább legyen egyszerű, de igazságosságra törekvő. A vegzáló jog nem tartható be „könnyen”. A jog legyen a lehetőség szerint szélesen limitált, alternatívált. (A látszólagos ellentmondások feloldhatók.)

40. A szabályozásnak, a törvényeknek is a lehető legnagyobb közvetlen demokráciára (a nép, tagság tagok, ügyfelek, egyszerű dolgozók aktív részvétele, érdemi beleszólása) kell törekednie.

41. A szabályozásnak, a törvényeknek is, a lehető legnagyobb önrendelkezésre (a közösség vezetői és a nép, tagok, ügyfelek, egyszerű dolgozók együtt legyenek függetlenek a felsőbb hatalomtól) kell törekednie.

Nagyon egyszerűen a különbség. Egy közösség tetteit törvényeit pl. 50%-ban „népszavazással” döntik el, akkor az magas demokráciaszint. De lehet hogy a másik 50%-ot a közösségen kívüli felsőbb hatalom dönti el, ami alacsony önrendelkezés. A másik közösség tetteit, törvényeit 95%-ban a közösség vezetése dönti el (nem a közösségen kívüli felsőbb hatalom, és nem is tagság), mert tagság ezt (pl. évente megtartott szavazás során így dönt) akarja. Nos ez magas önrendelkezés, de alacsony demokráciaszint. A helyes jogelv, (a helyes társadalmi elv) az, hogy mind a kettőnek, a demokráciaszintnek és önrendelkezési foknak is magasnak kell lenni.

42. Az alapvető jogelvek nemcsak az emberek erkölcsének alapja, de a törvények alapja. A törvényeknek nem szabad ellenkezni, sőt összhangban kell lenni az alapvető jogelvekkel.   A jog jósága, igazságossága elsősorban a vezetés, a jogalkotók, másodsorban a jogalkalmazók, feladata és felelőssége. A jogalkotásba az embereknek a többségi társadalomnak is részt kell venni. A jog betartása az emberek (minden egyén) felelőssége.

42/b Mindig szükséges az alapvető jogelvek, (társadalmi elvek) megfogalmazása, amelyre a jog alapul. Ugyanakkor ezeket a jogelveket le kell bontani a részletes konkrétumokig, ki, mikor, hogyan, mit tehet, vagy nem tehet. A szélesen limitált, alternatívált szabály nem azt jelenti, hogy nincs konkrétum, hanem azt hogy a konkrétumok két határ között mozoghatnak. Visszatérve, amennyiben a jogi alapelveket nem követi a konkrét jog, akkor azokból vagy látszatjog, csak deklarált jog lesz, vagy gumitörvény. Gumitörvény melyet a jogalkalmazó, akár ezzel visszaélve, ill. bárki úgy értelmezhet, ahogy akar. Mindez pedig értelmetlenné teszi a jogot.

Kétségtelenül a jog egyik legjelentősebb, lehetséges ellenmondása, a jog részletessége. Egyfelől nem is lehet abszolút részletes jogot készíteni. Minden eset bizonyos szempontból más, nem lehet minden esetre szabályt hozni.  Továbbá, azért értelemszerűen kell nézni az igazságot, igazságosságot. Ezt az ellenmondást részben feloldja, hogy a jogalkalmazók legyenek független, pártatlan testületek, ill. hogy széles körű és több lépcsős legyen a jogalkalmazás.

Másfelől a törvények szabályok részletessége, legyen optimális.

42/c A törvények (beleértve az alkotmányt is) egy része szükségszerűen rossz, (végső soron, hosszú távon minden törvény), időnkénti módosításra szorulnak. Mely módosítás egyik módja a törvény eltörlése és új törvény alkotása. Szükségszerűen azért rosszak, mert lehet, hogy a megalkotott törvény eredendően hibás rossz, vagy ha jó is, a szükségszerű társadalmi körülmények változásával elavul.  A törvények szinte egyetlen jó módosítási lehetősége, ha a törvénnyel kapcsolatos állampolgári és szakértői panaszokat (a hibák feltárása) és esetleges megoldási javaslatokat, állandóan gyűjtik, rendszeresen összegzik, és ennek alapján rendszeres törvénymódosításokat hajtanak végre.

És egy idetartozó fontos megjegyzés.

Az emberek, a törvények (rendeletek, szabályzatok), a rendszer alapvető viszonya.

Hiába lennének az emberek erkölcsösek, becsületesek, önzetlenek egymást szeretők, ha a törvények hibásak, rosszak. Ráadásul az emberek legalább egy százaléka bizonyosan nem erkölcsös, önzetlen, és ez már elég ahhoz, hogy pontos részletes törvényeket szükséges készíteni. De ha egy ezrelék lenne, akkor is szükséges lenne. De ha mindenki erkölcsös becsületes, önzetlen (senki, de senki nem lenne rossz ember) akkor is igazságtalan és sokak számára életet megkeserítő körülmények közé zárják az embereket a rossz, hibás törvények. Mert pl. X ember, közösség hivatal, cég, a rossz törvény értelmében igazságtanul árt Y embernek, közösségnek. És a rossz törvény értelmében kénytelen ártani, hiszen a törvényt be kell tartani. És az igazságszolgáltatásnak, a jogorvoslatnak is be kell tartani. Ezért a legfontosabb, hogy ne legyenek rossz, hibás törvények, de ehhez a törvényalkotás szellemét a vezérlő elveket és a törvényalkotás és törvénymódosítás rendszerét (az erre vonatkozó törvényeket is) meg kell változtatni. És ez már nem más, mint rendszerváltás, ill. rendszerváltozat váltás.

Elismerve, hogy jognak van egy lassú, tódózott-foltozott, átvariálós történelmi fejlődése, de most már ideje lenne ezt a fejlődést tudatosan rendszerzetten alakítani.

Az A/11 ábra talán elég szemléletesen adja vissza a jog szerkezetét és azt is miért szükségesek a jogi alapelvek is, és a jogi konkrétumok is. A konkrét szabályok (ki, mikor hogyan mit tehet, mit nem tehet) a jogkerítés kőoszlopai, melyeknek azért nagyjából egy szabályos köralakzatot (egységes jogterületet, szabályozandó területet) kell kijelölni. Az alapvető jogelvek a kőoszlopok köré kifeszített kissé rugalmas jogelv-kötelek, melyek rugalmassága legyen optimális. E fejezetből kiderült, hogy ezekből nagyjából 42-60 db van. Bizonyos mértékig tágítható ez a jogelv-kötél (a gumikötél pl. 10%-ban térhet el, tágítható), de azért az alapvető jogelvek és középelveknek meg kell határozni a határokat. A jogelv-kötelek nagyjából kijelölik a konkrétum-oszlopok helyét, a konkrétum oszlopok és a jogelv-kötelek, valamint a gyakorlati problémák együtt kijelölik a jogterület határait.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek)

Tulajdonképpen a jogfejlődés nem más, mint az alapvető jogelvek egyre hiánytalanabb érvényesülése.

Ezzel kapcsolatosan a jog egyfajta alapvető felosztása.

Van a jogalkotás.

És van a jogalkalmazás, a jog betartásnak lehető legnagyobb garantálása, azon kívül, hogy a jogalkotó is betartható jogot alkot.

Van az eljárási jog (sok oldala van), ami lényegében szintén a jogalkalmazás szabályosságát, egységességét biztosítja.

A jogalkalmazás az ellenőrzés, a felderítés, és a megfelelő szankció érvényesítésének eszközével garantálja a jog betartását.

A jog betartásának biztosítása azonban más, nem közvetlen jogi eszközöket is igényel. Pl. olyan igazságos társadalmi körülmények, melyekben érdemes a jogot betartani. Pl. a jog betartására irányuló, a megelőzésre irányuló motiváció, pl. az oktatás, tájékoztatás eszközével.

De itt is kijelentem a legfontosabb azonban a jó, igazságos jog, vagyis a helyes jogalkotás. Hiszen a jogalkalmazást, és a „jogon kívüli” eszközöket is törvények (rendeletek, stb.) írják elő. Manapság mindent törvények írnak elő. 

Mindezt nevezem: a 42-70-100  alapvető jogelvnek.

A legfőbb jogelv viszont, hogy az alapvető jogelvekből kell kiindulni, a konkrét jognak kell az alapvető jogelvekhez illeszkedni és nem fordítva.  Ha jog, alapok nélkül terjeng, burjánzik, akkor nemcsak zavaros lesz, de el is torzul.

Az egész jogról szóló tanulmányrész nem más, mint a jogi alapelvek magyarázata.

A jogi alapelvek a társadalmi alapelvekből erednek. Nyilván a fenti elvek egy demokratikusabb társadalom jogelvei. Tehát egyrészt a jogi alapelvek és társadalmi alapelvek szorosan összefüggnek. Másrészt azért a társadalmi alapelvek (pl. a vagyoni, hatalmi hierarchia, a közvetlen demokrácia, stb..) meghatározók.

Bővebben a két (szabályozás, és az igazságszolgáltatás) alapvető kategóriáról.

Eme kategóriákat lehet másképpen is nevezni, pl.: szervezeti, működési szabályzat alapú jog, és a bűn, erény, igazságosság alapú jog. Vagy: szabályzat és erkölcsi, igazságossági alapú jog. Vagy módszereket, mechanizmusokat, szerkezeteket előíró jog és általános igazságszolgáltatás. Én az egyszerűség kedvéért: a szabályozás, és igazságszolgáltatás, vagy szabályozás és igazságosság szavakkal fogom a két kategóriát nevezni.

A kettő között nincs éles határ. Egy példával azért érzékeltetném a két kategóriát. A példát általában KRESZ-ből veszem, mert az egyszerű és átlátható. Az hogy az utcasarkon milyen tábla van az a működési szabályzat része. Az hogy milyen büntetést érdemel a megszegő, az viszont az igazságszolgáltatás része.

Nézzünk egy másik példát. Egy kollégium házrendje, pl., mikor van ébresztő, takarodó, minek hol helye, stb., az inkább szabályzat. Ha ezt megszegi a diák, akkor a szabályzatot szegi meg. Ha lop az egyik diák, akkor az már inkább az igazságszolgáltatáshoz tartozik. Ugyanakkor szabályzatba benne lehet, hogy nem szabad lopni, de nincs sok értelme, mert ezt már más törvény tartalmazza. És a lopásért is büntetés jár és a szabályzat megszegésért is, az járhat. Mielőtt tovább mennénk, hasonlítsuk össze a kollégium szabályzatát, a tűzoltóság szabályzatával. Nyilván ez utóbbi sokkal részletesebb és szigorúbb.  Az azonosságok mellett azért nézzük meg a szabályzat és az igazságszolgáltatás különbségeit. A szabályzat egy adott helyzetre, közösségre szól, tehát specifikus. A szabályzat megszegése nem közvetlenül másnak ártás, de az is lehet belőle. A szabályzat jelentősen a tárgyak rendjét írja elő, tehát van embertől független része. 

Az igazságszolgáltatás általános mindenkire szól. Nem specifikus. Az igazságszolgáltatás közvetlenül kapcsolódik a másnak ártáshoz. Az igazságszolgáltatás kizárólag az emberekre vonatkozik. Az igazságszolgáltatás problémái azok, amelyeket egy korábbi fejezetben felsoroltam, mint erkölcsi jogi problémák. Pl. az önvédelem problémája, szabad akarat problémája, a különös kegyetlenség és még hosszasan sorolhatnám. Az igazságszolgáltatáshoz általában elég ez erkölcstan jogtudomány ismerője. Persze azért szükség van néha szakértőre is.

Miből áll a szabályozás és a szabályozási probléma?  

A szabályozás már jelentős részben a specifikus szakemberek munkája. Pl. a közlekedés rendje az inkább szabályzat. Merre hány autó jár, és akkor milyen táblát kell kitenni. Ezt a szakmai tudás és logika dönti el. Hánykor legyen az ébresztő, ez megint nem igazságossági kérdés, hanem az ésszerűség, dönti el. Vagy az egészség. Vagy a fegyelemre nevelés. Tehát a szabályozás áll egy szakmai tudásból és ésszerűségből. Ugyanakkor ismerni kell az emberek pszichés reakcióját, ez is fontos tényezője szabályozásnak. És harmadsorban áll egy igazságszolgáltatás részből, hiszen a szabályzat megszegőjét azért meg kell büntetni, ill. a jó dolgozót sem árt megdicsérni.

A jó szabályozás elemei. Specifikus szakmai tudás, logika, ésszerűség, pszichológiai tudás, és harmadsorban erkölcstani, jogi ismeretek. Ezek hiányából adódnak a szabályozási problémák.

Illetve abból adódnak, hogy a konkrét közösség életét nem ismerik eléggé. Vagy az adott terület működését nem ismerik eléggé.  A pszichés reakciókat nem ismerik eléggé. A szabályozási problémákat pl. a túlszabályozást, nem ismerik eléggé. Vagy ismerik ezeket, csak ezek nem illeszkednek. Vagy ezek nem illeszkednek az igazságszolgáltatáshoz.

Továbbá a szabályok száma, a szabályok ereje jellege (pl. limitált, tanácsadó, segítő, motiváló, stb.), a megszegők szankciójának szigorúsága. Mi határozza meg szabályzást (a működőképesség, a nevelés, az igények, stb.). Ki és hogyan döntse el a szabályozást (pl. demokratikus elvek alapján vagy másképpen). Ezek inkább szabályozási problémák. Általában a szabályozással kapcsolatban elég erősen felmerül demokrácia (többség dönt) kérdése.

Az igazságszolgáltatás vonatkozásban kisebb a demokrácia (többség dönt) mozgástere.

Az igazságszolgáltatásnál más sorrendek, arányok vannak. Elsősorban az erkölcstani, jogi ismeretek a fontosak. Harmadsorban a szakmai tudás (nem jogi erkölcstani), ésszerűség, pszichológiai ismeretek.  (Ugyanakkor a nyomozás, a bűn felderítése, megint egy másfajta tevékenység.)  

A társadalomban, 80%-ban szabályozás történik és legfeljebb 20%-ban történik igazságszolgáltatás.

Tehát a szabályozásnak is vannak külön problémái és az igazságszolgáltatásnak is. Viszont azt se felejtsük el, hogy a jog alapvető elvei, illetve a jog alapvető problémái, hibái, hiányosságai mindkettőre (nem teljesen egyformán) a szabályozásra és az igazságszolgáltatásra is  erősen hatnak.

Vagyis a kategorizálás. A szabályozás, igazságszolgáltatás közös problémái. (A jog alapvető elvei, hiányosságai, hibái) Ezek tovább oszthatók: kissé inkább szabályozási, kevésbé igazságszolgáltatási problémák. Illetve: kissé inkább igazságszolgáltatási, kevésbé szabályozási problémák.

Az igazságszolgáltatás külön problémai. A szabályozás külön problémái.

A jog egyéb kategóriái.

Ezen kívül a jog még számos kategóriákból áll: pl. büntetőjog, polgári jog. Vagy alapvető felsőbbrendű jog ( alkotmány)  alacsonyabb rendű jog stb. Az A/10-es ábrán szerepel néhány kategória.

A jogrendszert szerintem a jog kategorizálásai és a jog alapelvei határozzák meg.

A szabályozás és rendszer további elemezése.

Van az állami szervek, intézmények működését előíró jog és az állampolgárokra vonatkozó jog. Illetve a civil szférára, a magángazdaságra vonatkozó jog.

A jogot feloszthatjuk az oda-hatás (jog hatása a rendszer területeire) szempontjából: gazdaságra vonatkozó jog, a pénzügyi rendszerre vonatkozó jog, és szabályozás.  Az államra vonatkozó jog (pl. eljárási jog) és szabályozás. Maga a döntéshozó mechanizmus is egyféle szabályzat. Továbbá a tudományra, oktatásra vonatkozó jog, és szabályozás. A civil szférára vonatkozó jog és szabályozás stb.. Legyen az A/0 ábra a kiindulópont. Ezek inkább szabályozások. Az, hogy ezeket hogyan szabályozzuk, pl.: szigorúan, sok szabállyal precízen, vagy éppen ellenkezőleg ezek inkább szabályozási problémák. Ebbe tárgykörbe tartozik pl. az állam egyre precízebb szabályozása. Vagy civilszféra, a magángazdaság, limitált, alternativált szabályozása.

A kimondott igazságszolgáltatás (igazságügy, bíróságok, stb.) az elsősorban nyilván a bűn erény, erkölcs, igazságosság alapú joggal foglalkoznak. A magánszférára vonatkozó jog és szabályozás az egy érdekes egyveleg.

Idéznék egy korábbi fejezetből való néhány alapvető kategóriát.

Erősen állam, erős (viszonylag sok és szigorú szabály) szabályozás, de elválasztva egymástól (külön helyen, külön szervezet, külön feladat, külön munka), és elválasztva és hatalmi érdektől, személyes érdektől.

Az erős állam mellett a viszonylag független hatalmi ágak, egységek: mint a bíróság, ügyészség (igazságszolgáltatás) mint egyes ellenőrző szervek. Ide sorolható az állami társadalomtudomány és azok oktatása. Az oktatásnak azért valamivel szabályozottabbnak kell lenni. Itt a szabályozásnak talán közepesnek kell lenni. Az állami társadalomtudomány szabályozása gyenge-közepes.   Az állami tájékoztatást én e kategória szabályozott széléhez sorolnám, szinte már az erősen szabályozott államhoz, a szabályozás tehát erős-közepes.

A civil szféra és magánszféra és ezek viszonylag gyenge (viszonylag kevés és nem szigorú) szabályozása. Ide sorolható a nem állami társadalomtudomány, és annak oktatása. De a nem állami oktatás e kategória szabályozott szélén van, tehát a szabályozás közepes-gyenge.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a közvetlen demokrácia nélkül fennmarad a vezetés önszabályozása, önellenőrzése, illetve az elfogult szabályozás.

Néhány egyéb általános kategória. A/10 ábra.

A bűn nagysága szerint: pl. bűn és szabálysértés. Írott és íratlan jog.

Sürgős intézkedésre van szükség, vagy sem. Általában nem. Erősen szakmai a kérdés, vagy nem: Általában nem.

A veszélyeztetésre vonatkozó jog (a károsítás, ártás valószínűleg bekövetkezhet), vagy a károsítás, ártás már bekövetkezett állapotra vonatkozó jog.

Üzemeltetési előírások, szabályok és az üzemeltetés megszegéséből adódó szankciójának szabályai. Erről már beszéltem.

Ki kivel áll szemben Állampolgár (magánszféra) - állampolgár. Állampolgár - állam. Állampolgár - kisközösség (civil szféra). Kisközösség (civil szféra) - állam. Állam - külföldi állam. Állam - világszövetség, nemzetközi szövetség. És ezek különböző variációi. Illetve az állam belső szabályozása. És ezen belül a az alrendszerek, intézmények szembenállása.

Továbbá: Az állam, mint főhatalom direkt és részletesen szabályoz. Az állam nem szól bele, ill. csak megegyezés, szerződés kereteit határozza meg, a felek megegyezése, szerződése a jog tárgya.

További lehetséges felosztások:

Jogok és kötelességek. Az állampolgárok jogai és kötelességei. (Az állampolgárok kötelességei szabályozása teszi ki, a jog 80%-át.) A vezetés az állam, az igazságszolgáltatás jogai és kötelességei.

Továbbá: másnak ártást megelőző szabályozás (Ez a jog 80%-a nagyjából azonos az üzemeltetési szabályozással.) Felderítésre, bizonyításra, eljárásra vonatkozó szabályozás. Igazságos ítéletre vonatkozó szabályozás. A büntetés szabályai.

Továbbá: büntetés, és jutalmazás.

És persze közismertek a vétségek bűnök kategorizálása, úgy mint: csalás, lopás rablás, sikkasztás, 8 napon belüli testi sértés, 8 napon túl gyógyuló testi sértés, emberölés, és még hosszan lehetne sorolni.

A jogot talán így is fel lehet osztani: közérdekű jog, és magánérdekű jog.

És így is: van a károsítóra, ártóra vonatkozó jog, és van károsultra, ártalmat elszenvedőre vonatkozó jog.

A károsító esetében is vizsgálni kell az enyhítő, súlyosbító körülményeket, az önhiba fokát, a szabad-akarat meglétét, stb.. De az önhiba fokát a károsult esetében is vizsgálni szükséges.

Ebben a tanulmányrészben nem kívánom a jelenlegi jogot elemezni, még csak az összegzési szinten sem.  A célom a jelenlegi jog alapvető hibáinak a feltárása. Csak az ehhez szükséges összegzést, lényegesítést teszem meg, azt is a laikus, egy egyszerű állampolgár álláspontjából. Az egyszerű állampolgár álláspontja az nem egy lebecsülendő álláspont, ugyanis ő a végső fogyasztó, ő érte van minden, legalábbis a demokráciában. Az állam hatékonyabbá tétele kapcsán is említettem, hogy nem lehet igazi  reformot csinálni, az állampolgárok statisztikailag rögzített véleménye nélkül. Hiszen ők a végső fogyasztók, az ő igényüket, az ő panaszaikat, maglátásukat is figyelembe kell venni. Ha ez nem történik meg, akkor sérülhet a végcél, az állampolgárok igénye, elégedettsége, életszínvonala. Ez a közvetlen demokrácia egyik lényege.

A jog egyféle definíciója: az írott, állami törvények, rendeletek, jogszabályok, stb. összessége.  Szélesebb értelemben még a joghoz tartozhatnak a szerződések, megállapodások, jogszerű iratok, szóbeli magállapodások, stb. Bizonyos értelemben a jog, jogos, kifejezés rokon értelmű fogalom az igazsággal, igazságossággal, az erkölcsösséggel.

És vannak még egyéb felosztások is, pl. a jognak is van rangsora. Az alkotmánynak kellene lenni a legmagasabb rangú jognak, és azután legalább 2-3 rangsor-lépcsőnek kellene lenni. Eleve a jogalkotásnak olyannak kellene lenni, hogy az alárendelt jog ne ellenkezzen a fölérendelt joggal, de ha ez mégis előfordul a fölérendelt jognak kellene érvényesülni.

Soroljuk fel a teljesség igénye nélkül vázlatosan a jelenlegi jog hibáit.

Jelenleg nincs rendszeres jogfejlődés, alkotmányfejlődés. A jogfejlődés, alkotmányfejlődés, a demokrácia iránya nincs kijelölve.  

A jog és az alkotmány nem eléggé értelmezhető, érthető, (homályos). A jog és az alkotmány nem eléggé illeszkedik külön-külön és egymáshoz. Helyenként hiányok, máshol túlszabályozottság, bürokrácia van. Illetve helyenként túl erős máshol túl enyhe a jog. Az alkotmány inkább hiányos.

A jog és az alkotmány jelentős része látszatjog (csak deklarált), nem megvalósult. Jelentős kiváltságos jog van, nincs megfelelő jogegyenlőség, jogorvoslati egyenlőség. Nincsenek tiszta viszonyok a becsületesség és a kritika között. Nincs valódi igazságos vezetői felelősséget biztosító jog. A csalás büntette túlságosan be van szűkítve. A társadalmi károkozás is szelektált.

A szabályozás alapelvei hiányoznak, a szabályozás problémái elhanyagoltak. Általában a jog viszonyai (jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, stb.) zavarosak. A jog és azzal kapcsolatos ismeretek kevesebbek, gyengébbek a szükségesnél.  A jogalkotás, alkotmányváltoztatás nem eléggé demokratikus, a lakosság és a tudomány nincs eléggé bevonva. A jog sok helyen igazságtalan, ill. nem garantálja az igazságosságot. A jog túlságosan elválik az erkölcstől, tisztességtől.  Az igazságosság, igazságszolgáltatás, és a közbiztonság is, mint „lelki” szükséglet nincs eléggé kielégítve, el van hanyagolva.

A következők megállapíthatók. Az alkotmány és jog problémái összefüggnek. A jog és a társdalom fejlettsége összességében azonos. Melyik a fontosabb? Melyiket kell fejleszteni? Mindkettőt, mert itt a rész és egész kölcsönössége érvényesül.   

A továbbiakban azzal foglalkozom, hogy a felsorolt jogi alapelvekből a jelenlegi jog és a rendszer a vezetés melyeket érvényesíti kevésbé, melyek hiányát tűri meg. Vagyis a jelenlegi államkapitalista rendszer alapvető joghibáival foglakozom, és, azzal hogy mi ezekkel kapcsolatban feladat. Ne felejtsük el ezek, kihatnak szabályozásra és az igazságszolgáltatásra is, csak nem egyformán.

De először is az alkotmánnyal.

De még az elején meg kell vitatni ezt a gyakran hangoztatott mondatot: a törvény rendben van, csak az emberekkel van a baj. Gyakran így hangzik el: a törvény nagyjából rendben van (csak kisebb hibák vannak) csak az emberekkel van baj. Gyakran pedig ezt hallani: a törvény rendben, csak a végrehajtással van baj. (Itt nem lehet tudni, hogy ez alatt a végreható szervekre utal a kijelentő, vagy az emberekre.) Ezek akkor hangzanak el, ha valamilyen probléma van, valami rosszul működik.

Először is tisztázni kell, ha valamilyen probléma van, ha valami pl. külföldi összehasonlításban rosszul működik, akkor abban valamennyire a törvény is hibás. Ha a törvényben csak kisebb hibák vannak, akkor az, a törvény is rossz.

Ha a végrehajtó szervezetek működnek rosszul, akkor a végrehajtási törvény rossz, vagy más törvényi hibák vannak.

De az sem lehetséges, hogy a törvény jó, csak az emberek rosszak. Az lehetséges, hogy a törvény betarthatatlan az emberek számára. Még gyakoribb hogy a törvény nem illeszkedik az emberek igényéhez, életfelfogáshoz, kultúrájához, stb..  A népet nem lehet leváltani. A népet legfeljebb őszintén lehet oktatni, tájékoztatni, meggyőzni. De ez csak egy hosszabb távú dolog, erre sem lehet hivatkozni. Most rosszul mennek a dolgok, de majd tíz év múlva megokosodik a nép, és akkor jóra fordul minden. Ez badarság. Ez a logika oda vezet, hogy minden törvény jó csak az emberek rosszak, az embereket kell kiokosítani.  Az adott jelenben, a jó törvénynek kell biztosítani a jó működést.  Ha valami rosszul működik, akkor változtatni kell a törvényen is. Persze nem kísérletezgetve kell a törvényen változtatni.  A törvényalkotónak  le kell ülni és át kell gondolni minden szempontot, akár ezer szempontot is (beleértve az emberek jelen igényét, kultúráját stb., a különböző közvélemény-kutatások alapján, tovább a mindenféle hatástanulmányokat)  és olyan törvényt kell hozni, hogy a szabályozott dolog jól működjön.

Persze ha kijelentő az emberek alatt, az elit vezetést érti, akkor más a helyzet. Mert gyakran éppen az elit vezetés játssza ki a törvényeket. Nekik nem kell megszegni, ők képesek kijátszani azokat. Elméletileg ezt a kijátszást, a törvényt bebiztosító másik törvénnyel lehet megakadályozni. Ha szükséges, akkor négyszeresen, ötszörösen is be lehet biztosítani egy törvényt. Kérdés azonban hogy ki alkotja meg ezt a bebiztosítást, és kérdés, hogy mi lesz ekkor a jogfejlődéssel. Megint eljutottam a közvetlen demokrácia nélküli, vezetői önirányítás problémájához.

Az elit vezetés rosszaságát azonban ne keverjük, az emberek, a nép rosszaságával. Természetesen itt arról a döntő többségről van szó, aki lényegében biztonságra, igazságosságra, rendre törekedne, és nem arról, kisebbségről, aki nem erre törekszik. 

Visszatérve a kisember és a törvény kapcsolatára. Érdekes módón én pont az ellenkezőjét tapasztaltam: nem az emberek (az átlagemberek) rosszak, hanem túl gyakran a törvények. Az emberek pedig mindent összevetve túlságosan is törvénytisztelők. Persze senkit nem biztatok arra, hogy megszegje az aktuális törvényeket. De jogos elvárás, az igazság-igénylő és igazságosság-igénylő többségtől, hogy a rossz törvényt (beleértve a mindenféle rendeleteket) az emberek felismerjék, abba ne törődjenek bele, a megszüntetése, átváltoztatása érdekében ténykedjenek.

Az emberek túlságosan is törvénytisztelők. Valaki mond valamilyen baromságot, igazságtalanságot: pl. a lakótelepi lakásokban élőknek, nem lehet önálló fűtésük. Ez mint kijelentés igazságtalanság és butaság, de lényegében ezt írja elő a törvény. Ja, akkor más, gondolja a kisember. Ha ez a törvény, akkor biztosan okos dolog, akkor tisztelni kell, még elméletileg sem szabad megkérdőjelezni – sajnos jelenleg így gondolkodik az emberek többsége.  Pedig a törvényeket éppen olyan esendő emberek hozzák, mint akik betartják azokat. Nem az égben íródnak a törvények. A jelenlegi rendszerben nincs olyan törvényhozás, és nincs olyan kontroll, amelyik kizárná a rossz törvényeket.

A jelenlegi törvényeink többségét valamikor a rendszerváltás utáni időkben hozták. Olyan emberek hozták őket, akikről kiderült, legalábbis a többségükről kiderült: nem szentek, sőt még kiváló politikusnak sem nevezhetők. Ráadásul saját bevallásuk szerint is rohammunkában, nem kellő átgondoltsággal készültek e törvények. Most mégis, valamilyen sérthetetlen szentségnek tartjuk e törvényeket, beleértve az alkotmányt is.

Jelenleg tehát még utólag sem változtatják meg a rossz törvényeket, legalábbis nem kellő arányban. A jó törvénykezés azért ennél is több. A jó törvénykezésnek nem szabad a kísérletezgetésre játszani, „ha rossz legfeljebb megváltoztatjuk” jelleggel készülni.

A törvénykezés optimális menete a következő lenne.  Nagyon komoly átgondoltság (minden lényeges szempont, azok igénye véleménye kikre vonatkozik, minden hosszabb távú hatáselemzések, stb.) után olyan törvényt alkotni, amelyik a jelenben biztosan jó működést eredményez és előreláthatólag a jövőben is azt fog okozni. Persze mindehhez egy erős, sokirányú (gazdasági, jogi, alkotmányi, demokráciai, szociológiai, stb.) törvényalkotási kontroll is szükséges. Ugyanakkor még a legjobb törvény is elavul. Elavul azért, mert az élet, a gazdaság, a technika, az emberek világnézete szerencsére fejlődik. A körülmények is változhatnak. Ezért egy állandó, komoly elavulást vizsgáló kontroll is szükséges. Optimálisan, azaz időben (még a probléma elején, nagyobb probléma előtt) felismerik a törvényváltoztatás, (ez lehet új törvény) szükségességét. A folyamatos avultsági kontrollban szintén szerepe van a nép igényének, véleményének.  Ezután pedig újra jön az első pont, a nagyon komoly átgondoltság melletti törvényalkotás. Majd újra másodok pont a folyamatos elavulási vizsgálat következik és így tovább. Ettől még nagyon messze van a jelenlegi törvényalkotás.

Tehát az igazságtalanság (az önzés, a tisztességtelenség) fő tényezői.

1. A társadalom számára hasznos ill. káros valós teljesítmények, cselekvések, közlések megállapítása, ill. ennek hiánya.

2. Az előnyök, hátrányok előzők szerinti, de arányos elosztása, ill. ennek hiánya. (Arányos jutalmazás és büntetés, ill. ennek hiánya.)

3. A szolidaritás, a gyengék, rászorulók segítése, védelme, ill. ennek hiánya.

4. Az erő, erőfölény első helyre tétele, az igazságossági tényezők fölé helyezése és kivonása a szabályozott, igazságos verseny alól.

5. A rejtőzködés, sunyiság, a trükközés, (hazugság, csalás) nincs minimalizálva és nincs az igazságos, szabályozott igazságos verseny keretei közé téve.

A cél az érdemtelen másnak ártás megszüntetése, nem szentesítheti az eszközt, mert a nyílt és elsődleges erőszak, valamint a trükközés, sunyiság, ravaszkodás, csalás, hazugság, manipuláció eszköze magában hordozza az érdemtelen másnak ártást.

E fejezet a jog, az igazságszolgáltatás bevezető fejezete. Azt gondolom, hogy az alábbi ismétlés leginkább ideillik.

Egy kis idevágó ismétlés.

Az erkölcsi problémák (és egyébként jogi problémák is) felsorolása, szinte ömlesztve, a teljesség igénye nélkül.

Önhiba, önérdem. Szándékosság, kényszerhelyzet. Direkt és indirekt kényszer. Belső és külső determináció. Önálló akaratszabadság. A másnak ártás határa, a bűnözés határa. A bűnözés határa és az élet kezdete. A normálisság határa. A zavarás. A veszélyeztetés. A veszélyeztetés megelőzése. Az önvédelem. A társadalmi veszélyesség. A bűnök és büntetések rangsorolása. Az arányos büntetés. A halálbüntetés problémája. A büntetés célja. Bűnök és erények. Az enyhítő és súlyosbító körülmények. A halmazati bűnök. A felületesség, gondatlanság. A tájékozatlanság. A szenvedélybetegségek és lelki betegségek. A lelki bántás. A verbális bűn.

A jog értelmezése. Egyéb jogi alapproblémák, állam, jogegyenlőség, összemosó jog, látszatjog, társadalmi veszélyesség, stb. Alapvető politikai és szociális jogok.

A háborúval kapcsolatos erkölcsi alapelvek, az agresszor megállapítása, a hódító, a védekező megállapítása, a katona megítélése, stb.. A terrorista és a partizán problémája. A terület védelme, tulajdon védelme, a függetlenség védelme, kontra a rossz megszüntetése, a jó érvényesítése, a gyengék, elnyomottak védelme. (A közösség, többség akaratának megállapítása, az azonnali kilépés biztosítása)  A népek és egyének megítélése. A közösségek jogai. Kollektív elmarasztalás, ill. érvényesülés. A kisebbségek jogai. Az autonómia problémája.  A túlzott nacionalizmus, a rasszizmus, az előítéletesség.

A forradalmár és a bajkeverő huligán problémája.

A betyárhűség (a betyárbecsület) a beárulás problémaköre.

A büntetés célja, nagysága és módja. Az igazságos érvényesülés, a jutalmazás, dicséret, segélyezés. A bűnözők jogai. 

Az erkölcs értelmezése felosztása. Az erkölcs szerepe jelentősége.

A jog alsó határának problémája, a vétek, a kis bűn problémája, a zavarás problémája.

Az illem, illetve, ez a szokás problémája.

A bizalom és az ellenőrzés problémája.

Az érvényesülés, kiválóság jellemzői. Az igazságos arányos hierarchia problémája. Ha mindenki ezt csinálná felfogás. A rossz, aránytalan szeretet, rossz felületes jóindulat, segítség problémája. Jóindulat és rosszindulat. Az önzőség, önzetlenség problémája. Az erőszakos kicsinyes jóindulat problémája. Az arányos hozzátartozói szeretet problémája. A kritika, önkritika (felelősség, lelkiismeret) problémája. Nagyvonalúság vagy kicsinyesség, méricskélés.

Szelídség, tolerancia, engedékenység, vagy keménység, szigorúság. Szidás, kritika, dicséret. Gerincesség vagy kompromisszum. Konfliktus felvállalás, kritizálás, vagy simítás. Szőnyeg alá söprés. Konfliktus felvállalás vagy elbújás. Hatalom, vagy kiszolgálás. Túlzott, vagy egészséges sikervágy, becsvágy versenyszellem. Önbizalom, vagy nagyképűség.  

Emberi tulajdonságok és általános tulajdonságok, jó és rossz tulajdonságok igazságossági vonatkozásai. Az emberek megítélése.

A szexualitás, a szexuális bűnök, vétségek. Családi és párkapcsolati problémák, a hűség, a családon belüli önállóság, stb..

Az önártás. Az önfeláldozás. A gyengék védelme. Gyerekekkel, öregekkel, betegekkel való bánás. Az állatokkal való bánás. 

Az élet kezdete és vége erkölcsi szempontból. Az élet, az egészség, az önrendelkezés (szabadság), az igazságosság, és más szükségletek értéke, illetve ezek megsértésének büntetése. Öngyilkosság, eutanázia, abortusz.

A kollaboráció (megalkuvás) a beolvadás de kilógás, a belülről való reform, a rossz törvények megsértése. Kívülállóként (kirekesztve) hatástalanul reformálni, vagy belülről részben megalkudva reformálni.

Az erőszak. A becstelenség, gerinctelenség, hazugság. A csalás és a csalás konzekvens kiterjesztése. A ravaszkodás, ügyeskedés, manipuláció, hazugság. Rafináció, spekuláció, avagy kalkuláció. A tévedés, a hiba, a szándékos tévedés, a trükk, a manipuláció.  

Az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belül felmerült hiányos szellemiségek, szintén erkölcsi problémaként is felfoghatók. Az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi, a változtatás szellemiségének, valamint az átgondoltságnak, és a vitakultúrának a hiánya.

A különböző (társadalmi) felelősségek: az elégtelen fejlődésért való általános felelősség, a hiba-felelősség. A rossz rendszert kiszolgáló felelősség. A vezetés (a hatalommal arányos) felelőssége.

Az akaratszabadság, az egyéniség, önállóság (függetlenség, szabadság), az igazság, igazságosság, a szükségletek (vágyak igények) problémái erkölcsi szempontból. A helyes, a demokráciához szükséges egyéni és társadalmi tudat erkölcsi szempontból. A köz-szellemiségek problémája. Stb..

Talán az alábbi meghatározás, kategorizálás pontosabb.

Vannak jog alsó határa feletti jogi és egyben erkölcsi problémák. A jog alsó határa feletti bűnök, másnak ártások oly nagyok, hogy a társadalomnak, az államnak, a jognak kell azokat kezelni, ezek a jogi esetek.  A jog (a törvény a szankció) fizikailag, technikailag is csak viszonylag kevés embert tud kezelni, sok ember (a többség) jogsértő törekvésével nem tud mit kezdeni. Ezért a jog csak akkor érvényesül, ha az emberek többsége önként, belső meggyőződéséből, lelkiismeretéből is jogkövető. Az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés) nem más, mint az erkölcs. Az önkéntességet, a belső meggyőződést, lelkiismeretet pedig elsősorban az oktatással, a neveléssel, a tájékoztatással lehet formálni. 

És vannak a jog alsó határa alatti erkölcsi, együttélései problémák. Másképpen, a jog alsó határa alatti „bűnök” csak vétkek (a másnak ártás csekély), ezek erkölcstelenségek. Ezekkel (ezekkel sem, szintén a sokaságuknál fogva) jog nem tud mit kezdeni, így marad az oktatás, a nevelés, a tájékoztatás.

A jognak igazságosnak kell lenni, ekkor lesz az igazságkövető ember, jogkövető. Ezért (ezért is) az igazságosságnak, az erkölcsnek, a jognak lényegileg azonosnak kell lenni. A három (igazságosság, erkölcs, igazságosság-jog) lényegileg azonos (baj keletkezik, ha három lényegileg nem azonos), de vékony, elmosódott, másodlagos határvonalakat mégis meg lehet határozni. (Mivel van szabályozó jog is ezért kell megjelölni: igazságosság-jog.)

Az erkölcsnek, erkölcsösségnek ezek szerint több meghatározása is van. Az egyik szerint az erkölcsösség: az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés). Egy másik meghatározás szerint: az erkölcsi érzék (erkölcsösség) egyben jogérzék, egy viszonylag fejlett és helyes igazságérzet (igazságosságérzet). Az igazságosságérzet részben az emberrel született tulajdonság (hajlam), részben tanult tulajdonság, az igazságosság egyben szükséglet is. A harmadik szerint az erkölcstelenségek: a kisebb bűnök, vétkek. A nagyobb bűnök, már jogtalanságok.   

A jog határát azonban a jognak állandóan vizsgálni kell, ezért az erkölcsi, együttélési problémákat is vizsgálnia kell.

Jó kérdés: ha vannak erkölcstelenségek, erkölcsi vétségek, (és ezek nem jogi bűnök), akkor ezek miként legyenek szankcionálva?

A kézenfekvő, de talán felületes válasz, hogy ezeket az erkölcsi vétségeket a társadalom (a nyilvánosság) szankcionálja, a maga eszközeivel, mint megvetés, gúny, kibeszélés, részbeni kiközösítés, stb..  A politikai vezetés, a jog ebbe ne szóljon bele. Csakhogy ehhez szükséges lenne, egy olyan fejlett társadalom, amelyik arányosan tudna szankcionálni. Ugyanakkor megvetés, a gúny, a kibeszélés, a kiközösítés sokszor nagyobb büntetés, mint a nem nyilvános jogi büntetés. Mert ez is fennállhat: ez az ember megkapta maga jogi büntetését, már ne bántsuk. Ill. ez az ember nem kapott jogi büntetést akkor majd mi megadjuk neki. A társadalomnak el kellene érni azt a tudatállapotot, erkölcsi szintet, hogy az erkölcstelenség (mely kisebb vétségek, mert a nagyokkal a jog foglalkozik) nyilvánosságra kerülése önmagában a büntetés, külön megvetés, kiközösítés már igazságtalan lenne eme emberekkel kapcsolatban. Az egyik szankció tehát az lehet, hogy névhez kötötten nyilvánosságra kerül az erkölcstelenség, de ezzel meg is kapta a büntetését.

Ugyanakkor el kellene azon is gondolkodni, hogy az erkölcsi vétség, a gyanúsított kérésére megváltható legyen valamilyen tényleges (pénz, kötelező oktatás, elzárás, stb.) büntetéssel, jóvátétellel. Ne felejtsük el a büntetés egyben jóvátétel is. Szóval az erkölcsi vétséget elkövetőnek hivatalos formában is lehetőséget kellene adni a megbánásra, a jóvátételre.

Ne felejtsük el hogy az egész igazságszolgáltatás, és általában igazságosság alapja, a vétségek, bűnök (másnak ártások) nagyságának pontos felmérése. 

Ugyanakkor már máshol is említem, hogy a vétségek pontozásos módszere (és egy bizonyos pont felett a tényleges büntetés kiszabása) talán nem rossz módszer, bizonyos területeken. Ne felejtsük el a kisebb vétségek hivatalos szankciójával az a fő baj, hogy ezeket is pontosan kellene felderíteni, bizonyítani, az eljárásnak, a büntetésnek is pontosnak kellene lenni, és ez lehetetlen. De a viszonylag pontatlan pontozás azért nem tévedhet nagyot, mert pl. tíz rosszpont összeszedése, már nem lehet tévedés.

A másik szankció az lehet, hogy név nélkül, elítélendők, és szégyelljék magukat mindazok, akik ilyen, vagy olyan cselekvéseket követtek el. Ez viszont csak akkor hangsúlyos, ha az állam, a vezetés a jogalkotás kvázi hivatalosan tesz ilyen nyilatkozatot. A jövő fejlettebb társadalmában szerintem a vezetés, az állam az igazságszolgáltatás erkölcsi kérdésekben is állást foglal, nem jogi eszközökkel, de verbálisan hivatalosan elítél, dicsér, erkölcsi normákat fogalmaz meg. És teszi mindezt nem a politika, hanem az igazságszolgáltatás keretén belül. 

A jogfejlődéssel több helyen foglalkozom, de ez egyik fontos tényezőt, feltételt, ne felejtsük ki: nem lehet jogfejlődés, anélkül, hogy ne lennének igazságosság, és erkölcskutató független, elfogulatlan tudósok. Nem a jelen jogot értelmező, alkalmazó gyakorlati jogászokra gondolok, hanem az optimális jogot kereső jogtudósokra, elméleti jogtudományra (erkölcstudományra). És persze nincs tudomány, oktatás nélkül.

Mindig, untalanul előjön a bölcsesség, a jóindulat, a jó kellemes élet, a rendezett, törvényszerű működés (nem káosz), és az igazságosság összekapcsolódása, pontosabban az, hogy ezek feltételezik egymást. Csak együtt tudnak létrejönni, ha egy is kimarad, akkor a többi sem jöhet létre.

Ha nincsenek igazságossági törvényszerűségek, akkor az ember számára kaotikussá válik a világ, az élet. Mert akkor a másnak fölöslegesen ártó életben marad jól él, a másnak nem ártó meghal.  A ragadózó állat nem fölöslegesen árt másoknak, a saját életbennmaradását biztosítja.  A rá vonatkozó igazságossági alapelv: csak annyit árts másnak, amennyivel saját életbemaradásod biztosítva van.  Ha ezt nem tartja be, akkor ő is elpusztul.  Az emberre más igazságossági törvényszerűségek vonatkoznak. Ha ezeket az ember nem tarja be, akkor elpusztítja, rombolja az életet és önmagát is.

Ha nincs káosz, akkor kell lenni igazságossági törvényszerűségeknek is. Az élethez szükségesek az igazságossági törvényszerűségek is.

A jó törvénykezés alapjai. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező.

Az A/11 ábrát a következőkkel egészíteném ki.

Szerintem minden törvénynek, (törvénynek, jogszabálynak, rendeletnek, stb.) az alábbi egységes átlátható szerkezet szerint kellene felépülnie.

Minden törvénynek egy elvi magyarázattal kellene kezdődnie.

A törvény alapjainak, lényegének tisztázása. A társadalmi célok meghatározása.

Sok törvény azért rossz (sajnos a törvények többsége kisebb-nagyobb mértékben rosszak), mert nincs tisztázva, hogy milyen társadalmi célokból erednek. Tehát fordítva ül a jogalkotás a lóra. Egy összebarkácsolt esetlegesen alakuló törvényből vezeti le a társadalmi célt és nem az átgondolt társadalmi célból vezeti le az adott törvény megalkotását.

És egy másik általános hiba.

A jogalkotó az íróasztala mögött, vagy közgyűlési, parlamenti székéből, alkot meg egy olyan törvényt melyről saját tapasztalata nincs. Nem látja át a részletekben álbújó ördögöket. Az talán valószínű, hogy az előző törvényeket átnézi és a nagyobb problémákkal, valahogy találkozik. De ez az elméleti tapasztalat azért nem elég, mert már ezek is íróasztal mögött keletkeztek, tehát egy sereg kisebb, de azért súlyos probléma kimaradhat. Ez csak úgy oldható, meg hogy figyelembe veszik azon állampolgárok a törvénnyel kapcsolatos véleményét, akik az életben is „gyakorolják” a törvényt.

Az elvi magyarázat további részei.

Miért szükséges a törvény, rövid, de alapos, közérthető leírása.

Kikre vonatkozik, kiket érint a törvény.

Miért volt szükség a korábbi törvény módosítására, esetleg új törvény meghozatalára.

A tipikus példák az összes tipikus példa leírása.

Esetleg, a már helyben hagyott meghozott konkrét ítéletek a tipikus példákhoz kapcsolódva.

Néhány precedens. 

Viszont a tipikus példákhoz hasonló esetek megítélése a bíróság feladata, mivel szinte minden eset más, illetve rengeteg variáció lehet.

Kimondottan milyen alapvető jogelveket érint a törvény.

Mely más törvényekkel határos, ill. érint a törvény.

Az időpontok érthető, pontos leírása. Ezen belül, a hatályba lépés után, a hatályba lépés előtt mi a helyzet. Időpont szerint, kire, milyen esetekre vonatkozik. A normál ügymenet, a vita ügymenet és a jogorvoslati ügymenet időpontjai. 

A törvény ésszerű felosztása, és eszerinti leírása. Méghozzá az alábbi további felosztásban.

A felek (az egyik fél az állam is lehet) között a normál ügymenet (üzemeltetés) leírása, mint törvény. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges, valószínű esetekre is kitérve.

A felek (az egyik fél az állam is lehet) közötti vita esetében az ügymenet leírása, mint törvény. A vita-ügymenet eltér a normál ügymenettől, üzemeltetéstől. Ennek keretében az egymás közötti „szankciók”, kártalanítások, stb. leírása. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges valószínű esetekre is kitérve.

A jogorvoslati ügymenet, eljárás leírása. Ez már azon ügymenet, amikor a vita nem jár eredménnyel, és valamelyik fél külső jogorvoslathoz fordul. Ennek keretében a „szankciók” leírása.

Az eljárást végző „szankciója” a felekre. A helytelen eljárást végző „szankciója” a felsőbb szerv ill. bíróság részéről. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges, valószínű esetekre is kitérve.

Szerintem milyen vizsgálatokra, szűrésekre van szükség a törvény hatályba lépése előtt. És visszamenőleg is szükségesek e vizsgálatok.

Az alkotmányhoz és az alapvető jogelvekhez való illeszkedés.

Általában a többi törvényhez való illeszkedés. Ne legyenek joghézagok. Az összes törvények, le kell fedni az összes jogi problémát. Ne maradjanak szankció nélkül, olyanok, akik szankciót érdemelnének. A törvények ne nagyon fedjék át egymást, egymástól eltérően ellentmondóan pedig egyáltalán ne fedjék át egymást.

Az önrendelkezés szempontú vizsgálat.

A demokrácia szempontú vizsgálat.

A törvény jövőbeli hatásai.

A törvény betarthatósága azok részéről, akikre vonatkozik.

A törvény betarthatósága azok részéről, akiknek feladata betartatni a törvényt, a törvény ellenőrizhetősége, ill. a tiszta szankcionálás lehetősége.

Az összemosás szempontú vizsgálat a szándékos törvényszegők, és a tisztességes megtévedt, vagy építően tiltakozó állampolgárok szétválasztása.

A jogegyenlőség szempontú vizsgálat.

A törvény viszonylagos egyszerűsége, érthetősége egyértelműsége szempontú vizsgálat.

A jogorvoslat egyenlősége, egyszerűsége, gyorsasága - szempontú vizsgálat. Ill. hogy végső soron érvényesülni kell az igazságnak, ha másképp nem, törvénymódosítással. Ill. a jogorvoslati eljárást végzők elleni eljárás lehetősége és e tekintetben is a tiszta szankcionálás lehetősége.

Valamint a gyors és viszonylag egyszerű, intézkedés és ellenőrzés szempontja.

A túlszabályozás, alulszabályozás szempontú vizsgálat.

A törvény ne menjen a jog alsó határa alá. Vagyis: kevés embert érintő, kisebb vétségek esetében, melyek törvénnyel kevésbé megoldhatók, inkább ne legyen törvény, tekintettel arra is, hogy ezért a törvénykezés szempontjából is végesek az erőforrások. Viszont ez esetekben is lehet állami erkölcsi állásfoglalás. És ez esetekben az államnak, az oktatással, tájékoztatással kell pótolni a törvény hiányát.

A jelenlegi alkotmány hibái. A jogfejlődés, az alkotmányfejlődés Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.

Milyen lesz, mit fogtartalmazni a jövő fejlettebb alkotmánya. Azaz, hogyan kellene minél előbb megváltoztatni a jelen hiányos gyenge alkotmányát.

Azaz egy rosszul sikerült jelenlegi alkotmánymódosítás, nem javít, sőt ront a társadalom, a rendszer fejlettségi fokán.

Bevallom az alkotmányról szóló fejezetet a jog tanulmány rész végére szántam. Aztán megváltozott az álláspontom. A lényeggel kell kezdeni több okból is, és a jog leglényegesebb része az alkotmány az alapelvek, alaptörvények gyűjteménye. Megjegyzem elsősorban a társadalom alapelveit tartalmazza, sajnos a jog alapelveit alig. A társadalmat és jogot azonban a társadalom alapelvei határozzák meg. Még jog alapelveit is a társadalom alapelvei határozzák meg. Ha pedig rosszak, hiányosak az alapelvek akkor a jog is az lesz. Jó alkotmány nélkül nincs jó jog, de önmagában ez nem elég. Természetesen az is kell, hogy az alkotmány érvényesüljön. Sőt talán azt ki lehet jelenteni, hogy a jog átformálását, megújítását az alkotmánnyal érdemes kezdeni. Az alkotmányról már az előző fejtekben is beszéltem. Most azonban egy kicsit bővebben egy kicsit másképpen lesz róla szó.

De mielőtt továbbmegyünk már itt az elején tisztázni szükséges, hogy a jó (megfelelő, helyes, optimális) alkotmány lényegében a vezetés, az állam kötelességeiről szól. Nem lóghat zavarosan a levegőben az alapállás. Mert az rendben van, hogy a jó alkotmányban olyan elvek vannak felsorolva melyekkel a nép is egyetért. Az is rendben van, hogy az alkotmányt mindenkinek be kell tartani. De gyakorlatilag, praktikusan elsősorban és leginkább a vezetésnek, az államnak kell betartania. Sőt mivel ez mégis egy törvény, az állam, a vezetés kötelessége, hogy az alkotmány mindenki által be legyen tartva, érvényesüljön. Ha nem ez az alapállás, ha megfogalmazásból ez derül ki tisztán, akkor nem sokat ér az alkotmány. A Magyar Köztársaság nem más, mint a magyar állam. A magyar államot hívhatjuk másképpen is, de az elnevezés nem változtat a lényegen. Ha magyar állam, a magyar vezetés nem tartja be a kötelességét, vagyis nem tartja, és tartatja be az alkotmányt, akkor a magyar nép ezért felelősségre vonhatja. Egyik vezetés a másikat a leglényegesebb kérdésekben azért nem vonhatja felelősségre, mert semmi sem garantálja, hogy a felelősségre vonó: kiváló, tisztességes, népérdekű.  Persze ehhez az szükséges, hogy a magyar nép egyetértsen az alkotmánnyal. A nép egyetértése csak népszavazás által jöhet létre.  Ha az alkotmány betartása és betartatása, nem magyar állam, a magyar vezetés kötelessége, akkor az alkotmány betartatlansága esetén senkit sem lehet felelősségre vonni, vagyis az egész csak egy lila köd, és nem alaptörvény.

Ezért az alkotmánynak az is tartalmaznia kell, hogy mi van akkor, kik hogyan bűnhődjenek, ha az alkotmány nem érvényesül, ha alkotmány nincs betartva. De persze ehhez azt is pontosítani kell: mikor (mely esetben) nem érvényesül, mikor (mely esetben) nincs betartva. Szerintem a jelen alkotmány e vonatkozásban is hiányos és zavaros.

Ugyanakkor az alkotmánynak egyértelműen tartalmaznia kell a rendszeres, időszakos módosítás szabályait. Addig nincs nagy baj, amíg valami kijavítható, ill. javítható, fejleszthető. A nagy baj ott kezdődik, ha valami nem javítható ki, nem javítható, fejleszthető.

Az elfogulatlan gondolkodó számára szerencsére éppen napjainkban is folyik egy alkotmányozás, és ennek kapcsán felmerülnek olyan problémák melyekre még a gondolkodónak sem jutottak volna eszébe. Hiába a problémák akkor kerülnek a felszínre, ha a probléma terítékre kerül. Ebből is le lehet vonni következtetéseket.

Azzal folytatnám, hogy megint kiderült az elit közszereplő értelmiség fejében mily rengeteg badarság lakozik, pártaállástól függően ezek eltérő badarságok, de hogy badarságokat gondol, mond, abban egységes az elit, közszereplő értelmiség. Itt és most nem térek ki arra, hogy mily borzalmas e helyzet, mik ennek az okai és megoldásai.

Azzal folytatnám, hogy az alkotmány (alapelvek, alaptörvények) szükségszerűen kvázi banalitásokat, közhelyeket tartalmaz. A banalitás, közhely is lehet igazság, sőt általában az alapigazságok, miután már rájöttek azokra, banalitásként hatnak. Kétszer kettő, az négy. Nem keverjük össze a bizonyítatlan, csak hangoztatott frázist, dogmát, a bizonyítottal. Az alkotmány, minden alkotmány tele van közhelyként ható alapelvekkel. Ugyanakkor, nagyon nem mindegy hogy ezek a közhelyek, miként vannak megfogalmazva az alkotmányba. Nem mindegy hogy a bizonyított közhely (jó alapelv) csak deklaráció, jelszó marad, hanem érvényesülő jog válik belőle. Ez sok mindenen múlik, többek között a megfogalmazástól is.

Annyira egyértelmű, banális, hogy fölösleges belőle cirkuszt csinálni, ez csak egy színjáték – mondták sokan. És hozzátették - természetesen mindenki egyetért, például azzal, hogy védeni kell Magyarország természeti világát.

Én már most kijelentem, bár az alkotmány tartalmával később foglalkozom, hogy igenis az alkotmánynak, foglalkozni kell korunk nagy betegségével: a természetrombolás megállításával. Mert ugyan elvileg szinte mindenkinek egyértelmű, a természet védelme, de gyakorlatilag mégis egyre jelentősebb természetrombolás folyik. Ez csak egy példa sok közül.

De már most kijelentem a következőt: mivel sok egyértelmű, dolog, elv van a világon, és mivel ezek sokszor egymásnak ellentmondanak, ezért prioritás nélküli felsorolásuk nem sokat ér. Valamilyen prioritást meg kell határozni. Az alkotmányból ki kell tetszeni, ha pl. B alkotmányos elv a gyakorlati életben szembe kerül pl. C alkotmányos elvvel, akkor melyik érvényesüljön.

De akkor térjünk rá arra, hogy mire valók a törvények, beleértve az alaptörvényt, az alkotmányt is.  Az emberek 90%-nak természetes, egyértelmű, valami, de 10%-nak nem. A 90% ezért írottan, törvénybe is megfogalmazza, és szankciókkal is biztosítja, hogy az értetlen 10, akár 5, vagy akár 2% is betartsa ezt a nyilvánvaló szabályt, elvet.  Másfelől, a nyilvánvalóan egyetértő 90% is csak elvi egyetértő. Adott esetben, gyakorlatban, ha az érdeke úgy hozza, bizony ilyen-olyam magyarázattal megszegheti az egyértelmű elvet.

Tehát erre valók a törvények, beleértve az alkotmányt is.

Más most itt kijelentem, hogy a jelen alkotmányozás tartalmával, részben, kisebb részben, egyetértek, többnyire azonban nem. Miért nem értek egyet? Ez ebből a fejezetből kiderül.

És akkor rátárnék az alkotmányozás módjára, a jelen alkotmányozásnál (2011) is felmerülő problémákra. És ezek egyben a demokrácia problémái is.

Azt többször, több helyen kijelentem, hogy az alkotmánymódosítást csak népszavazás hagyhatja jóvá. Azt is többször több helyen kijelentem, hogy egy széles körű, reprezentatív közvélemény-kutatás kvázi népszavazásként funkcionál amennyiben, előtte objektív, sokoldalú és széleskörű tájékoztatás van. Amennyiben helyes kérdések vannak feltéve. Amennyiben a közvélemény-kutatás tisztasága (nagyjából egy ember egy önálló vélemény, szavazat) és nagyjából a reprezentáció is biztosítva van.

Mivel általában, most sem új alkotmánylétrehozásról csak alkotmánymódosításról van szó, az elfogadható, hogy csak a módosításról kell szavazni az embereknek. Viszont az embereknek lehetőséget kellene nyújtani abban is, hogy ők maguk is betegyenek módosító javaslatokat. Tehát, ha valakik, általában az elitvezetés módosítani akar, és az állampolgárok abban dönthetnek, hogy azt elfogadják, vagy sem, akkor az csak félmegoldás. Mert pl. ha az elitvezetés 20 anti-demokratikus, csapnivaló  javaslattal áll elő, és abból csak kettőt fogad el a közvélemény akkor sem történt előrelépés, csak hátralépés. Ha mind a húszat elutasítják, akkor marad a régi helyzet.

Jelen esetben azonban még a népszavazás, ill. megfelelő közvélemény-kutatás sem jön létre, tehát nem nép fogadja el az alkotmányt. Nem jött létre a megfelelő közvélemény-kutatás, mert a kérdőívek, és azok feldolgozása nem felelt meg a felsorolt feltételeknek. És előzetes objektív tájékoztatás sem jött létre. Stb. Olyan alapvető hiányosságok voltak, hogy a kérdőíven csak a módosító javaslatok egy része szerepelt, mint kérdés és azok sem megfelelő módón.  Megfelelő mód pl. az lett volna, ha magát az „új”, az alkotmányba szánt szöveget írják le, és arra kérdeznek rá: egyetért ezzel, vagy sem. És természetesen az összes ilyen szövegre külön-külön rá kellett volna kérdezni. Ill. nem tudok dönteni – ez jó rovat, de kérdés mit kezdenek az eredménnyel.

Megállapítható a jelen alkotmányt a nép nem fogadta el, bizonyítottan egyértelműen nem fogadta el. Az hogy a széleskörű vezetés, az ellenzék sem vett részt az alkotmányozásban azért értékelődik fel, mert a nép sem vett részt. Na de a régi, az sem volt az igazi – jön elő a jól ismert érvecske. Igen éppen azért kell, pontosabban kellett volna, újat, jobbat, jobban csinálni.

Az egész alkotmányozást átitatta e téves felfogás: minél előbb hajtsuk át, nyomjuk át. Természetesen megint előjöttek a fogalomzavar problémái: mit jelent, mikor kell használni, a Magyarország, a magyar nemzet, a magyar nép, a Magyar Köztársaság, a Magyar Állam fogalmakat. Ugye itt a probléma lényege, hogy még addig sem jutott el a politika, hogy valamilyen közmegegyezéssel létrejövő értelmező politikai fogalom-szótár létrejöjjön. Mindenki kijelenti maga értelmezését, és aki éppen érvényesítheti a maga értelmezését, az érvényesíti, aztán majd jön egy erősebb kutya.

Egy kis idevágó ismétlés. Gondolok itt a tökéletlen, rossz közvélemény-kutatásra, melyről egyfelől elmondható, hogy legalább megpróbáltak valamit, legalább csináltak valamit, ami több mint a semmi. Csakhogy ebből inkább ürügy, és inkább lejáratás kerekedett ki.

A félmegoldások, a hibás kísérletek veszélye, hogy lejáratják a lehetségesen jó megoldásokat.

A probléma egyik oldala, hogy valóban lehetnek rossz úton járó kísérletek. De a jó úton járó kísérletek is vannak és szükségesek, hiszen kevés oly dolog van, amelynek tökéletes megoldását azonnal megtalálja az ember. A kísérlet, kezdeményezés, a próbálkozás magában hordozza, hogy az még nem tökéletes. E probléma megoldása is a gondolkodásban, elemzésben van.

 1. Nem lenne szabad kvázi szándékosan, manipulációs okból lejáratni valamit.  Sajnos, amíg ez fennáll, addig a probléma alig oldható meg.

2. Nem lenne szabad olyan félmegoldásokat, rossz kiséleteket kreálni, amelyek igazi célja, hogy ürügyként (felmutatható, csak deklarált cselekvés) szolgáljon. Sajnos, amíg ez fennáll, addig a probléma alig oldható meg.

3. Nem szabad előítéletesnek lenni, és néhány félmegoldásból rossz, hiányos kísérletből arra következtetni, hogy az irány, az út is eleve rossz. El kell gondolkodni, vajon az út a rossz, vagy azon rossz kísérlet, mely egyébként a jó útról letérve az árokba köt ki.

4. Ugyanakkor, nem szabad a rossz kísérletet felmenteni, ill., abba belenyugodni, mondván: több mint a semmi. 

5. Nem szabad felelőtlenül kísérletezgetni.  Ha kísérlet is, akkor is próbáljunk a teljes, tökéletes megoldásra törekedni.

Közben viszont meg is született az új alkotmány, eme elmélkedés viszont a régiről szól. Lényegileg viszont mindegy, mert az új alkotmány nem javította ki az alapvető hibákat. Sőt összesítve talán egy negyed fokkal a réginél is rosszabb.

Összességében ki lehet jelenteni, hogy a ténylegesen jelen alkotmány és az általam nevezett jelen alkotmány (ez törvényesen már nem hatályos) lényegében, a lényeges hibáit tekintve azonos.  Ezért, bár az idézett szövegek nem teljesen pontosak, ezt a fejezet nem tartom elavultnak, nem tartom módosításra szorulónak. 

Visszatérek, oda hogy a ténylegesen jelen alkotmány még egy negyed fokkal rálapátolt az alkotmány alapvető hibáira. A leglényegesebb alapvető hibának én a konkrétság hiányát tartom. A ténylegesen jelenlegi alkotmány, még kevésbé konkrét (ködös zavaros, nincs garancia) mint az elődje, pedig már az is felettébb ködös, zavaros volt. A ténylegesen jelenlegi alkotmány pl. Magyar Köztársaság helyett, Magyarországról beszél, amely még határozatlanabb fogalom, mint a Magyar Köztársaság. A Magyar Köztársaságot legalább össze lehet hozni a magyar állammal, mely már egy konkrétabb, már egy meghatározható intézmény és embercsoport. De mi az, hogy Magyarország? Persze erre lehet mondani: az alkotmány csak az elvekről szól majd a sarkalatos törvények, és a törvények pontosítják a dolgokat. Én viszont azt mondom: ha az alkotmány is zavaros ködös, akkor az abból eredő törvények is azok lesznek. Mert gondoljunk bele, éppen az alkotmány azon etalon, mérce, amihez a többi törvényt mérni kell. Minden törvényt meg kell vizsgálni aszerint, hogy hű e az alkotmányhoz, hogy az alkotmányból ered. De hogyan lehet ezt megtenni, ha maga az etalon, a kiindulás (az alkotmány) is amorf, ködös, zavaros? Sehogy.

Tehát a ténylegesen jelenlegi alkotmány ebből a szempontból egy fél fokkal rosszabb, mint az elődje. De más szempontból sincs javulás. A ténylegesen jelenlegi alkotmány sem határozza meg a fejlődés irányát. A ténylegesen jelenlegi alkotmány sem ad semmilyen útmutatást, a jövőben történő alkotmánymódosításra vonatkozóan, ahogy az elődje se tette.

Tudjuk, hogy a leváltott alkotmány is csak részben érvényesült, jelentős részben csak egyfajta deklarált szónoklatnak lehetett tekinteni. Nincs arra utaló változás, hogy ez az új, a tényelegesen jelenlegi alkotmány, másféle, élő, érvényesülő alkotmány legyen.

Talán egy picike javulás, fejlődés, hogy ez egy kicsit bővebb, bekerült néhány valóban az alkotmányba illő elv, cikkely, bekezdés. De ezek sem egészen helyesen. És még ezzel a kibővítéssel is sok minden hiányzik a ténylegesen jelenlegi alkotmányból.

Számomra az un. nemzeti hitvallás is csak olyan szónoklatnak, fráziskötegnek tűnik, amiből nem következik semmilyen érdemleges. Tulajdonképpen a nemzeti hitvallásban is van néhány értelmes mondat, csak azok nem úgy vannak megfogalmazva, hogy következzen belőlük valami. Én tehát nem mondom a nemzeti hitvallásra, hogy rossz, vagy jó, hanem csak megjegyzem: szerintem fölösleges, különösen, ha arra a rengeteg iránymutató elvre gondolok, ami valóban hiányzik az alkotmányból. Összességében a ténylegesen jelenlegi alkotmány a múltba révedő és nem a jövőbe tekintő.

Ami viszont megint a romlásra utal, az hogy az államszerkezet, a döntéshozó mechanizmus, a független intézmények testületek, a választási rend, még előzőnél is egy fokkal antidemokratikusabb. Gondolok itt az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésére, a 9 éves bebetonozásokra és egyebekre. És ami a legfontosabb: az új alaptörvény (alkotmány) fél fokkal tovább szűkíti a népszavazások lehetőségét, miközben azt éppen ellenkezőleg, bővíteni kellett volna. Az új 2011-es alkotmány (alaptörvény) egy fokkal még az előző alkotmánynál is antidemokratikusabb, alacsonyabb szintű demokráciát predesztinál. Márpedig a demokráciaszint visszalépése, romlása, az alkotmány, a mindenkori alkotmány lehető legnagyobb hibája, hiszen a fejlődés egyetlen biztos tényezője az egyre jobb döntéshozó mechanizmus, vagyis az egyre magasabb szintű demokrácia.

Összességében elmondható, hogy az én kritikáim, az előző alkotmánynak szólnak (ezt nevezem én jelenlegi alkotmánynak), de lényegében a ténylegesen jelenlegi alkotmányra is igazak. Tehát nem szükséges átírnom ezt a fejezetet.

A jelen alkotmány hibái, hiányosságai. Őszintén szólva nem ismerem más nemzetek alkotmányait, de azt gondolom, hogy a jelenlegi magyar alkotmány nem nagyon térhet el az európai nemzetek alkotmányaitól. Azt mindenesetre tudom, hogy magyar jognak az európai joghoz való hozzáillesztése, harmonizációja megtörtént. Tehát ha ez megtörtént, valamint az EU elfogadja tagországként Magyarországot, akkor az alkotmányát is elfogadta. Merem remélni, hogy nem csupán a magyar alkotmányról beszélek, hanem az államkapitalista rendszer egy jellemző alkotmányáról. De, ha csak a magyar alkotmányról van szó, akkor is érdemes vele foglalkozni. A továbbiakban nem teszem hozzá, hogy magyar alkotmány a hivatalos nevét sem említem: a Magyar Köztársaság Alkotmánya, egyszerűen alkotmányról beszélek.

Az alkotmánynak következő hibái vannak. Sok szép és jó elv van benne, de ezek homályosan vannak megfogalmazva és nem is érvényesülnek. A sok jó és szép elv mellett azonban vannak hibás elvek is. Sok jó és szép elv mellett sok jó és szép elv hiányzik az alkotmányból.

Természetesen az alkotmányban szerepelni kellene az alapvető jogelveknek. Hiszen ezen jogelvek minden törvényre vonatkoznak. Van egy olyan érzésem, hogy ez sincs teljesen rendben.

Kezdjük az első hibával, sok jó és szép elv van az alkotmányban, de ezek homályosan vannak megfogalmazva és nem is érvényesülnek. Tulajdonképpen azon elvek legalább fele benne van, amit én e tanulmány során kiemeltem. Tehát a joghoz értő olvasó már régen levághatta a tanulmányt: ugyan kérem ezek az elvek már ismertek, benne vannak az alkotmányban – felkiáltással. Csakhogy nem érvényesülnek.  Nézzünk mindjárt pár példát. „Minden magyar állampolgárnak, joga van, ahhoz hogy részt vegyen a közügyek, vitelében, továbbá hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.”

2012-es alaptörvény: Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelõen közhivatalt viseljen. Törvény határozza meg azokat a közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselõje nem tölthet be.

Máshol: „minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, a mely megfelel a végzett munkája mennyiségének, minőségének.”

A 2012-es alaptörvényből a fenti kimaradt, ami maradt: 

Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetõségeinek megfelelõ munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.

(2) Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.

Tulajdonképpen miről is szólnak, ill. szóltak ezek? Az igazságos vezető-kiválasztásról.   Továbbá az igazságos hatalmi, jövedelmi hierarchiáról. Közben pedig azt tapasztaljuk, hogy viszonylag alacsony tudású, a vezetésre, a közvezetésre alkalmatlan vezetők kerülnek vezető pozícióba és nem is kevesen. Sőt az elitvezetésbe is. Rosszak a vezetőink, mert hibás törvények, hibás intézkedések tömegével találkozunk. Nem felejtsük el, az ország jelentősen visszacsúszott a rendszerváltó országok között, ez egy nyilvánvaló bizonyíték. Ami pedig az igazságos jövedelmeket illeti, annak még a közelében sincs a nemzet.

Tehát ezek az elvek, eltekintve attól, hogy rosszul vannak megfogalmazva, nem valósulnak meg. De a rossz megfogalmazás és a megvalósulatlanság között azért van összefüggés.

Nézzünk egy másikat. „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű, testi és lelki egészséghez. „ Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények, és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával valamint az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg.”

2012 –es. A korábbi alkotmány tovább homályosodott. mi az a testi és lelki egészség?

Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élõlényektõl mentes mezõgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elõ.

Első látásra gyönyörű elv. Benne van az, amit és az egészségügyről, szociális rendszerről regéltem. Sőt benne van természetvédelem, az egészséges környezet elve is. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy ez a legmagasabb szintű testi, lelki egészség nem nagyon igaz. Sőt most vezetnek be egy olyan rendszert, amely különbséget tesz az egészségügyi ellátásban, vagyis a „mindenki” elve, amit ez a törvény kimond, nem érvényesül. Hogyan lehet minden itt élőnek a legmagasabb az ellátása, ha sokaknak magasabb, sokaknak alacsonyabb. Viszont, ha elmerülünk a fogalmazás finomságaiban, akkor meglepődhetünk. Mi az: joga van hozzá? Vagy: biztosítja jogot?  Mert ilyesmi megfogalmazások vannak. Amikor azt mondja, hogy mindezt megvalósítjuk, akkor sem egyértelmű mire gondol. Magát a felsoroltakat, valósítja meg, vagy csak jog biztosítását valósítja meg. Mi is ez a „joga van hozzá” kifejezés?

Induljunk ki egy igen egyszerű példából. Amikor egy gépet vásárolunk, akkor kapunk rá javítási garanciát. Ebbe nem az van leírva, hogy vásárlónak joga van a jó készülékhez, vagy joga van a szervizbe elvinni, hanem az, hogy kötelesek pl. egy évig megjavítani a készüléket. Ezt lehet garanciának nevezni.  Én nem tudom hogy a jogászok, alkotmányjogászok, hogyan értelmezik a szöveget: pl. „joga van hozzá”, de teljesen logikai alapon bebizonyítom, hogy ez homályos zavaros és szinte betarthatatlan, sőt nem jogszerű. Az azért érdekes, hogy legfelső jog nem jogszerű.

A következő variációk vannak. Valakinek valamit megengednek, nem akadályozzák abban. Előbbihez hasonló: ha valaki valamit nagyon akar, akkor megteheti, nem akadályozzák benne.  Továbbá valaki valamit akar és ennek elérésében, egy kicsit segítik is.  Vagy valaki valamit nagyon akar és ennek elérésében közepesen, segítik. Vagy valaki valamit akar, és ennek elérésében nagyon segítik, szinte garantálják, hogy azt megtehesse. Ez az utóbbi, a garancia, amit egyértelműen így fogalmaznak meg pl.: a vásárolt gépet egy évig kötelesek megjavítani.  Nyilván itt is kell az állampolgár akarata és minimális cselekvése az, hogy elvigye szervizbe gépet. Ezt feltételezik, hogy megvan. Ha nagyon pontosan fogalmaznának, akkor így kellene fogalmazni: az új gépet egy évig kötelesek megjavítani amennyiben a szervizbe azon szándékkal hozzák el gépet, hogy megjavítsák, és a gép rossz. Egyébként az sem garancia, ha azt mondják: a vásárlónak joga van jó készülékhez, és mi üzemeltetünk egy szervizt, tehát biztosítjuk feltételt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy megengedjük, és egy kicsit segítjük is. (Lehet, hogy fizetni kell.)

Mi is az a garancia? A garantáló az állampolgár akaratának kifejezésén  kívül csak a  legszükségesebb cselekvésre készteti az állampolgárt ( ezzel ki is fejezi az akaratát) és csak ezen feltétellel, a felelősségre vonás terhe mellett köteles biztosítani a garantált dolgot. Tehát nem a jogot biztosítja, hanem a magát cselekvést, tárgyat, stb.. A garancia nagyon egyszerűen: erősen segítjük, hogy megtegye, megtehesse. Pl. erősen segítjük, hogy jó egyészségi ellátást kapjon. Nemcsak korháznak kell lenni, hanem jó korháznak, és a korháznak mindig fogadni kell szinte feltétel nélkül a beteget. És mentőnek is kell lenni, amely tíz percen belül kijön, és fél órán belül beszállítja a beteget. És még sok minden kell. Ezt így is meglehet fogalmazni: a Magyar állam vállalja, kötelezi magát, hogy minden állampolgár a legmagasabb egészségügyi ellátásba részesüljön. Ez már hasonlít a garanciához.

A jog biztosítása (joga van hozzá), mit jelent? Ha nagyon akarja, akkor megteheti, de nem kap segítséget (pl. keményen, fizessen), vagy kevés segítséget azért kap, vagy közepes segítséget kap, vagy garanciát kap? Ugyanis nagyon nem mindegy, ég és föld van közöttük. A jog pedig azért jog, mert egyértelműen fogalmaz. Ha nem egyértelmű a fogalmazás, akkor megszűnik a jog, jognak lenni. Függetlenül, attól, hogy ki, hogy értelmezi, és egyesek jobban értelmezik, mint mások. Persze az sem árt, ha az állampolgárok értik a jogot, hiszen végül is őértük van. Ha valaki csak kis segítséget garantál, vagy nem garantál segítséget, csak enged, azt is meg lehet fogalmazni pontosan. Ha garancia nincs pontosan megfogalmazva, akkor nem garantál semmit. Gyakorlatilag ez az egyik oka, (a homályos és semmire sem kötelező megfogalmazás) annak hogy a szép és jó alkotmányos elvek nem érvényesülnek.

Egy kicsit térjünk vissza még az előző alkotmányos törvényekre. Sehol nem mondja azt ki, hogy ezt, vagy azt biztosítja az állam, csak jog biztosításáról beszél, illetve a megvalósítást is úgy lehet értelmezni, hogy a jog biztosítása valósul meg. Pontosabban egy helyen mégis kimond egy konkrétumot: „a rendszeres testedzés biztosításával” – éri el. Ez a mondatrész már hasonlít garanciához. Igaz a testedzéshez nem kell különösebb feltételeket teremteni. Akár lakásban is lehet ugrálni. Ha viszont erős segítségnek azt tekintjük, hogy vannak ingyenes bármikor, bárkinek használható sportpályák, eszközök, akkor itt nyilvánvalóan, az alkotmány hazudik, mert ilyenek nincsenek.

Kétségtelenül a homályos fogalmazásnak van egy olyan előnye, hogy nem bizonyítható a hazugság. Egyébként az egész alkotmány kb. ilyen színvonalú, mint az említett pár törvény. Pl., szól a munkához való jogról, közben 10%-os a munkanélküliség. A megfogalmazás is hasonlóan zavaros.

A jövő alkotmánya tehát először is tisztán egyértelműen fog fogalmazni.

A jelenlegi alkotmány igen sok valótlanságot, zavaros dogmát tartalmaz. Pl. „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselő útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”

2012-es, érdemes a „kivételes” szót kiemelni.

A közhatalom forrása a nép.

A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

Megint arról van szó, hogy az alkotmány szerint már egy megvalósult tökéletes demokrácia van, tehát nem kell tenni semmit. A jövő alkotmánya ilyen rögzített, „minden rendben van” kiindulópontot nem fog tartalmazni. Ugyanakkor megint felmerül, hogy az alkotmány hazudik. Sokkal egészségesebb lenne ez a megfogalmazás: a Magyar állam minden eszközzel arra törekszik, hogy minden hatalom a néppé legyen és ezt a folyamatot, így és így biztosítja. Vagy, vállalja, hogy a nép közvetlen részvétele a döntéshozásban évről-évre növekszik. Ezek lennének a jó megfogalmazások.

Érdemes még kitérni a népszavazásokról szóló részekre. Mert az én vesszőparipám a közvetlen demokrácia, a népszavazás.

Illetve, előtte: az új választási szabályok, több olyan szabályt hoztak, melyek a kispártok megjelenését, ill. parlamentbe kerülését szigorítják, korlátozzák.

És hát a független testületek jogai is meg lettek nyesegetve.

A népszavazás lehetősége is, ha nem is sokat, de változott.

A 2012-es alaptörvény, pontosabban a sarkaltos törvény szerint adatoknak kell kísérni az aláírást. Ezzel gyakorlatilag sokkal nehezebb a 200 ezer aláírást összehozni. Az indoklás a „csalások” kizárása. Teszik ezt akkor, amikor eddig is csak négyévente volt egy népszavazás. De rendben van, ki kell zárni a csalásokat, csak akkor lejjebb kellett volna szállítani a limitet. Kérdés, hogy ezután, és főleg a F. politikai erő regnálása alatt mennyi népszavazás lesz?

Egy sereg kérdésben, sem korábban, sem most, nem lehet népszavazást tartani. Bármily meglepő korábban pl. alkotmány-módosítási kérdésben lehetett népszavazást tartani, csak az alkotmány, népszavazásról szóló rendelkezéseiről, nem lehetett. És még egy „jelentős” új korlátozás:

Nem lehet népszavazást tartani: az országgyûlési képviselõk, a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselõk választásáról szóló törvények tartalmáról. Egyszerűbben, a választási törvényekről sem lehet népszavazást tartani.

És ahogy mondtam, most már az egész alkotmány módosítása tilos népszavazás által:

Nem lehet népszavazást tartani: az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl.

Bár nincs leírva, de ebből az is következik, hogy az alkotmány-módósítás elfogadásáról is kvázi tilos népszavazással dönteni.

Gyakorlatilag azon végeredmény bontakozik ki, hogy egész alkotmányt, vagy alaptörvényt, nevezzük, aminek akarjuk, csak az uralkodók alakíthatják, méghozzá, kétharmados többséggel. Ez azt jelenti (a váltó jellegű kétharmad is nehezedett), hogy a magyar fejlődés (a fejlődés alapja, lelke az alaptörvény) törvényileg, gyakorlatilag le lett zárva. Nyísta, további fejlődés, legalábbis nagyon kevés esély van a módosításra.

Miközben pont ellenkezőleg, a folyamatos fejlődést kellett volna szorgalmazni, a közvetlen demokrácia által, a közvetlen demokrácia irányába.

Hasonlítsuk össze az előző és a jelenlegi megfogalmazásokat.

Először is megállapíthatjuk, nincs lényeges különbség. De azért vannak olyan árnyalatok melyre érdemes odafigyelni. Pl. ez utóbbi mondatba, betették „kivételesen”, vagyis a közvetlen demokrácia nem általános, nem szokásos.

Ez is elég ködös: a hatalom forrása nép. Az előző megfogalmazás tisztább: minden hatalom a népé.

Az egészségről szóló cikkelyből kihagyták „a lehető legmagasabb szintű” kifejezés. Vagyis egy fokkal ködösebb kevésbé konkrét a megfogalmazás. Egy fokkal kevésbé megfogható, számonkérhető. Ugyanakkor, kétségtelenül a jelenlegi gyakorlati valósághoz egy fokkal közelebb áll, de ez csekély vigasz, hiszen a jelenlegi gyakorlati valóság elég siralmas.

És általában Magyarország valósítja meg a jogot, ill. a jog érvényesülését, és nem a Magyar Köztársaság. De mi az a Magyarország?  Ugyanakkor jog érvényesülése egy fokkal tisztább, mint a jog megvalósulása. De garanciák, mértékek nincsenek.

A munkáról szóló cikkelyben is van néhány érdekesség.

Kimaradt az arányos, igazságos jövedelemre utaló mondat. Ez pedig egy fontos mondat kimaradása, még akkor is, ha ez a jelenlegi gyakorlatban nem valósul meg. Valójában nem kihagyni, de garantálni kellett volna ezen alapszabályt, alapelvet az új alkotmányban.  

Ugyanakkor megjelenik az állampolgári kötelesség. Ez nem lenne baj, ha ez a kötelesség konkrétabban ki lenne fejtve. És ki lenne fejtve, hogy mindebben mi az állam kötelessége. Úgy viszont, hogy ezek nincsenek tisztázva, a kötelesség, ill. annak lehetséges elmulasztása bizonyos visszaélésekre adhat lehetőséget.

Ugyanakkor itt megjelennek új elvek, alapszabályok, pl. a vállalkozás szabadságáról.

Nem célom az előző és a ténylegesen jelenlegi alkotmány részletes összehasonlítása. Ezek is csak véletlenszerű példák.

Csak ismételni tudom magam. A lényeges hibák megmaradtak.

Az új, a ténylegesen jelenlegi alkotmány egy fokkal ködösebb, kevésbé konkrétabb, kevésbé számonkérhető, mint az előző alkotmány.

És egy fokkal kevésbé demokratikus, mint az előző alkotmány.

Ugyanakkor, az új alkotmány kétségtelenül a jelenlegi gyakorlati valósághoz egy fokkal közelebb áll, de ez csekély vigasz, hiszen a jelenlegi gyakorlati valóság elég siralmas.

Ugyanakkor a javára irható, hogy bővült, bekerültek fontos alapszabályok alaptörvények, de ezek mögött sincs garancia. Ezek is inkább deklarált szólamok és nem betartott törvények.

Visszatérve, a homályos fogalmazáson kívül, mik az okai annak, hogy nem valósul meg a jelenlegi alkotmány. Az egyik oka, hogy nincs mögötte felelősségre-vonás, szankció. Egyébként a megvalósulás ellenőrzése sincs meg.   A másik oka, hogy általában nincsenek alkotmánybiztosító törvények. Rendben van magas szintű egészségügyi ellátás, de akkor e mögött több konkrétumnak kellene lenni. Pl. egy mögöttes törvény, kimondja, hogy ezer főre hány orvosnak, nővérnek, ágynak, pénznek kell lenni. Vagy a költségvetésből mennyit kell az egészségügyre költeni. Vagy pl. azt, hogy két éves mérések kellenek és ezek alapján nem romolhat az egészségügyi állapot.  Tehát nincs szankció, nincs ellenőrzés, és nincsenek biztosító törvények. Így az elvek lógnak a levegőben. Ami van az egy előzetes alkotmánybírósági kontroll. Ez jó, ez szükséges, de nem elég. Pl. nincsenek rendben a kisebb törvények, rendeletek alkotmányossága, vagy a már meglevő törvények alkotmányossága, ezek illeszkedése az alkotmányhoz. Ezek illeszkedése más probléma, mint az alkotmányt biztosító törvények megléte.

Kétségtelenül a 2012-es alkotmány az előzőhöz képest bizonyos vonatkozásokban fejlettebb, jobb, gondolok itt pl. a természetvédelmi cikkelyre, vagy a költségvetési hiány, cikkelyre, stb..

Azért olyan ostobaságot is meg kell említeni, mint pl. az egykulcsos adó rögzítését. És lehet még hasonlót találni.

Összesítve maga az alaptörvény (a kapcsolódó törvényekkel együtt) is egy fokkal rosszabb, mint az előző, mert a további fejlődést még a korábbinál is jobban lezárja. Mert nem az a nagy baj, ha a torvények rosszak (mert ki lehet javítani őket), az nagy baj, ha nincs lehetőség a kijavításukra.

Tehát milyen lesz a jövő alkotmánya. Az alkotmány mögött lesz ellenőrzés, és szankció, aminek lényegét szintén az alkotmány írja le, továbbá lesznek alkotmányt biztosító törvények. Továbbá az alkotmányhoz illesztés is pontosabb lesz. A jövőben azonban az utólagos alkotmánybíráskodás is lehetséges lesz. Mi is ez. Pl. az alkotmányos törvény kimondja, közvetlen, vagy közvetve, hogy az egészségügy színvonala nem csökkenhet. Hiszen ha csökken, akkor eleve lehetetlenné válik az, hogy mindenki megkapja a legmagasabb egészségügyi ellátást. Ez logikus. Jön egy olyan kormány, mint a 2006-os és azt mondja, megreformálom, jobbá teszem az egészségügyet. Az alkotmánybíróság ekkor még nem tud dönteni, nem szakember. Ellenben ha két éves egészségügyi felmérés alapján az jön ki, hogy az egészségügy állapota nem javult, de romlott akkor nyilvánvalóan sérült az alkotmány, nem valósul meg legmagasabb testi, lelki egészség. Ekkor az egészet semmisnek tekintheti a bíróság, és vezetőket felelősségre lehet vonni.

Itt térnék ki arra, amire már a tanulmány elején kitértem.

Az általam közölt elvek igazolása.

Az általam említett elvek egy része és az alkotmányos elvek egy része szinte azonos. Az alkotmányos elveket, legalábbis ezen részét,  nem tekintem elvnek, mert nem valósultak meg és nem célként, feladatként közlik őket. Az általam közölt elvek azért elvek, mert: ugyan, nincsenek megvalósulva, de én úgy közlöm őket, mint célokat, feladatokat.

A következő nagy hiba: sok olyan elv van, az alkotmányban, ami nem jó. Erről nem akarok sokat beszélni, mert már leírtam milyennek képzelem el a jövő rendszerét és az nem egyezik ezzel, tehát akkor nyilvánvalóan sok rossz törvény van a jelenlegi alkotmányban. Pl. a népszavazásról szóló törvény, rossz. Pl. a döntéshozást, döntéshozási szerveket megállapító törvények. Pl. a választási törvények, és még lehetne sorolni. Ezek szerintem rosszak, mert rossz a rendszer. Ez azonban nem az alkotmány hibája, hanem a rendszer hibája.

A következő nagy hiba: mi az, ami kimaradt a jelenlegi alkotmányból, de benne kellene lenni. Ez részben az előző téma, nem az alkotmány hibája, hanem rendszer hibája. Részben viszont vannak olyan alapelvek (alaptörvények), amelyeknek már most benne kellene lenni, de nincsenek. Ez már az alkotmány hibája.

Itt bőség zavarába kerül a gondolkodó. Tehát, amit már most be lehetne tenni. Szerintem valamilyen szinten már most bekerülhetnének a demokrácia alapelvei. Már most bekerülhetnének a nemzet alapvető céljai, pl. az általános életszínvonal-emelkedés. Bár az állampolgári jogok között ott vannak a jogra vonatkozó elvek, de ezek az állam vonatkozásában nincsenek megfogalmazva.  Az arányos és igazságos érvényesülés vonatkozásában is lehetnének elvek. A vezetői felelősség vonatkozásban is lehetnének elvek. A pártfinanszírozás, pártdemokrácia vonatkozásában is lehetnének elvek. Az adatszolgáltatás vonatkozásában több elvnek kellene lenni. Valamilyen szinten már most lehetnének elvek a pénzügyi politika a monetáris politika vonatkozásában: pl. az egyenletes fejlődés elve, a rángatás kizárása.

Az átmeneti rendszerről (fejlettebb államkapitalizmus) irt fejezetben említettem néhány fontos törvényt, amely már most szerepelhetne az alkotmányba.

Már most szerepelhetne az alkotmányba egy-két alapelv a tiszta átlátható állami, társadalmi szerkezetről. Általában az alkotmány már most is lehetne bővebb, sőt jó lenne, ha bővebb lenne.

Valamilyen szintem már most lehetnének az alkotmányfejlődésről szóló elvek. Egyébként a jelenlegi rendszer és egyben az alkotmány legnagyobb hibája hogy nincs biztosítva az alkotmányfejlődés. Erről még beszélek.

Azt gondolom, hogy ez is bizonyította, hogy a jelenlegi alkotmány rossz, hibás hiányos. Jelentős mértékben csak a deklarált jogot, a valóságban nem létező megtévesztő jogokat, elveket tartalmaz. A deklarált jog, látszatjog hibája pedig nem ejnye-ejnye, főleg ha az alkotmányról van szó. Az a probléma, a csak deklarált joggal, hogy azt meglevőnek tekintik, így már a valódi megvalósításról, direkt vagy hiszékenységből, el is feledkeznek.

Ha az alkotmány rossz, akkor, csak rossz lehet az annak alárendelt jog egésze. Márpedig az alkotmány rossz. (A jó alkotmány viszont csak részben, nem teljesen jelenti, hogy az alárendelt jog jó színvonalú.)

Mindezt és még sok mindent magas szinten kell tartalmaznia jövő alkotmányának.

Mielőtt a jövő alkotmányára rátérnénk érdemes a jog lehetséges fejlődésén elgondolkodni.

A tervezettség és jogfejlődés.

Mindenek előtt azt kell megérteni, hogy a jog, is mint bármi más, csak akkor fejlődhet tervezetten, ha van a fejlődésnek egy meghatározott iránya. A múlt hányósságainak pótlása is szükséges, de az nem ad egy hosszabb távú fejlődési irányt. A fejlődési irány pedig csak a jövőből következhet, és csak olyan dolgokból, amelynek van fejlődési lehetősége. Pl., a szélesebben értelmezett életszínvonal fejlődhet, az igazságosság fejlődhet, a demokrácia fejlődhet.  Ezek képesek kijelölni a jogfejlődés irányát. Konkrétan a jogfejlődés csak az igazságosság fejlődésével kapcsolható össze, de ez kevés.  Legalább még kettő húzóerőt szükséges becsatolni, és ezek a szélesebben vett életszínvonal-fejlődés és a demokrácia-fejlődés. Társadalmi fejlődés nélkül nincs jogfejlődés és az fordítva is igaz.

Az alábbi rész tulajdonképpen arról szól, hogy a tervezett (hosszabb távra tervezett) fejlődés sokkal jobb, mint az esetleges, véletlenszerű rövid távú érdekek, „tervek, célok” szerinti fejlődés.

Nézzük például egy cég fejlődését. Az a cég fog gyorsabban fejlődni, amelyiknek vannak hosszabb távú tervei, van koncepciója, vagy az, amelyiknek nincsenek? Minél nagyobb a cég annál inkább szükség van hosszabb távú tervekre, koncepcióra. A rendszer e szempontból, egy hatalmas cég.

A folyamatos, rendszeres, tervszerű fejlődés nem jöhet létre, ha nincsenek hosszú távú célok és feladatok (programok, tervek). Egyébként van rövid távú, közép távú, és hosszú távú fejlődés. A rövid távú fejlődési szakaszok fokozatosan elkanyarodhatnak és így a hosszú távú fejlődés egész más irányú lesz, mint a rövid távú fejlődés. A látszólag pillanatnyilag kedvezőnek tűnő rövid távú fejlődés, egy válságba (zsákutcába, szakadékba) visz és hosszú távon, igen csak kedvezőtlen helyzet alakulhat ki. Ha nincsenek hosszú távú irány (célok, feladatok) akkor ide-oda csaponghat a rövid távú irány. Ha nincs folyamatos, tervszerű fejlődés, az megállást jelent, és valószínűleg kialakul a problémák torlódása, azaz egyes problémák megoldása lehetetlenné válik, más problémák megoldása megnehezedik. Továbbá, ha nincs tervszerűség, akkor nem alakul ki a tennivalók helyes sorrendje, mely igen lényeges. Ha rossz a sorrend, akkor hiába jó önmagában a cselekvés. Ezen kívül meg kell jegyezni a viszonylagos lemaradást: a viszonylag lassabban haladó lemarad, kiszolgáltatott helyzetbe kerül, a többi gyorsabban haladóhoz képest.

Később még bővebben szó lesz arról, hogy többek közt ebből a szempontból, a tervszerűség szempontjából is új korszakba lép az emberiség, a rendszer fejlődése. Ezért csak vázlatosan arról van szó, hogy az elkövetkező időkben (más jelenleg is) több ok (népesedés, globalizálódás, hadtechnikai fejlődés, stb.), miatt könnyebben kialakulhatnak válsághelyzetek és a válsághelyzetek láncreakciója. Eme a válsághelyzeteket csak a folyamatos rendszeres, tervszerű fejődéssel lehet megállítani. Minden megtorpanás a hibák sokasodását jelenti, melyek kialakítják a válsághelyzeteket. Szükség van tehát társadalmi-gazdasági rendszer folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődésére. A rövid távú célok, tervek tulajdonképpen nem is nevezhetők céloknak, terveknek, legalábbis társadalmi méretekben és vonatkozásokban nem. Pontosabban csak akkor nevezhetők, ha azok a hosszabb távú célokból, tervekből vannak lebontva. Gondoljunk bele csak egy város fejlesztési tervének, akkor van értelme, ha az legalább 20 évre szól.

A jog fejlődése nélkül, nincs rendszerfejlődés. Szükségszerűen a jog köti össze társadalmi szinten gondolatokat, elméleteket, elveket a konkrét intézkedéssekkel, cselekvéssekkel. A jog tehát mindenhol jelen van, főleg azóta, hogy rendszer szinten az esetleges kézi, szóbeli, irányítás szerencsére a minimálisra csökkent. A jogot most itt szélesebb értelemben használom nemcsak az igazságszolgáltatást, de a különböző szintű szervezeti és működési szabályzatokat is alatta értem.

A rendszer, folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődéséhez szükség van a jog folyamatos, rendszeres tervszerű fejlődésére.

A jog folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődéséhez szükség van a hosszabb távú (legalább 30 évig terjedő) céloknak, feladatoknak (programok, tervek). Tulajdonképpen ez az egész tanulmány, sem más, mint egy ilyen cél és feladatgyűjtemény.

A célokhoz, feladatokhoz viszont szükség van alapelvekre, világnézetre (értékrend, szükségletek prioritása, erkölcs alapelvek, egyéb alapfelfogások).

Az alapelvek és az alapvető célok feladatok egymásból erednek, sokszor azonosak, mégis összességében az alapelvek egy hajszállal megelőzik a célokat, feladatokat. Társadalmi értelemben, a demokrácia szellemében szükség van a közösség (többség) által elfogadott alapelvekre, valamint alapvető célokra, feladatokra. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy ezek az alapelvek, alapvető célok feladatok változhassanak, méghozzá lehetőleg szintén a lehetőség szerint folyamatosan, tervszerűen.

 A jogfejlődéshez tehát kell egy alapelv, világnézet (legalább 40 db, benne a 10 maghatározó alapfelfogással) gyűjtemény és kell egy hosszú távú (50 év) cél és feladat gyűjtemény (legalább 60 db-s).

Ezen kívül a jogfejlődést még biztosítják a következők. (Ezekről a futószalag-rendszerű törvénykezésben már részben szó volt.). Mindig a valóban legaktuálisabb, legégetőbb problémát kell megoldani törvényi szabályozással. Az aktuális, legégetőbb problémát, pedig csak akkor tudják megtalálni, ha ebben kikérik a nép véleményét. Továbbá ebben segíthetnek a független, tudományos demokratikus jogalkotó testületek, melyeknek ez az egyik feladatuk.

A jogfejlődést még részben az is biztosítja, ha a többször felmerült, de megoldatlan problémákat addig tűzik a napirendre, míg azok nem oldódnak meg. Egyszerűbben: nincs szőnyeg alá söprés.

A további feladat meg kell alkotni a jogfejlődést, biztosító törvényt, melyről később még szó lesz.

Mi az a minimális tervezés, amelyre jogfejlődés alapulhat? Megjegyzem, ezt nem nevezhetünk hosszú távú és alapos tervezésnek, csak középtávú és minimális tervezésnek. Minimálisan el kellene dönteni legalább 10 évre előre, hogy az államot erősíteni, bővíteni kell, vagy hagyni (jelenlegi állapot megtartása), vagy gyengíteni, szűkíteni szükséges. El kellene dönteni 10 éves távlatra, hogy a hatalmi különbségeket növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kell dönteni, hogy vagyoni különbségeket növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kellene dönteni 10 éves távlatra, hogy a közvetlen demokráciát növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kellene dönteni 10 évre, hogy az anyagi szükségletek, a minőségi anyagi szükségletek vagy lelki szükségletek (igazságosság, önrendelkezés, stb.) kielégítését kell fokozni. El kell dönteni, hogy milyen területekre kell koncentrálni milyen területek költségvetését, kell növelni és mely területek fejlődése, stagnálhat.  Jelenleg ez a minimális tervezettség sincs meg. Ha nincs minimális tervezettség, akkor lehetetlen a távlatos jogfejlődés. Természetesen az alkotmányba is bele kell kerülni az alapvető hosszabb távú céloknak, terveknek, feladatoknak.

A jogfejlődés másik részét az igazságszolgáltatás fejlődését, a helyén értékelt és állandóan fejlődő erkölcs és jogtudomány biztosítaná, azáltal hogy a jogalkotásnak ez lenne az egyik alapja. Az erkölcs és jogtudomány határozná meg azokat a régi és adott esetben új az alkotmányba is bekerülő alapvető igazságossági elveket, melyekből a jogalkotásnak ki kell indulnia.

A 10 éves célok, tervek feladatok persze nem azt jelentik, hogy azokat korlátozottan és mértékkel nem lehet módosítani. Az alkotmánymódosítást is szabályozni kell, de erre még kitérek.

A jogilleszkedés és jogfejlődés.

Az illeszkedési probléma abból is adódik, hogy az alkotmány ill. az alatta levő jogok eltérő ütemben változnak, fejlődnek. Az hogy rendszer fejlődik, azt jelenti, hogy az egész jog fejlődik. Ez eddig természetes. Általában az alacsonyabb rendű jogok, változnak, fejlődnek, de néha pl. rendszerváltás idején az alkotmány, változik nagyot.  Az optimális az lenne, ha a fokozatos, egyenletes rendszerfejlődéssel együtt fokozatosan egyenletesen fejlődne az alkotmány és minden alatta levő jog. Ez azonban gyakorlatilag szinte lehetetlen. Egyrészt a rendszer nem fejlődött, fejlődik fokozatosan egyenletesen, hanem hektikusan. A jövőben ez is létrejöhet. Visszatérve, ha az alacsonyabb rendű jogok fejlődnek a rendszerfejlődés kapcsán, akkor az alkotmány marad le, ha az alkotmány fejlődik hirtelen, akkor az alacsonyabb rendű jogok maradnak le. Az alkotmány egyébként nem is tud nagyon kis léptékben fejlődni, mert egy cikkely megváltozása is elég nagy fejlődésnek tekinthető. Az alkotmány esetében csak viszonylagos fokozatos, egyenletes fejlődésről beszélhetünk. Innen három fele tagolódik a probléma.

Ha abból indulok ki hogy a jelenleg rendszerváltásra van szükség és az rendszerváltás csak nagy lépésekben történhet akkor a jogfejlődés menete a következő:  jelentős alkotmány változtatás,  jelentős  új általános törvények (népi részvétellel), majd az alacsonyabb rendű törvények az alkotmányhoz és általános törvényekhez való igazítása, ill. alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények.

Ha a jövő egyenletesen, de dinamikusan fejlődő rendszeréből indulok ki, akkor kétirányú jogfejlődés képzelhető el.

Viszonylag fokozatosan új általános törvények (népi részvétel), és pár törvény után viszonylag fokozatos alkotmányváltoztatás (népi részvétellel), majd az alacsonyabb rendű törvények illesztése, és alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények.

A másik út. Az alacsonyabb rendű törvényeket csak úgy lehet meghozni, ha azok illeszkednek az alkotmányhoz. Ha ezeket nehéz, egyre nehezebb beilleszteni az alkotmányba, akkor az azt jelzi, hogy az alkotmány már módosításra szorul. Ez a folyamat azt jelzi, hogy a rendszerfejlődés megelőzte az alkotmány fejlődését. A másik út tehát: új nehezen beilleszthető alacsonyabb rendű törvények, új általános törvények és alkotmánymosósítás (népi részvétel), majd a többi alacsonyabb rendű törvény alkotmányhoz való igazítása, ill. az alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények

Ha abból indulok ki, hogy a rendszerváltás létrejöhet viszonylag kisebb lépésekben, ami azonban a szokásosnál erősebb változás, akkor a két előző variáció kombinálása szükséges. A fokozatos de dinamikus fejlődés két útja egészül ki azzal, hogy időnként a jogfejlődést egy nagyobb arányú alkotmány átalakítás és új általános törvények meghozatala fűszerezi.

Jelenleg leginkább ez utóbbi, egy hármas irányú jogfejlődés lenne szükséges.

Ehelyett viszont, a jelenlegi rendszer szinte tökéletes alapállásból, és abból hogy nincs egyenletes, de dinamikus fejlődés a jogfejlődésnek két hibája van: lassú és zavaros. Egyébként pedig szerintem ez irányú átgondoltság sincs.

Egy kis ismétlés.

Minél kisebb a diktatúra, minél inkább érvényesülnek az emberi jogok, annál nagyobb a demokrácia. Feltételekkel, megjegyzésekkel, de elfogadom ezen gondolatot, viszont akkor meg kell nézni pontosan: mennyire érvényesülnek az alapvető emberi jogok.

Itt van mindjárt azon alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon kifejtheti, elmondhatja a véleményét, a világnézetét, és gyakorolhatja is a világnézetét, vallását, ha az elmondás, gyakorlás nem esik bele a büntetőjog kategóriájába. Egyszerűbben, ha nem okoz valakinek kárt, ártalmat, leszámítva, hogy egyeseket sérthet, zavarhat ez. De az alapvető emberi jog éppen arról szól, hogy sértéseket, zavarásokat űbereli az alapvető emberi jog.

Hát azért vannak itt direkt büntető-törvények is, pl. a holokauszt tagadása, vagy kommunizmus bűneinek tagadása. Még gyakoribb, hogy nincs direkt büntetés, csak indirekt mellőzés és egyéb ilyen-olyan hátrányok érhetik az őszintén beszélőt. De a lényeg az, hogy az alapvető emberi jognak így kellene szólni: mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejtse véleményét és ahhoz is joga van, hogy a közügyekről szóló véleményét komolyan vegyék, érdemben figyelembe vegyék. Ez ugyebár a demokrácia alapvető emberi joga lenne.  Ez már egy újabb, vagy módosított alapvető emberi jog. Azt is tudjuk, hogy ez a jog manapság még messze nem érvényesül, sőt szinte nincs is. Összességében a szabad véleménynyilvánítás joga manapság e rendszerben 60-80%-ban nagyjából érvényesül. Ugyanez elmondható a többi alapvető emberi jogról is. Most én itt nem veszem elő az összes alapvető emberi jogot, de otthon nyugodtan elő lehet venni és megnézni, mi a helyzet. És mint az előző példából kiderült, alapvető emberi jogok jelenleg hiányoznak is, illetve hiányosak. Hogy mást ne mondjak, hiányzik az igazságos, arányos érvényesülésről, jövedelemszerzésről, vezetői pozíciószerzésről szóló emberi jog, illetve ez alig érvényesül.

Nagyon elnézően, az alapvető emberi jogok összességében, átlagosan jelenleg nagyjából, 70%-ban érvényesülnek. Ez azt jelenti, ha innen nézzük a demokráciát, még akkor sem teljes a jelen demokrácia, még van némi (ezért a 30% jelentősnek mondható) diktatúra.

Ha viszont az előző fejezetrész szempontjából mérem a demokráciát, (a népréteg mekkora arányban dönt az őt érintő fontosabb ügyekben), akkor a jelenlegi demokráciaszint szerintem a 40%-ot sem éri el. 

Elismerem, hogy az államkapitalizmus a történelem eddigi legmagasabb szintű demokráciája, de azt már nem, hogy ez a teljes demokrácia. Nyilvánvalóan itt is egy folyamatos, de hektikus történelmi fejlődésről van szó. Nyilvánvalóan nem két kategória van, diktatúra és demokrácia, hanem sok kategória és a teljes demokrácia még messze van.

És még egy ismétlés.

Szerény véleményem szerint a döntéshozás alapvető rangsorának, a következőnek kell lenni:

Az alkotmány legeslegfőbb, pl. 20 elve törvénye áll a csúcson. (Érdemes azt a húszat nagyon alaposan, részletesen leírni, hogy ne legyenek értelmezési nehézségek.) Ez tehát a legfelső döntéshozó erő, ezt sem a nép, sem bármilyen hatalmi erő jelentősen nem változtathatja meg. Illetve ez lenne azon lapvető irány, amelytől pl. 10 évente, csak 10 fokban lehet eltérni. Illetve ez lenne - legalább 10 évig gondolkodni, vitatkozni kell rajta de azért 10 éven belül valamilyen kevés változtatás szükséges -  típusú döntéshozás.

Kik hozhatnák ezt a kevés, de mégis fontos változtatást, hiszen mégis a csúcsról van szó.

Hogy lehet az alkotmány csúcsát vagy magát az alkotmányt megváltoztatni. Ugyanis itt belép még egy tényező az alkotmánybíróság, mint alkotmány legfőbb szakértője és őrzője. A jelen rendszer abszolút zavaros és hiányos. Egyfelől hiányzik a népi részvétel. Másfelől lehet, sőt biztos hogy az alkotmánybíróság egy átalakítandó alkotmány (bizonyos értelemben rossz alkotmány) őrzője.  Mert az ő feladata, hogy a jelen érvényben levő alkotmányhoz képest mondja ki az alkotmány-ellenességet. És minden alkotmánymódosítás szükségszerűen alkotmány-ellenes. Tehát az alkotmánybíróság szerepét is tisztázni kell. Értelemszerűen kettős szerepe lehet az alkotmánybírságnak és minden független tudományos demokratikus vezető testületnek. A meglevő elveken gyakorlaton őrködni. Ugyanakkor meglevőt vizsgálni, a hibákat felfedni, a szükséges változtatások elveit, terveit kialakítani. Gyakorlatilag arról van szó, hogy bár a testület bár tisztában van hibákkal a változtatás szükségességével, de csak akkor próbálhat meg változtatni vagy  változást engedélyezni amikor annak eljön az ideje. Egyébként pedig a meglevő „rossz” dolgon kell őrködnie. De a változatás idején, esetén már nem a meglevőn kell őrködni, hanem részt kell venni változatásban, a testület lesz az egyik döntéshozó egység. Az őrködés idején a testület (pl. az alkotmánybíróság) a legfőbb döntéshozó egység, a változtatás idején pedig csak az egyik döntéshozó egység.

És mikor jön el a változtatás ideje. Pl. az alkotmány esetében ki lehet jelölni adott időszakokat (pl. 5 év, 10 év) is mint lehetséges és szükséges változtatási időszakokat.  Vagy pl. ha a parlament változtatni akar és megvan ehhez a szükséges többsége. Konkrétan szerintem az alkotmány-változtatásnak így kellene lezajlania, a jövőben így fog nagyjából lezajlani. Megfelelő időben és feltételek mellett elkezdődik az alkotmánymódosítás. A javaslatok köznépi és mindenféle vitája után a döntéshozó egységek: 60% népszavazás, 32% a parlament, és 8%-ban az alkotmánybíróság.

Tehát mi szükséges, ahhoz hogy a jelen zavaros hiányos ellentmondásos döntéshozó mechanizmusából tiszta világos egyértelmű döntéshozó mechanizmust kialakítani.

Az alkotmánymódosítás menetét pontosan ki kell alakítani.

Az őrködés, a felügyelet és a változtatás idejét szét kell választani, ugyanis megváltozik a döntéshozói rangsor.

A legfontosabb általános döntésekben részt kell venni a népnek.

E döntésekben az ötvözött döntés szükséges.

Az összesített döntésbe 60%-ba számít bele a népszavazás tagjainak szavazata, 32%-ba számít bele az elit vezetés tagjainak szavazata. 8%-ba számít bele a felügyelő őrködő független tudományos testület tagjainak szavazata.

A legfontosabb döntéseken kívüli döntések pontos menetét szerkezetét is meg kell alkotni.

A jövő alkotmánya. 

A szélesebben értelmezett alkotmány: a legfelsőbb, legmagasabb-rendű, kiinduló elvek, törvények összessége. Már több fejezetben érintettem az alkotmány problémakörét.

Már egy jóval korábbi részben volt arról szó, hogy az alkotmánynak kell tartalmazni, persze a sajátos nyelvére lefordítva az alapvető elveket, elméleteket.

Ez nagyjából most is így van és a jövőben is így lesz.

Ellenben jövőben az álabbikat is tartalmaznia kell, ezeket a jelenlegi nem tartalmazza. A jövő alkotmány részei.

A rendszertényezők és azokhoz kapcsolódó leglényegesebb célok, feladatatok. A rendszer legfelső céljait, melyet fejlődési tényezőknek is nevezhetünk. A társadalom közös, közösen elfogadott világnézetét. A leglényegesebb általános törvényeket, alapvető jogokat. Ezen felül az alkotmánynak kellene tartalmaznia, az új  döntéshozó mechanizmus lényeges elemeit.

Hogy tartalmazza a rendszertényezőket és a leglényegesebb feladatokat?

A rendszertényezők a legfontosabb problémakörök. Nyilván, hogy a leglényegesebb problémaköröket, mint megoldandó feladatokat fel kell sorolni az alkotmányba. Ezek egyben kijelölik a legfontosabb célokat és elveket is. Persze lehet itt tovább szelektálni, lényegesíteni, az alapvetőkből is legalapvetőbbeket kiemelni.

Az biztos, hogy a legfőbb célokat tartalmazni kell az alkotmánynak. Ezek szerintem, erről korábban más szó volt: mindenki szükségletének lehető legteljesebb kielégítése. A szükségletek igazságos, megérdemelt kielégítése. A szükségletek arányos (anyagi, minőségi anyagi, és lelki) kielégítése. Ez utóbbit csak nép véleménye ill. annak érdemi figyelembevétele után jöhet létre. A lehető legmagasabb szintű társadalomtudomány, és világnézet kialakulása, illetve e szerint működő (demokratikus) rendszer kialakítása. A lehető legtöbb kiváló (lehető legmagasabb szintű világnézetű, tudású, társadalomtudományos ismertekkel rendelkező) ember kialakulása.

Pl. A Magyar állam célja, hogy az állampolgárainak döntő többsége magas életszínvonalon, egészségesen, biztonságban éljen. Célja hogy az állampolgárok döntő többsége magas szintű tudással, nagyfokú önrendelkezéssel rendelkezzenek. Célja hogy az állampolgárok magas szintű demokráciában éljenek. Célja hogy mindez állandóan fokozatosan javuljon, emelkedjen.

Az egyéb lehetséges lényeges célokra még visszatérek.

A legfőbb célokhoz kell illeszkedni az alapvető közép és hosszabb távú céloknak terveknek, amelyeket szintén tartalmazni kell az alkotmánynak.

Az alkotmánynak még a törvényeknél is érthetőbbnek és egyértelműbbnek kell lennie. Például, az alapvető jogok megfogalmazásában. Meg kell jegyezni: az alkotmánynak olyannak kell lennie, hogy az átlagember is képes legyen érteni és értelmezni. Nem elég, ha az alkotmánybíróság érti és értelmezi.

Pl. minden állampolgárnak joga, van az egészséges élethez, stb. Ez így pontatlan, sokértelmű. Joga van, ha tudja, biztosítsa magának?  Vagy: ebben nem akadályozhatja senki, de segíteni sem köteles senki?  Vagy, ebben az államnak segíteni kell? Vagy: az állam ezt köteles biztosítani? Nyilvánvaló, hogy pontosan meg kell fogalmazni mi is az állam feladata ezzel kapcsolatban. Ezen túl fel kell sorolni a kivételeket. Ha a megfogalmazás tartalmazza az időtartamot és az elérendő célt, akkor eleve pontosabb és értelmezhetőbb lesz.

A tényleges demokrácia alkotmányának tartalmaznia kell az előbb említett pl. 80db-s alapelv, világnézet (értékrend, erkölcs, felfogás) gyűjteményt, és a legfőbb célok feladatok pl. 10 db-s gyűjteményét. Ezek az alapelvek alapvető célok, feladatok, csak akkor lehetnek jók, ha jóváhagyásukba, sőt megalkotásukba részt vesz a nép (népszavazás, széleskörű közvélemény-kutatás). Az alkotmány megalkotása, módosítása demokrácia szellemében hasonlóan történhet, mint az általános törvényhozás. (A/6 ábra.). A jogszűrő testületek munkája kissé módosul, precízebb előszűrés kell, mert utólagos sokkal nehezebb. Tehát ez lényeges különbség. Jelenleg pont az alkotmányról nem szavazhat a nép a jövőben pont ez lesz az egyik terület, amelyről rendszeresen szavazhat. Hiszen mi fenébe szólhat bele a nép, ha nem az alapvető elvekbe. A szaktörvényekbe nem tud beleszólni.

Felületes részletek a jövő lehetséges alkotmányából, csak az érzékeltetés céljából.

A természettel kapcsolatos alapelvek (alapfelfogások):

Minden embernek joga van az egészséges élethez, mely csak az egészséges környezetben, egészséges természetben jöhet létre. Minden embernek joga van a jóléthez melyet csak egészséges, kizsákmányolatlan természet, természeti kincsek képesek biztosítani. Nemcsak a jelenleg élő embereknek van mindehhez joga, de a jövőben élő embereknek is. A növények és főleg az állatok érző lények, ezért azok fölösleges, pusztítása, életkörülményeinek rontása, bűn. A természetpusztulás egészségügyi és gazdasági válságot okoz.

(De a jövő alkotmánya itt nem áll meg, hanem folytatódik, a következőképpen)

A fenti elvekből eredő alapvető feladatok. Meg kell akadályozni a további természetpusztulást, sőt a természet állapotát 10 éven belül vissza kell állítani egy korábbi teljesebb szintre, és azt a szintet kell megőrizni. Ez konkrétan a következőket jelenti. A Magyar állam vállalja, hogy a területén levő növényzet a fajok, egyedek száma elterjedése nem csökken. A Magyar Köztársaság vállalja, hogy a területén levő állatvilág, a fajok, egyedek száma elterjedése nem csökken. A Magyar állam vállalja, hogy a természetbe kerülő szennyezőanyagok mennyisége (minden szennyezőanyag) 10 éven belül 3%-kal csökken.  Vállalja, hogy a területén levő vizek és a föld szennytettségének 10 éves távlatban 3%-kal csökken. Vállalja, hogy a levegő szennyezettsége 10 éven belül 3%-kal csökken. Vállalja hogy a területén levő ásványi anyagok, szerves energiahordozók 10 éves távlatban legfeljebb 0,5%-kal csökkennek. Stb.

Más jövőbeli lehetséges részlet:

Minden embernek joga van az igazságos hasznos alkotó munka alapján való érvényesüléshez. A haszontalan, vagy munka nélküli érvényesülés gátolja hasznos alkotó munka szerinti érvényesülést.

Ebből következő feladatok. Mérni kell és a jövedelmek, vagyoni helyzet, döntéshozói helyzetet, alakulásában érvényre kell juttatni a hasznos alkotó munka mértékét. 10 éven belül el kell érni, hogy az emberek 90%-nak vagyoni helyzete, a hasznos alkotó munkájával legyen arányos. El kell érni, hogy hasznos alkotó munka nélkül ne lehessen jelentős jövedelmet szerezni. Stb..

A következő lehetséges példa:

A Magyar állam köteles arra törekedni, hogy a területén élők a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségben éljenek, mert ez alapvető emberi jog. A Magyar állam vállalja hogy 10 éven belül az átlag életkort és az egészségügyi ellátás színvonalát 5%-kal emeli, amelynek megvalósulása X intézet Y statisztikája alapján történik. Amennyiben a vállalás nem valósul meg, úgy az érintett vezetők az általános vezetői felelősségről szóló törvény alapján ítéltetnek meg.

A jövő alkotmányából ezen lényegi tartalmú alapvető jog sem maradhat ki:

Minden embernek joga van ahhoz, hogy tisztában legyen, milyen fejlettségű országban, nemzetben él, ill. az általa választott vezetés hogyan dolgozott. Ezért a Magyar állam köteles az ország politikai, demokráciaszint, gazdasági fejlettségét és haladását bemutató legfontosabb pontos statisztikai adatok rendszeres létrehozásra és azok rendszeres közzétételére. A Magyar állam védi a legfontosabb statisztikai adatok pontosságát fellép azok eltorzítói ellen.

És persze ez sem maradhat ki:

A magyar nép, a Magyar állam soha nem bocsátkozik hódító háborúba, és semmilyen más népeknek, nemzeteknek ártó, kizsákmányoló cselekvésbe. 

Megint kihangsúlyozom: a jelenlegi alkotmányban is nagyjából szerepelnek e paragrafusok. Pontosítani kell azokat ill. a hiányzókat pótolni szükséges.

Ez a néhány vázlatos példa arra is rámutat, hogy többek közt milyen lényeges elvek, célok, feladatok „hiányoznak” a jelenlegi alkotmányból. Még lehetne folytatni a sort.

A megfogalmazás egyértelmű, nem lehet sumákolni.

Jó lenne, ha az alapelvek, célok, feladatok egy ún. világalkotmányban is szerepelnének. Nemzetközi egyezmények kusza sokaságából meg kellene alkotni egy átlátható világalkotmányt. Attól, hogy nem jön létre ilyen világalkotmány, azért az egyes országok alkotmánya még lehet jó.

Az alkotmány sem lehet látszatjog. Ez azt jelenti hogy az alkotmány törvényeket követni kell azoknak az általános, és szaktörvényeknek amelyek biztosítják a az alkotmány megvalósítását. Másfelől követni kell azoknak az intézményeknek módszereknek, mechanizmusoknak, amelyek biztosítják az alkotmány megvalósítását. Valahogy az alkotmányban is garantálni kell az alkotmány megvalósítását. Én azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az alkotmány bizonyos szankciókat ír elő azok számára, akik akadályozzák, vagy nem tesznek eleget az alkotmány megvalósítása érdekében.

A lényeges törvény megalkotása és ebből a részletkérdés, részlettörvény, ez sorrend. Viszont sokszor a részletek tapasztalata teszi szükségessé a lényeges törvény módosítását. Valójában szükség van (nemcsak ezért) egy független, tudományos, demokratikus alkotmány-felügyelő testületre, melynek többek közt ez lesz az egyik feladata, hogy az alkotmány-módósító javaslatokat ( nagyjából ugyanúgy működik, mint az általános törvények javaslatai A/6 ábra) elbírálja, osztályozza.

A jövő alkotmány azonban valahogy biztosítani fogja a viszonylag folyamatos alkotmányfejlődést, ugyanis az alkotmánynak nem kell tökéletesnek lenni, ha fejlődése biztosítva van. (Nem is tud hosszútávon tökéletes lenni.) Ezzel egyébként, ha nem is teljesen, de jelentősen, a társadalom fejlődését is biztosítja.

Hogy lehet azt megoldani, hogy ne csak a jog, de maga az alkotmány, az alapelvek, az alapvető célok, feladatok is folyamatosan szervezetten, tervszerűen fejlődjenek?  Ha nem fejlődik az alkotmány ill. az említett fontos részei, akkor az egész jogfejlődés lelassul, megáll, ha túl gyorsan hektikusan fejlődnek az is rengeteg problémával jár, kihat az egész jogfejlődésre, rendszerfejlődésre. Továbbá ha túl könnyen változtatható az alkotmány, akkor a bármikori megváltoztatásával, akár rossz irányba is átfordítható. A cél tehát: az alkotmány folyamatosan változzon de módjával, viszonylag egyenletesen ill. rossz irányba ne lehessen változtatni.

A közép és hosszabb távú tervezettség megszűnik tervezettségnek lenni, ha azt állandóan és alapvetően változtatják. Másfelől nem szabad bemerevedni, mindig jöhet új szempont. A jognak és az alkotmánynak az egész rendszerfejlődéssel összhangban a egyenletesen folyamatosan de viszonylag dinamikusan kell fejlődnie. Meg kell jegyezni,, hogy a jó vagy rossz irányt elsősorban rendszer demokratikussága képes biztosítani.

Az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés, alkotmányfejlődés kialakítása.

Ez egy ismételt, a fejlődéssel foglalkozó rendszertényezőben is szereplő fejezetrész.

Tulajdonképpen ez a lényeg. Talán a fejezet címének is ezt kellett volna adni. Mert ez az igazi feladat. A történelem során szinte szükségszerűen volt társadalmi fejlődés. De ez fejlődés hektikus, válságokkal tarkított hullámlépcsős volt. Ami nem jött létre, ami minden szempontból sokkal jobb, amit ki kell alakítani: az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés.

A kérdés tehát ez: hogyan lehet gyakorlatilag olyan rendszert létrehozni, amely biztosítja a folyamatos, egyenletes fejlődést? A tanulmány során már többször foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de nézzük meg újra.

Az egyik szempont hogy egy állandó változás biztosítva legyen. A másik szempont hogy meg kell határozni a fejlődés irányait, mert a változások alapvetően ez irányban történhetnek. Természetesen mindezt alkotmánynak is szükséges biztosítani. És mindezt úgy biztosíthatja, ha magának az alkotmánynak is biztosítva van folyamatos egyenletes fejlődése. Ellenben az alkotmány csak lassan változó lehet, mert az alkotmány nehéz változtatása egy fontos hatalmi fékrendszer. Gyakorlatilag a kettő összeilleszthető, lassan de egyenletesen, folyamatosan változnak az alapelvek, mely alapelveken belül viszonylag dinamikusabban egyenletesen, folyamatosan változhatnak, csiszolódhatnak a törvények, és részleteiben javulhat, változhat a rendszer. Tehát a menet vázlatosan: új alkotmányrész létrehozása, az új alkotmányrész (új elvek) még csiszolatlan kezdetleges realizálása, az új alkotmányrész, már kikristályosodott, kicsiszolt hibátlan realizálása, és akkor megint jöhet az új alkotmányrész kialakítása.

Mielőtt továbbmennék két fontos megállapítás, amikről már szintén beszéltem.

A fejlődésnek két módja lehet, leegyszerűsítve. A folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus fejlődés, ill. az ugyanilyen rendszerváltás. Ekkor nem szükséges gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás. Ha viszont stagnálás, a kelleténél lassabb fejlődés, esetleg visszafejlődés van, akkor a gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás (kettő, három, négy, nagyobb lépcsőben, ugrásban végbemenő) szükséges. Jelenlegi helyzetben pl. már gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség.

A következőkben azzal az esettel foglalkozom, amikor nem szükséges a gyorsított fejődés, rendszerváltás.

A másik sajnálatos megállapítás: a jelen rendszerben pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés az egyik terület, amelyben nem lehetséges népszavazás. A jövő fejlettebb rendszerében pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés lesz az, amelyben szinte kötelező lesz a népszavazás.

Visszatérve: nézzük meg, hogyan lehet meghatározni a fejlődés irányait. A következő kérdések merülhetnek fel. Milyen mélységig kell a fő irányokat kijelölni? Három, négy alapvető főirány? Tíz, húsz alapvető főirány? Ötven, száz alapvető főirány? Vagy ennél is több?

Ki jelölje ki az alapvető főirányokat? Mennyre legyenek változtathatók az alapvető főirányok? Az én véleményem és talán ez a többség számára is elfogadható vélemény. Az egyik alapvető főiránynak mindenképpen a demokratizálódásnak, a lakosság érdemi részvétele a döntésekben, kell lenni.

Ebből következik hogy a főirányok végső döntését, elsősorban  a lakosságnak kell meghoznia, de a   legfelső alkotmány által előirt demokratikus irányt a lakosságnak is be kell tartani.  Az is egyértelmű, hogy megoldást az alkotmányban kell keresni.

Az alkotmánynak kell tartalmazni a fő irányokat. A jelenlegi alkotmány nem jelöl ki irányokat. A jövő alkotmányának ki kell jelölnie a fejlődés irányait.

Én egy több lépcsős alkotmányt képzelek el. A csúcsán helyezkedik el az a három, négy legalapvetőbb főirány (cél), és legeslegfőbb törvény, amelyet csak ritkán lehet változtatni, pl. csak 25-30 évente. Vagy ezeket nem lehet változtatni. Alatt helyezkedne el a tíz-tizenöt alapvető legalapvetőbb irány, ill. törvény, amelyet ritkán lehet változtatni, mondjuk 15 évente. Alatta helyezkedne el az alkotmány többi része (alapvető törvények) amelyet viszont ötévente lehetne, sőt kell változtatni. Persze nem az egészet, de erre majd visszatérek. Tehát a legalapvetőbb törvények egyike éppen magára az alkotmány ilyen felépítésére, változtatására vonatkozna.

Az alkotmány felépítése tehát. Legalapvetőbb fő irányok célok, törvények (30 év, 4-6 db) Legalapvetőbb törvények (15 év, 10-20db.) Alapvető törvények (5 év 70-200 db.) (Az alkotmányos törvényeket magyarázó törvények.)

Kezdjük azzal, hogyan változhatna az alkotmány nagyobbik fele (nem legalapvetőbb irányok, törvények).  A legalapvetőbb törvények egyike előírná, hogy őt évente az alkotmánnyal kapcsolatos népszavazást kell tartani.

Pl. a minimális változtatás. A népszavazásnak legalább 2 alkotmányos törvényt (nem legalapvetőbb) meg kell változtatni (módosítani), és emellett 1 új alkotmányos törvényt kell hozni. Vagy legalább 2 új alkotmányos törvényt kell hozni és 1-et módosítani. Vagy legalább 3 törvényt kell módosítani.

Pl. a maximális változtatás. Előírná, viszont azt is, hogy legfeljebb 4 alkotmányos törvényt módosíthat, ekkor 1 új törvényt hozhat. Vagy 3 új törvényt hozhat, ekkor még 1-et módosíthat. Vagy 3-at módosíthat, és akkor 2 új törvényt hozhat. Még be lehetne vezetni olyan egységeket, mint: részletmódosítás ebből kettő érne egy jelentős módosítást. Illetve a kiegészítő új törvényt, ami nem jelentene, egy egész új törvényt.

Persze azt is előírná ez a legalapvetőbb törvény, hogy a legfőbb irányok irányában mehetnek ezek a változtatások, az új törvények. Mindezt pedig demokratikus népszavazás keretében kell megtenni, amit szintén leírna a legalapvetőbb törvény. Pl. mindenki tehet javaslatot, és ezen javaslatok szelekciója következőképpen történik. Itt és most nem taglalom a valóban demokratikus népszavazást, mert ezzel korábban sokat foglalkoztam. A minta lényegében az A/6-os ábrán látható.

Elképzelésem szerint milyen törvények lennének a legalapvetőbb törvények között. A legalapvetőbb törvényeket, irányokat szintén népszavazással lehet megváltozatni, csak itt a minimális idő hosszabb (pl. 15, 30 év) és nincs változtatási kötelezettség.

A jövő alkotmányában minimálisan valami ilyesmi benne lesz.

A Magyar állam 5 évente igény szerint, 10 évente kötelezően legalább 10%-ban módosítja (ez lehet bővítés is) az alkotmányát. A Magyar Köztársaság legfőbb iránya a demokratizálódás a közvetlen demokrácia szintjének emelkedése. Ezért az alkotmánymódosítás nem tartalmazhat olyan módosításokat, melyek csökkentik a közvetlen demokrácia szintjének (pl. a jelentős népszavazások, népválasztások számát) csökkenését.

Általában az alkotmánymosósítás iránya, a demokratizálódás a közvetlen demokrácia, az igazságos, arányos vagyoni, hatalmi különbségek, az igazságosság, a jogállamiság kiteljesedésnek irányába haladhat. Általában az alkotmánymódosítás a meglevő alkotmányos elvek, törvények további kiteljesedésnek, további fejlődésnek irányába mehet. Az alkotmány 10 év alatt legfeljebb 25%-ban módosulhat. Az alkotmány nem csökkenhet, csak bővülhet, ill. módosulhat.

A Magyar állam alkotmányának módosítása csak akkor érvényes, ha azt népszavazás által a nép az állampolgárok többsége elfogadja.

Nyilvánvalóan az alkotmánynak egyértelműnek értelmezhetőnek kell lenni ezért fölösleges részeket, átfedéseket, főleg az egymásnak ellentmondó átfedéseket meg kell szüntetni. De azért vannak olyan átfedések, melyek nem okoznak zavarosságot, inkább tisztázzák a képet.

Néhány legalapvetőbb alkotmányos törvény (cikkely) vázlata. 

A Magyar Köztársaság, fejlődési főiránya demokratizálódás. Ez azt jelenti, hogy nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés, az állam részéről, amely a lakosság döntési arányát, bármelyik döntésben csökkentené. Azt jelenti, hogy a legfőbb törvények, ill. az alkotmány mosósításában, bővítésében részt vevő törvényeket legalább 75%-ban lakosságnak kell helybenhagyni. Továbbá azt jelenti, és itt egy olyan felsorolás következne, amit itt és most nem írok le.

A Magyar Köztársaság fejlődési főiránya az igazságos és arányos vagyoni hatalmi hierarchia, és ezzel összefüggésben a valós, hasznos teljesítményeken alapuló vagyoni és hatalmi hierarchia. Igazságos és arányos hatalmi, vagyoni hierarchia minimálisan akkor jön létre, ha a legszegényebb, és legkevésbé jogérvényesítő tízezer fő és leggazdagabb, és legnagyobb hatalommal rendelkező ezer fő (jogalkotó elit, legfőbb testületek vezetői) között a különbség nem több mint 70-szeres. (Ez az utolsó népszavazási döntés, mely X évig van érvényben. A különbségeket Z szervezetek számolják ki, Y módszer szerint. Jelenleg a különbség a különbség 140-szeres.) Ebből az következik, hogy nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés, az állam részéről, mely a vagyoni, hatalmi hierarchiát nem a megállapított érték felé (70-szeres) alakítaná, hanem attól eltérő irányban. Továbbá azt jelenti, hogy az államnak kötelessége minden olyan helyzetet kivizsgálni és lehetőség szerint változtatni, amelybe a különbségek helytelen irányban változnak. Továbbá azt jelenti, hogy, stb., stb.

A Magyar Köztársaságban a fejlődés alapvető céljai. A demokratizálódás. Az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchia. A lakosság (széles többség) általános életszínvonalának emelése, a lelki szükségletek (igazságosság, biztonság, önrendelkezés), minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, egészséges természetes környezet, érdekes hasznos munka), anyagi szükségletek, és egyéb nem káros szükségletek egyre arányosabb és fokozottabb kielégítése. Továbbá a lakosság társadalomtudományos tudásának, erkölcsének az emelése. Ezért nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés melynek  rövid, vagy hosszabb távú eredménye  ezen célokkal eltérő irányú, ill.  szembe haladást okoz.

Tehát szerintem lényegileg ehhez hasonló törvények alkotnák legalapvetőbb alkotmányos törvényeket. Ez a rendszer legfelső szinten, alkotmányos szinten megoldaná a folyamatos fejlődést. Kérdés hogy alacsonyabb szinte hogyan lehet biztosítani? Ha alkotmányos szinten módosítva van, akkor már részben alacsonyabb szinten is biztosítva van, de csak részben.

Másfelől viszont az alkotmány azt is előírhatná hogy 4 évente mi az minimális (pl. 6%) és maximális (pl. 18%) változtatás, bővítés, amit az alacsonyabb rendű  törvénykezésekben ( BTK, PTK, eljárási jog, államjog, állami intézményekre vonatkozó jog, stb.) is meg kell, ill. meglehet tenni. Vagyis a jog, a törvénykezés minden nagyobb egységének változnia kell, de csak limitáltan.

Tehát, szerintem ki lehet alakítani olyan rendszert amely nagyjából magában hordozza az egyenletes folyamatos, viszonylag dinamikus fejlődést.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) az emberek közötti igazságos arányos különbségek alapelveit.

Minimálisan a jövő alkotmányában valami ilyesmi is benne lesz.

A Magyar Köztársaság állampolgárai közötti különbséget, a másoknak, a közösségnek ártás ill. hasznosság, a hasznos alkotó munka dönti el. A Magyar Köztársaság az emberek közötti igazságos arányos jövedelmi, élcszínvonalbeli, hatalmi különbségére törekszik. A Magyar Köztársaság állampolgárai között legfeljebb 80-szoros lehet a jövedelmi különbség. A hatalmi különbséget a Magyar Köztársaság a közvetlen demokrácia szélesítésével, fokozásával szabályozza. A Magyar Köztársaság a szegényeket, a rászorulókat az önhiba figyelembevételével támogatja. 

Rövid kitérés az egyéni (családi) érdekre (egyéni tulajdonra) és a társadalmi érdekre (társadalmi tulajdonra). Mellesleg van a nagy társadalmi érdek (nemzeti érdek) és kisközösség érdek. És ezeknek van tulajdonuk. Tehát hármas érdek-összeillesztésről van szó.

Én soha nem értettem az egyéni érdek és a társadalmi érdek szembeállítását.

A közösség tagja az egyén, egyénekből áll össze a közösség.

Alapvetően a két érdek, inkább három, nemhogy szembeállna egymással, de egymás nélkül nem teljesedhet ki. Már hasonlat is rossz, hogy van kettő, vagy három különálló dolog. A jó hasonlat, van egy épület mely a három érdek építőköveiből áll. Kétségtelen, ha rossz arányban, rossz sorrendben, rosszul illesztik össze az építőköveket akkor az épület és benne levő érdekek is, sérülnek. Rossz összeillesztés által, általában, hosszabb távon minden érdek sérül, az egyéni a társadalmi, a kisközösségi is. A lényeg, hogy fejlett társadalmat, fejlett rendszert kell felépíteni, és akkor rendesen össze lesznek illesztve az érdekek.

De hogy egy pontosabb szabályt is mondjak: akkor fogadható el a kisebbség (az egyén is kisebbség) összesített érdeksérülése, ha az nem nagyobb, mint 20%-os és többség összesített érdekjavulása legalább 20%-kal meghaladja a kisebbség érdeksérülését. Talán valami ilyesmi is benne lesz a jövő alkotmányába.

A gyorsított fejlődés, rendszerváltás (kettő, három, négy nagyobb lépcsős ugrás által megvalósítható), alkotmány és jogváltozása.

Először is legalapvetőbb törvények egyike rögzítené azt, hogy jelenleg gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség, ami pl. a következőkkel jár. (A gyorsított fejlődésnek, rendszerváltásnak is vannak fokozatai, ezért az alábbi csak egy példa.)

Az alkotmány változása ebben a helyzetben. Először is a legalapvetőbb törvényeket, irányokat, célokat is létre kell hozni, ezért ebben az időszakban az időhatárt le kell csökkenteni 15-30 évről 5 évre. Tehát minden alkotmányos törvényt, beleértve a legalapvetőbb törvényeket is 5 évente kell, lehet változtatni népszavazással. Továbbá minimális és maximális szint is bővülne. 

Pl. a minimális változtatás. 5 évente minimálisan meg kell alkotni legalább 6 új alkotmányos törvényt (beleértve a legalapvetőbb törvényeket is) és emellett 1-et kell módosítani. Vagy 5 új törvény, 3 módosítás. Vagy 4 új törvény és 4 módosítás kötelező.

Pl. a maximális változtatás: legfeljebb 12 új alkotmányos törvény és ekkor 8 módosítás, vagy ennél kevesebb új törvény és több módosítás, egészen a 8 új törvény és 16 módosításig lehetséges.

A jog, a törvénykezés egyéb részeinek, egységeinek változása gyorsított fejlődés, rendszerváltás esetén. Pl. minimálisan 18%-ban kell változnia, maximálisan, 40%-ig változhat 5 év alatt.

Szintén népszavazás dönti azt el, hogy gyorsított, vagy normális (egyenletes, folyamatos de viszonylag dinamikus) fejlődés szükséges a következő időszakban.   

Milyen legyen továbbá a jövő alkotmánya.

A jövő alkotmányának a jelenleginél jóval bővebbnek és pontosabbnak kell lennie, valamint biztosítani kell a fejeztek, részek prioritását.

Mivel a demokrácia és demokratikus fejlődés elsődlegesen lényeges, szükség van egy olyan jogszűrésre, mely ebből a szempontból vizsgálja törvénykezést, beleértve az esetleges alkotmányos szabályokat. Vagyis minden új és régi törvényt kivon, vagy az átalakításra tesz javaslatot mely ellentétes, eltérő irányú mint a demokrácia ,a demokratikus fejlődés. A jog demokratikus szűréséhez szükség van egy független tudományos, demokratikus testületre, mely egyben felügyelhetné a jogfejlődést is.

Az előzőkből kiderül, hogy mit kell tartalmaznia a jövő alkotmányának.

Tartalmazni kell (tartalmazni fogja) a döntéshozó mechanizmus lényeges elemeit. Az alrendszerek (gazdasági, pénzügyi, szociális, oktatási, jogi, stb.) lényeges elemeit, elveit, módszereit.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) a demokratikus vezetés-kiválasztás és a jelenleginél jóval szigorúbb vezetésleváltás alapelveit.  A vezetés felelősségre vonásának a jelenleginél szigorúbb igazságosabb alapelveit.

Tartalmazni kell (tartalmazni fogja) a társadalmi, gazdasági állapotok pontos mérésének alapelveit. A fejlett statisztikai rendszerre gondolok itt. A szélesen vett életszínvonal mérésére. Gondolok az anyagi jólét, a biztonsági fok, a tisztességi szint, az egészségi állapot, a tudásszint, a demokráciaszint, az önrendelkezési fok, a természet állapota, a jogállamiság szintje, mindennek a pontos megállapítására. Az állam hatékonyságának, tisztességének, és népérdekségének szintjét, állapotát külön is szükséges mérni. Az ország gazdasági és pénzügyi állapotát (eladósodás, infláció, termelés, stb.) is szükséges mérni.

És az alkotmánynak tartalmaznia kell, hogy e pontos mérés adja az alapot pl. a vezetés munkájának értékeléséhez, és egyáltalán annak megállapításhoz, hogy mennyire, hogyan fejlődött az ország, miben van lemaradva, mit kell fejleszteni.

És ehhez mindenképpen szükséges és jövő alkotmánya ezt is tartalmazza, egy független, tudományos, demokratikus testület irányítsa, felügyelje e méréseket.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) a független, demokratikus, tudományos vezetés kialakításnak, működésének alapelveit. Minimálisan benne lesz valami ilyesmi.

A Magyar állam biztosítja, hogy vezetése a nép által választott, elfogulatlan, egyéni és pártérdektől, egyéb érdektől, (kivéve a népérdeket az állampolgárok többségének érdekét) magas tudású, vezetőkből, ill. testületekből álljon.

Továbbá a jövő alkotmánya normálisan megoldja a ciklus közbeni elit vezetés (parlament, kormány) esetleges leváltását. Merthogy a jelenlegi magyar, de úgy tudom más országok alkotmánya, sem oldja meg e problémát normálisan. Pedig hát viszonylag egyszerű, megoldások rajzolódnak ki, akár egy kisiskolás előtt is.

Az egyik, hogy két év után mindenképpen leváltásnak kell bekövetkezni, ha 2., vagy 3 évi nemzetgazdasági és társadalmi mutatók, statisztikai adatok erős romlást mutatnak. Persze ehhez szükséges egy megbízható országállapot-mérés, egy jó statisztikai rendszer, és annak független felügyelete. Viszonylag erős romlás, ha pl. az új vezetés hibájából az összesített szélesen értelmezett életszínvonal 4%-kal az előző állapotához képest romlik, vagy ha 2%-kal nem csak relatíve, de ténylegesen (nominálisan) is romlik. Többek között szükséges mérni a nemzeti demokráciaszintet, a nemzeti önrendelkezési fokot, nemzeti biztonsági állapotot, a nemzeti egészségi állapotot. A gazdasági mutatók (adósságállapot, deficit, termelés, stb.) jelentős, bizonyos határon túli visszaesése, szintén leváltást követel.

A másik kiindulás, ha még az ország mutatói nagyjából rendben is vannak, de nép körében 2 év után, (2. és 3 évben mérve) igen jelentős a népszerűség-csökkenés, (a nép jelentős része már nem tartja alkalmasnak a vezetést), akkor szintén leváltásnak kell bekövetkezni. Ehhez persze szükséges a 2. ill. a 3. évben népszavazások (pl. alkalmasnak, tartja ön a jelenlegi parlamenti kormányzó pártokat a további vezetésre), de legalábbis objektív reprezentatív közvélemény-kutatások legyenek e témában. Pl., a következő számokat tudom elképzelni: Amennyiben a vezetőerő, a kezdeti választási népszerűsége 40%-ot meghaladóan csökken, vagy a szavazók, az állampolgárok 25%-ánál kevesebben tartják alkalmasnak, akkor le kell váltani a vezetést.

A következő kiindulás, ha az új vezetés valamilyen komoly törvénytelenséget követ el, szintén le kell váltani. Konkrétan azonban ezt a legnehezebb bizonyítani ezért ez önmagában általában nem elég.

Illetve e három leváltó tényezőt össze lehet ötvözni. Pl. az új vezetés alatt az ország helyzete romlik és ráadásul elég jelentős a népszerűség-csökkenés. Vagy vitaható törvénytelenségeket követ el és elég jelentős a népszerűség-csökkenés, ráadásul az ország helyzete sem javult. Stb.. Tehát ki kell dolgozni egy objektív leváltási-feltételrendszert, és nem egyes vezetők (pl. a köztársasági elnök, parlamenti képviselők) szubjektív ítéletére kell bízni a leváltást.

És amit még feltétlenül világosan tartalmazni kellene az alkotmánynak: A Magyar Köztársaságban az állam további alapvető feladatai kötelességei a következők: és itt jönne egy felsorolás.

Ennek keretén belül: A Magyar Köztársaság államának, államháztartási hiánya nem haladhatja meg az X értéket, az államadósság az Y értéket. (Ehhez hasonló viszont bekerült az új, a ténylegesen jelenlegi alkotmányba és ez egy piros pont.)

Egy másik pont a sok közül: A Magyar Köztársaságban az emberek közötti jövedelmi, vagyoni, életszínvonalbeli különbség nem haladhatja meg X statisztikai adatok alapján az Y értékeket. (Ez viszont nem került bele, sőt a tendencia éppen az ellenkező irányba mutat.)

Tartalmaznia kell, tartalmazni fogja az alkotmány a közösség (többség) által elfogadott alapelvek, világnézetet (értékrend, szükségletek prioritás, erkölcsi alapelvek, egyéb alapfelfogások, (min. 40) gyűjteményét. Az ebből eredő alapvető hosszú távú (50év, minimum 60 db) célokat és feladatokat. Az alapelvekből eredő alapvető emberi jogokat, a jelenleginél sokkal pontosabban kell tartalmaznia.

Az alkotmánynak illene tartalmaznia az alapvető világnézetet és ezen belül is az alapvető értékrendet. Pl. egészség, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, demokrácia, tudás, természetmegóvás, stb., és valahol hátul az anyagi, tárgyi élvezeti szükségletek, a luxuscikkek.

A jelenlegi alkotmány az alapvető jogok keretén belül, nagyjából tartalmazza is az értékrendet. A prioritás ugyan nincs tisztázva, de ez a kisebb baj. Szóval fel lehet sorolni, ilyesmi szépen hangzó mondatokat: A magyar állam biztosítja a magyar állampolgároknak az egészséghez való jogát. A biztonság jogát. A demokrácia jogát. Az önrendelkezés jogát. Az igazságosság jogát. Stb.. Csak, mint jeleztem, a hogyanról, és az egyéb konkrétumokról (pl. milyen színtű egészségről, biztonságról, stb. van szó), alig esik szó. Az alkotmánynak, mint a legfőbb törvényeknek (alaptörvényeknek) nem szabadna a kinyilatkozás, a hősköltemény, a deklaráció, szintjén megrekedni.  Jelezni kellene pl., hogy ki, mikor követhet el jogsértést, mi a jogsértettség állapota.

Továbbá, mint már szó volt róla, a demokrácia (a közvetlen igazi demokrácia) és demokratizálódás alapelveit és abból fakadó alapvető célokat, feladatokat. Úgy, mint: a demokrácia meghatározása, a demokrácia alapelvei, az emberek közti különbségek alapelvei (pl. a különbségek nagyságára és igazságosságára vonatkozó felfogások, elvek), a demokratikus fejlődés céljai, és alapvető módszeri.

Talán eddig nem hangsúlyoztam ki eléggé, ezért újra kihangsúlyozom: az alkotmány egyik legfontosabb, elengedhetetlen feladata, hogy a lehető legmagasabb demokráciaszintet, és demokrácia-fejlődést biztosítsa. Aminek sok vonatkozása van. Jelenleg általában csak a hatalomkorlátozó, a fékek és egyensúlyok döntéshozó rendszeréről, állam-felépítésről beszélnek. Ez is fontos azonban a jövő alkotmánya ennél magasabb szintű demokráciaszintet fog garantálni, részben még demokratikusabb államszerkezettel. Részben pedig, a közvetlen demokrácia beépítésével a döntéshozó mechanizmusba. Természetesen mindezt alkotmányos (alaptörvényű) szinten. Részben, pedig azzal hogy a demokrácia alapelvei is benne lesznek az alkotmányban. Mint, ahogy mondtam, alkotmány és alkotmánymódosítás alapja: az elfogulatlan társadalomtudósok által kidolgozott objektív demokráciaszint mérése szerinti demokráciaszint, nem csökkenhet, csak növekedhet.

És mint mondtam, tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) az alapvető jogelveket.

Továbbá, az alkotmányról, az alkotmányfejlődésről szóló alapelveket és módszereket.

Úgy mint: az alkotmány meghatározása,  rendeltetése, tartalma, az alkotmány és jog, (törvénykezés) kapcsolata, a jog fejlődése, az alkotmány fejlődésének, módosításának szabályai.

Ha az alkotmány jó, ha az alkotmány folyamatos, tervszerű fejlődése biztosítva van akkor már részben a biztosított a jog folyamatos, rendszeres, tervszerű fejlődése is. További biztosíték a demokratikus ésszerű jogalkotás (A/6 ábra.)

A jövő alkotmányának mindenképpen tartalmaznia kell a demokrácia alapelveit, és az igazságos, arányos különbségek alapelveit.

Mindennek, és más elveknek is benne kell lenni jövő alkotmányában, véleményem szerint, jó esetben, ezeket tartalmazza a jövő alkotmánya. De az egyben azt is jelenti, hogy annál gyorsabb lesz a jelen fejlődése minél hamarabb, tartalmazza a jelen alkotmánya mindezt. Ugyanakkor azon elv, hogy az alkotmány 10 évente legfeljebb 25%-ban módosulhat, behatárolja az alkotmányfejlődést. Ezért az első jelentős alkotmány-módósítás akár 50%-os is lehet.

A távolabbi jövő alkotmánya tartalmazhatja még:

Emlékeztetni szeretnék néhány mondatra. A jövő alkotmánya tartalmazni fogja a tiszta, nyilvánvaló, tudatos és komplex társadalmi világnézetet, amely azonos lesz a hivatalos világnézettel. Tehát az alkotmánymódosítással megvalósulhat a hivatalos világnézet módosulása. Az alkotmány-módosulásának több útja lehetséges. Ezek közül az egyik a közvetlen alkotmány-módosítás. Ennek egyik változata, ha jogalkotó testületek tesznek javaslatot erre. A másik változatta mikor a bárki, bármelyik párt, bármelyik közösség, köztük olyan közösségek, amelyek világnézete eltér a többség világnézetétől. Ez a sokat emlegetett néprétegű részvétel. Ez az alkotmány-módosítás pl. a következőképpen képzelhető el.

Egyfelől az alkotmány témáját arról szóló vitatémát egy állandó (szinte állandó) rovatban kell a közszolgálati médiának tárgyalnia, illetve a közfigyelem tárgyává tenni. Ez irányú változás tehát nem esetleges, akciószerű lenne, hanem egy folyamatos elmélkedés eredménye. Ez egyben megoldaná azt is, hogy az emberek többsége megismerné az alkotmányt és megismerné a hivatalos világnézetet. Az átlagember gondolkodhat a hivatalos világnézetről, kialakíthatja saját világnézetét, és adott esetben kifejtheti azt. Ez a rovat közölhetné az alkotmánnyal (világnézettel) kapcsolatos vélemények alakulását. Másképpen az aktuális közös világnézetet közölhetné. A közös világnézet mérése is összekapcsolódhatna ezekkel a feladatokkal.

A demokrácia szellemében bárki tehet alkotmány-módosításra javaslatot, és azt a demokrácia szellemében komolyan kell venni. Minden nem teljesen abszurd javaslatot meg kell szavaztatni. Nemcsak azért mert ez a demokrácia szellemisége, hanem azért mert ha nem így van, akkor előfordulhat, hogy egy jó javaslatot is elvetnek arra való hivatkozással, hogy az abszurd. A sok és sűrű népszavazások megoldásban megint előjöhetnek a népszavazások egyszerűbb változatai. Egyfelől a javaslatok egy közszolgálati médiában erre kijelölt rovatban jelenhetnek meg, és azokra önkéntesen lehet szavazni. Az egy ember egy szavazat problémája csak technikai kérdés. Másfelől a megoldás megint a reprezentatív közvélemény-kutatás. Persze mindez egyfajta előkészítő mechanizmus, arra jó, hogy népréteg kiszűrje az általa eleve lehetetlennek vélt módosításokat. A végleges döntésben szintén részt kell venni a lakosságnak.

Az alkotmány ill. a világnézet közvetlen kifejtése és lehetséges igazságos érvényesülése nagyon fontos tényező. Pl. a részben megoldhatja a világnézeti különbségek problémáját.

Az általános törvények meghozatalának előkészítése is lehet hasonló.

És még egy gyakorlati ötlet.

Talán úgy lehetne kibővíteni az alkotmányt, hogy lenne egy alkotmány és egy bővített alkotmány.

Sok helyre szóló fontos kiegészítés.

Az állam, az adóztatás és főleg az állam eladósítása, diktatórikus és erkölcstelen oldala, mindaddig fennmarad, amíg az állampolgárok bizonyos szinten, a jelenleginél sokkal inkább, nem szólnak bele, hogy mekkora legyen az adó (és az adósság) és azt mire költsék el. És ez a bizonyos színtű beleszólás csak közvetlen beleszólással lehetséges.

A teljes fejezetrész az államról, a rendszerről szóló, 2. tanulmányrészben olvasható.

A feladatok felsorolása vázlatosan.

Az alkotmány az alapelvek, alaptörvények gyűjteménye. A jó (megfelelő, helyes, optimális) alkotmány lényegében a vezetés, az állam kötelességeiről szól. Ha az alkotmány betartatlansága esetén senkit sem lehet felelősségre vonni, vagyis az egész csak egy lila köd, és nem alaptörvény. A végső alkotmányozó és ítélkező csak a nép lehet, mert nincs arra garancia, hogy az alkotmányozó, és ítélkező vezetés kiváló, tisztességes és népérdekű. Az alkotmánynak azt is tartalmaznia kell, hogy mi van akkor, kik hogyan bűnhődjenek, ha az alkotmány nem érvényesül, ha alkotmány nincs betartva. De persze ehhez azt is pontosítani kell: mikor (mely esetben) nem érvényesül, mikor (mely esetben) nincs betartva. Ugyanakkor az alkotmánynak egyértelműen tartalmaznia kell a rendszeres, időszakos módosítás szabályait. Addig nincs nagy baj, amíg valami kijavítható, ill. javítható, fejleszthető. A nagy baj ott kezdődik, ha valami nem javítható ki, nem javítható, fejleszthető.

Az alkotmánynak tartalmaznia kell nagyjából mindazt ami most is benne van, csak pontosabban, úgy, hogy az gyakorlatilag is megvalósuljon.  Az alkotmány szövegét pontosítani kell. A szövegnek biztosítani kell az egyértelmű értelmezhetőséget és érthetőséget. A megvalósulást az egyértelmű vezetői felelősséggel, az alkotmányt biztosító törvényekkel, minden törvény szabály, stb. alkotmányhoz illesztéssel (jelenleginél pontosabban) kell növelni. Feladat a jog és a rendszer hatékony vizsgálata, ellenőrzése abból a szempontból, hogy biztosított-e az alkotmány megvalósulása.

Továbbá ki kell alakítani az utólagos alkotmány-bíráskodást is.

Az alkotmány nem lehet deklarált jog, látszat jog. Az alkotmánynak döntően meg kell valósulnia.

Az alkotmánynak a fejlettebb demokratikusabb rendszer alapvető szerkezetét döntéshozó mechanizmusát, elveit kell leírni.

Az alkotmánynak bővülni kell, és egyben pontosabbá kell válnia. Az alkotmánynak is fel kell osztódni, legalapvetőbb törvényekre, alapvető törvényekre, magyarázó törvényekre. Illetve alkotmányt biztosító törvényekre.

Az alkotmányban szerepelnie kell a társadalom legfontosabb céljainak, feladatainak. Gondolok itt ahhoz hasonló célokra mait e tanulmányban én több helyen megfogalmaztam. Pl. a legfőbb cél: minél több ember (és állat is) éljen egyre kellemesebben egészségesebben, stb.. Pl. cél, hogy növekedjen az emberek tudása, társadalomtudományos tudása, egészsége, önzetlensége. Pl. a társadalom célja a szükségletek arányos helyes értékrendnek megfelelő kielégítése, kielégítésnek növelése.

Az alkotmány legfőbb iránya, a demokratizálódás a közvetlen demokrácia szintjének emelése, ezért a demokrácia alapelveinek is benne kell lenni az alkotmányba.

Természetesen az alkotmánynak tartalmaznia kell a közvetlen demokrácia alapelveit, legfőbb szabályait, mely elvek, szabályok a jelenleginél jóval magasabb szintű közvetlen demokráciát, népszavazási rendszert írnak elő, garantálnak. A közvetlen demokrácia elvei, szabályai az alkotmány iránytűje, a legkevésbé, változtatható rész (kvázi klauzulák).

Az alkotmányban szerepelnie kell demokrácia alapelveinek, a jog, a szabályozás alapelveinek, az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchia alapelveinek, az állam alapelveinek, a közös gondoskodás, szolidaritás alapelveinek, a kisközösségekre vonatkozó alapelveknek, a háborúra, külpolitikára vonatkozó alapelveknek, a gazdasági, pénzügyi irányítás alapelveinek, a köztájékoztatás alapelveinek, stb.. Az alkotmányba szerepelnie kell a társadalom által leginkább elfogadott alapvető világnézetnek. Mindennek a jelenleginél bővebben pontosabban, és jövő demokratikusabb szintjének megfelelően. És természetesen az alapvető emberi jogoknak is szerepelni kell de jelenleginél pontosabban érthetőbben, és úgy hogy a fejlődés is garantálva legyen.

Megjegyzem a felsoroltak, gyakran ugyanarról szólnak, természetesen az ismétlődéseket el kell kerülni.

Az alkotmánynak biztosítani kell a folyamatos, egyenletes de viszonylag dinamikus alkotmányfejlődést és társadalom (rendszer) fejlődést és jogfejlődést.

Az alkotmányba szerepelnie kell az erre vonatkozó elveknek, törvényeknek. A fejlődés iránya csak a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia lehet. A rendszeres, (időszakonkénti) alkotmánymosósításba, alkotmánybővítésbe a népnek, népszavazással részt kell vennie. Nem lehet úgy alkotmányt változtatni, hogy abban népréteg a lakosság ne vegyen részt közvetlenül.

Az alkotmány nem más, mint a sokat emlegetett társadalmi szerződés, ezért a szerződés legfontosabb pontjait tartalmaznia kell. A társadalmi szerződés csak akkor érvényes, ha azt a felek, a nép, a többség is aláírja. A népszavazásos jóváhagyás megfelel, az állampolgárok jóváhagyásának, aláírásának. 

A fejlődés feladatai.

Az alkotmánynak elsősorban a saját egyenletes, de dinamikus fejlődését kell biztosítania. Ugyanakkor társdalom fejlődését is valamennyire biztosítania kell.   

Nem rendszerváltó időszakban egy folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus jogfejlődés, és ezzel összhangban az alkotmányfejlődés létrehozása. Rendszerváltó időszakban egy ennél dinamikusabb jog és alkotmányfejlődés létrehozása.

A jogfejlődést, alkotmányfejlődést biztosító törvények, megalkotása. Az alkotmányfejlődés biztosítása minimális kötelező változtatás alkotmányos előírásával. Az alkotmány hektikus fejlődésnek elkerülése miatt a maximális változtatás alkotmányos előírása. A normál (egyenletes, de viszonylag dinamikus fejlődés), ill. gyorsított fejlődés szükségességének alkotmányos megállapítása.  Az alkotmánymódosítás útjainak (alulról, felülről, stb.) meghatározása. A tartalmi alkotmánymódosítás szabályainak (min. kell, max. lehet határainak megállapítása, stb.) létrehozása.

A jogfejlődésnek, az alkotmánynak, az alapvető célokra, feladatokra, tervekre (világnézetre) való támaszkodása, valamint a tudományosan fejlődő erkölcs és jogtudományra való támaszkodása. Valamint a lakosság feltehetően fejlődő társadalomtudományos tudására, közügyi aktivitásra, érzelmeire, szükségleteire, igényeire, erkölcsére való támaszkodása.

Továbbá feladat az alapvető jogelvek, (42-70) pontos megfogalmazása, közzététele, és a jelenlegi hiányos érvényesülés folyamatos csökkentése.

Továbbá a lehetőség szerint minél előbb tartalmaznia kellene az alkotmánynak:

Az emberek közötti igazságos arányos különbségek alapelveit. A szegények, a rászorulók támogatásnak alapelveit.

A demokratikus vezetés-kiválasztás és a jelenleginél jóval szigorúbb vezetésleváltás alapelveit.  A vezetés felelősségre vonásának a jelenleginél szigorúbb igazságosabb alapelveit. A társadalmi, gazdasági állapotok pontos mérésének alapelveit. És ehhez mindenképpen szükséges és jövő alkotmánya ezt is tartalmazza, egy független, tudományos, demokratikus testület irányítsa, felügyelje e méréseket. A független, demokratikus, tudományos vezetés kialakításnak, működésének alapelveit.    

E feladatok egy, vagy több független, tudományos, demokratikus, testületet (vezetésrészt) igényelnek.

A feladatokból láthatók hogy itt nem az alkotmányilleszkedés megoldása fő feladat, bár kétségtelen szoros az összefüggés. A testület elsődleges feladata hogy az alkotmányozás módja és az alkotmány tartalma felett őrködjön. Ez nem azt jelenti, hogy e testületnek kell meghozni az alkotmány törvényeit, hanem az hogy az alkotmányozás alapelveit dolgozza ki, és afelett őrködjön, vagyis az eltérő módszereket szűrje ki. Továbbá szűrje ki azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek tartalmilag ütköznek az alkotmányozás alapelveivel. Továbbá, ha alkotmányozási joghézagot lát, akkor ennek megszüntetésére terjesszen be törvényjavaslatot. Továbbá feladata, hogy az alkotmányozás elvei és módszerei fejlődjenek, erre vonatkozó törvényjavaslatokat is terjesszen be. Itt meg kell jegyezni, hogy az alkotmányozás módszereire, alapelveire vonatkozó törvények, az alkotmány részét képezik ezért ezek feletti döntésnek széleskörűnek, kell lennie. Adott esetben az összes jogalkotó testület és a teljes lakosság részvétele szükséges ezek elfogadásához. E testület feladata, hogy az alkotmányfejlődés mellett, ill. azzal összhangban az általános jogfejlődés elveit, módszerit is kidolgozza és felügyelje.  Ezek a feladatok nem azonosak a jelenlegi alkotmánybíróság feladataival. A jelenlegi alkotmánybíróság működése is szükséges a jövőben, de azért e téren is van javítani való. E testületet és az alkotmánybíróságot akár össze is lehet vonni.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Az értékelés tárgya tehát a folyamatos tervszerű jogfejlődést biztosító tényezők (alkotmány és alkotmányozás jósága, törvényjavaslat-kiválasztó rendszer, stb.) történelmi fejlődése. Egyszerűbben fogalmazva: a rendszer (vezetés, állam) a múltban és a jelenben mennyire biztosította a folyamatos tervszerű jogfejlődést és ezzel együtt a rendszerfejlődést. A jelenlegi helyzetből és az elvégezendő feladatokból ítélve, igen gyatrán. Ugyanakkor mégiscsak kialakult az alkotmány mégis regisztrálható némi fejlődés. Készülnek rövid távú, sőt középtávú tervek, programok, még ha azok pontatlanok és a betartásuk csak részleges. A viszonylag lassú fejlődés magyarázata elég egyszerű. A vezetés szükségszerűen ragaszkodik ahhoz a rendszerhez amelyik a hatalmát, vagyonát biztosítja, tehát nem érdeke egy folyamatos, tervszerű fejlődés, sőt legszívesebben változatlan állapotában őrizné meg a rendszert. Ezt azonban nem teheti, ezért aztán egy kénytelen, kelletlen, esetleges fejlődés, mégis kialakul. Természetesen a fejlődés és a fejlődést biztosító tényezők fejlődése összefügg, egyenes arányú.  Mondhatjuk, hogy a viszonylag lassú fejlődés nem más, mint a hatalmi, vagyoni jellegű vezetés egyik szükségszerű negatívuma.

A tényleges demokrácia (népvélemény érvényesülése, kisebb igazságosabb különbségek) önmagában nem biztosítja a folyamatos, tervszerű fejlődést csak megteremti az alapvető, közvetett feltételeit. Szükség van még annak a felismerésére (felfogás kialakulására) is, hogy a folyamatos tervszerű fejlődés elengedhetetlen és elengedhetetlen a közvetlen, konkrét feltételek megteremtése.

Az előző mondatokat szinte minden rendszertényező el értékelésénél elmondhatnám.

 Az alkotmányfejlődés a klasszikus kapitalizmusban gyorsult fel, amikor létrejött az a jelenlegi értelemben alkotmány. Meg kell jegyezni, hogy a korábbi rendszerekben is volt alkotmányszerű alaptörvénykezés. A jelenlegi államkapitalizmusban tovább fejlődött az alkotmány (pl. alkotmánybíróságok kialakulása), az optimálistól, mint ez a fejezet is mutatja, azonban messze van. A jelenlegi rendszer vonatkozásában ki kell emelni, hogy az alkotmány jelentős részben látszatjog. Ugyanez elmondható a brezsnyevi szocializmussal kapcsolatban is.

Az alkotmányfejlődés nyilvánvalóan összefügg az alapvető jogok fejlődésével. Az alkotmányfejlődés és általában a jogfejlődés egyenesen arányos a rendszer fejlődéssel a rendszerek demokratizálódásával.

Százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1,4%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 2,9%, brezsnyevi szocializmus 2,4%, jelenlegi kínai szocializmus, 2,6%, tényleges demokrácia 4%.

A következő egység emlékeztető címe:

Az alapvető joghibák.

A jelenlegi jog néhány általános hibája. A/10 ábra. A jog ábrái. Elméleti rendszertényező.

Ha az alkotmány rossz, akkor a jog sem lehet jó. Ezt ne felejtsük el. Az alkotmányba ugyan megjelenik az igazságos érvényesülés, de csak deklarált elvekben, nincs mögötte megvalósulás nincsenek megvalósító törvények.

Az egyik általános hiba egy mondatban: jelenleg nincs érvényesülési jog.

Tulajdonképpen itt megint az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchiáról van szó. Erről már igen sokat beszéltem, azonban a jogról való elmélkedés sem maradhat ki e nélkül.

Arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia. Az igazságos érvényesülés, (bal oldali világoszöld hasábok).

Az előző részekben állandóan az arányos igazságos hierarchiáról papoltam.  Ez ami a demokrácia fejlett rendszer lényege ez amivel minden rendszertényező összefügg, és  mivel ebben az igazságosságról van szó, tehát nyilván összefügg a joggal is. A túlzott hierarchia ( hatalmas különbségek) eleve igazságtalan érvényesülést okoz, még akkor is ha az egyébként megérdemelt sorrend szerint jönne létre. A különbségek nagysága és a különbségek igazságossága nem választható szét egymástól. Jelenleg azonban a hierarchia (érvényesülés) nemcsak azért igazságtalan mert túl nagyok a különbségek, hanem azért is mert a hatalmi, vagyoni hierarchia sorrendje nem az igazságosság (pl. a hasznos alkotó munka) elvei szerint alakulnak ki.

Az értelmezést nehezíti, hogy jelenleg, sajnos a jogban nem használnak ilyen fogalmakat, mint: érvényesülési jog, vagy hierarchia jog. A gyakorlatban azonban a jog sok áttételes szálon keresztül, mégis szabályozza az érvényesülést, a hierarchia kialakulását. Szinte minden jogi tényező, elem  hatással van az érvényesülésre, az igazságos ill. igazságtalan hierarchiára. Állampolgári jogok, spekulatív pénzügyi rendszer ( munka nélkül szerzett jövedelmek), objektív  vezető kiválasztás és még  lehetne sorolni azokat a tényezőket melyek első látásra nem függnek össze a joggal és igazságossággal, de mivel befolyásolják az igazságos hierarchiát ezért azt szabályozzák is.

 Az igazságos érvényesülést biztosító konkrét jogok nincsenek megalkotva. Ennek egyik jó példája a hasznos alkotó munka mérésének és hivatalos megbecsülésének (arányos jövedelem) a hiánya. A gazdaság fejezetben volt erről bővebben szó. Persze az hogy hasznos alkotó munkát nem mérik ( jogilag sincs ez szabályozva, még részlegesen sem) ez egyben már önmagában is megengedi a haszontalan, esetlegesen káros, vagy a munka nélküli jövedelemszerzést. Az érdemtelen jövedelemszerzést, ezen kívül még számos módón megengedi a jog. Az érdemtelen pozícióba kerülés szintén nincs szabályozva.

Az igazságos elmarasztalás (a jó igazságszolgáltatás) és az igazságos érvényesülés is természetesen több szálon összefügg, összekapcsolódik.  

Összekapcsolódik, mert egyrészt ugyanazok az erkölcsi, jogtudományi alapelvek (önérdem, önhiba, stb.) vezérlik mindkettőt. Másrészt a vagy-vagy elosztás is összekapcsolja a két területet: az igazságtalan elmarasztalás (büntetés) igazságtalan érvényesülést okoz, az igazságtalan érvényesülés igazságtalan elmarasztalást okoz.

Ugyanakkor, míg az elmarasztaló jog maga az igazságszolgáltatás, tehát nagyjából világos, ugyanakkor nemigen hallani az érvényesülési jogról. Tulajdonképpen az érvényesülést az elmarasztaló jog (igazságszolgáltatás), a szervezeti működési szabályzatok, ill. az általános jogok törvények szabályozzák. Mégis elgondolkoztató miért nincs külön érvényesülési jog. Talán ez, és a többi ellentmondás és hiányosság egy fejletlen jogrendszer jele?

Mindenképp a jövő demokratikusabb rendszerének, pontosabban annak jogrendszerének feladata, hogy létrehozza az érvényesülési jogot. Az érvényesülés alapelveit a pontosabb alkotmányos jogokat és ahhoz kapcsolódó általános és szaktörvényeket.

A másik általános hiba egy mondatban: a jog erkölcsi és jogtudományos alapjai nincsenek tisztázva.

Az erkölcsi igazságossági alapelvek (jobb felső türkiz hasáb) azt jelzi, hogy minden igazságossági, erkölcsi, jogi problémának ugyanazok az elméleti alapkérdései. Ezért a jog, az igazságosság, az erkölcs szorosan összefügg.

Az erkölcsi, jogtudományi alapproblémákat már a világnézet fejezetben, mint alapelveket felsoroltam. Sajnos az összefoglalás összefoglalásába nem fér bele, hogy ezeket egyenként elemzzük, pedig illene. A sok alapproblémákból én kiemelném a önérdem, önhiba, kényszerhelyzet, szándékosság, önálló akarat, másnak ártás problémáját, mert ezek tisztázása ( részleges tisztázása) nélkül a többi alapproblémát sem lehet megoldani. Bár az önálló akaratszabadságról készült egy ábra, de az nem jogi szempontból vázolta ezt a problémát. Azt azért el kell ismételni, hogy ezek nemcsak erkölcsi felfogási problémák, de jogi problémák is. Ezek megoldása nélkül nincs megfelelő igazságszolgáltatás. Ezt jól példázza, hogy a jelenlegi büntetések igen egysíkúak és nem teljesítik az egyik lényeges feladatukat, a megjavulást.

A jog egyféle felosztása: elméleti (erkölcsi, igazságossági) alapkérdések alapelvek, ill. elméleti középkérdések, középelvek, ill. elméleti és gyakorlati részletkérdések részletmegoldások.

A tudatos komplex világnézet hiánya, elsősorban az erkölcsi alapelvek hiánya csökkenti a jog színvonalát. Van azonban egy ennél is ártalmasabb oldala az erkölcs és jogtudomány elhanyagoltságának.

Lényegében azt kell látni, hogy az igazságosság egyfelől érzelmi dolog másfelől viszont tudományos, és fejleszthető dolog. Ha elgondolkodunk egy-egy  erkölcsi problémán, pl a bűnözés határán, a másnak ártás nagyságán, a büntetés célján, és még hosszan lehetne sorolni, akkor rájövünk, hogy vannak bizonyos tudományos jellegű elemek, amelyeket fel lehet használni a vizsgálatban. A tényezők felsorolása, csoportosítása, összehasonlítás, következtetés, statisztika felhasználása, fiziológiai összefüggések, társadalmi összefüggések, stb. Az erkölcs és jogtudomány szerintem egy szinte végtelen, fejleszthető tudomány, ebből a szempontból olyan, mint más társadalomtudomány, ill. természettudomány. A jog általános hibája egyrészt, hogy ez a tudomány a jelentőségéhez képest elhanyagolt. Másrészt a jogalkotás, jogfejlesztés nem támaszkodik erre a tudományra. A jelenlegi jogalkotás esetleges, ill. inkább az aktuális érdekek irányítják. Az általános feladat tehát az erkölcs és jogtudomány megbecsültsége, fejlesztése, és a jogalkotásnak a jelenleginél nagyobb mértékben erre való támaszkodása.

Az összeférhetetlen zaklató egyének jogi megoldása.

Ezzel fejezetrésszel azt szeretném demonstrálni hogy az általános joghibák, hogyan hatnak a az alacsonyabb rendű jogra. Pl. a jelenlegi jogban nincs megoldva az összeférhetetlen zaklató személyek csökkentése., esetleges szankciója. Ez elsősorban abból ered, hogy a jog nem fejlődik viszonylag dinamikusan. A szükségesnél kevésbé fejlődik.

 Ez az egyik általános hiba: nincs megoldva az egyenletes, de viszonylag dinamikus jogfejlődés. Ha ez meg lenne oldva, akkor a következő megoldást viszonylag könnyen ki lehetne alakítani.

Ez a rész máshová is beilleszthető lenne, amiért ide tettem annak az oka az hogy ez egy igencsak elhanyagolt szabályozatlan területe jogalkotásnak. Ennek pedig a fő oka, hogy a jogot időről időre alapjában véve kellene újragondolni és ez jelenleg nincs így. Az újragondolást pedig az erkölcs és jogtudománynak kellene elvégeznie.

Ha végiggondolnák, akkor rájönnének, hogy összeférhetetlen, zaklató egyének problémája egy nagyon súlyos akut probléma. Itt tulajdonképpen az agresszív, kötekedő, zaklató, piszkálódó, vádaskodó, a közösség írott és íratlan (illem, erkölcs, stb.) szabályait rendszeresen megszegő, stb. egyénekről van szó, akik pokollá tudják tenni mások életét. Ezen emberek közös tulajdonságai, hogy viszonylag hosszú ideig, évekig sok önmagában kicsinek látszó különböző zaklatást cselekednek, de ezek a sok kicsi sokra megy, elv alapján keserítik meg embertársaik életét. A sok kicsi sokra megy, meríti ki a másnak ártást. Aki pedig másnak árt azt a jognak el kell ítélnie. Ilyen egyén lehet szomszéd, családtag, kolléga és egyebek. Ráadásul az ilyen emberek gyakran a jog eszközét használják fel a gyakori feljelentgetéssel, pereskedéssel.

Ez a probléma részben nem rendszerprobléma, mert ilyen emberek minden rendszerben voltak és lesznek. Részben viszont rendszerprobléma mert a jognak kellene ezt a komoly problémát megoldani és minden nagyobb joghiba egyben rendszerprobléma is.  Továbbá azért is rendszerprobléma, mert a gazdag és hatalommal rendelkező emberek, ezzel a problémával jóval kevesebbet találkoznak, mert az ő vagyonuk, hatalmuk  lehetővé teszi ezen emberek kikerülését. Ezért aztán ezt a problémát nem is érzik át, nem is oldják meg.

Meggyőződésem, hogy a jövő demokratikus rendszerének joga képes lesz ezt a problémát jelentősen lecsökkenteni. Az én javaslatom a következő.

Létre kellene hozni egy törvénycsomagot az összeférhetetlenség, zaklatás vétségét és bűntettét illetően. A bizonyítási eljárás itt egy különleges új alapokon nyugodna. A probléma tehát az, hogy az ilyen egyének cselekvése, viselkedése általában jog, a büntethetőség alsó határa alatt marad. A gyakoriság az ami a másnak ártást megvalósítja. Itt tehát a jog a büntethetőség alsó határát súroló, annak közelébe járó cselekvések számát, gyakoriságát kell vizsgálni. Akár létrehozhatnának egy olyasmi pontrendszert, ami pl. KRESZ-ben ismert.  Minden indokolatlan feljelentés pereskedés egy rosszpont, minden kötekedés becsületsértés, lelki sértés egy rosszpont. Minden zaklatás, háborgatás egy rosszpont és így tovább. A rosszpontokat persze meg kell vizsgálni, visszaélésnek nem szabad bekövetkezni. Ha a panaszok különböző egymástól, független emberektől, származnak az elégé bizonyító erejű. Az is bizonyító erejű ha közvetlen bizonyítékok vannak az elkövetésre. Bizonyos számú mondjuk két éven belül öt rosszpont után szabálysértés vétsége, mondjuk pénzbüntetés és kötelező oktatás büntetése jár. Mondjuk két éven belül tíz ilyen bizonyított cselekvés (rosszpont) után már szabadságvesztés és kötelező oktatás büntetése jár. 

Ezzel, vagy ehhez hasonló törvénnyel meglehetne oldani a jog, a büntethetőség alsó határának problémáját. Véleményem szerint a népréteg problémájával azonosuló, demokratikus, megújuló jellegű jogalkotás képes lesz ezt a problémát a jelenleginél sokkal jobban megoldani.

A hatékony és demokratikus jog. A demokrácia ábrái, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező.

A hatékony jog rendkívül szerteágazó problémakör, e tanulmányban minduntalan felbukkan, ezért itt csak egyféle összesítésre, összesítés-vázlatra vállalkozom.

Kezdhetem, ott hogy a jogalkotás, az igazságszolgáltatás, mint szükséglet, és mint állami szolgáltatatás miként van értékelve (sajnos nem a valós értékén), és akkor már át is kapcsolódhatok az állam megfelelő nagyságára szerepére.

Ez volt a rendszerszervezési, államszervezési oldal.

Talán az állam hatékonyságával, mint a hatékony hivatali munkával kellene folytatni, hiszen a jogalkotás, a jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás bizonyos hivatalokban, intézményekben folyik. Másképpen: a közvetlen munkaszervezési oldal hatékonysága.

Ahogy erről már több helyen beszéltem az állami intézmények beleértve az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó intézményeket (rendőrség ügyészség, bíróság) munkáját objektívan kellene mérni, és ennek megfelelően kellene díjazni vagy éppen szankcionálni a meghatározó vezetőket, dolgozókat. Az igazságszolgáltatás működési hatékonysága nem más, mint az állam egy speciális területének hatékonysága.

A rendőrség és az igazságszolgáltatás tekintetében is ki lehet alakítani a jó munka mérésének objektív rendszerét. Amely szerv, vagy annak egy részlege rosszul dolgozik, azon vezetésnek távozni kell, ez a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra is vonatkozik.

Ugyanakkor a szakosítás (ügycsoportok szerinti szétválasztás) is elősegíti a hatékonyságot, mivel a jog egy rendkívül nagy és bonyolult terület.

Szélesebb értelemben a jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás bíróságok szakosításról van szó.

A jogalkotás szakosítása a legfelső jogalkotás, az elit vezetés alkotja meg a törvények elvi vázát, de azért a kész törvényt is vizsgálnia kell.

Remélhetőleg a szaktörvénykezés, már szakosítva alkotja meg, készíti el a pontos törvényt.

Remélhetőleg a jogalkalmazás természetesen elsősorban a különböző szervek hivatalok hatóságok intézmények formájában szakosodik.

Remélhetőleg a rendőrség saját magán belül külön szakosodik, különböző ügycsoportok szerint.

Remélhetőleg az igazságszolgáltatás teteje az ügyészség a bíróság is szakosodik pl. az alábbi ügycsoportok szerint. államigazgatási perek, közigazgatási perek, eljárásjogi perek, polgárjogi perek, köztörvényes perek, stb.. De ez nem elég, mert ezen belül is további szakosodásokra van szükség. Ingatlanügyi perek, válóperek, stb.. De ez nem elég, mert szükség van pl. a minisztériumok, ill. gazdasági ágazatok szerinti szakosodásra. Építésügyi perek, közlekedési perek, egészségügyi perek, stb.. Mivel nem értek a joghoz ezek csak lehetséges (nem biztosan jó) példázatok voltak. A lényeg, hogy a jog rendkívül széles területét fel kell osztani pl. 40-60-80 egyforma nagyságú összetartozó területre, és egy-egy bíró a maga területét rendkívül jól ismerve, gyorsan és jó ítéletet képes hozni.

A szaktörvénykezésnek hasonló módón kell szakosodnia. És persze az ügyészeknek és az ügyvédeknek is hasonló módón illene szakosodni. És nem ártana, ha a jogalkotás szakosodása is valahogy követné ezt a szakosodást. Ez is hatékonyabbá teheti, felgyorsíthatja az igazságszolgáltatást.

A jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, bíróságok ésszerű szakososítása feladat. Továbbá feladat az állam minden területének (állami és önkormányzati szervek, hivatalok, intézmények, stb.) jó munkájának objektív mérése (objektív mérőrendszer kidolgozása), beleértve a rendőrség és az igazságszolgáltatás egységeinek, munkájának objektív mérése és ezek szerint a vezetések, ill. bírók, ügyészek munkájának megítélése.

Mondjuk, eddig a közvetlen munkaszervezési oldal hatékonyságáról volt szó.

A hatékonyság egy megint másik oldala, a megfelelő döntéshozó mechanizmus oldalról való megközelítés.

Az ésszerű, hatékony panasz jogorvoslati, javaslati rendszerről, illetve a futószalag-rendszerű törvénykezésről a demokratikus döntéshozó mechanizmus kapcsán már szó volt.

Egy másik tanulmányrészben elég sokat foglalkoztam a független, tudományos demokratikus testületek kialakításával, a pártatlan, elfogulatlan, nagy tudású, és népérdekű vezetés, jogalkotás kialakításával. El kell ismerni, hogy a jelen rendszerben az igazságszolgáltatás és annak testületei (bár ezek alapvetően jogalkalmazó testületek), amelyek e tekintetben a legfejlettebbek, de azért itt is van tennivaló. Természetesen e témát is hosszasan lehetne még folytatni.

És azután térek rá a hatékonyság egy megint másik, most már a negyedik oldalára, a törvények megfelelő tartalmára. Pontosabban, mik szükségesek ahhoz, hogy a törvények megfelelő tartalommal rendelkezzenek.

Szükséges az eddigi rossz törvények kijavítása.

Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak a természettudományos technikai fejlődéssel, a világ változásával, a társadalmi körülmények változásával.

Szükséges, hogy a törvények új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak az alkotmányfejlődéssel, a rendszerfejlődéssel.

Ami törvényes, (beleértve az alkotmányt is), az nem biztos, hogy jó, sőt egy idő után szinte biztosan rossz, mivel a törvény elavul. Elavul, vagyis a körülmények változnak, és a rá vonatkozó törvények rosszak lesznek.

A vezetés (a politikai osztály) beleértve a diktatórikus vezetéseket is, már régóta és sajnos jelenleg is ezzel az ostoba, még a kisgyerek számára is egyértelmű ellentmondással érvel: hol kijelenti, egyébként helyesen, hogy a törvényeket meg kell változtatni, hol helytelenül a törvényességre hivatkozik. Vagyis azt tesz, amit akar.

A jogalkalmazó kénytelen a törvényeket betartani, ez szükséges rossz.

A jogalkotónak és az egyszerű politizálónak azonban nem a törvényességről kell, hanem a jóról (a nép, minél több ember szükségleteit, érdekeit, a fejlődést szolgálja) gondolkodnia, vitatkoznia.

Azon törvények esetében lehet kijelenteni, hogy ez törvényes és jó, amelyek kettő éven belül népszavazással jöttek létre.

Egyébként pedig a törvényességet és a jót logikailag szét kell választani: a törvényt be kell tartani, a törvényt időnként meg kell változtatni, a törvény nem biztos, hogy jó.

Az ostobaságok és erkölcstelenségek kódexének első mondata: ostobaság a törvényességre hivatkozni, anélkül hogy nem teszik hozzá, hogy a törvény is lehet rossz. Az ostobaságok, és erkölcstelenségek kódexének az emberi fejekben kell létrejönni. És emellett írottan is meg kell jelennie? Jó kérdés.

.

Az eddigi estleges, zavaros jogfejlődés helyett egy szervezett jogfejlődést, jogfejlesztési rendszert kellene kialakítani. Rendezett szervezett jogfejlődés nélkül nem lehet hatékony a jog, nem lehet megfelelő a törvények tartalma.

Egy kis emlékeztető.

Szükséges az eddigi rossz törvények kijavítása.

Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak a természettudományos technikai fejlődéssel, a világ változásával, a társadalmi körülmények változásával.

Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak az alkotmányfejlődéssel, a rendszerfejlődéssel.

Milyen módszerekkel, eszközökkel lehetséges mindez

Az új törvények jogszűrésével és a visszamenőleges jogszűréssel.

A hatályba levő, az aktuálisan legrosszabb, leginkább kijavítandó törvények kiválasztása.

Az aktuálisan leginkább hiányzó törvények megfogalmazása, legalább a probléma megfogalmazása.

Mindez, a jogalkotó vezetés által.

A szakértők, a társadalomtudósok által.

A nép, az állampolgárok, az ügyfelek által.

És mindezt valamilyen rendszerbe kellene rendezni, de a felsoroltak kirajzolnak bizonyos rendszert.   

Kitérés a jogszűrésre.

A tartalmilag hatékony jog akkor tud kialakulni, ha a jog hibái a minimálisra vannak csökkentve. A sokféle joghiba minimalizálását, pedig a jog szűrésével lehet megoldani.

Sokféle jogszűrésre, vizsgálatra van szükség.

Egy kis idevágó ismétlés.

Az alkotmányhoz és az alapvető jogelvekhez való illeszkedés.

Általában a többi törvényhez való illeszkedés. Ne legyenek joghézagok. Az összes törvények, le kell fedni az összes jogi problémát. Ne maradjanak szankció nélkül, olyanok, akik szankciót érdemelnének. A törvények ne nagyon fedjék át egymást, egymástól eltérően ellentmondóan pedig egyáltalán ne fedjék át egymást.

Az önrendelkezés szempontú vizsgálat.

A demokrácia szempontú vizsgálat.

A törvény jövőbeli hatásai.

A törvény betarthatósága azok részéről, akikre vonatkozik.

A törvény betarthatósága azok részéről, akiknek feladata betartatni a törvényt, a törvény ellenőrizhetősége, ill. a tiszta szankcionálás lehetősége.

Az összemosás szempontú vizsgálat a szándékos törvényszegők, és a tisztességes megtévedt, vagy építően tiltakozó állampolgárok szétválasztása.

A jogegyenlőség szempontú vizsgálat.

A törvény viszonylagos egyszerűsége, érthetősége egyértelműsége szempontú vizsgálat.

A jogorvoslat egyenlősége, egyszerűsége, gyorsasága - szempontú vizsgálat. Ill. hogy végső soron érvényesülni kell az igazságnak, ha másképp nem, törvénymódosítással. Ill. a jogorvoslati eljárást végzők elleni eljárás lehetősége és e tekintetben is a tiszta szankcionálás lehetősége.

Valamint a gyors és viszonylag egyszerű, intézkedés és ellenőrzés szempontja.

A túlszabályozás, alulszabályozás szempontú vizsgálat.

A törvény ne menjen a jog alsó határa alá. Vagyis: kevés embert érintő, kisebb vétségek esetében, melyek törvénnyel kevésbé megoldhatók, inkább ne legyen törvény, tekintettel arra is, hogy ezért a törvénykezés szempontjából is végesek az erőforrások. Viszont ez esetekben is lehet állami erkölcsi állásfoglalás. És ez esetekben az államnak, az oktatással, tájékoztatással kell pótolni a törvény hiányát.

A jogszűrés persze bizonyos szempontból a futószalag-rendszerű törvénykezés része. Másfelől e nélkül nem jöhet létre magas színvonalú jog. A jogszűrés feladata a jog tipikus hibáinak a csökkentése megszüntetése. Minden jogszűrés lényegében ugyanúgy működne. Az új és régi törvények átvizsgálása bizonyos szempontból. Az esetleges hiba megállapítása után következne a megoldási program kidolgozása. Ez a következőkből állna. A hibás szabály törvény átírása vagy új törvény írása, vagy más módokon való helyettesítése. Ha a törvényt csak módosítani kellene nincs alapvető változás, akkor elég egy egyszerűsített eljárás. Ha nagyobb módosítás átírás, új törvény szükséges, akkor a módosított törvény, mint új törvényjavaslat jelenne meg. Az átirt, módosított törvény vonatkozásában a többi jogszűrést mindenképpen újra el kellene végezni.

Jelenleg is van jogszűrés, ez nem más mint az alkotmánybíróság. A jövő jogszűrése egyrészt annyiban lenne más hogy nemcsak az alkotmányilleszkedés szempontjából szűrné meg a törvényeket hanem több szempontból. Ezeket, a szempontokat vázolja a futószalag rendszerű törvénykezésről szóló ábra ill. a C/10 ábra. Másrészt e jogszűrő testületek feladata nemcsak visszadobás, hanem egy megoldási javaslat kidolgozása lenne. Harmadrészt ezek a jogszűrések, jogszűrő testületek, nemcsak az új törvényjavaslatokat szűrnék meg, hanem visszamenőleg fokozatosan a már meglevő törvényeket is.

Az elválasztás előnye miatt az lenne az optimális, ha a különböző jogszűréseket különböző testületek végeznék el.

Az egyik tipikus hiba illetve olyan tényező ahol szükség van a jogszűrésre a kiváltságos jog.

Még annyit tennék hozzá, hogy a jogszűrés inkább a jogalkotással kapcsolatos feladatok. Mivel elméletileg a két nagy kategóriát (jogalkotás, jogalkalmazás) nehéz szétválasztani csak ilyen kifejezéseket használok, mint inkább a jogalkotáshoz kapcsolódó feladat ill. rendszertényező, ill. inkább jogalkalmazással kapcsolatos rendszertényező, feladat. Mivel a jogalkalmazás megváltoztatása is jogalkotó feladat ezért a jogalkalmazáshoz kapcsolódó rendszertényező feladat zárójelben értendő.

Visszatérve a jogfejlesztési rendszerre, azaz a rendszerezett jogfejlesztésre.

Az „új” törvények, törvénymódosítások, alapja az alkotmány, mely alkotmányt is időnként módosítani szükséges.

A másik kiindulás, viszont az, hogy a törvények nagy valószínűséggel elavulnak. Talán az esetlegesen felmerülő változtatási szükségesség mellett, ki kellene alakítani egyfajta, pontosított időszakokra bontott és jogszűrésre alapuló változtatási rendszert.

Pontos időhatárok, számok, szabályok nélkül nincs rendszer. Pl. az alkotmánnyal kapcsolatban felvetődött: adott időszakban minimálisan kötelezően megváltoztatandó és legfeljebb megváltoztatható szabályok száma. Talán eme rendező elvet ki lehet terjeszteni.

Vagy pl. X számú törvényalkotás, törvénymódosítás a jogalkotó vezetés kompetenciája. Y számú, a szakértők a társadalomtudósok kompetenciája. Z számú a nép, az ügyfelek, bárki, bárkik kompetenciája.

Tartalmilag akkor lesz hatékony a jog, ha  a jog, a törvények, a szabályozások belső szerkezete jó, megfelelő. Tartalmilag akkor lesz hatékony a jog, ha az igazságossági alapelvekből, az alapvető jogelvekből indul ki.

De ezekre itt és most nem térek ki.

Ismétlés.

A jogfejlődéssel több helyen foglalkozom, de ez egyik fontos tényezőt, feltételt, ne felejtsük ki: nem lehet jogfejlődés, anélkül, hogy ne lennének igazságosság, és erkölcskutató független, elfogulatlan tudósok. Nem a jelen jogot értelmező, alkalmazó gyakorlati jogászokra gondolok, hanem az optimális jogot kereső jogtudósokra, elméleti jogtudományra (erkölcstudományra). És persze nincs tudomány, oktatás nélkül.

A vezetői vállalásokról szóló törvény kialakítása. A vezetői felelősségről szóló törvény kialakítása. A statisztikai adatok változásából kiinduló törvénykezés kialakítása. Elméleti rendszertényező.

A jelen jogrendszerének, és egyben rendszerének alapvető torzulása, hogy az állami vezetők felelősségre vonása teljes mértékben igazságtalan, hiányos, értékelhetetlen. (Állami vezetés a parlament, a kormány, a polgármesteri hivatal, stb..) Gyakorlatilag, a vezetés vonatkozásában hiányzik a „gondatlanságból elkövetett nagy értékű károsítás” bűne. A nagy értékű károsítás súlyosbodhat a „félrevezetés, a szándékos félrevezetés, ill. a nyerészkedés” tényállásával.

Nyilvánvaló igazságossági agylágyulás, hogy az állami vezető adott esetben ezer forintot kivesz az állami kasszából, és elkölti a püffébe, akkor azért akár börtönt is kaphat, de ha a rossz döntéseivel eltapsol az állam az ország értékeiből ezermilliárd forintot, akkor azért nem jár büntetés. Amíg nincs normális felelősségre vonás addig a vezetők bizony felelőtlenül, vagy éppen nyerészkedés céljából eltapsolgatják az értékeket, a lóvét is. Hozzátéve, hogy a hatalommegtartása is nyerészkedés.

Nyilvánvalóan egy ilyen normális törvénycsomag hiánya abból ered, hogy azon regnáló vezetés, amelynek ezt létre kellene hozni, elgondolkodik: lehet, hogy ez a törvény már rám nézve is érvényes lesz. És persze visszalép.

Ezért inkább antidemokratikusnak, kvázi koncepciós pernek kiáltják, ki ha mégis ilyesmi eljárás indul.  Egyfelől igazuk van, mert valóban hiányzik a törvényi háttér, annak hiánya, viszont többek között az ő bűnük.

Az ügyészi, bírói (szélesebben a független döntéshozó testületek elfogultságát) elfogultságot is ide lehet keverni, ezért e problémára is ki lehet térni.

Először is a rossz törvény, vagy törvény hiánya nem bíróság hibája. Először is jó igazságos törvények szükségesek. Ha nincsenek akkor nincs mit betartani, akkor kilátástalan a helyzet. Ha vannak, akkor legalább van mit betartani, de nem biztos, hogy betartják, a helyzet azonban nem kilátástalan. Idén több felső vezető ellen indult Európában jogi eljárás. Az egyértelműen kiderült, hogy a helyzet e tekintetben zavaros, kaotikus, nincsenek oly sarokpontok, mely szerint egyértelműen, még az állampolgár szerint is átláthatóan eldönthető, a vádolt vezető, miben, mennyiben, mennyire bűnös. Vagyis a törvényi háttér hiányos.

Viszont annak eldöntése, hogy törvény jó, vagy rossz, nem kerülhet egy testület hatáskörébe, mivel nem lehetnek (nincs kizárva a lehetősége) megkérdőjelezhetetlen tudású, erkölcsű, emberek, testületek. Ezért is szükséges a demokrácia.

Előfordulhat azonban hogy jó törvények mellett is elfogult a bíróság, ill. a független testület. A végső megoldás a közvetlen demokrácia a népszavazás. Mert X testület (pl. nemzetközi testület) elfogultsággal vádolja Y pl. egy ország bíróságát. De valójában ki az elfogult? Az is lehet elfogult, aki elfogultsággal vádol. (És az is függőségben tarthatja a másikat, aki függőséggel vádol, hiszen maga a vádaskodás is befolyásolás, függőségben tartás.) Ráadásul, gyakran úgy vádaskodnak, hogy az ügy részleteit nem is ismerik. Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy valóban elfogult a megvádolt. Sőt általában mindkettő szembenálló testület elfogult. Mert kikiáltanak egy testületet (pl. európai legfelső bíróság) mint legfelsőt, a legfőbb urat, akinek a véleménye megkérdőjelezhetetlen. De kik és milyen alapon kiáltják ezt ki? És ha ez a legfelső testület mégsem annyira mindentudó és elfogulatlan, akkor mi van? 

Szóval, jó törvénykezés mellett szükséges a demokrácia, melynek lényege, hogy sok, minél több jól tájékoztatott egyén (testület) összesített véleménye az, ami végső döntésnek igazságnak elfogadható.

Kitérés a társadalmi károkra az összesített károkozásra, ill. hasznosságra.   

Lehet hogy már máshol is kitértem, de vezetők esetleges bűneinek, érdemeinek megállapítása csak az összesített társadalmi kár, vagy haszon mérésével lehetséges. Hiszen egy-egy intézkedés, egy törvény nagyon sok emberre hat okozhat kárt vagy hasznot. Arról a jogelvről van szó, amelynek a lényege, hogy az apró (nem mindig apró) bűnöket és érdemeket össze kell adni, és ez adja ki az összesített bűnt, vagy érdemet. Az is mondható, hogy a társadalmi kárt is nézni kell. Persze ez nemcsak a vezetőkre érvényes, másokra is, de vezetőkre biztosan érvényes. Minél magasabb vezető, annál inkább. Egy elit vezető hihetetlen nagy károkat és hasznokat képes okozni.  Ráadásul ott van az a másik jogelv, hogy csak azért mert vezető, vagy olyan foglalkozású valaki, hogy a foglalkozásánál fogva fokozottan képes kárt okozni, emiatt jelentősen nem jár neki enyhébb büntetés. Mert egyrészt ezek az emberek eleve nagyobb anyagi, hatalmi és más előnyt élveznek. Másrészt nem kötelező ilyen foglalkozást választani. Persze ez egy enyhítő körülmény: aki dolgozik, az hibázik és az ilyen ember, sem hibázik többet, mint más, de a károkozása fokozott. Szóval ez enyhítő körülmény, de csak enyhítő körülmény és nem felmentő körülmény.

A társadalmi károkozás következetes kiterjesztése.

Jelenleg is ismert csak nagyon szelektáltan alkalmazott. Alkalmazza rendszer, ahol érdekében áll, és nem alkalmazza, ahol nem áll érdekében. Tehát nem kell kétszínű játékot játszani, nem kell kétféle mércével mérni. Van társadalmi károkozás, és akkor azt következetesen alkalmazni kell. Mindenkire a vezetőkre az elit vezetőkre is ki kell terjeszteni  a társadalmi összesített károkozás elvét és gyakorlatát. Mert ugye beszélnek mindenféle vezetői felelősségről, meg politikai felelősségről: csakhogy mi jár manapság pl. egy országot tönkretevő miniszterelnöknek?   Legfeljebb leváltják, és nincs semmilyen más szankció. Azért ez nevetséges. Ha ezt az elvet következetesen gyakorolnák, akkor sokkal súlyosabb szankciók sújtanák a vezetőket. És a fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.

Mi a társadalmi károkozás. Két részből tevődik össze. Az összesített károkozásból. Lehet, hogy egy-egy károkozás a büntethetőség határa alatt marad, de az összesített kár már bőven átlépi a büntethetőség határát. A másik része, a közvetett (áttételes) károkozás is károkozás. A közvetett károkozás, pl. a vezetés rossz törvényeivel kárt, okoz a sok-sok embernek. Vagyis a vezetés nem közvetlenül okoz x-nek y-nak kárt, hanem közvetve, áttételesen, pl. egy hibás törvényen keresztül.

Egy sereg bűnt csak ezen az alapon lehet elítélni. A bizonyítás elvét, persze fenn kell tartani.

Néhány közvetett károkozás. Pl. a spekulációs, érdemtelen jövedelmek károkozása. Pl. vezetés károkozása rossz törvénykezéssel. Az egészségét elhanyagoló lényegében a társdalomnak is kárt okoz. A dolgozni tudó csöves, pláne ha csúfítja a közterületet, akadályozza a közlekedést szintén sok embernek apró, de összesítetten már értékelhető kárt okoz.  És még hosszan lehet sorolni.

Ki kell térni a társadalmi károkozás bizonyításának problémájára és a büntetés nagyságára.  Kétségtelenül ez egy veszélyes terep, mert szinte mindenre rá lehet fogni a társadalmi károkozást. A veszélyes terep azonban nem riaszthatja vissza az igazságszolgáltatást, legfeljebb alapos átgondolásra késztetetheti. Ez két dolgot jelenthet. Az egyik az, hogy a jogszabálynak több feltételt kell felsorolnia, a bűn létrejöttének vonatkozásában. A másik a viszonylag enyhébb büntetés.  A viszonylag enyhébb büntetés azért is indokolt, mert a társadalmi károk esetében a teljes 95-99%-os bizonyítottság helyett, csak 90%-os bizonyítottságot lehet elérni. Azt biztosan lehet tudni, hogy valaki (meghatározott egyén, csoport) kárt okozott, csak azt nehéz pontosan megállapítani, hogy pontosan kinek, mekkora kárt és azt hogyan okozta. És ha csoport okozta kárt, akkor kinek mekkora felelőssége. Ellenben nem véletlenül elmélkedtem több helyen, több szempontból, a vezetés felelősségéről, ezek az elmélkedések, kiindulások lehetnek a konkrét jogalkotáshoz.

Az enyhébb büntetés mondjuk, azt jelenti, hogy az összesített, közvetett károkozás, fele akkora büntetést kap, mint az ugyanakkora az egyéni, közvetlen károkozás. Fele akkorát, és nem semmit.

Rossz törvény. Tömeges verbális módon való félrevezetés. Spekuláció, tisztességtelen jövedelem. Kiesebb, de tömeges átverések. Árdrágítások. Mindez összefügg a csalások következetes alkalmazásával. Vagyis a két probléma (társadalmi károkozás következetes kiterjesztése és a csalások következetes kiterjesztése) erősen összefügg.

Az egyéneknek vannak bizonyos szintű kötelezettségei, mert ezek betartatlansága, közvetve kárt okozhat a társadalomnak. (Az alábbiak tehát nem az állam a társadalom kötelezettségeiről ill. károkozásáról szólnak, hanem az egyének kötelezettségeiről. Természetesen a másik oldalon megvan az állam, a társadalom kötelezettsége is, pl. ugyanezekben.)  

Bizonyos szintig kötelező tanulás. Bizonyos szintig kötelező az egészségvédelem. Az egészséges felnőtteknek bizonyos szintig kötelező valamilyen hasznos tevékenységet folytatni. És a bizonyos szintig kötelező a közéleti részvétel. Bizonyos szintig kötelező a családtagokról való gondoskodás.

Mivel a címben említett törvényekről már beszéltem, itt csak a lényegüket vázolnám. Lényegében két problémáról szólnak ezek a törvények. Az egyik az, hogy lenne egy erős előzetes jogszűrés és túl azon hogy a törvényeket demokratikusan fogják meghozni, szükség van egy utólagos felmérésre is.(A törvénykezés jelentős részben azonos, a programmegvalósítással, az intézkedéssel, az irányítással. Kisebb részben ezek mást jelentenek kiegészítik a törvényeket.) Felmérése, annak, hogy a törvény mennyire vált be, mennyire lett jó, hasznos törvény. Ez az utólagos felmérés pedig a statisztikai adatok alapján történne.  Lehetőleg minden törvény mellett kell lenni egy, vagy több statisztikai adatnak, amely alapján eldönthető, hogy a törvény jó, bevált, vagy sem. Az alapvető felsőbbrendű törvényeket pedig az alapvető legfontosabb statisztikai adatok változása alapján lehet elbírálni. Erről szólna, ezt szabályozná részletesen, pontosan a statisztikai adatok változásából kiinduló törvénycsomag.

A másik lényeg pedig az, hogy vezetők munkáját, elsősorban a törvényalkotási (jogalkotó) munkáját meg kell ítélni.

Furcsa módón pont azok munkája nincs rendesen pontosan megítélve, akik a legfontosabb, a társadalom számára a lehetséges legnagyobb kárú, vagy hasznú munkát végzik. Itt azért azt látni kell, hogy egy rossz törvény, törvénycsomag (program, intézkedés, irányítás) hatalmas károkat és hasznokat tud okozni. Valójában a károkból kell kiindulni, mert a  lehető legnagyobb hasznosság az evidencia, az természetes elvárás.  Vannak olyan fontos munkák, tevékenységek ahol a legkisebb hiba is hatalmas károkat okozhat. E munkákban, tevékenységekben nem lehet valamiféle átlagból kiindulni és azt mondani hogy ahhoz képest jó vagy rossz. Az adott munka. Pontosabban ezen munkáknál az átlagot valahová, a maximális teljesítés, a maximális jóság határához, annak közelébe kell helyezni. Persze az ilyen munkavégzőknek kijár egy általános magas szintű, erkölcsi és anyagi elismerés. Ilyen munka pl. az orvosi tevékenység. Pl. egy sebész nem hibázhat. Akkor végzi átlagosan rendben a munkáját ha a hibaszázaléka igen kicsi. Ilyen munka a vezetés, főleg az elitvezetés, a jogalkotás az ország irányításának munkája. De nézzük meg, hogy milyen hatalmas különbség van jelenleg egy orvos munkájának megítélésében és egy elit vezetőmunkájának megítélésében. Bizony az orvosra és más ilyen felelős munkát végzőre keményen lecsap a jog ha a munkáját a kelleténél rosszabbul végzi. De mi helyzet az elit vezetéssel.

Az időszak utáni, és az esetleg időszak közbeni leváltás ( ez utóbbi jelenleg még szintén megoldatlan) csak egyfajta, az okozott kárhoz képest viszonylag enyhe büntetés a vezető számára. Még akkor is az, ha kialakulna egy valóban igazságos, pontos időszak közbeni leváltó rendszer. Ezt nevezik fellengzősen politikai felelősségnek. Tulajdonképpen ez a „politikai felelősség” nem más mint egy kommunikációs trükk. Egy jól hangzó, de szinte üres és ugyanakkor megtévesztő kifejezés. Mert milyen felelősség az, amelyben az okozott kár és a lehetséges szankció közel sincs arányban?

Kiindulhatunk abból is hogy minden munkavégző, legyen az egyszerű alkalmazott, szakmunkás, kisvállalkozó, a különböző szerződések által igen komolyan, gyorsan  és a kár arányában felel a munkájáért. Jogilag is felel. Kivéve az elit vezetést. Ha egy kicsit magasabbról nézzük, akkor azt az érdekes összefüggést találjuk, hogy minél magasabb pozíciójú, egy vezető (minél több kért képes okozni), annál kisebb az okozott kárhoz képest mért jogi felelőssége. Itt már elérkeztünk a nagy hatalmi különbségeket kiszolgáló joghoz, jogrendszerhez. Másképpen: elérkeztünk a jogegyenlőséghez. Vagy másképpen: elérkeztünk a vezetés kiváltságos jogaihoz.

Miért nem jöttek eddig létre ilyen törvények? A válasz egyszerű: a vezetés nem fog a saját érdekével szemben menő törvényeket hozni. Tehát itt elérkeztünk az önirányítás az önellenőrzés problémájához. 

A címben szereplő három törvénnyel, törvénycsomaggal együttesen el lehet érni, a vezetők elsősorban az elit vezetők az okozott kárral arányos jogi megítélését, felelősségre vonását. Másképpen el lehet érni, hogy e tekintetben sem legyen jogegyenlőtlenség, kiváltságos jog.

A jogi felelősség megerősítheti a politikai felelősséget, pl. az azonnali a leváltást, de azon túl is ítélkezhet. Tehát adott esetben pénzbírsággal, rosszabb esetben pl. börtönnel sújthatja a károkozást, a kár nagyságától, ill. a károkozás minőségétől (előreláthatóan, szándékosan, gondatlanul, stb.) függően. 

A problémakörbe azonban be kell vonni a demokrácia, a demokratikus döntéshozás tényezőjét.

Jelenleg állítólag már részben demokratikus, közös döntéshozások, törvényhozások vannak. (Valójában egy-két erős ember hozza döntéseket, de ezt nem lehet bizonyítani)

A szavazásos (demokratikus) döntéshozás bizonyos szabályai, elvei: mindenki saját véleményével vegyen részt, ne legyen következménye a szavazásnak, és titkosan név nélkül is történhet. Mindezek, ugyebár kizárják a felelősségre vonást.

Ezek az alapelvek azonban csak módosítva érvényesek, ha egy választott vezetőtestület demokratikus döntéshozásáról van szó.  A demokrácia más elvei változatlanok.

Induljunk ki abból, hogy jog ismeri az egyetemleges (kollektív) felelősséget, de az nem lehet néprétegű népi felelősség.

Első lépésben szét kell választani a közösséget, „a népréteget” és a közösség választott (szakmai) vezetését.  A közösség „népréteg” az érintett emberek összessége, az érintett közösség egésze. A választott szakmai vezetés: az érintett közösségből kiválasztott döntéshozásra kiválasztott csoport. Mindkettőre szükség van a demokratikus döntéshozásban. Az a jó, ha mindkettő, mint egy-egy döntéshozó egység vesz részt a szavazásban.

Elvileg három variáció lehetséges. Lehet közös a döntés, mindkét döntéshozó egység részt vesz a szavazásban, de különböző arányban, a szavazás jellegétől függően. (Ez a jövő útja.) Csak a közösség egésze (aki akar) vesz részt a döntéshozásban (pl. népszavazás). Csak a kiválasztott csoport (vezetés) vesz részt a döntéshozásban.

(Jelenleg ez utóbbi a jellemző.  Jelenleg a „képviselő” fogalma félrevezető, nincsenek képviselők, csak választott vezetők. Azonban jelenleg még választottság is megkérdőjelezhető, és még inkább a szakmaiság.)

A közösséget nevezhetjük az érintett emberek összességének, vagy a népszavazás résztvevőinak.

A kiválasztott szakmai csoportra, egyes demokratikus elvek módosítva érvényesek.

Hogy érvényes rájuk: a szavazásnak nem lehet semmilyen következménye: elv.

Pontosabban így: a szavazásnak csak egyetlen következménye lehet, az általuk hozott döntés bizonyítható károkozása.

A pontos jogi megoldást a következő példával mutatom be. Adva van egy közösség (nemzetközösség, ország) és egy törvény (a közösségre vonatkozó) meghozása. Adott esetben a kiválasztott szakmai csoport (az elit vezetés) véleménye, döntése 50%-ban számít bele a törvény elfogadásába, és közösség egészének véleménye, döntése szintén 50%-ban számít bele a szavazásba.  A törvényről kiderül a statisztikai adatok alapján, hogy káros hatalmas kárt okoz a közösségnek. Igaz hogy a szavazás titkos volt, de szavazás dokumentációja fel van jegyezve. A szavazás dokumentációja nem tartalmazza a közösség (népszavazás résztvevői) tagjainak a nevét tehát az ő szavazásuk mindenképpen titkos. Azonban esetleg tartalmazhatja a kiválasztott szakmai csoport név szerinti szavazását.  És természetesen azt tartalmazza, hogy melyik döntéshozó egység összevontan milyen irányú szavazatot adott le. Ha a népszavazás dönt a rossz irányba, akkor nem lehet felelősséget keresni. Ha a rossz irányú döntés megosztott (népszavazás és kiválasztott szakmai csoport), akkor a szakmai csoportot, egyénileg, és, vagy egyetemelegesen is felelősség terheli. Természetesen ekkor a felelősség kisebb, de arányos a döntéshozásban való részvétel arányával és a rossz irány kijelölésének arányával.

A felelősség mértékét az dönti el, hogy kiválasztott szakmai csoport döntése mennyiben járul hozzá a hibás irányhoz, a hibás döntéshez. Ez gyakorlatilag úgy jön ki, hogy meg kell nézni a szakmai csoport összevontan milyen döntést (jó vagy rossz) hozott. Ha a döntés rossz és szakmai csoport összesítve nem ellenezte, de szorgalmazta döntés meghozatalát akkor hibás, rossz irányú döntést hozott Amennyiben rossz irányú döntést hozott úgy a részvétel arányában felelős a döntésért. A felelősséget azonban csak a közösség döntheti el, ebben már a kiválasztott csoport nem dönthet.

Mindez csak a jövőről való elmélkedés, mert jelenleg az, az általános, hogy a kiválasztott szakmai csoport (elit vezetés) egyedül, a népréteg bevonása nélkül dönt. Természetesen ebben az esetben a teljes felelősség a kiválasztott szakmai csoporté.

Kérdés viszont, hogy egyénileg felelős vagy egyetemlegesen? Ritkán bizonyos estekben meg lehet állapítani egyetemleges felelősséget is. De ebben az esetben is konkrét felelősségről van szó. (Egyébként bizonyos fokú egyetemlegesség mindenképpen kijön, mert a felelősség kérdése csak akkor merül fel, ha rossz a döntés és kiválasztott csoport összesítve megerősítette ezt a döntést.)

Igazságos viszont az lenne, hogy a kiválasztott csoportból, felelősség csak azokat terhelje, akik a rossz döntésre igennel szavaztak, vagy tartózkodtak, ill. nem vettek részt a szavazásba.

Ha kiválasztott szakmai csoport dönt, akkor az egyéni szubjektív véleményt, az egyéni érdeket, a lehető legnagyobb mértékben fel kell váltania a közösség érdekének, ill. a tisztán tudományos meggondolásnak. Mivel ez kétséges ezért a közvetlen demokrácia, a közösség közvetlen részvétele elengedhetetlen.

Összefoglalnám.

Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.

A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye.  (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.

(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)

A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos külső, a közösség általi, jogi, felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel –elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.

A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében (pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).

Visszatérek és befejezem ezt a fejezetet.

Az előző fejezetrész arról szólt, hogy a demokráciát, a közvetlen demokráciát és vezetés felelősségét össze lehet illeszteni.

Természetesen össze lehet illeszteni a kormányzóképességet és a vezetés felelősségét is. Erről is több helyen beszéltem.

Tulajdonképpen a törvényhozás nem más, mint a jogalkotók, vezetők felelősségteljes vállalása arra, hogy a törvény vonatkozásában fejlődés, életszínvonal-javulás, stb. áll be, úgy hogy közben más társadalmi részek, tényezők, vonatkozások nem romolnak. A címben szereplő három törvény, törvénycsomag csak arról szól ez a vállalás egyértelműen, mérhetően, és nyíltan történjen.

A fejezetből következő feladatok.

Következetesen a vezetőkre is ki kell terjeszteni a társadalmi, összesített károkozás elvét és gyakorlatát.

A fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.

 A vezetői vállalásokról szóló törvény, a vezető felelősségről szóló törvény, kialakítása ill. statisztikai adatok változására alapuló törvénykezés kialakítása úgy hogy az a jogalkotási a vezetői munkát egyértelműen mérhetővé és megítélhetővé tegye, miközben nem sérti demokráciát és kormányzóképességet. Ezáltal ezek a törvények, segítik a vezetés a jogalkotás megítélését és a vezetést, a jogalkotást jobb munkára ösztönzik. Továbbá ezáltal nő, erősödik a jogegyenlőség. A jogegyenlőség ezen a módón is összefügg a jobb működéssel.

A kiváltságos jog és jogegyenlőtlenség. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.

03. A törvény, a jog előtt minden embernek egyenlőnek kell lenni. Jogegyenlőségnek és jogorvoslati egyenlőségnek kell lenni. Nem lehet kiváltságos jog. A másnak ártást (mellesleg, a másnak hasznosságot) kell megítélni függetlenül az egyén pozíciójától, vagyonától, származástól, egyéb tulajdonságaitól. A szabályok, cselekvésekre, tevékenységekre, szabályozandó területekre, közösségtípusokra vonatkoznak, bárki is lép be ezekbe, a minden belépőre egyaránt vonatkoznak.

5. Az előzőkkel összefüggésben a jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. A jogot és a jogorvoslatot minden állampolgár, szegény, iskolázatlan, gazdag, iskolázott, stb., könnyen és egyenlő mértékben tudja érvényesíteni. A jog előtt nemcsak minden állampolgárnak kell egyenlőnek lenni, de az egyszerű állampolgárnak, elméletileg és gyakorlatilag egyenlőnek kell lenni bármilyen közösséggel, vállalattal, és az állammal szemben is.

Elmélkedés a jogegyenlőségről.

Persze a jogegyenlőség és jogorvoslati egyenlőség szorosan összefügg, hiszen akinek korlátozott a jogorvoslata, ő kevesebb joggal rendelkezik, én mégis praktikus okokból külön, más fejezetben tárgyalom a jogorvoslati egyenlőséget, pontosabban a jogorvoslati egyenlőtlenséget.

A leggyakoribb érv: jogegyenlőség van, mert mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Vagy: jelenleg nincs kiváltságos, kivételező jog mert mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények. Ez jól hangzik de valójában nem igaz.

Először is azt kell látni, hogy törvények döntő többsége csoportokra vonatkozik, tehát nem mindenkire vonatkoznak a törvények. A példákat megint KRESZ-ből veszem.  Ha van egy behajtani tilos tábla, az mondjuk minden autóra érvényes. Megjegyezném gyalogosokra nem érvényes. Viszont ha egy teherautóval behajtani tilos tábla van akkor az már csak bizonyos csoportra vonatkozik. Rengeteg ilyen jellegű törvény szabály van.

Továbbá képzeljük el, hogy a KRESZ elfogult akar lenni gazdagokkal és a vezető politikusokkal. Ekkor az egyik variáció, ha kijelenti: minden szabály mindenkire vonatkozik kivéve az egymilliárdnál nagyobb jövedelműeket és a parlamenti képviselőket. Ezekre az emberekre más szabályok vonatkoznak, és határozza meg ezeket a szabályokat. Ez a stílus rabszolgatartó rendszerben és feudalizmusban volt divatban. A jelenlegi rendszerben ennél trükkösebb, rejtettebb megoldások vannak.

A nyilvánvaló, kinyilatkozott kiváltságnál, ravaszabb megoldás, ha sok megállni tilos, behajtani tilos, sebességkorlátozás, stb. tábla mellé ki van téve: kivéve a 2000 kcm feletti, illetve állami személyautókat. Mivel általában a gazdagoknak van 2000 köbcenti feletti személyautójuk így ez a megoldás gazdagoknak ill. a parlamenti képviselőknek, kedvez. Nemcsak nekik, de ők nagyobb arányban esnek bele a kiváltságba.

Vagy, amit jelenleg is tapasztalhatunk, a vezetők közlekedésre más szabályok vonatkoznak, ők rendőrautók kíséretében túlléphetik a sebességet, és más szabályokat.

Még ravaszabb megoldás, ha a gazdagok, ill. a politikusok lakóhelyének környékén, az (elit környékeken) kevesebb a megállni tilos, nagyobb sebességgel lehet haladni, stb. Vagy pl. a miniszter szokásos útvonalán jobbak az utak kedvezően, vannak beállítva lámpák stb.. Ezzel csak azt szerettem volna példázni, hogy még az olyan látszólag egyenlőséget bíró jogterülettel, mint a KRESZ is lehet variálni, indirekt módokon létre lehet hozni kiváltságokat, egyenlőtlenséget. Más jogterületen ennél nagyobb trükközési lehetőségek vannak. Ugyanakkor a fenti módszerek mellett ki lehet jelenteni: kérem jogegyenlőség, van, mert mindenkire egyformán vonatkozik a jog, ebben az esetben a KRESZ.

A problémát egy másik egyszerűbb hasonlattal is megvilágítanám: mondjuk az olimpián az odaérkező versenyzőknek, kijelentenék, hogy egyetlen szám lesz, a súlylökés, vagyis mindenkire a súlylökés szabályai érvényesek. A tiltakozásokra pedig azt felelnék: miért lenne ez igazságtalan, hát mindenkire ugyanazok a szabályok és feltételek érvényesek, nem?  Minden törvényre ki lehet jelenteni, főleg ha az ravaszul van megfogalmazva: ez mindenkire egyformán érvényes.

A fenti KRESZ példákban engedményekről volt szó. A kiváltság azonban úgy is megjelenhet, hogy vezetés, vezetőréteg (hatalmasok, gazdagok) károkozása túl enyhén a népréteg károkozása ehhez képest túl szigorúan van megítélve.

Kiváltságos jog meghatározása. egyes csoportok vonatkozásában következetesen és általában a kiváltságok nagyobbak az elmarasztalások kisebbek mint a többségnél.

Kiváltságos kivételező jog persze nemcsak a gazdagok hatalommal bírók (vezetés) vonatkozásában jelenhet meg, hanem különböző emberek csoportok vonatkozásában. Történelmileg mégis az a leggyakoribb, és legáltalánosabb hogy gazdagok és hatalmasok vonatkozásában jelenik meg. Én is ezt értem kiváltságos jognak mikor a kiváltságok a hatalmasok és gazdagok (a vezetés) vonatkozásában jelennek meg.

A kiváltság megjelenhet úgy, hogy a vezetésnek a néprétegnél több kiváltsága van, de úgyis hogy a népréteg el van nyomva, nincsenek meg az alapvető jogai. A kiváltságos jog másik oldala (nem másik része) az elnyomó jog. Az elnyomó jog mai megjelenése az aránytalan és igazságtalan érvényesülés.

 Két tendenciát kell látnunk. Egyrészt a kiváltságos és az elnyomó jog valóban csökkent történelmi távlatokban, másrészt viszont közel sem annyira, mint ahogy ezt beállítják. A másik tendencia tehát a nyílt vállalásból az elrejtés irányába haladt.  Jelenleg valóban igen jól el van rejtve az elnyomó jog, azonban a hatalmas és igazságtalan hierarchiából mégis csak az derül ki, hogy létezik.

A kiváltságos jog persze összefügg a demokrácia problémájával. Ha a hatalom nincs korlátozva nincs a kívülről ellenőrizve, önirányítás történik akkor nyilván az saját érdekeit érvényesíti a jogalkotásban. Ez azonban egy másik rendszertényezőben már értékelve volt. Ebben a rendszertényezőben ennél konkrétabb a joghoz közvetlenül kapcsolódó elemeket, vonatkozásokat tárgyalnák meg.

A korábbi korokban a vezetőréteg és az állam alig különült el egymástól jogi értelemben. Én vagyok az állam – mondta a király. Az újkori rendszerekben az állam és a vezető (vezetőréteg) mint magánember egyre inkább szétválik legalábbis jogi értelemben. Ezért a jelenlegi rendszerben két részre kell bontani a kérdést: az állam kiváltságai az állampolgárral szemben, ill. általában a vezető (hatalommal és vagyonnal rendelkező vezetőréteg) kiváltsága az egyszerű állampolgárral ( a népréteggel) szemben.

 A jogegyenlőtlenség másik része a jogorvoslati egyenlőtlenség, a kettő nyilván szorosan összefügg, én azonban az áttekinthetőség miatt külön tárgyalom a kettőt. A kiváltságos jog elsősorban a jogalkotást, a jog szövegezését érint, a jogorvoslati egyenlőtlenség a jogalkalmazást ill. az eljárási jogot érinti.

Először nézzük az állammal való egyenlőséget. Egy magánember jelenleg az államot ugyanazokért és ugyanolyan eséllyel perelheti, mint egy másik magánembert? Nem. Ha egy magánember az állammal kerül nézeteltérésbe, érdekkülönbségbe akkor ugyanakkora esélye van mintha egy másik magánemberrel kerülne ilyen viszonyba? Nem. Pl., ha egy magánember tarozik az államnak és egy magánembernek is, akkor biztos, hogy először az állami tartozást fogják behajtani, és ha esetleg marad valamennyi, akkor jöhet a magánszemély függetlenül attól, hogy melyik mikor és hogyan keletkezett. Egy magánember megsért egy másik magánembert, vagy megsért egy állami alkalmazottat, mondjuk egy rendőrt, nyilván más következménye lesz. Ha egy magánember megfenyeget egy másik magánembert, mondjuk azzal, hogy felrobbantja a lakását, akkor csak a rendőrség vonogatja a vállát. Egészen más a helyzet ha ez az ember azzal fenyegetődzik hogy egy minisztérium előtt bombát robbant. Az állam esetleges fenyegetése, az állam elleni szervezkedés komoly büntetést von maga után. Ha az állam hibázik, mondjuk egy rossz eljárás, vagy rossz törvény alapján kárt okoz, akkor a magánembernek ugyanakkora esélye van a kártérítésre, mintha magánember okozta volna ezt a kárt? Nem. Pl. Pár százezer forintot, ítélnek meg annak, akit két évig jogtalanul fogva tartanak. Ugyanezért, jogtalan fogvatatásért, mekkora büntetést kapna egy magánember? Itt megint igen hosszasan lehetne sorolni a példákat. Ha az állami, hivatali tévedés ill. visszaélés történik akkor egy hatalmas tortúra abból szabadulni, ha egyáltalán sikerül, viszont anyagi vagy erkölcsi kárpótlás nincs.

Mindebből persze nem azt a következtetést kell levonni, hogy ezek után az államnak is lehessen tartozni, az államot is lehessen sértegetni, fenyegetni hanem azt hogy a magánembert se lehessen, az elbírálásnak közelíteni kell egymáshoz. Továbbá fokozni kell az állam beperelhetőségének a lehetőségét, ill. a jogorvoslat igazságosságát. Az állam és magánember közti különbség közvetve és részben nem más, mint a vezetés és a magánember közötti különbség. Az állam kiváltságai részben a vezetők kiváltságai.

Ugyanakkor azt is tapasztalhatjuk, hogy a nagyobb cégek jogi szempontból gyakorlatilag előnyt élveznek az átlagos állampolgárral szemben. Erről még szó lesz, azt azonban megjegyezhetjük, hogy a nagyobb cégek kiváltságai részben a gazdag emberek kiváltságai.

A kiváltságos jog másik fele a népréteg modern elnyomása.

Kétségtelen hogy kinyilvánított elnyomás jelenleg nincs, ahogy kinyilvánított kiváltság sincs. Ettől még létezhet trükkös rejtett formában a népréteget hátrányosan megkülönböztető jog. Kétségkívül hogy a népréteget hátrányosan megkülönböztető jog abszolút mértékben is jelentősen csökkent a jelenlegi rendszerben jóval kevesebb van mint a korábbi rendszerekben. Ráadásul, ami van az is rejtett trükkös formában van, úgyhogy nem könnyű ilyen jogot konkrétan találni. Megint csak ez az érv, de kétségtelen, hogy ameddig igazságtalan és aránytalan a hatalmi vagyoni hierarchia addig kell lennie népréteget hátrányosan megkülönböztető jognak. Az a probléma hogy ezeket már más rendszertényezőben felsoroltam most nem akarom magam ismételni. Kétségtelen hogy vannak olyan jogterületek ahol a vétséghez képest túl szigorúak a büntetések. Ilyenek pl. az egyes közlekedési büntetések. Ezeket azonban és nem a kiváltságos jog kategóriájába helyezem hanem a az összemosó jog kategóriájába. A kiváltságos jog és az összemosó jog sok szempontból nagyon is hasonló. Az összemosó jog az amikor a jogalkotó összemosolyog a bűnözővel a becsületes állampolgár háta mögött. Erről később még szó lesz.

 Itt már rátérünk a másik jogegyenlőtlenségi kategóriára: a szabályozatlan, aránytalan ( túl enyhe) vezetői felelősségre.

Az előző fejezetben is erről volt szó.  E fejezetrész kiegészíti az előző fejezetet.

Az tapasztaljuk hogy a különböző vezetések rossz döntéseikkel (törvények, intézkedések, eljárások, stb.) hatalmas károkat okoznak az országnak, a népnek, mégis általában szinte büntetlenül megússzák ezt a károkozást. Legrosszabb esetben ( néha esetleg) leváltják kárt okozó vezetőket. Nyilvánvalóan itt is a kiváltságos joggal állunk szembe, hiszen a vezetés esetében a károkozás (jóval nagyobb) nem arányos (jóval kisebb) a büntetéssel. Másképpen mondhatjuk, hogy a vezetői felelősség nem arányos a szankcionálással. Ugyanakkor a vezetők jövedelme nem arányos a vezetői felelősséggel. Másodsorban tehát a szankció nem arányos a jövedelemmel.

Ezt az aránytalanságot általában az irányíthatósággal szokták indokolni. Vagyis ha állandóan ott lóg a Demoklész kardja a vezető feje felett akkor képtelen irányítani. Kétségtelen ebben van némi igazság, a vezetői „tévedéseket” valamivel enyhébben kell megítélni, de ennyivel? Ha egy átlagos állampolgár mondjuk  tízmillió forint kárt okoz az országnak akkor azt ki kell fizetnie, vagy másképp bűnhődik. Ha egy vezető tízmillió forintos kárt okoz akkor mondjuk ennek legalább a felét be kellene számítani mint károkozást. Jelenleg az esetek többségében a rossz döntésből számított károkozásnak szinte semmi következménye nincs.

A másik ellenérv, hogy valójában a vezető nem is okoz kárt, csak az ellenségei húzzák rá a vizes lepedőt. Ezen logika mentén eljuthatunk oda, hogy a károkozások objektívan nem állapíthatók meg, vagyis az igazságszolgáltatás fölösleges.

A harmadik ellenérv hogy rossz vezetőt majd a választók megbüntetik, azzal hogy nem választják meg. Ez egyrészt nem biztos, hogy bekövetkezik. Másrészt egy milliárdos károkozáshoz képest ez túl enyhe büntetés.

A negyedik ellenérv hogy most is van lehetőség a vezető polgárjogi, vagy büntetőjogi felelősségvonására. Éppen arról beszélek, hogy jelenleg az lehetőség erősen korlátozott. Ha a vezető nem csinál törvényszegést, illetve az nem bizonyítható akkor a rossz döntésével büntetlenül okozhat milliárdos károkat. Sőt közvetve az egészségügyön, keresztül okozhatja emberek szenvedését, halálát. Továbbá a közvetve okozhatja a munkanélküliséget, Továbbá a rendőrségen keresztül okozhatja ártatlan emberek megverését, büntetését. A háború kezdeményezése, ill. abban való részvétel, pedig a saját katonák halálán, túl, ártatlan emberek halálát, szenvedést okozza, és a saját népnek is árt. És így tovább hosszasan lehetne sorolni. És akkor még nem beszéltem azokról a nehezen kimutatható, de hatalmas károkról, mint a lehetségesnél lassabb fejlődés.

Valójában a károkozások előbb-utóbb objektívan megállapíthatók és ez alól a vezetői döntések sem kivételek. Rendszerint utólagosan lehetne és kellene vizsgálni a károkozás nagyságát, a konkrét és közvetett felelőst, a szándékosságot, a gondatlanságot, a kényszerhelyzetet, az önhibát, enyhítő és súlyosbító körülményeket, mindent, amit az igazság kiderítésénél vizsgálni kell. Utólagosan mikor már megtörtént a károkozás, mi értelme van? Minden károkozást, bűntettet utólagosan vizsgálnak, mert előre nem látható. Az értelme pedig többszörös: egyrészt nagyobb becsületességre, odafigyelésre készteti a döntéshozót, ha az tudja, hogy rossz döntéseinek következménye lesz. Másrészt a kártevő elnyeri a méltó büntetését, és ráadásul nem kerülhet további károkozó helyzetbe. Tehát meg kell valósítani az utólagos vezető felelősségre vonást.

Egy példával illusztrálnám a problémát. A sport folyamatosan fejlődik, ugyanakkor a bíráskodás (ahol ennek jelentősége van) változatlanul gyenge színvonalú és elfogult. Ennek több oka van. Az egyik ok a bírók objektív kiválasztásának hiánya. A másik ok a szabályok sokértelműsége, kijátszhatósága. A harmadik nem kevésbé lényeges ok az hogy a rossz bíráskodást, rendszerint nem követ semmiféle szankció. Ha minden mérkőzést utólag lejátszanának a bíróknak, és rámutatnának: látja itt és itt tévedett ezért ez és ez a szankció jár, akkor ez magasabb színvonalú bíráskodást alakítana ki. Ez a példázat arra is rámutat nem csak az emberekkel, van a baj, hanem a rendszerrel.

A jelenlegi gyakorlat az, hogy rendszerint a beosztott, vagy a kisfőnök „bűnhődik” a felsőbb vezető bántatlan marad, pedig a tetemes fizetését éppen a mindenre kiterjedő felelősség miatt kapja. Jelenleg általában minél magasabb beosztásban van valaki, (minél komolyabb és több döntést hoz), annál kisebb mértékben kell viszonylagosan vállalnia a felelősséget rossz döntéseiért. Valójában  általában a  hibás vezetői döntésért  több vezető is felelős, nem egy mint a jelenlegi gyakorlat: találjunk valakit aztán el van intézve. Hibás a konkrét döntéshozó, de hibás a mellette és felette álló vezetés, aki asszisztált (hagyta, segítette) ehhez a hibához. Tehát a büntetésnek is arányosan megosztottnak kell lennie.

Ténylegesen arról van szó, hogy a jog egyoldalúan hiányos (kivételező, kiváltságos) ebből a szempontból. Nincsenek kidolgozva azok a vizsgálati (többnyire értelemszerűen utólagos) és szankcionálási módok melyek a vezetők döntéseire vonatkoznának. A vezetői felelősség nincs kellőképen szabályozva.

A tényleges demokráciában remélhetőleg nem személyek, hanem testületek fognak dönteni, de a lényegen ez nem változtat, a vezetők döntését a jelenleginél pontosabban és szigorúbban kell kivizsgálni és adott esetben szankcionálni.

A jog jelenlegi feladata: a hibás vezetői döntések precíz a károkozás arányával arányos jogi szabályozása és esetleges szankciója.

Nyilván hogy a jognak nagy körültekintéssel kell eljárnia. Akkor azonban mikor egy tetemes kár éri  az országot, népréteget, bárkit, a bizonyíthatóan hibás döntés következtében akkor a hibás döntés meghozóját pl. részleges anyagi kártérítésre, leváltásra, stb. lehet  kötelezni.

Még egy fontos megjegyzés. Tulajdonképpen már most is van ilyen jog és bíráskodás, gondoljuk pl. az ilyen jellegű nemzetközi bíróságokra (Hága, stb.) mindez két dolgot bizonyít. Egyfelől azt, hogy létre lehet ilyen jogot hozni. Másrészt, hogy ez a rendszer mennyire álszent, igazságtalan. Hiszen a károkozó vezetők talán 1% kerül ide, és mindig azok, akik a rendszer ellenfelei, ellenségei. Azokkal keményen leszámol a rendszer. Ez azt is bizonyítja, hogy valóban beszélhetünk egy viszonylag egységes államkapitalista rendszerről, hiszen a rendszernek vannak bíróságai.

Végezetül vonjuk le a végkövetkeztetést. Amíg nem lesz komoly a károkozással arányos vezető felelősség megállapítás és büntetés (jelenleg nincs) addig a rendszer színvonala, fejlettsége nem növekedhet. Addig viszont nem lesz komoly, igazságossághoz közeli vezetői felelősségi jog amíg, a vezetés önszabályozása, önellenőrzése van. Ezt pedig csak a közvetlen demokrácia képes megszüntetni.

A beszűkített csalás, mint kiváltságos jog.

A gazdasági fejezetekben az igazságtalan jövedelemelosztás, a munka nélkül szerzett jövedelmek kapcsán már szó volt erről a témáról. Csalást követ el aki félrevezetés eszközével haszonszerzés céljából kárt okoz másnak. A gazdaságban az üzleti életben a fentiek szerint sokkal több csalás történik, mint az vizsgálva vagy szankcionálva lenne. Pl. egy hazug reklám is csalás, mert megvalósul benne a három feltétel: félrevezetés, haszonszerzés károkozás. A tisztességetlen haszon során és is megvalósul a három feltétel. A cseles, vagy kényszerszerződések szintén megvalósítják. A pénzügyi manőverek, spekulációk szintén megvalósítják az említett feltételeket, és még lehetne sorolni.

Beszűkített és ellentmondásos a jog: itt és itt bünteti a csalást, ott és amott megengedi, sőt olyan szabályrendszert alakít ki, hagy jóvá (pl. pénzkereskedelem) melyben eleve a csalás az érvényesülési eszköz. Nemcsak az üzleti életben hanem a politikában is gyakran megvalósul a büntetlen csalás. Csalásnak nevezhető egy betartatlan választási ígéret, hiszen a három feltétel (félrevezetés, károkozás, haszonszerzés) megvalósul. Megvalósulhat a csalás egy vezetői trükk, hazugság nyomán is. Megvalósulhat csalás egyes hibás vezetői döntések során is, tehát ez a joghiba kapcsolódik a vezetői felelősség szabályozatlanságához. Csalás büntette pl. egy felelőtlen választási ígéret is. Érdekes módón és ez a példákból is kiderül a csalás pont azokon a területeken van beszűkítve, alulszabályozva ahol a vezetés, vezetőréteg ( gazdasági irányítói nagytőkések, vagyonos emberek, a politikusok, stb.) érintettek lennének. Mi ez, ha nem kiváltságos (egyoldalú, kivételező) jog?

A feladat tehát a csalás következetes kiterjesztése minden területre olyan területekre is ahol az a vezetést ( hatalmasokat, gazdagokat) is érinti.

Az érvényesülési jog hiánya is kiváltságos jog.

A tényleges demokráciában létre kell jönnie következőnek. A bíróság X állami vezetőt elmarasztalja ( pl. károkozás, helytelen rendelkezés, hivatali visszaélés, stb. miatt) és büntetésként elrendeli az azonnali leváltását ill., mondjuk 5 évig eltiltja az állami vezetéstől ( pozícióba jutástól). A tényleges demokráciában, viszonylag gyakoriak lesznek az ehhez hasonló büntetések és olyan perek melyek tárgya az adott egyén vezetői pozíciójának megkérdőjelezése. Jelenleg nincsenek ilyen perek és büntetések. Miért nincsenek?

Ha lesznek ilyen perek és büntetések, akkor majd beszélhetünk az érvényesülési jog megjelenéséről. Ha lesznek ilyen perek és büntetések, akkor beszélhetünk majd a bírói hatalomról, mint független hatalmi egységről.

A protekció és korrupció elhanyagolt kezelése.

Hozzá kell tenni ez joghiba az előzőkhöz képest igen csekély. Az előző joghibákkal az igazságszolgáltatás és a közvélemény egyáltalán nem foglakozik a korrupcióval, kevésbé a protekcióval legalább foglakozik. Itt legalább történnek vizsgálatok és szankciók. Ehhez hozzátehetjük, hogy az előző joghibák miatt sokkal nagyobb károkozások képződnek, mint a korrupció miatt. Mégsem maradhat ki a felsorolásból, mert százalékosan igen alacsony a felderítettség és a büntetési kvóták is aránytalanul enyhe szinten vannak megállapítva. Nyilván, hogy ez az elhanyagoltság, alulszabályozottság is egy tendenciózus joghiba eredménye.

A protekcióhoz, korrupcióhoz még hozzá kell tenni a következőt. A rendszerből eredően, a vezetésen belül igen nagy a különböző legális és illegális összefonódások, szövetségek, hatalmi harcok suba alatti összejátszások lehetősége. Nagy a hatalmi befolyás, a vélt vagy valós kiszolgáltatottság. Mindez természetesen növeli a protekció és a korrupció arányát és ezek nem kimondottan joghibák, hanem rendszerhibák. Az említett rendszerhibák hozzájárulnak a kiváltságos jog burjánzásához.

Az eddig felsoroltak inkább rejtett kiváltságos jogok, vannak azonban nyilvánvalóbb kiváltságos jogok is.  

Néhány tipikus, nyilvánvaló kiváltságos jog: a mentelmi jog, a képviselők, kormánytagok jövedelme (a képviselők jogállása, a köztisztviselők jogállása, stb.).

Magyarországon meglehetősen sűrűn találkozunk a direkt kiváltságos joggal. Pl. gondoljunk arra az esetre hogy a képviselők csak úgy zsebbe szinte minden elszámolás, adózás nélkül kapnak milliókat az állítólagos költségeikre. Ilyen adózatlan jövedelmet kizárólag a legfelső vezetők, pontosabban a „honatyák” kapnak. Szerintem a kiváltságos jog csak töredéke jelenik meg a nyilvánosság előtt. A probléma egyébként összefüggésben van a demokrácia ezen problémájával: a vezetés önirányítása, önellenőrzése.

A nyilvánvaló kiváltságos jogok mellet azért szép számmal akadnak az elején  a KRESZ példában említetthez hasonló trükkös rejtett kiváltságos jogok, megoldások. Ezek leleplezése kétségtelenül nem főleg a jog feladata, hanem inkább a közszolgálati média ill. a média feladata. A jog azonban annyit tehet hogy a minimálisra szorítja, a visszaélések lehetőségét.

 A szabályozatlan érvényesülés (érdemtelen jövedelem és pozíció) is részben kiváltságos jognak minősül. Nem részletezem, azt hiszem az összefüggés nyilvánvaló. Így kerül ebbe a rendszertényezőbe a korábban megállapított általános feladat: egy olyan érvényesülési jog kialakítása, amely legalább megpróbálja szabályoznia az igazságos hatalmi és vagyoni hierarchiát.

Ismétlés az alapvető jogelvekből.

A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.

4/i.  A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást.  Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük. Viszont „az összevont károkozást kell nézni” alapvető jogelve természetesen itt is érvényes.

A fenti jogelvek nélkül nincs jogállam, igazságos társadalom. És mivel ezen jogelvek nem valósulnak meg, és mivel ezen jogelvek egy bizonyos rétegre, elsősorban a vezetőkre érvényesek, kijelenhetjük, hogy  nincs jogegyenlőség. Ha majd a fenti jogelvek érvényesülnek, és mindenkire vonatkoznak, a vezetőkre is, akkor beszélhetünk majd jogegyenlőségről és jogállamról.  

A feladatok.

A kiváltságos jog csökkentése, megszüntetése, mint az előzőkből kiderült a következő feladatokat igényli: az igazságos érvényesülési jog megalkotása egységes jogi rendszerbe szervezése. Pl. a hasznos alkotó munka mérése és annak jövedelmi, megbecsülése. A nyilvánvaló kiváltságos jogok megszüntetése, a rejtet kiváltságos jogok feltárása és csökkentése. A protekció és korrupció még élesebb vizsgálata és erősebb büntetése. A csalás bűntettének kiterjesztése minden területre. Csak azt kell vizsgálni, hogy a csalás feltételei megvalósulnak vagy sem.

Előző fejezetben megállapított feladatok.

Következetesen a vezetőkre is ki kell terjeszteni a társadalmi, összesített károkozás elvét és gyakorlatát.

A fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.

A vezetői vállalásokról szóló törvény, a vezető felelősségről szóló törvény, kialakítása ill. statisztikai adatok változására alapuló törvénykezés kialakítása úgy hogy az a jogalkotási a vezetői munkát egyértelműen mérhetővé és megítélhetővé tegye, miközben nem sérti demokráciát és kormányzóképességet. Ezáltal ezek a törvények, segítik a vezetés a jogalkotás megítélését és a vezetést, a jogalkotást jobb munkára ösztönzik. Továbbá ezáltal nő, erősödik a jogegyenlőség. A jogegyenlőség ezen a módón is összefügg a jobb működéssel.

Visszatérve.

A vezetői felelősség, a hibás döntésekből eredő károkozás pontos, jogszerű, igazságos szabályozása (vizsgálata, szankcionálása, stb.). Egy a károkozással arányos (de annak kétharmadánál, nem enyhébben ítélő) vezető felelősséget és azt büntető jog létrehozása. Ez a jog, mint minden jog az utólagos vizsgálatot és eljárást is ismeri. Ez a jog, mint minden demokratikus jog nem kivételez, a károkozás, ártás nagyságából indul ki. Az állami vezető működését vizsgáló perek és vezetői pozíciótól eltiltó büntetések.

Az állam, a vezetés sikeres beperelhetőségének a növelése.

A fentieket erősítő törvények meghozatala. A kiváltságos jog kiszűrése visszamenőleg is. Ha olyan jogszabályt találnak mely a fenti elvekkel, feladatokkal ütközik, akkor azt ki kell iktatni vagy meg kell változtatni.

E tanulmányban több 4-5 elmélkedés szól arról, hogy valójában kinek, (a vezetőnek, az állampolgárnak) mekkora a felelőssége. Akár ezen elmélkedések alapján is meg lehet hozni a vezetők felelősségéről, jutalmazásáról, büntetésről szóló törvényt. Az biztos hogy a jelenlegi rossz.

Az államnak a lehető legteljesebb legnagyobb, legteljesebb automatikus intézkedésre kell törekedni, bármilyen állampolgári jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, vagy kötelezettségről van szó.

Mindezek feladatok ellátására egy külön független demokratikus tudományos testület (vezetésrész) szükséges.

Ha mindez nagyrészt megvalósul (feltehetőleg a tényleges demokráciában) akkor elmondhatjuk, hogy a jog elérte ebből a szempontból a tényleges demokrácia követelményeit.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése. Történelmileg a kiváltságos jog (vezetés kiváltságai, nép hátrányos megkülönböztetése) nagysága, mint a viszonylagos jogegyenlőség szükségszerűen nagyjából azonos ütemben fejlődött a demokrácia szintjével.

A korábbi rendszerekben a rabszolgatartó, feudalizmus, a nyilvánvaló, direkt kiváltságok sokasága illette meg az uralkodót, az uralkodó osztályt. Ez kétségtelenül jelentősen csökkent, az idők során. A kevésbé nyilvánvaló kiváltságok (vezetés felelőtlensége, beszűkített csalás stb.) már kevésbé csökkentek.. Kétségtelen hogy az egy viszonylagos ugrás volt, amikor a klasszikus kapitalizmusban egyre inkább megkérdőjelezték, és csökkentették a nyilvánvaló kiváltságokat.

Ugyanakkor a nyilvánvaló és kinyilatkoztatott kiváltságok megszüntetése, mint az a korábbi okfejtésből kiderül nem jelent önmagában jogegyenlőséget. A kiváltságos jog megszűnése és a jogegyenlőség akkor jön majd létre, ha a fenti feladatok teljesítve lesznek.

E rendszertényező fontosságát értékét nem is olyan könnyű eldönteni. A következők növelik a fontosságát. Történelmileg, lényegében a kiváltságos jog, az, ami biztosította a diktatúrát, az óriási hatalmi, vagyoni különbségeket.

Ami viszont csökkenti a fontosságát, az hogy jelenleg már jóval kisebbek a nyilvánvaló kiváltságok, tehát a jövő szempontjából csökkentek a feladatok. Továbbá az is csökkenti a fontosságát, hogy e problémakör és feladatok erős átfedésben vannak más rendszertényezővel. Lényegében a következő rendszertényező a jogorvoslati egyenlőség ugyanerről a témáról szól. Lényegében a kiváltságos jog megszüntetése és a jogorvoslati egyenlőség összesítve adja ki a jogegyenlőséget.

Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,5%, jelenlegi kínai szocializmus 2,7%. Amennyiben az felsorolt feladatok megvalósulnak (valószínűleg megvalósulnak) a jövő demokratikus rendszerében a kiváltságos jog jelentősen csökken és ez 3,5%-ot ér.

Az állam automatikus intézkedése. A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normális jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség.  Elméleti rendszertényező.

05. Mindenkinek, minden esetben igazságot kell szolgáltatni, az államnak kell igazságot szolgáltatni, amennyiben jogi kérdésről van szó. Az államnak (bizonyos határ felett), akkor is igazságot kell szolgáltatni, ha azért az igazságért az egyének nem tudnak, vagy nem akarnak tenni.

A károsítók természetesen nem akarnak.  A károsítottak akarata pedig azért nem számít bizonyos határ felett, mert a károsító másokra, a társdalomra is veszélyes.

Néhány ismételt kiegészítés az állam és a jog viszonyához.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Mit jelent a sokat emlegetett arányos, igazságos jövedelmi (vagyoni) hierarchia? Igazságtalan a jövedelemelosztás (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha (pl. egy ezres) jövedelmi skálán nem kerül szinte minden ember (emberek 95%-a) a hasznos munkájának megfelelő helyére. (Ettől még skála lehet normális (arányos), lehet túlságosan széthúzott, vagy netán túl szűk.)

Aránytalan a jövedelemelosztás, (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha ezen a jövedelemi skálán szinte minden ember a megérdemelt helyére kerül, de skála túlságosan széthúzott, (egyes részei széthúzottak) túl nagyok a különbségek, netán a skála túl szűk. Természetes amennyiben aránytalan az elosztás annyiban igazságtalan is.

Ugyanez vonatkozik a hatalmi hierarchiára is.

Az államkapitalizmusban aránytalan és igazságtalan (vagyis duplán igazságtalan) a hatalmi elosztás, a jövedelemelosztás és egyben a vagyonelosztás, az életszínvonal-elosztás.

A brezsnyevi szocializmusban igazságtalan és aránytalan volt a hatalmi elosztás,  A jövedelmi elosztás  kevésbé volt aránytalan ( kissé szűk volt a skála),  de igazságtalan volt.

A korrupció lényege az, hogy a tisztviselő (általában az állami tisztviselő, vezető)  a zsebbe kapott  egymillióért  hajlandó akár  ezermilliós kárt okozni a lakosságnak, a közösségnek. Nem az egymillió itt a lényeg, hanem az ezermillió. És mivel ez a károkozás nincs szankcionálva, kockázat nélkül, teheti ezt meg.   Azért a másvilági jutalma nem marad el.

Másik példázat: nem az a nagy baj, hogy kincstárőr néha zsebre tesz egy kis pénzt, az a nagy baj, hogy egy kis pénzért nyitva hagyja a kincstár ajtaját azoknak rablóknak, akik kifosszák az egész kincstárt. Ráadásul ezek vagyonhoz és hatalomhoz jutott rablók meg is védik a kincstárőrt.

Nincs olyan, hogy jó törvény. Legfeljebb éppen most jó törvény van. Ugyanis a törvények is elavulnak. Illetve a fejlődés hogy jónál is lehet jobbat csinálni. Nincs olyan, hogy jó autó, jó repülő, stb., csak éppen most jó autó, repülő, stb. van.

A jövő rendszerfejlődése, a törvényjavaslatokon, ill. új törvények, törvénymódosításokon keresztül történik. A jónál is van jobb. Aki azt mondja jók a törvények az leállítja fejlődést. Bármilyen probléma van (márpedig az van) az első lépések egyike: törvényjavaslat a módosításra, vagy új törvényre.

Az állam feladta és felelőssége, hogy jogalkotás és jogalkalmazás magas szintű legyen. Csak az állam által hozott törvények, legitimek. Az állam nép által közösen kialakított szervezet, legalábbis annak kellene lennie. Az állam elsődleges feladata nép, a lakosság, a többség szolgálata, legalábbis annak kellene lenni. Mert sajnos él még a korábbi állam is: az uralkodó osztályt védő állam.

Mindjárt fogalmazzuk meg az alapelvet és egyben a feladatot.

Az államnak a lehető legteljesebb legnagyobb, legteljesebb automatikus intézkedésre kell törekedni, bármilyen állampolgári jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, vagy kötelezettségről van szó.

Ez az alapelv, feladat érinti az adózást, a szociális rendszert, a nyugdíjrendszert, a jogrendszert, és más alrendszereket, rendszertényezőket.  Ez egy olyan általános feladat, amelyet sok feladatkörben az alapvető feladatok közé kellene tenni. Sajnos ez még ebben a tanulmányban sem valósul meg, kárpótlásul viszont itt van ez a külön fejezet.  A jövő fejlettebb rendszerében a fenti elv fog érvényesülni, az állam az automatikus intézkedése lehető legnagyobb lesz. Annak ellenére hogy a feladatok közül hiányzik az százalékokban mégis megjelenik a feladat teljesítése. Pl. az államkapitalizmus szociális alrendszere fejlettebb nagyobb értékű, mint a klasszikus kapitalizmus szociális rendszere, a brezsnyevi szocializmus szociális rendszere fejlettebb, mint az államkapitalizmus szociális rendszere.

Miért igaz, igazságos a fenti alapelv.

Kezdjük azzal a gondolattal, hogy az állampolgárnak önállónak öntevékenynek, talpraesettnek, társadalmi problémákat kell lennie, vagyis az nem jó ha az állam, tutyi-mutyi, csak a szakmájukhoz értő, korlátolt embereket állít elő.  Ez igaz, csak az kérdés, hogy a kényszerű állampolgári intézkedés ( nem automatikus állami intézkedés) valóban jó eszköz e erre.

Nézzük a két idevágó rendszer közötti különbséget.

Az automatikus állami intézkedés.   Az állam igen fejlett nyilvántartással (a számítógépek erre lehetőséget adnak) pontosan nyilvántartja az állampolgárok (állammal szembeni) jogérvényesítésének adatait, az állampolgárnak járó támogatások, ellátások (pl. a különböző nyugdíjazás kedvezményes általános, stb.) adatait, valamint az állampolgár kötelezettségeit (pl. az adókötelezettségét).  Erről időben értesíti az állampolgárt. Az állampolgár ezt leellenőrizheti és reagálhat erre. Az érdeklődő és okos állampolgár le is ellenőrzi és el is gondolkodik rajta, és ha szükséges reagál rá. A reakció lehet egyszerű jogorvoslat, ellenvetés, de lehet egy általános hiba feltárása, vagyis a törvénykezés módosítására tett javaslat. Sőt, ha támogatásról, jogérvényesítésről van szó akkor a reakció, lehet elutasítás: köszönöm de ezt nem kérem. (Tehát nincs kényszerhelyzet.) Tehát az automatikus állami intézkedés nem nevel önállótlan állampolgárokat. Sőt ha rendben van a jogorvoslati rendszer, ha rendben van a közvetlen demokrácia, akkor a jelenleginél önállóbb, hozzáértőbb állampolgárok nevelődnek.

A másik, a nem automatikus állami intézkedés rendszere.

Az állampolgár tart mindent nyilván. A rá vonatkozó aktuális jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, valamint kötelezettségéről értesíti az államot. Ezután ezt az állam leellenőrizni. Ahhoz hogy ezt az állam le tudja ellenőrizni, az államnak is pontos nyilvántartással kell rendelkeznie. Ha az állam nem képes a pontos leellenőrzésre, akkor az egész rendszer igazságtalan lesz. Ezután az állam reagál az állampolgár az állampolgár beadványára. Majd az állampolgár reagál az állam reagálására.

Nyilvánvaló hogy ez utóbbi rendszer tartalmaz egy fölösleges többlet lépést, tehát gazdaságtalan. Gazdaságtalan, vagy igazságtalan. Gazdaságtalan mert nemcsak az állam, de az állampolgár is, kényszerűen minden adatot gyűjtöget magáról, és állandóan figyel , mit mikor hogyan. Illetve utánajár, intézkedik beadványt készít, stb. és mindezzel rengeteg ideje energiája elveszik. Ráadásul, ha rossz a jogorvoslati, panasz javaslati rendszer akkor mindezt kiszolgáltatva, önállóságtól megfosztva teszi.  Tehát ez a második rendszer, adott esetben nemhogy növeli az önállóságot, de egyféle bedaráló gépezetként működik.

Vagy igazságtalan. Ugyanis ha az állampolgár nem az előzők szerint, ténykedik (gyűjtöget, figyel, bead, stb.) akkor nyilvánvalóan kárt szenved. Egyszerűen azért, mert nem kapja meg a neki járó jogokat, támogatásokat, ellátásokat. Sőt az állam (állami vezetés) az abszolút pofátlansággal ezt mondja: ha nem vallod be, és fizeted ki időben a kötelezettséged, akkor a törvény keze lecsap rád. Tehát az állam még arra sem veszi fáradtságot, hogy saját jogait érvényesítse. Felszólítás nélkül fizess haver, de ha késel, úgy is rájövünk, akkor ezért keményen megbüntetünk. Ez ugye legpofátlanabb zsaroló módszere.

Miért is nem képesek egyes állampolgárok adatokat gyűjtögetni, állandóan figyelni, beadványokkal (ráadásul igen bürokratikus agyonbonyolított beadványokról van szó) foglakozni. Itt megint jön a rosszindulatú állami vezetés feltételezése. Azért nem, mert az állampolgárok hanyagok, sőt el akarnak bliccelni valamit. Ezt csak az ostobább vezetők gondolják. Az elbliccelés eleve nem vonatkozhat a támogatásokra, ellátásokra, jogérvényesítésre, csak a kötelezettségek elmulasztására. Annak viszont áthárítása, dupla pofátlanság.

Valójában miért nem képesek az állampolgárok az adatgyűjtögetésre, az állandóan változó szabályok figyelésére, a beadványok elkészítésre, stb. Rövidebben miért nem képesek a saját jogaik érvényesítésére? Mert az orvos a mérnök a kőműves, stb. úgy gondolja, hogy az ő feladata elsősorban a saját munkájának a végzése, és nem más. Úgy gondolják az emberek, hogy saját maguk és  a társadalom számára is azzal válnak a leghasznosabbá, ha saját munkájukra koncentrálnak. És mindezt jól gondolják. Továbbá egyesek azért nem képesek, mert képességeik nem teszik ezt lehetővé, vagy éppen olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben ez nem lehetséges. Összességében nem állja meg a helyét ez az elgondolás: aki hanyag, aki figyelmetlen az megérdemli, hogy ráfaragjon. Már azért sem mert, ezek az emberek nem ártanak, nem ártottak másnak. A büntetés pedig csak a másnak ártóknak jár.

A nem automatikus állami intézkedés rendszerének valódi okai. Nyilvánvaló hogy ez rendszer sokkal gazdaságtalanabb és igazságtalanabb. De akkor miért alakítanak ki ilyen rendszert? Ezért hogy a saját munkájára koncentráló orvos, mérnök, kőműves, stb. valamint a rosszabb képességű, valamint a szegényebb emberek az átlagos és legalsó rétegben levő emberek károsodjanak. Vagyis megint a rendszer alapvető logikája érvényesül a túlzottan nagy és igazságtalan különbségek  logikája.

Azt gondolom, hogy mindezzel bizonyítottam a kezdeti elv, feladat igazságát, igazságosságát.

A jövő demokratikus rendszerében nem fordulhat elő, hogy valaki elfelejt valamit beadni, megtenni, vagy éppen hiányosan ad be, tesz valamit és ezért kár éri. A jövő állama kötelezően úgy fog működni, hogy minden állampolgárt illető jog, jogos igény, jogos anyagi pénzbeli igény nemcsak megilleti, de jár az állampolgárnak, kivéve, ha azt kifejezetten elutasítja. Ez pedig azt jelenti, hogy ezeket a jogokat, jogos igényeket, jogos anyagi, pénzbeli igényeket, az államnak kell pontosan nyilvántartania és biztosítani. Valamint azt jelenti, hogy ezek tisztán világosan megjelennek a lakosság előtt, a lakosság is tud róluk.

A jogok mellé mindig odateszik a kötelezettségeket. A diktatórikus rendszerek ezzel élnek vissza. Illetve megfogalmaznak különböző torz elveket. Pl. a jogoknak, és kötelezettségeknek egyenlőnek kell lenni. Jogod van hozzá, de csak akkor, ha teljesíted ezt és ezt, ezt és ezt, a kötelezettségedet. Egyszer csak azt veszi észre az állampolgár, hogy a kötelezettségei egyre nőnek a jogai csökkennek. Természetesen ezeket nem lehet abszolút számokban mérni, ezért is torzak. De ha már elvet kell megfogalmazni, akkor talán meg lehet fogalmaznia következőt. A jövő demokratikus rendszere arra törekszik, hogy az állampolgár jogai, jogos igényei sokasodjanak, a kötelezettségei csökkenjenek, a lehető legkevesebbek legyenek. (A jogokhoz tartozik a döntésekben való részvétel joga, vagyis a közvetlen demokrácia.)

Pontosabban arról van szó, hogy a jog, a törvények szükségszerűen rengeteg kötelességet tartalmaznak. A jog 90%-a nem más, mint állampolgári kötelesség. Ha már kötelesség, akkor az legyen szélesen limitált alternatívált. Amikor egy hatalom elkezd az állampolgári kötelességre hivatkozni, akkor lényegében arról van szó, hogy fel akar borítani bizonyos arányokat, pl.: tovább növekedjenek az állampolgári kötelességek és csökkenjenek az állampolgári jogok. Illetve ezzel együtt csökkenjenek a vezetés, az állam kötelességei, és növekedjenek a jogai. Ha már tendenciáról van szó, és jelen helyzet a kiindulás, akkor a vezetésnek inkább a vezetés, az állam kötelességeinek növeléséről, és az állampolgárok kötelességeinek csökkentéséről kellene beszélni.

Mi lesz így az állam erejével? Az állam ereje, irányítási képessége az erős, sok kötelezettségeiből fog eredni. Gyenge állam, ha az állam jogai és kötelezettségei is kevesek. Erős állam, ha vagy a jog, vagy a kötelezettség sok. Ellenben, az egyik (sok kötelezettség, kevés jog) demokratikusan erős állam, a másik (kevés kötelezettség, sok jog) diktatórikusan erős állam. Diktatúrára hajlamos állam, (részben diktatórikus), ha az állam az állampolgárhoz képest sok joggal és sok kötelezettséggel rendelkezik. A variációk közül tehát a legjobb, a kevés joggal, sok kötelezettséggel bíró állam, vezetés.

Persze mindez viszonylagos, és mindez egyfajta szellemiséget, törekvést jelent. Egyfajta szempont el, amit figyelembe kell venni.

Mi lesz így az állampolgár önállóságával, a társadalomfejlődéshez való hozzájárásával. Itt egy olyan folyamatnak kell kibontakozni, hogy az állampolgár egyre tisztességesebb, egyre törvénytisztelőbb, egyre közérdekübb legyen, és mindezt egyre inkább önkéntesen (ne kényszerből) tegye. Ha belegondolunk, akkor ezt a fenti elvek sokkal inkább generálják, mint a fenti elvekkel ellentétes elvek. Gondoljunk bele, mi történik ha: állam, vezetés erős jogok gyenge kötelezettségek, állampolgár gyenge jogok, erő kötelezettségek. Vagy: állam, vezetés, gyenge jogok erős kötelezettségek, állampolgár gyenge jogok erős kötelezettségek. Ez nem más, mint a demokratikus és diktatórikus rendszerek egyféle meghatározásai. Másfelől melyik rendszerben lesz nagyobb az önkéntes tisztesség, közérdekűség? Nyilván abban, ahol kisebb a kényszer.

Ugyanakkor az automatikus állami intézkedések nem hathatnak az elkapkodott felületes ítéletek, eljárások, ill. az állami uralom irányába.  

A mottó tehát: alaposság, gyorsaság, igazságosság, népszolgálat. Nyilvánvalóan az alaposság és a gyorsaság úgy jöhet össze, ha meglehetősen nagy erők (pénz, ember, eszköz) vannak biztosítva. Ugyanakkor persze szükség van az eljárásjogi garanciákra is.  Vagyis itt visszaköszön egy régi elv, cél, feladat: az állam, a vezetés munkájának részletes precíz szabályozása.

És bármilyen hihetetlen, de szükség van logikára és jó ötletekre is: hogyan lehet az alaposságot, gyorsaságot, igazságosságot, népszolgálatot növelni.

Talán jó ötlet: minden állami hivatalnak, intézménynek, legyen: ötlet, javaslat, hatékonysági osztálya. (A dolgozók ügyfelek javaslata, panasza, kritikája megbecsülést érdemel.) Továbbá legyen, morális és oktatási osztálya. Továbbá legyen fejlődésmérési és fejlődésbiztosítási osztálya.

A hatékony és tisztességes (korrupciómentes) állam, egy állandó feladat.

Semmi állami (közösségi) nem működik, közvetlen demokrácia nélkül.

A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normálisa a jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség.

Többször betörtek hozzánk, mire a rendőrség még a látszatra sem adva ímmel-ámmal talán valamit csinált, de hamarosan jött a levél: az ügyet (elintézetlenül) lezártuk. Se tettes, se kárpótlás.

Kölcsönadtam pénzt, (vannak, akik a munkájukat kölcsönzik), az ismerősöm láthatóan jól élt ebből (ebből is), de vigyorogva kijelenttette: nem adom meg. A rendőrség élből elzavar, nem rájuk tartozik. Ha sok év múlva meg is nyertem volna pert, valószínűleg akkor sem kapnám vissza a pénzem.

Kiadtam a lakásom, a bérlő nem fizetett, felmondásomra nem költözött ki. A rendőrség megint csak élből elzavart. Sok éves pereskedés és talán el tudom érni, hogy kiköltözzenek, de a károm azért tetemes. És még folytathatnám a példákat.

Először nézzük a rendszer oldalt. Ahhoz hogy az ember tudja, milyen kellemetlen, sőt őrjítő egy-egy ilyen helyzet, át kell élnie. De a törvényhozók és az elit-réteg ezt nem élik át. Nekik megvan saját kis vagyonuk, testőrségük, védelmük, és ha mégis rászorulnának, akkor előveszik befolyásuk, a protekciójuk.  Tehát ők, akik tenni tudnának, át sem élik a problémákat. Eleve az a rendőrség is, aki a kisember ügyére csak legyint, haptákba kapja magát, ha egy ismert ember, egy politikus, egy sztárügyvéd stb. ügyét kell intézni. Megint ott vagyok, hogy túl nagyok a vagyoni, hatalmi különbségek, és nemcsak statisztikailag, hanem az emberi fejekben is. Az egész rendszer egy kisembert-lenéző, felfogást generál. Azért az uralkodó osztálynak mindig volt egy ilyen, nem deklarált, de hátsó megfontolása: azért ezek kisemberek (akik egyébként a társadalom döntő többségét alkotják) ne nagyon pattogjanak. Maradjanak csak ők szépen a maguk kiszolgáltatott helyzetükbe. Ez egy antidemokratikus felfogás, ami antidemokratikus rendszert szül. És az antidemokratikus rendszer pedig, antidemokratikus felfogást szül. Mindkettőn változtatni kell.  De ha már felfogás, akkor ott van az alkalmazottak felfogása, akik lehetnek vezetők is, főleg állami vezetők. Szóval az ismert felfogás: minél kevesebb munkával, minél több pénzt. És ha nem megy a minél több pénz, akkor marad a minél kevesebb munka, mint cél.

De térjünk rá a rendőrségre az utolsó példa kapcsán.

Kiadtam a lakásom a bérlő nem fizetett, erre felmondtam, de a bérlő nem megy ki. Sőt lapáttal kerget el, ha szólni merek. Közben vigyorog, mert tudja semmit, sem tehetek. Ha szívózók, akkor ő jelent fel, önbíráskodásért.

Azt gondolom, hogy a józan emberi ész, pl. a romlatlan gyerek, nagyon egyszerűen el tudja képzelni a megoldást. Akkor bemegyek a rendőrségre, kijön velem kettő értelmes rendőr, lehet akár nyomozó is. Őket kénytelen a bérlő beengedni. Ők szépen fél óra alatt kivizsgálnák az ügyet, milyen papírok vannak, ki mit mond, és mivel értelmesek, hamar lejön az igazság: ki a sunyi ki az őszinte ki a károsult ki a károsító.  Kiderül, hogy bizony pl. a bérlő a sunyi, a károsító, a bérbeadó a becsületes károsult. Akkor megkérik a bérlőt, hogy akkor holnap távozzon, vagy különben holnapután egy erre kijelölt cég elszállítja az ingóságokat egy raktárba, a rendőrök meg személyesen tessékelik ki a bérlőt. Erre bérlő mondhatja: de kérem nincs pénzem és nincs hová mennem. Ja, akkor itt vannak címek, telefonok, mely állami szervekhez, hatóságokhoz fordulhat ez ügyben, ők segítenek. És tényleg vannak ilyen szervek, és tényleg segítenek. Akkor nem holnapután, hanem egy hét múlva jövünk vissza.  Ja, de most mondja a bérbeadó, hogy van önnek adóssága, akkor egyszerűbb a dolog, az ingóságait el se kell vinnie, sőt el sem viheti. Akkor kijön egy szakértő és megállapítja, hogy az adósságát mely ingóságai fedezik, a többit elviheti, vagy elviszik az ön költségére.

Azt kell látni, hogy a jelen rendszerben egy ilyen ügy, pl. ez az ügy, 10-szer bonyolultabban, 10-szer költségesebben, és 100-szor több idő alatt, és ennél igazságtalanabbul oldódik meg.  Mert ugye jön egy per, ami magában sem semmi, aztán egy-két év múlva mégis jön a rendőrség, nem sorolom, de borzalmas. És a végén, a becsületes, félig megzakkanva, baromi nagy veszteséget könyvelhet el.

Tegyük fel inkább azt a kérdést, hogy ezt az ügyet (és sok-sok viszonylag egyszerűen igazságosan elintézhető ügyet) miért nem így intézik manapság?

Először is kellene egy jogszabály, amely ezt az eljárást leírja, legalizálja.  De mint mondtam a jelen jogalkotóját nagy ívben nem érdekli ez a probléma, ez sem. Másodszor lehet, hogy belegondol: jó, de ehhez kell ráérő rendőr (rendőrök), méghozzá olyan értelmes, becsületes rendőrök, aki ezt normálisan el tudják intézni. Ilyenek pedig nincsenek. Már azért sem, mert a jelenlegi feladataikat sem tudják rendesen elintézni, olyan kevesen vannak.

Na most ebben igaza is van, a vezető, jogalkotásra kijelölt úrnak, csak ez az egész mégis baromság, mert nem gondolja tovább. Addig már nem jut el, hogy a jelenlegi „megoldás” ennél 10-szer bonyolultabb és 10-szer több pénzébe kerül az államnak és ráadásul igazságtalan is. És arra sem jön rá, hogy ezeket az elintézetlen, sárban úszkáló ügyeket egyszer úgyis el kell intézni, de addig is rontják közmorált, a közhangulatot és gazdaságilag is ártalmasak. Ha lenne annyi esze, hogy végiggondolja, és ha valóban demokrata lenne, akkor eljutna a helyes következtetésig:

Szükséges egy létszámában is elegendő, értelmes becsületes (nem korrupt) kioktatott, rendőrség. Aki nem elsősorban az út szén sunyisodva méricskél, hanem ilyen és ehhez hasonló ügyeket intéz. Ehhez több erőforrás (pénz is) szükséges. Szükséges a törvények, jogszabályok jelentős részének átírására. Ehhez többek között az én nagyobb aktivitásom is szükséges. Inkább legyen kevesebb fürdőmedence aranycsapos fürdőszoba, plüssmaci az országban és legyen több igazságosság, biztonság. Bízzunk meg az emberekbe és kérdezzük meg őket is: szeretnék más fogyasztásuk rovására a biztonságot, az igazságosságot erősíteni. Annál is inkább, mert becsületesek számára az anyagi fogyasztás és az igazságosság nem egymás kárára megy, sőt: a becsületes annál többet fogyaszt, annál jobban él, minél nagyobb az igazságosság.

Miért nem jut el a vezető úr a helyes következtetésekig, na itt már visszakanyarodtunk a rendszer problémáihoz.

Persze nemcsak rendőrség van de sok más hatóság is (fogyasztóvédelem, versenyhivatal, pénzügyi ügyek hatósága, stb., stb.)  de nem sokat érnek.

Gyakran ezek a hatóságok, beleértve a rendőrséget is, egymásra tologatják, kenegetik a különböző ügyeket, „sok bába között elvész a gyerek”. Persze központilag is rosszul vannak ezek szervezve. De az is baj, hogy mindegyik a lerázásra, a munkaminimalizálásra játszik. Kisebb baj lenne, ha egy üggyel két hatóság is foglalkozna, mint a jelenlegi baj, hogy egy üggyel érdemileg egy hatóság sem foglalkozik.

A hatóságok valójában azt szolgálnák, hogy az egyértelmű ügyeket a bíróságok helyett megoldják. Egyszerű, ésszerű munkamegosztásról lenne szó, egyértelmű (ezért egyszerű) ügyek hatóságok, bonyolultabb, nehezebb ügyek, bíróság. Az egyértelműséget viszonylag könnyű megállapítani: amennyiben világos, hogy ki a rosszhiszemű érdemtelenül károsító (egyben hasznosuló), és ki a jóhiszemű érdemtelenül károsított, akkor egyértelmű az ügy. Jelenleg azonban a hatóságok nem töltik be ezt a szerepüket. Sőt a bíróságok megléte, a bíróságok működése, jó ürügy számukra, hogy lerázzák az állampolgárt: lehet pereskedni, menjen pereskedni. Miközben ők is mindenki tudja, hogy ez az esetek többségében, az egyszerű állampolgárnak értelmetlen, és kvázi lehetetlen a pereskedés, mivel az többszázezer forintba  kerül és 2-4 évig tart, és akkor még mindig hátra van a végrehajtás, ami szintén pénzbe, intézésbe, idegeskedésbe kerül, és a végeredmény is bizonytalan. Mindez egyébként azt jelenti, hogy a bíróság intézménye sem tölti be szerepét. Visszatérve, és persze a hatóságok sem töltik be a szerepüket, mert az elsődleges szempontjuk az állampolgárok lerázása (kevés munka sok pénzért - elv alapján). Sem hatóságok, sem a bíróságok, akkor senki.

A végeredmény mégis az, hogy becsületes állampolgárt ért becstelenségek, igazságtalanságok, 95%-ban elintézetlenek maradnak, a becsületes állampolgár érdemi segítséget nem kap attól az államtól, amit ő tart fenn a munkájával, adójával. Amit megtehet a szólásszabadság alapján, hogy otthon és ismerősei között szitkozódik és veri a fejét a falba. Mindezt, a felsővezetés, és közép-felsővezetés sem érzékeli, mert az ő ügyeik nem maradnak elintézetlenül, legalábbis nem 95%-ban.

A jogorvoslati egyenlőség. A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.

Lényegében ugyanarról szól, mint az előző fejezet csak itt nem a jogalkotás az elemzés tárgya, hanem a jogalkalmazás. Jogegyenlőség két részből áll össze a kiváltságos (kivételező, elfogult, egyenlőtlen) jogból és az egyenlőtlen jogorvoslatból.

Persze a jogegyenlőség és jogorvoslati egyenlőség szorosan összefügg, hiszen akinek korlátozott a jogorvoslata, ő kevesebb joggal rendelkezik. E fejezetben elsősorban a jogorvoslati egyenlőtlenségről lesz szó.

Az alapkérdés megint ez: az átlagos állampolgárnak (a néprétegnek), és a szegényeknek, azonos esélyei vannak a jogorvoslatot illetően, mint a vezetésnek, vezetőrétegnek, a gazdagoknak (a vagyoni és hatalmi hierarchia csúcsán elhelyezkedő embereknek).

Az állam, a nagyobb magáncégek és a vezetés összefüggéseiről ugyanazt elmondhatnám, mint az előző fejezetben ezt most nem ismétlem meg. Inkább nézzük a konkrétumokat.

Egy gazdag ember, vagy egy magasabb hatalmi pozícióba levő ember (aki általában nem szegény) felfogadhat olyan képzett, ismert ügyvédet, aki általában kedvezőbb ítéletet csikar ki (akár mint felperes, akár mint alperes) mint képzetlenebb, vagy pénzhiány miatt alulmotivált társa. A gazdag, és magasabb pozícióba levő ember önmagában is jól ismeri a jogot, több ideje energiája van, gyakorlott az ügyek intézésében, mindez előny. Tessék kérem gyakorlatilag belegondolni a szegényebb és tájékozatlanabb emberek helyzetébe. Egy olyan embernek mekkora esélye van, hogy igazságos jogorvoslatot nyerjen, aki nem tudja hová kell fordulnia, nem tud egy beadványt, űrlapot, keresetet, stb. (általában túlbonyolított) beadni. Nem képes ügyvédet, vagy csak a legolcsóbb ügyvédet képes felfogadni, és szinte még arra sincs pénze, lehetősége, hogy a tárgyalásokra elutazzon.  Továbbá a gazdag tehetős ember ki tudja fizetni az óvadékot, mégiscsak jobb körülmények közé kerül, mint a szegény ember, aki nem képes kifizetni.

Ugyanazon bűnért az egyik ember kisebb büntetést a másik ember enyhébb büntetést kap, akkor nem beszélhetünk jogegyenlőségről. Persze ebben benne van a viszonylag magas bírói tévedés is, ami más joghibából ered. Viszont a statisztikailag kimutatható egyértelmű tendencia, hogy a tehetősebb nagyobb hatalommal rendelkezők kapnak enyhébb büntetést.  Kijelenthető: gyakorlatilag nincs jogorvoslati egyenlőség. Lehet, hogy mindezt elméletileg lehet csűrni-csavarni, magyarázni, de gyakorlatilag egyértelmű a jogegyenlőtlenség, de a valós statisztikából kell kiindulni, és abból az alapelvből, hogy jogegyenlőségre kell törekedni.

Ha a deklarált joghoz (jogegyenlőséghez) nincsenek megteremtve a valóságos lehetőségek akkor a deklarált jogból látszatjog lesz.

A joghibák, köztük a jogegyenlőtlenség (kiváltságos jog, jogorvoslati egyenlőtlenség) tehát szorosan összefüggnek, egymást erősítő kapcsolatban állnak.

Itt ki kell térni a rétegek problémájára, ugyanis egy bűnöző is rendelkezhet nagy vagyonnal, egy bűnöző is felfogadhat sztárügyvédet, akkor tehát a vezetés és a népréteg szembeállítása látszólag nem stimmel. Ha egy bűnöző tartósan nagy vagyonnal rendelkezik az, az igazságszolgáltatás hibája.  Ugyanakkor egy bűnöző ugyanúgy nem tartozik a népréteghez, mint ahogy nem tartozik a vezetéshez sem. Azt mondhatjuk ez egy másik probléma, talán közelebb áll az összemosó jog problémájához, hiszen abban szerepel a népréteg és a bűnözőréteg. Másfelől viszont azt mondhatjuk: sajnos a jelenlegi rendszerben a bűnözők egy része bekerülhet (nem hivatalosan, hanem a valóságos erőviszonyok alapján) a vezetőrétegbe.

A kiváltságos jog kapcsán szó volt az állami, a fél-állami szervezetek, a nagyobb magáncégek és az állampolgár közti különbségről. Ugyanez érvényes a jogorvoslatra. Milyen eséllyel pereskedhet, mondjuk az átlagember (vagyontalan, tájékozatlan) egy jogi osztállyal, rendelkező szervezettel, hivatallal, vállalattal, függetlenül attól, hogy az állami vagy civil?

A jogi hatalmasságok és az egyszerű állampolgár.

Azt tapasztaljuk, hogy állam és az állampolgár közti egyenlőtlenség nemcsak a hivatalos államra igaz. Az állampolgár szinte ugyanolyan kiszolgáltatott, egyenlőtlen helyzetbe kerül, ha valamilyen fél-állami intézménnyel, vállalattal (pl. önkormányzattal) vagy egy nagyobb magáncéggel kerül szemben, Azt mondhatjuk minél nagyobb az intézmény, vállalat, stb. (legnagyobb az állam), minél nagyobb annak jogi osztálya annál nagyobb az állampolgárhoz viszonyított jogegyenlőtlensége. A kisember és a jogi osztály egyenlőtlen küzdelméről van szó, legyen az a jogi osztály bárkinek kezében.

Egyenlőtlen küzdelem, mert a jogi osztály egy pénzzel kitömött apparátus. Továbbá ért hozzá, szakmája, ráér, ez foglalkozása. Sőt annak örül, ha ügy van, ezzel igazolja a jövedelmét a munkájának jogosságát.

Ez a következőket jelenti:

A hivatalos állam és valóságos hatalom nem azonos. Nem a hivatalos definíciók, hanem a tényleges erővonalak határozzák meg a valóságos viszonyokat. Teljesen mindegy hogy egy nagyobb magáncéget minek nevezünk az állampolgár számára az ugyanolyan hatalom, mint az állam, valójában az állampolgárral egy egységes hatalom áll szemben. Az állam tehát az állampolgár jogi szempontjából szélesebb, beletartoznak a nagyobb cégek, minden olyan intézmény, hivatal, szervezet, vállalat, amelynek az állampolgár ki van szolgáltatva, többek között a jogorvoslati különbségek miatt. Az állampolgár jogosan szélesebben értékeli az államot. Ha jogtalan sérelem éri, akkor jogosan kritizálja az államot, mert az állam felelős azért, hogyha általános, gyakori az olyan helyzet, amelyben az állampolgárt jogtalan sérelem érheti. Egyszerűbben az államnak kellene biztosítani jogorvoslati egyenlőséget, jogegyenlőséget, de nem biztosítja. A jogegyenlőséget ehhez (az állam és annak viszonylagos védencei a nagy jogérvényesítő vállalatok, bankok, stb.) az egységes hatalomhoz kell viszonyítani. Ilyen értelemben is indokolt, hogy szélesebb vezetésről, vezetőrétegről, ill. néprétegről beszélünk. Az elmosódott zavaros határvonalak miatt még mindig ez a legtisztább két (vezetés és népréteg) kategória.

Általában jogérvényesítő képesség.

A jogegyenlőség két része másképp fogalmazva. Egyenlő jogérvényesítő képesség és egyenlő jogorvoslat-érvényesítő képesség. A jogérvényesítő képesség azt jelenti, hogy egy csoport, réteg felfedez valami vele kapcsolatos igazságtalanságot akkor el tudja érni annak törvényi módosítását. Ha túl nagy a jogérvényesítő képessége egy csoportnak, akkor nemcsak az igazságosságot képes elérni de el tud érni egy érdekeit, kiszolgáló igazságtalanságot is. A jogérvényesítő képesség megfelel a hatalmi vagyoni hierarchiának. Mivel a hatalmi vagyoni hierarchia túlzott és igazságtalan, ilyen a jogérvényesítő képesség is. A legalsó réteg jogérvényesítő képessége szinte egyenlő a nullával. A népréteg jogérvényesítő képessége minimális. Pl., mekkora lehet annak a rétegnek a jogérvényesítő képessége, amely nem tudja elérni, hogy a lakótelepi lakását önállóan (távfűtőművektől függetlenül) fűthesse, miáltal a szegényrétegnek lesz fajlagosan a legmagasabb lakásrezsije. Persze ez csak egy példa a sok ezerből. A jogérvényesítő képesség egyenes arányban áll az összevont hatalmi és vagyoni hierarchiában elfoglalt pozícióval. Elméletileg talán a jogérvényesítő képességet függetlenül a hatalmi vagyoni hierarchiától egyelőség felé lehet terelni, de gyakorlatilag ennek a lehetősége minimális. A jogérvényesítő képesség egyenlő szintre hozása akkor válik lehetővé, ha hatalmi és vagyoni hierarchia is kisebb és igazságosabb lesz. Mindezzel együtt vannak területek, vannak módszerek melyekkel a nép és legalsó réteg jogérvényesítő képességét növelni, a vezetés jogérvényesítő képességét pedig csökkenteni lehet.

Mint arról egy előző fejezetben szó volt, a jelenlegi egyéni csoportos jogérvényesítő módszerek (lobbizás, csoportok sztrájkja, stb.) elfogadhatatlanok lesznek a tényleges demokráciában, főleg a lobbizás. Ezek nem teremtenek valós és általános jogegyenlőséget, ill. egyéb egyenlőséget (egészségügy, oktatás, stb.). Valós és általános jogegyenlőséget, ill. egyéb szükséges egyenlőséget csak a jog teremthet.

Az állam (hatalom, vezetés) tévedése, hibája általában kevésbé kompenzálódik, de van itt egy másik probléma is. A vezetés hibája tévedése miatt általában nem, vagy aránytalanul kis mértékben bűnhődik meg az elkövető, ill. ez a megbűnhődés sokkal enyhébb mintha ezt egy a hibát, károkozást egy magánember követte volna el.

Feladat tehát a jogérvényesítő képesség vizsgálata, elemzése és lehetőség szerint egyenlőség felé terelése. Az állam ill. fél-állami szervezetek ill., nagyobb magáncégek és az állampolgár közti jogegyenlőtlenség csökkentése.

E feladatot, célt részben az ésszerű panasz jogorvoslati rendszer illetve a hatóság automatikus intézkedése. A cél elérésének másik részét viszont a konkrét szabályozás oldhatja meg. Itt is szerepe lehet az egyes országokban működő gyors bíróságoknak. Ezek egyrészt a kisebb ügyekkel főleg a kisebb tartozásokkal foglakoznak. Másfelől az eljárási mechanizmus egyszerűbb és gyorsabb, mint a nagyobb ügyekkel foglakozó „normál” bíróságok eljárása. E bíróságok ellőtt pl. a bevett szokás, hogy nem ügyvédek képviselik az ügyfeleket, hanem saját maguk. Nyilván ehhez olyan jogszabályok és bírók kellenek, akik képesek igazságosan dönteni önmagukban is átlátják ezeket az ügyeket.

A bírók alacsony státusza, fizetése és színvonala szintén akadálya a jogorvoslati egyenlőségnek. Jelenleg az ügyvédek átlagosan sokkal jobban keresnek, mint a bírók, ill. ügyészek. Ennek többek között az a következménye, hogy az ügyvédek gyakran nagyobb szakmai tudással rendelkeznek, ill. motiváltabbak, mint a bírók, ügyészek. Többek között ezért is gyakori hogy egy jó ügyvéd sikerre visz egy olyan ügyet, amelyet egy rossz ügyvéd elveszítene. Ha a bírók megbecsültebbek lennének és ezzel arányosan magasabb szakmai tudással rendelkeznének és motiváltsággal akkor a bíró és nem az ügyvéd irányítaná a pert. Ebben az esetben az ügyvéd jósága alig számítana, és az igazságossághoz közelebb álló döntések születnének.

A fő baj, viszont az hogy a szegények nem képesek jó ügyvédet fogadni, sőt sokszor még ügyvédet sem képesek fogadni.

Azért soroljuk fel a jogorvoslati egyenlőtlenség tényezőit.

Az átlagos, vagy átlag alatti jövedelmű, ill. átlagos, vagy átlag alatti jogi ismeretekkel rendelkező dolgozó magánember (lehet, hogy egyébként értékes munkát végez) hátrányba kerül, mert:

A perköltség túl sok lehet számára.

Az ügyvédi költség túl sok lehet a számára.

Jó ügyvédet pedig képtelen megfizetni.

A végrehajtási költség túl sok lehet a számára.

Az utazás és munkából való kimaradás (ha egyáltalán ki tud maradni) költsége szintén tetemes.

Lehet, hogy ezekre külön-külön sincs, de együtt biztosan nincs pénze. Itt azért több százezer Ft-os nagyságrendekről van szó.

Az óvadékra nincs pénze.

Állítólag a börtönbe is jobban jár, aki fizet.

Sokkal több utánjárásra, ismeretszerzésre van szüksége, de mivel sokat kell dolgoznia, ezért ideje és energiája is kevesebb van, mint pl. a profi, jogászkodásból elő (más munkája nincs) jogászoknak. Mind a cégek, mind a hivatalok, mind a gazdag emberek, állandó kvázi alkalmazott profi jogászokkal rendelkeznek.

És akkor még az idősekről, betegekről, a tanyán lakókról, és általában azokról, akiknek talán lenne pénze, de fizikai, fiziológiai korlátokba ütköznek, még nem is beszéltünk.    

A hatóságok, bíróságok is lenézik, ill. pl. formai hibákra hivatkozva „lerázzák” a jogi képviselettel nem rendelkező és egyébként  a jogban járatlan embert.

Egyébként pedig az átalagos vagy átlag alatti jövedelmű ill. jogi ismerettel rendelkező emberek nem más, mint a többség a lakosság a nép. Tehát a nép, és a népből is leginkább az alsó réteg van jogorvoslati hátrányban, jogegyenlőtlenségben. És a viszonylagos kiváltságosok, adott esetben a jogi nyerők, nyerészkedők, az elitréteg, a „felsőbb” osztályok.

Szóval kik szorulnak jogi támogatásra?

Magyarországon kb. az a kettőmillió ember, (a gyerekeket nem számolva), akinek a jövedelme havi 100 ezer alatt van, (2012-es évet nézve), vagyona pedig nem több mint egy kisebb lakás és egy személyautó, és, vagy középiskolai végzettséggel sem rendelkezik, és, vagy valamilyen oknál fogva (betegség, öregség, lakhely, munkakör, stb.) tevékenységben, utazásban, intézkedésben korlátozott. Havi 100 ezer Ft alatti jövedelemből melynek zöme a megélhetésre kell, nem lehet kifizetni még százezer Ft-os jogi költséget sem.

Rövid kitérések a folytatás előtt.

A bürokrácia. Nem lehet tudni melyik hivatal az illetékes, ide-oda küldözgetnek, kiderül, hogy legalább három helyre kell menni. Az ügyfélfogadási idők és a több órás várakozások, az újabb megpróbáltatások. De, nincs vége, mert kiderül, hogy több ilye-olyan iratot, igazolást is be kell szerezni, és persze az érthetetlen nyomtatványok kitöltése sem maradhat el. Azután majd elbíráljuk, jöjjön vissza, de szinte soha nem lehet a végére járni.

Nem tudom a megfigyelte a Kedves Olvasó, de az egész állam úgy van felépítve, mintha a kisembernek korlátlan ideje és energiája lenne. Vagy talán ez a cél: te kisember csak nyugiba életed végéig kóvályogj az intézmények erdejében. (Egyébként pedig akár hasznos munkával is tölthetné az idejét, de hát a szervezőket ez sem érdekli.)

Szóval mégis elindul (már aki elindul), a kisember sérelmének, kárának orvoslását keresve. Aztán nehezen eljut B hivatalhoz, vagy céghez, de az nem segít, sőt akadályoz. De kiderül, hogy mehet tovább, sok ösvény sejlik fel, de világos tiszta út egy sem. Azután nehezen eljut C hivatalba ahol már az eredeti panasz és B hivatal, cég bepanaszolása is aktuális lenne, de C hivatal sem segít igazán. Azután nehezen eljut D hivatalba, ahol már az eredeti panasz, és B és C hivatal bepanaszolása is aktuális lenne, de itt sem kap igazi megoldást. És akkor ez még mehet egy darabig, (de már minden össze van zagyválva), akár a bíróságig, de hát az is sok éves felhajtás sokszor semmiért. Sok hűhó semmiért, ez is jó jellemző.  Szóval látszólag sok jogorvoslat van, de minden intézmény olyan félgőzös, lepasszolós, és „nem egészen ide tartozik az ügy” fajta. Nem tudom megszámolta a Kedves Olvasó, hogy hányszor halotta ezt életében: ez nem hozzánk tartozik. És akkor kihez - kérdésre, csak egy vállvonogatás, vagy: próbálkozzon azzal, vagy amazzal.

Így jártam utoljára az állami jogsegélyszolgálatnál is, (nem hozzánk tartozik talán itt, vagy ott lehetne próbálkoznia), bár ezért a világos tanácsadás, útmutatás legalább tőlük elvárható lenne.

Az ügyfél nem ember, csak egy minél gyorsabban elintézendő aktacsomag. Ugye ezt is gyakran érezzük Kedves Olvasók. És azt is, hogy bizony ezek az ügyintézők tisztviselők, összetartanak, összezárnak, méghozzá az ügyféllel szemben, mintha a saját várukat, a saját hivatalukat, a saját kis egzisztenciájukat az ügyféltől kellene megvédeni. És hát minél előbb mennének haza a kis paprikás krumplijukat megfőzni, az ügyfél pedig feltartja őket. De hát adóból, vagyis végeredményben az ügyfelek munkájából kapják a jövedelmüket. Kétségtelenül nemcsak morcos, de kedves hivatalnokkal is találkoztam már, de olyannal még nem aki, a hivatal írott, és íratlan védelmi szabályzatát átlépné az ügyfél érdekében, hacsak az nem a közeli rokona. Vagy, valamilyen góré, vagy ismert ember. Rendben van, az ügyintézőt is kirúghatják, ha sokat pattog. (Itt azért már rendszerprobléma is van.) Rendben van, jobban esik az ügyfélnek, ha udvariasan rúgják ki, mintha gorombán tennék azt. De azért itt nemcsak esésről van szó. Szó van a körforgásról is, vagyis „mindenki máshol visszakapja” gyakorlatról. És szó van az erdőbe kóválygás rendszeréről, ami nem éppen jogállami rendszer.

És hogy kerül ez ide, a jogorvoslati egyenlőségről szóló fejezetbe? Talán azért, mert mindez egy fokkal jobban sújtja a szerencsétlen kisembert, mint pl. a profi jogászt.

Ez a tanulmány nem az íróasztal mellett keletkezett. A szerzők mindent személyesen végigtapasztaltak, ami leírtak. Többek között az állami jogsegélyszolgálatnál is jártak.

Igen van itt egy érdekes összefüggés (körforgás): akik kritizálhatnának, akiknek odafigyelnének a kritikájára, ők kiváltságos helyzetben vannak, tehát nincs is okuk igazán a kritikára. A demokrácia egyszerűen az, hogy ebből a körforgásból kilépve, a nem kiváltságos helyzetűek, a kisemberek a nép kritikájára is odafigyelnek.

A jogorvoslati egyenlőtlenséget jelentősen csökkentené, egy megfelelő állami jogsegélyszolgálat. Csakhogy jelenleg ilyen nincs, legalábbis egy átlagos államkapitalista országban, mint pl. Magyarországon nincs megfelelő állami jogsegélyszolgálat.

Hogyan kellene működni az elfogadható jogsegélyszolgálatnak, és hogyan működik jelenleg.

Az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzői.

Ha már ilyen sok a szegény, és iskolázatlan, és az automatikus állami intézkedések szűkre vannak szabva, akkor legalább lenne egy elfogadható állami jogsegélyszolgálat. A jogsegélyszolgálat kimondottan állami feladat, nem várható el senkitől, hogy tömegesen megoldja a támogatásra szorulók helyzetét, csak az állam képes erre. A szociális segélyezés egyik oldala, az anyagi és egyéb támogatás, a másik oldala a jogi támogatás, ez utóbbi egy cseppet sem jelentéktelenebb, mint a másik. Talán az állami jogsegélyszolgálat lehetne azon hivatal, amire a szerencsétlen károsult kisember biztosan támaszkodhatna.

A következőkben nagyon elnézően jóindulatú a számolok, vigyázok hogy „szegény” államot, nehogy egy parányival is rosszabbul ítéljem meg, mint amit megérdemel.

Az előzők szerint (100 ezer alatti jövedelem, nincs középiskolai végzettség, idős, beteg, tanyán lakó, stb.)  pl. Magyarországon lakosság ötöde, kb. 2 millió a jogi segítségre szoruló, de ebből sokan nem akarnak jogorvoslatot. Legalább 1,5 millió ember azért marad, akikkel foglalkozni kellene, mondjuk ebből ingyenes és teljeses értékű segítséget, kaphatna, 800 ezer, és további 700 ezer félértékű „pénzbeli” és félértékű jogi segélyt kaphatna.

Pontosabban ezt el kell osztani hárommal, ha egy évre nézzük, mivel átlagosan háromévente kerül szemben, egy ember, egy-egy komolyabb jogi problémával.

Tehát ezek szerint a jogsegélyszolgálatoknak évi 500 ezer embert kellene fogadniuk, ebből, kb. 250 ezret teljes körű, és ingyenes segítségben kellene részesíteni, 150-200 ezret félértékű segítségben kellene részesíteni. Talán 50-100 ezret kellene érdemi segítség nélkül elutasítani. Pl. azért, mert abszolút nincs igazuk. De nem azért, mert igazuk van, csak hát jelenleg nehéz megoldani a problémájukat.

(Természetesen itt most azokat nem számolom, akik minden alap nélkül pl., mert gazdagok, jelentkeznek segítségre. A kiindulás az, hogy Magyarországon van évi 500 ezer ember, aki valóságosan jogi segélyezésre szorul.)

Mire lenne való az állami jogsegélyszolgálat (ne felejtsük el, kiknek van szánva). Tehát lenne egy közismert, könnyen elérhető hivatal, ahová az említett emberek bemennének, vagy kapcsolatba lépnek.

Sőt ez a hivatal, reklámozná magát és buzdítaná, és szinte hívná az embereket, felvilágosítva őket, hogy milyen sok ügyben tud és akar segítséget nyújtani. Eleve lecsökkentve ezzel a tudatlanok és a legyintők népes táborát.

Tehát a rászorultak könnyen kapcsolatba lépnének, ez lenne számukra a kiindulás, és gyakran a végállomás is, mert ha jól működne jogsegélyszolgálat, akkor innen már nem kellene ide-oda rohangálni.

De mi is az a teljes értékű, és a félértékű segítség.

Tekintettel arra, hogy egy-egy komolyabb jogi ügy, százezres nagyságrendű pénzbe kerül, és aki mondjuk havi 70 ezer jövedelemmel (2012-es év) rendelkezik annak  a megélhetésen kívül egy fillérje sem marad, a 70 ezer alatti jövedelműeket teljes körű és ingyenes segítségben kellene részesíteni. Ingyenes tehát, nemcsak az ügyvédi költség ingyenes, de az egész eljárás ingyenes, a perköltségtől kezdve minden más. És teljes körű, vagyis mivel általában a tanácsadás önmagában egy ügyet sem old meg, ezért az ügyet tanácsadástól a megoldásig végig kellene vinni, úgy hogy ez azért az ügyfél számára is megoldható feladatot jelentsen. Vagyis legfeljebb 2-3 helyre kellene elmenni, pl. iratokat beszerezni. És teljes körű, vagyis minden jogi ügyben segít, akár ötezer fajta jogi ügyről is szó lehet. És teljes körű, vagyis az igazságtalan jogi támadás ellen (kvázi az alperesnek) is segítséget nyújt. Vagyis a jogi segítségnyújtást nem az ügy fajtájának, ill. hogy folyamatban van, vagy sem, kell eldöntenie, hanem a segítségre jogosult igazának.

A félértékű segítséget, a 70 és 100 ezer közötti jövedelemmel rendelkezők (és egy átlagos lakás és személyautó sem kizáró ok), kapnák.  Ők talán 50%-ban képesek a költségeket viselni, az ügy teljes bekerülési összegének, másik 50%-át az államnak kellene viselni.

A félértékű nem anyagi segítség: azért ez sem állna meg a valóságos, precíz, utat mutató tanácsadásnál, (jelenleg ez sincs), de ez is végigkísérné az ügyet. Ha nem is ingyenesen, de feláron így-vagy úgy jogi képviseletet, ügyvédet biztosítana. Az ügyfélnek, ha nem is 2-3, de legfeljebb 4-5 helyre kellene még elmenni, pl. iratokat beszerezni. Ha nem is teljesen, de nagyobbrészt, a szükséges jogi anyag beszerzését, megírását nem az ügyfél készítené el. Szóval úgy jelenne meg az ember, a hivatalok a bíróságok, az ítélkezők előtt, hogy van mögötte egy jogi képviselet. És szintén minden ügyben, hiszen milyen alapon mondhatná ki az állam, hogy bocsánat ilyen ügyekkel nem foglalkozom. Ugyanis a károsultnak, a sértettnek a kár a sértés nagysága számít, és arról nem tehet, hogy az ő ügye mondjuk nehezebben elintézhető, mint egy másik ügy.

Ami jelenleg van.

Ami jelenleg van, és aminek lenni kellene, között ég és föld a különbség. Valami van, de az, nagyon-nagyon nem az igazi. A jelenlegi egyetlen tekintetben sem azonos azzal, aminek lenni kellene.

Jelenleg (jóindulatúan számolva) a magyarországi jogsegélyszolgálatok évi 100 ezer embert fogadnak, és abból talán 50 ezerrel foglalkoznak, talán úgy, hasonlóan, mintha félértékű segítséget kapnának. (Szemben a 400 ezerrel, ill. a 250 ezer teljes körű és ingyenes segítséggel.)

A jelenlegi ingyenes segítség határa havi 29 ezer Ft, ez az éhenhalás küszöbe. De akinek ekkora a jövedelme, és képes lenne betámolyogni a szolgálathoz, annak nagyobb része el sem jut erre a szintre, mármint, hogy neki jogi segítség kellene. Ugyanakkor, ha mégis eljut, akkor meg azon akad fenn, hogy mindenféle igazolást kérnek tőle. De azért maradnak egy páran, ez az említett kb. 50 ezer. Ugyanakkor ő sem kap teljes körű és teljesen ingyenes segítséget, mert pl. per és egyéb költséget neki, kell állni, ha veszít. (Itt is van egy fordított logika, mert ha nyer, akkor szorulna kevésbé segítségre.) És, ha bonyolult az ügye, akkor sem kap. Van ugyan még egy 80 ezres határ, de az nem ingyenes, sőt  félig sem az, mert csak egy éves kölcsönt kap, de nem a teljes költségre. De már a lakástulajdon és a gépkocsi kizáró ok. Tulajdonképpen 29 ezer feletti jövedelemmel rendelkezők 80%-át némi felületes tanácsadás (ajánlom az interneten a jogi fórumot, esetleg próbálkozzon ezzel a hivatallal, stb.) után elküldik, eltanácsolják, nem foglalkoznak velük. Hihetetlenül gyenge tanácsadásról van szó. Még arra a szintre sem jutnak el, hogy egy konkrét fizetős megfelelő jogi képviseletet felajánljanak - nekem tilos ajánlani, mondta az ügyvéd-ügyintéző - ez is egy kifordított logika, és ál-jogszerűség. A segítség gyakran szinte egyenlő a nullával. És ennél mi lehet rosszabb? 

Bemegy az ember a jogsegélyszolgálathoz. Nagy nehezen megtalálja, mert egyáltalán nem reklámozott, és persze először rosszkor megy, mert azzal sem tőrödnek, hogy az ügyfélfogadási időt helyesen közöljék. De harmadszorra végre bejut és egy lepusztult váróteremben a portás kezébe nyom egy alig olvasható irományt, és bajusza alatt mosolyogva közli, először bemegy, aztán majd megmondják, hogy egyáltalán foglalkoznak magával. (Merthogy az emberek felével nem foglalkoznak, ezt nem mondja, de azért lehet érezni) És aztán az ember elolvassa az irományt, és akkor kiderül, hűha, ebben egészen más van, mint amire számított. Ekkor már szinte biztosan tudja, hogy ez megint egy fölösleges kör volt, e hivatal is besorakozik a félgőzös, lepasszolós, és „nem egészen ide tartozik az ügy” fajta hivatalok közé. Másképpen, a csak időrabló, a szinte semmire sem jó, hivatalok közé. Tulajdonképpen ez az iromány, nem szívélyesen fogadó, lelkesítő, hanem egy lebeszélő iromány. A portás oda-oda nézeget - na ez is el fog menni idő ellőtt, annyival is kevesebben leszünk - pláne, hogy több órás a várakozás. De az ügyfelek egy része mégis kivárja, több óra múlva bemegy, és aztán alig csalódik. Alig csalódik, mert azt gondolta, hogy kevés segítséget fog kapni, de azt már nem, hogy ez szinte egyenlő a nullával. Szerintem majdnem mindenki több segítséget várna, mint amennyit kap. Persze azt is lehet mondani, hogy az állam nem óvoda, aki nem képes gondoskodni magáról, az rohadjon el. Lehet ezt mondani még úgy is, hogy nem firtatjuk a jövedelmek igazságosságát és azt sem vajon megérdemelten jutottak ebbe a helyzetbe. Lehet ezt mondani, csak akkor ne beszéljünk jogállamról, demokráciáról meg egyebekről.  

Mielőtt konkrétan erre a hivatalra lennék mérges, megállapítom a következőket. Ez a hivatal tulajdonképpen csak besorakozik a rossz hivatalok, ill. az elégtelen igazságszolgáltatás rendszerébe. Gondolom, hogy e hivatal munkáját, feladatait, szabályzatát sem e hivatal munkatársai határozzák meg, de valakik, valahol meghatározzák, végső soron emberek, hivatalok, szervek, minisztériumok, stb. hibáznak. És a hibák akkor lesznek kijavítva, ha több oldalról jön a kijavítási szándék. A gerinctelen szolga is hibás. Tulajdonképpen ennek a hivatalnak is, az elfogadható működéshez, legalább ötször több pénzre, eszközre és figyelemre lenne szüksége, mint amannyit kap.  Van egy olyan sanda gyanú, hogy ez sem lenne, ha nem írná elő az EU. Tehát ez is ilyen deklarált, (azért nálunk jogállam van) - van is de, még sincs, hivatal.  És hát az ügyintézők is udvariasak voltak, úgyhogy rájuk sem lehet panaszkodni.

Mindezzel együtt ezt a hivatalt (ezt is) konkrétan is el kell marasztalni, vagy amire az ügyfélnek lehetősége van: panaszt teszek a hivatal elégtelen működése miatt.

Még egy rövid statisztika, a jelenlegi helyzetről. Az évi 500-600 ezer jogi segélyezésre szorultból (akiknek igaza is van, megilletné őket valamilyen jogorvoslat), kb. 200 ezer, azzal sincs tisztában, hogy őt olyan kár, sérelem érte, amelyet esetleg orvosolni lehet. Másik 200 ezer tisztában van ezzel, de azzal is, amit a fentiekben elmondtam, tehát egyet legyintve el sem indul. A maradék elindul, de egy része mondjuk 100 ezer a harmadik akadálynál, leáll. Mondjuk 100 ezer kitartó, van ebből, azonban jó, ha 50 ezer jár sikerrel. Ezek szerint is (másképpen is számítható) Magyarországon jelenleg évente legalább 450-500 ezer ember nem kap megfelelő jogorvoslatot az ő jogaik korlátozottak, kisebbek az átlagnál. Másképpen, legalább az emberek 5% van jog-egyenlőtlen helyzetben, az elfogadható 1% lenne. Másképpen, a jogorvoslatra szorulók csak 10-20% kap segítséget, az elfogadható 90% lenne.  

Így, már (ezért sem) beszélhetünk jogegyenlőségről, jogorvoslati egyenlőségről, jogállamról.

És még ki kell térni a jog és jogorvoslat fehér foltjaira is.

Mert az előbb azt mondtam, hogy általában akit jelentős sérelem, kár ér, és  valamilyen jogorvoslatot keres, az talál is, igaz hogy ezek többnyire ködös ösvények, nem tiszta utak, de el lehet indulni valamerre. Van azonban egy kb. 10%-nyi ügy amikor  még ködös ösvény sem fedezhető fel, vagy annyira ködös az ösvény hogy azon nem lehet elindulni. Ezek a jogorvoslati fehér foltok. A jogorvoslati fehér foltok egyben jogi fehér foltok is. A jogi fehér foltok ezen kívül amikor a jog már meg sem előzi a károkozást, ártást.

A fehér foltok így is feloszthatók: nincs megelőzés, de van jogorvoslat. Van valamilyen megelőzés, de nincs jogorvoslat. Nincs megelőzés, és jogorvoslat sincs.

Röviden az eddigi feladatok.

Más tanulmányrészekben, fejezetekben elég nagy terjedelemben foglalkoztunk az optimális panasz javaslati, jogorvoslati rendszerrel, ezért az ott felsorolt feladatok ide is érvényesek.

A leírtak szerint vagy ahhoz lényegileg hasonlóan ki kell alakítani egy olyan hivatali rendszert, jogorvoslati rendszert, és kiemelten a jogsegélyszolgálatot, hogy a jogsérültek ne 5% körül legyenek, hanem 1% alatt. Konkrétan a feladat: az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzőit, pl. a leírtak szerint, kell kialakítani.  A jog és jogorvoslat fehér foltjait be kell stoppolni.  

A koncepciós perek. 

Lényegében ez a téma is idetartozik, hiszen a koncepciós perek jellemzője, hogy a vádlott nem rendelkezik megfelelő védelemmel, vagy ezt a védelmet nem veszi teljes súllyal figyelembe a bíróság. Illetve, a bíróság általában politikai nyomásra előre eldöntötten és az igazságosnál jóval magasabb büntetést ró ki a vádlottra. A koncepciós perek jellemzője, hogy az aki szemben áll a hatalommal, a rendszerrel, az sokkal magasabb büntetést kap, mint az aki nem áll szemben ezekkel, akkor is ha  a  másnak ártás nagysága adott esetben  egyforma.   A koncepciós perekről elsősorban a sztálinizmus jut eszünkbe. E tanulmányban azonban nem szerepel sztálinizmus, mint rendszer csak a brezsnyevi szocializmus.( Nem szerepel a sztálinizmus, mint ahogy fasizmus sem szerepel.)  A brezsnyevi szocializmusban viszont jóval kevesebb koncepciós per volt, mint a sztálinizmusban. Ugyanakkor a figyelmes szemlélő a jelenlegi rendszerben is szép számmal felfedezhet koncepciós pereket. Pl. X diktátort, a rendszert szerető, szolgáló, de népnek ártó diktátort nem ítélik el, míg Y diktátort, aki az államkapitalista rendszert utálja, kritizálja, netán tesz ellene, azt halálra ítélik, miközben a saját népével szemben elkövetett bűnökben semmivel sem vétkesebb, mit X diktátor. Vannak azonban kisebb fajsúlyú koncepciós perek, ezek a politikai színezetű perek. Pl. egy tüntető aránytalan büntetése, a vélt vagy valós garázdasága ürügyén. Vagy egy vélt, vagy valós terrorista pere és büntetése, itt is néha hatalmas, és aránytalan büntetést tapasztalhatunk.

Itt jegyezném meg, hogy a jelenlegi (államkapitalista) igazságszolgáltatás kisebb válságát az is jelzi, hogy megint elszaporodtak a kínzások. Ezáltal a fejlettebb rendszer, valóban demokratikus alapvető jogelve sérül, amely visszaminősíti e jogrendszert és vele a rendszert is.

A jogi túlburjánzás.

Az egyik társadalmi bedaráló gépezet, (időt és energiát rabló) a bürokrácián kívül a jogi túlburjánzás. Ez alatt azt értem, hogy a jelszó: gyerünk pereskedni. Pontosabban: alig van arra szándék és így a gyakorlat is kevés, hogy simán egyszerűen jogi csűrés-facsarás nélkül intéződjenek el a vitás kérdések. Igaz, viszont hogy a jogon kívüli elintézés, a kézi vezérlés, a jogállamiságot csökkentené. Az ellentmondást talán úgy lehet feloldani, ha az un. jogon kívüli elintézést a kézi vezérlést is beterelnék a jogba. Vagyis a jog előírná, hogy mely estekben, milyen feltételekkel, milyen mértékben lehet a kézi vezérlést alkalmazni. De miből is ered ez a jogi túlburjánzás? Elsősorban, abból hogy nincs jogorvoslati egyenlőség, legalábbis gyakorlatilag. Az államnak, a nagyobb hivataloknak, nagyobb cégeknek, a gazdagabb embereknek egy pereskedés nem gond, szinte a tevékenységük része, számukra szinte sorozat tevékenység. Tehát az ő jelszavuk ez: „gyerünk pereskedni”. – és nem az átlagos állampolgárok jelszava, akiknek egy per ugyancsak megterhelő. A jogi osztállyal, külön ügyvéddel, jogásszal rendelkezők azt mondják: legfeljebb egy perrel több, és ha veszítünk az sem dráma. A kisember éppen a fordítottját mondja és nem véletlenül. Ha a gyakorlati jogorvoslati egyenlőség nagyobb lenne, ha különböző módokon az átlagos és alsóbb rétegekben levő állampolgárok jogorvoslati lehetőségét segítenék, az állam, a hivatalok, a nagyobb cégek, stb., jogorvoslatát nehezítenék, akkor csökkenne a jogi túlburjánzás. Néhány ötlet ezzel kapcsolatban. Ne legyen egységes a bírósági illeték, óvadék, általában a költség. Bizonyos estekben a sorozatpereskedő nagyobb hivatalokat, cégeket  külön illetékkel, esetleg büntetéssel lehessen sújtani.

A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni.

A joggal kapcsolatos hibák legalább 80%-a a jogalkotás hibájából (a rossz törvények, rendeletek, szabályozások miatt)  ered. Itt is ki szeretném emelni a jogalkotó, (elit) vezetés elsődleges hatalmát, fontosságát, felelősségét.

Erről is már sokat beszéltem, de azért néhány ismétlés. A törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat is tévedő, esendő emberek hozzák, azok sem az egy felsőbb hatalomtól valók. Kétségtelen hogy a törvények, rendeletek szabályozások (egyszerűbben: törvények) egyfajta felettes hatalmat, egyfajta demokratikus eszközt jelentenek. Ezért a törvényeket alaposabb átgondolás bizonyítás után több feltétellel lehet csak megváltozatni. De pl. a bírósági tárgyalás elég alapos, sok bizonyítékot kér, ezért a bírósági tárgyalás lehet az egyik olyan módszer, amelyik egy törvényváltoztatás kiindulása lehet.

Jelenleg ez nincs így, eltekintve a nagyon ritka kivételtől. Ezért nemcsak a jogalkotás módját kell megreformálni, de a jogorvoslatnak lehetőséget kellene adni, hogy a törvényeket és kvázi a törvényalkotókat perelje. El kellene érni, hogy a törvények, rendeletek szabályozások igazságának, jóságának megkérdőjelezése, ugyanolyan természetes legyen, mintha a jogalkalmazást, vagy bárki mást perelné a felperes. Mert, ha egy bírósági tárgyaláson egy törvényről, rendeletről, szabályozásról 99%-ban kiderül, hogy rossz, abból igazságtalan károsító, akkor természetesen a károsulót kártalanítani, kell. Ugyanakkor a rossz törvényt is meg kell változtatni, legalábbis el kell kezdeni a megváltoztatás folyamatát.

Elvileg két dolog derülhet ki a törvényből, törvényrészből csak egy embernek vagy nagyon keveseknek van kára, egyébként a törvény jó. Ekkor az egy ember a kevesek kártalanítása a megoldás. de az is kiderülhet, hogy sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek van kára. Ekkor a törvény, törvényrész rossz, ezt kell megváltoztatni. A bírósági tárgyalás során az dőlhet el, hogy a törvény, törvényrész rossz, A megváltoztatás hogyanja, és az hogy mire változik a törvény, törvényrész egy másik kérdés.

Ha bírósági tárgyalás során egyértelműen kiderül, hogy a törvény, rendelet, szabályozás vagy annak egy része rossz (sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek okozott, okozhat igazságtalan kárt) akkor azt kvázi záros határidőn belül meg kell szüntetni (hatályon kívül kell helyezni), és helyette új, ill. módosított törvényről, rendeletről, szabályozásról ill. annak részéről kell gondoskodni az államnak.

Feladatok

Mit lehet tenni, hogy ez az igazságtalan helyzet megszűnjön, vagy legalábbis jelentősen csökkenjen. Itt említhető megint a hiányos jogi oktatás, tájékoztatást. Ha ez teljesebb, bővebb lesz, már javul a helyzet. Ha bővülnének a kötelező, automatikus hatósági eljárások, megint csak javulna a helyzet. Ha tisztább, pontosabb lenne a jog megint csak javulna a helyzet, ugyanis kevésbé lenne jelentősége a jogi szaktudásnak ( a jogi csűrés-csavarásnak), ill. a bíró sokkal egyértelműben tudna dönteni. Ezáltal sokkal többen lennének képesek akár saját magukat is megvédeni. A bíróknak és egyéb ítélkezőknek nem a jogi végzettséget, az ismert ügyvédséget kellene respektálni, hanem a lényegi, értelmi védekezést.

Ha egy ésszerűbb, igazságosabb, demokratikusabb panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer alakulna ki (pl. a korábbi fejezetben felvázoltak szerint), szintén sokat javulna a helyzet. 

Ha az államnak, nagyobb cégeknek, a sorozatpereskedőknek, magasabb lenne a perköltsége, szintén javulna helyzet.

Az állami (beleértve az igazságügyi hivatalokat is) tisztviselők dolgozok, ügyintézők hivatalnokok oktatása (a népet szolgálják) elengedhetetlen.

Az állami tisztviselő, stb., ne elmarasztalást de dicséretet kapjon, ha kritizálja a saját hivatalát.

Az állami hivatalok (beleértve az igazságügyi hivatalokat is)munkája statisztikai adatok, valamint közvélemény-kutatás által mérve legyen és a rosszul működő hivatalok vezetőt le kell váltani, ill. a hivatalt át kell szervezni. 

Egy fejlettebb állami jogsegély-szolgálat.

Kezdjük egy példával. A jövő rendszerében remélhetőleg pl. egy lakásvásárlás lakáscsere, stb. egész másképp fog lezajlódni, mint jelenleg. Jelenleg ugyanis az a helyzet hogy a járatlan kisembert rengeteg átverés fenyegeti. Átverheti az eladó, az ügyvéd, téves felvilágosítást adhat az Önkormányzati hivatal és „tévedhet” a Földhivatal, és a bank is. Mindent magának kell körüljárni, elintézni és ez rengeteg idő. Már a bankokkal kapcsolatban is említettem, hogy gazdaságilag az a célszerű, ha mindenki a saját szakmájában ténykedik. Ha járatlan kisember kihagy valamilyen lépcsőt, akkor többmilliós vesztesége lehet. Profi lebonyolítóra pedig nincs pénze. Mivel az ügyintézés nagyobb része az államot is érinti, és a jogban egyébként az egyenlőség elvének kell érvényesülni, ezért egy állami jogsegélyszolgálat és lebonyolító lenne a legcélszerűbb, amelyik viszonylag olcsón mindent elintézne, kivéve természetesen a lakás-kiválasztást.

Persze a jogsegélyszolgálat több területen szolgáltathatna, többek között a peres ügyekben is.  Egy igazságosabb ügyvédi rendszert kellene kialakítani. Pl. hasonlatosan a háziorvosi rendszerhez, az állami kötelező biztosító fizetne magas egységárat az ügyvédek ügyfelei után. Ha a politikai akarat megvan, akkor, ha nem is ezeket, de ki lehet alakítani egy ennél igazságosabb rendszert.

Továbbá az óvadéki és más megkülönböztető módszereket meg kell szüntetni. Sőt éppen ellenkezőleg olyan módszereket kell kitalálni (pl. szegényeknek adható, kamatmentes pereskedési kölcsön, vagy segély) amelyek csökkentik a gyakorlati jogorvoslati különbségeket.

A leírtak szerint vagy ahhoz lényegileg hasonlóan ki kell alakítani egy olyan hivatali rendszert, jogorvoslati rendszert, és kiemelten a jogsegélyszolgálatot, hogy a jogsérültek ne 5% körül legyenek, hanem 1% alatt. Másképpen, jogi segítségre szorulóknak ne csak 10-20% kapjon segítséget, de a 90%-a.  Konkrétan a feladat: az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzőit, pl. a leírtak szerint, kell kialakítani.

Az állam automatikus intézkedéseit jelentősen növelni szükséges.

A bürokráciát csökkenteni kell.

A rendőrség munkáján is javítani kell.

A jog és jogorvoslat fehér foltjait be kell stoppolni.

A koncepciós pereket, ill. azokra jellemző pereket tovább kell csökkenteni.

A jogi túlburjánzást, a joggal való visszaélést is csökkenteni kell. 

A panasz javaslat és jogorvoslati rendszer és az igazságszolgáltatás.

Más tanulmányrészekben, fejezetekben elég nagy terjedelemben foglalkoztunk az optimális, panasz, javaslati, jogorvoslati rendszerrel, ezért az ott felsorolt feladatok ide is érvényesek.

A panasz javaslat és jogorvoslati rendszernek összefügg a jogegyenlőséggel, hiszen ha ez jól működik, akkor az egyszerű emberek jogorvoslata is gyorsan megvalósul, és nem kerülnek hátrányba. Egyébként pedig szinte mindegyik joggal kapcsolatos rendszertényezőben felszínre kerül a panasz javaslat és jogorvoslati rendszer, mint egy lényeges elem. Először is azt kell tisztázni, hogy a panasz javaslat és jogorvoslati rendszert miért a döntéshozó mechanizmus alatt tárgyaltam. Kétségtelen ez egy olyan tényező, ami a joghoz legalább annyira kapcsolódik, mint a döntéshozó mechanizmushoz. Az összefüggések a következők. Mondjuk úgy hogy a panasz javaslat és jogorvoslati rendszernek csak egyik része a un. igazságszolgáltatás (rendőrség, bíróság) a másik része egy-egyszerűbb gyorsabb, egyszerű, kisebb ügyekben való eljárási technika. A javaslat pedig egy ehhez kapcsolódó de mégis másféle elem. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a jog alsó határához közel nagyon sok igazságtalanság érhet bárkit és az igazságszolgáltatás mely egy alaposabb, és lassúbb vizsgálatra van kalibrálva, helyett, gyorsabb vizsgálatú nem feltétlen felületes eljárás jöjjön létre. Pl. valaki romlott felvágottat, vesz, akkor nem fordul a rendőrséghez, hanem szól az eladónak, ha az nem intézkedik, akkor az üzletvezetőnek, ha az sem akkor valamilyen felettes szervhez, vagy ellenőrzéshez, és így tovább. Én ezt a rendszert panaszrendszernek nevezem, vagy panasz és jogorvoslati rendszernek nevezem. Valójában azonban a panasz rendszer nemcsak ez egyszerű esetekben működik. Mondjuk egy korházi műhiba okán valaki komolyan károsodik. Ebben az esetben is szükségszerűen az adott korházhoz fordul a kérdésével, panaszával. Az első lépés tehát a jogsértő felé fordulás lehet az akárki, többek között lehet az egy állami szerv, vagy akár rendőrség, vagy bíróság. Természetes hogy odafordul, hiszen arra számít, hogy megválaszolják miért történt, ami történt, és megadják a megfelelő jóvátételt. Valójában ez a legritkább esetben fordul elő. A panaszrendszer (panasz, javaslat és jogorvoslati rendszer) arról szól, hogy ez sűrűn történjen meg, és a rendőrség, bíróság, közreműködése nélkül is  gyorsan rendeződjön az ügy. Egyébként abszolút természetes lenne, hogy az ügyek ily módon intéződjenek el. Gondoljunk bele, van egy elkövető, ill. annak felettes szervei, akik átlátják a helyzetet, akik szakértők. Erre azt mondja a rendszer, mégis fordulj a nem szakértő rendőrséghez, bírósághoz majd azok nehézkesen hosszasan kiderítik, hogy mi történt.  Ehelyett a rendszernek azt kellene szorgalmazni, hogy a szakértő felettes szervek kénytelenek legyenek érdemben intézkedni. Aki nem intézkedik, azért külön büntetés jár. Pl., ha a bíróság megállapítja hogy X intézmény, vállalat, stb. hibát követet el akkor azért Z büntetés, ill. a sértett felé Z kielégítés jár. Ha megállapítja hogy ráadásul nem intézkedett érdemlegesen, akkor Z büntetés, ill. kielégítés kétszerese jár. Ha a per során az derül ki hogy csak az bűne hogy nem intézkedett érdemlegesen azért is büntetés ill. a „sértett” felé kielégítés jár.  Ez az egyik módszer, a másik pedig az hogy a panaszokat automatikusan továbbítani kell és időben meg kell válaszolni mindaddig amíg a panaszos nincs kielégítve.

Az ésszerű, demokratikus panasz javaslat és jogorvoslati rendszer jóságát már egy másik rendszertényezőben értékeltem, a létrehozását, mint feladatot is megjelöltem. Ezért ezekben rendszertényezőkben ezt már nem teszem, ugyanakkor gyakran utalok, hivatkozok rá.

A feladatok vázlatosan.

Az automatikus hatósági intézkedések bővítése. A szegények legalsó rétegnek nemcsak a védekezés joga legyen meg, de az egyenlő védekezés lehetőségét is biztosítani kell. Egy fejlettebb jogsegély-szolgálat kialakítása. El kell érni, hogy a bírok legyenek a legmegbecsültebb és legnagyobb tudású résztvevői a pernek.

Magasabb költségekkel és egyéb szabályozással is ki kell egyenlíteni a gyakorlati jogorvoslati különbséget.

El kellene érni, hogy a törvények, rendeletek, szabályozások igazságának, jóságának megkérdőjelezése, ugyanolyan természetes legyen, mintha a jogalkalmazást, vagy bárki mást perelné a felperes. Mert, ha egy bírósági tárgyaláson egy törvényről, rendeletről, szabályozásról 99%-ban kiderül, hogy rossz, abból igazságtalan kára van valakinek akkor természetesen a károsulót kártalanítani, kell.

Ha bírósági tárgyalás során egyértelműen kiderül, hogy a törvény, rendelet, szabályozás vagy annak egy része rossz (sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek okozott, okozhat igazságtalan kárt) akkor azt kvázi záros határidőn belül meg kell szüntetni (hatályon kívül kell helyezni), és helyette új, ill. módosított törvényről, rendeletről, szabályozásról ill. annak részéről kell gondoskodni, közvetve, vagy közvetlen az államnak kell intézkedni.

Mindezeket a feladatokat már más rendszertényező kapcsán is említettük, ami azt jelenti, hogy igen sokirányú összefüggés hálózat van.

Lényegileg a bíróság intézményrendszerének is teljesíteni kellene a szerepkörét ez pedig az lenne, hogy bonyolultabb ügyekben viszonylag gyors, alapos vizsgálat után döntsön. A végrehajtás, kártalanítás intézményének is teljesíteni kellene a feladatát, vagyis a károsítottak, minél gyorsabban egyszerűbben, további áldozat nélkül kártalanítva legyenek. És persze a különböző hatóságoknak, elsősorban rendőrségnek, de a fogyasztóvédelemnek, versenyhivatalnak, pénzügyi felügyeletnek, stb. is teljesíteni kellene feladatát, mely abból állna, hogy egyszerű, egyértelmű ügyekben (egyértelmű ki az érdemtelenül, hasznosuló, károsító és ki a károsított) gyorsan, igazságosan intézkedjen, büntessen, és kártalanítsa, védje a becsületes állampolgárt. A bíróság csak legutolsó lépés. Mindehhez, többek között, jobb szervezés, a hatóságok közötti jobb munkamegosztás lenne szükség, de azon elv mellett, hogy inkább kettő hatóság foglalkozzon egy üggyel, mint egy sem. Mert jelenleg inkább az a jellemző, hogy egyik hatóság sem foglalkozik érdemben az ügyek jelentős részével.   

Ami pedig a jelen jogi, jogorvoslati egyenlőséget illeti, készítsenek egy becsületes statisztikát, és abból ez fog kiderülni: az egyszerű állampolgárt ért komolyabb becstelenségek, igazságtalanságok (panaszok) 90-95%-ban elintézetlenek maradnak. Ugyanez a szám a felső és közép-felső vezetők, ill. dúsgazdagok esetében 10-20%.       

Nézzük akkor a további feladatokat.  

E feladatok, (minden, ami az egyenlő jogorvoslati egyenlőséget elősegíti) elvégzésé ugyancsak független, tudományos, demokratikus, testületrészt (vezetésrészt) igényel.

Ez a rendszertényező a jogalkalmazásról, a jogalkalmazás egy vonatkozásáról szól.

E testület feladata egyrészt az eljárási jog megszűrése abból a szempontból hogy az megfelelően biztosítsa a jogorvoslati egyenlőséget. Másfelől az eljárási jog, az eljárási mechanizmus, az intézményrendszer átalakítása ( átalakítás, esetleges új mechanizmusok, új intézmények) úgy hogy az jobban megfeleljen a jogorvoslati egyenlőségnek.

Újabb és újabb, olyan törvényeket kell hozni, amelyek kizárják a koncepciós pereket, (aránytalan plusz büntetés hatalom a rendszer „védelmében”). Valamint olyanokat, amelyik kizárják a demokratikus alapvető jogelvek  megsértését.  

E testületet, testületrészt össze lehet kapcsolni a kiváltságos jogot felügyelő testülettel, vagy össze lehet kapcsolni az ésszerű, demokratikus panasz, javaslat jogorvoslatot felügyelő testülettel, esetleg más testülettel is.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

A történelmi fejlődés szinte azonos a kiváltságos jog történelmi fejlődésével, pontosabban annak csökkenésével. Nyilvánvaló hogy pl. ókori, középkori főúr és a jobbágy rabszolga, vagy akár a jogok nélküli bérmunkás közti jogorvoslati különbség sokkal nagyobb volt (gyakran a főúr ítélkezett) a jogorvoslati különbség, mint jelenleg egy jogokkal rendelkező alkalmazott (átlagember) és egy vagyonos vagy hatalmi pozícióval rendelkező ember között. Azonban a jelenlegi helyzet még messze nem tökéletes, nincs jogorvoslati egyenlőség és nincs jogegyenlőség, mint ahogy az előzőkből ez kiderült. A jogegyenlőségre (kiváltságos jog, jogorvoslati egyenlőség) részben következtethetünk a hatalmi vagyoni hierarchia mértékéből, ami a brezsnyevi szocializmusban kisebb, mint a a kapitalista rendszerekben. A brezsnyevi szocializmusban ez a probléma, hogy jó ügyvéd, rossz ügyvéd gazdag, vagy szegény ember kevésbé állt fent. Ellenben a hatalmi különbségek tekintetében elfogultabb volt a bíróság.

A jogorvoslati egyenlőség értékei rendszerenként.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,6%, brezsnyevi szocializmus 1,4%. Jelenlegi kínai szocializmus1,5%? A tényleges demokráciában elérhető érték, ha az említett feladatokat jelentős mértékben, és minőségben végrehajtják 2%.

A jog, az igazságszolgáltatás történelmi általános fejlődése. A/10 ábra. A jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező.

Szinte minden jelenlegi törvénynek, jogszabálynak van egy több évszázados esetleg évezredes előzménye. Ez rendben is van, az alapvető problémák nem ma keletkezetek, de változnak a társadalmi körülmények, azért a társadalom, a társadalomtudomány a jog is és ezek szerint módosítani kell a törvényeket. A probléma ott van, hogy még mai napig sem jött létre egy rendszerezett jogfejlődés. A jogfejlődés esetleges tódózott-foltozott.

A jog történelmi fejlődését megpróbálom vázlatosan összefoglalni elsősorban azért, hogy a rendszertényezők történelmi elemzése során ne legyen fölösleges ismételgetés.

A jogalkotás történelmi fejlődése nyilván összefügg a döntéshozó mechanizmus történelmi fejlődésével, ami viszont egyenesen arányos a demokrácia fejlődésével. Ha csak az igazságszolgáltatás fejlődésre koncentrálunk, akkor is meg kell különböztetni: az igazságszolgáltatásra vonatkozó jogalkotás fejlődését és igazságszolgáltatással kapcsolatos jogalkalmazás fejlődését. Egyszerűbben fogalmazva a törvények szövege mennyivel lett igazságosabb és az intézményrendszer mennyivel lett hatékonyabb és igazságosabb. A kettő között nincs éles határ, ami ki is derül.

Korábban az uralkodó a vezető volt a bíró is, a legfőbb uralkodó a legfőbb bíró, a kisebb vezetők a kisebb helyi bírók. Kétségtelen hogy az jelentős előrelépés volt hogy a két tisztséget a uralkodást melyet azonosíthatunk a jogalkotással és a bíráskodást mely lényegében jogalkalmazás, szétválasztották. Nyilván az rengeteg igazságtalanság forrása ha jogalkotó egyben bíró is. A szétválasztással azonban nem oldódik meg minden probléma. Nyilván hogy a jogalkotónak megmaradt az a lehetősége hogy számára, az ő csoportjának, rétegének kedvező jogot alkosson. Az a lehetősége is megmaradt hogy a jogalkalmazóra vonatkozó jogot számára csoportjának, rétegének megfelelően alakítsa. Egyrészt tehát a jogalkotás által volt befolyással a bírókra, másfelől több közvetlen befolyás is lehetséges volt. Pl. a kinevezés, leváltás, fizetés, stb.

Mielőtt továbbmennénk, tisztázni kell egy kérdést. Abban az esetben mikor a jogalkotónak nagy befolyása van a bíróra, valóban pozitív lehet (nem biztos, hogy az) a bíró viszonylag nagy önálló hatásköre. A viszonylag nagy önálló hatáskör a bírót szinte jogalkotói helyzetbe teszi. A viszonylag nagy önálló hatáskör azt jelenti, hogy még a jogalkotóra nézve kedvező törvényeket is bíró átértelmezheti, és adott esetben nagyobb lehetősége van, a jogalkotó elitélésére. A nagy hatáskör negatívuma, azonban az hogy a bírónak nagyobb a visszaélési lehetősége. Mindenesetben nagyobb a visszaélési lehetősége, néprétegre nézve is nagyobb, amolyan kiskirályi effektus lép fel.  Továbbá azt se felejtsük el, hogy az ellenkezője is létrejöhet: a bíró a nagy hatáskör birtokában nemhogy szigorúbban ítéli meg jogalkotót de  kelleténél enyhébben is elítélheti. Azt mondhatjuk, hogy abban a helyzetben mikor a jogalkotónak nagy befolyása van a bírókra, a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. Abban a helyzetben mikor a jogalkotónak igen kevés a befolyása a bírókra, marad a visszaélés, tévedés negatívuma, tehát a nagy önálló hatáskör negatívvá válik. Ezért kijelenthető hogy a jövő útja: a jogalkotó csökkenő befolyása mellett a jogalkalmazó csökkenő hatásköre. Persze ez még nem oldja meg, hogy a jogalkotó igazságos a saját csoportját rétegét is egyenlően elbíráló jogot alkosson. Erről elmélkedem a továbbiakban.

Történelmileg nagy lépésnek tekinthető hogy egyre gyakrabban került sor a jogalkotók (vezetők, uralkodók) elitélésre. Ha viszont alaposabban megvizsgáljuk ezeket az eseteket pl. egy király kivégzését, akkor sok ellentmondást fedezhetünk fel. Pl., vagy uralkodik az uralkodó, vagy kivégzik, ill. súlyos börtönbüntetést kap. Nincs átmeneti büntetés, mondjuk leváltás. Ez a tendencia még napjainkban is érvényes. Gondoljunk csak a román, a jugoszláv, vagy az iraki vezetésre. Még inkább gondoljunk az előző fejezetben tárgyaltakra. Most itt nemcsak a nemzetközi jog hiányosságára gondolok, hanem arra, hogy ezeket a vezetőket a saját népe, saját parlamentje képtelen volt leváltani. Szerintem az államkapitalizmusban is létrejöhet az helyzet, hogy egy legfelső vezető a ciklus közepén bűnt követ el és ennek vagy nem lesz következménye vagy bűnhöz képest sokkal súlyosabb következménye lesz.

Történelmileg uralkodók kivégzései nem magából a jogrendszerből eredtek.  Általában fegyveres harc után jött egy új vezetés és azt mondta mától fogva mások a törvények és kivégezzük a régi vezetést.  Ezen esetekben, valamit javult a jog de nem sokat. 

A jogjavulás másik esete, amikor a jogalkotók tudván, hogy őket már nem érinti, a jogalkotókkal kivételező jogot megváltoztatják. Amíg a változtatás érinti őket, addig nem nagyon kerül sor erre. A négyéves választási ciklus kialakulása ebből szempontból kedvező, de  nem teljes megoldás. Ha pl. megnézzük az elit vezetés (pl., 1000 legfelső vezetőt) cserélődését a jelenlegi rendszerben azt tapasztaljuk hogy ezeknek legalább a fele még 15 év után, lehet hogy másféle, de vezetői státuszban van. Ezért jelöltem meg korábban a döntéshozó mechanizmus egyik feladatásnak hogy a vezetők, jogalkotók 90%-nak 8 év alatt ki kell cserélődnie.

A fenti rész arról szólt, hogy a hatalmasnak tartott történelmi jogfejlődés, miszerint most már létre jöhet a vezetők jogalkotók érdekeivel ütköző jog, ill. a vezetők jogalkotók is elítélhetők, nem is olyan hatalmas. Van némi enyhe jogfejlődés, de azt nem szabad túlértékelni. A többi rész is erről szól: a jogfejlődést kritikusan kell nézni.

A jogfejlődés nem választható szét a döntéshozó mechanizmus, illetve demokráciafejlődéstől. Hosszabb távon és általában ezekkel megegyező mértékű és tendenciájú.

A hatalmi vagyoni tömeg növekedésével illetve a szervezettség növekedésével nő jogszabályok száma ez azonban nem, vagy csak részben tekinthető a jogfejlődés érdemének.

Egyébként pedig a következő részekben számos olyan tényezőt sorolok fel, ami azt igazolja, hogy a jelenlegi jog is messze áll szervettségben, logikában az optimálistól.

A következő részekben szó lesz a látszatjogról e tekintetben szinte nincs fejlődés, sőt mintha visszafejlődés lenne.

Szó lesz az összemosó jogról, e tekintetben sem egyértelmű a fejlődés.

A kiváltságos jog tekintetében van egy enyhe fejlődés.

Itt viszont fel kell tenni a kérdést: a legalsó réteg, rabszolgák, jobbágyok jogok nélküli bérmunkások helyzetének javulását mennyiben vegyük e rendszertényező értékelése alá, hiszen azt már más rendszertényezőben pl. a alapvető jogokról, ill. az igazságos hatalmi vagyoni hierarchiáról szóló tényezőkben értékeltem. Ha a legalsó réteg javuló helyzetét figyelembe vesszük akkor az összemosó jog tekintetében egy enyhe pozitív tendencia van, ha nem akkor inkább negatív tendencia. Ha legalsó réteg javuló helyzetét figyelembe vesszük akkora kiváltságos jog tekintetében egy közepes enyhe tendencia van, ha nem akkor csak nagyon enyhe pozitív tendencia van.

Szó lesz még tiszta (nem zavaros) értelmezhető, logikus és illeszkedő jogról.

E tekintetben sem egyértelmű, hogy van e egyáltalán fejlődés.

Szó lesz még a tervezett jogfejlődésről e tekintetben is egy enyhe, az optimálistól elmaradó fejlődés tapasztalható.

A jog jelenleg lassúbb, mint régen, igaz hogy az alaposság viszont nőtt.

Mennyit fejlődött az egész lakosságra vonatkozó igazságosság, igazságszolgáltatás. Én az emberek értelmesedést, erkölcsösödést is egy természetes folyamatnak tartom ezt is csak részben tartom a jogfejlődés érdemének.

Ugyanakkor ebben a tekintetben sem nevezhető a fejlődés hatalmasnak, sőt még optimálisnak sem. Az mondjuk nem baj, hogy napjainkban is azonosak az alapvető szabályok (tízparancsolat, római jog) mint évezredekkel ezelőtt, de azért jelezhet valamit a fejlődés lassúságáról.. Az viszont baj hogy az erkölcs és jogtudomány el van hanyagolva, ill. a jog igen kevéssé támaszkodik arra. A kétirányú értelmesedés és erkölcsösödés a mai nap is tart. itt jegyzem meg, hogy a bűn és büntetés mértéke azért jelenleg arányosabb, mint régen.

Az is fejlődés hogy bizonyos határt húznak, még a bűnöst sem lehet kínozni embertelen körülmények között tartani. Itt viszont a jelenlegi rendszer már átesett ló másik oldalára. Ha az tendencia folytatódik akkor a börtön inkább hosszabb távú üdülés lesz, mintsem büntetés.

Ugyanakkor mégis van fejlődés.  Kétségtelen hogy fejlődésnek tekinthető, hogy bírósági tárgyalás nélkül senki sem ítélhető el. Másfelől viszont a bírósági tárgyalás, illetve annak a végeredménye is lehet igazságtalan. Még akkor is, ha védekezés lehetősége meg van adva. Gondoljunk csak az inkvizíciós perekre, ill. a boszorkányperekre. Igaz ez a példa egyben ellenpélda is mert manapság már nincsenek ilyen perek. A nagy hülyeségek száműztettek a jogból, viszont kis hülyeség azért még jócskán van.

A koncepciós perek tekintetében is tapasztalható javulás. Itt meg kell jegyezni, hogy a brezsnyevi szocializmus jogállapotát erősen lerontja a koncepciós perek száma, bár ez inkább a sztálinizmusra volt jellemző. Fogalmazzunk úgy hogy a koncepciós perek száma is egy jellemzője a demokráciának. Nem egyedülálló és meghatározó jellemzője de jellemzője. Azért demokráciának vannak erősebb jellemzői is az igazságos és arányos hatalmi vagyoni hierarchia, a legalsó réteg helyzete nagysága, a közvetlen demokrácia tényezői és még lehetne sorolni.

Azt is látni kell, hogy jelenlegi államkapitalizmusban is vannak azért koncepciós perek. A koncepciós pereknek három oka lehet. A politikai ellenféllel való leszámolás. A példastatuálás. Az igazságszolgáltatás (rendőrség, bíróság, stb.) hatékonyságát bizonyító igazságtalan eljárások. Gondolok ez utóbbi alatt arra, hogy egy közfelháborodást kiváltó bűntény történik, és az igazságszolgáltatás csak azért hogy lecsillapítsa közfelháborodást ártatlan embert ítél el. A példastatuálásnak is lehet ez az oka. A példastatuálás azért inkább arról szól hogy a vezetésnek nem tetsző jelenséget néhány az igazságosságnál szigorúbb ítélettel akar meggátolni.

A jelenlegi államkapitalizmusban kétségtelen hogy a politikai ellenféllel való nyílt leszámolás jelentősen csökkent, azért még előfordul. Ami viszont a másik két esetet, okot illeti az elég gyakori. Még a politikusok szájából is gyakran elhangzik: példát kell statuálni. Nem tudom, hogy ilyenkor tisztában vannak azzal, hogy lényegében azt mondják: igazságtalanul, túl szigorúan kell ítélkezni.

Összegezve a jogfejlődést, az igazságszolgáltatás fejlődését összességében, történelmi távlatokban egy enyhe, fejlődést tapasztalhatunk. A klasszikus kapitalizmusban talán egy kicsit erősebb a fejlődés, brezsnyevi szocializmus fejlődését pedig lerontja koncepciós, politikai perek száma, és több más tényező.

Annak, hogy enyhe az optimálisnál, lehetségesnél kisebb volt a fejlődés megvannak az okai. Mint mindig itt is elmondható: az okokat keresd a vezetés érdekeiben.

A vezetésnek látszólag az érdeke hogy igazságos, rendezett országban uralkodjon. Ez azért is érdeke, mert a történelmi megítélés ettől függ. Pl. az igazságos Mátyás király pozitív megítélése, űbereli a vezetés esetleges más hiányosságait.  Csakhogy a vezetések általában nem törődnek a történelmi megítélésükkel. Általában saját hatalmukat, vagyonukat akarják fenntartani és növelni. Ebből a szempontból nézve már lehet hogy az igazságtalan zavaros viszonyok jobban megfelelnek a vezetés érdekeinek.

Egyrészt az adott vezetések egy fajtája nem is érzékeli az igazságtalanságot. A másik fajtája érzékeli, változtatna is, de nincs tehetsége azt kijavítani. A harmadik fajtája érzékeli, lenne is tehetsége, de rájön hogy ez nem éppen vág egybe a hatalmi, vagyoni érdekeivel, ezért nem változtat.

Egyfelől a változtatás sok érdeket felbolygat, a saját klientúra érdekeit is. A felbolyduló ország (ellenzék, középvezetés nép) sok veszélyt tartogat az éppen aktuális elit vezetés számára.  Másfelől nem jobb, ha a népréteg zavarban káoszban él, nem látja át a hiányosságokat? Miért kellene felvilágosítani. Ugyanezt felvetettem az oktatás és tájékoztatás hiányossága ill. a manipuláció okaként is.

Nézzük sorba jog hibáit. Egyértelmű, hogy kiváltságos jog megszüntetése nem érdeke a vezetésnek.

Az összemosó jog, megléte több szempontból is érdeke a vezetésnek. A bűnözők, mint ellenségképek. Az állampolgár érezze a felettes hatalmat, stb. Erről még szó lesz. A látszatjog többek között azért érdeke, mert egyféle kirakatpolitika. Lám mi a vezetés látjuk a problémát és intézkedünk.

A lám mi vezetés látjuk a problémát és intézkedünk. Mi vezetés igazságosak vagyunk. Ezek bizonygatása minden joghibával kapcsolatban előjön. Az a probléma ezekkel hogy nincs tartalom mögöttük. Tulajdonképpen két okból káros ez. Egyfelől a látszat fenntartása akkor energiába kerül hogy azzal az erővel már normális jogot is csinálhatnának. Másfelől és ez a nagyobb baj az emberek  nem ismerik fel a joghibákat és ezért nem is tiltakoznak azok ellen, illetve ha látszatra rendben van a jog akkor nem kell megváltoztatni.

A bűnözők, mint ellenségkép létrehozás is összehozható több joghibával.

Az ellenségképnek szintén az a szerepe hogy a vezetés gyengeségéről elterelje a figyelmet. Lám itt van emberek ez a csoport (zsidók, magyarok, bűnözők, stb.) ezek az okai mindennek mi egyébként kiválóak vagyunk. A magyarok úgy jönnek ide, hogy más országokban lehet hogy pont a magyarok a vélt ellenségek. Az ellenségkép létrehozására a nép is hajlamos, mert a saját gyengeségünk mindig nehezebb bevallani, mint külső okot keresni. Az államkapitalista rendszer fő ellenségképe a bűnözők lettek. Viszont ezek nem is vélt ellenségek. Még pontosabban mégis azok. A lényeg, hogy minden jel arra utal, hogy a vezetés egy bizonyos szintű bűnözést fenn akar tartani, hogy aztán legyen valós ellenségkép. Tehát ebben az esetben nem az a trükk hogy rásütik valakikre az ellenség bélyegét, hanem az hogy nem csökkentik az ellenség számát oly mértékben, hogy az már ne legyen ellenség. A bizonyos színtű bűnözés fenntartására utal az összemosó jog, a logikátlan zavaros jog és más joghibák.

A logikátlan zavaros értelmezhetetlen jog pedig az elmondottak miatt érdeke a vezetésnek.  Továbbá azért érdeke mert abba könnyebben elrejthető a kiváltságos jog és a többi joghiba. Itt is azt érezhetik az emberek, hogy lám itt van ez a jóindulatú vezetés, de olyan bonyolult az élet, nincs mit tenni. A zavaros jog egyébként a jogalkalmazók érdeke is. Ha egyszerűbb lenne, akkor mi szükség lenne ügyvédekre? Ha egyszerűbb lenne, akkor még ennyire se tisztelnék a jogászokat. Ha egyszerűbb átláthatóbb lenne, akkor még az egyszerű emberek is képesek lennének megvédeni magukat. Már máshol említettem de jog egy bedaráló mechanizmus is. Az egyik bedaráló mechanizmus a fogyasztás-termelés fogaskerék, a másik, a zavaros, átláthatatlan jog. (Nevezhetjük bürokratikus jognak is.) A zavaros átláthatatlan joggal állandóan szembesül az egyszerű állampolgár, és az  lefoglalja idejét, energiáját. Továbbá talán ez mondat fogalmazódik meg benne: én buta kisember jobb lesz, ha nem ugrálok, mert jogi eszközökkel bármikor kikészíthetnek.

Összegezve, a vezetésnek nem igazán érdeke, hogy rendezett átlátható igazságos viszonyokat teremtsen. Mindez összevág azzal, hogy a jogfejlődés a lehetségesnél az optimálisnál enyhébben fejlődött.

A jogilleszkedés, jogpontosság, az ésszerű és értelmezhető jog.  Rendszertényező.  A/10 ábra, A jog ábrái.

02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.

04. A jognak, a jogorvoslatnak a jog egészét (jogterület az alsó határon belül) kell lefedni, azaz ne legyenek joghézagok, jogorvoslati hézagok.

A jogilleszkedés.

Az ábrán fel vannak sorolva a joghierarchia elemei. Alkotmány. Alapvető, általános törvények. Szaktörvények.  Belső szabályzatok egyéni szerződések, stb..  Ez a felsorolás egyben a jog rangsora: legfelső jog (alkotmány), magasabb rendű jog (általános törvények), középrendű jog (szaktörvénye) alacsonyabb rendű jog (belső szabályzatok, egyéni szerződések, stb.). Az elfogadott nemzetközi és háborús jog a legfelső jog ill. a magasabb rendű jog kategóriába tartozik.

A sürgős, azonnali törvények (pl. katasztrófa, háború, stb. egy külön kategória. Valójában ez a törvénykezés csak igen kis részét (talán 0,5%-át) teszi ki. Valójában a váratlan helyzetekre is fel lehet készülni. Előre lehet törvénykezni és így az már nem lesz sürgős azonnali törvénykezés, pontosabban egy előrelátó normál törvénykezéssel minimálisra lehet csökkenteni a sürgős azonnali törvénykezést. Ha előre számba vesznek minden lehetséges rendellenes, váratlan lehetőséget és azok variációját is akkor a sürgős azonnali törvénykezés a minimálisra csökken.

Az világos hogy a jognak illeszkedni kell egymáshoz, nem lehetnek ellentétes törvények. Elvileg nem lehet hogy pl. az egyik törvény valamire kimondja hogy szabad a másik kimondja hogy tilos. Az egyik pl. azt mondja hogy ezért a max. büntetés 2 év, a másik ugyanarra azt mondja, hogy ez min. 5 év. A jogilleszkedés eseteit hosszasan lehetne sorolni. A jogilleszkedésbe természetesen az is beletartozik, hogy a magasabb rendű törvényekhez illeszkedni kell az alacsonyabb rendű törvényeknek, szabályoknak. A jogilleszkedés többek között azt jelenti, hogy minden jognak, törvénynek illeszkedni kell az alkotmányhoz. Jelenleg is van Alkotmánybíróság melynek az feladata hogy ezt az illeszkedést ellenőrizze.

A törvényeknek persze nemcsak az alkotmányhoz kell illeszkedni, de egymáshoz is. Ha nem illeszkednek egymáshoz, akkor zavaros értelmezhetetlen logikátlan lesz a jog.

Ugyanakkor nemcsak attól válhat zavarossá, értelmezhetetlenné, logikátlanná a jog hogy, nem illeszkedik egymáshoz.

Egy-egy jogszabály illeszkedési szempontból talán rendben van de valamilyen butaságot igazságtalanságot mond ki. Ez is zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jog. 

Más esetekben a jog megfogalmazása túl általános túl ködös, többféleképpen értelmezhető a jog ezért válik zavarossá, értelmezhetetlenné, logikátlanná.

E rendszertényezőben ezekkel az esetekkel foglalkozom (jogilleszkedés, logikátlan igazságtalan jog, ködös megfogalmazás).

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy szinte minden joghiba. Látszatjog, joghézag, bürokrácia, stb. zavaros, értelmezhetetlen logikátlan jogot képez, de ezekkel külön rendszertényezőkben foglakozom. Másfelől pl. a zavaros, értelmezhetetlen jog többek között jogegyenlőtlenséget okoz, hiszen az átlagos kisembernek, és még inkább a szegényeknek még kevesebb esélye lesz, hogy saját maguk védekezzenek, saját maguk intézzék az ügyeiket. Ha pedig másra vannak szorulva, akkor az elintézés minősége már a pénztől függ.

Megint meg kell jegyezni, hogy a joghibák összefüggnek.

A zavaros, értelmezhetetlen logikátlan jog, egyben igazságtalan jog is.

A jognak érthetőnek kell lennie méghozzá nemcsak a jogászok számára, de az átlagember számára is. A jog nem ismerete nem ment fel – ez csak akkor igaz, ha a tudatlanság az elkövető hibája. Amennyiben nem kap elegendő tájékoztatást, vagy egyszerűen érthetetlenül van megfogalmazva a jog akkor nem az elkövető hibája. Ebben az esetben az elkövetőt fel kell menteni és az államot, (irányítást, vezetést) kell elítélni, amelyik nem teljesítette egy fontos kötelességét.

A nép számára ismeretlen ill. érthetetlen jog több szempontból káros, de itt visszakanyarodtunk az oktatás elégtelenségéhez. A nép számára érthetetlen ismeretlen jog egyfajta manipulációs lehetőség. Továbbá igen komoly problémák sokaságát okozza, ha a jog és a közerkölcs eltávolodik egymástól, melyben szintén szerepe van az ismeretlen és érthetetlen jognak. A jogegyenlőséget szintén negatívan befolyásolja az ismeretlen és érthetetlen jog.

Az ok nélküli ostoba jog, az agyalágyult törvények. A logikátlanság, ésszerűtlenség az a jelenség mikor az ember elolvas egy jogszabályt és felkiált: atyavilág ez senkinek nem jó, ez mindenkinek kárt okoz. Mi ebben a logika?

Még gyakrabban akkor szemesül az állampolgár az ostobasággal, mikor annak szenvedő alanya lesz.

Persze erősen idézőjelbe kell tenni az „ok nélküliséget”. Mert mindennek megvan a maga oka, ha más nem, az hogy az állam nem fordít elég figyelmet, időt, munkát, embert, energiát, pénzt, az ostobaságok megváltoztatására.

Hihetetlen mennyi törvényünk, szabályunk van, ami egyszerűen logikátlan. Nincs semmi értelme, hogy miért, hacsak az nem, hogy az óvatlan kisembereket be akarja csapni az állam. Olyan egyértelmű butaságok vannak, hogy csak ez lehet az egyedüli magyarázat. Itt azért azt is meg kell jegyezni, hogy részben már az is hiba, ha az emberek többsége butaságnak tartja jogot, ha egyébként nem is az. Ezért lenne szükséges, hogy jog adjon némi jogmagyarázatot is. Ha az emberek többsége butaságnak tartja jogot, akkor azt nem fogja betartani, ill. az igazságtalanság érzését éli át.

A példákkal azért vagyok bajban, mert rengeteg van, és nem szeretnék egy-egy példát kiragadni, mert az igazságtalan lenne. Ráadásul fennáll annak veszélye, hogy éppen rossz példát hoznék fel.

Persze erre lehet azt mondani, hogy könnyű kritizálni, csinálj jobbat.

Aki ezt mondja, alapvető tévedésben van. Senki nem állítja, hogy a több tízezer jogszabályt könnyű tisztává, egyértelművé, logikussá, illeszkedővé, értelmezhetővé, igazságossá tenni. Arról van szó, hogy mivel ez egy bonyolult nehéz feladat szükségszerűen van ilyen.  Arról van szó, hogy mivel ez egy igen nehéz és bonyolult feladat ezért a jelenleginél nagyobb energiákat kell ez ügyben mozgósítani. Konkrétan egy külön jogszűrő testület szükséges a hozzá tartozó szakemberekkel. Arról van szó, hogy jelenleg a lehetségesnél, az optimálisnál nagyobb arányú a zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jog oka éppen az, hogy nincs kellő jogszűrés ebben a tekintetben.

A jelenlegi Alkotmánybíróság csak a zavaros értelmezhetetlen, logikátlan jog egy szegmensét az alkotmányhoz való illeszkedést vizsgálja. Ha majd az Alkotmánybíróságon kívül is lesz olyan testület, melyhez bárki minden jogot elküldhet felülvizsgálatra, amelyik szerinte zavaros, értelmezhetetlen logikátlan, igazságtalan és az a testület valóban felülvizsgálja, és intézkedik ezeket, akkor beszélhetünk arról, hogy megfelelő a jogszűrés és optimális arányú a zavaros, értemethetetlen, logikátlan, igazságtalan jog aránya.

A jogilleszkedés problémája összefügg a jogfejlődés problémájával, de erről egy másik, az alkotmány és jogfejlődés fejezetben beszélek.

Bár megígértem magamnak, hogy nem ragadok ki néhány ostobaságot a sok ezer közül, de képtelen vagyok betartani az ígéretem.

Történt pedig, hogy betörtek hozzánk, de a károkozás mikéntje ez esetben sem érdekes. Mi pedig elkezdtünk imádkozni, hogy nehogy elkapják a betörőt, mert akkor a biztosító nem fizet. Ugyanis van egy ilyen agyalágyult szabály, (ha a károsító fizethet, akkor biztosító nem teszi azt, de a károsító 99%-ban valójában nem fizet), ez ugyan a biztosító szabálya, de azért az állam ez ügyben is sokféle megoldással állhatna elő, sőt, kellene előállnia. Ami nagyobb baj, így már érthető a rendőrség miért is oly „lelkes”, mert valljuk be, a rendőrség alapvető hozzáállása a vagyonellenes ügyekben általában ez: csak semmi rohanás, egyébként pedig nem nagyon érdekel minket. Ez esetben a rendőr unott arccal ezt ki is fejtette: nem nagyon szorgalmazza maga, hogy megcsípjük a betörőt, mert akkor a biztosítótól nem kap semmit.

Szóval sok oka van a rendőrség „beleszarok” stílusának, de az egyik jelentős oka, többek között, az említett szabály.

Máskor pedig történt, hogy valaki valami ellopott tőlem, persze sokféle lopás van. Lopás az is, ha a kölcsönadott dolgot nem adják vissza. Lopás az is, ha az üzleti kapcsolatban nem történik meg az igazságos ellentételezés. A pénz ellenében nem történik normális termék, szolgáltatás, munka ellentételezés, vagy éppen a pénz kevesebb, mint az ellentételezett munka, termék. És még lehetne sorolni. Szóval valaki, valamit, valahogy ellopott tőlem, az érték, a mód, itt és most nem érdekes.  A rendőr úr viszont felvilágosított, mivel az eltulajdonító, megígérte hogy visszaadja az eltulajdonított dolgot, (most éppen nehéz helyzete miatt nem tudja, dehogy volt nehéz helyzetbe) így a törvény értelmében nem történt lopás, szóval van egy ilyen agyalágyult törvény. Megígérte, persze soha nem teljesítette, és persze ezt már mindenki előre is tudta.

Más esetben pedig történt vala, hogy a jóhiszemű ember, kiadta az ő házát, nem is drágán, mivel az üresen állott. Ez így mindenkinek jobb lesz, gondolta. Azonban a lakó nem fizetett ellenben rengeteg vizet, áramot és egyebeket fogyasztott, mindezt pedig a kiadó tulajdonoson követelték. Ráadásul úgy szétzüllesztette, tönkretette a házat, hogy azt inkább viskónak lehetett nézni. A megdöbbentő azonban az volt, hogy szegény emberünk ki sem tudta tenni e lator lakót, mert a törvény és a tisztelt hatóság bizony nem az ő pártját, de a lator lakó pártját fogta. És akkoriban, 1011 táján bizony sok üres ház állott, mert a bankárok a nagy kamat reményében, és mert nekik könnyen jött (és a vezetés is szorgalmazta) sok pénzt adtak házépítésre és az emberek azon fel is építették az ő házaikat, bár az egészségük bizony belerokkant. Felépítették, de erejükből, bérükből többre nem futotta, mert munka sem volt, a házukat sem tudták fenntartani. És kiadni sem tudták a pocsék törvény véget, így aztán a házakat a természet enyészete rombolta le. Így ment tönkre az ország, de nem az ellenség rombolta le, hanem az ostoba törvénykönyv, és azok írói.

Az újra és újra felmerülő kérdés azonban ez: ha ilyen, és ehhez hasonló alapvető jogi agylágyulások vannak, akkor miről, és minek elmélkedünk, amikor a jogról, a jogállamról, az erkölcsről elmélkedünk?

A feladatok. 

A jogilleszkedés kiszűrése, megváltoztatása (visszamenőleg is) nemcsak az alkotmány szempontjából de minden jog szempontjából. Az értelmezhetetlen jogok kiszűrése és megváltoztatása (visszamenőleg is). A logikátlan, igazságtalan jog kiszűrése és megváltoztatása. Bárki javasolhasson ilyen irányú vizsgálatot, és az érdemben ki legyen vizsgálva. A bárki elvnek nemcsak ebben, de minden jogszűrében érvényesülni kell.

Mindez egy független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényel az alkotmánybíróságon kívül, vagy azt kibővítve.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

A történelmi értékelésnél megint abból kell kiindulni, hogy a jogszabályok, törvények, rendeletek, stb. száma szükségszerűen emelkedik. Ez önmagában egy szükségszerű, sőt hasznos folyamat. Az is igaz hogy minél több a szabály, a törvény annál nagyobb az illeszkedési, pontatlansági érthetetlenségi stb. hibák lehetősége, ezért van szükség egyre erősebb szűrésre. Ha objektíven akarjuk értékelni ezt a rendszertényezőt, akkor azt kell megvizsgálni, hogy a törvények szabályok hány százaléka problémás rossz illeszkedés, pontatlanság, érthetetlenség, értelmezhetetlenség, ésszerűtlenség miatt.

Sajnos rá kell ébrednünk, hogy a zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jogok aránya jelenleg sem  kisebb mint a korábbi rendszerekben, fejlődés ilyen értelemben nincs. Az enyhe pozitív fejlődés itt is az általános történelmi jogfejlődésből adódik.

Az előzők alapján: rabszolgatartó rendszer 0,8%,  feudalizmus 0,9%, klasszikus kapitalizmus 1%, jelenlegi államkapitalizmus 1,1%, brezsnyevi szocializmus 1,1%, kínai szocializmus 1,1%. Ötven éven belül, fejlettebb demokráciában: ha  általában az igazságosság mint szükséglet felértékelődik, ha  ez irányú jogszűrés fejlődésének következtében legalább 30%-kal csökken a pontatlan, zavaros érthetetlen, értelmezhetetlen, ésszerűtlen, egymásnak ellentmondó törvények száma akkor elérhető az 1,5%.

A látszatjog, látszatintézkedés. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

08. A jognak betarthatónak, és betartottnak kell lennie. Ne legyen látszatjog, vagyis deklarált, de betartatlan jog.

09. Minden embernek (a lehető legtöbb embernek, szinte minden embernek) ismernie kell, tisztelnie kell, belső meggyőződéséből kell elfogadnia a jogot. A jog csak így lesz betartott.

Sokféle okból jöhet létre látszatjog. A közlekedési szabályok példáján keresztül felsorolom a látszatjog közvetlen okait.

A csak deklarált általános jog, jogi konkrétumok nélkül. Pl. a Magyar Köztársaság területén csak úgy szabad közlekedni, hogy azzal másoknak nem okoznak kárt, mások közlekedését nem akadályozzák. Ez egy jó és szükséges elv, de önmagában kevés. Nincsenek konkrétumok, tehát semmit sem ér, ráadásul lehetőséget ad a jogalkalmazónak visszaélésre. Gumijogszabály.

Ez sem sokkal jobb: a kitett táblák szerint lehet közlekedni. Viszont nincsenek, ill. erősen hiányosak a kitett táblák. Vagyis hiányoznak bizonyos feltételek.

Vagy, ha kimondottan ostoba zavaros, vagy éppen túlbonyolított a jog. Pl., felsorol húsz feltételt, hogy mikor, milyen időben, milyen úton, milyen gépjárművel, mekkora sebességgel lehet közlekedni. Sem az állampolgár, sem jogalkalmazó nem tudja követni.

A túlszabályozottság („bürokrácia”) is csökkenti a betarthatóságot, és az alulszabályozottság is csökkenti.

Vagy a zavaros jog másik fajtája, hogy nagyjából minden rendben van, de sok a kiskapu, a jogi kibúvó.

Továbbá, ha van jogi konkrétum, de az aránytalan, igazságtalan, ésszerűetlen. Pl. autópályán legfeljebb 90 km-es sebességgel, lehet haladni. Nyilvánvalóan az ostoba fölösleges szabályokat, korlátozásokat nem tartják be az emberek.

Továbbá, ha van jogi konkrétum, az arányos, betartható, de nincs kellő ellenőrzés, felderítettség.

Továbbá, ha minden rendben van, van kellő ellenőrzés, felderítettség, de a követő szankció, büntetés nem valósul meg. Vagy aránytalanul valósul meg.

Talán még az is baj, ha a követő szankció túl szigorú (nem arányos). Ugyanis: ha már úgyis szigorúan büntetnek, ha mindegy, akkor már belehúzok a szabálytalanságba – gondolat kerül előtérbe.

És talán még lehetne folytatni a látszatjog közvetlen okait.

Látható, hogy a látszatjog (betartatlan jog) szinte az összes jogelvvel, joghibával kapcsolatos.

Mert ugye, a jog lényege, hogy azt betartsák. Ha látszatjog van, amit nem tartanak be, akkor a jog hiábavaló, értelmetlen.

De nemcsak az a baj hogy az adott jogszabály teljesen fölösleges, nem működik, de az adott látszat-jogszabály, a jog teljes egészét, a jog jó részeit is leértékeli. Ugyanis az állampolgár, ha azt tapasztalja, hogy tízből, kettő látszatjog, akkor legyint egyet és azt  gondolja: ez az egész jog egy nagy szahara, nem ér semmit.

Márpedig kishazánkban a jogszabályok fele, ilyen-olyan okból, többé-kevésbé látszatjog.

Lényegében a következőkről van szó. A pusztán deklarált jog, amikor a jogalkotó, jogalkalmazó eleve nem szándékozik a jogot megvalósítani. A betartatlan jog, amikor talán megvan szándék, de rossz hiányos eszközök, módszerek miatt mégsem valósul meg a jog. A betarthatatlan jog, amikor megvan a szándék, de a jog több oknál fogva betarthatatlan. Elsősorban, ezért mert képtelenség betartani, a betartása nagyobb kárt okoz, mint a jog szankciója. 

Nevezhetjük ezt kirakatpolitikának is. Vagy befektetés nélküli jognak.  Minden jog annyit ér amennyi megvalósul belőle. Ezt még ki lehet azzal kiegészíteni, hogy gyakorlatban megvalósulatlan jog nemcsak fölösleges, de káros.

Minden gyakorlatban megvalósulatlan jog látszatjog. Megvalósulatlan jognak tekinthető, amelyik 70% alatt valósul meg. A látszatjog kialakulásnak azonban több oka van.

A látszatjog néhány további kategóriája: jó és hasznos a szöveg, (a jogalkotás) de az állam nem teremti meg az egyéb feltételeket (a jogalkalmazást). Nincs objektíven ellenőrző vizsgáló, vagy szankcionáló apparátus. Nincs ill. a meglevő jogalkalmazó apparátus nem képes betartatni, ellenőrizni, szankcionálni a törvényt.

Ennek egyik alcsoportja mikor az ellenőrzés nem tartalmi csak formai (pl. adótörvények). Meg kell jegyezni, hogy szúrópróba-rendszerű ellenőrzés csak bizonyos sűrűség és rendszeresség esetén hatékony, ez alatt szinte semmit sem ér.

Már eleve rossz a szöveg (a jogalkotás), mert az állampolgár számára betarthatatlan, vagy a betartása nagyobb kárt okoz, mint a megszegése.

Példa szintén az adótörvényekből. Ha túl magas az adókulcs, akkor a kisvállalkozó rá van kényszerítve az adócsalásra. Jobban jár ha lebukik, mintha tönkremegy. Ha többség adót csal, akkor látszatjogról beszélhetünk. Ez is egyféle módja a látszatjog létrehozásának.

Eleve rossz a szöveg mert a jogalkalmazás egyéb okok miatt (érthetőség, értelmezhetőség, ésszerűség, jogilleszkedés stb.) képtelen azt betartani.

Eleve rossz a törvény mert túl általános, túl sok a kiskapu, (joghézagok vannak) ezért a jogalkalmazás esetleges, ill. a jogalkalmazótól függ. Ez besorolható az alulszabályozott és túlszabályozott joghoz is.

Ha pedig egy területen jelenik meg a joghézag és bürokrácia az is látszatjog.

Látszatjog még az is mikor egy viszonylag jelentéktelen terület túl van jogilag értékelve, túl van szabályozva. Bár ez kétségtelenül besorolható a túlszabályozáshoz, az összemosó joghoz, és a logikátlan zavaros értelmezhetetlen joghoz is.

Itt is megjegyzem, hogy jog hibái erősen összefüggnek, részben egymásból erednek.

A látszatjog máskép fogalmazva: a törvény, különböző okokból, és különböző módokon kijátszható.

Részben a látszatjog, látszatintézkedés, részben trükk, részbe túlszabályozás az állproblémák létrehozása és azok törvényi, intézkedési rendezése. Még akkor is látszatjog ez ha ez  a jogalkalmazás szempontjából pontosan és precízen történik. Az állproblémákért a jogalkotás, az irányítás a felelős.

A látszattörvénykezés jelenlegi rendszerben igen magas arányú, kezdve az alkotmánytól befejezve a kisközösségekre vonatkozó rendeletekig. Már az állampolgári jogok részben is kitértem erre a problémára, vagyis arra, hogy a deklarált és tényleges jog közt igen nagy a különbség. Az alsó régióból egy példa: kitesznek mellékutakra sebességkorlátozó táblát, aminek betartását jó ha évenként egyszer ellenőrzik.

Megint a bőség zavarával küszködöm, megint ezeregy példát lehetne említeni.

Honnan számítjuk a látszattörvényt, a látszatintézkedést?

Például a statisztika képes mérni egyfajta károkozás gyakoriságát. Ha ennek a károkozásnak a nagy része de legalább fele nincs felderítve, vagy nincs szankcionálva akkor nyilvánvalóan látszatjogról, látszattörvénykezésről van szó.

Visszatérve az adótörvényekre: az igazi csalók a jogtalan áfa-visszaigénylők ötször annyi kárt okoznak, mint a kisemberek apró tévedései esetleges sumákságai.  Akkor megnézve a kár nagyságát és annak felderítettségét (a jogtalan áfa-visszaigénylők 50%-a megússza) kijelenthetjük hogy az adótörvények összességében látszatörvények. Minden olyan törvény mely betartásának során  a megszegők 30%-nál nagyobb része szankcionálatlan marad (mindegy hogy milyen okból) az látszatörvénynek minősül. Látszatjognak minősül az a jog is, ahol a tényleges jog nem éri el a deklarált jog 70%-át. Pl. látszatjog, látszatintézkedés, ha egy kedvezményt a kedvezményezettek statisztikai összesből kevesebb, mint 70%-a vesz igénybe. Látszatjog: ha a beadott panaszok több mint 30%-ban nem történik érdemi intézkedés.

A látszatjog egy jelentős része a látszat jogorvoslati és panaszrendszer.  Látszólag ki van építve látszólag rengeteg helyre fordulhatsz, csak érdemben nem történik semmi. Saját statisztika: évtizedek alatt mondjuk 50 jogos panaszból, jó, ha kettőben sikerült valami eredményt elérni. A látszat jogorvoslati és panasz ill. javaslati rendszer létrehozásának önmagában rengeteg trükkje van. Pl. időhúzás, aktatologatás, ködösítés, felelősök eltüntetése, a delikvens kifárasztása elbizonytalanítása, a panasz elbírálásának visszadobása a bepanaszolthoz és még lehetne folytatni.

Mostanában többször tapasztaltam, hogy a beadott panaszt elküldték elbírálásra ahhoz az intézményhez, amely ellen a panasz szólt. Szóval ez érdekes dolog. Az állampolgár reklamál valamiért és ezt a reklamációt az intézmény, vállalat, stb. elutasítja. Ezután fordul a felettes szervhez vagy általános ellenőrző szervhez. Ezután a felettes szerv, ill. az általános ellenőrző szerv, ahelyett hogy kivizsgálná, elküldi annak az intézménynek vállalatnak kivizsgálásra, aki már egyszer elutasította. Nyilván hogy ebben az esetben sem lesz más a végeredmény. A végeredmény hogy az állampolgár szív, a károkozó pedig röhög egy nagyot. Ez egy tipikus példája a látszatjognak.

Az adatvédelmi cirkusz.

Ez jó példa, amikor egy viszonylag jelentéktelen terület jogilag fel van pumpálva.

Miközben kamerák százai figyelnek miközben az adatok legalább ötven helyen nyilván vannak tartva, miközben bárki aki nagyon akar hozzáférhet az adatainkhoz, aközben egyre terebélyesedik az adatokkal kapcsolatos törvénykezés. Ráadásul ebben az esetben a visszaélést kellene szabályozni és nem a lehetetlen megelőzést. Én most megint egyéni statisztikára hagyatkozom. Nekem és ismerőseimnek jóformán nem volt adatvédelmi problémánk. Mondjuk 1000 jogi problémából jó ha 1 az adatvédelmi probléma.

Szerintem a jelenlegi rendszer ezt akarja ezzel bizonytani: hű de nagyon demokratikusak vagyunk, hű de nagyon jogállam vagyunk. Még egyszer mondom nem az a baj hogy foglakozik a jog ezzel a problémával hanem az a baj hogy túlzottan más problémától energiát pénzt rabolva foglakozik ezzel a problémával.

Az én statisztikai adataim (hivatalos statisztika nincs ezzel kapcsolatban) szerint a jelenleg, a törvények legalább fele látszatjog nem valósul meg a 70%-os arány (felderítettség, érdemi kivizsgálás, szankció) sem. A jelenlegi törvények 25%-ban szerintem még az 50%-os arány sem valósul meg. És akkor még nagyon elnéző voltam.

A tényleges demokráciában egyébként a látszatjog nem 70%-nál fog kezdődni hanem 80%-nál. A tényleges demokráciában a  törvények 80%-ban el kell érni a 80%-os arányt és az 50%-os arány nem lesz több, mint a törvények 5%-a. Ebben az esetben lehet arról beszélni, hogy minimális a látszatjog. Jelenleg ennél kétszer rosszabb a helyzet.

Miért káros a látszatjog?

Egyrészt káros mert fölösleges energiát, pénzt, stb. emészt fel. Ennél komolyabb kárt okoz a következő helyzet. A profi bűnöző (minél profibb annál inkább tudja), hogy lehet kijátszani a kijátszható törvényt. Az adócsaló ismeri trükköket, a notórius gyorshajtó is tudja hol állnak a rendőrök, és még hosszasan lehetne sorolni. A jó szándékú naiv kisember nem ismeri ezeket a módszereket, hiszen neki nem célja a törvény megszegése. Az eredmény az, hogy a profi, és nagy károkat okozó törvényszegők többsége büntetlenül marad, a naiv esetlegesen tévedő kisemberek többsége pedig megbűnhődik. Nyilvánvalóan sérül a társadalmi igazságosság. Továbbá a látszatjog - minél nagyobb arányú annál inkább - lejáratja a törvényt. Még a naiv, jó szándékú kisemberek is elfordulnak, elfásulnak és egy jelentős része profi bűnözővé, válik. Egyébként külön tanulmányt érdemelne, ez a téma: az állam szembekerülésének okai az állampolgárral és ennek hátrányai. Kétségtelen a látszatjog csak egyike a sok oknak, mindenféle joghiba erősíti az ellenséges viszonyt az állampolgár és az állam között. A látszatjog nemcsak a népet demoralizálja, de a jogalkalmazókat is.

Van még egy általános károkozás, amit minden joghibával kapcsolatban említhetnénk. Ez pedig a gazdasági kár. Minden joghiba gazdaságilag is kárt okoz. A látszatjog pl. azért mert ennek létrehozására, a részbeni ellenőrzésére fordított összeg kidobott pénz is. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a jog a működést (szervezeti működési szabályzatok) is szabályozza. A rosszul szabályozott működés pedig rossz káros működés. Pl. ha az adótörvények rosszul működnek, akkor az kevesebb bevételt jelent az államnak. Ha zavarosan van szabályozva, vagy csak látszólagosan van szabályozva a működés az gazdasági kárt okoz.

Ugyanakkor a joghibák nemcsak az egyéni igazságtalanságokat okoznak. Ha igazságtalan egy társdalom akkor abban sokkal nagyobb esélye van a erőszakos harcok kialakulásának.  

A látszatjog káros, tehát meg kell szüntetni, de legalábbis minimalizálni kell.

A felderítetlenség, a büntetlenség is egy jelentős igazságtalansági tényező. Hiába valósulnak meg az igazságossági jogelvek, ha a bűnök jelentős része ki sincs derítve és ezért nincs büntetve. Vagy más okból nincs bűntetve.

De nem akarok demagóg lenni, ezért elismerem hogy a teljes felderítettség szinte lehetetlen. Ezért kell a jognak pontos elvek és szabályok szerint helyesen csoportosítani az ellenőrző, felderítő erőket.

Néhány ilyen alapelv vázlatosan.

Inkább feljebb kell emelni a büntethetőség alsó határát, és azt arányosabban kell elosztani (a tényleges bűn nagyságához kell igazítani), de a rendszeres mindenkire kiterjedő ellenőrzést fokozni kell. Csökkenteni kell az esetleges véletlenszerű ellenőrzést, növelni kell a rendszeres, mindenkire kiterjedő ellenőrzést.  Mire is gondolok? Pl. a tilosban parkolásra, annak ellenőrzésére, mint valójában kisebb bűnre kevesebb erőt kell csoportosítani, a direkt vagyon elleni bűnökre azok ellenőrzésére több erőt kell csoportosítani. Ez utóbbiban arra kell törekedni, hogy szinte senki ne ússza meg büntetlenül. De ez csak egy példa volt a sok közül, az egész jogot, és jogalkalmazást át kell nézni ebből a szempontból. A büntetés alsó határán pedig érdemes a pontozási rendszert általában is alkalmazni. Pl. egy 5000 Ft alatti vagyon elleni vétség egy „rosszpont”, a második 5000 Ft alatti két „rosszpont”, a harmadiknál viszont már viszonylag súlyos büntetés következik.

Nagyobb, mintha valaki 15000 Ft-os bűnt követ el. Mint mondtam ezek csak példák. Többek között az adócsalások vonatkozásban is hasonló elveknek kell érvényesülni.

A látszatjog kialakulásának közvetett okai

Természetesen több ok van. Az egyik okot nevezhetjük jóindulatú tévedésnek, bár ez elég naiv elnevezés. A vezetés erkölcsi nevelésben akarja részesíteni az állampolgárokat és ehhez ezt az eszközt, a látszatjogot választja, mondván: igaz, hogy a látszatjog, mint jog nem érvényesül, de érvényesül az erkölcsi nevelő hatása. Ez a felfogás téves a következők miatt. Egyrészt az erkölcsi nevelésnek lenne direkt eszköze, maga az általános erkölcsi, jogi oktatás, ezt viszont a vezetés nem szorgalmazza. Másrészt a látszatjog minden szempontból káros, nevelési szempontból is, ez csak a látszólagos erkölcsi nevelés. Már az előző részben is kifejtettem hogy látszatjog inkább rombolóan hat az erkölcsre, mint építően. Ha már ilyen szándéka van a vezetésnek, akkor talán létre lehetne hozni az útmutató, irányadó jogot, mely mindenben állást foglal, de nem vizsgál és szankcionál.

A másik ennél lényegesebb ok az un. kirakatpolitika, mely  azt hivatott bizonyítani: lám mi mindennel foglalkozunk, mindet irányítunk és ezt minden polgár, érezze, és látva lássa. Mint arról már erről szó volt, a gyakorlati életben ezt csak a becsületes állampolgárok hiszik el, a bűnözőket nem lehet megtéveszteni. Ilyen értelemben a látszatjog összefügg az összemosó joggal, hiszen annak is az a célja, hogy a népréteget kordába tartsák. A látszatjog, látszatintézkedés, tehát egyféle vezetési trükk. A látszatjog ugyanakkor összefügg a kiváltságos joggal, hiszen a jogegyenlőség, jogorvoslati egyenlőség gyakran csak látszat.

A jogállamiság, a demokratikus rendszer bizonygatása is jelentős ok.

Egyszerűbben a két ok: a deklaráció és a fenyegetés. Az állam, a hatalom csak deklarál valamit. Illetve az állam, hatalom a törvénnyel kvázi befenyegeti az állampolgárt, hátha megijed és betartja. Túl azon, hogy egyes törvényeket, szabályokat még akkor sem lehet betartani, ha be is akarnák tartani, tulajdonképpen megint becsületes kisember zsarolásáról van szó. Ugyanis becsületes kisember be akarja, és ha tudja, betartja a látszatjogot, ezáltal hátrányt szenvedve becstelenekhez képest, akiknek eszük ágában sincs betartani a látszatjogot. Továbbá a látszatjog lejáratja jogot és más bajokat is okoz. De nyugodtan kijelenthető: a látszatjogot elsősorban azért hozza létre a hatalom, hogy ezzel sakkban tartsa, fenyegesse, ill. félrevezesse a becsületes kisembert, a többségében jó szándékú népet.

A látszatjog csökkentése.

Ennek első lépcsője a felismerés, mely nem lehetetlen. Ezután több variáció lehetséges. Amennyiben a jog igen lényeges, az igazságos társadalom nem alakulhat ki nélküle, akkor a látszatjogból valóságos jogot kell készíteni. Az átszövegezésen, átszerkesztésen kívül olyan eszközöket, erőket kell az ellenőrzéséhez, szankcionálásához biztosítani, amely legalább 70%-os eredményt képes biztosítani. Amennyiben nem szükséges, akkor egyszerűen meg kell szüntetni, az irányadó jog kategóriába kell helyezni, vagy más úton kell szabályozni, érvényesíteni.

Nézzünk egy tipikus látszatjogot: a kazetták, programok, stb. másolása tilos. Szerintem itt a szankcionálási arány jó, ha 5%-os ami elég messze van a 70%-tól, tehát nyilvánvalóan látszatjogról van szó. Persze több szempontból jó és igazságos lenne az illegális másolás megszüntetése, de ezt csak hatalmas erőkkel, apparátussal lehetne elérni. Ezért a tiltás helyett más hatékonyabb módszerek bevezetésére a van szükség annak érdekében hogy a szerzői jogdíjak, a kereskedelmi haszon, és egyebek igazságosan legyenek elosztva.

A látszatjog elemzése azért egy elég komoly jogtudomány-elméleti munkát is igényel. A látszatjog elsősorban - a másnak ártás határa, a jog alsó határa, a bűnözés határa - erkölcsi, jogtudományi problémákkal függ össze.

A látszatjog rendszerint jogalkotási szempontból túlszabályozott jog, jogalkalmazási szempontból alulszabályozott jog.

A feladatok.

Röviden: a látszatjog felsorolt közvetlen és közvetett okait meg kell szüntetni.

A feladat kettős. Egyfelől nem szabad olyan jogot, törvényt hozni, ami nyilvánvalóan látszatjog lesz. Illetve a meglevő látszattörvényeket át kell írni, vagy meg kell szüntetni. Másfelől, ha fontos jogszabályról van szó, akkor a jogalkalmazást (ellenőrzést, felderítést, stb.) kell olyan szintre emelni, hogy abból ne legyen látszatjog. Ezért ez a rendszertényező jogalkotó és jogalkalmazó tényező is. A konkrét megvalósítás pedig esete válogatja.

Mindenképpen szükség van egy meglehetősen nagy független tudományos demokratikus testületre (vezetésrészre), amelyik e feladatokat ellátja. Ez a testület kiszűri visszamenőleg is a látszatjogokat először az egyértelmű látszatjogokat. Ezután el kezd gondolkodni, hogy a látszatjogból, vagy jogalkotással, a jogszövegezéssel vagy jogalkalmazási módszerrel hogy lehet valóságos jogot készít Ha ez sikerül neki akkor ilyen értelemben módosítja a javaslatot. Ha nem, és viszonylag jelentéktelen jogról van szó, akkor meg kell szüntetni a törvényt. Jobb a semmilyen törvény, mint a látszattörvény.

Persze erre jöhet az ellenérv. Szüntessük meg a gyilkosok elleni jogot, ha gyilkosságok felderítettsége nem éri el 70%-ot? Nem ebben az esetben a jogalkalmazást kell olyan szintre hozni, hogy 90%-ot is elérje. Viszont pl.  a kazetták másolásról szóló törvényt jobb, ha megszüntetik, ha nem képesek legalább 50%-os felderítettséget produkálni. A probléma persze összefügg az igazságszolgáltatás anyagi és erkölcsi megbecsültségével, illetve a költségvetéssel.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Az értékelés nagyon hasonló a többi joghiba értékeléshez. Itt is figyelembe kell venni hogy a törvények számához képest hogy alakult a látszatjog. Az kell mondani hogy ebben a tekintetben jelenleg sokkal nagyobb a látszatjog mint korábban. A korábbi rendszerekben a vezetésnek, pontosabban a jogalkalmazásnak nem voltak olyan eszközei amelyekkel érvényesíthették volna jogot.  Az állam jogérvényesítő képessége fokozatosan javult. A normális fejlődés az lett volna ha olyan mértékben bővül a jog hogy ne alakuljon ki  látszatjog vagyis az állami jogérvényesítő képességgel egyező arányban. Ennél azonban nagyobb arányban bővült és bővül a jog.

A jövőben egyrészt erősíteni kell az állam jogérvényesítő képességét ami költségvetési, szervezési, stb. probléma, ugyanakkor csökkenteni kell általában az új jogszabályok számát, de főleg az olyan jogszabályokét amelyekből biztosan látszatjog válik.

Az általános jogfejlődés valamit javít az értékelésen.

Rabszolgatartó rendszer 0,7%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,7%, brezsnyevi szocializmus 1,6%, kínai szocializmus 1,7%. Ötven éven belül a tényleges demokráciában jogszűrés, megszüntetés, átalakítás által elérhető hogy látszatjog 30-40%-kal csökkenjen, ami 2%-ot jelent.

Az összemosó jog, az árnyalatlan (aránytan) jog és más jogi problémák. Elméleti rendszertényező.

Kétségtelen legkönnyebb az egyszerű, becsületes kisembert megtaposni. Ha finomabban fogalmazok, akkor a hatalom a hatalomgyakorlását legkönnyebben az egyszerű kisembereken gyakorolhatja, tehát azokra mindig lesújt a törvény szigora. Egy vezetővel, egy gazdag emberrel, egy jogásszal, stb. már nehezebb kekeckedni. A profi bűnöző is ismeri a kiskapukat.

A jelenlegi hatalom még nincs azon az erkölcsi szinten, hogy tudatosan következetesen az egyszerű becsületes kisembert megvédje, legalábbis megkülönböztesse. Saját kis életemből is sok példát tudnék erről sorolni. Majd, ha a hatalom, a jogalkotás tudatosan eljut arra szintre, hogy az egyszerű becsületes kisembert, pontosabban a néha szinte szükségszerűen tévedő (valamit elnéző) állampolgárt másképpen kezelje, akkor beszélhetünk arról, hogy egy jobb fejlettebb rendszerben élünk.

 Lényegében három fajta állampolgárt kellene e törvénynek megkülönböztetni.

1. Az önző szándékos bűnözőt. (Ez a szigorúan megítélendő kategória.)

2. A feltehetően önző felületes hanyag állampolgárt, aki bár nem szándékos bűnöző, de a rendszeres szinte állandó hanyagsága, felületessége figyelmetlensége miatt gyakran rendszeres veszélyeztet, illetve kárt okoz. (Ez a közepesen megítélendő kategória.)

3. És végül a lényegében becsületes, törvénytisztelő, figyelmes, a jó utat kereső, jó szándékú, a közösségnek jót akaró, de néha szükségszerűen (tévedni emberi dolog), „tévedő” állampolgárt.  (Ez az elnézően enyhén megítélendő kategória.)

Azért tettem idézőjelbe a tévedést, mert általában ezek a tévedések a következőkből erednek: valamely szabály vagy annak eszköze pl. valamely adat, félreérthető, és ezt elnézi a becsületes állampolgár.  Mert ugyebár erre mondja a jelenlegi hatalom (amely még morálisan nincs a jó szinten): jobban kellett volna figyelni. De azért ezek vitahatóan nevezhetők tévedésnek.

De a lényeg mégis az, hogy a felsorolt három fajta embert, amely három merőben különböző embertípus, a jelenlegi jog nem különbözteti meg, azaz összemossa.

Két oldala van problémának. A jogi megoldás. És jogon kívüli, az oktatással elérhető, erkölcsi megoldás.

Elismerem, hogy a jogi megoldás nem könnyű, és lehetnek kockázatai, de van jogi megoldás is.

Nem könnyű, mert gyakorlatilag nem lehet olyan részletes törvényt készíteni, amely minden félreérthető körülményt részletesen felsorol. De azért a tipikus félreértelmezhető körülményeket, felsorolhatja a jog. Pl. egy nem látható KRESZ tábla. Pl. egy félreolvasható szám, vagy félreértelmezhető mondat, stb..

A kockázat pedig az, hogy amennyiben a három fajta vétkező elbírálásában szabad kezet kap a jogalkalmazó, akkor azzal a jogalkotó visszaélhet. Vagyis, pl. csókosait vagy a zsebbe fizetőket, az enyhén  megítélendő kategóriába teszi, az ellenségeit pedig pl. a szigorúan megítélendő kategóriába teszi.

Mindezt elismerve vannak azonban jogi megoldások.

Mi is az igazságszolgáltatás lényege? Az önhibás másnak ártás, mást veszélyeztetés megakadályozása, és szankciója.  A jelenlegi jogban már a konkrét törvények sem az előbbi alapelv szerint készülnek. Ráadásul a szankciók is eltérnek a károkozás ill. veszélyeztetés arányosságától.

Egy konkrét példa pl. valakinek 10 nappal lejár a műszaki vizsgája. Ráadásul ez valaki egy félrenézhető szám miatt nézte el az időpontot.  Azzal hogy lejár 10 nappal a műszaki vizsgája mennyire károsít, veszélyeztet másokat, ha a frázis érveléseket nem vesszük figyelembe?

Maradjunk az egyszerű példánál, a közlekedési vétségeknél. A valóságos szempontok a következők lennének, a közlekedő ne károsítson, ne veszélyeztessen másokat. (A veszélyeztetést azonban már egy fokkal enyhébben kellene megítélni.) A zavarás, akadályoztatás is károsítás, de enyhébb károsítás.

Ezzel kapcsolatban vizsgálni kellene az önhiba fokát is.

E három alapelv vonatkozásában vizsgáljuk meg a konkrét szabályokat és szankciókat, és rájöhetünk a szabályok és a szankciók többsége nem igazodik ezen alapelvekhez, és amelyik igazodik, az sem arányosan igazodik. Pl. a gyorshajtásért nagyobb büntetés jár, mint a karambol okozásáért. Pl. a tilosban parkolásnál nem veszik figyelembe, hogy valóban akadályozta forgalmat. De aki az út közepén áll meg, ő kisebb büntetést kap, ha kap, mint aki a tilosban parkol. Pl., nem veszik figyelembe, ha a stoptáblát eltakarja a fa, és még hosszasan lehet sorolni az igazságtalanságokat.

Inkább a következő alapelvek rajzolódnak ki.  Jelenleg azokat büntetik, akiket egyszerűen egyértelműen meg lehet büntetni, nincs idő, mód a körülmények részletes kivizsgálására. A másik, ha valaki belesett csapdába, még ha az a csapda el is van rejtve, az ő baja. Lakoljon, aki beesik a csapdába.

(Itt most azon okra ki sem tértem: hogy az államnak, a rendőrségnek a büntetéseken keresztül kell gyűjteni a saját fenntartására, aminek semmi köze az igazságossághoz.)

De visszatérve a szétválasztás (a figyelmes becsületes, de szükségszerűen elnéző állampolgár megkülönböztetése) jogi módszereire.

Egy jogi alapelvnek és a konkrét törvénynek, törvényeknek is elő kellene írni a következőt:

Az önhibán kívüli félreérthető elnézhető körülmények igen erős enyhítő körülménynek számítnak.  (Tehát pl., ha takarásban van stoptábla, akkor a stoptáblát figyelmen kívül hagyót negyedakkora vagy egyáltalán nem illeti büntetés, mintha jól látszó stoptábláról lenne szó.)

Szélesebb értelemben pedig azon elvet is árnyaltabban kell kezelni, hogy jog nem tudása, nem mentesít a büntetés alól.

Továbbá, minden vonatkozásban a visszaesőket, a sűrűn vétkezőket szigorúbban a ritkán vétkezőket enyhébben kell megítélni. Egyszerű szorzással is megoldható, Pl., ha három év alatt egyszer vétkezett, akkor egyszeres szorzóval a minimális büntetést kell kapnia. Ha pl. három év alatt hatszor szabálytalankodott, akkor az utolsó büntetése is már hatszorosára nő.

Továbbá a pontozási rendszer is jó megoldás lehet.  Mondjuk az ötödik rosszpontnál, már átlépi azon határt, amely már egy szigorúbb büntetésről szól.

Egy másfajta megoldás, mint azt említettem, hogy a jog, enyhítő körülménynek veszi a félreérthető körülményeket.

De a jogi megoldáson túl, vagy amellett van erkölcsi megoldás is. Erre is szükség van, mert a visszaélhetőség matt a jogi megoldás csak korlátozott lehet. Az erkölcsi megoldás igen egyszerű: hölgyeim és uraim, mi jogalkalmazók a becsületes, figyelmes állampolgárért vagyunk, de tévedni emberi dolog és ők is néha tévednek, elnéznek valamit. Szóval mi ezekért az emberekért vagyunk, őket szolgáljuk (mi is ilyen állampolgárok vagyunk, mások meg minket szolgálnak) ezért kötelességünk őket segíteni, és kötelességünk elválasztani őket a hanyag és a bűnöző emberektől. Szóval, ha ez beivódna a jogalkotók és jogalkalmazók felfogásába, akkor már a probléma félig meg is lenne oldva. Ha kell, akkor el kell mondani ezt hetente, és nem kell megjutalmazni, sőt inkább el kell marasztalni, azt aki megszívatja a becsületes kisembert.

Sajnos jelenleg még a megtaposás, aránytalanul nagy büntetés, a miért esett be csapdába, úgy kell neki, stádiumában van a jog (az alkotás és alkalmazás), még messze van az igazságosság.

Lényegében az előző problémakörhöz kapcsolódik. Elmélkedés az árnyalatlan (aránytalan és egyben igazságtalan) jogról.

Elsősorban a büntetésekről van szó, de azért e problémakört is ki lehet terjeszteni, általánosítani. A problémakör összefügg az alulszabályozás-túlszabályozás problémakörével.

Már több helyen pedzegettem a témát, de azért talán érdemes további néhány mondatot rászánni.

Valahol azt is kifejtettem, hogy a következő elv sem rossz. Bizonyos, viszonylag szélső határig szabadság van, de egy bizonyos határvonalat átlépve viszont jön a szigorú büntetés. Nevezzük ezt egyszerűen: „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” – elvnek.

 De ez az elv részben ellentmond a „legyen árnyalt a jog” – elvnek, melynek éppen az a lényege, hogy sok határvonal legyen, és fokozatos, azaz árnyalt legyen a büntetés. Vagyis sokféle mértékű (nagyságú) vétség, bűn van, és a büntetés kövesse ezt a sokféle mértéket, így lesz igazságos a jog.

Valójában nincs nagy ellentmondás, azaz mindkettővel a hektikus, összevissza ugráló aránytalan büntetés áll szemben. Erre a témára még visszatérek.

Milyen ellenérvek lehetnek az árnyalt joggal szemben.

Az első ellenérv: mivel már a kis vétségeket is bünteti, igaz kismértékben, de ezért mégsem ad elég szabadságot. Megint előjön a jog alsó határának problémája: honnan kezdődődjön a büntetés.  A kisebb vétséget csak figyelmeztetni kell. Illetve előjön a pontozási rendszer.

De ha magasra tesszük a büntetés határát, akkor szükségszerűen kialakulnak a kiskapuk.

Ellenérv lehet, hogy az árnyalt jog, átmehet bürokráciába is, jogi csűrés-csavarásba is.

És persze az is egy ellenérv, hogy az árnyalt jog, a jogalkotótól és jogalkalmazótól is sokkal nagyobb munkát követel. De ez valójában nem ellenérv. Ugyanis az igazság olyan fontos szükséglet, hogy bizony arra munkát, energiát, pénzt kell fordítani.

A kiskapuk pedig általában akkor tudnak kialakulni, ha sok felmentő feltétel van. Tehát a felmentő feltételeket a szükséges minimálisra kell redukálni.

Ami pedig a bürokratikus, túlszabályozott jogot illeti. Már elmondtam, hogy az árnyalatlan (aránytalan) jog és a túlszabályozott bürokratikus jog szépen elfér egymás mellett. A rossz jogalkotó, hol az egyik, hol a másik hibába esik. Pontosabban ugyanaz a törvény, rendelet, szabályzat tartalmazhatja mindkettőt. Gyakorlatilag ez úgy történhet, hogy a rossz jogalkotó pl., túlbonyolít egy szabályt, majd rájön, hogy ezt így nem lehet folytatni, majd a szabály másik felét elnagyolja. Vagy éppen fordítva, egyik felét elnagyolja mire a másik felét túlbonyolítja.

De mindezt nézzük meg egy konkrét példában. Megint egy közlekedéssel kapcsolatos büntetésről lesz szó. Először is feltehető a kérdés miért ilyen apró igazságtalanságokkal foglalkozom, amikor hatalmas igazságtalanságok is vannak?

Valóban vannak esetek, amikor valakit, pl. gyilkosságért ártatlanul ítélnek el, a gyilkos pedig szabadon sétálgat. És lehetne sorolni más hatalmas igazságtalanságokat is. Ellenben sok ezer, ill. sok millió apró, a jogrendszerből eredő igazságtalanság a társadalom szempontjából sokkal nagyobb baj, mint egy-egy a jogalkalmazó egyéni hibájából eredő hatalmas igazságtalanság. Bár a hatalmas igazságtalanságoknak is van rendszerbeli oka. De mégis az általános, gyakori kisebb-nagyobb igazságtalanságokkal kell először foglalkozni, ez mérgezi igazán a társadalom közérzetét.

(Általában közlekedési példákat sorolok fel, ami nem jelenti azt, hogy a jog csak ezen része rossz. Csak arról van szó, hogy egyszerű érthető példákat próbáltam meg keresni.)

Nos a konkrét példa: véletlenül, „figyelmetlenségből” (szerintem a jelzések, a körülmények is félreérthetőek voltak) eltévesztettem a lejárót és ráhajtottam a fizetős autópályára. 20 km után az első lehajtónál visszafordultam. Majd jött a büntetés. Meglepődve láttam, hogy ugyanakkora összeget kell fizetnem (egyébként meglehetősen súlyos összeget 16000 Ft-ot), mintha azon az autópályán pl. 200 km-t haladtam volna. Először is a jogalkotó tudhatja, hogy aki e szakaszon hajt rá az autópályára, annak 95%-a tévedésből teszi azt. Másodszor is nem mindegy, hogy egy szolgáltatást kismértékben vesznek jogtalanul igénybe vagy nagymértékben. Ez tehát az árnyalatlan (aránytalan) büntetés tipikus példája. Minimum két kategóriát kellene felállítani: aki 40km alatt megy fizetés nélkül az autópályán, és aki 40km fellett megy. (Nem mindegy hogy 40 km-t használom, koptatom az autópályát vagy ötször annyit.) Ugyanakkor e szabályozás a másik oldalon pedig túlszabályozott volt, mert öt kategóriát állapított meg aszerint, hogy hány tonnás járművel hajtanak rá. E vonatkozásban elég lenne pl. három kategória. Tehát ez a szabályozás is egyszerre árnyalatlan, aránytalan, igazságtalan (a tévedőt összemossa azzal, aki direkt szabálytalankodik) és ugyanakkor bürokratikus, túlszabályozott is.

Röviden kitérnék a példa kapcsán, a „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” elv és a „fokozatos árnyalt büntetés elv” választására.

Ez esetben az egyik jó variáció ez lehetett volna.  40km alatt pl. 4000 Ft-os büntetés, e felett pl. 16000 Ft-os büntetés. Ez a „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” elvhez áll közel.  Vagy pl. 40 km-ként pl. 4000 Ft-tal növekszik a büntetés. Ez a „fokozatos, árnyalt büntetéshez” áll közel. Érdemes azon gondolkodni, hogy adott esetben melyik az igazságosabb és működőképesebb. De ez az élő szabályzat (rögtőn 16000 Ft és ez nem változik) egyik elvhez sem áll közel, mindkettőnek ellentmond, mert egyszerűen árnyalatlan, logikátlan, igazságtalan.

Próbáljuk megfejteni, hogy jöhetett létre pl. ez az igazságtalan (részben árnyalatlan, részben túlszabályozott) szabályzat, és vonjunk le belőle általános következtetéseket.

Először is a jogalkotó nem ismerte azt az elvet, hogy becsületes, de tévedő állampolgárt illik megkülönböztetni, a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. Nem ismerte, mert nem tanulta, mert nincs benne a közéletben.

Másodszor is a jogalkotó egy egyszerű tévedő, netán nagyképű, viszonylag ostoba (társadalomtudományos ismeretei hiányosak) ember (emberek) is lehet. Tehát a törvények szabályok nem szentírások, azokat illik viszonylag sűrűn felülvizsgálni.

Harmadsorban a jogalkotót valószínűleg a következő meggondolás vezérelte:

Az autópálya felügyeletéhez, működéséhez pénzt kell összeszedni, és ezen pénz nagyobb része éppen az ilyen eltévedő emberek büntetésből  jön össze. Vagyis a jogalkotó nem egy kívülálló elfogulatlan, elsősorban közigazságot, közérdeket szem előtt tartó ember (emberek), hanem ennek ellenkezője egy elfogult, adott érdeket néző ember (emberek) volt. (A probléma összefügg az állam feladatával is. Az állam nem egy-egy államrész érdekét tekintő államrészekből áll. Az államnak, az államrészeknek mindig az összevont társadalmi érdeket kell néznie.)

Figyelmetlen, volt beleesett csapdába, akkor lakoljon - felfogás ez esetben is felismerhető. Szerencsétlen kisember úgysem tudja megvédeni magát, őt lehet nyúzni. Ugyan már kisemberek, jobb lesz ha kussoltok, mert a hatalom, az hatalom. E felfogások is megbújnak a háttérben.

Próbáljunk meg ezután egy feladatcsokrot összeállítani.

A jogalkotó (és a jogalkalmazó is) csak kívülálló elfogulatlan, társadalomtudományos tudással rendelkező, jogtudással rendelkező, társadalmi érdeket néző ember (emberek) lehet. (A jogalkotó és jogalkalmazó, többek közt nem lehet sem államrész irányába elfogult, sem pártirányba elfogult.)

A jogalkotónak (és a jogalkalmazónak is) ismerni és alkalmazni kell ezt az elvet: a becsületes, de tévedő állampolgárt szét kell választani a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. (És a jó szándékú, építő kritikával élő, a maga módján a társadalomért is küzdő állampolgárt is szét kell választani az önérdekű, szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől.)  

A megtévesztő körülményeket, mint enyhítő körülményeket figyelembe kell venni. A jog van az állampolgárért és nem fordítva. A jognak mindig az összesített társadalmi érdekből kell kiindulnia. A jognak a jogi dogmák helyett elsősorban a valóságos károkozást kell figyelembe venni.

A veszélyeztetés még nem károkozás (eggyel alacsonyabb büntetési fokozat), de veszélyeztetésnek is vannak fokozatai. 

A jogalkotó alapos átgondolás után (adott esetekben, helyzetekben melyik az előnyösebb, igazságosabb) után választhat, a „nagy szabadság és ugrásszerű szabályozás, büntetés”, elve, illetve a „fokozatos, árnyalt szabályozás, büntetés” elve között. Az árnyalt, fokozatos, arányos szabályozásnak, büntetésnek sok módja van, és ezen módokat a jogalkotónak is ismerni alkalmazni kell. És persze ismerni, és alkalmazni kell a konkrét károkozás, a zavarás, a veszélyeztetés, és ezek fokozatai közötti különbségeket. De nem választhatja az árnyalatlan igazságtalan, logikátlan szabályozást, büntetést.  És nem választhatja az indokolatlanul túlszabályozó, bürokratikus szabályozást. És minimalizálnia kell a büntetés alóli kibújás lehetőségeit, a kiskapukat. A jogot rendszeresen, elég sűrűn felül kell vizsgálni. A jogalkotáson, a jogalkalmazáson nem lehet spórolni, ha ez a spórolás, a jogalkotás, jogalkalmazás minőségének, gyorsaságának a rovására mehet. Az igazságosság, a biztonság nem csökkenthető szükséglet. A jogalkotásnak (és jogalkalmazásnak) annak ellenére, hogy állandóan felül kell vizsgálni, annak ellenére, hogy gyorsnak kell lenni, nagyon átgondoltnak, (sok szempontot kell figyelembe venni) lenni, és ez meglehetősen sok munkát igényel. 

(Egyébként az egészség és tudás sem csökkenthető szükséglet. Az emberek ehetnek kevésbé finomakat, lakhatnak kisebb lakásban, járhatnak kopott ruhában, stb.. Ezek csökkenthető szükségletek, de vannak nem csökkenthető szükségletek.) 

Az összemosó (egyben igazságtalan, aránytalan) jog. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

010. A jognak, a másnak ártás nagysága mellett figyelembe kell venni, az önhiba fokát, valamint a jó szándékot, az önzetlenséget, ill. a rossz szándékot, az önzőséget. A jognak szét kell választania, a becsületes jó szándékú, kritizáló, mások, a társadalom érdekében is kritizáló, (építő kritika szándékával kritizálót) ill. az esetleg megtévedő állampolgárt, a szándékos bűnözőtől. A jog ne mossa össze ezeket az embereket.

Lényegében arról van szó, hogy a bűnözők és becsületes állampolgárok nincsenek kellőképpen szétválasztva. Kissé pontatlanul fogalmazva: a vezetés és a bűnözés cinkosan összemosolyog: ez az összemosó jog.

Kivételesen egy konkrét példával kezdeném ezt a témát.

A 28-szorosan elitélt Kis Bandita gúnynevű elítélt nem vonult be a börtönbe. Az ítélettől számított kb. fél éven belül kellett volna bevonulnia, de megint nem volt kedve, ugyanis nem ez volt az első eset. Helyette valószínűleg Floridába ment. Amennyiben elfognák, akkor ezért a vétségért külön büntetés nem jár. Ha öt éven belül nem fogják el, akkor elévül a bűn, nem kell letölteni a büntetését. Ez sajnos bármennyire is hihetetlen, de megtörtént eset, sőt ehhez hasonló eset évente ezrével fordul elő. Jelenleg ma Magyarországon 30000 bűnözőt körőznek és ennek fele, mondjuk, aki nem vonult be a börtönbe.

Ha ez megtörtént, akkor a jog erre lehetőséget ad. Ezért szinte óvodás módón elemezzük ezt az esetet. A jog humánus akar lenni a bűnözőkkel, a bűnözőnek is vannak emberi jogai.  Ebben az esetben viszont erről nem lehet szó hiszen az ítélet megtörtént, az hogy nem zárják rögtön börtönbe, semmivel sem humánusabb mintha rögtön börtönbe zárják, feltéve persze, ha börtönbe zárják. Ugyanakkor a bűnöző, még ha el is akarna helyezkedni, dolgozni (persze nem akar) akkor sem tudna (normális cég nem alkalmazza) egy ilyen helyzetben. Tehát a bűnöző nagy valószínűséggel tovább fog bűnözni, legalább a bevonulásig, a megkárosított állampolgárok meg ráfaragnak. Ha pedig nem vonul be, akkor pedig valószínűleg addig fog bűnözni, míg el nem kapják. Persze nagy valószínűséggel nem vonul be, hiszen ezzel nem kockáztat semmit. A szökésért nem jár plusz büntetés. Ha ez öt éven túl van, akkor talán élete végéig folytathatja áldásos tevékenységét. Ugyanis öt éven túl lehet, hogy elévül a bűne.

Magyarázhatjuk még az esetet gazdaságossággal. Az államnak az nem kerül több pénzébe, ha azonnal bevonul, mintha később vonul be. Viszont ha a bevonulásig bűnözik, akkor azok újabb bűnesetek melynek felderítése pénzbe kerül. Ha nem vonul be, akkor elkezdik körözni, ami ugyancsak pénzt, embert, energiát követel. Eközben tovább „rosszalkodik”, újabb bűnesetek jönnek létre, melyek felderítése további költséggel jár. Tehát gazdasági szempontból is káros ez a joggyakorlat, nemcsak erkölcsi és közbiztonsági szempontból.

Fel kell tenni a kérdést: erre az óvodás szintű elemzésre a jogalkotók nem képesek? Képesek csak az nem szolgálná az érdekeiket. Valójában itt az összemosó jog egy tipikus példájával állunk szembe, vagyis a bűnözők túlzott és indokolatlan védelmével, ami károkat okoz a társadalomnak. Sajnos az összemosó jog nem mindig ilyen nyilvánvaló, inkább rejtett, álcázott.

További tipikus példák: a betörő feljelentette a sértettet, a bíróság pedig elmarasztalta, mert a sértett fegyverével fenyegette, ill. a kezével enyhén bántalmazta.  A motor-tolvaj feljelentette a sértettet, a bíróság pedig elmarasztalta, mert a sértett erőszakosan, fenyegetés eszközével szerezte vissza a tulajdonát.  A bíróság semmi érdemleges intézkedést nem tett, hogy a nem fizető bérlőt eltávolítsa, sőt amikor a bérbeadó ki akarta tessékelni, lökdösni a jogtalan bitorlót, azt elmarasztalta. Elég hosszasan lehetne sorolnia példákat. Mindehhez hozzá kell tenni: miközben az önbíráskodás azzal az indokkal tilos, hogy az a hatóság dolga, eközben a hatóság általában semmi érdemleges intézkedést nem tesz.

Egy másik jellemző összemosás: a békés jóindulatú tüntetők, vezetés-kritizálók, államkritizálók és az öncélúan vandálkodók összemosása. Ez az összemosás, pl. 2006. szeptemberi, októberi események, és az utána következő intézkedések, szankciók során szépen kirajzolódik.

Az összemosó jog egyféle meghatározása: a kártékonyság és a büntetés nem arányos egyes rétegeknél túl erős más rétegeknél túl enyhe és ez egy folyamatos tendenciát mutat. A tendencia pedig az, hogy a profi, és rendszeres direkt károkozók (köztük a bűnözők) tényleges büntetése aránytalanul kicsi, a megtévedt, gyengén tájékoztatott vagy jó szándékúan kritikus egyszerű (nem vezető, nem bűnöző) állampolgár (nép) büntetése aránytalanul nagy a károkozáshoz képest. Az előző esetekben is lényegében az történt, hogy a profi bűnözők büntetését mindenféle kiskapuval, szökési lehetőséggel, ellentámadással  aránytalanul kicsire csökkentette a jog. Az összemosó jog fő vonulata a népréteg és a bűnöző réteg összemosása.

A másodlagos vonulata a kisebbségek túlzott már a többség és az egész társadalom érdekeit sértő védelme.

A profi károkozó azt jelenti, hogy vannak olyan károkozások melyet a törvény nem szankcionál, tehát ezek nem nevezhetők bűnözőknek. Az összemosó jog itt kapcsolódik a kiváltságos joghoz. A végeredmény a profi károkozók és egyszerű állampolgárok (a nép) igazságsági szempontból azonos szint felé vannak terelve, azaz össze vannak mosva.

Többek közt nincsenek kidolgozva az elmélet és gyakorlat, azok a módszerek és eljárások, szabályok, melyek ezt két különböző és szétválasztandó réteget, a népréteget és a bűnözőket egyértelműben megkülönböztetik.

Itt jegyzem meg a büntetőjog és a polgári jog szétválasztása, főleg a jelenlegi tartalommal nem oldja meg a szétválasztást, sőt az összemosást segíti. A polgári jog függetlenül a konkrét vizsgálattól előre kategorizál és predesztinál. A polgári jog viszonylag lassabb enyhébb eljárásába sok bűnöző belekerül.  A lényeg, hogy nem lehet kétféle igazságosság, kétféle eljárás, vizsgálat és büntetés. Egyébként a polgári jog még abból az időből maradt fenn, mikor a szabad polgár és a rabszolga, ill. jobbágy nem rendelkezett azonos jogokkal, jelenleg szerencsére ez már nem aktuális.

Ha alaposabban vizsgáljuk a jelenlegi rendszer igazságszolgáltatását (rendőrség, bíróság, stb.), akkor egy hasonlat jut eszünkbe. Egy olyan háziasszony,  aki ugyan folyamatosan gyenge színvonalon takarítgat, nagytakarítást azonban soha nem csinál. Mintha ennek a háziasszonynak nem a tisztaság (a minimális bűnözés, károkozás) lenne a célja, hanem egy bizonyos szintű kosz (bizonyos szintű bűnözés) fenntartása. Igaz nem szeretné hogy ez a koszréteg (bűnözés) túl nagy legyen, de azt sem szeretné, ha eltűnne. Pl. a rendőrség csinál néha nagytakarítást?

Eddig csak az összemosó jog egyik oldalát vizsgáltuk most nézzük a másik, a nép felöli oldalát is. Az összemosó jog másik oldala többnyire úgy jelentkezik, hogy viszonylag kisebb szabálysértéseket, tévedéseket aránytalanul szigorúan büntetik. Ha az adóbevallással pár napot késel (bár kárt nem okozol) jön a tetemes büntetés. Ha tilosban parkolsz (ki sem vizsgálják, hogy zavartad e közlekedési rendet) jön a hatalmas büntetés. Itt is sokáig lehetne még sorolni a példákat. Ugyanakkor az, hogy a becsületes, de esetleg kritikus, és figyelmetlen állampolgárt a szükségesnél nagyobb mértékben zaklatja a hatóság nemcsak az összemosó jogot, hanem a kiváltságos jogot is erősíti.

Viszonylag gyakori, hogy becsületes állampolgárt a törvények alapján meghurcolja az állam, a hatóság. Sokszor elég lenne az esetet egyszerűen életszerűen végiggondolni és kiderülne, hogy ki bűnöző és ki nem az. Nem ez történik, a törvényességre hivatkozva, rossz, logikátlan, igazságtalan túlbonyolított törvényekre hivatkozva, eljárások indulnak a becsületes állampolgárokkal szemben. A következő kérdések merülnek fel. Hogy születhet ennyi rossz, logikátlan, igazságtalan, túlbonyolított törvény, rendelet? Ha meg is születik, miért nem kap jelzést arról a jogalkotás, hogy ezek rosszak? Ez a kérdés még fontosabb, mit az előző. Ha jelzést kap, akkor hogy maradhat hatályban? Ha jogalkalmazó szembesül ilyen rossz törvénnyel, akkor miért nem jelzi ezt a feletteseinek? A jogalkalmazó miért nem alkalmazza az életszerű vizsgálat módszerét, miért alkalmazza rossz, logikátlan igazságtalan törvényt? Valójában rájöhetünk arra, hogy itt nem egy-egy eseti tévedésről van szó, hanem a rendszer hibájáról. Túl sok megválaszolatlan kérdés, túl sok a tévedés. Többek között annak politikai akaratnak a hiányáról, amelyik azt mondja ki: lehetőleg ne cseszegessük a becsületes állampolgárt. Mi is az igazságszolgáltató jog feladata? Elválasztani bűnözőket becsületes állampolgároktól és csak bűnözőket megbüntetni. Ez az alapvető feladat, minden igazságszolgáltatási törvénynek és jogalkalmazásnak, mindig ebből kellene kiindulni.

Mikor csökkenne jelentősen a bűnözés? Ha a törvények a jogalkotás és jogalkalmazás is abból indulna ki, hogy a becsületes állampolgárt válasszuk szét bűnözőktől, és hagyjuk békén őket. Ha a törvények logikusabbak, igazságosabbak lennének. Ha magasabb szintű lenne a közerkölcs. Egyikre sincs igazán politikai akarat. Mi lehet ennek az oka?

Egyfelől a vezetésnek az, az érdeke, hogy a becsületes állampolgár érezze csak fenyegetve magát. Nehogy kedve és ideje legyen a komolyabb ellenkezésre. A jogalkalmazó pedig kiélheti kicsinyes hatalomvágyát. Másfelől, mi lenne, ha csökkenne a bűnözés, és becsületes állampolgárokat kevesebb ellenőrzés, szankció sújtaná? Egy sereg állami hivatal, egy sereg állami tisztviselő, egy sereg állami alkalmazott feleslegessé válna. Köztük a vezetés közvetlen ismerősei, talpnyalói, ill., a közvetett kiszolgálók hada. Tehát, sem a vezetésnek, sem a jogalkotásnak, sem a jogalkalmazásnak nem érdeke a becsületes állampolgár szétválasztása búnőzőtől és a becsületes állampolgár békén hagyása.

Az összemosó jog mértékét úgy is megállapíthatjuk, hogy a tisztességes átlagos állampolgár mekkora hivatalos szorításban, szorongatásban, ennek okán átlagosan mekkora szorongásban él. A jelenlegi rendszerben egy átlagos állampolgár átlagosan minden hónapban kap valamilyen bűntető, felszólító, stb. levelet többek közt a közlekedési rendőrségtől, v. közterület felügyelettől, v. adóhivataltól, v. önkormányzattól, v. más szervektől, v. nagyobb szolgáltató cégtől, elektromos, távfűtő, telefontársaságtól, stb.. Ezáltal az átlagos állampolgár szinte bűnös embernek érzi magát. Úgy gondolom ez is része az összemosó jognak.

A bűnözők túlzott jogait általában a liberalizmussal, a kisebbségek védelmével, az emberi jogokkal szokták indokolni. Megint csak azt tapasztaljuk, hogy nincs tisztázva pontosan a bűnözés határa, a bűnözők jogállása, mi az a pont ahol az emberi jogok már csak korlátozottan érvényesek és így tovább. Világos, hogy a becsületes állampolgárokat meg kell különböztetni a bűnözőktől, ez két különböző jogi, társadalmi kategória.

Az összemosó jog két vonulata a bűnözők és a becsületes állampolgárok összemosása és kisebbségek túlzott védelme szorosan összefügg. Összefügg, mert ugyanazzal az elmélettel, ideológiával indokolják mindkettőt. Összefügg, mert mindkét esetben egy adott kisebbség javára károsodik a népréteg, vagyis a többség.

Az előző fejezetben elég részletesen kifejtettem az összemosó jog másik vonulatát, a túlzott kisebbségvédelmet. Nem arról van szó, hogy nincs szükség a kisebbségek védelmére, hanem arról hogy ez már nincs olyan messze az optimálistól, mint amennyire beállítják, és egyre sűrűbben fordul elő, hogy az érdeksérülés a másik oldalra leng ki.

Az előző fejezetben az összemosó jog ártalmasságát egyszerűsített számolással is alátámasztottam. A lényeg, hogy az összemosó jog azért ártalmas, mert főleg a népréteg, de összességében mindenki, az egész társadalom érdeke sérül.

Pl. az összemosó jog egyik hatása a rosszabb közbiztonság, ami egy rosszabb életminőséget, életszínvonalat jelent. Az embernek csökken a vagyona, bármikor megsérülhet, de talán az a legrosszabb hogy állandó félelemben él.

Elég gyakran arra szoktak hivatkozni, hogy nincs is többség és kisebbség, mert minden ember valamilyen kisebbséghez tartozik. Ez igaz, de adott vonatkozásban, adott helyzetben, adott időszakban mégis van többség és kisebbség. Nézzünk egy egyszerű példát megint a közlekedésből. Nagyon helyesen vannak kerékpárutak és azok közlekedését szabályozó táblák. A kerékpárutak építése, illetve azok szabályozása nyilván függ attól, hogy mennyi kerékpáros van. Mondjuk abból a logikából kiindulva, hogy majdnem mindenki lehet kerékpáros, vagyis nincs kerékpáros kisebbség, a jelenleginél ezerszer több kerékpárutat lehetne építeni és  a táblákat úgy elhelyezni, hogy az autóknak kellene elsőbbséget adni a kerékpárosoknak.  Nyilván ebben az esetben a többség és az egész lakosság is rosszul járna. A kerékpárosok is rosszul járnának, mert az ő adójuk is rámenne a fölösleges utak építésre ill. mikor ők autóba ülnének, akkor nekik is meg kellene állni minden sarkon. Ha az állam mondjuk azt szeretné, hogy többen járjanak kerékpárral akkor valamivel a több kerékpárutat építhet  az optimálisnál, de csak valamennyire. Nyilván a vezetésnek ebben az esetben ki kell számítani a kerékpárutak számát úgy, hogy a többség (autósok) érdeke ne sérüljön jelentősen, de még azért a kisebbség (kerékpárosok) érdeke is bizonyos határig érvényesüljön.  Ebbe a számításba lehet kismértékbe beleszámítani a jó, rossz, a jövőben valószínű ill. ajánlott tendenciát. Az biztos, hogy kiindulási pont nem lehet más, mint a többség érdeke. Természetesen a mérlegelésnek a lehető leginkább racionálisnak (kontrolált érzelmek) kell lennie.

A döntés azonban nem ilyen egyszerű, mert ebből az okfejtésből hiányzik a közvetlen demokrácia szerinti döntés, vagyis az érintettek a lakosság döntése. Erről szól majd a következő fejezet.

A kisebbségek ill. a bűnözők túlzott védelme arról szól, abból logikából kiindulva, hogy szegény elnyomott kisebbség, (adott esetben, szegény kerékpárosok)  a többségre káros megoldás jön létre.

E rendszertényező feladatai.

Meg kell szüntetni a bűnözők fölösleges kiváltságait. A bűnözőket, és a becsületes állampolgárokat mind a törvényeknek, mind az eljárásnak, mind a büntetésnek a jelenleginél egyértelműben kell szétválasztani. A becsületes állampolgárokat hagyjuk nyugodtan dolgozni alapelvből, kellene kiindulni. A bűnözők érdeksérelmét be kell határolni, de határokon belül a népréteg a többség érdekének kell érvényesülni. A kisebbségek érdeksérelmét, károsodását be kell határolni, de e határokon belül a népréteg a többség érdekének kell érvényesülni. Általában minden intézkedésnél, törvénynél ki kell számítani a népréteg a többség hosszabb távú érdeksérelmét, károsodását, és ha ez meghalad bizonyos határokat, jelentősen eltér az optimálistól akkor az a törvény nem, léphet életbe.

További feladatok (az előző fejezetből).

A jogalkotó (és a jogalkalmazó is) csak kívülálló elfogulatlan, társadalomtudományos tudással rendelkező, jogtudással rendelkező, társadalmi érdeket néző ember (emberek) lehet. (A jogalkotó és jogalkalmazó, többek közt nem lehet sem államrész irányába elfogult, sem pártirányba elfogult.)

A jogalkotónak (és a jogalkalmazónak is) ismerni és alkalmazni kell ezt az elvet: a becsületes, de tévedő állampolgárt szét kell választani a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. (És a jó szándékú, építő kritikával élő, a maga módján a társadalomért is küzdő állampolgárt is szét kell választani az önérdekű, szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől.)  

A megtévesztő körülményeket, mint enyhítő körülményeket figyelembe kell venni. A jog van az állampolgárért és nem fordítva. A jognak mindig az összesített társadalmi érdekből kell kiindulnia. A jognak a jogi dogmák helyett elsősorban a valóságos károkozást kell figyelembe venni.

A veszélyeztetés még nem károkozás (eggyel alacsonyabb büntetési fokozat), de veszélyeztetésnek is vannak fokozatai. 

A jogalkotó alapos átgondolás után (adott esetekben, helyzetekben melyik az előnyösebb, igazságosabb) után választhat, a „nagy szabadság és ugrásszerű szabályozás, büntetés”, elve, illetve a „fokozatos, árnyalt szabályozás, büntetés” elve között. Az árnyalt, fokozatos, arányos szabályozásnak, büntetésnek sok módja van, és ezen módokat a jogalkotónak is ismerni alkalmazni kell. És persze ismerni, és alkalmazni kell a konkrét károkozás, a zavarás, a veszélyeztetés, és ezek fokozatai közötti különbségeket. De nem választhatja az árnyalatlan igazságtalan, logikátlan szabályozást, büntetést.  És nem választhatja az indokolatlanul túlszabályozó, bürokratikus szabályozást. És minimalizálnia kell a büntetés alóli kibújás lehetőségeit, a kiskapukat. A jogot rendszeresen, elég sűrűn felül kell vizsgálni. A jogalkotáson, a jogalkalmazáson nem lehet spórolni, ha ez a spórolás, a jogalkotás, jogalkalmazás minőségének, gyorsaságának a rovására mehet. Az igazságosság, a biztonság nem csökkenthető szükséglet. A jogalkotásnak (és jogalkalmazásnak) annak ellenére, hogy állandóan felül kell vizsgálni, annak ellenére, hogy gyorsnak kell lenni, nagyon átgondoltnak, (sok szempontot kell figyelembe venni) lenni, és ez meglehetősen sok munkát igényel. 

(Egyébként az egészség és tudás sem csökkenthető szükséglet. Az emberek ehetnek kevésbé finomakat, lakhatnak kisebb lakásban, járhatnak kopott ruhában, stb.. Ezek csökkenthető szükségletek, de vannak nem csökkenthető szükségletek.) 

Mindezen feladatok egy független tudományos demokratikus (jogszűrő) testületet (vezetésrészt) igényelnek.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Először is felsorolnám, hogy mik lehetnek az okai az összemosó jognak.

Nem sorolom az okok közé, hogy nem értik a problémát.

Az előző fejezetben felvetettem az egyik oknak, hogy a vezetés a kisebbségek védelmével akar igazságosnak látszani, miközben nem az, mert az aránytalan és igazságtalan hatalmi vagyoni hierarchiát eltűri. Illetve ok lehet, hogy ezzel a felfujt problémával, más valós problémákat lepleznek. A következő ok a bűnözők ellenségképének fenntartása. A bűnözők túlzott védelme kialakítja bizonyos nagyságú bűnöző réteget és kész az ellenségkép. A következő ok, hogy az állampolgár mivel gyakran szinte bűnözői státuszba kerül, érezze hogy egy erős hatalom áll felette. Illetve, nehogy már ártatlan és szabad állampolgárnak érezze magát, akinek joga van mindenbe érdemben beleszólni.

Mint korábban említettem történelmi értékelés kétirányú lehet. Ha azt nézzük, hogy a rabszolgák, jobbágyok, helyzete rosszabb volt, mint a bűnözők helyzete, akkor azt kell mondanom, hogy valamit javult helyzet. Viszont ha arra gondolok hogy klasszikus kapitalizmusban már elkezdődött az a folyamat hogy bűnözők legyenek a legalsó szinten, de az folyamat megállt és visszafordult, akkor egy negatív tendencia bontakozik ki. A folyamat azért fordult vissza, mert jelenleg a bűnözök jogait jobban védik mint a legalsó réteg jogait. A brezsnyevi szocializmusban összességében akkora volt az összemosó jog, mint jelenleg. A bűnözőknek ugyan nem volt ekkora joga de azért a népréteg a jelenleginél is bűnözőbbnek érezte magát.

A klasszikus kapitalizmusban a csendőr puskatussal vágta fejbe a reklamáló becsületes állampolgárt, brezsnyevi szocializmusban is kaphatott egy gumibotost. Most kifinomultabb módszerek vannak (tilos parkolás 10.000 Ft),  legfeljebb a modortalanul beszélnek a becsületes állampolgárral. Ebben a tekintetben mármint a becsületes állampolgárral való bánásmódban, enyhe javulás tapasztalható történelmi távlatokban. Az is pozitív fejlődés, hogy a tüntetéseket részben megengedik, és ha engedély nélküliek, akkor sem lőnek bele a tömegbe, legfeljebb szétverik. Pozitív fejlődés, hogy kevesebb a politikai elitélt.  Ezzel párhuzamosan viszont a bűnözőkkel is egyre engedékenyebben bántak a rendszerek főleg a jelenlegi államkapitalizmus.  Itt most nem arról beszélek, hogy bűnözőt bántalmazni kell, hanem arról hogy pl. miután bebizonyosodott a bűnössége, akkor el kell kezdődnie a szankciónak is. Ha a bűnözőt szabadlábra helyezik, akkor az bűnözni fog. Ez ugyan másfajta népérdek sérülés, mint a politikai nézetért való bűnhődés, de ez is az.

A jogra egyébként is fokozottan érvényes: aki lassan ad, az csak félig ad.

Az összemosó jog összességében tehát azért nem csökkent, mert a másik oldal, a bűnözők elválasztása, másfajta kezelése, rossz irányba fejlődött.

Ezek szerint a százalékos értékelés: rabszolgatartó rendszer 0,6% feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1,1%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokráciában mikor minimálisra csökken az összemosó jog 2%.

A többség és kisebbség érdeksérelme. K jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

011. A jog az emberek többségét és az abban levő egyének érdekét védi.

012. De a kisebbségek és az abban levő egyének (néha egy-egyén is lehet kisebbség) érdeke, csak bizonyos határig, enyhén (az egyenlőségnél kevésbé) sérülhet. 

A nagyközösségnek bizonyos áldozatokat kell hozni, kisebbség (pl. a támogatásokra szorulók) érdekében. (A lehetséges szabály: a kisebbség összevont károsodása nem lehet nagyobb, mint a többség hasznosulásnak 25%-a. A kisebbség összevont hasznosulása nem lehet nagyobb, mint a többség összevont károsodásnak 25%-a. A gyerekekre, mint kisebbségre nem vonatkozik ez a szabály. A másik oldalon nem vonatkozik ez a szabály, a bűnözőkre, az érdemtelenül hasznosulókra, az átlagosnál jóval gazdagabbakra, hatalmasabbakra, mint kisebbségekre.

Egy viszonylag általános megoldást, már vázoltam az alkotmányról szóló fejezetben.

A probléma megértéshez nézzünk egy egyszerű szinte óvodás szintű példát.

Vegyünk alapul egy 1120 fős közösséget, amelyből 1000 fő a többség 100 fő a kisebbség és 20 fő a bűnözők száma. A 100 fős kisebbséget mondjuk a következő csoportok alkotják: nemzetiségiek (eltérő kultúrájúak, vallásúak),  csökkent képességük, eltérő szexuális beállítottságúak.

Ugyanakkor a háttérben van egy másik rétegződés is. Nevezzük az előzőt 1. számú csoport felosztásnak, következőt 2. számú réteg felosztásnak.

A 2. számú réteg felosztás. A közösséget gyakorlatilag 8 ember vezeti. Ebből 5 nagyon gazdag ezek kezében van a magángazdaság. 5 ember az elit politikai vezetés ők hozzák a törvényeket, stb. Viszont a politikai vezetés 5 tagjából kettő nagyon gazdag, a többi csak jómódú.

A vezetés tehát így néz ki: 3 jómódú politikai vezető, 2 nagyon gazdag egyszerre magángazdasági és politikai vezető,  3 nagyon gazdag akik azonban elég nagy társadalmi hatalommal rendelkeznek hiszen üzemek és üzletek tulajdonosai. Tehát a vezetés 8 fő. A hatalmi vagyoni középréteg (népréteg) mondjuk 1002 fő. És a legalsó a nyomorgok rétege, mondjuk 110 fő.

Ez a 2. számú felosztás úgy viszonyul az első felosztáshoz, hogy a  vezetésben a középrétegben és a legalsó rétegben is vannak kisebbséghez tartózók, mindenhol kb. 10%-ban, és bűnözők  szintén minden csoportban kb. 2%-ban.

A közösséget a liberális párt vezeti. A liberális párt tagja mondjuk 5 vezető és 300 szimpatizáns. A liberális pártnak liberális a felfogása.

Itt most meg kell állni egy kis magyarázatra. Egyszerűen nem értem a jelenlegi ideológiákat, a következő felfogást valahogy, mégis a liberális felfogással azonosítom.  Talán pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy a jelenleg leginkább propagált felfogás. Ezért következőkben egyszerűen a propagált (liberális) felfogás kifejezést használom.

Tehát a modellközösség propagált felfogása, ill. ennek a lényege. A humánusság és tolerancia jegyében a kisebbségeket nem érheti hátrányos megkülönböztetés. Az egyenlőség, az igazságosság kifejezéstől tartózkodnak. A kisebbség alatt az 1. számú felosztásban szereplő kisebbségre (nemzetiségiekre stb.) gondolnak, sőt a bűnöző réteget is egyfajta kisebbségnek tekintik. Ezt a felfogást hangoztatják állandóan és a törvénykezésben e felfogás realizálását akarják elérni. Nincs semmi baj ezzel a felfogással, sőt első látszatra nagyon is szimpatikus ez a felfogás. Az alaposabb átgondolás után van azonban néhány furcsaság. Most olyan apróságokra nem akarok kitérni, hogy miközben állandóan a szólásszabadságra hivatkoznak, miért bélyegzik meg az egyes kifejezéseket, véleményeket, ill. azok használóit.

Az viszont már nem apróság hogy érdekes módón a 2. számú réteg felosztás igazságtalanságaival nem foglalkoznak. Leginkább kerülik e témát, általában pedig rendben valónak találják. Kifejezett és határozott véleményük csak a 1. felosztással, a kisebbségek védelmével kapcsolatban van. Ez két okból furcsa. Egyrészt 2. felosztás igazságtalansága sokkal nagyobb, mint az 1. felosztás igazságtalansága.

Másrészt az 1. számú felosztás igazságtalanságát nem lehet megoldani, ha 2. számú felosztás igazságtalanságát nem oldják meg.

Pontosabban nem felosztás igazságtalan, hanem a csoportok rétegek jelenlegi helyzete. Az hogy kisebbségek jelenleg valamennyire igazságtalan helyzetben vannak, nem vitatható. Mégis furcsa, hogy az igazságtalan és aránytalan hatalmi vagyoni hierarchia igazságtalansága e felfogás szerint nagyjából rendben van, holott az több embert,  súlyosabban érint mint a kisebbségek igazságtalanságai. A másik furcsaság hogy a bűnözők csoportját is lényegében hasonló kisebbségnek tekintik, mint a többi kisebbséget.

A további elemzéshez az érdeksérelmet helyezzük el egy 100-as skálán, vagyis számítsuk százalékokban. Az érdeksérelem itt egy összevont lelki és anyagi érdeksérelem egy jelképes hátrány. Az érdeksérelem helyett hátrányos helyzetet is lehet mondani.

A szerintem helyes felfogás. Kétségkívül hogy a becsületes állampolgárok érdeksérelmét be kell határolni, mondjuk az nem lehet 10%-nál nagyobb, még akkor se ha kisebbséghez tartoznak. Ugyanakkor a bűnözők csoportját világosan el kell választani a becsületes állampolgároktól, a bűnözők más joghelyzetbe kerülnek a bűnelkövetés által. A más joghelyzet azt jelenti hogy rájuk időlegesen nem vonatkoznak a becsületes állampolgárokra vonatkozó jogok. Ez most is így van a szétválasztás, azonban nem egyértelmű. Tehát nem szigorúságról van szó hanem egyértelmű szétválasztásról. Hogy történhet ez a szétválasztás. Tételezzük fel hogy büntetés, vagyis a az elkövető érdeksérelme arányos a károkozással. Ha elkövető 10%-on belüli  érdeksérelmet okozott akkor az becsületes állampolgár. Ha az elkövető károkozása 10-20% közé esik akkor a jognak egyéb szempontok alapján el kell döntenie hogy az elkövető becsületes de hibázó állampolgár vagy  egy  kisvétségű bűnöző. Az egyéb szempontok a szándékosság és az egyéb enyhítő és súlyosbító körülmények, visszaesés stb. Ha pedig a károkozás nagyobb, mint 20% akkor egyértelműen a bűnöző csoportba tartozik. Az elkövetett bűn nagyságától függően a bűnözők érdeksérelme 20-70% közé esik. A modellezett közösség, mondjuk a következőképpen néz ki induló helyzetben.

Becsületes állampolgárok többsége 1000 fő érdeksérelme mondjuk 2%, kisebbség 100 fő érdeksérelme 10%, a bűnözők 20 fő érdeksérelme 20-70%. A bűnözőket osszuk mondjuk 3 csoportba. A kisvétségű bűnözők 6 ember érdeksérelme 20%, a középvétségű bűnözők 10 ember érdeksérelme 40%, a súlyos vétségű bűnözők 4 ember érdeksérelme 70%. Ez tehát a kiinduló helyzet az összes érdeksérelem 3800.

A modellközösségben azonban a liberális párt, a tolerancia, humánusság és a kisebbségek védelmének értelmében a következő új helyzetet hozza létre. A kisebbségek érdeke ne sérüljön ezért a kisebbség a 10%-os érdeksérelem helyett minél kisebb érdeksérelmet szenvedjen. Igen ám csakhogy a kisebbség érdeksérelmének csökkenése pl. külön templom, minden járdára felhajtó, stb. azt jelenti, hogy többség érdeksérelme mondjuk 2%-ról 5%-ra nő. Mondjuk az új helyzetben a kisebbség érdeksérelme is 5% lesz és a többség érdeksérelme is 5% lesz, tehát helyzet igazságosnak tűnik. Ha azonban másképp számolunk akkor más arányok jönnek ki. Az összes érdeksérelem a kiinduló helyzetben 1000x2, ill. 100x10, összesen 3000. Az új helyzetben 1100x5, azaz 5500. Tehát az összes érdeksérelem majdnem a duplájára emelkedik. A többség érdeksérelme pedig több mint a duplájára 2%-ról 5%-ra emelkedik. Ugyanakkor a liberális párt a bűnözők helyzetén is javít, mondjuk átlagosan 10%-ot, ráadásul nincs szelekció nincs igazi határ. A bűnözők 10% érdeksérelmének csökkentése a többség számára újabb 3%-os érdeksérelem növekedést jelent. A kibővített többség 1100 fő érdeksérelme többek között pl. a rosszabb közbiztonság miatt most már 5% helyett 8%-os lesz, ezzel szemben 20 fő bűnöző érdeksérelme csak 10%-kal javul. Az egész közösség összes érdeksérelme a kiinduló állapotban 3800 volt, az új állapotban viszont 9500-ra nő. A többség 1000 fő érdeksérelme 2%-ról 8%-ra nő. A 100 fős kisebbség érdeksérelme 10%-ról 8%-ra csökken. Megéri?

Másfelől az új helyzetben a becsületes állampolgárok és bűnözők össze mosódnak. A becsületes állampolgárok egy részének érdeksérelme ugyanakkora lesz minta bűnözők érdeksérelme, sőt az sem ritkaság hogy becsületes állampolgárnak nagyobb lesz az érdeksérelme, mint a bűnözőnek. Még a halvány határ is eltűnik, az összemosódás nyilvánvaló.

Ez egy leegyszerűsített pontatlan de lényeget megmutató példa. A lényeg az hogy minden látszólagos igazságossági intézkedésnél számolni kell a többség helyzetének alakulásával.  Kétségtelen szükség van egy bizonyos határ, a hátrányos helyzetet, a megalázást, stb. be kell határolni. Viszont e határokon belül számolni kell a többség érdekeivel, illetve az egész társdalom érdekeivel. Az a felfogás miszerint tolerancia és egyebek nevében közelítsünk egy szint felé csak bizonyos határokig jó felfogás. Addig a határig, amíg a többség érdeke nem sérül jelentősen.

Az egész furcsaságát azonban az adja meg, hogy miközben a képzeletbeli liberális párt létrehozza ezt az új helyzetet, aközben megmarad, alig csökkennek az emberek közötti hatalmas és igazságtalan hatalmi és vagyoni különbségek. A liberális pártot ugyanis ez nem érdekli.

Én azt mondom, hogy hatalmi vagyoni tekintetben is közelítsenek a különbségek. Az előbb azt bizonygattam, hogy az egyenlőség felé közelítés bizonyos határokon belül már káros lehet. Nincs itt semmilyen ellentmondás. Én soha nem beszéltem egy abszolút egyenlőségről. Én mindkét felosztásban (1.2) a határokról, az arányos és igazságos különbségekről és többség érdekéről beszélek. Egyébként pedig a vezető réteg (politikai elit vezetés és dúsgazdagok) szintén kisebbség. A helyzet az, hogy az érdeksérelmet, a kisebbségek helyzetét illetően már sokkal közelebb jár a jelenlegi rendszer az optimálishoz, mint a hatalmi vagyoni különbségek tekintetében. Az ideológiát és tennivalót tehát 90%-ban hatalmi vagyoni különbségek normalizálására kellene irányítani, és legfeljebb 10%-ban a kisebbségek érdekvédelmének irányában, ennek viszont a fordítottja történik.

Egyébként van egy másik ellentmondás is: egyfelől állandóan kisebbségek jogaira hivatkoznak, másfelől viszont semmit sem tesznek, hogy a kisközösségek jogait tisztázzák, meghatározzák és egy nagyobb függetlenség irányába elmozdítsák.

Az emberben óhatatlanul is felvetődik, hogy e mögött is manipuláció húzódik.

Egy viszonylag jelentéktelenebb ügy felpumpálásával, az igazságosság látszatát keltve eltakarni egy jelentősebb problémát,  igazságtalanságot, ez akkor is manipuláció ha nem annak szánják. Igen fontos hogy az előző mondatból kiemeljük az igazságosság látszatát keltve. Ó hát kérem az vezetés amelyik ennyire szívügyének tartja kisebbségek védelmét csak humánus és igazságos lehet – gondolhatja sok ember. Az már mellékessé válik, hogy ugyanez a vezetés gyakorlatilag és érdemben nem tesz semmit az arányosabb és igazságosabb hatalmi, vagyoni hierarchia kialakításáért. Ugyanis ha tenne, akkor annak lenne foganatja. Hivatkozás ugyan mindig van: ezt az igazságosabb és arányosabb hatalmi vagyoni hierarchia (igazságosabb közteherviselés) miatt tesszük. Gyakorlatilag viszont nem javul helyzet. Magyarországon, például egy rendszeres libikóka játékot űznek a vezetések. Hol a kis és középvállalkozók jövedelmét csökkentik az alkalmazottak, ill. szegényréteg javára, hol ennek fordítottja történik. Mindkét esetben bőszen bizonygatják az igazságos közteherviselést és egyebeket. A nagyvállalkozók a nagytőkések és a népréteg (alkalmazottak, szegények, kisvállalkozók) vonatkozásban a helyzet egyre romlik.

Egyébként, ha még jobban belegondolunk akkor az un. liberális felfogásban nincs semmi ellentmondás. Mit is mondanak ők? Azt hogy a kisebbségek érdeke - beleszámítva ebbe hatalmi vagyoni elit vezetést, is mint kisebbséget – ne sérüljön, a többség érdeke viszont ehhez képest másodlagos. Ha tehát elfogadjuk a többség érdekének másodlagosságát, akkor a kisebbségek túlzott védelme és az igazságtalan aránytalan hierarchia abszolút összefügg, egyazon logika mentén mindkettő elfogadhatóvá válik. Egyszerűbben fogalmazva: ha azt sugallják a népnek hogy a kisebbségeket túlzottan védeni kell, akkor azt is sugallják, hogy az aránytalan és igazságtalan hierarchia, mint egy kisebbség kiváltsága,  elfogadható.

Bolsevizmus, ezt a kifejezést is zavarosan és negatív értelemben használják mostanában. Ha bolsevizmus azt jelenti, hogy mindig a többség érdekéből kell kiindulni, akkor én bolsevista vagyok.

Ami viszont a fenti példázatból közvetlenül a joghoz kapcsolódik az a következő. Ha a jog nem választja el viszonylag egyértelműen a becsületes állampolgárokat és a bűnözőket, akkor sérül a többség érdeke. Minél inkább össze van mosva e két réteg (népréteg és bűnözők) a népréteget annál több kár éri, annál kellemetlenebbé válik az élete.

Szeretnék még egy látszólagos ellentmondásra kitérni. Korábban azt bizonygattam, hogy legalsó réteg (csövesek) helyzetén javítani kell. A csövik is kisebbség, az ő helyzetük javítása is a többség rovására mehet. Ez ellentmond annak, amit az előzőkben bizonygattam.

Egyrészt a legalsó réteg jelentős része igazságtalanul került ebbe helyzetbe, az ő helyzetük javítása tehát nem lenne túlzott csak igazságosságnak megfelelő. Másrészt a segítség főleg a munkalehetőség megadása lenne. Harmadrészt, jelenleg Magyarországon még az önhibájukból lecsúszottak sem kapnak túlzott segítséget.  Azt gondolom, hogy nem kerültem magammal ellentmondásba.

Az un. liberálisok nem segítenek érdemben a csöveseken, de azt megengedik, hogy az utcán lakjanak.

A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség elve és demokratikus megvalósítása. K. jelű ábrák. A demokrácia ábrái. Elméleti rendszertényező.

Azzal kezdeném, hogy eddig csak vagyoni és hatalmi különbségek arányosságáról és igazságosságáról beszéltem, most egy ebből kilépve már a jóval tágabb értelmezésű érdekek arányos és igazságos különbségeiről lesz szó.

Kétségtelen hogy az érdek annyira tág fogalom hogy szinte lehetetlen pontosítani. A hatalom, vagyon ehhez képest konkrét dolog. Az igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia lefedi a társadalmi igazságosság 80%-át. Mégis kell valamit kezdeni a maradék 20%-kal, amit nevezzünk: életviteli különbségnek.

A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség erről, az életviteli egyenlőségről szól.

A előző fejezetben említett kerékpárosok és autósok példáját itt is lehet folytatni. Mondjuk azt, hogy itt  egyfajta életviteli ( közlekedési) különbségekről van szó. Az autósok közössége és a kerékpárosok közösségének arányos és igazságos különbségéről, amit nevezhetünk az érdekérvényesítés különbségének is.

Folytassuk a példát. Tételezzük fel hogy az autósok száma 19-szerese a kerékpárosok számának. Ez azt jelenti, hogy 95% autós és 5% kerékpáros van. Tételezzük fel továbbá, hogy a kerékpárosok csak kerékpárúton haladhatnak biztonságosan. Az abszolút egyenlőség az lenne hogy minden autós mindenhová el tud jutni autóval, akkor minden kerékpáros is képes legyen mindenhová eljutni kerékpárral. Ez azonban azt jelentené, hogy legalább ezerszeresére kellene növelni a kerékpárutak számát, ami hatalmas összegbe kerülne és az autóutak építésének rovására menne. Nyilván ez lehetetlen. Az előzőfejezetben is azt fejtegettem, hogy nem szabad abszolút egyenlőségben gondolkodni. Arányos és igazságos különbségekben azért lehet gondolkodni. Ezzel kapcsolatban említettem, hogy bizonyos határ alá nem szabad süllyedni az érdeksérelemnek. Korábban pedig említettem a kisebbségek méltányosságát ill. kompenzációját. Most ezt a gondolatsort szeretném folytatni. Kétségtelen hogy az 5%-ék kerékpáros igényét is figyelembe kell venni. Ennek legegyszerűbb módja ha azt mondja a vezetés hogy mivel a kerékpárosok 5%-ot tesznek ki ezért legyen a kerékpárutak aránya 5%. Ebben az esetben azonban a kerékpárosok 95%-os érdeksérelmet szenvednek hiszen ők csak a 5%-ban juthatnak oda, ahova egyébként el akarnának jutni. Itt jönne a közösségek viszonylagos egyenlőségének elve (másképpen arányos és igazságos életviteli különbségek), amely szerint ez kevés. Az előző fejezetben azt mondtam, hogy 10% alatt nem szabad az érdekeknek sérülni, ami azt jelentené, hogy a kerékpárosoknak el tudjanak jutni az összes cél 90%-hoz. Ez még mindig nagyon sok, ebben az esetben ez 10%-os határ is lehetetlen. Tételezzük fel hogy a vezetés úgy dönt hogy kerékpárutak száma öt éven belül érje el az összes utak 10%-kát. Ebben az esetben érvényesül az hogy egy közösség, a kerékpárosok közössége  közelített az abszolút  egyenlőséghez ( 55 helyett 10% az utak aránya), tehát érvényesült a viszonylagos egyenlőség elve.  A kérdés az hogy miért pont 10%, elegendő ez vagy sem? Én nem tudok a kérdésre válaszolni, azt gondolom, hogy a jövő társadalomtudósainak kell ezt a problémát tudományosan feldolgozni.

Van azonban a kérdésnek egy másik oldala is. Eddig csak a vezetésről volt szó, holott ez a tanulmány a követlen demokráciáról szól.

Kitérés a demokráciatudományra és döntéshozás általi viszonylagos egyenlőségre.

Tételezzük fel hogy a egy önkormányzat elhatározza hogy döntse el a lakosság mennyi legyen a kerékpárutak száma, ill. aránya. Lehetséges e hogy lakosság pl. ebben a kérdésben nagyjából helyes döntést hoz? Tételezzük fel hogy objektív a tájékoztatás, nincs félrevezetés. Ezután jönne a helyes kérdésfeltevés.

Én mondjuk így tenném fel a kérdést. Ön szerint kerületünkben a kerékpárutak aránya összes úthoz képest (ami jelenleg 2%) öt éven belül 3% legyen… igen, vagy 6% legyen….igen, vagy 10%-ék legyen….igen.

Ez azért jó kérdésfeltevés, mert vannak benne válaszható alternatívák. Ennél rosszabb  kérdés feltevés, pl.: elfogadja Ön azt, hogy öt éven belül a kerékpárutak aránya 10% legyen?

Persze mint annyiszor elmondtam, nem kell ehhez népszavazás, elég egy széleskörű reprezentatív kővélemény-kutatás, kettő lényegében ugyanaz. A demokrácia lényege hogy széleskörű szavazás eredménye következtében jöjjön létre a döntés.

Az adott estben a mondjuk a vezetés széles körű reprezentatív közvélemény-kutatást tart, (mint egyfajta szavazást) rendel el az általam megfogalmazott kérdéssel. Viszont a reprezentációt az adott témához kell kiválasztani, az adott esetben az autósok, kerékpárosok és gyalogosok aránya a lényeges. Az adott kerületben azt tudnák, hogy az autósok aránya 33%-ék a nem autósokhoz képest. Ekkor mondjuk, megkérdeznének 1000 autóst és 2000 nem autóst, hogy a fenti kérdésre válaszoljon. Az 1000 autós döntő többsége (30%) a 3% mellett voksolna. A kerékpárosok és a gyalogosok egy része (összesen kb. 1000 ember, 30%)  szinte biztosan a 10% kerékpárút mellett voksolna. A maradék 40%-ék döntené el a szavazás végeredményét. Ebben az esetben azt lehet mondani, hogy nem prognosztizálható az eredmény, a szavazás nyílt eredményű. Különböző adatokból tehát ki lehet következtetni, hogy nyílt eredményű lesz a szavazás vagy sem. Pl.,: egyik verzió biztos 30%, másik verzió biztos 30%, bizonytalanok száma 40%, - ez nyílt eredményű szavazásnak minősíthető.

Mi a helyzet viszont akkor, ha a kerületben történetesen 66% az autós? Ebben az esetben  is ki lehet következtetni, hogy a szavazás nem lesz nyílt eredményű ( egyértelműen az autósok, vagyis a 3% győz) vagyis szavazás nem nyílt eredményű lesz hanem eleve lefutott.

A jövő demokráciatudománya pontosan feltérképezi hogy milyenfajta szavazások lehetségesek, ezeknek állapítja meg a lebonyolítás módszerét. Egy független testület pedig ellenőrzi, hogy a lényeges szavazások valóban a demokrácia szabályai szerint megfelelően történnek.

Nézzük meg, általában milyen szavazások jöhetnek létre.

1.Nem prognosztizálható a szavazás végeredménye, tehát nyílt a szavazás. 

2. Prognosztizálható az eredmény, kiszámítható eredményű szavazás jöhet létre. Ez már egyértelmű az aránytalanságnak is mondható. Kérdés, hogy mi értelme, célja van az ilyen szavazásoknak?

Ha nyilvánvaló az eredmény, akkor fölösleges a szavazás csak kidobott pénz idő, stb. A jelenlegi parlamentben egyébként ilyen szavazások történnek.

 A másik kérdés, ha egyértelmű az aránytalanság és ez a szavazásban is jelentkezik, akkor hogy érvényesül a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve? Az adott esetben például, hogy érvényesül a kerékpárosok mint egyfajta kisebbségnek az érdeke, ha mindig a többségnek kedvező verzió kerül megszavazásra.

Így valóban értelmetlen a szavazás. A jövő demokráciájában az értelmetlen, fölösleges szavazások nem, alig jöhetnek létre. A jövő demokráciájában olyan szavazások jöhetnek létre amelyek érvényesül a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elvét.

Nézzük, milyen valós célból jöhetnek szavazások?

Az egyik célja az lehet, hogy  ez által ismerjék meg a az esetleges nyilvánvalóságot, a szavazás (közvélemény-kutatás) célja egyszerűen  az arányok a vélemények feltérképezése. A célja az lehet éppen az hogy a nyilvánvalóságot bizonyítsa. Ez a cél azonban nem szavazás csak tájékozódás, felmérés.

A másik cél ha szavazás már rögtön a döntéshozást is megadja.

Most nézzünk arra két példát, hogy lehetséges a nyilvánvaló kiszámítható szavazást úgy megoldani, hogy az előző két elv érvényesüljön: a nyílt eredményű szavazás elve, és a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve.

a.) A szavazás ( közvélemény-kutatás) célja, hogy egy kombinált döntés jöhessen létre. Abból az esetből indulunk ki mikor az autósok aránya 66%. Pl. adott esetben a 60% autós, a 3%-ra voksolna, a maradék 40% véleménye megoszlana a 6% és a 10% között tehát átlagosan 8% lenne. A szavazásban mondjuk a vezetés is beszállna 40%-os részesedéssel, mert úgy ítélné meg hogy ez részben szakkérdés. Ezért nevezem ezt szavazást kombinált szavazásnak. A szavazás célja itt az hogy az kiegészítse vagy támpontot adjon a vezetés döntésének. Vagy a vezetés véleménye legyen a mérleg nyelve. A vezetés véleménye mondjuk a 10% lenne. Ekkor az összesített eredmény a 3%, 8%, 10% kombinációja lesz, kb. 7%-os eredmény jön ki.  Az látható hogy a kombinált szavazással nem biztos 3% jött létre, tehát mindkét elv valamennyire érvényesült.

b.) Olyan szavazás melyben a vezetés nem vesz részt, csakis a lakosság dönt.

Maradjunk az adott példánál. 60%, a 3% mellett dönt a maradék 40%, a 8% mellett dönt. Ez összesítve kb. 4,7%. Viszont a demokráciatudománya mondhatja, hogy mivel itt a nyilvánvaló kiszámítható az eredmény (nem nyílt eredményű), ezért a nyilvánvaló aránytalanságot kompenzálni kell.

Ennek több módja van, de nézzünk egy egyszerű módszert. Adott esetben megtehető hogy ugyanannyi autóst és nem autóst kérnek fel szavazásra, holott ez nem fedi a valóságos arányokat. Ebben az esetben mondjuk a szavazás eredménye 5,5%-ra módosul. Lehetnek más kompenzációs megoldások is. sokféle kompenzációs módszer lehet, amit matematikailag is lehet igazolni. Az erkölcsi jogi igazolás pedig a két indok lehet. Szükséges a többség véleménye, de nincs szükség fölösleges szavazásra, illetve a közösségek viszonylagos egyenlőségének érvényesülni kell.

Persze ez elvont példa volt de azért a probléma állandóan jelen van. A jelenlegi parlamentben az 50%-os törvényeket mindig a kormánypárti többség dönti el a 75%-os törvényekben pedig általában nem születik döntés. A jelenlegi parlamenti demokráciának nem sok értelme van. Egyébként nemcsak az probléma más problémák is vannak, mint pl. a hatalmi harc, az egységes pártoldali szavazás. Az kétségtelen hogy optimális esetben, mondjuk 350 képviselő egyéni (szakértői, elfogulatlan) véleményének összesítéséből kellene kijönni az eredménynek. Jelenleg viszont az helyzet mintha nem 350 képviselő döntene hanem, egy, kettő, jobb esetben három, vagy négy ember döntene. Egyébként valójában sem dönt sokkal több ember.

Az első kérdés, hogy lehet azt megoldani hogy a döntéshozó egyének csakis az ügyet mérlegelve, mindenféle szövetségtől, pártérdektől,  hatalmi harctól függetlenül döntsenek? A másik probléma rossz kérdésfeltevés, vagyis nincsenek alternatívák. A harmadik probléma, ha már pártok csoportok döntenek, akkor nincs megoldva a kisebbségek, mondjuk az ellenzék kompenzációja. Persze erre lehet azt mondani, hogy a pártok program szerint kerülnek be, csakhogy ez nem igaz. Ha viszont csak program számít, akkor mi értelme van az ellenzéknek. Az ellenzék kritikája jelenleg nemhogy elősegíti a döntéshozást, hanem gátolja azt. Nemcsak azért gátolja, mert az elfogult, csak a hibákat emeli ki, hanem azért is mert erre kormányoldal dafke módón reagál, éppen az ellenkezőjét teszi. Vagyis még a jó kritika sem érvényesül. Egyébként meg a szavazás a lényeg, azt kellene demokratikussá és szakmaivá tenni.  Sok más probléma is van. Valójában a jelenlegi parlamentáris rendszerrel olyan sok baj van, hogy azt csak javítgatni lehet de nem megjavítani. A kismértékű, részleges javítgatás problémáiba viszont azért nem szabad belemerülni, mert akkor elveszik a cél, a tényleges demokrácia kialakításának célja.

Az EU-ban nagyon helyesen valamennyire odafigyeltek a közösségek viszonylagos egyenlőségének elvére, vagyis az országok küldöttei nem az adott ország lakosságának arányában vannak delegálva, hanem minél kisebb lakosságú egy ország, viszonylag annál több küldöttet delegálhat. Más vonatkozásokban azonban nem látom hogy az EU parlament, és egyáltalán az EU döntéshozó mechanizmusa a tudományos demokrácia szabályai szerint működnének.

E rendszertényezőből eredő végső konklúziók.

Mivel ez elméleti rendszertényező ezért nem feladatok vannak csak tanulságok.

A demokratikus rendszer egyik fontos elve amellett, hogy mindig a többség érdeke, véleménye a mérvadó a meghatározó, a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve. Ez összhangban van a kisebbség behatárolt méltányosságával és adott esetben kompenzációjával. Ezt a kompenzációt tudományosan kell kiszámolni. Nem jó az megoldás, hogy mivel nincs tudományosan kiszámolva kompenzáció, ezért aztán kompenzáljunk, ahol lehet, amennyire lehet, törekedjünk az abszolút egyenlőségre. Ez az összemosó joghoz, és egyéb igazságtalanságokhoz, aránytalanságokhoz vezethet. A kompenzáció egyik fajtája döntéshozásban létrejövő kompenzáció melyet arányosan pontosan csak demokráciatudomány képes kialakítani. A demokratikus döntéshozás általi kompenzáció fejlettebb, mint a véletlenszerű átgondolatlan és ebből eredően túlzott kompenzáció. Fejlettebb mert legitimebb. Ha a vezetés kompenzál, főleg ha az nem tudományosan történik akkor az megkérdőjelezhető. Ha lakosság kompenzál a tudományos demokrácia alapján akkor annak nagyobb lesz a legitimitása. Általában tudományos demokrácia alapján hozott, többségi döntések legitimebbek, mint a vezetői döntések. A tudományos demokrácia képes megoldani a jelenleg még megoldhatatlannak látszó helyzeteket, mint pl. a közösségek viszonylagos egyenlőségének pontosabb, arányosabb megvalósulását.

A megvalósíthatóság, valamint a büntetések célja és arányossága. Rendszertényező. A/10 ábra.

Ismétlés.

4. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos (és kivétel nélküli, egyenlő) büntetés - elve.

Ezekből ered pl., az hogy mindenkit megillet a bírósági tárgyalás. Én még hozzáteszem, mindenkit megillet a pártatlan és alapos bűnfelderítés, bizonyítás és a pártatlan és alapos ítélkezés.  Ebből ered a többszörös vizsgálat, ítélkezés, a többlépcsős jogorvoslat - elve.  Ezekkel függ össze pl. az, hogy nem lehet dupla büntetés. Ill. pl. az önvédelem arányossága. Ezekből is ered: tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. Egyszerűbben: tilos kínzás, az embertelen büntetés és bánásmód – elv. Ugyanis ekkor az ártatlan is vall, vagyis eltorzul az igazságosság.)

4/b. A bűnözővel szemben az ártatlan önvédelmi küzdelmet folytat. Ezért az önvédelem erkölcsi elve, általános jogi elv. Az elsődleges cél az igazságosság helyreállítása, és nem a bosszúállás. Cél még az elkövető jóvátételének, megbánásának, megváltozásának biztosítása.

4/c. A büntetésnek egyszerre, több célja van. Tehát nem vagy ez, vagy az a célja. Büntetés, szankcionálás nélkül értelmetlen a jog. A büntetés által szembesül az elkövető és a társadalom a jogi normákkal. A büntetés célja az elrettentés. A büntetés célja, a vétkező megjavítása.  A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése. A büntetés feloldozást, megnyugvást adhat az elkövetőnek.

Olyan büntetéseket kell kiszabni, „kitalálni”, és ez bűnfajtánkként, kriminalisztikus típusonként változhat, melyek minden célnak megfelelnek.

A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.

4/d. A büntetés nagysága nem lehet sokkal nagyobb (legfeljebb 25%-kal), mint a károkozás.

Nem lehet példát statuálni, minden azonos esetet egyenlően kell megítélni.

4/e. Továbbá az elsődleges cél, a további igazságtalanság hasonló igazságtalanság lehetőségének megszüntetése. Igazságtalan háborúk (harcok) esetében a további másodlagos cél, a felelős vezetők, aktív, önkéntes résztvevők, a valóságos bűnözők (és nem a nép) arányos megbüntetése.

4/f. Legfontosabb az őszinte meggyőzés ezután jön, a biztos felderítettség, biztos büntetés, mint visszatartó erő.  Az aránytalanul szigorú büntetés nem igazságos. Másfelől, nem logikus. Mert, vagy egyes eseteket területek büntetnek szigorúbban, vagy mindent, egyik sem jó.  Harmadsorban a szigorú büntetés biztos felderítettség nélkül nem sokat ér.

4/g. Az arányos károsodás, büntetés elve visszafele, a társadalmi viszonyokra is igaz és igazságos. Kit ér kár, ártalom, igazságtalanság? Mindenkit, akit a vétségénél nagyobb kár, ártalom, (igazságtalanság) ér.

Az őszinte naivság, a hiszékenység, a figyelmetlenség, a tudatlanság csak nagyon kis vétségek. Az emiatti károsodások (az arányos károsodás és büntetés elve alapján) nem haladhatja a vétség nagyságát. Az önhibán kívüli károsodás (testi szellemi képesség, rossz anyagi helyzet, stb.) igazságtalan. E károkozást, igazságtalanságot (legyen az elkövető bárki, legyen az állam, az igazságszolgáltatás, vagy éppen a jogorvoslat egyenlőtlensége) úgy kell felfogni, mint bármilyen más igazságtalanságot, károkozást.

4/h. Kár, ártalom éri mindazokat, akik önhibájukon kívül a korábbi állapotokhoz (testi, lelki, munka, megbecsültség, vagyon, stb.) képest rosszabb állapotba kerülnek ill., akik önhibájukon kívül az átlagosnál, szokásosnál rosszabb társadalmi, gazdasági, jogi, vagyonszerzési, vagyongyarapító, megélhetési helyzetbe kerülnek.  A károsultat (amennyiben nem hibás) mindenképpen kártalanítani kell, ha azt ember (nem a természet) okozta elsősorban a károsítónak, de a kárósító hiányos kártalanítását az államnak kell kiegészíteni. A természet okozta károsítást (a károsult hibáján kívülit) jelentős részét is a társadalomnak, az államnak kártalanítania, kompenzálnia kell.

Ha ember okozta kárról, ártalomról van szó, akkor van bűnös vétkes, amely bűnöst, vétkest sok okból, érdekből szankcionálni kell.

Természetesen az apróbb kárósításokat, ártásokat a jog nem képes felderíteni, szankcionálni, ezeket a társadalom erkölcsének kell megoldani. A jog alsó határának problémája.

A károsítások ártások szankciója mellett fontos (legalább annyira fontos) a károsítás, ártás megelőzése.

4/i.  A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást.  Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük.

4/j. De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel legyen derítve. És ez jutalmazásra is igaz.

A felderítettség persze nem lehet teljes. Ezért kisebb vétségek esetében, ill., amikor 30%-os felderítettség is elegendő, mint visszatartó erő, elég a 40%-os felderítettség, és szankció. Közepes bűnök esetében, amikor elég a 75%-os felderítettség, mint visszatartó erő, elég a 75%-os felderítettség. Jelentős súlyos bűnök esetében a felderítettség nem maradhat 95% alatt.

Az általános célokat, feladatokat elég könnyű megfogalmazni, de annál nehezebb konkrétan megvalósítani.

Az érvényesülési jog tulajdonképpen megvalósul, ha a döntéshozó mechanizmust demokratizáljuk. Pl. az objektív vezető-kiválasztás az érvényesülési jog megvalósulása. Továbbá az érvényesülési jog megvalósul, ha létrejön az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Persze azért nem ártana, ha az alkotmányban több és pontosabb cikkely szólna az igazságos érvényesülésről, és azokat lefelé követné az alsóbbrendű törvények sokasága. Ez azonban nem lenne több mint a demokratikus döntéshozás jogi megerősítése.

Nagyobb probléma az erkölcs és jogtudományból kiinduló jogfejlődés megvalósítása.

Konkrétan ehhez szükség van olyan független tudományos demokratikus testületre, amelyik a már megbecsült erkölcs és jogtudományra támaszkodva következőket tenné. Megállapítaná az „új” erkölcsi jog alapelveket. Átvizsgálná a jogot főleg a büntetőjogot és ahol jelentős hiányosságokat, torzulásokat tapasztalna, ott kidolgozná a javítás módját. Az általánosságok helyett inkább nézzünk egy konkrét példát. Ha lenne egy ilyen testület, akkor remélhetőleg felfedezné, hogy büntetések túl egysíkúak és az egyik lényeges feladatuknak nem felelnek meg. Ez a lényeges feladat pedig, hogy a bűnöző a büntetés által váljon jobb emberré. Természetesen itt átlagos megjavulásról van szó. Mondjuk, hogy jelenleg átlagosan büntetések csak 10%-ban javítják meg az embereket, ami igen kevés. Remélem hogy jövő erkölcs és jogtudománya, pontosabban az említett testület először is megállapítja mint, egy alapelvet, hogy a büntetés egyik fontos célja, hogy az bűnözőt a lehetőség szerint minél inkább becsületes állampolgárrá változtassa. Továbbá felfedezi, hogy jelenleg ennek céljának nem felel meg, és megállapítja, hogy ennek érdekében muszáj valamit tenni. A testület rájönne, arra hogy különböző lelki alkatú bűnözőket érdemes különböző típusú börtönökbe tenni, sőt érdemes a cellatársakat is összeválogatni. Mindehhez persze egy erősebb pszichológiai háttér is szükséges.   Tételezzük fel, a testület tovább gondolkodva rájön, hogy ez egyrészt azért van, mert a büntetések, túl egysíkúak (szinte csak szabadságvesztés, enyhébb esetben pénzbüntetés), tehát szükség van többféle büntetésre, olyanokra, amelyek a különböző lelki alkatú elkövetőkre a javulás irányában hatnak. Remélhetőleg miközben ezen gondolkoznak, rájönnek hogy a kötelező oktatáson való részvétel az egy olyan büntetés amelyik képes jó irányba változtatni az elkövetőket.  Ez után azon kezdenek el gondolkodni, hogy lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani. Pl., hogy lehet a börtönökben, mondjuk erkölcs és jogtudományt ill. vallástörténtet, hittant tanítani, vagy egyéb társadalomtudományokat és természettudományokat tanítani. Mondjuk aki jó osztályzatot ér el az valamivel előbb szabadulhat. Ha pedig ez is megvan, akkor el kell készíteni az erről szóló törvényjavaslatot.

Szerintem ez a példa jó példa, mert nemcsak gyakorlati tennivalókat mutatja meg hanem arra is rávilágít, hogy jelenlegi jogalkotás még ebből szempontból is messze van az optimálistól. A büntetések egysíkúsága és igen alacsony javító hatása valóságos probléma. Persze ez csak egy példa sok közül Sorolhatnák azonban olyan megoldatlan aktuális problémákat, mint eutanázia, abortusz. Minden jogi probléma egyben erkölcs és jogtudományi, ill. részben tudományosan megoldható, probléma, de nem akarom magam ismételgetni.

A jogi elterelő manőverezés megoldatlansága.

Ez egy olyan joghiba, amelyet szinte minden joghibához kötődik ezért tettem az általános hibák közé.

Megint el lehet mondani, hogy vannak ilyen irányú megoldások, erre válaszom a szokásos: van de kevés, lényegében a probléma megoldatlan. A köztudatban nincs jelen ez a probléma úgy mint valóságos joghiba. A jogban sincs jelen úgy mint adott esetben elítélendő esetleg szankcionálható joghiba. Pl. nincs olyan törvény, szabály mely azt mondaná ebben, és ebben az  esetben megvalósul a jogi elterelő manőverezés, és amennyiben ez bizonyítottan megvalósul akkor ennek és ennek kell történnie. A jogi elterelő manőverezést magának az írott jognak kellene rendezni.

A jogi elterelő manőverezést egyszerűbben nevezhetnénk, túlzott jogi csűrés- csavarásnak. A probléma abból adódik, hogy van több százezer törvény, szabály paragrafus. Nem lehet olyan tökéletes jogot olyan tökéletesen illeszkedő jogot megalkotni, hogy nem legyen alkalom a túlzott jogi csűrés-csavarásra. Ennek lényege, hogy viszonylag jelentéktelenebb körülményekre pl. formai hibákra hivatkozva a normál, lényeget szem előtt tartó igazságszolgáltatási menetet, egy másik útra terelik.  Az egyik konkrét megoldás az lenne, ha egy lényegesített egyszerűen megfogalmazott, józan paraszti logikával felépített vád fogalmazódna meg. Emellett folytassák le az egész eljárást a maga bonyolultságában, de mindig térjenek vissza, vessék azt össze az egyszerűsített, lényegesített változattal. Az eljárás közben mindig vizsgálják felül, hogy szóba jövő körülmények valóban lényegesek e, az egész eljárás nem siklott el a  lényegtől eltérő mellékvágányra. Pl. az egyszerűsített, lényegesített változat, megállapítaná: ki a károsult, ki a károsító, ki volt rosszindulatú, nyerészkedő, ki volt jóindulatú, mi volt a kiindulópont és mi lett a végeredmény, mi történt, stb. A jelenlegi jog gyakran még azt sem tisztázza, hogy valójában ki a károsult.

A szigorú törvénykezés.

A kérdések. Hová teszi a törvény a büntethetőség határát? Milyen hatékonyságot szab meg a bűntett (vétség) kiderítésére? Milyen szigorú a büntetés?

A középső nem lehet kérdés. Egyetlenegy bűntett, vétség sem maradhat büntetlenül. Legalábbis erre kell törekedni.

A szigorú, enyhe törvénykezést le kell bontani a vétségekre. Nem lehet általában szigorú, vagy enyhe a törvénykezés. A legfőbb kérdés, az hogy hová teszik a büntethetőség határát.

A lényeg a következő: helytelen az felfogás és gyakorlat, amely ebből indul ki. Liberálissá, enyhébbé teszem a törvénykezést úgy, hogy egy kicsit csökkentem a büntethetőség határát, egy kicsit lazábban veszem a felderítést, egy kicsit enyhébb büntetést adok. A törvény szigorítása, enyhítése elsősorban az lehet, ha büntethetőség határát (kis lépésekben, mérsékelten) változtatják. Másodsorban az lehet, ha büntetési tételeket emelik, csökkentik. (Más kérdés, hogy olyan büntetéseket kell alkalmazni, amelyek nemcsak visszariasztanak, de megváltoztatják a vétkest.)

Egyáltalán nem lehet, lazábban kezelni a felderítést, ill. azt, hogy a büntetés végre legyen hajtva.

Van egy olyan okoskodás, hogy az embert ne a büntetés tartsa vissza, hanem saját jósága, felismerése, ill. a tájékoztatás, oktatás. A tájékoztatás, oktatás fontosságát nem vitatom. De azt vitatom, hogy valaki azért követ el kevesebb vétséget, mert enyhébbek a büntetések. Ha valaki felismeri a másnak ártásból adódó problémákat, akkor az nem fog másnak ártani függetlenül attól, hogy szigorú vagy enyhe  a büntetés. De a büntetés nem ezeknek, az embereknek van kitalálva, hanem azoknak, akik ezt nem ismerik fel. Őket inkább a szigorú büntetés tartja vissza. (Persze a büntetés célja nemcsak visszatartás, hanem pl. az átnevelés. E téren alig fejlődött az igazságügy. Érdekes módón ezt a célt nem szorgalmazzák a liberálisok.)

Az is igaz hogy a középkorban (a fejeletlenebb társadalmakban) már tyúklopásért is kézlevágás járt. Valószínűleg akkor egy tyúknak sokkal nagyobb értéke volt. Más, jelenleg büntethető vétségeket viszont nem büntettek. Az kimondható, hogy társadalmi fejlődés egyik tendenciájának kell lenni, hogy arányosabbak, igazságosabbak a büntetések. Azt nem lenne okos kimondani, hogy a történelmi fejlődés tendenciának a büntetések enyhülésének kell lenni. 

Legfeljebb az mondható ki, hogy a meggyőzés, a tájékoztatás, az  oktatás, a példamutatás, a megelőzés jelentőségének, folyamatosan növekedni kell.

Az arányos büntetés elve azonban mindenek felett való.

Az gondolom logikailag és statisztikailag is bizonyítható, hogy az enyhe büntetés sem jó, a túl szigorú büntetés sem jó, a legjobb az igazságos, arányos büntetés. Ami igazságos az arányos is. Az aránytalan egyben igazságtalan is. 

Kitérés az átfordítás problémájára.

Ugyanakkor van itt egy probléma, mégpedig az hogy az arányos büntetés elve szerint, a testi, lelki bántásokat, veszélyeztetéseket át kell fordítani pénzkárra ill. az elzártság kárára.  Illetve az anyagi kárt át kell fordítani az elzártság kárára. Merthogy jelenleg ez a két büntetés a jellemző a pénzbüntetés és az elzárás büntetése. Bizonyos szempontból a korábbi büntetések pl., ha valaki kiszúrta egy másik ember szemét, akkor az ő szemét is kiszúrták, igazságosabb volt. Ha kiverte fogát, akkor az ő fogát is kiütötték. De ez a fejlett jogban mégsem alkalmazható. Ráadásul általános standard büntetés szükséges, de az emberek ebből a szempontból (kinek mi okoz fájdalmat) nagyon is különböznek. Azonban itt is van egy átlagosság. Pl. én nem zárom kizártnak, hogy egy 30 éves raboskodás nem nagyobb büntetés, mint a viszonylag fájdalommentes halál.

Elvileg már most is fel van építve egy testi fájdalom-skála, egy lelki fájdalom-skála, az elzártság lelki fájdalmának skálája, az elzártság anyagi károkozásnak skálája, az anyagi kár skálája össze van egyeztetve a más károk skálájával. Szóval elvileg ezek most is vannak, mert vannak büntetések, és azok erre alapulnak. Most is vannak csak nem pontosak, tehát pontosítani szükséges ezeket.

De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel, legyen derítve.

Szóval ezt a problémát bizonyos szaktudományoknak még meg kell oldani.

Vannak, azonban viszonylag könnyen átfordítható károkozások legalább ezeket alkalmazni kell.  Nem akarok itt a részletekbe belemenni. Mert nagyon sok részlet van. Pl. ha valaki 1000 Ft-os kárt okoz másnak, akkor ha direkt tette, 2000 Ft-ot kell visszafizetnie. Ha gondatlanságból, akkor 1000 Ft-ot. Egy nap elzárás az átlagórabérrel mérve, az elzártnak pl. 5000 Ft-os anyagi kárt jelent. Ha valaki 1000 Ft erejéig erősen veszélyeztet mást, akkor az pl., fizessen 700 Ft-ot. Egy testi sérülés mekkora anyagi kár okoz, pl. a jövedelem-kiesés kára, a gondoskodás költsége, stb.. Hogy egy félretájékoztatás egy rágalmazás, egy rossz törvény, stb. mekkora anyagi kárt okozott, ezt az adott helyzetnek megfelelően kell pontosan megállapítani.

És még hosszan lehetne sorolni. És akkor még arról, hogy a testi-lelki fájdalmakat hogyan mennyire kell figyelembe venni, nem is beszéltem. Az biztos, hogy figyelembe kell venni. Azt gondolom, hogy itt egy komoly független „tudományos” munkának kellene folyni, ami szerintem jelenleg hiányos. A tudománynak itt is meg kell előzni a jogalkotást. De itt már megint ott vagyunk, hogy baj van a döntéshozó mechanizmussal.

Hogyan érvényesíthetjük a fejezet elején felsorolt alapvető jogelveket?  Pl., hogy a büntetés, mind a hat célja megvalósuljon: 1. A büntetés célja az elrettentés. 2. A büntetés célja, a vétkező megjavítása.  3. A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. 4. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. 5. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. 6. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése.

A hatból lényegében csak a jóvátétellel és a megjavítással kell foglalkozni, a többi az arányos büntetéssel (pénzbüntetés, elzárás, stb.) megvalósul.

Az a legkevesebb, hogy a bűnöző bocsánat kér a károsítottól, vagy azok rokonaitól. A bűnözőnek kell megfizetni a lehető leginkább az okozott kárt. Vagyis a károkozó közvetlenül fizessen a károsultnak. Ismert, a nem anyagi kár, pl. egy lelki fájdalom pénzbeli megfizetése. Ha a károkozónak nincs pénze, akkor dolgozzon, legalább 8 órát, intenzíven, ha kell kényszer hatására. Egyszerűbben, el kellene gondolkodni a korszerű kényszermunka visszaállításán. Több előnye lehet. Leköti az elitéltet. Az elitélt hasznot hajt. Javítóbb hatású, mint a tengés-lengés.

A megjavítás gyakorlatilag szerintem leginkább az oktatás által lehetséges. Elsősorban erkölcsi, jogi oktatásra gondolok. E tekintetben is lehet némi kényszert alkalmazni, mindenképpen köteles az iskolában végighallgatni az oktatást.

Ugyanakkor a büntetésmérsékelést egyrészt a kár visszafizetéshez lehet kötni. Másrészt ahhoz, hogy milyen osztályzattal vizsgázott az erkölcsi, jogi tananyagból.  Továbbá, pl. az általános magatartásához.

A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.

Erre nem e fejezetrészben, hanem a jogegyenlőségről szóló fejezetrészben térek ki.

Feladatok.

A érvényességi jog kialakítása. Az erkölcs és jogtudományból kiinduló jogfejlődés megteremtése. Az összeférhetetlen, zaklató egyének szankciója, pl. pontozásos rendszer alapján. A jog a büntethetőség alsó határának megoldása.  Változatosabb, megjavító célú büntetések, ill. a kötelező oktatás büntetésének kialakítása, fejlesztése.

Az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel, legyen derítve.

Az arányos büntetés elve szerint komoly független tudományos munka szükséges (ehhez is szükség van közvélemény-kutatásokra), ahhoz, hogy a különböző károkozások skálája fel legyen építve, és azok össze legyenek egyeztetve. Elég sok fajta károkozást át lehet fordítani anyagi kárra, károkozásra és azokat lehetőleg pontosan át is kell fordítani. Hogy egy félretájékoztatás egy rágalmazás, egy rossz vagy hiányos törvény, stb. mekkora anyagi kárt okozott, ezt az adott helyzetnek megfelelően kell pontosan megállapítani.  Ugyanakkor a testi, lelki fájdalmakat is figyelembe kell venni, mind a károkozásnál, mind a büntetésnél.

A büntetésekre vonatkozó alapvető jogelveket érvényesíteni kell. A jogalkotást, a jogalkalmazást, a büntetés-végrehajtást úgy kell módosítani, hogy az alapvető jogelvek érvényesüljenek. A károsító a károsítottal szembeni jóvátétele, és a károsító megjavulása is érvényesüljön. Egyszerűbben, el kellene gondolkodni pl. a korszerű kényszermunka visszaállításán. A megjavítás gyakorlatilag szerintem leginkább az oktatás által lehetséges. Elsősorban erkölcsi, jogi oktatásra gondolok. Ugyanakkor a büntetésmérsékelést egyrészt a kár visszafizetéshez, a jóvátételhez lehet kötni. Másrészt ahhoz, hogy az elitélt milyen osztályzattal vizsgázott az erkölcsi, jogi tananyagból.  Továbbá, pl. az általános magatartásához.

Ehhez pedig szükség van egy független tudományos demokratikus testületre, testületrészre (vezetésrészre).

Történelmi és százalékos értékelés.

Nem látok ezen a téren jelentős történelmi fejlődést. Érvényesülési jog nincs. Ami pedig az erkölcs és jogtudományi kiindulást illeti, e tekintetben sem látok fejlődést. A büntetőjog alig változik, általában a változás esetleges aktuális probléma felvetődése kapcsán történik. Nincs tudományos alapja fejlődésnek.  A törvények számához mérten, korábban több erkölcs és jogtudós vett részt a jogalkotásban, tehát ha szigorú lennék, akkor inkább negatív tendenciát kellene megállapítani.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus, 1,2%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,2%? Tényleges demokrácia 2%.

Igazságszolgáltatás, közbiztonság. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

Kezdjük a lényeggel: az igazságtalanságot, tisztességtelenséget legalizáló (pl. a tisztességtelen jövedelmeket megengedő) társadalom, rendszer tisztességtelen és ez természetesen kihat bűnözésre, a közbiztonságra. A munkanélküliség a viszonylagos nyomor is növeli a bűnözést, de nem ez a fő tényező, mert elképzelhető egy szegény, de becsületes társadalom is.  A korrupt vezetők rossz példája is növeli a bűnözést, de nem ez a fő tényező. A fő tényező az, mint mondtam, hogy a társadalom kvázi alapelve az, hogy szerezz minél több pénzt, vagyont (ez a fő érték) és nem számít, hogy honnan, hogyan szerzed. Ez az alapelv van bekódolva a jelen államkapitalista rendszerébe. Ez sugárzik a filmekből ez jön le abból hogy az „ügyes” vagyonszerzőket, nagyvállalkozókat szinte ajnározza a politika, a média, és még lehetne sorolni. Ez az alapelv pedig a tisztességtelenség és bűnözés melegágya. Mint azt máshol kifejtettem profitorientált, kapzsiságdeterminált gazdaságba és társadalomban élünk. Máshol pedig liberális individualista alulszabályozott társadalomról beszélek ahol több kiskirály, van a kelleténél, hiszen a bűnözők is egyfajta kiskirályok.

A jövő fejlettebb társadalmában ahol nem lesz torzult az értékrend (az anyagi tárgyi igény kielégítése csökken, az igazságosság, a biztonság igény kielégítése nő), ahol igazságosak (és arányosak) lesznek az emberek közötti különbségek, ahol a törvények jobbak, és ezáltal betarthatóbbak lesznek, a bűnözés, a tisztességtelenség motivációja és maga a bűnözés is jelentősen lecsökken. Tehát ebben a fejlett társadalomban függetlenül a konkrét bűnüldözés, felderítés, igazságszolgáltatás hatékonyságától, minőségétől automatikusan is csökken a tisztességtelenség, a bűnözés. De azért a bűnüldözés, felderítés, az igazságszolgáltatás, hatékonyságán, minőségén is javítani szükséges. Ez is egy önálló tényezője a rendszernek.

A pontos statisztika fontosságát itt is kiemelném, hiszen nem mindegy hogy hullámzó, de hosszú távon romló vagy hullámzó, de hosszú távon javuló tendenciát, mutat a közbiztonság. Mert pl. a brezsnyevi szocializmushoz képest egyértelműen növekedett a bűnözés, romlott a közbiztonság. Persze mert az, rendőrállam volt - jön az ellenérv. Csakhogy a társadalmak igazságos megítéléséhez hozzátartozik, hogy a negatívumok és pozitívumok szépen fel vannak sorolva, és nincsenek összezagyválva. Rendőrállam volt (legalábbis inkább rendőrállam állam volt, mint a jelenlegi), kisebb volt az önrendelkezés, és vitathatóan kisebb volt az átlagos anyagi életszínvonal, gazdaságilag rosszabbul működött, ez a negatívum. De az a pozitívum, hogy kiegyensúlyozottabb volt az anyagi életszínvonal és nagyobb volt a biztonság, a közbiztonság. És persze még lehetne sorolni a negatívumokat és pozitívumokat. Ha el is ismerjük, hogy összességében egy fél fokkal jobb rendszer a jelenlegi, de az vitathatatlan, hogy közbiztonság most itt, és általában ebben a rendszerben  rosszabb. Márpedig ebben a fejezetben a közbiztonságról van szó. Nyilván a rendőri munka szervezettsége, hatékonysága sokat számít. De ha a társadalomból eredően sokkal nagyobb a bűnözési kedv, akkor a bűnözést a legjobb rendőri munka is csak csökkenteni tudja.

Kitérés a rendteremtésre, a törvényesség betartatására, garantálásra, a bűnözés felderítésére. Ez eddig egyszerűen a rendőrségi munka. És a büntetésre, ez már az igazságszolgáltatáshoz tartozik.

 De előtte egy lapvető kategorizálás.

1. Vannak a rendetlenség tisztességtelenség alapvető okai, itt eljuthatunk a gazdasági, politikai, társadalmi rendszer elemzéséig.

Erről szól lényegileg az egész tanulmány.

Ezen belül.

2. A törvények jósága, egy nagy téma.

3. A szabályozás jósága egy másik nagy téma.

4. A törvények és az igazságszolgáltatás jósága egy külön nagy téma.

Erről a háromról szól lényegileg ez a tanulmányrész.

Ezen belül, ill. emellett.

5. A rendteremtés, a törvényesség betartatása, stb., azaz a szélesebben értelmezett rendőrségi munka, és kapcsolódóan a konkrét igazságszolgáltatás.

De ez is két részre osztható.

Általában az államról valamint általában a jogalkalmazókról, (mert a rendőrség is ez), e tanulmányban elég sokat beszéltem. Máshol elég sokat beszéltem, hogy az államszerkezetben hol lenne a helye a független bíróságoknak. Mi tartozik az államba. Általában milyen szabályozások szükségesek az állami jogalkalmazók tekintetében. Stb..

A másik rész, a konkrét (szélesebben vett rendőrségi, munka, rendfenntartás, törvényesség garantálása, bűnfelderítés, stb..), ill., hogy lehet ezt hatékonnyá, igazságossá, jóvá tenni.

Hát ez, amire nem tudok bővebben kitérni, ebből is látszik, hogy ez a tanulmány egy sűrített összefoglalás.

Az igazságszolgáltatás (konkrétabban, kevésbé a törvények jóságának oldaláról).  

Az igazságszolgáltatásról részleteiben szinte mindent elmondtam, csak össze kell rakni a részeket.

A korábbi fezetekben is gyakran érintettem a témát. A szükségletekről szóló fejezetben pl. szó volt az igazságosságról, igazságszolgáltatásról, mint fontos lelki szükségletekről. Az államról, a hatékony államról szóló fejezetekben többek között az igazságszolgáltatásról, ill. annak hatékony működésről is szóltak. Végeredményben rendőrség, a bíróság is egyfajta állami szolgáltatás. Az ésszerű, tiszta, átlátható, logikus államszerkezetben szintén szó volt az igazságszolgáltatásról. Szó volt arról is hogy a bírói hatalmat mint független hatalmi ágat a jelenben és a jövőben hogyan lehet értékelni. És még sorolhatnám a fejezeteket.

Külön kiemelném a tudatalakulásról, világnézetről szóló fejezetekben azon elmélkedéseket melyek az akaratszabadságról, a jogtudományról, az erkölcs és jog összefüggéseiről az erkölcsi jogi alapelvekről, alapproblémákról  szóltak.

Itt és most ezekről az ismétlés elkerülés miatt nem beszélek, de részben idetartozónak tekintem őket.

Az igazságszolgáltatás két fő okból lehet gyenge. Az egyik a jogalkotás gyengesége, a törvények rosszasága. Erről már szinte mindent elmondtam, abban a fejezetben erről már nem lesz szó. A másik fő ok a jogalkalmazás gyengesége. A korábbi fejezetekben erről is bőven volt szó, ezeket nézzük most a szűken vett igazságszolgáltatás szempontjából.

A szűken vett igazságszolgáltatás: a rendőrség, ügyészség, bíróság, büntetés végrehajtás és egyéb követlen igazságszolgáltatással kapcsolatos intézmények, szervezetek.

A jogorvoslati egyenlőség is az igazságszolgáltatásról, annak, jogalkalmazó részéről szólt. Ezt nem akarom megismételni most olyan problémákat keresek, amelyek nem a jogorvoslati egyenlőség alá tartoznak.

Térjünk vissza döntéshozó mechanizmus rendszertényezőihez, pontosabban az állami intézmények problémáihoz.

A hatékony állam mennyiben érinti az igazságszolgáltatás intézményeit? Csak részben és nagyon óvatosan. Költségmegtakarítási jutalékról esetleg lehet szó, de teljesítménybérről és versenyhelyzetről csak nagyon óvatosan csak részlegesen. Ugyanis ebben az esetben felléphet, hogy az eredményesség miatt ártatlan emberek lakolnak. Az eredményesség számítását tehát úgy kell számítani, hogy a tévedéseket nagyon szigorúan negatív irányba kell beszámítani

Az egyenlőség elve mennyire érvényes. Abszolút, talán az egyetlen olyan terület, amelyben nem lehet vita az egyenlőség elvéről.

Az állami erőssége szempontjából meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás, döntően állami szektor. Lehetnek ugyan magándetektívek, ill. őrző-védő szolgálatok, önkéntes rendőrök, de ezek csak kiegészítések, az igazságszolgáltatás privatizációjáról nem lehet szó. Az egyenlőség elve is a döntően állami működést igényli.

Mennyiben érvényes a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás, az igazságszolgáltatásra. Mivel a vezetésre vonatkozó szabályozásba és belevettem az állam szabályozását, ill. az eljárási jogot, azt kell mondani, hogy ez is maximális mértében érvényes. Ezzel még vannak problémák.

A helyi, szervezeti feladatbeli szétválasztás is abszolút érvényes az igazságszolgáltatásra. Itt meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi államkapitalizmusban ezzel nincs komoly baj. Talán az igazságszolgáltatás az terület ahol ez leginkább megvalósult. Azért e téren is lehetnek javítanivalók.

A függetlenség elemei, ebből a szempontból már vannak problémák. Pl. a jogfejlődésre, igazságszolgáltatásra fordított, egyenletesen emelkedő költségvetés nem jön létre. A jogra fordított költségvetés egyébként túlzottan alacsony, de erről még szó lesz. A magángazdaságtól való függetlenség elég jó, nem tökéletes. A politikai hatalomtól való függetlenség elvileg megvan, de mint a közelmúlt példája mutatja, gyakorlatilag vannak problémák. A rendőrség egyik párthoz a kormányzópárt részleges befolyásolása alatt áll, az ügyészség a másik párt részleges befolyása alatt állt. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha mindkettő egy párt befolyása alatt állna. Van javítanivaló.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ebben a tekintetben mégis jelenlegi rendszer a lefejlettebb, legdemokratikusabb, ami az eddigi rendszereket illeti. A politikai rendőrség, a politikai ügyek, a politikai indítású koncepciós perek két fő okra vezethetők vissza. Az egyik jogalkotás diktatórikussága, pontosabban az hogy a jog bünteti azokat akik a rendszerellenes véleményeket hangoztatnak, pl. röplapokat készítenek, pl. tüntetnek. A másik ok az, hogy a jogalkalmazás általában, de főleg az igazságszolgáltatási része nem független a politikától, és általában a jogalkalmazástól. Meg kell jegyezni, hogy a jogalkotás demokratikusságát, és jogalkalmazás, igazságszolgáltatás függetlenségét más rendszertényezőkben már értékeltem. Ezt a gondolatsort a történelmi értékelésben folytatom.

A vezetés-kiválasztás szintén messze van a tökéletestől. A felső vezetést a parlament választja ki pontosabban a kormányzópárt. A középvezetést pedig a felső vezetés. Az igazságszolgáltatás területén is lenne helye az objektív független kiválasztó testületnek. Illetve lenne helye némi demokratizmusnak is. az ott dolgozók érdemi munkatársak azért beleszólhatnának a vezetők kiválasztásába. Ki és mi alapján választja ki a bírókat? Egyébként a bírók alacsony fizetése elve azt eredményezi, hogy nem a legjobb jogászok jelentkeznek, azok elmennek ügyvédnek. 

A leváltás, ami fontosabb, mint a kiválasztás szintén problémás. Egyrészt nemigen mérik, hogy az igazságszolgáltatás hogy végzi a munkáját, másrészt, ha ki is derül, hogy rosszul végzi, akkor sincs ennek következménye. Pontosabban leváltást nem a jó rossz munka dönti el, hanem a hatalmi harcok, érdekek.

Itt jegyzem meg, hogy a szervezeti felépítés is elég zavaros. Ha rosszul működik az igazságszolgáltatás ki a felelős? Általában egymásra mutogatás történik, a belügyminiszter, a rendőrkapitány, az ügyészség, az igazságügyi miniszter mutogathat egymásra.

A demokratikus felügyelettel, ellenőrzéssel is vannak problémák, igaz nem nagyobbak, mint más állami intézményeknél.

Ami az intézményi demokráciát illeti ezt is lehetne különböző speciális módszerekkel erősíteni. A panasz javaslat jogorvoslati rendszer nyugodtan kiterjedhetne az igazságszolgáltatásra is. Sőt még inkább, hiszen a bíróság ügyészség, rendőrség, stb. beperlésére, és per megnyerésére még kisebb az esély, mint más állami intézmény esetében. Lehet hogy elvileg ez lehetséges, de a gyakorlatban azért egy nagyobb elfogultság valószínűsíthető. (Az állampolgár elmehet nemzetközi bíróságra, ami nem éppen egyszerű dolog.)  A panaszokat, javaslatokat tehát ezektől független  demokratikus tudományos  testületeknek, ill. azokhoz tartozó intézményeknek  kellene kivizsgálni elbírálni.

A népi ellenőrzés is részben létrejöhetne az igazságszolgáltatás intézményiben ill. azokkal szemben. A bírósági tárgyalásokon pl. az állandóan váltózó, és jogtudással rendelkező népi ülnökök egyféle népi ellenőrzést valósíthatnának meg. Az esküdtszéki ítélkezés is tulajdonképpen a követlen demokrácia, a népi ellenőrzés egyfajta formája.  Ezeket tehát egy jobb kivitelben lehetne alkalmazni. Nyilván a kombinált (szakemberek és nép) ellenőrzés nem nézhet bele a titkos aktákba, de azért nyilvánvaló dolgokat ellenőrizheti. Bánásmód, körülmények munkaintenzitás, munkaszervezés, költségmegtakarítás, korrupció, stb. ezeket lehet ellenőrizni. Tehát összességében kijelenthetjük, hogy a közvetlen demokráciának az intézményi demokráciának, ha korlátozottan is de van szerepe jelentősége az igazságszolgáltatás vonatkozásában is.

A gyorsaság problémája mindig előjön.

Kétszer ad, aki gyorsan ad, félszer ad, aki nagyon lassan ad. Az utóbbi illik a jelenlegi helyzetre, csak a lassúság miatt leértékelődik az igazságszolgáltatás. Ugyanakkor a gyorsaság nem mehet az alaposság rovására. Ugyanakkor a pénzen kívül jó ötletekkel is lehet növelni a gyorsabb igazságszolgáltatást.

Néhány lehetséges megoldás, amely felgyorsítaná az igazságszolgáltatást.

A törvényekbe levő határidőket is lehet módosítani. Gyorsbíróságok, az egyszerűbb ügyek vonatkozásában. Sőt a legegyszerűbb ügyekben a hatóságok, hivatalok ítélkezzenek, viszonylag gyorsan, persze nem jogorvoslat nélkül. Az ügyek arányos elhelyezése, vagy ahol sok ügy van ott sok ember, bíró, eszköz legyen. A lényeg, hogy az átlagos pereskedési idő közel azonos legyen, vagyis az elhúzódó pereket meg kell szüntetni.

A legnagyobb probléma azonban az igazságszolgáltatás alulértékelt szerepe. Az igazságosság és közbiztonság, mint főleg lelki szükséglet elve a jelenlegi rendszerben alá van értékelve. Mondhatjuk hogy a vezetés értékrendje e tekintetben hibás. Ebből adódóan az igazságszolgáltatásra szánt költségvetési pénz is kevés. Általában kevés az e területre szánt figyelem, energia, humánerőforrás, erkölcsi és anyagi megbecsültség, stb.. Ugyanis a rossz minőségű munka és a lassúság is visszavezethető arra, hogy az igazságszolgáltatásnak kicsi költségvetése, kevés a jó szakembere (általában alacsonyak a bérek), kevés az eszköze. Mindez a munka minőségére és gyorsaságára is kihat.

Itt kitérnék arra problémára hogy a lassú igazságszolgáltatás igazságtalan igazságszolgáltatás is. Képzeljük el, hogy valakit sérelem ér. Amikor a sérelem legjobban érzeteti mind a lelki mind az anyagi hatását, akkor nem kerül sor a kompenzálásra.  Az igazságszolgáltatás elmaradása egyébként az emberek többségének legalább akkora szenvedést okoz, mint maga sérelem. Amikor hosszú évek múlva mikor már a sértett már megnyugodott, rendbejött, vagy idegbeteg lett és tönkrement, akkor jön a kompenzáció, mondhatjuk elkésve már nem sokat ér. Arról már nem is beszélve, hogy a lassú igazságszolgáltatás az elkövetőnek pedig nyugodt éveket esetleges további bűnözés vagy a szőkés lehetőségét szolgáltatja. Önmagában tehát a lassúság is igazságtalanság ezért ennek javítása külön feladat. A gyorsasághoz két megjegyzés. Az egyik a bürokrácia csökkentése, a másik gyorsbíróságok létrehozása, mindkettő máshol, mint feladat szerepel.

Az igazságszolgáltatás tehát a jelentőségéhez képest egy elhanyagolt, alulértékelt terület, amit a lassússág és felderítettség aránya is bizonyít.

Persze a demokratikusság szellemében az elhanyagoltságot nem nekem kellene eldönteni, hanem a néprétegnek. Korábban szó volt, arról hogy a költségvetés alapja egy széles körű közvélemény-kutatás, amelyik a különböző szükségleteket kielégítését, köztük az igazságosság igazságszolgáltatással való elégedettséget mérné fel. Ettől függetlenül én meg vagyok győződve arról, hogy egy objektív tájékoztatás mellett az emberek többsége akár az anyagi jólétének terhére is többet áldozna az igazságszolgáltatás, általában az igazságosság és közbiztonság javítására. Itt is meg kell jegyezni, hogy ez nemcsak lelki szükséglet de az igazságosabb társdalom a becsületes többség számára nagyobb anyagi jólétet is jelentene. Kevesebb kár, kevesebb betörés, kevesebb lopás, csalás stb. Tehát tulajdonképpen a társadalom számára ez a befektetés anyagilag is megérné. Egyébként ugyanez mondható el az egészségügyről, oktatásról is.

Tulajdonképpen folytathatjuk azon gondolatot, hogy az igazságszolgáltatás mint más állami intézmény, az előző fejezetekben kifejtettek alapján működne, akkor jól működne. Vagyis ha a közvélemény-kutatás általi költségvetés, lassan egyenletesen erősödő állam, lassan fokozatosan növekvő költségvetés alapján működne.

Megint felvetődik, hogy tulajdonképpen az igazságszolgáltatás színvonalemelésének alig van önálló aspektusa, önálló feladata, legalábbis ami az alapvető feladatokat illeti.

Az igazságszolgáltatás színvonalát az ésszerű demokratikus panasz javaslati jogorvoslati rendszer emelné.

Az állami hivatalok stílusa.

Persze itt a fölényeskedő, kiszúró, megvárakoztató, megfuttató stb. stílusra gondolok elsősorban. A példákat ezrével lehetne sorolni.

Ez is csak részben tartozik ideilletve több fejezetben is kitérhettem volna erre a problémára. Az összemosó joggal igen erős a kapcsolat hiszen ez is olyan dolog ami által a becsületes állampolgár megszorított, kiszolgáltatott helyzetbe, szinte bűnözői státuszba kerül.  Amiért idevettem az egyrészt, hogy a rendőrség bíróság is egyféle hivatal. A másik az, hogy a szélesebben vett igazságszolgáltatást nemcsak a rendőrség, bíróság, végzi, hanem több más hivatal is. Azt tudjuk, hogy az állami hivatalok általában (gyakran nemcsak az állami intézményének) a kelleténél pökhendibbek, bürokratikusabbak, mondjuk úgy hogy nem az ügyfelek érdekeit, tartják elsődleges szempontjuknak. Ezt egyébként hosszasan kellene elemezni és az okokat is jócskán lehetne sorolni. Jelentős ok például az állam állampolgárokat kiszolgáló részének szegénysége.

Én a feladatokkal kapcsolatban két feladatot említenék meg. A tényleges demokráciában a nagyobb intézményi demokrácia azért nagyobb ügyféltiszteletet fog biztosítani. Ez azonban már máshova besorolt feladat. Szinte minden ok, feladat már más rendszertényező alá be lett sorolva.

A másik feladatot akár e rendszertényező közé is vehetjük és igen egyszerűen akár már holnaptól meg lehet valósítani. Ahogy pl.  egy kereskedelmi cég dolgozói oktatást kapnak a az udvarias kiszolgálásból, ugyanúgy egy állami hivatal dolgozói is rendszeres oktatást kaphatnának az udvarias kiszolgálásból. Ha rendszeresen elmondanák az állami hivatalok a dolgozóinak, hogy tulajdonképpen az ő feladatuk az állampolgárok kiszolgálása (a hivatal van az ügyfelekért, nem fordítva), és tulajdonképpen az állampolgárok adója fedezi a fizetésük, továbbá megtanítanák őket különböző helyzetek kezelésére, akkor talán javulna ez a probléma is.

A közbiztonság és az általános biztonság.

A gyenge közbiztonság okait tulajdonképpen felsoroltuk. Az alacsony költségvetés, az összemosó jog, stb. Az tapasztalható hogy a jelenlegi államkapitalista rendszer sem közbiztonsággal nem foglalkozik sem az általános ( munkahely, megélhetési, stb. ) biztonsággal. Mondhatjuk úgy is, hogy jelenleg igen gyenge a lét és vagyonbiztonság. Kérdés milyen erős a jogbiztonság? Nem tudom, hogy mit neveznek jogbiztonságnak, de ha gyenge a lét és vagyon valamint a közbiztonság, akkor a jogbiztonság, sem lehet erős. Ha lassú és alacsony színvonalú az igazságszolgáltatás, akkor hogy lehet erős a jogbiztonság? Ha magas a csalások száma, akkor hogy lehet erős a jogbiztonság?

A jelenlegi államkapitalista rendszer közbiztonsága (bűnözési statisztikája) a leggyengébb a rendszerek közül, ha számításba az általános és technikai fejlődést is. Azért egy fejlett technikával nagyobb, szervezettséggel, viszonylag jobb bűnözési statisztikát kellene elérni. Az okokat a történelmi értékelésben fogom felsorolni, de az okok közül ehhez a rendszertényezőhöz tartozó ok a közbiztonság és az igazságszolgáltatás viszonylagos elhanyagoltsága.

Egyéb logikátlanságból, rövid távú érdekből eredő joghibák.

Az alábbi joghibáknak (a logikátlanságot illetően sok hasonló van) nem tudok jobb nevet adni, mint: egyéb, logikátlanságból rövid távú érdekből eredő joghibák.

Tulajdonképpen idetartozik a „kisbandítás” példában szereplő ostobaság. Nevezzük ezt a hibát: a bűnözők elengedésének.

Az alábbi hibát pedig így: a logikátlan károsultkompenzáció.

Egy példázat (a sok közül) a logikátlan, kárt okozó jogra. Ha a betörőt, rablót, tolvajt, stb., ha már megtörtént a bűn, a rendőrség elkapja, akkor a biztosító nem fizet, mondván a károsult perelje vissza a károsítón a kárát. Ezért az elkapás a károsult bőrére megy, ezért a rendőrség nem is csipkedi magát, azért alacsony a felderítettség, és magas bűnözés. Ez egy évtizedek óta tartó hatalmas károkat okozó, általános baromság. Ez is a rendszerből eredő igazságszolgáltatási hiányosság, mert általános, mert sok ember a szenvedője, mert régóta fennáll, és mert rendszerre utaló okok is megtalálhatók benne.

A megoldás viszonylag egyszerű: a biztosító fizessen aztán ő perelje a károsítót.  (Ha erre nem hajlandó a biztosító akkor nem működhet. Illetve ezért kellene a magángazdasági biztosítók mellett egy állami referencia biztosítót is létrehozni.

Illetve az adóba, költségvetésbe is be lehet tenni egy „kötelező biztosítást”, mely a károsult kárát részben megtéríti. ) Itt is előjön az alapprobléma: a szorgalmas figyelmes, gondoskodó odafigyelő állampolgár éljen jobban, mint a figyelmetlen, lusta, stb. állampolgár. Az állam nem lehet teljes gondoskodó.  De azért az a hatékony és igazságos, ha az állampolgár elsősorban a maga munkáján keresztül szorgalmas, figyelmes, stb., és nem azáltal, hogy minden ideje elmegy a biztonságvédelemre, a biztosítási vagy éppen bankügyek intézésére, vagy másra, a saját munkájára pedig nem marad ideje.

Az, hogy a károsult kompenzációja ne zavarja a rendőrség munkáját, mindenkinek sokkal jobb és még a biztosítónak sem rosszabb.  Az kétségtelen, ha csökken a bűn, akkor kevesebb ilyen biztosítás szükséges, viszont az egyes biztosítások összege magasabb lehet, mert benne van a biztosító plusz kára ill. munkája. De egyébként is biztosító kára, haszna csak másodlagos a nép igazságszolgáltatása, közbiztonsága az elsődleges.

Az rendben van, hogy a magángazdaság, többek között a magánbiztosítók, magánbankok szabadságát biztosítani kell de azért ennek is van határa, nekik is nemzeti jogrendhez kell igazodni. A belső szabályozásuk nem lehet igazság és népellenes. Vagyis a magángazdaságra vonatkozó kerettörvényeknek kell biztosítani, hogy a magángazdaság ne akadályozza az igazságszolgáltatást, illetve ő maga ne legyen igazságsértő.

Az alábbi joghiba rövid elnevezése: a nyereségérdekelt büntető.

A nyereségérdekelt büntető igazságtalan lesz,

Ill. hogyan jutalmazzuk a büntetőt, ha jól végzi a munkáját – problémaköre.

Erre is van példa szépen, pl. az adóellenőrök jutalmazása, pl. parkoló ellenőrök jutalmazása, stb., stb.. Áttételesen, az erkölcsi dicséret, az általános magasabb jutalom, jövedelem, az előléptetés, ill. a leváltás, a kritika elkerülése is nyereségérdekelt megoldás.

Röviden mi is a baj. Ha büntetőnek haszna származik büntetésből, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy minél többet, minél nagyobbat büntessen. Márpedig a büntető akkor tud igazságos lenni, ha elfogulatlanul, minden előny és hátrány nélkül vizsgálja a bűnt, a vétséget. (A probléma összefügg az állam és magángazdaság közötti különbséggel. A magángazdaság, mint profit-centrikus cég eleve nyereségérdekelt. Tehát a büntetési tevékenységet eleve az állam gyakorolhatja, az nem lehet magángazdaságban, versenygazdaságban, piacgazdaságban. De még ez sem teljesen oldja meg a problémát.)

Jó, jó de akkor hogyan jutalmazzuk azt a büntetőt, aki tényleg jól végzi a munkáját. Jól végzi a munkáját, vagyis nem sokat és nagyot büntet, hanem minden bűnt, megbüntet de elfogulatlanul alapos vizsgálat után és arányosan.

A büntetések száma, nagysága csak másodlagos az értékelésben. Az elsődleges értékelési szempont, az hogy kevés olyan panasz érkezik, amelyik jogos, amelyikben valóban felmerül az aránytalanság, a büntetett viszonylagos bűntelensége. Tehát a büntető jutalma, elmarasztalása 75%-ban a panaszok számából, jogosságából következik, 25%-ban a jogos büntetések számából, nagyságából. De aki büntetésekkel, jutalmakkal foglalkozik, (szélesebb értelemben a jövedelemváltozás, a leváltás, kinevezés, stb. is büntetés, jutalmazás, az lehetőleg (egy határon belül) ne kapjon elmarasztalást, jutalmat a bűntető munkájáért addig, amíg dolgozik. Ha abbahagyja ezt a tevékenységét, akkor kell a munkáját, vele szemben értékelni és jutalmazni, vagy elmarasztalni. Természetesen, a „háta mögött” állandóan értékelni kell a munkáját, mert ha bizonyos szint alatt végzi, akkor le kell váltani. Tehát a büntetési tevékenységet végzőnek (azzal kapcsolatos tevékenységek, hogy emberek, büntetést, jutalmazást kaphatnak), az egyenletes magas jövedelme, valamint a poszt megtartása a jutalma, az elsődleges büntetése, pedig a leváltása, aminek több formája lehet. A másik motiváció pedig: tudja, hogy mi vár rá, ha abbahagyja a munkáját.

Sok más állami tevékenységben, nemcsak büntetéssel, jutalmazással kapcsolatos tevékenységekben) is hasonlóan kell a vezetőket, dolgozókat jutalmazni, elmarasztalni. (Sőt az nemcsak az államra igaz.) Bizonyos tevékenységekben, munkákban nem lehetséges a teljesítménybérezés. Pontosabban a teljesítmény elsődleges szempontja a jogos panaszok kevéssége. Természetesen a panaszokat egy külső, elfogulatlan vizsgálónak kell értékelni.

Az igazságszolgáltatás egyik jellemző hibája, hogy rendőröknek talán az ügyészeknek, bíróknak is eredményt kell produkálni. Hány üggyel foglalkoznak, mennyit derítettek ki mennyit intéztek el, stb.. A kisebb probléma az, hogy rendőrség akkor végzi jól a munkáját, ha nincs, ill. csökken a bűncselekmény, ezt viszont nem értékelik. Így a rendőrség lényegében nincs motiválva a bűnözés csökkentésében, pl. megelőzésében.  Azt értékelik, ha valakit bemutatnak, mint elfogott elkövetőt. Az érdemi probléma az, hogy ez az eredmény-centrikusság egy sereg téves gyanúsításhoz és végeredményben téves büntetéshez, téves ítélethez vezet. Ezen is változtatni kell.

Megint kiemelném az érdemi statisztika fontosságát. Ha feltételezzük, hogy statisztikai adtok a valóságnak megfelelőek nem manipuláltak, akkor a következő statisztikai adatokból kell az igazságszolgáltatás szintjét, jóságát megállapítani. A közbiztonság színvonala, az elkövetett bűncselekmények száma, súlyossága. A felderített és szankcionált bűncselekmények aránya. A téves ítéletek, szankciók, esetleges visszaélések aránya. A három statisztikai adatot össze kell vonni, és nemzetközi összehasonlításba kell tenni. Az összevonás pl., azt jelenti, hogy hiába magas a felderített szankcionált bűnügyek száma, ha a másik két mutató vagy azok közül az egyik rossz. Ugyanez igaz más összefüggésekben is. Tehát az összesített eredmény adja ki az igazi színvonalat.

Természetesen az igazságszolgáltatást nem csak elméletileg kell értékelni. Ha probléma van, akkor nem át kell szervezni, hatékonyabbá kell tenni a szervezetek működését.

A feladatok.

 Tudomásul kell venni, hogy társadalom rendszer lényegéből (pofiorientált kapzsiságdeterminált, individualista, alulszabályozott, stb.) ered a tisztességtelenség a bűnözés. Tudomásul kell venni, hogy a rendszer alapvető hibái, (torz értékrend, igazságtalan különbségek, rossz törvények kihatnak, tisztességtelenség, bűnözés motivációjára. 

Meg kell jegyezni, hogy az állam helyes aránya, szerepe, világos logikus állam, a demokratizálódás, a jó hatalommegosztás, stb., ezek nélkül nincs jó igazságos igazságszolgáltatás.  Csak ezekkel kapcsolatos feladatok, más fejezetekben már megjelentek. Továbbá ne felejtsük el hogy sok joghibával, amely részben az igazságszolgáltatásra is érvényes már foglalkoztam.   

Ezért a szűk feladatkör.

Az igazságosság, a közbiztonság az általános biztonság szükségletének helyes (a jelenleginél magasabb) értékelése és ennek gyakorlati kielégítése. A magasabb színvonalú és gyorsabb igazságszolgáltatás, valamint a nagyobb közbiztonság biztosítása elsősorban az igazságszolgáltatás intézményeinek, dolgozóinak nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésével, magasabb és egyenletesen növekvő költségvetéssel.

Az állami intézményekre vonatkozó helyes elvek, szabályok, módszerek mechanizmusok megfelelő adaptálása az igazságszolgáltatás intézményeire. Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a politikai (rendszert kritizáló) ügyek, politikai rendőrség, a koncepciós perek megszüntetése. Az állami hivatalok állampolgár érdekeit néző stílusának javítása, többek között az állami dolgozók rendszeres oktatásával.

Néhány lehetséges megoldás, amely felgyorsítaná az igazságszolgáltatást.

A törvényekbe levő határidőket is lehet módosítani. Gyorsbíróságok, az egyszerűbb ügyek vonatkozásában. Sőt a legegyszerűbb ügyekben a hatóságok, hivatalok ítélkezzenek, viszonylag gyorsan, persze nem jogorvoslat nélkül. Az ügyek arányos elhelyezése, vagy ahol sok ügy van ott sok ember, bíró, eszköz legyen. A lényeg, hogy az átlagos pereskedési idő közel azonos legyen, vagyis az elhúzódó pereket meg kell szüntetni.

Az igazságszolgáltatás jóval magasabb, társadalmi, erkölcsi (értékrendi) anyagi megbecsültsége.

Áthozott feladatok.

A jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, bíróságok ésszerű szakososítása feladat. Továbbá feladat az állam minden területének (állami és önkormányzati szervek, hivatalok, intézmények, stb.) jó munkájának objektív mérése (objektív mérőrendszer kidolgozása), beleértve a rendőrség és az igazságszolgáltatás egységeinek, munkájának objektív mérése és ezek szerint a vezetések, ill. bírók, ügyészek munkájának megítélése.

Az igazságszolgáltatás színvonalának valóságos mérése a valóságos, érdemi, megfelelő, összevont (bűncselekmények, száma, súlyossága, szankcionált arány, hibaarány) statisztikai adatok segítségével.

A büntető jutalma, elmarasztalása 75%-ban a panaszok számából, jogosságából következik, 25%-ban a jogos büntetések számából, nagyságából következik - elv érvényesítése. A büntetési tevékenységet végzőnek (azzal kapcsolatos tevékenységek, hogy emberek, büntetést, jutalmazást kaphatnak), az egyenletes magas jövedelme, valamint a poszt megtartása a jutalma, az elsődleges büntetése, pedig a leváltása, aminek több formája lehet. A másik motiváció pedig: tudja, hogy mi vár rá, ha abbahagyja a munkáját.

A logikátlanságból, ostobaságból ill. a rövid távú érdekekből eredő igazságszolgáltatási hibákat (pl. bűnözők elengedése,  logikátlan károsultkompenzáció, stb.) meg kell szüntetni,  ebből a szempontból is át kell szűrni a jogot.

A fenti feladatok egy független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

Persze ha jobban belegondolunk akkor e testületnek nem is olyan egyértelműek a feladatai, főleg ami az első két feladatot illeti. Gyakorlatilag ez a testület a következőket tehetné az első feladatok vonatkozásában. Objektív tájékoztatással befolyásolhatná az embereket abban az irányban, hogy az igazságosság, közbiztonság fontos szükséglet és akár az anyagi jólétük rovására érdemes erre több adót költeni. Mérhetné az ilyen irányú állampolgári véleményeket. Bebizonyíthatná hogy az állam erősítése e vonatkozásban erősítendő, az egyéni védekezés kényelmetlenebb, gazdaságtalanabb és rosszabb. Ezt nemcsak elméletileg bizonyíthatná, hanem olyan javaslatokkal, amelyek gyakorlatilag is fokoznák az állam ilyen irányú hatékonyságát. Másképpen fogalmazva: a az állami igazságszolgáltatás, jogalkalmazás intézményeinek elveit, módszereit, szabályait módosítaná abból szempontból hogy azok a feladatukat ( a magas színvonalú, igazságszolgáltatás és közbiztonság) egyre magasabb szinten tudják ellátni.

A jelenlegi jog és jogalakulás egy alapvető torzulása: a jog egyre inkább a sunyi, ravasz, csalások, károkozások eszközövé válik, ahelyett hogy azok megfékezésére szolgálna. 

( E fejezetrész több helyre illik, én ide tettem.)

Így is körül lehet írni a jelenséget: a normális átlagos kisember, az emberek többsége számára a jog egy olyan bonyolult átláthatatlan gépezet, amelybe könnyű beleesni (gyakran belerángatják az embert), de nehéz abból kikászálódni, és az sem biztos, hogy károsodás nélkül sikerül a kikászálódás. Ezért is a jog egyfajta fenyegetés, és bedaráló eszköz, a szabad, alkotó, kritizáló kisemberből, félénk, kiszolgáltatott és jogi problémákkal foglalkozó embert farag. Ne felejtsük el, hogy a mérnökök, orvosok, szakmunkások, stb. ideje jelentős mértékben a jogi ügyekre megy rá.

(Ugyanakkor vannak más bedaráló gépezetek is: a könyvelés, adminisztráció, a pénzügyek, bankügyek, stb..)

A rafinált károsítók nagyon jól ismerik a jogot, a joghibákat és éppen  e ismeretekre, pontosabban a joghibákra a hiányos jogra építve károsítanak. Így átfordul a jog a rafinált károsítók eszközévé.

A példák helyett, melyből rengeteg van, inkább a megoldásokra térnék rá.

E faladatok sok helyre betehetők, többnyire meg is jelennek, nevezzük őket általános feladatoknak.

Egyfelől arról sokat beszéltem, hogy szükséges az alapos vizsgálat, a többszörös felülvizsgálat, szükséges az árnyalt jog, szükséges a részletes eljárási jog. Tehát a megoldás semmiképpen sem az, hogy akkor egyszerűsítsük, tegyük felületessé a jogot, a törvényeket, az eljárást, a vizsgálatot, az ítélkezést. De mint azt az adózás kapcsán megállapítottam, a bonyolultság elsősorban az államot terhelje és ne a lakosságot, az állampolgárt terhelje. (Ne felejtsük el az állam, a nemzeti közösség által szervezett szolgáltatások sokasága.)

Ugyanakkor a jogi ügyek, perek, jelentős része olyan viszonylag egyszerűbb kisebb ügy, hogy a normális erkölcsű elfogulatlan ember is, a bizonyított tények alapján, akár egy órai gondolkodás után is el tudja dönteni, hogy ki a valóságos károsult, és ki a jogtalanul hasznosuló. Ki a jó, a jó szándékú, az ártatlan, de károsuló és ki a rossz, a rossz szándékú, de hasznosuló. Először ezt kell eldönteni, és azután ehhez kell keresni a jogszabályokat.

Az előzők alapján mire lenne szükség. Általában szükséges a jogi eljárások felgyorsítása. Nem mindegy, hogy a becsületes ember mennyi idő alatt kászálódik ki a gépezetből. Szükség van olyan gyors bíróságokra, melyek a viszonylag egyszerűbb ügyekkel foglalkoznak. Szükség van e bíróságokban, és általában olyan független elfogulatlan, helyes erkölcsű, ítélőképességű bírókra, akik a jogi, az ügyvédi csűrés-csavarás ellenében is gyorsan képesek eldönteni az igazságot. Képesek, mert, van erre idejük, energiájuk, eszközük, nincsenek túlterhelve. Képesek, mert megvan a belső képességük. Képesek, mert a jogi háttér is lehetővé teszi ezt. Képesek, mert nem a jogi csűrés-csavarás szemszögéből, de értelemszerűen, az alapvető erkölcsi normák, az alapvető jogelvek szellemében nézik az ügyeket. Nem az számít, hogy pl. a szerződésből kimaradt egy szó, egy mondat, hanem a tényleges jóindulat, és károsodás, ill. a tényleges rosszindulat és a károsító szándék számít.

E bíróságok, a bírók, és általában jogalkalmazás nem működhetnek ezen az elven: fizessen a figyelmetlen, fizessen a jogilag tudatlan, fizessen, akinek nincs pénze jó ügyvédre. Hanem ezen elv alapján működhetnek: fizessen a tényleges rosszindulatú, a károsító szándékú, az érdemtelenül hasznosuló, kapjon gyorsan jóvátételt az ártatlan a jó szándékú károsult, és mindezt az államnak kell garantálni. Éppen azért, mert ha nem az állam garantálja, akkor már ez az elv érvényesül: fizessen a figyelmetlen, a jogilag tudatlan, a szegény.

Mindezek alapján szükség van továbbá:

Helyes jogelvekre, helyes törvényekre. A nagyobb állami szerepvállalásra, az állam automatikus intézkedéseinek (beleértve a bírósági ítélkezéseket is) bővítésére. Az igazságszolgáltatásra (és a közbiztonságra, a tisztességre is) nagyobb erőforrásokat kell szánni, az eljárásokat így kell felgyorsítani. Szükség van független bíróságokra, ennek sok vonatkozása van. Szükség van valamilyen tudományos objektív bírói kiválasztásra. Szükség van gyorsbíróságokra.

Ha mindez magasabb fokon is létrejön, akkor meg lehet állítani a jelenlegi jog, jogalakulás alapvető torzulását. Ha nem, akkor tovább torzul a jog, a jogalakulás, és az igazságszolgáltatás, megszűnik igazságszolgáltatás lenni.

Történelmi és százalékos értékelés.

Azzal kezdem, hogy szerencsés helyzetben vagyok az értékelés szempontjából. Aki Magyarországon élt a XX. század második felében az lényegében három rendszerváltást élhetett át, annak személyes tapasztalatai lehetnek. Egyfelől a egy közepesen fejlett klasszikus kapitalizmus ( Horthy rendszer) váltott át a szocializmusra. Másrészt ha nem is időben azonnal, de megtörtént a közepesen fejlett klasszikus kapitalizmus átváltása egy közepesen fejlett államkapitalizmusba. Harmadrészt a brezsnyevi szocializmus (Kádár rendszer) átváltott az államkapitalizmusba.

A klasszikus kapitalizmusban volt politikai rendőrség, voltak politikai ügyek, voltak politikai indítású koncepciós perek, a brezsnyevi szocializmusban szintén voltak. Abba most nem mennék bele hogy melyikbe volt erősebb, de az biztos, hogy az államkapitalizmusban ez jelentősen csökkent. Ez egyrészt (nemcsak ez) bizonyítja hogy a klasszikus kapitalizmus és az államkapitalizmus két különböző rendszer. Az okok, mint arról már szó volt a jogalkotás egyfajta demokratizmusa, pontosabban. Hogy a jog (a rendszer) mennyire viseli el a rendszerkritikát. Arról is szó volt, hogy jelenleg a rendszerkritikát inkább kifinomult manipulációval igyekeznek kompenzálni. A másik oka, a jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás politikai függetlensége. A Horthy rendszer, de más is, megmutatta, hogy azért a klasszikus kapitalizmusban sem volt független az igazságszolgáltatás. Az államkapitalizmus ebben a tekintetben kétségtelenül demokratikusabb, vagyis a fejlődés e tekintetben kétségtelenül mindkét rendszerhez képest egyértelmű. A jelenlegi helyzet azonban az optimálistól még messze van, erről is szó volt korábban. Az igazságszolgáltatás színvonala a jelenlegi rendszerben egyfelől magasabb, mert megvan a védekezés joga, viszont ez a védekezés nem egyenlő tehát mégsem magasabb. Az igazságszolgáltatás gyorsasága szerintem a brezsnyevi szocializmusban a jóval kevesebb ügy miatt is, valamivel gyorsabb volt. A panasz, javaslat jogorvoslati rendszer viszont még a jelenleginél is valamivel gyengébb volt. Én azt mondom, hogy a meghatározó különbség a politikai függetlenség vonatkozásában van. A többi igazságszolgáltatási szempontból nincs nagy különbség a két rendszer között.

A közbiztonság problémája viszont már másképpen alakult. „Szerencsém” volt átélni azt a kb. 6-8 éves (igen rövid idő) korszakot, amikor a közbiztonság kb. négyszer rosszabb lett (a vagyon elleni bűnözés száma kb. az ötszörösére, emelkedett), ami nem véletlenül a 1990-es rendszerváltás időszakára esett. Szerintem a jelenlegi rendszer közbiztonsága rosszabb, mint az államkapitalizmus közbiztonsága. Az biztos, hogy jelentősen rosszabb, mint a brezsnyevi szocializmus közbiztonsága. Abban az időben negyven év alatt nem halottam, hogy a mi környékünkön pl. betörés lett volna. Ehhez hozzá kell tenni hogy, az ajtókon egészen egyszerű zárak voltak, ráadásul elterjedt szokás volt a kulcsot a lábtörlő alatt tartani.  A következő nyolc évben egyre szaporodtak a betörések, a környéken legalább évi 10 lehetett az átlag.  Az ajtókra rákerültek biztonsági zárak és különböző rácsok, riasztók biztosították a lakásokat. Érdekes módón a lábtörlő alatt tartott kulcs szokása is eltűnt. Ez persze csak betörés és akkor a lopások, rablások, csalások hihetetlen növekedéséről nem is beszéltem.

A közbiztonság romlásának okait és következőkben látom.

Az anyagi szükségletek (a pénz a vagyon birtoklása, stb.) jelentősen felértékelődött, ezzel összefüggésben az értékrend a közerkölcs eltorzult. Ez az államkapitalista rendszer jellegéből adódik. A következő ok az igazságtalan és aránytalan vagyoni hierarchia, amely szintén a bűnözésre, a jogszerűtlen vagyonszerzésre motivál. Ez is rendszer jellegéből adódik.  A következő ok az összemosó jog (a bűnözők túlzott védelme) erősödése. Ez is rendszer jellegzetessége. A következő ok, hogy ezekhez képest az igazságszolgáltatás (jogalkalmazás) nem lett fejlesztve oly mértékben, hogy az előbbi elemeket kompenzálja. Tehát a következő, újabb ok az igazságszolgáltatás, jogalkalmazás viszonylagos elhanyagoltsága alulértékeltsége. Ezt már nem nevezném a rendszer jellegzetességének. Az okokhoz még hozzátehetjük, hogy a különböző rendszereknek nem egyformán fontos az általános biztonság megléte kielégítése. A brezsnyevi szocializmusban ugyanis nemcsak a közbiztonság volt jobb, de a lét az egzisztenciális a szociális biztonság is jobb volt.  Ugyanez például a klasszikus kapitalizmusról már nem mondható el.

Itt meg kell jegyezni hogy az összemosó jog (a kisember kiszolgáltatott bizonytalan helyzete, az vezetés hibáiról elterelő ellenségkép, stb.)  végighúzódik mint rejtett, mélyebb ok.

Mindehhez még hozzátehetjük, hogy viszont az állami hivatalok stílusa a brezsnyevi szocializmusban és a klasszikus kapitalizmusban még jelenleginél is negatívabb volt.

Nem könnyű ezek után értékelni a különböző rendszereket ebből a szempontból.

Pl. mi a nagyobb kellemetlenség: állandóan vigyázni, hogy mit mondok és azt ki előtt mondom, vagy a bűnözéstől, átveréstől félve állandóan gyanakodva élni, ajtókat zárni, stb..

Azt azért mellékesen meg kell jegyezni, hogy jelenleg nyugodtabban hangoztathatja bárki a politikai véleményét, de annak nincs foganatja. Mellékesen még megjegyezném a következőt. Szerintem a brezsnyevi szocializmus rendszerkritikát szankcionáló jellege nem az egyéni igazságosság miatt volt elsősorban káros. Ebből a szempontból azért nem volt börtön, csak bizonyos hátrányok érhették a kritizálót, de ezt mérsékelte a hatalommal szembeni állampolgári szolidaritás.  Főleg azért volt káros, mert rendszerváltás rendszerfejlődés lehetőségét még inkább minimalizálta. Ennek viszont ellentmond, hogy viszonylag könnyen létrejött a rendszerváltás. Valószínű, hogy jelenlegi kifinomult manipuláció jobban gátolja rendszerváltás, rendszerfejlődés lehetőségét, mint az otromba nyilvánvaló módszerek.   A megjegyzéseket hosszasan lehetne folytatni, de térjünk vissza.

Szerintem egyformán kellemetlen és megalázó mindkét (a besúgóktól félni, a bűnözéstől, csalástól félni) helyzet.

Érdemes még azon elgondolkodni, hogy ez a két elem a politikától függő igazságszolgáltatás és a közbiztonság, hogy viszonyul egymáshoz. Lehet e mindkettőt páthuzamosan javítani, vagy szükségszerűen, ha az egyik jó, akkor a másik rossz. 

A kérdés elméletileg azért érdekes, mert magas szintű igazságszolgáltatás nélkül nincs jó közbiztonság és jó közbiztonság nélkül nincs magas szintű igazságszolgáltatás. Mégis az előző részekből az sejlik ki, hogy a kettő elválik, sőt egymással ellentétes a tendencia alakulhat ki. Az ellentétes tendencia csak bizonyos határokon belül jöhet létre. Azt mondhatjuk, ha valahol jó a közbiztonság, akkor ott nem lehet nagyon rossz az igazságszolgáltatás, csak viszonylagosan rosszabb. A brezsnyevi szocializmusban egyébként nem általában volt nagyon rossz az igazságszolgáltatás csak annak egy jelentős vonatkozása volt nagyon negatív, a politikai függőség vonatkozása. Ha valahol jó az igazságszolgáltatás, akkor ott nagyon rossz nem lehet a közbiztonság, csak viszonylag rosszabb. Az államkapitalizmusban, általában az igazságszolgáltatáshoz képest viszonylag rosszabb a közbiztonság, másfelől talán az igazságszolgáltatás sem olyan jó, mint amilyennek látszik.

Mint azt korábban kifejtettem a rossz közbiztonság rendszer jellegéből adódik. Ugyanakkor ebből a szempontból is jelentős eltérések vannak az államkapitalista országok között. Ahol a vezetés nagyobb jelentőséget tulajdonit a közbiztonságnak és általában biztonságnak, ott az jobb. Itt megjegyzem, hogy általában az a vezetés, aki nagyobb jelentőséget tulajdonít a közbiztonságnak az nagyobb jelentőséget tulajdonít az általános biztonságnak is. A brezsnyevi szocializmus vezetése nagyobb jelentőséget tulajdonított a közbiztonságnak és nagyobb jelentőséget tulajdonított az általános biztonságnak is.  A politikától függő igazságszolgáltatás szintén rendszer jellegéből adódik. Ugyanakkor itt is elmondható, hogy elképzelhető egy demokratikusabb szocialista fejlődés, amelyben nem jön létre az igazságszolgáltatás politikai függősége.

Bizonyos összefüggés, ha azt mondjuk, hogy a brezsnyevi szocializmusban a vezetés elsősorban az igazságszolgáltatás politikai függőségével és hivatali stílussal akarta sakkban tartani népréteget, az államkapitalizmusban a vezetés elsősorban a rossz közbiztonsággal, általános biztonsággal tartja sakkban a népréteget. Az államkapitalista sakkban tartás nem tudatos, inkább azt mondhatjuk, hogy a jó közbiztonsággal, általános biztonsággal ellentétes, más irányú érdekek erősebbek, mint a jó közbiztonság megteremtésének érdeke.

Itt meg kell jegyezni, hogy itt csak a belbiztonságról, és a népréteget érintő biztonságról volt szó.  A katonai biztonság, a merénylet elhárítás, és általában a vezetés védelme mindkét rendszerben erős, és más problémakör.

Az összefüggéseknek vannak egyirányú és ellentétes (a különböző rendszerekből adódó), valamint törvényszerű és nem törvényszerű vonatkozásai.

A tényleges demokráciában a két elemet egymással összefüggésben, de mégis külön-külön lehet fejleszteni. Létre lehet hozni egy a jelenleginél függetlenebb és magasabb színtű igazságszolgáltatást, és létre lehet hozni még a szocializmusnál is jobb közbiztonságot, általános biztonságot.

A százalékos értékelés még nehezebb, mint a történelmi értékelés, hiszen ebben azt is figyelembe kell venni, hogy más rendszertényezők alatt mi volt már értékelve. Ez a rendszertényező azért kap viszonylag kevés százalékot, mert a jelentős része már más rendszertényezőkben értékelve volt.

Az állam szervezettségéhez  és rendelkezésre álló technikai eszközökhöz mérem a igazságszolgáltatás, jogalkalmazás valamint a közbiztonság fejődését. Újra megjegyzem: az államkapitalizmus százalékát a rossz közbiztonság, általános biztonság rontja le, és teszi egyenlővé a brezsnyevi szocializmus százalékával.

Százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus, 1,8%, klasszikus kapitalizmus 2,2%, államkapitalizmus 2,7%, brezsnyevi szocializmus 2,6%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,6%? Tényleges demokrácia 4%.

Ismételt fejezet.

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.                  Elméleti rendszertényező.

Hosszú életem során most már eljutottam a kb. 50. különböző állami hivatalokhoz, hatóságokhoz, szervekhez írt levélig illetve a válaszlevélig. Hozzáteszem, nem szoktam olyan ügyekben panaszkodni, kérelmezni, melyek, nem egyértelműek. Tehát eléggé átrágom, az ügyet, akár erkölcsi akár jogi szempontból, mielőtt panaszkodok, kérelmezek. És persze nemcsak levelekről van szó, hanem általában az ügyintézésről. Tehát van már kellő személyes tapasztalatom, ez ügyben.

Meglepően hasonlóak ezek a válaszlevelek. De előtte néhány megjegyzés.

Ha egy magáncégnek ír levelet (leginkább panaszt, reklamációt, kérelmet) az állampolgár akkor könnyebb elfogadni a lekezelő, semmitmondó, elhárító válaszlevelet.

Bele kell nyugodni, magángazdaság elsődleges célja a profitmaximalizálás volt, van és lesz. És nem a lakosság, állampolgárok szolgálata. Annyiban lehet javítani helyzetet, hogy egyrészt tisztességesen jöjjön létre a profitmaximálás, Másrészt a hosszú távú profitmaximálásra törekedjenek, amely egy normális versenygazdaságban viszonylag tisztességes, ügyfélbarát magatartást kíván.

Viszont az állam elsődleges célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata.

Az állam, legalábbis a jövő állama nem más, mint a mi állampolgárok közösen szervezett intézményei. Az állam nem más, mint az állampolgárok érdekképviselete. Tehát az állam kritikán aluli magatartása, válaszai, nem azonosíthatók az államon kívüli cégek emberek esetleges kritikán aluli magatartásával, válaszaival. És ne felejtsük el az állam a példakép. Ha az állam maga is rossz, lekezelő, tisztességtelen akkor mit várhatunk el a társadalom többi részétől (magángazdaság, civil szféra, magánemberek, stb.).

A jövőben, a közvetlen demokráciában, a fejlettebb panasz, jogorvoslat, javaslati rendszer erről fog szólni: kérjük és köszönjük, hogy panaszkodott, kritizált, rámutatott a hibákra, hogy javaslatot tett. És mindenképpen érdemben figyelembe vesszük a panaszát, kérelmét, javaslatát azon felül is, hogy konkrétan az ön problémáját a lehetőség szerint leginkább elintézzük, megoldjuk. Tehát konkrétan is megpróbáljuk az ön panaszát, kérelmét, javaslatát érdemben cselekvően elintézni, úgy hogy azzal önnek lehetőleg ne legyen további teendője. Közvetve pedig mindenképpen figyelembe vesszük, vagyis az ön panasza, kérelme, javaslata is beszámít az állampolgárok elégedettségét, ill. az állam különböző területeinek azok vezetésnek munkáját mérő adatokba. 

Tehát ez lesz a jövő rendszerének lényege, de addig valahogy el kell jutni. Erről az eljutásról szól ez az elmélkedés.

Már címben is érzékeltettem, nemcsak néhány bosszantó momentumról van szó, hanem arról milyen rendszerben milyen társdalomban élünk. Ha a legfőbb rendszertényezők közé nem is, de a fontos rendszertényezők közé be lehet tenni: a rendszert, a társadalmat jelentősen meghatározza az állami hivatalok felfogása, stílusa.

Sajnos azt kell mondanom, hogy e vonatkozásban semmit sem változott a rendszer, a brezsnyevi szocializmusban éppen ilyen borzalmas volt az állami hivatalok felfogása, stílusa, mint most, vagyis e tekintetben nincs semmi jelentős előrelépés. Nyilván a jövő fejlettebb társadalmában ez is meg fog változni. Akkor, talán 30 év múlva elborzadva fogják olvasni eme válaszleveleket, legalábbis reményeim szerint.

Talán arról is beszéltem már, hogy ennek az egész problémakörnek van egy olyan vonatkozása, hogy az állam és az állampolgár között egy elmérgesedő rossz viszony, avagy egy jó barátságos, bizalmi viszony alakul ki. Ez többek között arról szól, hogy érzi magát az állampolgár, a legfőbb felettesét utálja fél attól, vagy nem. Röviden: egy nyugis megbízható légkörben élünk, vagy sem. És nem felejtsük el a rossz viszony általában automatikusan tovább, éleződik. És sok mindenre kiterjed ez utálat, pl., hogy az állampolgár mennyire lesz jogkövető. Arra, hogy pontosan fizeti az adóját vagy sem, és még lehetne sorolni hová vezet, ha elromlik ez a viszony. Ha csak jogkövetés-javulást és az adómorál-javulást nézzük, már akkor is érdemes kialakítani egy jó panasz, kérelmező, jogorvoslati, és javaslattevő rendszert.

Persze azt is lehet mondani: eleve viselkedjen tisztességesen az állam (és a társadalom összes része) és akkor egyáltalán nem lesz panaszkodás. De kérelmezés és javaslattevés akkor is lesz. De a kettő lényegében ugyanaz. Aki jól reagál a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra az eleve is rendesen viselkedik. Aki eleve is tisztességtelenül viselkedik, az a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra is rosszul reagál.

Megpróbálom az állami válaszlevelek, melyek általában kérelmekre, panaszokra válaszolnak jellemzőit felsorolni.

Először is meglepően nagy az azonosság, ami lényegi felfogást, stílust illeti. Tehát egyik, vagy másik hivatallal van csak baj, hanem valamilyen generális, rendszer jellegű baj van.

És még egy megjegyzés, az ötven levél mondjuk kb. 100 panaszt ill. kérelmet fogalmazott meg. Ebből kb., 95 panaszra, kérelemre kvázi elutasító válasz érkezett, vagyis nem jött ilyen válasz: igen elfogadjuk a kérelmét, teljesítjük, vagy elfogadjuk panaszát és intézkedünk. Talán 5 esetben jött valamilyen ehhez hasonló válasz de akkor sem úgy, és ahogy én gondoltam. És nyugodtan ki merem jelenteni ez az adat, megegyezik az országos összesített adattal. Ha valaki nem hiszi, kutassa fel ezt a területet. Megjegyzem, sajnos erről sincs megbízható statisztikai adat, pedig nem ártana.

Tehát kijelentem: jelen rendszerben az államnak, az állami hivataloknak, szerveknek, hatóságoknak beadott panaszok, kérelmek 95%-a el van utasítva.

Önmagában ez a szám elmondja a lényeget, ismételjük el: 95% el van utasítva csak 5% van elfogadva, teljesítve.

Mert ugye az is mondható: az emberek jelentős része tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú. Na de a 95%-a az embereknek tudatlan tájékozatlan, felületes, rosszindulatú? Nyilván nem, talán a 40-50% még vitathatóan elfogadható. Viszont az állami hivatalok, hatóságok szervek szerint bizony az állampolgárok 95%-a tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú, hiszen ilyen arányban utasítják el a kérelmeiket, panaszaikat.

Visszatérek oda, hogy az állam és az állampolgár közötti viszonyt ki rontja el. Ezek szerint nyilvánvalóan az állam.

Elismerem hogy az állami esetében az ügyek fele, harmada speciális abból a szempontból, hogy nem a reklamáló ügyfél és az intézmény, vállalat stb. áll szemben (ez a normális, amiről itt beszélek, erről szól), hanem az intézménynek X ügyfél és Y ügyfél között kell igazságot tenni. Vagyis az állam mindkét ügyfelet (állampolgárt) egyformán szolgálja, de mégis az igazság szerint csak az egyiket szolgálhatja. Vagyis az igaztalan, hibázó állampolgárt nem szolgálhatja, kénytelen elutasítni, nem tudja az ügyét elintézni. 

De nézzük újra az elintézetlen ügyek számát. Nem véletlenül írtam, hogy az esetek 40-50%-ban talán indokolt a megoldatlanság.

Az esetek felében, mondjuk az egyik ügyfél áll szemben a másik ügyféllel. Ez esetben 20-25%-nak meg lehet oldva az ügye a másik 20-25%-nak nem. Az esetek másik felében az ügyfél áll szemben magával az állammal, valamelyik intézményével. Ez esetben feltételezzük, hogy panaszosok fele, vagyis 25%-a valóban teljesíthetetlen panasszal, kérelemmel áll elő, olyannal, ami tudatlanságából, tájékozatlanságából, rosszindulatából, önzőségéből ered.

Így jön ki az a szám, hogy legfeljebb 40-50% lehet a megoldatlan elutasított panaszok kérelmek száma. És nem 95%. 

De ha el is utasítanak egy panaszt, kérelmet, azt is normálisan, érthetően kell tenni. Jelenleg ez sem teljesül.

Kitérés az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, vállaltok, stb.) demokratikus működésére.

Amiről itt szó van, (panaszok, kérelmek, stb.. kezelése) természetesen összefügg a demokratikus működéssel, de mégsem azonos azzal.

Felosztom egy állami intézmény működését.

Többek között fel lehet osztani: a szakterületek működtetése. És az állampolgári (ügyféli) panaszok, kérelmek, javaslatok kezelése, részekre.

Többek között fel lehet osztani: az intézmény szervezeti működési szabályzatának kialakítása. És a szabályzat alapján az adott problémák megoldása.

A két felosztás azt jelenti, hogy a szakműködésnek is van egy szabályzata.

És az állampolgári (ügyféli panaszok, kérelmek, stb.) kezelésnek is van egy szabályzata.

Az intézményi demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy az intézmény szabályzatának kialakításába jelentősen bevonják az ott dolgozókat, és az ügyfeleket is.

Pontosabban a szabályzat kialakítása vázlatosan így történik. Van egy felülről (országos szintről jövő) keretszabályozás, mely remélhetőleg maga is demokratikus módón készült el, és tartalmazza a kötelező demokratikus működés garanciáit. De az önrendelkezés, és a demokrácia szellemében ehhez a szabályozáshoz maga az intézmény is sok mindent hozzátehet, elvehet. És itt jön az intézményi demokrácia: vagyis hogy a szabályzat további alakítását kizárólag a főnökök csinálják, vagy abba jelentősen bevonják az ott dolgozókat és az ügyfeleket is.

Ezzel szorosan összefügg az intézmény panasz, kérelem, javaslat kezelése. Mert egyrészt a panasznak, a kérelemnek, és főleg a javaslatnak lehet egy olyan vonatkozása, hogy változzon meg az intézmény szabályzata.

Másrészt világos, hogy nem nevezhető demokratikusnak az olyan intézmény, amely élből lesöpri az állampolgári (ügyféli) panaszokat, kérelmeket, javaslatokat. Tehát az intézmény szabályzatának, bárki is hozta azt létre, tartalmazni kell az állampolgári (ügyféli) panaszok kérelmek, javaslatok maximális tiszteletét, és a lehetséges maximális valóságos cselekvő megoldását. De ha ez a szabályzat demokratikusan jön létre, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel tartalmazza ezt, mintha nem demokratikusan jön létre.

És a szabályzat önmagában nem elég, ha nincs demokratikus felfogás, demokratikus stílus akkor a szabályzat egy üres bödön marad.

Visszatérve a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra.

Nézzük a válaszlevelek közös jellemzőit.

Elutasító, lerázó jellegűek.

Ködös érthetetlen, bürokratikus hivatali nyelven íródnak.

Lekezelő, nagyképű, mi vagyunk az uralkodó, okos hivatal jellegűek.

Általában még konkrét válaszok sem érkeznek a levélre, még ilyen sem: sajnos kérelmét, panaszát elutasítjuk, a következő okok miatt. Még az elutasítást is úgy kell kihámozni.

Ellenben nagyképű, paragrafusokra, és hivatali frázisokra hivatkozó mondatok bőven vannak.

Abszolút nem érződik a kisember az állampolgár szemszögéből való megközelítés. Sőt egy kívülálló, inkább szemben álló lenéző jellege van e leveleknek.

A következő jellemző, az áthárítás. Pl. ön polgári peres eljárásban, érvényesítheti követelést. Vagy: ez nem a mi hivatalunkra tartozik.

Az állam egy nagy egység, amely a lakosságot szolgálja, az automatikus állami intézkedést ezért bővíteni kell. Ezért minimálisan elvárható, hogy a válaszban e mondat, gondolat és e cselekvés jelenjen meg: tisztelt ügyfél panaszát, kérelmét továbbítottuk a megfelelő hatóságnak, illetve továbbítottuk a jogsegély-szolgálathoz mely részletes felvilágosítást ad, hogyan tudja panaszát, kérelmét érvényesíteni.

És nem utolsó sorban felületesek is ezek a válaszok.

Mintha a levelek panaszok kérelmek egy részét, felét, kétharmadát el sem olvasnák, mert nincs semmilyen közvetlen vagy közvetett reakció. Mintha azokat a mondatokat le se írta volna a panaszos. Vagy egyszerűen téves válasz érkezik, mintha nem is panaszos kérelmező levelére válaszolnának.

Valószínűleg, hogy valóban csak nagyjából futják át a leveleket, vagyis részeket olvasnak el belőle, és azt sem elemzik. Általában sincsenek értelmezve a levelek (panaszok, kérelmek). Egyszerűbben el sem gondolkodnak azon mi a tartalma a levélnek. Ezért az állampolgárok számára mindez falráhányt borsó, elpocsékolt idő.

Tehát az állampolgár otthon nagyon tárgyilagosan megindokolva órákig fogalmaz meg egy levelet (panaszt, kérelmet) és azt szinte el sem olvassák.

És itt megint kinyílt egy problémaajtó: lehet hogy egyszerűen idejük (pénz, munkaerő, eszköz) sincs arra, hogy érdemben foglalkozzanak egy panasszal, kérelemmel, javaslattal.

Itt viszont eljutottunk az állami szolgáltatások és általában az állam alulértékeltségének problémájához. Illetve a rossz hatékonyságú, korrupt állam problémájához. Ezek az okok mindenhol ott vannak, tehát alapvető okok, amíg nincsenek megoldva addig reménytelen az előrejutás.

De azért vannak más okok is.

Az alapvető hozzáállás oka: az állam a főnök irányító, vagyis mi vagyunk a főnökök irányítók. És valahol harmadlagosan, mellékesen szolgálunk, szolgáltatunk is.

Miközben a helyes sorrend: az állam legfontosabb célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata, és e szolgálat közül is kiemelkedik: a benyújtott panaszok, kérelmek megoldása. És csak másodlagos, hogy mi vagyunk az irányítók.

Nem véletlenül emeltem ki a „megoldás” szót, fogalmat, mert az nem azonos kötelező semmitmondó, és semmit meg nem oldó válasszal, tájékoztatással.

És van itt még egy alapvető felismerés.

Az állam hivatal, van az ügyfélért és nem fordítva. Az ügyfél a saját szempontjából (ez a legfőbb szempont) és egyébként is más szemszögből kívülről nézi a működést, és rámutathat olyan hibákra, melyekre az ott dolgozók nem tudnak, vagy nem akarnak rájönni.

És van még egy alapelv: a szőnyeg alá sepert szemét előbb-utóbb felrobban.

Vagy pedig a becsületes állampolgár nyeli be a sok szemetet, és őt teszi tönkre, de akkor ki fog dolgozni?

Az állami vezetők, kisfőnökök, és állami alkalmazottak, ügyintézők belső lelki okai. A mélylélektani okok.

Érdemes meglátni, hogy itt már nemcsak a vezetésről beszélek. Bár szerintem általában a fejétől bűzlik hal, de az alkalmazottak lelki világát is érdemes elemezni. Ugyanis az történik, hogy a vezetés hibája ez esetekben az, hogy hagyja az alkalmazottak rossz énjét, rossz felfogását érvényesülni. Ez hatalmas hiba, de látszólag és jogilag picike hiba. De visszatérek az állami dolgozók lelki világára.

1. A panaszos kérelmező (kritikus, reklamáló) egy kötekedő emberke. Itt ugye eljutottam ahhoz a felfogáshoz (ránk, magyarokra nagyon is jellemző), hogy minden kritika (minden panasz, kérelem, reklamáció) kötekedés. Vagyis hogy nincs felismerve az építő kritika jelentősége. Nincs felismerve, hogy a kritizáló, reklamáló, egy pozitív, hasznos ember, sokkal hasznosabb, mint aki kényelemből, önzésből, gyávaságból csak kuksol, hallgat és legfeljebb sunyi egyéni módszerekkel (nem a társadalom megjavításán keresztül) próbál előrejutni. Tehát az államnak (állami ügyintézőknek) valójában meg kellene, köszöni a közéleti aktivitást a panaszosnak, kérelmezőnek. Ehelyett fölösleges kötekedésnek tekintik.

2. Az állam alapvető felfogása persze paritásban van az állami dolgozók felfogásával Vagyis minden állami dolgozónak közszolgának, tisztában kell lenni: az én elsődleges feladatom, az átlagos kisember a panaszos a kérelmező szolgálata, az ügyének elintézése. És nem a fönökösködés.

És ez nemcsak a munkám, hanem egy fontos hivatás -  ezt is látniuk kell.

3. Ugyanis jelentkezik a minden motiváció nélküli alkalmazottra jellemző: legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezni” felfogás.

Vagyis a problémás ügyfélre így tekintenek: már megint itt van egy valaki, egy senki, aki a munkámat sokasítja. Ez egyébként sok helyen felfedezhető nemcsak az államban, de ott fokozottan. Pl. az alkalmazott eladó, elbújik a sarokban, és amikor mégis megtalálod és kérdezel valamit, akkor rá van írva az arcára: na ez a hülye is megtalált, miért nem hagy békén pihenni. (De hát könyörgöm ez a munkája.)

Több dolog hiányzik, főleg az állami dolgozók vonatkozásban. A bármilyen okú motiváció. A teljesítménybérezés, ezzel összefüggésben a munka mennyiségének minőségének mérése.

4. Továbbá azon emberi tulajdonság, hogy mindenki szeretné magát az átlagtól, kiválóbbnak, felsőbbrendűnek meghatározóbbnak, (irányítónak, főnöknek) tekinteni. Mindenki keresi ezen igényéhez az ürügyet. Általában is az embereknek csökkenteni kellene ez igényüket. Másfelől meg kellene egyezni, a jognak is közmegegyezést kellene erősíteni: általában az ügyfél a főnök. Amikor az emberek dolgoznak akkor általában jellemzően ők a kiszolgálók, amikor fogyasztanak (nem dolgoznak), akkor általában jellemzően ők a megrendelők a kiszolgáltak.

Az állami dolgozók esetében ez az ürügy, jellemzően: én vagyok az állam a legfelső irányító, főnök képviselője.

5. És végül a sekélyes, rövidlátó gondolkodás. Itt gürcölök reggeltől estig bagóért, és akkor jön a sok hülye ügyfél, a hülye panaszával, hagyjanak engem békén – gondolja az ügyintézők többsége.

Azt nem látja, hogy az nem az ügyfél hibája, ha ő reggeltől estig gürcöl bagóért. És az sem az ügyfél hibája, ha ö olyan rendszerben dolgozik, amelyben nincsenek a panaszokra válaszok. Mindez inkább a főnökei és a rendszer hibája.

Az sem az ügyfél hibája, ha tájékozatlan, mert ez egyrészt természetes. Az atomfizikus ügyfél sem háborodok fel, ha az ügyintéző nem ért az atomfizikához. Valójában viszont éppen belőle hiányzik a munkájához szükséges tudás.

Azt sem veszi észre, hogy tulajdonképpen őt az ügyfél fizeti (nem a főnöke, nem az állam, nem a kormány) az árakon ill., az adóján keresztül.

Azt se látja, hogy tulajdonképpen ezt ő is visszakapja, mert mindenki volt, lesz, panaszkodó ügyfél. Azt már nem is kérem számon, hogy rendszerbe és fejlődésbe nézze a társadalmat. Én beírtam egy-két levélbe: milyen társadalomban fognak élni gyerekeink, unokáink, ha ez a tendencia folytatódik. De rájöttem ez már oly magas röptű gondolat, hogy halvány lila ködként sem jelenik meg a rövidlátó ügyintézőnk agyában.

Meg kell nyugtatnom a kudarcot vallott panaszost, és magamat is, nem ez ő hibája. Leírhatja, elmondhatja ő a világ legbölcsebb, időtálló igazságait, akár Jézus is írhatna levelet, a válasz semmitmondó, elutasító lesz. Mert sajnos ez az állam, a hatalom, és a rövidlátó ügyintézők természete ez és alig változik. Felsejlik itt Jézus és hatalom esete, vagy Pál apostol, mint kvázi állami ügyintéző története.   De azért egyszer csak meg kell ennek változnia. Hát, amit maga leirt az a szentigazság és a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy ez az igazság érvényesüljön – ilyesmi válaszban reménykedik a panaszos. Lássuk be, ez naivság. Ilyen választ szerintem még soha senki idegen nem kapott. Ez olyan nagy csoda? Ezek szerint az. De azért már találkoztam 100-ból 1 olyan ügyintézővel, aki azt mondta: magának igaza van, de én nem tehetek semmit. És én vagyok olyan naiv, hogy egyszer majd olyan világ jön el, amelyben sok ügyintéző mondja: magának igaza van és a magam részéről, megpróbálok valamit tenni. És ezért nem kap ki a főnökeitől.

A mélylélektani okokat, azokból eredő torzulásokat elsősorban oktatással lehet megoldani. Nyilvánvalóan az oktatásba azt is be kell venni, mi az állam igazi célja szerepe, miről szól az állam az igazi fejlett demokratikus rendszerben. Vagyis az alapvető okokat is részben megoldja a megfelelő oktatás.

De itt előjön azon probléma, hogy van egy olyan társadalmi karakter típus (stréber kiskirály), amelyiket aztán évekig is oktathatnak, az sem fog rajta. Ezért szükség van valamilyen pszichés alkalmassági szelekcióra is.

A lélektani okoknak van egy másik nagy kiterjedése, mégpedig: a jelenlegi rendszerben is és általában milyen emberekből lesznek a vezetők, és a vezetőket szükségszerűen milyen torzulások érik. Röviden, ezek a vezetés, a vezetők szükségszerű negatívumai.  Idevágóan pl. egy vezető át sem érzi a jogos, de elutasított panasz, kérelem érzését, mert nem kerül ilyen helyzetbe. De lehetne még folytatni, a szükségszerű demokrácia-ellenességgel, vagy az átgondoltságra fordítandó időhiánnyal, és más szükségszerű negatívumokkal. Ezekről más fejezetekben elég bőven beszélek.

Van ennek az egész problémakörnek egy államszerkezeti problémája is.

Anélkül hogy a jelen zavaros helyzetet elemezném, amelyben sem az állampolgár nem tudja, hogy hová, kihez forduljon sem maga az intézmény nem tud kezdeni semmit a panasszal, kérelemmel, inkább a jövő tisztább átláthatóbb helyzetét elemezném.

Először is a jövőben minden állami intézmények (hivatalnak, hatóságnak, szervnek, vállalatnak, stb.) lesz egy olyan jelentős része mely az állampolgári ügyféli panaszokkal, kérelmekkel, javaslatokkal foglalkozik, érkezzenek azok közvetlenül, vagy közvetve. A lényeg az, hogy egyik állami intézmény sem mondhatja azt, nekem semmi közöm az állampolgárokhoz. Az alapelv tehát, minden állami intézménynek köze van az állampolgárokhoz, az állampolgárokért, az ügyfelekért van, köteles foglalkozni az állampolgári panaszokkal, kérelmekkel, ha az akár legcsekélyebb mértékben érinti az intézményt.

A másik, hogy legyen egy központi állampolgári panasz, jogorvoslati kérelmi, javaslati intézmény, amelynek lennének közvetlen osztályai. Pl. pénzügyi banki panaszok. Pl. fogyasztói panaszok. Pl. a gazdasági versennyel kapcsolatos panaszok. De az állampolgárt nem kell, hogy érdekelje, a panasza milyen kategóriába sorolódik. Mert eme intézmény sem csak a saját hatáskörén belül működik.

Kitérés, a jelenlegi rendszer lehetséges átalakításra. De itt nagyos sok a „ha”.

A jelenlegi rendszer, kb. ez: az állampolgár panaszkodik, kérelmez, erre általában nem jön érdemi válasz, megoldás. Majd akinek pénze, ideje, jó ügyvédje van, akkor ő perelhet. Csakhogy ezzel sok probléma van, inkább felsorolom azokat a feltételeket, amelyek szükségesek, hogy működőképes egyszerű panasz, kérelmező, jogorvoslati rendszer legyen.

Tehát: ha a pénz, és idő nélküli emberek is érdemben tudnak perelni.

Ha az állammal szemben a kisember a szegény kisember is egyenlő jogi ellenfél lesz.

Ha a perek ideje jelentősen lecsökken.

Ha lesznek olyan idevágó törvények, melyeket az ügyvédek bírók használni, tudnak.

Ha a bírók és az ügyvédek ismerik e törvényeket.

És ekkor még mindig nincs az állampolgári javaslatok elfogadása megoldva.

Szóval sok itt a „ha” ami jelenleg nem teljesül, vagyis a jelen panasz, kérelmező, javaslati rendszer nem működik. Nem működik, mert a másik oldal (a panaszok kérelmek, javaslatok közvetlen elintézése) is zavaros, hiányos és gyakorlatilag szintén nem működik. Másrészt felmerül, hogy ez a pereskedő megoldás alapján egyáltalán kialakítható e jó rendszer, mivel nagyon sok itt a „ha”. Mindenképpen biztosítani kell (jelentős részt biztosítani kell, a jelen helyzetet meg kell változtatni) a felsorolt pereskedési feltételeket, de ezzel együtt is, szükség van egy másik rendszerre is.

Az is megállapítható hogy a jelenlegi rendszer is bonyolult, sok pénzt, munkát leköt csak éppen hatástalan, fölösleges. Másrészt, a jó panasz, kérelmező, javaslati rendszer kialakítása olyan fontos hogy megéri a ráfordított pénzt, munkát.

Visszatérek a leginkább jónak tetsző államszerkezeti megoldásra, de előtte egy kis kategorizálás.

Az állampolgár panaszkodhat, kérelmezhet, javaslatot tehet, megoldást kereshet egy magánszeméllyel, egy magáncéggel, egy civil szerveződéssel, egy állami intézménnyel (hatóság szerv, hivatal, stb.) kapcsolatosan. Az elvárható, hogy a kapcsolatos embert, céget megnevezze. Az is elvárható tőle hogy a sérelmét, kérelmét, annak fokát tisztán leírja. Az már nem várható el tőle, hogy tudja, e panasz, kérelem, javaslat megítélése kihez tartozik, főleg a jelen zavaros rendszerben. És az sem várható el, hogy tudja a megoldás, mely megoldási kategóriába tartozik. Valamely hatóság pénzbírsága, vagy csak a peres megoldás jöhet szóba, stb.. 

Megint azt az elvet kell követni, hogy az állam lehet bonyolult, árnyalt (bár jobb lenne, ha egyszerű logikus lenne), de ez a bonyolultság semmiképpen se érintse az állampolgárt.

Nyilvánvalóan az állampolgár először annak fog panaszkodni, akire panaszkodik, (ugyanez igaz a kérelemre, javaslatra stb.).

Csakhogy itt több probléma lehet.

Lehet, hogy valójában mégis rossz helyen panaszkodik.

Akire panaszkodik annak általában nem áll érdekében az ügy megoldása.

Tehát a központi intézmény amennyiben viszonylag jelentős sérelem volt, mindenképpen kivizsgálja az ügyet. És ez az intézmény veszi fel kapcsolatot többek között azzal, akire a panasz vonatkozik. És a felettes szervvel és mindenkivel. És az állampolgár ezzel az egy intézménnyel tartja a kapcsolatot.

Ez a központi intézmény megállapítja, hogy pl. az adott ügy csak perrel oldható meg. Akkor segít a per lebonyolításában. Pl. megállapítja, hogy az rendőrségi ügy, akkor az állam automatikus intézkedése értelmében felügyeli ezt a rendőrségi eljárást. Pl., megállapítja, hogy az adott ügy egy adott állami intézményt, ill. annak felettes szervét érinti. Ebben az esetben is segít, közvetít.

Minimálisan ez a központi intézmény leírja az állampolgárnak, hogy hogyan, merre mehet tovább. Kérem az ön problémájával így és úgy, ide és oda tud fordulni. Ha elutasítják, akkor értesítsen bennünket. A minimum hogy legyen egy ilyen intézmény, mert jelenleg ilyen sincs.

Persze ez az egész csak akkor fog működni, ha ez az egy intézmény kimondottan az állampolgárok érdekéből tekinti a világot, mintha ő lenne az állampolgár mindent intéző fizetett ügyvédje. 

Most innen kezdve sokféle eljárási rend képzelhető el, amit én nem sorolok fel.

A lényeg, hogy minden panasznak közvetve vagy közvetlen be kell futnia eme intézménybe, ha másért nem, azért, hogy az ebből eredő statisztikai adatokat meg tudják csinálni.

Az államszerkezeti megoldásnak tehát a következők a lényeges pillérei.

1.       Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

2.       Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.

Miről is szólna többek között ez a központi intézmény?

Pl., benyújtana az állampolgár egy panaszt, kérelmet pl. a polgármesteri hivatalba, vagy pl. a belügyminisztériumba, vagy pl. a fogyasztóvédelemhez, és a sort sokáig lehetne sorolni. A panaszt, a kérelmet a hivatal elutasítja. A panasz eljutna ehhez a központi intézményhez (vagy eleve már ő nyújtja be), aki megállapítja bizony ez a panasz, kérelem jó helyre lett benyújtva és bizony a panasz, kérelem jogos volt, az elutasítása jogtalan volt. Akkor ez az intézmény törvényesen azt mondhatja: ez így nincs rendben, pl., tessék újra vizsgálni.  Vagy végső esetben azt mondhatja: jó, akkor tessék kérem kártérítést fizetni a panaszosnak, a kérelmezőnek.

(Nyilván ez az intézmény nem bírálhatja felül a bírósági ítéleteket. Nyilván eme intézménynek is be kell tagolódnia az államszerkezetbe, a hatalmi szerkezetbe, amely úgy van kialakítva, hogy az egyes embereknek, vezetőknek csak korlátozott és megosztott hatalma lehet.) 

Mint korábban mondtam, végeredményben a bíróságok is megfelelnének eme intézménynek, ha meglennének a könnyű és gyors pereskedés feltételei. Csakhogy azok nincsenek meg.

Ez az intézmény többek között megfelelne egy korlátozott hatáskörű gyorsbíróságnak.

Ezen kívül egyesítené az összes állampolgári panaszokkal, kérelmekkel foglalkozó jelenleg igencsak zavaros és sok intézményt (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, versenyhivatal, és még hosszan lehet sorolni).  Ezt azonban még át kell gondolni, mert van egy olyan elv is, hogy az intézményeket lehetőleg szét kell választani. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet csapnivaló.

Ezen kívül a javaslatokkal is foglalkozna. A jelenlegi javaslati rendszer szintén zavaros és hiányos. De ebben a tanulmányrészben elég bőven foglalkozom a javaslati rendszerrel, aminek több ága van. Ez az intézmény elsősorban megállapítaná: ez most népszavazási kezdeményezés, vagy alkotmánybírósági beadvány vagy adott állami intézményre tartozó javaslat. Ebben is mindenképpen segítene az állampolgárnak: a javaslat a megfelelő módón a megfelelő helyre eljusson.

Ezen kívül mindent átlátva, segítene az állampolgárnak, mert jelenleg egyik intézmény sem ad ilyen segítséget.

És ezen kívül statisztikai adatokat is készítene, és ezek szerint értékelne.

Visszatérek a válaszlevelekre. Mit tartalmazzon a válaszlevelekről alkotott törvény.

Azt már nagyjából megvalósult, (azért nem egészen), hogy minden beadványra érkezik egy válaszlevél és általában időn belül. De egyébként a jelenlegi 8 nap már túl kevés. A 8 nap erre lenne elég: tisztelt állampolgár levelét megkaptuk, most tanulmányozzuk és 30 napon belül érdemben, és részletesen válaszolunk.

De mi is történt: írnak ugyan egy választ, de az egy semmitmondó válasz, és ezzel le is zárják az ügyet. (Ráadásul amint mondtam egyszerűen lényeges kiemelt mondatokra nem is válaszolnak, a levél lényegi tartalmának felére kétharmadára nem válaszolnak.) Ez a túl rövid idő, tehát nem javított a helyzeten, de inkább rontott. Nyilván be kell határolni a kötelező választ, de szerintem az egy, legfeljebb kettő hónap szükséges. Ráadásul, ha elindul az eljárás, az viszont évekig tart. A teljes eljárást viszont nem ártana lerövidíteni.

A következő szabály: a válaszolónak minden lényeges, mondatra, megjegyzésre, panaszra, kérelemre válaszolnia kell.  Tehát ha pl. a panaszos, ezt írja: szerintem itt közkár okozás történt – akkor arra válaszolni kell. Pl. így: ezen panaszát, kérelmét, megjegyzését elfogadjuk, vagy elutasítjuk, a következő indoklással. És következne az indoklás.

Amennyiben szükséges, (nem az ő hatásköre, de más állami intézmény hatásköre) a panaszt, kérelmet, javaslatot az adott állami intézménynek továbbítani kell a megfelelő helyre, és erről tájékoztatni kell a panaszost, kérelmezőt, javaslattevőt.

Minden válaszlevél elején, vagy végén el kell hangoznia a következőknek: köszönjük tisztelt állampolgár, hogy közéleti aktivitásával, észrevételeivel hozzájárult a társadalom építéséhez.

Minderről törvényt kellene alkotni, mely csak egy csepp lenne a megoldás tengerében, de ez az egy csepp legalább meglenne.

Kitérés az állami területek az őket irányító hivatalok intézmények hatóságok, objektív teljesítménymérésére.

Az általuk irányított terület a valós statisztikai adatok alapján mennyit fejlődött.

A mérésnek elsősorban arra kell alapulni, hogy az életminőség javult, maradt, vagy romlott. Pl. egy önkormányzat (polgármesteri hivatal) munkáját elsősorban az mutatja, hogy az ott élők azon életminősége, mely e hivatalon múlik, javult e. Egyszerűbben a lakásaikkal, lakhatási feltételekkel, a közterületekkel (azon való közlekedéssel, egyebekkel) meg vannak elégedve. Még egyszerűbben jó ott lakni, vagy nem jó ott lakni.  Ennek vannak objektív adatai (levegőtisztaság, zaj, zöld terület, egy főre jutó óvoda, iskola, korház, közlekedés, stb.). Vagy még tisztábban: milyen az ott lakók egészségügyi, tudási, stb. állapota).  De az embereket is meg kell kérdezni.

Majdnem ilyen fontos akár a közérzet akár a problémák tekintetében a benyújtott panaszok, kérelmek javaslatok száma. És ennél fontosabb, hogy benyújtott panaszok kérelmek javaslatok mekkora hányada lett valóban érdemben megoldva, elintézve. Mekkora hányadban történt (a szövegelésen, a levélváltáson túl) valamilyen konkrét olyan intézkedés cselekvés, amely a panaszos kérelmező problémáját többé-kevésbé csökkenti.

Ezek után a feladatok felsorolása.

Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.

Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.

Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására. 

Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.

Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.

Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.

Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.

A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..

Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.

Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:

Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.

E feladatok a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyik rendszertényezőjében jelennek meg.

Ismétlés.

A panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer alapvetései.

Egy nagyon fontos megjegyzéssel, szerintem igazsággal kezdem: az uralkodó osztályt szolgáló állam, a történelmi fejlődés során lassan, de közel sem teljesen átalakult népnek szolgáló állammá, de úgy hogy az uralkodó osztály nem más lett, mint az állami vezetés. Vagyis az állami kisebb-nagyobb vezetők úgy viselkednek, mint az uralkodó osztály, kvázi kinevezték magukat uralkodó osztálynak. Korábban az arisztokráciát (nemesek, grófok, hercegek király, stb.) szolgálták a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok. Most a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok osztálya a kvázi arisztokrácia, az uralkodó osztály, és magukat szolgálják. Tehát a szolgált és szolgáló ugyanazon osztály, ami egy elég veszélyes és nehezen felbontható állapot. Ez nehezedik azzal, hogy az uralkodó osztály, érdek és gyakorlati szövetségben áll a nagytőkével, így nagytőke képezi az uralkodó osztály egy részét. 

Jó panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer nélkül nincs:

Hatékony állam.

Jó döntéshozó mechanizmus.

Magas szintű demokrácia.

Megfelelő jogrendszer.

Ezért e problémakör többször felmerül e tanulmányban. E probléma egy nagyon fontos, fontos rendszertényezőkhöz kapcsolódó probléma.

Másfajta felosztás:

1. A konkrét panaszok, kérelmek, javaslatok, jogorvoslatok konkrét elintézése, a lehető legnagyobb arányban.

2. Általában a panaszok, kérelmek, javaslatok, kötelező beépítése a döntéshozó mechanizmusba, az intézmények és a nemzeti döntéshozó mechanizmusba.

3. Az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, állami cégek, stb.) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.

Mindehhez, főleg az utóbbihoz az szükséges, hogy a vezetések valóban szankcionálva legyenek. Tehát emiatt is szükséges az állami vezetők felelősségének rendszere és törvénye. Ehhez kapcsolódva, emiatt is szükséges az állami vezetők jó kiválasztási, és leváltási rendszere és törvénye.

A konkrét javaslatok, kérelmeket, javaslatokat, jogorvoslatokat természetes először azon intézményhez kell benyújtani akik közvetlenül érintettek. Ugyanakkor az állampolgárok ebben is kaphatnak segítséget, Elmondják bajukat és egy központi (panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati) intézmény helyesen megfogalmazva, eljuttatja a megfelelő intézményhez (vagy magáncéghez).

Ha az adott érintett intézmény (vagy magáncég) intézkedése nem megfelelő, akkor az esetek nagyobb részében, ami biztosan jár ügyekben, az állam (a központi intézmény) az automatikus intézkedése szükséges. Vagyis az államnak kell intézkedni és nem az állampolgárnak.

Szakítani kell a jelenlegi jelleggel, kvázi elvvel, miszerint: ha nagyon sokat kujtorog utána, akkor lehet (nem biztos), hogy megkapja, ami jár neki. Illetve, hogy a figyelmetlen, az ügyetlen, járatlan szenvedjen. Merthogy az emberek hasznos munkára vagy pihenésre fordítanák, a kujtorgásra elpocsékolt időt. A megfelelő elv: ami jár, az akkor is jár, ha az állampolgár nem kujtorog utána. Jár neki a törvények szerint, pl. pénz, kártérítés, jog, jogorvoslat, tehát sok minden járhat az állampolgárnak.

A konkrét panaszokat, kérelmeket, jogorvoslatokat (és a javaslatokat) is konkrétan el kell dönteni. Első lépcsőben maga az érintett intézmény (vagy magáncég) dönti el. De az sajnos gyakran nem megfelelő.

Az biztos, hogy második lépcsőben egy független, elfogulatlan, népnek szolgáló a tárgykörhöz értő szakember gárdának kell gyorsan, szakszerűen kivizsgálni az esetet, és döntést hozni. A döntésben benne kell lenni, hogy a panaszt, kérelmet, javaslatot, teljesíteni kell e. Illetve, hogy milyen plusz kártérítés illeti meg a panaszost, stb. Illetve, hogy az intézmény vezetése milyen felelősséggel tartozik. Mindezt automatikusan kell intéznie a második lépcsős intézménynek.

Az már csak technikai kérdés hogy ez a független szakember gárda egyfajta szakbírósággal kombinált gyorsbíróság. Avagy, egy központi intézmény (panasz, kérelem, javaslat, jogorvoslat) egyik alosztálya. Avagy, több felettes intézmény közül valamelyik osztálya. Mindhárom lehet, talán a viszonylag legrosszabb, a harmadik. De ami most van az borzalmas, mert sok kibogozhatatlan intézmény között csapódik az ügy és gyakran általában sok év után perre kerül, ami szintén sok évig tarthat.

Általában elég egy második lépcső, ha ez megfelelő. És annak esetleg még egy jogorvoslata. Ugyanis a sok lépcső, többek között azért rossz, mert ha sok lépcső közül egy rossz, akkor az egész lépcsősor rossz. Tehát a cél egy második lépcső legyen, de az legyen kiváló.

A panaszok, javaslatok (részben a kérelmek, és jogorvoslatok is) kötelező beépítése, a döntéshozásba.

Ahol sok a panasz, javaslat, kérelem, jogorvoslat és nem változik a döntéshozás, nem változnak a szabályok rendeletek, ott baj van. Akár olyan szabályt is lehet hozni hogy, minden ötödik panasz javaslat stb. után kötelező úgy változtatni, hogy a változásban benne legyen valamely panasz kiküszöbölés, javaslat, stb.. A központi, független intézmény (vagy felettes intézmény) megvizsgálja mennyi panasz javaslat érkezett, és abból mennyi épült be a döntéshozásba. Illetve pl. ez, vagy az a panasz jogos, ez vagy az javaslat jó, és akkor miért nem épült be a döntéshozásba. E téren is meg kell állapítani a vezetés felelősségét.

Az állami intézmények (hivatalok hatóságok, szervek, állami cégek) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.

Technikailag ez a legegyszerűbb. Egyszerűen az intézményeknek kötelező lenne ilyen statisztikákat készíteni, és a magáncégeknek is. És függetlenül attól, hogy azt beépítették a döntéshozásba, vagy sem az intézmény osztályzatát meghatározná, a panaszok, kérelmek, javaslatok jogorvoslatok száma és még inkább az elintézetlen panaszok kérelmek, ill. kidobott javaslatok száma. És a rossz osztályzatú (persze az osztályzatot más is befolyásolja) állami intézmények vezetésnek felelőssége van, adott esetben távozniuk kell. A rossz osztályzatú magáncégek pedig tisztességtelenek, nekik is jár a szankció.

A statisztikát is két módón lehet elkészíteni. Az egyik, amint már mondtam: minden intézmény (magáncég is) kötelezően vezet egy ilyen statisztikát, amit a felettes intézmény időszakosan leellenőriz, és meghozza a szükséges intézkedéseket, leosztályozza az intézményt. A másik módszer, hogy ezt a statisztikát egy központi pl. internetes fórumon kezelik és vezetik.

E tanulmányban több helyen foglalkoztam azzal, hogy mivel a jelenlegi állam nem törődik ezzel, ezért maguk az emberek is készíthetnének, pl. internetes fórumon ilyen statisztikát. Ez pl., arra lenne jó: vigyázat ezeket az intézményeket cégeket jobb elkerülni. Másfelől, ha kvázi több ezer ember kijelenti hogy ez vagy az intézmény rosszul dolgozik, és ezen emberek követelik a vezetők leváltását, akkor talán az elit vezetés sem csinálhat úgy mintha minden rendben lenne.

Bár eddig az állami intézményekről beszéltem, de az elit vezetés, a parlament a kormány stb. természetesen szorosan és több vonatkozásban kapcsolódik a témához.

Egyfelől a parlament a kormány, stb. szintén felfogható egy-egy állami intézménynek. Másfelől az elit vezetésnek kellene megszervezni a különböző rendszereket. Harmadfelől, ha egy országban sok az elintézetlen, semmibe vett panasz, kérelem, javaslat jogorvoslat, akkor az összesítve az elit vezetés munkáját minősíti. Vagyis minden intézményre és vezetésre állni kellene, beleértve a legfelső vezetést, mindannak amit eddig elmondtam. Ha a törvény úgy szólna, hogy az elintézetlen, semmibe vett panaszok, kérelmek javaslatok alapján osztályozni és adott esetben szankcionálni, leváltani szükséges a vezetést, akkor ez az elitvezetésre is érvényes.

És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a demokráciához, azt nem nehéz kitalálni. A népuralom, a népvélemény figyelembevétele szinte azonos a panaszok, kérelmek, javaslatok figyelembevételével. Sőt a népszavazásoknak is van népi javaslattevés, kérelem, ill. panasz meghallgatás vonatkozása. Csak ekkor egy-egy nagy horderejű sok ember érintő panaszról, kérelemről, jogorvoslatról van szó.

És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a hatékony államhoz ehhez csak két megjegyzés. Egyfelől az állam az intézmény a hivatal az emberekért van és nem fordítva. Másfelől az ügyfél sokszor olyan dolgokat lát meg, amit az intézmény dolgozója belülről nem tud, vagy nem akar meglátni.

És persze azt sem nehéz kitalálni, hogy ez az egész miért és hogyan kapcsolódik a joghoz.

A jog egy igen nagy szelete, amikor az állampolgár magával az állammal, azon belül egy intézménnyel, illetve egy magáncéggel kerül szembe.

A következő egység emlékeztető címe:

A szabályozás.

Alulszabályozottság és túlszabályozottság, a szabályozás arany középútja. A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája. A bürokratikus, működésképtelen ügyintézési rendszerek helyett létre kell hozni a működő ügyintézési rendszereket. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrák. C/11 ábra.

Egy kis ismétlés arról, hogy a szabályozás részben miért más kategória, mint az igazságszolgáltatás.

Úgy is mondhatjuk, hogy van a szabályozás tárgya, és van a büntetés határa és nagysága. Kétfajta döntés van: mit, hogyan kell szabályozni. És, kik a megszegők és mekkora, milyen büntetést kapjanak. Nyilván a kettő összefügg, mégis más tudást igényel a kétfajta döntés.

Ez azonban nem jelenti, hogy a rossz szabályozás nem okoz akkora károkat, mint rossz igazságszolgáltatás.  Sőt a rossz szabályozás csökkenti az önrendelkezés (szabadság) szükségletének kielégítését, komoly gazdasági károkat okoz, és igazságtalanságot is okoz. 

Hogyan illeszkedik az alulszabályozottság, túlszabályozottság a társadalom, a rendszer hatalmi önrendelkezési, szabályozási szerkezetéhez?

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

Az alulszabályozottság túlszabályozottság elsősorban a néprétegre, lakosságra vonatkozó szabályozásáról szól.

Másodsorban minden szabályozandó egységnek van egy optimálishoz közeli szabályozása, amely egyben ezt is jelenti, hogy azon egység a saját szabályozáshoz képest nem legyen alulszabályozva, túlszabályozva.

A lehető legnagyobb önrendelkezés elvéhez pedig úgy illeszkedik, hogyha a lehetségesnél nagyobb az önrendelkezés, akkor az alulszabályozottság. Ha pedig a lehetségesnél kisebb az önrendelkezés akkor az túlszabályozottság.

Tulajdonképpen azokat akarom cáfolni, aki úgy gondolják, hogy nincs optimálishoz közeli szabályozás, az a jó ha minél erősebb a szabályozottság, az jó ha túlszabályozottság van.  És azokat akarom cáfolni, akik úgy gondolják, hogy az a jó ha minél gyengébb a szabályozottság, ha alulszabályozottság van.

Érdemes átolvasni e tanulmányrész elején ismételt fejeztet.

Néhány alapvető irány és arány.

Az állam irányából történő szabályozás. Legalább két irányba: az állam, vagyis önmaga irányába. A lakosság civilszféra, magánszféra irányába.

Az államra jogalkotásra, irányításra irányuló hatások arányai.

A szükséglet-kielégítések, termelések szolgáltatások aránya, legalább két egység által. Az állam által, a magángazdaság, és civil szféra által.

A felsorolt nagy arányokon belüli adott területre, helyzetre vonatkozó arányok.

Az arany középút vonatkozásai. Szűken értelmezett: az állam szabályozása a lakosság civil szféra, magánszféra, magángazdaság irányába.

Közepesen értelmezett arany középút: minden olyan arány, ahol abszolút mértékben közepesnek kell lenni az aránynak. A nagy arányok közül ilyen kettő van: az állam irányából történő szabályozás a civil szféra, magánszféra, ill. az állami szükséglet-kielégítés (pl. összes adó mértéke) és magángazdaság, civilszféra szükséglet-kielégítése.

Szélesen értelmezett arany középút.  A viszonylagos arany középút. Pl. lehet erős a szabályozás, de ehhez képest ekkor sem lehet túl erős vagy túl gyenge a szabályozás. Miről is van itt szó? Lényegében két elvet kell összeilleszteni. Az egyik az, hogy minden területnek, helyzetnek legyen meg a maga megfelelő aránya. Pl., egy tízes skálán feloszthatjuk az önállóság arányát, amely nagyjából megfelel annak, hogy milyen sok precíz, kötött, és szigorú a szabályozás. Tehát pl. a vezetés felállít, egy ilyen tízes skálát és minden társadalmi területet, közösséget, helyzetet megpróbál abban elhelyezni. A másik elv az, hogy figyelembe veszi, hogy ne legyen túlszabályozás, és ne legyen alulszabályozás. Egy-két konkrét példával mindez.

Pl. más a szabályozás arany középútja a kollégiumban és más a tűzoltóságnál. Pl. a gyereknevelés ábrából, pedig kiderül hogy más egy 1 éves, egy 5 éves, egy 10 éves, egy 15 éves, stb. gyerek esetében. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a szülő ismerve gyerek pszichikai reakcióját, és azt hogy előbb utóbb önállóvá kell válnia, végigzongoráz minden lehetőséget. Ha túl sokat szólók rá, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset szólók rá akkor annak mi lesz a következménye. Ha túl sokat büntetem, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset büntetem, akkor annak mi lesz a következménye. És még lehetne folytatni. Ekkor tulajdonképpen arany középút felől közelíti meg az abszolút szabályozási erősséget. Valami hasonlót kell tennie a vezetésnek is az állampolgárokkal, a közösségekkel szemben.

Miről szól ez a fejezet. E fejezetben az állam irányából, a lakosság (civilszféra, magánszféra) irányába történő szabályozás arany középútjáról van szó.

Továbbá arról szól, hogy általában hogyan lehet a túlszabályozást, alulszabályozást észrevenni, ill. milyen hatásokkal jár a túlszabályozás és az alulszabályozás.

Az alulszabályozás és túlszabályozás a vezetés az állam és lakosság (népréteg, állampolgárok, civil szféra) vonatkozásában. (A vezetésre vonatkozó szabályozás egy másik problémakör.)

Az alulszabályozottság leegyszerűsítve: egy adott területen túl kevés a jogszabály, joghézagok vannak, kevés a korlátozás, ill. a büntetések mértéke túl enyhe.

Túlszabályozás leegyszerűsítve: az adott területen túl sok, fölösleges jogszabály van, túlzott korlátozás van, a büntetések túl szigorúak.

Egyszerűen arról van szó, hogy minden szabályhozónak – legyen az egy szülő, munkahelyi vezető, vagy országos törvényt hozó elit vezető, tudós, vagy akár állampolgár – egy sereg szempontot figyelembe kell vennie mielőtt egy szabályt meghoz. Ha alulszabályozás történik, akkor joghézag, visszaélés, kiskirályosodás, valamint káosz rendezetlenség alakul ki. Ha túlszabályozás történik, akkor az bedarálja az embert, rabnak érzi magát, nem képes kibontakoztatni az egyéniségét és kreativitását. Továbbá ellenállást fejt ki és nem tartja be a szabályt. Továbbá elveszik az önállóság (függetlenség, szabadság).

Az alulszabályozás és túlszabályozás ennél azonban összetettebb, ez egy összevont fogalom melynek több vonatkozása van.

Olyasmi probléma ez, amivel minden szülő találkozik. Egyébként a szabályozással kapcsolatban gyakran használom a szülő-gyerek példát. Erről szól a C/11 ábra. Az ábrából talán kiderül, hogy az arany középút megtalálása nem is olyan egyszerű feladat. Ugyanis mind gyerek mind a társadalom vonatkozásában van, ill. kellene lenni egy önállósodási fejlődésnek is. Ráadásul nem egy, hanem két arany középutat kell megtalálni. Visszatérve: az a szülő, aki állandóan abajgatja gyermekét, mindenhová elkíséri, beosztja az idejét, állandóan feladatokat ad neki, az túlszabályoz. Ha mindez egy erőszakos stílussal párosul, akkor már szinte diktatúráról van szó.  Még ha ez a túlszabályozás jóindulatú, nem goromba, akkor is általában rosszul sül el. Egyfelől a gyerek számára ez mindenképp egyféle rabságnak tűnik. Jóindulat ide, kedvesség oda, a túlszabályozás önmagában is félig diktatúra.  Másfelől elég nagy a veszélye annak, hogy a gyerek elveszti az önállóságát, lelki sérült tutyi-mutyi alak válik belőle. Az a szülő viszont, aki nem törődik a gyermekével, akár a szabadság és az önállóság, indokával, szintén hibát követ el. Ez az alulszabályozás. A jó szülő elég sokat agyal, hogy a kettő közötti arany középutat megtalálja.

Az alulszabályozás-túlszabályozás másik vonatkozása a joghézagok (alulszabályozás), illetve a bürokrácia (túlszabályozás). A joghézagok szabályozatlan területek, amelyek lehetőséget adnak a visszaélésre, a kiskapukra. Az alulszabályozás igazságtanságokat okoz. A bürokrácia: egy-egy terület fölösleges szabályozása. Pl. négy űrlap, ott ahol kettő is elég lenne. Négy engedély ott ahol kettő is elég lenne, stb. A 38 fajta adó is bürokrácia, mert azt is meglehetne oldani, mondjuk 6 adóval. Az alulszabályozás és a látszatjog sok szempontból azonos. Ugyanakkor a látszatjog sem ellentétes a bürokráciával, sőt azzal is összefügg. A bürokrácia a szabályozottság látszatát kelti holott, nem erről van szó.

Itt azt kell látni, hogy a joghézagok és a bürokrácia nem ellentétes dolgok. Tételezzük fel, hogy a jog ötvenezer területet szabályoz le. Ebben az esetben lehetséges, hogy pl. 25000 terület joghézagos, a másik 25000 terület bürokratikus, túlszabályozott. Előfordulhat hogy a jog egy része joghézagos a másik része bürokratikus. Sőt lehetséges, hogy egy terület egyik részében joghézag, a másik részében bürokrácia van. Az arany középút ebben az esetben azt jelenti, hogy minden szabályozandó területen, területrészen minimálisan lehet joghézag és bürokrácia, vagyis egyik se legyen.

A túlbiztosításból eredő túlszabályozás a következő problémakör. Néhány példa, melyeket természetesen nem árt általánosítani, kiterjeszteni.

A rossz felfogást nevezhetjük túlbiztosításnak, avagy a nép lebecsülésének. Pl. Egy veszélyes útszakaszra, kitesznek egy 30-as táblát, mondván ezt úgysem tartják be, de talán akkor a valóban szükséges 40km-ert betartják. Gyakorlatban viszont az történik, hogy autós látja, hogy ezt nem érdemes, nem lehet betartani, és ha már megszegem, akkor teljesen mindegy, hogy mennyivel. Így ezen az útszakaszon átlagosan 60-nal fognak hajtani az autók, gyorsabban mintha 40-es tábla lenne kint. Egy másik példa. A vasúti átjáró jelzőlámpáját a túlbiztosítás miatt a vonat érkezése előtt már 4 perccel bekapcsolják. Az autós ismeri ezt a gyakorlatot, és úgy gondolja minek várjak itt fölöslegesen 4 percet és megszegi a szabályt. Ha nincs szerencséje, akkor jön a vonat. Ezért van Magyarországon rengeteg ilyen jellegű baleset. Ha csak 2 perccel előbb kapcsolnák be a lámpát, mint mondjuk Németországban, akkor mindenki tudná, most már nem szabad áthaladni. A túlbiztosítással, túlszabályozással tehát általában ellenkező hatást érnek el.

A medence mind a négy partjára kitesznek egy hatalmas táblát: a medencében tilos ugrálni, fröcskölni, labdázni, enni, inni, sapka nélkül fürödni, ruhában fürödni, fagylaltozni, békaszemüveget használni, a vízbe vizelni, másokat fogdosni, koszosan bemenni és úszni. Ez is egyfajta túlszabályozás. Mindezek többségét tényleg nem illik, de az ilyen szabályozás elveszi az emberek kedvét és inkább dühöt, engedetlenséget vált ki, mint rendes viselkedést. Ebben az esetben talán célszerűbb egy olyan táblát kitenni, amin ez áll: kérjük a kedves fürdőzőket, hogy legyenek tekintettel társaikra és a víz tisztaságára.

Az arany középút ezekben az esetekben, a biztosított, de nem túlbiztosított szabályok (pl. 40km, 2 perc, normális tábla). A jogalkotónak vizsgálni kell a szabály lélektani hatásait is.

Összefüggések a többi joghibával.

A túlszabályozás, mint az alábbiakból kiderül mindennel, összefügg, mégsem azonos a vele összefüggő tényezőkkel, van önálló aspektusa.

Az alulszabályozás-túlszabályozás nyilván összefügg a jogilleszkedéssel (ellentmondásos joggal) az ésszerűtlen, érthetetlen értelmezhetetlen joggal.

Összefügg a látszatjoggal. Az adott területen túl sok látszatjog ez egyenlő alulszabályozottsággal, mert nem a tényleges jog fedi be az adott területet, valójában joghézagok vannak. Ugyanakkor az adott területen túl sok a látszatjog akkor ez mégis a túlszabályozottság érzését kelti és a túlszabályozottságból fakadó hátrányokkal is jár. Tehát a látszatjog egyaránt erősíti az alulszabályozottságot és a túlszabályozottságot is, mindez fordítva is igaz.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg a kiváltságos joggal, a jogegyenlőtlenséggel. A kiváltságos jog a jogorvoslati egyenlőtlenség tekintetében az állam, ill. vezetőréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) viszonylag alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg az összemosó joggal. A bűnözök, károkozók jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.

Az alulszabályozás-túlszabályozás negatív következményei.

A bürokráciának sok oka van: pl. a gerinctelen kiszolgáló alkalmazott rétegnek adott hatalomgyakorlás fő módszere a bürokrácia. Pl. a népréteg bedaráló, elfásító módszere, stb.. A bürokrácia részben tehát tendenciózus (hatalmat erősíti), így leginkább a kiváltságos jog kategóriába tartozik, részben viszont butaságból ered, így ehhez a joghibához tartozik.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság további negatív hatásai. Mint arról szó volt, igen nagy az alulszabályozottság-túlszabályozottság mértéke, hiszen nemcsak a butaságból, rossz felfogásból eredhet, hanem a többi joghiba is növeli e joghiba mértékét.

Mind az alulszabályozás, mind a túlszabályozás megakadályozza versenyt. Nem verseny az, ahol nincsenek szabályok, viszont az sem nevezhető versenynek ahol az egyéni képességek nem érvényesülnek, és ahol nincs bizonytalanság, izgalom. A túlszabályozott verseny megszűnik versenynek lenni, a verseny átváltozik közös irányított gyakorlattá. Az alulszabályozott verseny szintén elveszti a verseny jellegét, egy szabályozatlan, és rendszerint elfajuló harc válik belőle.

Az alulszabályozás, a szervezetlenség rontja hatékony működőképességet. Az alulszabályozottság anarchikus diktatúrát, kiskirályosodást alakít ki. A túlszabályozottság pedig diktatúrának hat, akkor is, ha jó szándékú.

A túlszabályozás is rontathatja a működőképességet: pl., minden útkereszteződésbe jelzőlámpát állítanak. Biztos, hogy nem lesz baleset, viszont a forgalom igen csak lelassul. Másik példa: elromlik valami szabályrendszer és olyan szituáció lép fel, amikor egyéni, különleges megoldásra van szükség, a túlszabályozás azonban ezt megakadályozza. Továbbá a túlszabályozott szerkezet fölösleges alkatrészeket tartalmaz, amelyek elromolhatnak.

Kijelenthetjük az alulszabályozottság-túlszabályozottság káros, tehát meg kell szüntetni, pontosabban minimalizálni kell. Káros az alulszabályozottság és káros a túlszabályozottság is, tehát az arany középútra kell törekedni. Ahhoz, hogy az arany középúthoz közeledjünk, a szélsőségeket le kell nyesegetni.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy független tudományos demokratikus testület az alulszabályozottság-túlszabályozottság szempontjából szűrné az új és a régi törvényeket is. Nyilván ez a testület gyakran olyan szabályokba ütközne, amelyek más testületeknek is szemet szúrnak. Ez nem okoz különösebb problémát, legfeljebb két testület is kiszűri a rossz törvényt. Viszont, ha nincs ilyen testület, akkor pl. a fénysorompók túlszabályozott beállításával, a túlzott államosítással vagy éppen privatizációval, stb. senki nem foglalkozna, mert ez is kiesik a többi jogszűrő testület hatásköréből.

Az alulszabályozás és túlszabályozás szűrése, de a többi joghiba szűrése is megkívánja az erkölcsi, jogtudományi problémák, mint pl. a jog alsó határa a másnak ártás határa, stb. tanulmányozását.

Kitérés a szükséglet-kielégítés arany a középútjára. A termelés, szolgáltatás aránya az állam és magángazdaság, civil szféra vonatkozásában.

A probléma legfőbb vonatkozása a túlzott államosítás. Az állam szerepéről, erősségéről a korábbi fejezetekben, főleg a gazdasági rendszerrel kapcsolatos rendszertényezőkben elég sokat elmélkedtem. Mindezt nem szeretném megismételni.  Viszont nyilvánvaló összefüggés van a túlzott államosítás és a túlszabályozás között. Ezért egyszerűen azt mondom, hogy általában a túlzott államosítás, az állam bácsi túlzott, már az optimális önállóságot korlátozó szerepvállalása, az túlszabályozás.

Visszatérnék az egyszerű hasonlatra a szülő gyerek kapcsolatra.

Az egyik probléma, hogy a szülő miért, hányszor szól rá a gyermekére, és mért, mekkora büntetést ró ki rá. A másik probléma hogy a szülő a családi tevékenységekbe mennyire vonja be gyerekét. Nyilván a kettőt összeköti a szülő felfogása. Viszont különbség is van. Néhány lehetséges alternatíva. A szülő túlpátyolgat, ezért gyakran szabályoz, viszont éppen ezért nem vonja be gyereket a családi munkákba. Ennek az ellenkezője a szülő nem törődik gyerekével, viszont kihasználja gyerekét és a kelleténél erősebben dolgoztatja a gyerekét.

Mindkét vonatkozásban akkor lesz megfelelő az arány, ha a szülő figyelembe veszi a gyerekének a véleményét. Továbbá mindkét vonatkozásban akkor lesz hatékony a szabályozás, ha a szülő az arany középútra törekszik.

Ehhez hasonló az állam (a vezetés) és a lakosság (magángazdaság, civil szféra) viszonya. Mindkét vonatkozásban az abszolút középútra kell törekedni, de úgy hogy az adott lakosság igényét véleményét is fegyelembe veszik. Mi az abszolút középút? A szükséglet-kielégítésnél, az hogy az állam kb. 50%-ban elégítse ki az összes szükségletet. Itt azért meg kell jegyezni, hogy az igazságszolgáltatás, általában az igazságosság, a biztonság, a tudás, az egészség, a természetvédelem, stb. is szükséglet.

A szabályozás vonatkozásában az egyik szélsőség az anarchia, a másik véglet pl. egy katonatársadalom. Pl. a spártai társadalmat, a fasizmust, a sztálinizmust nevezhetjük katona társadalmaknak. Tehát az abszolút középút, és egyben arany középút az anarchia és katona társadalom közötti középút.

A problémakörhöz tartozik a sokat emlegetett limitált és alternatívált szabályozás. Ennek hiánya (direkt és merev törvénykezés) a túlszabályozás. Alulszabályozás a túlzott privatizáció, valamint az olyan állam, amelyik a nem intézkedik, nem szabályoz, nem segíti a rászorultakat. Az optimális természetesen a kettő közötti arany középút.

A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája.

Kitérés az elvi tervek problémájára, ill. a tervek, koncepciók, szabályozások időbeli kategorizálására.

Mindennek csak annyi köze van a az arany középút szabályozáshoz, hogy ez is szabályozási probléma. Szinte minden szabályozásnak van terv vonatkozása, de vannak olyan szabályozások melyek lényegében tervek. Lényegében ez tervezési probléma, de tervek is egyfajta szabályok tehát ideillik.

Az rendben van, hogy vannak elvi tervek, koncepciók. Azonban ezek a tervek koncepciók nem gátolhatják a mindennapos életet, munkát. Ezeket a terveket, koncepciókat a helyén kell kezelni.

Először is ezeket a terveket, koncepciókat rendszeresen felül kell vizsgálni legalább két szempontból. Az egyik hogy helyes e, illetve hogy a jelen helyzetben is helyes e, nem avult el. Másfelől felül kell vizsgálni, hogy a jelen helyzetben, milyen kategóriában vannak. Ugyanis az elvi terveket, koncepciókat kategorizálni szükséges, úgy mint:

Feltétlen szükséges, sürgős. (Pl. 3 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros kivitelezési tervet, ill. 8 éven belül el kell készülni a produktumnak. 3 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ezt akár rövid távú elvi tervnek is nevezhetjük.

Feltételekkel szükséges, közepesen sürgős. (Pl. 8 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros tervet és 15 éven belül el kell készülni a produktumnak. 8 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg. ) Ez a középtávú terv.

Jó lenne, ha lenne, de ráér terv. (Pl. 15 éven belül el kell készülni a pontos időhatáros tervnek és 25 éven belül meg kell valósulni a produktumnak. 15 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ez a hosszú távú terv. Ami ezen felül van az már az elvek szintje és nem tervezés.

És mindezen belül, lehetnek, vannak az átmeneti tervek, programok.

És persze a sort a pontos kivételezési terv nyitja, amit pl. 1 éven belül el kell kezdeni.

Minél inkább haladunk a hosszú távú terv felé annál inkább limitáltnak, alternatívváltnak kell lenni a szabályozásnak. Mert nyilván konkrét terv az más, csak egy adott variációt jelenthet bár itt sem árt ha van B terv is.

És az is nyilvánvaló hogyha az köti meg a mindennapi élet mindennapos kis terveit, ha a hosszú távú terv, ráadásul erősen kötött terv.

Egy példa erről. A ház egy beépítési terv alá esett. Ez a beépítési terv egy hosszú távú terv, szinte időhatárok nélküli elvi terv volt. Pontosabban nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú vagy hosszú távú terv. Ráadásul nagyon kötött terv volt. A tervre hivatkozva a házat nem engedték sem eladni sem átépíteni, gyakorlatilag még tatarozni sem volt érdemes. Mert a kisajátítás bármikor megtörténhetett, mert nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú, vagy hosszú távú terv. Így végeredményben mindenki pórul járt, a háztulajdonos, a többi lakos, és az önkormányzat is. Ismertem egy embert, aki nagyon precízen nagyon alaposan nagyon körülményesen szeretet takarítani. Kis takarításokra nem volt hajlandó, pontosabban a logikája az volt: minek takarítsak kicsit, ha nemsokára nagytakarítás lesz. Csakhogy az ilyen körülményes takarításhoz ritkán jöttek össze feltételek, ezért ennél az embernél általában kosz és rendetlenség volt. Azt gondolom, hogy ez is jól példázza a helytelen gondolkodást, tervezést. 

Ha nem kategorizálják a terveket, koncepciókat akkor káosz alakul ki, nem lehet tudni mi fontos, mi sürgős.  Továbbá, ha nincs kategorizálva, akkor egy valójában hosszú távú tervre hivatkozva (azt rövid távúnak sürgősnek, beállítva) megakadályozhatják a valóban szükséges sürgős rövid távú terveket.  Ekkor tulajdonképpen nem történik semmi. Nagyon egyszerű példával. Pl. azt tervezem, hogy 15 év múlva eladom lakásom, ettől azonban nyugodtan kifesthetem. Badarság lenne 15 évig koszban élni, csak azért mert van egy hosszú távú tervem.

Az is hiba, ha egy hosszú távú tervet (jó lenne, ráér) előbb megvalósítva mintegy elveszik az energiát, munkát, pénzt a rövid távú  (szükséges, sürgős) terv elől.

Az nem vitás hogy az a jó, ha a rövid távú tervek, a közép távú tervek és a hosszú távú tervek illeszkednek egymáshoz. Az illeszkedésben a hosszú távú terv (de ezt is rendszeresen felül kell vizsgálni) a mérvadó. De azt is el kell dönteni, hogy adott esetben szükség van e átmeneti (2-5-10-15 éves) megoldásra, természetesen olyanra, amely megéri a beléje fektetett pénzt, munkát.

Magyarországon és sajnos a világon, sok helyen, gyengén, kb. 50%-osan működő ügyintézési rendszerek vannak. Elmélkedhetünk itt társadalomfejlődésről, ha ez nem oldódik meg.

És nemcsak az államról van szó, saját tapasztalatom szerint is a magángazdaságban, és mindenhol hasonlóan rossz a helyzet. Voltak már hosszú, fölösleges harcaim pl. biztosítókkal, pl. magántulajdonú közszolgáltató cégekkel, és még hosszan sorolhatnám.

És sajnos azt is látni kell, hogy a modern információtechnika nem oldotta meg ezt a problémát. Sőt a helyzet, ha lassan is de inkább romlik, mint javul.

Néhány alapvető probléma.

Nincs mérve és szankcionálva a működésképtelenség.

Azt gondolom, hogy amíg valamit nem mérnek és nem szankcionálnak addig az nem oldódik meg.

Erre vonatkozó javaslatomat, nagyjából már máshol leírtam. Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”.  Pl., aszerint, hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.

És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.

Alapvető baj az is, hogy panaszoknak (panaszbeadványoknak) nincs jogi státuszuk.

Ezek úgy úsznak a levegőben, a válasz kötelező ugyan, de a válaszok  95%-a elutasító és ez már önmagában is beszédes szám. Tehát nincs átlátható rendszer, legfeljebb az, hogy „akkor mehetsz a bíróságra”.

Mindehhez hozzá kell tenni, az ügyintézések, panaszok, jelentős része, hihetetlenül, hosszú körülményes időt, energiát rabló és eredménytelen vitákba, torkollik.

Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezekben az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.

Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.

És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember több jó ötlet) szellemében.

A háttérben a következő problémák állnak.

Az ügyintézési szabályozás helytelen elégtelen.

Nincs kellő rendszerességgel felülvizsgálva és módosítva az ügyintézési szabályozás (és általában a szabályozás, törvénykezés).

(Az rendben van, hogy jogállamiság alapja a mindenkire vonatkozó nehezen változtatható szabályok, törvények. De rossz elavult szabályok, törvények ugyanúgy tönkre is tehetik a jogállamiságot.

A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.

A cégek, hivatalok általában nem népérdekűek, nem ügyfél-érdekűek. (Az ember van a hivatalért szemlélet, uralkodik.)

Az ügyintézők jelentős része nem ügyfél-érdekű.

Az ügyintézők nem lelkiismeretesek, ill. nincs módjuk lelkiismeretes munkát végezni.

Az ügyintézőknek nincs kellő szaktudásuk.

Mindez egyben működésképtelen ügyintézési rendszereket hoz létre.

Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.

Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.

A feladatok vázlatosan.

A szabályozások viszonylagos arany középutjainak megtalálása, vagyis a társadalom minden területét pontosan kell besorolni egy adott erősségű szabályozásba, de úgy hogy figyelembe veszik a viszonylagos túlszabályozottságot-alulszabályozottságot.

Az abszolút középút, arany középút két vonatkozásban. Az állam szabályozása a lakosság (összevonva: a civil szféra, magányszféra, magángazdaság) irányába.

Az abszolút középút, az állami termelés, szolgáltatás, gondoskodás (szükséglet-kielégítés) és a nem állami (összevonva: magánszféra, civil szféra, magángazdaság) aránya legyen kb. 50%-os. Mindkét arany középutat (szabályozás és szükséglet-kielégítés) módosíthatja a lakosság kultúrája, hagyományai, igényei, amely véleménye által fejeződik ki. Valamint módosíthatja a fejlettségi állapot.

A lakosságra civil szférára kultúrára, magángazdaságra elsősorban a limitált, alternativált szabályozás legyen a jellemző, ennek lényege, hogy legyen választási lehetősége szabályozottnak.

Egyébként pedig az arany középút megtalálása nem más, mint egy alapos végiggondolása annak, hogy adott szabályozásnál mi történik.  Szokás ezt hatástanulmánynak is nevezni. A joghézagok megszüntetése. A bürokrácia a fölösleges szabályok, eljárások megszüntetése. A túlbiztosítás megszüntetése. A jog hatástanulmányozása és lélektani hatástanulmányozása. A jog és a bűnözés alsó határának pontosabb tudományosabb meghatározása.

Más rendszertényezőben, fejezetben (a jog a törvénykezés, a szabályozás alapvetései) tárgyalt feladatok.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.

A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.

De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.  

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés egyben faladat is a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.

Mindezen feladatok egy független tudományos demokratikus testületet (jogszűrő) testületet (vezetésrészt) igényelnek.

A szabályokat, terveket idő szerint is kategorizálni kell. A hosszú távú nagy tervhez kell igazítani a kisebb közép és rövid távú terveket, de nem mindenek felett, mindenképpen. Az átmeneti rövid és közép távú terveket sem szabad elhanyagolni.  A terveket, szabályokat, rendeleteket, törvényeket állandóan felül kell vizsgálni, mert azok sem az Istentől erednek, hanem esendő emberektől.

Feladatok a működőképes ügyintézési rendszerekkel kapcsolatban.

A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.

 Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”. Pl., aszerint hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.

És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre, ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.

Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.

Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.

Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezen az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.

Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.

És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember, több jó ötlet) szellemében.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Egy-egy történelmi rendszerre az alulszabályozás, vagy a túlszabályozás a jellemző? Megnehezíti a választ, hogy egyszerre lehetséges alulszabályozottság és túlszabályozottság. A kérdésre csak valamilyen összesítés után lehet válaszolni.

A alulszabályozás túlszabályozás a történelmi fejlődést illetően hasonló a látszatjoghoz. Vagyis a törvények sokasodó számához képest az alulszabályozás-túlszabályozás aránya nemigen csökkent.

Másfelől egy igen jelentős és fejlődési szempontból is különálló rendszertényezőről van szó. A jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy az állam szerepe és erőssége e rendszertényező alá tartozik. A fejlődési jelentőségét igazolja, hogy egy külön ábrákon (D/1, D/2 ábrák egyes részei) rajzoltam az alulszabályozás és túlszabályozás történelmi fejlődését. A különállását az adja meg, hogy itt a fejlődés nem végtelen. Elvileg az arany középút már pár évtizeden belül is megtalálható. Gyakorlatilag azonban rengeteg a feladaton kívül az arany középút megtalálása azért is nehéz, mert a többi joghibát is ki kell javítani. Gyakorlatilag tehát legalább száz év kell, (ha a demokratizálódás töretlen) hogy alulszabályozás-túlszabályozás arany középútja megvalósuljon. Ez a száz év azonban mégsem sok ezer év.

Egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet elvileg a túlszabályozás, ha minden réteg egyenlően van túlszabályozva. Ugyanakkor mégsem jöhet létre, mert mint mondtam: még a jó és jó szándékú túlszabályozás is diktatórikusnak tűnik, nem beszélve arról, ha az erőszakos stílusban történik. Ugyanakkor egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet az arany középút. Sőt a társadalmi piramis behelyezésével kiderül, hogy minél inkább el van találva az arany középút annál inkább (azonos hierarchia mellett) lehetséges a demokratikus szint emelése, illetve a legfőbb célok megvalósulása. Azért, mert a nagy, aránytalan hatalmi vagyoni hierarchiában csak a szűk csoport élvezi a természettudományos technikai fejlődés vívmányait és a többi réteg hasznosulása szükségszerűen ez alatt van. Tehát az arany középút és az arányos és igazságos hierarchia együttesen adhatja meg az optimális, lehető legmagasabb fejlődést. Önmagában azonban az arany középút eltalálása nem jelent semmit, mert az aránytalan hierarchia a mérvadó. Egyszerűbben fogalmazva az arany középút eltalálása fontos tényezője a demokráciának és fejlődésnek, de csak egy tényezője.   Ugyanakkor az alulszabályozott rendszerben nem jöhet létre arányos és igazságos hierarchia. Ha eltekintünk a vezetés alulszabályozásától, mely azért minden alulszabályozott rendszerben kialakul, akkor sem. Ugyanis a népréteg és a civilszféra (kisközösségek) is versenyez egymással, és alulszabályozottságban nem jöhet létre igazságos verseny.

Az ábra és a történelmi fejlődés azt mutatja, hogy a korai rendszerek erősen alul voltak szabályozva viszont minden rendszer egy lépéssel közeledett az arany középúthoz. A sztálinizmus és berzsnyevi szocializmus viszont hirtelen kitért ellenkező irányban és ezzel eltávolodott az arany középúttól. A brezsnyevi szocializmus egyik nagy hibája túlszabályozottság, a túlzott államosítás, a limitált, altarnativált szabályozás hiánya és általában a túlszabályozás.

A jelenlegi államkapitalizmus viszonylag igen közel van az arany középúthoz, de még mindig összességében alulszabályozott. A tökéletességtől viszont még messze van. Egyrészt minél közelebb van egy rendszer az arany középúthoz annál nehezebb a közeledést folytatni. Ezt csak tudatosan lehet, és jelenlegi rendszer e tekintetben sem eléggé tudatos. Másrészt a jelenlegi rendszerre is jellemző, hogy átlagosan a joghézagok, és a bürokrácia kiegyenlíti egymást, de ez még nem jelent arany középutat. Mondhatjuk hogy a korábbi rendszerekben (rabszolgatartó, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus) inkább a joghézagok voltak jellemzők, ebben a rendszerben csökkentek a joghézagok viszont megjelent a bürokrácia, amely részben kiegyenlítette a joghézagokat, részben viszont új problémát jelent. Mégis azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer ebből a szempontból összességében egészen jól áll. A további fejlődést (arany középút eltalálását)  azonban az aránytalan és igazságtalan hierarchia is gátolja. A tényleges demokráciában ez a gát is megszűnik és a tudatos arany középútkereséssel, a jövő rendszere elérheti az optimális arany középutat.

A jelenlegi kínai szocializmus is egészen jól áll ebben a tekintetben, hiszen megszűnt a túlzott államosítás.

A rendszereket az ábra szerint (milyen messze vannak az arany középtől) értékelem.

A rendszertényező fontosságát az mutatja hogy egy rendszer (a brezsnyevi szocializmus) lehetetlenült el (főleg) emiatt. Ugyanakkor az értékelésben azt is figyelembe veszem, hogy már más rendszertényezőben is értékelve lettek e problémakör elemei.

Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,6%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,2%. Jelenlegi kínai szocializmus. 2,9%? Tényleges demokrácia 4%.

Az arany középutak és a végtelen fejlődés. A fejlődés D jelű ábrái. Elméleti rendszertényező.

Ismétléssel folytatom.

Nem mindig az arany középút a jó, az igaz út. Egyszerűbb, ha az igazság körívén, C/0/C, C/0/D ábra bárhol elhelyezünk két pontot, azaz véleményt és megnézzük hogy felezőjükön metszett pontok hová esnek a köríven, ill. belesnek e, az igazság 30%-os zónájába. Számos esetben nem esnek bele. Pl. egy igaz és egy hamis vélemény középútja már nem igaz, hanem hamis. Két ellentétes, hamis vélemény, két ellentétes szélsőség, középútja viszont, ha jó irányú (mert lehet rossz irányú is), nagy valószínűséggel már igaz, legalábbis igazabb, mint a két szélsőséges vélemény, megállapítás. Ellenben, ha nem ellentétesek, a hamis vélemények, akkor biztosan nem lehet igazság a középútjuk.

Előzetes fontos megjegyzés. Sokak úgy gondolják, hogy mindig az arany középút a legjobb. A fejlődés, a megújulás azonban többnyire az új utakról szól.

Egy hasonlattal világítanám meg a különbséget. A kiindulópontról V alakban indulnak ki utak. Középen is fut egy gyenge ösvény, a főútvonal, azonban nem középen van. Az arany középút nem más, mint a főútvonal középre helyezése. Az arany középút elsősorban a meglevők arányos keveréke. Az új elem, az benne, hogy ez bizonyos értelemben egy új keverék, egy új út. Alapjában véve azonban nem az. Az új út, az előző példából (V alakú utak) az, ha az új főútvonalat a V alakon kívülre, de azért általában azonos irányba helyezik. Ennek is van régi vonatkozása, mert tartalmaz régi elemeket és hasonló irányba halad, mint a többi út. Az új vonatkozása azonban több, az a meghatározó. A fejlődés legalább ötven százalékban, de inkább többnyire az új utak kereséséből, megtalálásból áll. Jelentős részben azonban az arany középút megtalálásból áll. Sokszor az arany középút a legjobb út, de nem mindig.

Azzal kezdeném, hogy legalább két lényeges arany középútról az előző fejezetben nem beszéltem. Az egyik a sokat emlegetett arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia. Ha az emberek között különbségek nem túl nagyok és nem túl kicsik ez is egyféle arany középút. Tehát az arányos hierarchia megtalálása is az arany középút megtalálása. Igaz hogy a hierarchia igazságossága viszont részben egy másik probléma. Ezt egyébként azért nem említettem az előző fejezetben, mert már máshol ki lett tárgyalva és értékelve is lett.

A másik arany középút: az állam, a vezetés, a rendszer stabilitása, kontra, változások.

Első látszatra itt is valamilyen arany középutat kell megtalálni.

Először is azt kell tisztázni, hogy az állam stabilitása nem mindig azonos a vezetés stabilitásával. A vezetés lecserélődhet, attól még az állam stabil maradhat. A rendszer stabilitása sem egyenlő az állam stabilitásával. A rendszer átalakulhat úgy is, hogy közben az állam viszonylag stabil marad. Igaz hogy gyakorlatilag mind a vezetőcserénél, mind a rendszerváltásnál megnő az esélye annak, hogy az állam is elveszti a stabilitását, de ez nem feltétlen következmény.

Itt megjegyzem: eddig az államot, a vezetést és a rendszert általában azonos fogalmaknak vettem. Itt van egy szempont, (nem az egyetlen), a stabilitás szempontja, amelyikből tekintve az állam, a vezetés és a rendszer, különböző fogalmakká vállnak.

A problémával kapcsolatban a következőket kell látni. A stabilitás elvesztéstől félve a vezetés nem akar változtatni a rendszeren akkor, ezzel pont az ellenkező hatást éri el. Ekkor a fejlődés megáll, a növekvő igényekhez és többi országhoz képest lemaradás jön létre. Nő az elégedetlenség, harcok alakulnak ki, és végül felbomlik az állam, a vezetés és adott esetben a rendszer is. Ha viszont egy egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus változás van, akkor ez helyzet nem jön létre. A változásnak átfogónak, rendszerjellegűnek kell lenni (gazdaság, döntéshozó mechanizmus, jog, egyebek), már azért is, mert a rendszer csak átfogóan tud változni.

Az arany középút az állam stabilitásának vonatkozásában tehát a következő: a rendszer nem hektikus, nem stagnáló, hanem egyenletes, viszonylag dinamikus fejlődése. Konkrétabban az arany középút a rendszerfejlődés optimális egyenletes fejődésének százalékai. Mondjuk, legyen ez gazdaságilag évi 3%, a döntéshozó mechanizmus szempontjából évi 1%, a jog fejlődése szempontjából évi 2% fejlődés (pozitív átalakulás). Természetesen a döntéshozó mechanizmust így nem lehet átalakítani, de azt meg lehet tenni, hogy őt évente 5%-ban, vagy 10 évente 10%-ban átalakítják.

A jövőben szerintem majd kiszámolják, hogy kb. ilyen fejlődés mellett marad a legstabilabb az állam.

Tulajdonképpen azonban ez nem egy arany középút. Az arany középút lényege hogy egyszer megtalálnak egy optimális arányt, és attól kezdve az alig változik. Itt viszont folyamatos fejlődésről van szó.

Többen felvethetik, ha rendszerfejlődés összeállítható optimális arányokból, arany középutakból, akkor hol marad kvázi végtelen fejlődés elmélete. A végtelen fejődést azért kell tisztázni, mert ha véges a fejlődés, akkor bárki bármikor kijelentheti, hogy már elértük a tökéletes rendszert, megállhatunk.

Az előbb említett folyamatos fejlődés elmélete viszont ennek ellentmond. Egyébként a történelemből is az szűrődik le, hogy a bajok ott kezdődnek, amikor a vezetés kijelenti: ez már szinte a tökéletes rendszer, megállhatunk. Jelenleg is ez a helyzet.

Az ellentmondás feloldása következő.

Egyrészt nem minden rendszertényező vonatkozásában állapítható meg az arany középút. Pl. a technikai, természettudományos fejlődés folyamatos, végtelen, ebből következően a gazdaság, gazdaságirányítás fejlődése is végtelen.  A szükségletetek is feltehetően állandóan bővülni, változni fognak. Ebből következően egy sereg rendszertényező (igazságosság, önrendelkezés, demokrácia, stb.) folyamatos és szinte végtelen fejlődésre van ráállítva. Továbbá vannak olyan társadalomtudományok (pl. az erkölcs és igazságosság, társadalompszichológia, stb.) melyek igen csak kezdetleges állapotban vannak. Ezek fejlődése is szinte végtelen. Ebből is szinte végtelen rendszerfejlődés következik.

Ugyanakkor az arany középutak, optimális arányok megtalálása sem rövid távú problémák közé tartozik. Egyfelől, ha egyre pontosabban akarjuk az optimális arányokat megtalálni, akkor azokat egyre nehezebb pontosítani és ez hosszú idő. Olyan ez, mint amikor egyre kisebb, egyre pontosabb mikroprocesszort készítenek.  A tökélesítés egy hosszú folyamat. Ehhez még tegyük azt hozzá, hogy ráadásul a tökéletes arányokat azért is nehéz megtalálni, mert közben változnak fejlődő tényezők és a tökéletes (optimális) arányok mindig eltolódnak. Követni kell az eltolódásokat és közben tökéletesíteni.  Maga az arany középutak, az optimális arányok keresése is lényegében egy hosszú távú szinte végtelen folyamat. A társadalmi fejlődés tehát e vonatkozásban is szinte végtelen lehet. Ez összevág az egyenletes, folyamatos de viszonylag dinamikus fejlődés elvével.

A szabályozás, jog, problémaköre az önrendelkezési (önálló hatalmi) fok és a demokráciaszint vonatkozásában. Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapításai.  Elsősorban az ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.

Ez a fejezet csak úgy érthető meg teljesen, ha mellé tesszük „Az egész tanulmány kiegészítése, a rendszer, (társdalom, nemzet) hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezete. ABDK ábra” című elméleti rendszertényezőt. Ez a befejező tanulmányrészben található.

Valamint úgy érthető, meg ha mellé tesszük „E tanulmányrész (helyes kisközösségi, nemzetiségi politika) előzetes, kibővített összefoglalása.” című elméleti rendszertényezőt. Ez „A helyes kisközösségi nemzetiségi politika” tanulmányrész elején található meg.

Miért is bonyolult ez az egész problémakör?

Különböző sokfajta közösség jön létre.

Ezek egy részét be kell tiltani.

Ezek egy részét részben át kell alakítani, különböző feltételekhez kell kötni.

Ezek egy részéről gondoskodni kell, támogatni kell, és átalakulásra kell őket ösztönözni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni, és támogatni kell.

A létrejövő közösségeket megfelelő kategóriákba, ill. szabályozási kategóriákba kell besorolni, és megfelelően kell a kategóriákat szabályozni.  

A fejezet olvasása közben nem ajánlatos elfelejteni, hogy ez a fejezet elsősorban a közösségek önrendelkezéséről és a közösségek demokráciájáról szól, ill. a kettő bonyolult viszonyáról szól. A közösségek önrendelkezése: a közösség vezetésének és tagságának együttes hatalma (önrendelkezése) a többi közösséghez képest. A többi közösségből áll össze a felettes hatalom. Másképpen a közösség (a tagság és a vezetés együttesen) milyen arányban részesül az összes hatalomból.

A közösségek demokráciája: a közösség tagságának hatalma önrendelkezése, érdemi beleszólása a közösség ügyeibe, a közösség vezetésével „szemben”. Illetve szélesebb értelemben nemcsak saját vezetésével szemben, hanem a vezetés, vezetésével szemben is, vagyis a tagság hatalma, az összes felette álló vezetés viszonylatában. Másképpen, a közösség tagsága (vezetés nélkül), milyen arányban részesül az összes hatalomból. A nemzeti közösség, mint egyfajta, bizonyos értelemben különleges közösség, tagsága a népréteg, lakosság, a vezetése pedig az ország-vezetés, állami vezetés.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

Elmélkedés az önrendelkezésről. Elmélkedés az alapvetésekről. (H60 problémakör)

Mivel e fejezetben az önrendelkezés a leggyakoribb fogalom, ezért szerintem valamilyen szinten tisztázni szükséges. Nem is olyan könnyű meghatározni, hogy mekkora is pl. a saját magunk önrendelkezése. (Az önrendelkezésnek szabadságnak van egy olyan aspektusa, hogy saját érzésein, vágyaink, akaratunk felett uralkodunk, de ebbe itt most nem megyek bele.) Egyfelől rengeteg írott és íratlan szabály, törvény vesz minket körül, másrészt úgy érezzük, hogy azért döntően mi magunk határozzuk meg a cselekvéseinket. Az ellentmondás abból is keletkezik, hogy a legtöbb szabállyal egyetértünk, és így azokat kvázi saját akaratunkból tartjuk be.

Nézzünk egy egyszerű példát, sétálok az utcán. Nem szemetelek. Nem lököm fel a szembejövő embereket. Inkább kikerülöm őket. Nem szidalmazom, bántalmazom őket. Nem kapok fel egy követ, és nem kezdem el ütni az autókat, kerítéseket. Sőt még attól is tartózkodom, hogy más tulajdonához hozzáérjek. Nem sétálok be idegen házakba, kertekbe. Ha a kertkapuhoz le van támasztva egy kerékpár, akkor azt nem viszem haza, feltéve, ha tisztességes vagyok. Általában a járdán megyek, és nem az úttesten. Nem gyújtok tüzet az utcán és nem kezdek szalonnát sütni. Stb., stb.. Tulajdonképpen ezeket a törvények is előírják. De ezekkel a törvényekkel egyetértek, főleg azért, mert ezeket a normákat már kisgyerekkoromba belém nevelték mint erkölcsi evidenciákat.(Így szocializálódtam.) Sétáltunk az utcán és rám szóltak a szüleim: ezt nem szabad, meg azt sem szabad. Jobb esetben meg is magyarázták hogy miért nem szabad. Felfogás kérdése, hogy azon normák betartását, amelyekkel egyetértek az önálló akarathoz, az önrendelkezéshez veszem, vagy nem veszem oda.

Tulajdonképpen egyik megoldás sem jó, mert akkor egy ártatlanul börtönben ülő, de manipulált ember azt mondhatja, hogy ő szabad, mert egyetért azzal, hogy lecsukták. De a másik eset sem jó, mert nem teszek különbséget a kényszerűség és az önálló akarat között. Ezért azt mondom, hogy a helyes felfogás: azokkal szabályokat, amelyekkel egyetértek részben 50%-ban a külső felettes hatalomhoz sorolom be, részben 50%-ban az önrendelkezéshez sorolom be. Nézzük ezt számszerűleg. Van pl. külső 10 szabály abból 8-cal, egyetértek 2-vel, nem. Amikkel nem értek egyet, azokat egyértelműen a külső, felsőbb hatalomhoz veszem. Amikkel egyetértek, annak felét veszem a külső felsőbb hatalomhoz. Ebben az esetben 6 szabály 60%, a külső felsőbb hatalomba, és 4 szabály, 40%, az önrendelkezésembe, sorolódik. Itt belép az a kérdés, hogy nemzet összes törvénye, szabálya mennyire népérdekű. Ha az átlag kevésbé népérdekű, akkor több lesz azon szabályok száma, amelyekkel nem értek egyet csökken az önrendelkezésem. Ha erősen népérdekű a szabályozás, akkor nő az önrendelkezésem.

Persze ez csak másodlagos az önrendelkezés lényegéhez képest: amikkel nem értek egyet, azokat mennyire tudom megváltoztatni. Mennyire tudok részt venni a szabályozás alakításában. Ez az önrendelkezésnek és a demokráciának is a fő kérdése.

Visszatérve, én úgy gondolom, hogy társadalomtudományos szempontból ez a megfelelő kiindulás. Vagyis az, hogy az önrendelkezésbe csak a felettes hatalom előírásai számítnak bele, és az részben irreleváns, hogy azokkal egyetértek, vagy sem. Így nézve már jelentősen leszűkül az önrendelkezés. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy van e egyáltalán önrendelkezés. A séta példánál maradva, azt eldönthetem, hogy merre sétáljak, hogy lassan, vagy gyorsan menjek, hogy hol álljak meg. Azt is eldönthetem, hogy mikor sétáljak, reggel, este, vagy éjszaka. Hogy útközben fütyörésszek, dúdoljak, magamba motyogjak, vagy sem. Legfeljebb ez utóbbiért kvázi megszólnak az emberek. De pl. a kiabálás már zavarhat másokat, és azzal már megszeghetem a „csendrendeletet”. Akár hátrafelé is mehetek, ekkor is csak flúgos futamnak tartanak, a szabályokat nem szegem meg. Szóval ezért van önrendelkezés is. Az viszont megint egy előírt szabály, hogyha más teszi ugyanezeket (össze-vissza sétál, fütyörészik, stb.), senki, és én sem korlátozhatom ebbéli tevékenységében. Tény, hogy igen nehéz számszerűsíteni, hogy mekkora az önrendelkezésem, pl., amikor a közterületen sétálok. Én azt mondom, hogyha az egyetértést félretesszük, nem számítjuk, akkor az utcai séta alatt 25%-os az önrendelkezésem, és 75%-ban egy felettes hatalomnak vagyok kénytelen (vagy egyetértve) engedelmeskedni. Elismerve, hogy ez egy elég szubjektív szám. Az előírások lényege, (feltéve, ha jók azok), hogy én és senki, másnak nem árthat.

(Ugyanakkor van egy jelentős átmenet, amit úgy hívhatunk, hogy illem, amit a törvény nem szabályoz, de a társadalom elitéhet, megszólhat. Az megint egy külön kérdés, hogy az illemszabályokat hová csatoljuk, az előírásokhoz, avagy az önrendelkezéshez, amennyiben azok megszeghetők. Én nem csatolom sehová.)

De eddig csak arról volt szó, hogy önmagunkkal mi tehetünk (ez a szűken vett önrendelkezés), és még nem beszéltünk arról, ha van kifelé irányuló hatalmunk is. Ha abból indulunk ki, hogy társadalmat nemcsak egyének, hanem közösségek is alkotják, akkor mi vonatkozik a köztereken gyalogosan tartózkodók, közlekedők közösségére, ill. társadalmi rétegére. Egy sereg szabály, pl., nem lehet másnak ártani, minden közösségre vonatkozik, tehát azokat nem kell újra és újra felsorolni. Mondjuk két szabály fogalmazható meg e közösség, ill. társadalmi réteg vonatkozásában: nem szabad mások közlekedést korlátozni. Nem szabad szemetelni, a környezetet szennyezni.

Ha magas szintű a közvetlen demokrácia, akkor ez azt jelenti, hogy a 25%-os önrendelkezésből 30%-os is lehet, mert a felettes hatalom előírásaiba maga a sétáló is beleszólhat.

Ez az utcán tartózkodó gyalogos emberekre vonatkozott, egy rétegre, akik nem végeznek a társadalom szempontjából veszélyes jelentős tevékenységet. Természetesen nagyos sok réteg és közösség van.

Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os.

Az utcán nem lehet másnak ártani. Ez rengeteg fontos szabály, lénygében az egész büntetőtörvénykezés. Ezt döntően a felettes hatalom hozza meg. Meglehetősen elnéző a számítás, ha azt mondom, hogy fontosságban (és mennyiségben) kiteszi az utcán tartózkodók szabályozásnak 50-70%-át.

Nem lehet a közlekedést akadályozni, nem lehet a közterületet szennyezni. Ez fontosságban (és talán mennyiségben) kiteszi a szabályozás 25-30%-át. Ezt is döntően a felettes hatalom határozza meg.

Tételezzük fel, hogy van egy nagyon erős közvetlen demokrácia, vagyis a nép (az utcán tartózkodók) kb. 20%-ban részt vehetnek mind a büntetőtörvények, mind a köztéri közlekedés, szemetelés szabályainak kialakításába. Bárhogy számoljuk felettes hatalom előírása ebben az esetben is, kiteszi az 50%-ot, illetve a további 25%-ot. 

A maradék 25% az önrendelkezés, vagyis ez esetben az, hogy az utcán tartózkodó eldöntheti, hogy merre megy, hogy leül a kerítés szélére és még hosszan sorolhatnám. De azért lássuk be, hogy  ezek azért kevésbé fontos szabályok, döntések, mint pl. az, hogy nem lehet ölni, rabolni, bántalmazni, tulajdont sérteni és még hosszan sorolhatnám.

Kitérés a kifelé irányuló hatalom problémájára. (H 61 problémakör)

Hát ez még nehezebb téma. Abból indulok ki, hogy vannak az utcán sétáló, és minden mást csináló emberek és van egy mindenható főúr. Ha a mindható főúr egy abszolút diktátor lenne, akkor mondjuk az embereket börtönbe zárná. Ha puhább diktátor lenne, akkor fölöslegesen korlátozná pl. az utcai sétálás szabályait. Ekkor az utcán sétálok önrendelkezése nem 25% lenne, hanem sokkal kisebb. Ha csak „nem szabad másnak ártani” szerint korlátoz, akkor azt lehet mondani, hogy ez a főúr nagyjából népérdekű, és az utcán sétálók önrendelkezése 25%. Sajnos ez sem ilyen egyszerű, mert a felettes hatalom népérdekűsége ennél sokkal bonyolultabb.  Azért kell a népérdekűséggel foglalkozni, mert a másik kiterjedés, hogy hány vezetettre hány vezető esik semmit sem ér, ha a népérdekűség nincs tisztázva. Tehát van egy mindenható főúr, aki mondjuk közepesen népérdekű. Ha az emberek önrendelkezése 25%-os, akkor ennek a főúrnak hatalma 75%-os. Természetesen a főúr akár maga a társadalom is lehet. A felettes hatalom problémájával egy másik fejezetrészben foglalkozom.

Igen, de vannak hatalomkorlátozó tényezők (ABDK ábra), amelyeket egyszerűsítsünk le, úgy hogy ez a főúr kénytelen megosztani hatalmát sok más emberrel. Az alkotmány, a törvények azt jelentik, hogy azok nagyobb részét egy előző vezetés hozta, tehát ez is egy hatalommegosztás. Aztán van a hatalomdecentralizáció, a hatalmasok létszáma. Aztán van hatalomfajták szerinti szétosztás. A közvetlen demokrácia azt jelenti, hogy egy sereg kisember nagyon kis mértékben, de összességében jelentősen szintén részt vesz hatalomban. Ezeket is vehetjük hatalomelosztásnak. A nemzetközi jog azt jelenti, hogy külföldi emberek is részt vesznek hatalomban. Tehát a főúrnak nagyon sokfele szét kell osztani hatalmát, ami csak nagyjából adja ki, hogy mennyi marad neki. De az sem mindegy hogy mennyi a vezettek száma. Hiszen ha egy ember csak 1%-kal szólhat bele egy másik ember életében, de 10 millió ember életébe szól bele 1%-kal, akkor annak a hatalma 10 milliós értékű. Ha 100 ezer ember szólhat bele 10 millió ember életében 75%-ban akkor ennek a 100 ezer embernek a hatalma 7500-as értékű. Ha a kötelező népérdekűséggel a 75%-os beleszólás lecsökken 10%-ra, akkor 100 ezer ember beleszólása 10 millió ember életébe 1000-es értékű (1000%-ú). Ez még mindig óriási hatalom. És ezen belül egészen különböző nagyságú hatalmak alakulnak ki, lesznek olyanok, akiknek 10 ezres lesz hatalmuk.

Tehát tovább kell növelni a „hatalomgyakorlók” számát, még jobban szét kell osztani hatalmat, illetve a kötelező népérdekűséget kell növelni.

Ebben a fejezetben nem az egyénekről, hanem a közösségek hatalmáról van szó, de az alapproblémák azonosak. Az egyénekből, azok átlagából áll össze a közösség. (Bár a közösségnek van egy külön aspektusa, a fák sokasága, nem azonos az erdővel, de ezt most nem keverem ide.)

Pontosabban az a kérdés, hogy egy közösség kifelé irányuló hatalma mekkora.

Ez az ABDK ábrán felsorolt hatalomkorlátozó, hatalomkiegyenlítő, ill. hatalomnormalizáló (kötelező népérdekűség) tényezőktől függ. Abból kell kiindulni, ha bizonyos közösségeknek a kelleténél nagyobb hatalmuk van, akkor más közösségeknek kelleténél, a normálisnál (optimális közeli) kevesebb önrendelkezése, ill. hatalma lesz.  Ha pedig minden közösség az optimálishoz közeli önrendelkezési és rendelkezési fokkal és demokráciaszinttel rendelkezik, akkor a kifele irányuló hatalom is az optimálishoz közeli lesz.

(H 61 kategorizálás.)

1. Tehát vannak közösségek, amelyeknek nincs kifelé irányuló hatalmuk, csak önmagukra irányuló hatalmuk, szűken értelmezett önrendelkezés. Pl., egy társasház közössége.

És ezen belül is ez az önrendelkezés különböző mértékben korlátozva lehet.

1. Szinte nincs korlátozva az önrendelkezés.

2. Közepesen van korlátozva.

3. Erősen korlátozva van, a felsőbb hatalom, rátelepszik a közösségre. A kelleténél kevesebb az önrendelkezés.

De másképpen is feloszthatók azon közösségek, amelyeknek csak önrendelkezése van.

4. Pl. aszerint, hogy mennyire fontosak, mennyire veszélyesek, ezzel arányos, hogy mennyire fontos az önrendelkezésük.

5. És vannak közösségek, amelyeknek van befelé irányuló hatalmuk, szűken vett önrendelkezésük, és van kifelé irányuló hatalmuk az is különböző mértékű, lehet.

Általában kifelé irányuló hatalom nagysága, arányos közösség fontosságával, veszélyességével és az önrendelkezés fontosságával. Pl. a parlament belső szabályzata önrendelkezése, a házszabály. Mivel a parlamentnek óriási, kifele irányuló hatalma van, a belső szabályzat is felértékelődik. Felértékelődik parlament demokratikus szintje is.

A kifelé irányuló hatalom korlátozása, kiterjed az önrendelkezés korlátozására is. 

A szélesebben vett önálló hatalom: az önrendelkezés és a kifelé irányuló hatalom összessége. Pontosabban e közösségeknél a szűken vett önrendelkezés nagyobb részéből kifele irányuló hatalom lesz. Tehát ezen közösségeknél, összemosódik a kettő.

Ezen kívül még van egy elvi (néha gyakorlati) a korlátozás nélküli kifele irányuló hatalom, a teljes diktatúra hatalma, és van a tényleges hatalom, a már korlátozott hatalom. Ellenben a korlátozott hatalom sok egyénre és közösségre kiterjed ezért az összesítve, a korlátozás ellenére is, óriási lesz.

A demokráciaszint-módosítás arányát viszont már nem az összesített hatalom adja meg. Ugyanis ezeknél a nagyhatalmú közösségek (pl. a parlament) akár a minimális alá is vihetnék a demokráciaszintet (vagyis diktatúrát csinálhatnának), ha  a demokráciaszintet az összesített hatalmuk arányában módosíthatnák. Ezért a demokráciaszintet csak behatároltan (kismértékben) módosíthatják, legfeljebb a hatalmuk egy részének arányában, módosíthatják. Azon részével, amelyik csak befelé önmagukra irányul, ez a szűken vett önrendelkezés.

A nagyhatalmú közösségeknél nem kell attól félni, hogy a magas demokráciaszint csak látszólagos lesz és nem tényleges. E közösségeknél a magas demokráciaszint is tényleges lesz, mert a tagságnak, néprétegnek bőven van miben dönteni.

A csak önálló hatalommal (önrendelkezéssel) rendelkező kisközösségeknél (pl. társasházi közösség) áll fenn annak a veszélye, hogy az önrendelkezést tovább korlátozva, olyan kicsi lesz a tagság döntési lehetősége, hogy  hiába van egy magas demokráciaszint, nem ér semmit.

A egyes nagyhatalmú közösségekben (mint pl. parlament) többféle közvetlen demokrácia és demokráciaszint is létrejöhet.

(H 61/b kategorizálás)

1.A tagság tényleges demokratikus szavazással dönt sok kérdésben.

2. A parlament (az elit jogalkotó vezetés) és a népréteg együttesen dönt sok (minden megmaradó) kérdésben.

Minél nagyobb hatalmú egy közösség, általában annál fontosabb veszélyesebb.

Annál nagyobb hatással van a néprétegre. Annál erősebben kötődik a népréteghez.

(A néprétegű kötödés talán egy külön tulajdonság is.) 

Annál inkább csökkenteni kell hatalmát, az önálló hatalmát, az önrendelkezését. Annál inkább növelni kell demokráciaszintjét.

Illetve, annál pontosabban kell meghatározni ezeket.

Természetesen kifelé irányuló hatalom általában a közösségek összességét nézve  a szűken vett önrendelkezés inverze. Hiszen az önrendelkezést nem más korlátozza, mint a kifele irányuló hatalom. Vagyis ha egyes közösségeknek túl nagy kifele irányuló hatalma van, akkor más közösségeknek túl kevés lesz az optimálisnál kevesebb lesz az önrendelkezése.

Alapvetések folytatása. (H 62 problémakör.)

Minden közösségnek társadalmi rétegnek van önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor is, ha az, szabályozatlan, zavaros, nehezen megállapítható.

Akkor is van, ha ez az önrendelkezési fok rendkívül kicsi, netán zéró. És akkor is van demokráciaszintje, ha az nagyon alacsony, csak akkor helyesebb diktatúra-szintről beszélni. Vigyázat, el kell kerülni hogy csak két kategóriába gondolkodjunk: csak diktatúra van és csak demokrácia van.

A szabályozatlanság is egyfajta szabályozás. A szabályozatlanságban jellemzőbb lesz „az erősebb, az erőszakosabb győz” szabály érvényesülése. És jellemzőbb lesz a zavarosság, a kaotikusság. A szabályozatlanság eredménye egy olyan kaotikusabb állapot kialakulása, amelyben ráadásul az erősebb az erőszakosabb győz - szabály erősebben érvényesül. Tévedés az a felületes következtetés hogy a szabályozatlanság, a többség szabadságát, önrendelkezését növeli. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a túlszabályozás jó lenne. Itt eljutottam az alulszabályozás, túlszabályozás problémájához, amiről már másik fejezetben elég bőven okoskodtam.

A spontán szabályozás (erkölcsi normák, illetve az aktuális problémák aktuális megbeszélése) valamennyit javít a kaotikus és erőszakos állapoton, de csak javít.

A spontán szabályozás arról szól, hogy nem lehet minden köznapi dolgot a végtelenségig leszabályozni. Nem lehet, és nem is lenne jó. De azért a fontosabb, a közepesen fontos dolgokat is, szabályozni kell. Már azért is, mert az erkölcsöt a jog alakítja elsősorban.

De gondoljunk bele: mi lenne, ha nem lenne a közterületeken tartozódók, közlekedők szabályozása, vagyis nem lenne KRESZ. Kétségkívül ez szélsőséges példa, de mégis a lényegi irányokra rávilágító példa. Egyrészt a teherautók, a rozzant nagyautók előnyt élveznének, hiszen az ütközések nekik kevesebb gondot okoznának. Másrészt gyakori lenne azon eset, hogy kereszteződésben találkozó autók vezetői megbeszélést tartanának, kinek legyen elsőbbsége. Ha nagyon erkölcsös, udvarias autósok találkoznának, akkor arról folyna a „vita”: nem, én nem megyek, tessék parancsolni, nekem nem sürgős.   Ez a feltételezett szelídebb megoldás sem nevezhető hatékony, gyors megoldásnak. Szabályozásra tehát szükség van még akkor is, ha az emberek abszolút erkölcsösek, toleránsak, udvariasak. Persze a túlszabályozás éppen olyan káros, mint az alulszabályozás.

Persze mindezt befolyásolja az oktatás, a meggyőzés jósága.

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van a háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy, hogy e mögött ez a cél áll: mindez a rend fegyelem, jó működés azért szükséges, hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért. Amíg ez marad a legfőbb cél, addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás, az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás, a meggyőzés kevésbé szól a jelenről inkább a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövőaspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak.  A jobb társadalomhoz mindkettő szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól. 

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői. 

Az eseti, közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat, akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb, rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért nem teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. Azért az állatoknál is van családi „szerető” közösség, van utódgondozás, stb.. A végső megoldás, az állatnál, embernél is, logikusan csak az erőszak lehet. De az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy általában nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, a törvényszerűségek, azaz, a háttérigazságok is. Ha pedig nincs, vagy hiányosabb a direkt szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz, hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben (népsanyargatás, stb..) is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és a direkt szabályozás egyik viszonya tehát, hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép az indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is. És valamivel kaotikusabb rendezetlenebb állapot alakul ki.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, tulajdonságaival,  illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal (társadalmi törvényszerűségekkel) és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő a probléma, hogy a jövőben el lehet érni: az állam a népért van a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog,  de úgy, hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása, ne vegzálja szabályozottat) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak, és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes árnyalt. 

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az a részletes, árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás is. Illetve, a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság  elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő.

Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, sok feltétel van, a szabályozottak sok csoportra vannak osztva, stb., (ez tehát egy részletes árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érinti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak, hogy az adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó mindenkire kiterjedő ellenőrzési, ill. jogorvoslati rendszer kialakítása. 

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt, sokan valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom, hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

(H 62/c kategorizálás)

1. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó. Ugyanakkor limitált, alternatívált szabályozás, a hatalmat, az önrendelkezést nem nagyon korlátozza.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.)

2. Kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, (egyszerűbb), de legalább az igazságosságra törekvő szabályozás, melynek az egyszerűsége, a vegzálás minimalizálását eredményezi. Nem korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

3. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet vegzáló szabályozás. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

4. Árnyalatlan, igazságtalan (egyszerű) szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság.

5. Részletes, szigorú konkrét (nem limitált, alternatívált) szabályozás. Korlátozza a hatalmat, önrendelkezést.

6. Ezek átmenetei.

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat.  Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális, tökéletes, ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Egy hasonlat.

A jövő szabályai, törvényei, remek, részleteiben is kidogozott „építmények” lesznek, amelyeken „nagyon sokat dolgozik” a szabályozó (a jogalkotó), a szabályozott kényelemesen élhet ebben az építményben. A vezetés, jogalkotás minőségi munkája jelenti a sokat dolgozást, amelynek gyorsaságát és minőségét meghatározza a jogalkotó tudása, elsősorban szabályozással, törvénykezéssel kapcsolatos ismeretei. Jelenleg csak összetákolt kunyhók a szabályok, a tervezők is ezen a szinten állnak. A jövő jogalkotója olyan szinten lesz, mint a felhőkarcolók tervezője, aki még arra is figyel, hogy a lakók, a használók igényeit beépítse az építménybe. Ha az ember képes nagy, bonyolult, de jó minőségű építményeket viszonylag gyorsan létrehozni, akkor a szabályozás, törvénykezés területén is képes hasonló teljesítményre.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban az ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg.  Még pontosabban, ha mindez tagságra és vezetésre együttesen vonatkozik. A szabályozás részletessége árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magára hoz részletes szabályozást, az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, ezeket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert, a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.

De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés, egyben faladat is, a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai. 

Visszatérés e fejezet témájához.

Az önrendelkezés és demokrácia (közvetlen demokrácia, a nép uralma) sok szálon függ össze. Sok tekintetben azonos, még több tekintetben csak hasonló, és sok tekintetben különbözik egymástól.  Mindkettő van, és mindkettőre szükség van. Pontosabban szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb önrendelkezés érvényesülése. És szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint érvényesülése. Szükséges a népréteg, civilszféra önrendelkezésének erősítése és demokráciaszintjének emelése. Szükséges a vezetés hatalmának korlátozása, normalizálása, amely nem mond ellent lehetőségekhez képest legnagyobb önrendelkezés elvének. Viszont ez hatalomkorlátozás, hatalomnormalizálás egybevág, egyirányú, a vezetés demokráciaszintjének emelésével, és a népréteg, civilszféra demokráciaszintjének emelésével.

Ez az egész fejezet túlságosan elméleti, mit jelent mindez a gyakorlatban? A jelenlegi jog és e fejezet összefüggései. (H 63 problémakör és kategorizálás.)

E fejezetben azt mondtam, hogy a jog (hatalom, önrendelkezés) felosztható úgy, mint,

1. önrendelkezés (a tagság és a vezetés együttes önálló hatalma) a felső vezetéshez viszonyítva.

2. és a közvetlen demokráciára: csak a tagság önálló hatalma a saját vezetéséhez ill. másodsorban a saját vezetésnek, vezetéséhez viszonyítva.

És azt is mondtam

1. a jog egyik része, a minden közösségre vonatkozó szabályozás, törvénykezés.

2. a másik része, az adott közösségre, kisközösségre, társadalmi rétegre vonatkozó speciális szabályozás, törvénykezés.

Mi az, ami minden közösségre vonatkozik. (Ami elsősorban az alapvető politikai jogokkal kapcsolható össze?)

Minden közösségből, legyen ez egy munkahely, egy lakóhely, egy párt, egy vallás, stb.. viszonylag gyorsan és könnyen ki lehet lépni, legalábbis a közösség ezt nem akadályozhatja. Minden közösségben szabadon beszélhet, kritizálhat az egyén, ha ezt normálisan nem gyalázkodóan, rágalmazva teszi. Egyik közösségben sem érheti emiatt hátrány. (Sőt a jövőben alapvető emberi jog lesz, hogy a javaslata, panasza ki legyen vizsgálva és valamilyen szinten figyelembe, legyen véve.)

Egy másik probléma, hogy melyik közösségben érheti a vallása, világnézete, a genetikai származása miatt hátrány. Általában emiatt sem érheti hátrány.

Minden közösség köteles mentőt hívni, ha valaki rosszul lesz. Ez pl. az egészséghez való jog egy töredéke.

De a legfontosabb, hogy egy közösségben sem lehet másnak ártani. Nem lehet a másikat bántalmazni, pl. megpofozni, nem lehet lopni, rabolni, nem lehet csalni. Tehát minden közösségre vonatkozó szabályozás: a büntetőtörvények sokasága, legalábbis annak zöme. És minden közösségre vonatkozó szabályozás része a polgári jog, legalábbis annak zöme.  Lényegében ez is másnak ártással foglalkozik csak a „kisebb” vétségekkel. Illetve, azon másnak ártásokkal, amely a felek közötti szerződésekkel és azok megszegésével kapcsolatosak. De ezek is másnak ártások, többnyire csalások. Tehát a BTK és a PTK zöme az általános szabályozáshoz tartozik.

Van ugyan a bűnözőkről szóló szabályozás, mint külön speciális szabályozás, de ez ebben az értelmezésben onnan kezdődik, hogy valakit elitéltek.

A jog másik része, az adott közösségre vonatkozó speciális szabályozás.

A társadalmi rétegek szabályozásnak problémája. (H 63/b problémakör.)

A megértés miatt kiválasztok egy példát, legyen ez a nyugdíjazásról, nyugdíjakról szóló törvénykezés.

Ha a jelenlegi törvénykezést kissé átfogalmaznák és átcsoportosítanák, akkor ezt az elnevezést is adhatnák: a nyugdíjasokról szóló szabályozás. A nyugdíjas emberek tehát megjelennek, mint egy embercsoport (egy réteg, egy „közösség”). Ez a szabályozás még akkor is egy adott réteg speciális szabályozása, ha minden emberre vonatkozik, aki nyugdíjas lesz. De a nyugdíj elfogadása sem kötelező, tehát itt is megvan kilépés joga. És nyugdíjasok sem bánthatják egymást, nem árthatnak egymásnak, tehát e rétegre is vonatkozik az általános szabályozás. Bár mindenki egyszer nyugdíjas korú lesz, de ez a szabályozás mégsem nevezhető általános szabályozásnak, mert csak akkor vonatkozik az emberekre, ha belépnek ebbe a rétegbe. Az általános szabályozás: mindenkire, mindenhol, minden közösségben, minden időben történő szabályozás. Tehát a nyugdíjasokról szóló szabályozás egy speciális az adott közösségre, rétegre vonatkozó szabályozás.

A nyugdíjasok vonatkozásban jelenleg nehezen beszélhetünk önrendelkezésről és közvetlen demokráciáról. Aláhúzva a „jelenlegi” szót. A jövőben ugyanis elképzelhető egy olyan nyugdíjas közösség, amelyik szinte minden nyugdíjas véleményét összesíti, és érvényesíti.  Pl. rendszeres széles körű, a teljes nyugdíjas tábort, és az időseket, lefedő közvélemény-kutatásokat készítenek. És persze ezen összesített vélemények valamilyen szinten megjelennek a jogalkotásban. Ekkor már közösségről lehet beszélni és lehet beszélni a kisközösség vonatkozású közvetlen demokráciáról.

Önrendelkezésről akkor lehetne beszélni, ha ennek a közösségnek kialakulna a minden tag által jóváhagyott vezetése, és belső szabályzata. A belső szabályzat, pontosabban, hogy a szabályozásnak legyen önállóan készült része mindenképpen szükséges, mert ez maga az önrendelkezés. A vezetést pótolhatja egy nagyon magas demokráciaszint.

Ki kellene arra térni, hogy jelenleg is vannak, un. nyugdíjas érdekképviseletek, de ezek több okból messze nem közösségalkotók. Egyrészt ezekből több van és nem egy. Egy érdekképviselet a nyugdíjasok egy szűk csoportját fedi le, és messze nem ez egész nyugdíjas réteget. A nyugdíjasok zöme kimarad minden csoportból. Másrészt nem is nevezhetők ezek az érdekképviseletek, demokratikus közösségnek. Jelenleg a nyugdíjasok egy, az ország-vezetés által irányított, uralt réteg, egy kiszolgáltatott réteg. Valójában (a jövőben valóság érvényesül) a nyugdíjasok bizonyos szintű közvetlen demokráciával rendelkező réteg (szinte közösség), amelynek ez a demokrácia adhat bizonyos fokú önrendelkezést még akkor is, ha nem lesz vezetése.

(H 63/b kategorizálás.)

Mindjárt megfogalmazok egy kategóriát.

1. A jelenlegi zavaros és hiányos szabályozású, kiszolgáltatott társadalmi rétegek közösségek. 

A jövőre vonatkozóan a következőket feltételezhetjük.

2. A társadalmi rétegek, pl. a lakóközösségek olyan közösséget, alkotnak, amelyeknek van önálló vezetésük, önálló szabályozások (valamilyen fokú önrendelkezésük van) és természetesen a közvetlen demokrácia is valamilyen szinten megvalósul bennük.

3. A társadalomi rétegek pl. nyugdíjasok, olyan közösséget alkotnak, amelyeket az állam vagy más kívülálló hatalom vezet, és csak a közvetlen demokrácia valósul meg bennük, valamilyen szinten. A társadalmi rétegek, amelyekben különböző okból nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk (nem lehet önrendelkezésük), nem alakítható ki vonatkozásukba sajátos önálló közvetlen demokrácia sem.  Ekkor ezek a társadalmi rétegek a közvetlen demokrácia vonatkozásában (és az önrendelkezés szempontjából) becsatlakoznak a népréteg hatalmas „közösségébe”, a népréteg (lakosság) általános közvetlen demokráciája által valósul meg a közvetlen demokráciájuk és az önrendelkezésük. Mit is jelent ez? Pl., hogy nyugdíjasokról szóló törvénykezéseket, legalábbis fontosakat, népszavazással (vagy népszavazással is) kell eldönteni. Csak a legfontosabb törvények eldöntésére  van ilyenkor mód, ez azt jelenti hogy a demokráciaszint viszonylag alacsony lesz. A jelenleginél persze magasabb lesz ez a demokráciaszint, de alacsonyabb lehet, mintha ez a réteg valós önrendelkező közösség lenne. A távolabbi jövőben ugyan elképzelhető a vezetés nélküli, demokratikusan létrehozott önálló szabályozás (részben önálló szabályozás) is, de ezt most nem keverem ide. Az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy népréteg lakosság hatalmas rétegének a vonatkozásban, az önrendelkezési fok azonos lesz a közvetlen demokráciaszinttel, vagyis az is viszonylag alacsony lesz. Persze ezt a demokráciaszintet még sok minden befolyásolja. Pl. a nyugdíjasok rétege nem nevezhető egy veszélyes rétegnek, ellenben igen széles réteg (a teljes népakarathoz közel álló réteg), ezért a viszonylag alacsony demokráciaszint, közepes demokráciaszintet jelent.

Mi a népréteg, ha a szabályozás és a fejlettebb jövő szempontjából nézzük.  (Ez lenne jó, tehát erre kell törekedni, efelé kell haladni.)

Olyan társadalmi rétegek összessége, amely rétegek az alapvető szabályozáson felül speciális szabályozást igényelnek, de nincs, nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk nem önálló közösségek, nincs önrendelkezésük, illetve az önrendelkezésük, a közvetlen demokráciaszinttel azonos. Ezen közösségek vezetése (felettes hatalma) elsősorban az ország-vezetés, az állam.

A néprétegnek, lakosságnak azonban van egy külön vonatkozása is. Ha a teljes lakosság felénél nagyobb a réteg (vagy talán negyedénél) akkor már nem beszélhetünk rétegről. Kétségkívül nem könnyű egy-egy társadalmi réteg és a népréteg, lakosság szétválasztása.

Többek között a KRESZ, a közterületek tartózkodók, közlekedők szabályozása rávilágít, hogy a lakosság a népréteg egy külön közösségnek fogható fel, vagyis kisközösségek, és a társadalmi rétegek termei „mellett” van egy olyan hatalmas terem (közösség) amelybe mindig, mindenki benne van. Erre a teremre, nagy közösségre olyan speciális szabályozások érvényesek, mint pl. a KRESZ. (A KRESZ a gyalogosokra is vonatkozik, ráadásul manapság már a családok többsége autóval is rendelkezik. Tehát a KRESZ, nem egy réteg szabályozása.) Persze e KRESZ-en kívül még számos szabályozást lehetne említeni. Ennek nagy közösségnek, lakosságnak, néprétegnek, akárcsak egyes társadalmi rétegeknek nem lehet külön vezetése, külön szabályzata. A vezetése, az ország-vezetés, állami vezetés. A demokráciája pedig az országos demokráciában népszavazási (közvélemény-kutatási) rendszerben valósul meg. Az önrendelkezési fokot a demokráciaszintje határozza meg.

A legtöbb ember ezek szerint egyidejűleg benne van egy, vagy több kisközösségben, amelynek van speciális szabályzata, amelynek van önrendelkezése és demokráciaszintje. Továbbá ugyanakkor benne van egy, vagy több társadalmi rétegbe, amelynek van speciális szabályzata, csonka önrendelkezése van, és van demokráciaszintje, amely elsősorban meghatározza az önrendelkezését. Továbbá, ugyanakkor benne van a népréteg, lakosság nagy közösségébe, amelynek van speciális szabályzata, nincs önrendelkezése, csak demokráciaszintje van, amely meghatározza az önrendelkezését.

 Ha jelenlegi törvényeket kissé átcsoportosítják, átfogalmazzák, akkor ilyen szabályozások, törvénykezések is létrejöhetnek. Néhány példa. A gyermekekről szóló szabályozás. A fiatalokról szabályozás. A szülőről szóló szabályozás. A sportolókról szóló szabályozás. A ház-építtetőkről szóló szabályozás. A dohányzókról szóló szabályozás. A betegekről szóló szabályozás. A támogatásra szorulókról való szabályozás. A hajléktalanokról szóló szabályozás. A saját tulajdonukba tartózkodókról való szabályozás.  A közterületen tartózkodókról és  a közlekedőkről szóló szabályozás ( a KRESZ ennek része). A nyugdíjasokról szóló szabályozás. És még hosszan sorolhatnám.

Ezek hasonló társadalmi rétegek, de jelenleg nem közösségek, akár a nyugdíjasok. A mindenkori szabályozás (törvénykezés) jelentős része a társadalmi rétegekről szól. Csak ez jelenleg, másképpen, zavarosan jelenik meg.

Ha társadalmi rétegek közösséget alkotnak, akkor már, mint kisközösségek jelennek meg, a szabályozási kategóriájuk, is ennek megfelelő.

(H 63/b kategorizálás.)

1. Ha nem alkotnak kifejezett közösséget, akkor a társadalmi rétegek, ill. a népréteg kategóriájába tartoznak, mint egyfajta „közösség”, a szabályozásuk is ennek megfelelő.

Felsorolom milyen szabályozások, lehetnek még lényegileg, például.

2. Az ország-vezetésről szóló szabályozás. Az állami vezetésről szóló szabályozás.

(pl. az alkotmány egy része.) Stb., stb.

2/b. Az állami dolgozókról szóló szabályozás. (Pl. a közigazgatási törvény.)

Stb., stb..

3. A munkaközösségekről szóló szabályozások.

A munkaadókról szóló szabályozás. A vállalkozókról szóló szabályozás. A munkavállalókról szóló szabályozás. Stb., stb.. (Pl. a munkatörvények, a munka törvénykönyv.)

4. Kisközösségi szabályozás.

Olyan társadalmi rétegek, amelyek kifejezett közösséget alkotnak. A kisközösségekről, civil szervezetekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló szabályozások. A társasházakban lakókról szóló szabályozás. Az egy településen, egy kerületben lakókról szóló szabályozás. (Pl. önkormányzati törvény) A pártközösségekben, eszmei közösségekben levőkről szóló szabályozása. (Pl. egyesülési, társasági törvény.) A vallási közösségekben levőkről szóló szabályozás. A szakszervezetekben levőkről szóló szabályozás. Stb., stb..

Azért fogalmaztam meg így a szabályozásokat, hogy látható legyen, lényegében az emberek, a közösségek szabályozásról van szó. Így nézve, világosabban átlátható a törvénykezés. És átlátható, hogy miről beszélek e fejezetben.

Most itt kitérhetnék arra, hogy miért zavaros hiányos a jelenlegi törvénykezés. Pl. az önkormányzatok zavaros állapotára.

De az biztos, hogy zavarosság egyik eredője, hogy nincs elméletileg tisztázva a problémakör.

Sok-sok kategória van, nagy közepes és kis dobozok sokasága, a közepes dobozok, több nagy dobozba is tarozhatnak, a kisdobozok több közepes dobozba is tartozhatnak.

De a lényeg talán az önrendelkezés fok és a közvetlen demokráciaszint. A következőkben nem teszem hozzá hogy „közvetlen”, az egyszerűség miatt csak demokráciaszintről beszélek.

Mennyiben jó, vagy rossz, ha egy társadalmi réteg, vagy közösség maga hozza meg, a saját magára vonatkozó szabályozást? (H 64 problémakör és kategorizálás.)

Ha már szóba kerültek a nyugdíjasok, akkor maradjunk náluk. Nyilvánvalóan e nyugdíjak nagyságát nem határozhatják meg kizárólag a nyugdíjasok, mert fennáll veszélye, hogy önmagukkal szemben elfogultak, és a kelleténél, az optimálisnál magasabb nyugdíjt állapítanának meg. De az sem lenne igazságos, ha teljesen kimaradnának ebből a döntésből, mert akkor annak veszélye állna fenn, hogy túl alacsony nyugdíjt kapnának. De például a nyugdíjak elosztásába már erősebben is beleszólhatnának. A nyugdíjkorhatár kérdése az már nem is nyugdíjasok problémája, hiszen a dolgozókat érinti, hogy mikor mennek nyugdíjba. (Feltételezzük, ha objektív a tájékoztatás az előnyök és hátrányok szépen fel vannak sorolva, akkor a nép ebben helyesen tud dönteni. Vagy legalábbis döntése helyes irányba módosítja a vezetés döntését.)

De tegyük fel a kérdést, hogy mennyiben jó, vagy rossz, ha pl. egy társasház közössége maga hozza meg, a rá vonatkozó szabályozást? Értelemszerűen rá vonatkozó szabályozás, a házon belüli szabályozás. De itt már kijelenthető (a lehető legnagyobb önrendelkezés és demokrácia jegyében): jó, ha társasház közössége döntően maga hozza meg a rá vonatkozó szabályozást.

Tehát a válasz az: hogy attól függ, milyen közösségről van szó.

De attól is függ milyen kérdésről, problémáról van szó. Hiszen a nyugdíjasokra vonatkozó három kérdésre három különböző válasz jött ki. Az viszont megállapítható (még nyugdíjasok esetében is igaz), hogy a néprétegnek, közösségnek kell lenni valamennyi beszólásának, a rá vonatkozó szabályozásba. Ez pedig valamekkora önrendelkezési fokot és közvetlen demokráciaszintet  jelent. De azt is jelenti, hogy ez csak egy általános szint, nem automatikus, a szabályozás egyes részei ettől eltérhetnek.

1. Vannak olyan társadalmi rétegek, „közösségek”, amelyek vonatkozásban nem olyan nagy baj, ha csak közvetlen demokrácia valósul meg, nincs önálló vezetés, az önrendelkezés a rétegi ill. az országos demokráciaszinten keresztül jön létre.

2. A közösségek nagyobb része azonban elég nehezen képzelhető el saját vezetés nélkül, szükségszerűen, vagy a jó működés miatt kialakul egy vezetés. Ebben az esetben már önrendelkezési fokról (tagság és vezetés együttes önálló hatalma a felsőbb hatalomhoz viszonyítva) is szó van. És ugyanakkor a közvetlen demokráciaszintről is szó van. 

Az viszont egy nagyon általános megfogalmazás, hogy a közösség jellege, fajtája is eldönti és a probléma jellege fajtája is, eldönti, hogy mekkora beleszólása legyen az adott közösségnek. A társadalomtudománynak ennél sokkal pontosabban kell válaszolni.

Az alapvető ellentmondás (lehetőleg az érintett maradjon ki a döntésből az elfogultsága miatt, ill. lehetőleg az érintett hozzon döntést) problémája.

Továbbá az a probléma hogy az említett másik elv: „lehetőleg az érintettek hozzák meg a rájuk vonatkozó döntést”, majdnem olyan erős, mint a „ne legyen önszabályozás” elv. Az érintett jobban átlátja a problémát. Az érintett egyben érdekelt ezért nagyobb átgondolással, felelősséggel fordul a döntés felé. (Kibicnek semmi sem drága.) És a két elv (magával elfogult, kontra, jobban átlátja és érdekelt a problémában) ellentmond egymásnak.

Természetesen ez a probléma (az érintettek többségbe legyenek, vagy kisebbségben) a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés alapproblémája is.

Ha a két közel egyenlő de ellentmondó elv szinte nem ér semmit, akkor olyan más szempontokat kell keresni, amelyek valamelyik elvet elvetik, a másikat erősítik. 

Azt hogy az érintettek kisebbségben, vagy többségben legyenek a  döntésben a kérdés jellege fogja eldönteni.

A domináló felettes hatalmat (a döntéshozó egységek szavazati arányát) az is meghatározza, hogy milyen kérdésről van szó.

1.Pl., hogy a kérdés önző, rövid távú érdeket indukálhat az érintettekből.

Az ilyen kérdéseknél jobb, ha az érintettek döntési kisebbségben vannak.

Minden közösségre, a vezetésre is jellemző lehet.

2. Pl., hogy szakkérdésről van e szó, mert azt a jól képzett vezetés jobban átlátja.

Az ilyen kérdés eldöntésében általában a vezetés legyen többségben, mint felettes hatalom, vagy saját hatalom vele szemben kisközösség legyen kisebbségben. Illetve általában a tagsági  döntés legyen kisebbségben. Felmerül a vezetési döntés növelése, az önrendelkezési fok és demokráciaszint csökkentése, ha ilyen kérdés merül fel.

2/b. Pl., ha gyors döntés szükséges. A nagyon gyors döntésbe nem fér bele a demokratikus vita és döntés. Ekkor is inkább a közösség vezetésnek kell dominálni, mind a felettes hatalommal szemben, mind tagsággal szemben. Tehát önrendelkezést növelő, de demokráciaszint csökkentő ez a döntéstípus.  Hozzátéve, hogy ez valójában nagyon kisszázaléka a döntéseknek. A katonai alakulatokra, akcióközösségekre, munkaközösségekre egy kicsit jellemzőbbek hogy a gyors döntések.

3. Pl., hogy ízlésbeli kérdésről van szó, mert azt mindenképpen az érintett tudja pontosan eldönteni. Minden közösségre, kisközösségre, tagságra, néprétegre is jellemző lehet. Az érintetteknek kell többségben lenni.

4. Pl. hogy általános „elméleti” hosszabb távú kérdésről van szó, mert az kevésbé indukál rövid távú érdeket, és nem szakkérdés. Nincs akadálya, hogy az ilyen kérdést a tagság, népréteg döntse el. Illetve, hogy az érintettek döntsék el.

Azért a vezetés önző érdeke nem ugyanaz, mint a tagság népréteg önző érdeke, hiszen a legfőbb cél a népréteg (minél több ember) jóléte, egészsége, elégedettsége, és nem a vezetés jóléte, egészsége, elégedettessége. De azért a népréteg, tagság esetében is fennállhat azon rövid távú érdek, amely hosszabb távon magának néprétegnek, tagságnak is árt.

Kétségtelenül nem könnyű eldönteni, hogy az új kérdés milyen.  Pl. szakkérdés, vagy ízlésbeli kérdés? Vagy hogy mennyire áll fenn önző rövid távú érdek indukciója? A jövő fejlettebb rendszerében ezt egy független, tudományos demokratikus testületnek kell eldönteni.

Konkrétan a vizitdíjról szóló népszavazás jut eszembe. Egyesek szerint borítékolható volt hogy a nép a rövid távú érdeke mentén fog szavazni, tehát ilyen kérdést nem szabad népszavazásra bocsátani. Szerintem, ha objektív tájékoztatás van, amely felsorolja a vizitdíj hosszabb távú előnyeit és a rövid távú hátrányait, akkor a nép ezek mérlegelése mellett helyesen képes dönteni. Ez esetben is mérlegelte a vizitdíj hosszabb távú előnyeit, de kevésnek találta és elvetette. Sajnos a vezetés döntései, ennél kevésbé mérlegelők, inkább a rövid távú érdek befolyásolja azokat. Ugyanis az értelmes népréteg tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen rajta csattan az ostor és hosszabb távú érdekek mentén érdemes haladni. Sajnos vezetés is tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen a néprétegen csattan az ostor, és nem rajta, így nyugodtan mehet a rövid távú érdeke után. A jelenben ez tehát egy jó kis népszavazás volt. Ettől függetlenül a fejlettebb jövőben, amikor a vezetés sem lesz ennyire önző, a népréteg még bölcsebb lesz pl. a vizitdíj (a példa kedvéért feltételezzük, hogy újra napirendre kerül) eldöntését másképp oldják meg. Egy egyszerűsített népszavazás eredményét összesítik a legjobb variációban (mert rengetek variáció lehetséges) a vezetés döntésével, és ez lesz az ügyben a végső döntés. A variáció kiválasztásban nyilván azt is mérlegelik, hogy a vizitdíj mennyire szakkérdés, illetve, hogy mennyire  indukálja a népréteg rövid távú érdekét.

De nézzünk egyszerűbb példákat pl. a társasházi közösség vonatkozásban. Az hogy kertet vagy a lépcsőházat kell először felújítni inkább ízlésbeli kérdés, ebben nyugodtan dönthet a tagság. Az is ízlésbeli kérdés hogy a lépcsőház sárga legyen vagy kék, ebben is tagságnak kell dönteni. Az pl. hogy vízvezetéket mikor kell felújítani, már inkább szakkérdés. Ebben valószínűleg a szakértők (a szakértő vezetés, amennyiben szakértő a vezetés) és a tagság együttes döntése a legjobb.

Tulajdonképpen két részre bonthatjuk ezt az egész problémakört. Az önrendelkezés és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása. (H 64 problémakör és kategorizálás.)

1. Az egyik, hogy az önrendelkezés határait és a közvetlen demokrácia határait kijelölik a különböző tényezők. A közvetlen demokrácia határait az önrendelkezés (önálló hatalom) is kijelöli, az önrendelkezés (önálló hatalom határait pedig) határait pedig a közvetlen demokrácia is kijelöli.

2. A másik problémakör pedig az, hogyha nem lennének határok, akkor mi lenne az optimális önrendelkezés és az optimális közvetlen demokrácia.

Kezdjük az első problémával.

Induljunk ki a közösségre vonatkozó önrendelkezési fok meghatározásával.

Az önrendelkezési fokot (ha kifele irányuló hatalmat nem számítjuk) meghatározza: egyrészt az egy főre eső abszolút önrendelkezés (hatalom, döntések, szabályozások, a hatáskör teljessége) nagysága (a fontosságot is figyelembe véve). Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban hozza meg a közösség vezetése (önállóan választott) és tagsága együttesen, szemben a felettes hatalommal.

A közösségre vonatkozó demokráciaszint (demokráciaszint) meghatározása. 

A demokráciaszint csak az önrendelkezési fokból, nagyságból indulhat ki, ugyanis ez arról szól, hogy a közösség vezetése (önállóan választott) vezetése és tagsága között, hogy oszlik meg a döntési arány. Annál nagyobb demokráciaszint, minél nagyobb arányban hozza meg a döntéseket, szabályokat a közösség tagsága valóságos demokratikus döntéssel, szavazással.

Másképpen a demokráciaszintet egyrészt az önrendelkezési fok határozza meg. Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban meg a közösség tagsága szemben a saját vezetésével. Hozzátéve, hogy kisközösségi, intézményi demokrácia mellett párhuzamosan van egy országos népszavazási rendszer is.

Ha egy közösség önálló hatalma, önrendelkezése, hatásköre kicsi (pár kérdésben dönthet), akkor hiába hozza meg azt a pár kérdést a tagság, a többség.  Ez a magas közvetlen demokráciaszint látszólagos lesz. A ténylegesen magas demokráciaszint a döntések száma (a döntések fontosságát figyelembe véve), plusz a tagság, népi döntések aránya. Másképpen: a tényleges, végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint: az önálló hatalom (önrendelkezés), összesítve a tagság népréteg döntésének aránya a vezetéshez képest.

(Ellenben sokféle összesítés lehet.)

Ez tehát az egyik összefüggés.

A másik összefüggésnél abból kell kiindulni, hogy az önrendelkezés nagyságával arányosan lehet módosítani a demokráciaszintet. Vagyis egy közösség önrendelkezésébe az is beletartozik, hogy módosíthatja demokráciaszintet, a tagsági népi döntések arányát. Vonatkozzon az akár vezető-kiválasztásra vagy más döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos kérdésre. És minden irányban módosíthatja, de csak az önrendelkezés nagyságának arányában. Az nem igazi önrendelkezés, ha a demokráciaszintet nem módosíthatja a közösség.

Az önrendelkezés arról szól, hogy a közösséget érintő, minden kérdésben, maga a közösség döntsön, és a fontos kérdésekbe természetesen a demokráciaszint meghatározása is benne van. Ha a demokráciaszintet a felettes hatalom határozza meg teljesen, akkor az már egy csökkentett önrendelkezés lesz. Az már nem 25%-os maximális önrendelkezés, hanem annál kisebb önrendelkezés lesz.

Ugyanakkor a különböző okoskodások, számítások szerint az jön ki, hogy a demokratikus irányhaladás korlátozása nem azonos értékű, az önrendelkezés-csökkenés szempontjából, a diktatórikus irányhaladás korlátozásával. A demokratikus irányhaladás korlátozása pl. háromszor erősebben csökkenti az önrendelkezést, mint a diktatórikus irányhaladás korlátozása.

A demokráciaszint nem mehet egy bizonyos határ alá, amelynek legfontosabb vonatkozása, hogy a közösség demokratikusan (többségi döntéssel) bármikor újra dönthet a demokráciaszintről (a döntéshozó mechanizmusról).

Az előző okoskodásból és más okoskodásokból, számításokból az alábbi (az eltolt irányhaladás szabálya) szabály szükségessége jön ki. A közösség a (lehetséges maximális, pl. 25%-os) önrendelkezés arányában változtathatja a demokráciaszintet, de a diktatórikus irányban csak 25%-ban (25%-nál, 6%-ban), a demokratikus irányban 75%-ban (25%-nál 18%-ban).

Ez „az eltolt demokráciaszint változtatásnak” szabálya.

Továbbá ugyanakkor demokráciaszint nem mehet bizonyos határ alá, tehát demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell meghatározni, hogy módosított demokráciaszint se menjen a minimum alá. Ugyanakkor a demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell megállapítani, hogy a közösség az önrendelkezés értelmében emelni is tudja a demokráciaszintet. Ugyanis, ha a demokráciaszint pl. 95%-os akkor azt már nem tudja pl., 10%-kal emelni.

A harmadik összefüggés, pedig az hogy bizonyos (50%-os) demokráciaszint alatt az önrendelkezést sem lehet értelmezni.

A további összefüggések viszont más másik problémakörhöz tartoznak. 

Újra visszatérek, arra hogy bizonyos demokráciaszint alatt nem lehet az önrendelkezést értelmezni. (Elnézést kérek az ismétlésekért.)

Induljunk abból ki, hogy a felsőbb hatalom ez esetben elsősorban a mindenkire vonatkozó nemzeti, állami törvények, illetve az ország néprétege és vezetése együttesen. (Valójában a felsőbb hatalom kérdése ennél összetettebb, mert pl., a nemzetkőzi jog is ide vehető. Pl. felsőbb hatalom is, lehet alacsonyabb és magasabb demokráciaszinten levő.)  

És induljunk abból ki, hogy 50%-os alapvető nemzeti demokráciaszint alatt nem lehet külön értelmezni a vezetés és a tagság együttes önrendelkezését (az önrendelkezést) és a demokráciaszintet ez a kettő összefolyik. Ezt az alapvető nemzeti demokráciaszint akár „nincs szolgaság” szintjének is nevezhető. Vagy, „tilos a másnak ártás” szintjének is nevezhető. Az egyénnek nem szabad ártani, az egyént nem szabad megverni, bántalmazni, károsítani, elzárni, korlátozni, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján. (Az államon kívüli büntetések problémája egy külön problémakör, ugyanis kisebb büntetések azért szükségszerűen az államon kívül is megtörténnek. A jognak kell azt is tisztázni, hogy mi az a büntetéshatár, ami az államon kívül is megtörténhet.) A mindenkire vonatkozást úgy kell értelmezni, hogy bármely ember, aki az adott körülménybe kerül. Vagyis a jog az adott körülményeket, eseteket vizsgálja és nem azt, hogy az adott ember milyen vezető beosztásban van, milyen vallású, milyen fajú, stb.. (Jelenleg ez az elv, de azért gyakorlatban ez is messze van a tökéletestől. Elméletileg többek között az a probléma, hogy körülményt el kell választani az emberi tulajdonságtól. És az is probléma, hogy az önhibájukon kívül elesetteket védelmezni, támogatni kell.) 

Visszatérve, induljunk ki abból, hogy az alapvető 50%-os (amely messze nem teljes és optimális) demokráciaszint és önrendelkezésszint elsősorban ez egyéni jogok alapján biztosítva van. (A részletes egyéni jogokat rengeteg törvény tartalmazza. Az egyéni jogokat így is értelmezhetjük: az egyének hatalmának korlátozása, ill. az egyéneknek különböző hatalmak adása.)

Az alapvető 50%-os szint alatt nem értékelhető a közösségek, kisközösségek önrendelkezése. Mégpedig azért nem, mert ha belső szolgaságban, elnyomásban él a közösség többsége, a tagság, akkor annak közösségnek önrendelkezése sem lehet. Tehát bizonyos szintig, fokig teljesen mindegy hogy a tagságot a belső vezetése nyomja el, tartja szolgaságban, vagy egy külső felettes hatalom, annak közösségnek olyan kicsike lesz az önrendelkezési foka, hogy gyakorlatilag nincs értékelhető önrendelkezése. Értékelhető önrendelkezés kezdete nagyjából: ha másnak ártás elve érvényesül, az alapvető emberi jogok érvényesülnek, ha megvan a gyors és ártalmatlan kilépés lehetősége, ha a tagság választhatja ki a vezetését (le is válthatja), és ha tagság bármikor módosíthatja a demokráciaszintet (negatív irányban csak behatároltan).

(Bár a közösségek önrendelkezését is lefordíthatjuk egyéni jogokra, hiszen a közösségeket is emberek alkotják.)

Mindez értehetőbb, ha elővesszük azt a modellt, hogy a társadalom sokféle teremből (közösségből) áll, és minden teremnek (aki oda belép, ott van) egy speciális szabályozása. Tehát ez a szabályozás, a terem a közösség szabályozása de az ott levő egyéneké is.

Tehát az alapvető kategorizálás ezek szerint nem az, hogy egyéni vagy közösségi szabályozás. Hanem ez.

1. Minden közösségre és abban levő egyénre vonatkozó szabályozás.

2. Elvileg van egy a közösségfajtákra vonatkozó standardszabályozás, amely lehet egy adott közösség szabályozása. 

3. Az adott közösségre (és abban levő egyénekre) vonatkozó szabályozás.

A szabályozás felépítése. Kiindulás a társasházi közösségek szabályozása. (H 65 problémakör és kategorizálások. )

Figyelem, továbbra is a nemzeten belüli közösségekről van szó. A nemzeti közösség, a nemzet önrendelkezése és közvetlen demokráciaszintje külön fejezetet igényel.

A szabályozás elvileg a következő részekből áll, még akkor is, ha gyakorlatilag ezek a részek elmosódnak, összecsúsznak, esetleg hiányoznak.

1. Az egész törvény hatáskörének kijelölése.

2. Kikre, milyen közösségre, közösségekre vonatkozik a szabályozás.

3. A felettes hatalom leírása, a felettes hatalom döntéshozásának leírása, ill. a felettes hatalom elvei, fontosabb szempontjai.

4. A felettes hatalom által megállapított egyértelmű szabályok.

5. A közösség által meghozható szabályok, az esetleges közös döntések (felettes hatalom és maga a közösség), vagyis a közösség hatásköre, vagyis az önrendelkezési fok meghatározása.

6. Az önrendelkezési fok módosításának szabályai.

7. A közösség által meghozható szabályok módja, szavazati aránya, stb., vagyis a demokráciaszint kijelölése.

8  A demokráciaszint-módósításának szabályai.

9. A közösség részvételének aránya, módja, az egész szabályozásban (keretszabályozásban).

10. Magának a közösségnek, a közösség tagságának és vezetésének (együttes) döntései.

  Mindezek természetesen tovább kategorizálhatók.

Ha ezeket néhány nagy részbe kell összevonni, akkor talán logikus a szabályozás három része osztása:

1. A keretszabályozás önrendelkezésről szóló része.

2. A keretszabályozás demokrácia-szintről szóló része.

4. És a közösség önálló döntései.

Mindezek tehát tovább is feloszthatók.

Jelenleg gyakorlatilag ezek a részek általában összecsúsznak, összemosódnak úgy kell kihámozni őket a szabályozásból, ettől még valahogy benne vannak. A szabályozás hiányából is ki lehet hámozni valamit. Pl., ha hiányzik a közösség részvételének aránya, módja az egész szabályozásból, az ezt a szabályt jelenti: a vonatkozó közösségnek nincs módja részt venni, eme törvény kialakításában. 

Ha elméletileg elemezzük a szabályozást, akkor ezekből a részekből kell kiindulni.

Újabb kitérés arra, hogy miért nem lehet egy nemzeten (országon) belüli közösség önrendelkezése 25%-nál nagyobb.

A százalék elsősorban nem a szabályok mennyiségére utal, hanem a fontosságra, jelentősségre utal. Illetve, fel kell tételezni egy optimális, minden lényegest számba vevő, és helyesen rangsoroló felsorolást (ez az objektív valóság), akkor a mennyiségre utalnak a százalékok. Az emberi szabályok képesek ezt az optimális felsorolást megközelíteni, más kérdés, hogy jelenleg általában még megközelítés is hiányzik. Nem árt elolvasni, az „Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os” fejezetrészt.

A rendelkezések felét (50%-át) tehát a büntetőtörvények, polgári törvények (nem szabad másnak ártani) ill. az alapvető emberi jogok teszik ki, amelyeket elsősorban nem a közösség tagsága és vezetése hoz meg, hanem a felettes hatalom (az ország vezetése, az állam, és az országos demokrácia, stb.) hoz meg.

A maradék 50%-ból, elsősorban a felettes hatalom határozza meg a teljes keretszabályozást 1-9 pontig, és csak 10-es pontban foglaltakat hozza meg a közösség. Elsősorban a felettes hatalom (ország-vezetés, országos demokrácia, stb.) hozza meg, ez azt jelenti, hogy a keretszabályozásba jó esetben összesítve 20%-ban (ez ötven százalékra lebontva 10%) szólhat bele a közösség. Ha nagyon jó, demokratikus a törvénykezés, akkor minden keretszabályozási pontba beleszólhat a közösség (főleg a demokráciaszint-módósításba), de ezek csak beleszólások.

A következő megállapításom pedig az lenne, hogy a keretszabályozás jóval (több mint kétszer) fontosabb, mint az a konkrét szabályozás, amit a közösség maga hozhat meg, hiszen pl. a hatáskört is a keretszabályozás határozza meg. A keretszabályozás értéke 35% ennek kialakításban 10%-ban vesz részt a közösség és konkrét saját szabályozás értéke 15%. Így jön ki, hogy a maximális közösségi önrendelkezés legfeljebb 25% lehet (a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása 10% + a közösség konkrét szabályozása 15%). A felettes hatalom minimális hatalma pedig 75% lehet (az alapvető szabályozás 50% + a keretszabályozás kialakítása 35% - 10% a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása).

Egyes, az országon belüli közösségek maximális önrendelkezése elméletileg, és inkább a jövőben, tehát 25% is lehet, de a jelenben, gyakorlatilag számoljunk inkább 20%-kos maximális önrendelkezéssel.

Természetesen a maximális 25%-os önrendelkezésen belül sokféle önrendelkezési fok jöhet létre.

Az egyszerűség miatt legyen kb. egyenlő a két alapvető feltétel fontossága.

Ezután néhány lehetséges számítás.

A lehetséges hatáskör egészével rendelkezik a közösség, de nem rendelkezik egyáltalán a demokráciaszint meghatározással, a felettes hatalom által megállapított demokráciaszint pedig 50% alatt van, akkor a közösségnek nincs önrendelkezése.

Az előző, azzal a módosítással, hogy felettes hatalom által megállapított demokráciaszint 50% felett van, ekkor kb. 5%-os a közösség önrendelkezése.

Az előző azzal a módosítással, hogy a közösség nem rendelkezik lehetséges hatáskör egészével, csak pl. harmadával, akkor a közösség önrendelkezés szinte nulla, mondjuk 0.1%-os.

A számítás tehát a következőkből indul ki.

A demokráciaszint 50% felett legyen. Ez alatt nincs önrendelkezés.

Maximális az önrendelkezés a demokráciaszint szempontjából, ha a közösség legalább a hatáskör szerinti önrendelkezés 75%-ban módosíthatja a demokráciaszintet a demokrácia irányában, és 25%-ban a diktatúra irányába. Minden más csökkenti az önrendelkezést.

Csökken az önrendelkezés, ha ez az arány más. Legerősebben csökkenti az önrendelkezést, ha csak demokrácia irányú változtatás van korlátozva. Ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, akkor az már 50% alatti demokráciaszint, vagyis nincs önrendelkezés. Ha nem eltolt, hanem egyenlő a két irányváltoztatás, akkor is csökken az önrendelkezés. Ennél erősebben csökken az önrendelkezés, ha mindkét irányváltoztatás lehetősége nulla. Valamennyire növeli az önrendelkezést, ha a felettes hatalom által kijelölt demokráciaszint magasabb, és csökken, ha ez szint alacsonyabb, de 50% felett van.

És természetesen változtatja az önrendelkezést a hatáskör nagysága a lehetséges teljes hatáskör viszonylatában. Ha lehetséges teljes hatáskör harmadával sem rendelkezik a közösség, akkor zéró az önrendelkezési fok, ami azért nem az abszolút semmit jelenti csak egy határt.

Egy bonyolult számítás szerint jön ki tehát, a közösség teljes önrendelkezése, amennyiben az önrendelkezésbe beszámít a demokráciaszint és annak lehetséges módosítása.

A problémakör másik fele, ez egy másik problémakör, hogy az egyes közösségeknek mekkora önrendelkezési fok és demokráciaszint adható, vagyis az egyes közösségeknek mekkora az optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje. Ehhez azonban tisztázni kell, hogy valóságos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet hogy lehet megállapítani.

Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása.

A hatáskör (az önrendelkezés) szűkítése, pl. társasház közössége nem hozhatja meg a rá vonatkozó döntések egészét, szűkíti a demokráciaszintet is, hiszen ezzel tagság döntése is le van szűkítve. A demokráciaszint (a közösségekre vonatkozó döntéseket milyen arányban hozza csak a tagság) hiába magas, ha nincs elég önrendelkezés. Kérdés hogy milyen arányban csökkenti a demokráciaszintet az önrendelkezés-csökkenés. (Ez a nagyhatalmú közösségekre nem vonatkozik, csak azon közösségekre, amelyeknek szinte nincs kifele irányuló hatalmuk, csak önrendelkezésük.) Az egyszerűség miatt én azt mondom, ha 25%-kal, vagy annál nagyobb mértékben csökken az önrendelkezés akkor már nagy annak az esélye, hogy a közösség az 50%-os demokráciaszint alatt marad.

(Ráadásul, jó esetben még az önrendelkezési fokot is módosíthatja valamennyire a közösség. Ezt azonban a „működési” hatáskörbe sorolom be, az egyszerűség kedvéért.)

A zavaros összefüggést a következők alapján lehet tisztázni.

Van az önrendelkezési fok és a demokráciaszint.

Az alapvető, az 50% feletti demokráciaszint-módósítás látszólag a demokráciaszinthez tartozik (mert valóban módosítja demokráciaszintet) azonban maga a szabályozás az önrendelkezés része. Ugyanis kérdés, hogy az 50% feletti demokráciaszint-módósítás szabályzása mekkora részben van a közösség hatáskörében, és mekkora részben van a felettes hatalom hatáskörében.   (Az 50% alatti alapvető demokráciaszint egyszerre tartozik az önrendelkezéshez és demokráciaszinthez.)

A demokráciaszint maga nem befolyásolja jelentősen az önrendelkezést, kivéve, ha demokráciaszint sok okból 50% alatt van, mert ez esetben nem beszélhetünk önrendelkezésről sem. Az 50% feletti demokráciaszintet az dönti el, hogy közösségre tartozó nagyon fontos kérdésekben (működés, stb.)  dönthet a tagság (ez pl. az 50%-os alapvető demokráciaszint), vagy a közepesen fontos kérdésekben is (ez, pl. a 70%-os demokráciaszint, vagy szinte minden kevésbé fontos kérdésben (ez pl. a 90%-os demokráciaszint). Illetve a demokráciaszintet meghatározza még a demokratikus elvek érvényesülése (van vagy 20 db.). Másodlagosan, harmadlagosan pedig még sok minden. 

Az önrendelkezés (a „működési” hatáskör szabályai és a demokráciaszint-módósítás szabályai) viszont befolyásolja a demokráciaszintet. Az előző fejezetrészben arról okoskodtam, hogy demokráciaszint-módósításnak szabályai hogyan változtatják az önrendelkezést és ezzel együtt a demokráciaszintet. Illetve a következő összefüggéseket lehet megfogalmazni.

Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális, akkor kétséges lehet az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

Továbbá ugyanez a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés) ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

Sajnos az összefüggéseknek van egy másik vonulata is.

Ezek pedig a következők.

   Ha valamely közösség diktatúrairányú változtatást akar, akkor az a közösség nem érdemel nagy önrendelkezést. Ez a közösség erkölcsileg nem alkalmas a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Egyéb tudáshiány és erkölcsi okok miatt is alkalmatlan lehet egy közösség a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Nem lehetséges (el kell kerülni), hogy egy közösség viszonylag alacsony (bizonyos határon aluli) demokráciaszintet, de viszonylag magas (bizonyos határon felüli) önrendelkezési fokot kapjon.

Az viszont lehetséges több okból, (bár nem jó), hogy egy közösség viszonylag magas demokráciaszintet, de viszonylag kis önrendelkezést kapjon. Igaz, hogy ekkor a magas demokráciaszintje csak látszólagos lesz.

   Az is lehetséges és néha szükséges (bár nem jó), hogy egy közösséget szinte teljesen a felettes hatalom irányít, a felettes hatalom gondnokságában van. 

Szerintem eme összefüggések összeilleszthetők a többi összefüggéssel.

Viszonylag leegyszerűsödik a problémakör, ha felsorolom azokat a tényezőket, amelyek biztosítják az alapvető minimális 50%-os demokráciaszintet. (H66 problémakör és kategorizálás.)

1. Kell lenni egy lapvető demokráciának, ami ezt jelenti, hogy a tagság (a nép, a többség) „bármikor” időnként újra dönthet a demokráciaszintről (meghatározhatja a döntéshozó-mechanizmust, a vezetés-kiválasztást, stb.).

2. A közösségre vonatkozó legfontosabb kérdésekben (legyen az működési, és döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos)  a tagság hozza meg a döntéseket, legalábbis a tagságnak legyen, maghatározó, valóságos beleszólása a döntésekbe. (Az első lépcső a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntések, mert ezek határozzák meg hogy a működési döntések eldöntését. De a cél, a lényeg mégis a működési döntések, eldöntése.)

2. Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális akkor kétséges az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés.

3. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

3/b. A nemzeti közösség vonatkozásában ezek általában sokkal nagyobb számok. A nemzeti közösség a számok arányok tekintetében eltér a nemzeten belüli közösségtől.

A nemzeti közösség több vonatkozásban különbözik, a nemzeti közösségben lehetnek olyan emberek, akik a büntetés alatt állnak. Ők egy különleges, a büntetés alatt állók közösségét alkotják.

4. Továbbá hasonló a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés), ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

5. Továbbá nem értékelhető az önrendelkezési fok és a demokráciaszint. Ha a közösségbe nem érvényesül a „tilos másnak ártani” szabály. Ha az egyénnek szabad ártani, az egyént szabad bántalmazni, megverni, károsítani, elzárni, korlátozni. (Ezeket normális esetben nem szabad, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján.) Ha a közösségbe nem érvényesülnek az alapvető emberi jogok. Ha nem érvényesülnek az alapvető jogelvek. (Az viszont már átgondolandó, hogy mik is ezek az alapvető emberi jogok.)

6. Ha nincs meg a közösségből való gyors, könnyű kilépés lehetősége.

Ezek biztosan benne vannak azon tényezők között, amelyek meghatározzák az alapvető demokráciaszintet. Ha ezek bizonyos szinten teljesülnek, akkor nincs szolgaság, ami még nem jelenti azt, hogy jó a helyzet. Valószínűleg vannak más tényezők is, amelyekre itt nem térek ki.

Az 50% feletti demokráciaszint tényezői.

1. Ha a tagság állandóan, folyamatosan (nemcsak bármikor-időnként) dönti el a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntéseket. (az idő kérdése egy fontos szempont). Nem mindegy, hogy a demokráciaszinttel, döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos többségi döntés akár havonta, évente, vagy négy évente vagy tíz évente lehetséges.

2. Ha (máshol, pl. demokráciáról szóló fejezetben felsorolt) demokratikus elvek, demokratikus működési szabályok a közepesnél jobb szinten vannak jelen a közösség világnézetében és így is realizálódnak. A demokratikus elvekből mennyi valósul meg, és amely megvalósul az milyen minőségben valósul meg. Pl. megvalósul e az, hogy mindenki a saját önálló véleményével, (amely vélemény a saját érdeken túl a közösség érdekét tartalmazhatja, de nem lehet közösségellenes) vegyen részt a szavazáson. Illetve, hogy ez milyen szinten valósul meg. Vagy milyen szinten valósul meg, hogy lehetőleg minden tag, valamilyen formában (a tartózkodás, távolmaradás okainak kiderítése) vegyen részt a szavazásba. Vagy, milyen szinten valósul meg az objektív tájékoztatás, a jó kérdésfeltevés, és a szavazatok összesítése. És még lehetne folytatni. Tehát e szintek összesítésről van szó. Ha ez pl. közepes szinten valósul meg, akkor az 60%-os  demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, ha  közepes-jó szinten akkor az 70%-os demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, és így tovább, egészen a kiváló demokráciaszintig.

3. Ha a közepesen fontos (nemcsak a legfontosabb) működési és döntéshozással kapcsolatos döntéseket is tagság hozza meg.

4. Ha a tagság ugyanígy dönthet a demokráciaszint módosításban is.

5. Ha a közösség hatásköre (a közösségre tartozó döntések száma) nincs fölöslegesen, még 1%-kal sem korlátozva.

6. Ha a másnak ártáson túl, az alapvető emberi jogokon túl, még sok minden, minden tényező a legfőbb cél irányába halad.

Sok hasonlatot lehet találni, pl.: az étkezés, étkeztetés minimális alapvető minimális célja, hogy az étkezéstől, vagy annak hiányától nem legyenek betegek az emberek. A maximális, optimális célja pedig az, hogy az étkezés a lehető leginkább növelje az emberek egészségét. Tehát, van az éppen hogy csak elégséges szint, (kettes osztályzat), de van ennél magasabb szint is, pl. a négyes osztályzat. A minimális 50%-os demokráciaszint egy kettesosztályzatú szint. Az optimális demokráciaszint egy ötös osztályzatú szint. Az optimális szint talán irreális de négyes osztályzatú, jó szint nem az.   

A problémakör egy újabb alapvető felosztása. (H67 problémakör és kategorizálás)

1.A jelenlegi zavaros hiányos szabályozás melletti zavaros önrendelkezési fok és zavaros demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

2. Vagy a jövőbeli tisztább világosabb szabályozás melletti tisztább világosabb önrendelkezési fok, és demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

Mindez a teljesség igénye nélkül. Talán eddig nem mondtam, de itt pótlóm, a szabályozástan egy külön tudomány sok-sok könyvet, tanulmányt igényel.

Persze hiába gondolkodunk az optimális önrendelkezésről, az optimális demokráciáról, ha az emberek alkalmatlanok minderre. Nem is értik miről van szó. Ezen egyrészt az oktatással lehet segíteni. Másrészt a legjobb iskola maga gyakorlat, tehát, ha nem is hirtelen, de fokozatosan gyakorlatilag is alkalmazni kell az ilyen szabályozásokat, törvényeket. A társasházi közösségek szabályozás, ha nem is tökéletes, de nagyjából jó, adhat egy kiindulást. Ráadásul az egyszerűsége miatt is jó modell.

A szocializmusban a házközösségek oly mértékben voltak korlátozva, hogy nem is voltak igazi önrendelkező közösségek. A bérlők (kvázi albérlők) voltak és a főbérlő az állam (a felettes hatalom) uralkodott. Jelenleg e téren (a társasházi közösségek területén) jobb a helyzet, az, más kérdés, hogy lakosság jelentős része még nem tud élni ezzel a jobb helyzettel. És ez 20 évvel a rendszerváltás után nem róható fel a szocializmusnak. A társasházi közösségek kevesek ahhoz, hogy egy nép megtanulja a demokráciát. De rátérek a szabályozásra.

Van a keretszabályozás és vannak a keretszabályozásból kiinduló további döntések, amelyek ha fontosak, akkor írott határozatok. A keretszabályozás is egy döntéssorozat, és további döntések is egy döntéssorozat. A kettőt akár össze is lehet vonni, de mégis jobb, ha külön választjuk.

A szabályok száma mennyisége csak a tartalom tükrében számít.

Pl. nem mindegy, hogy a szabály azt mondja: ezzel és azzal is foglalkozni kell. Vagy azt mondja: ezt pontosan így kell tenni, azt meg pontosan úgy kell tenni.

Nem mindegy hogy ezt mondja a szabály: évente legalább egy közgyűlésnek kell lenni (x időpontig), de több is lehet. Amely közgyűlésben ennek és ennek kötelezőnek kell lenni pontosan előírva. Azzal, és amazzal kötelező foglalkozni, de nincs pontos előírás. És vannak még ajánlott témák.

Vagy azt mondja, csak egyszer lehet csak ekkor, és ezzel, és azzal, és amazzal csak pontos előírás szerint kell foglalkozni.

Képzeljük el, ha nem lenne társasházi szabályozás. Nyilván lennének házak, ahol lakók maguktól is elkészítenének egy jó szabályozást. De ez is csak így kezdődhet: kedves lakótársak, akkor jöjjünk össze és határozzunk. A keretszabályozás többek között meghatározza, hogy rendszeresen össze kell jönni. És a következő határozat, akkor döntsük el, kik dönthetnek, és mi alapján döntünk.  A keretszabályozás ezt is megmondja. Ha nincs keretszabályozás, akkor ezt újra és újra el kell dönteni, de kapaszkodó nélkül. Ugyanakkor hiába van jó keretszabályozás, ha azt nem töltik meg tartalommal.

Visszatérek oda, hogyha nem lenne társasházi szabályozás, akkor is lennének olyan közösségek, akik jó szabályozást készítenének, de még több közösség lenne, amelyben rossz szabályozás történne. És ennél is több, ahol minden szabályozás hiányában egyféle anarchia, vagy anarchikus diktatúra alakulna ki. Erről már több helyen elmélkedtem. Hosszan lehetne arról elmélkedni, hogy mindenre kiterjedő, (bizonyos értelemben precíz) de limitált és ösztönző típusú szabályozás nagyobb szabadságot ad, mint a mindenre kiterjedő, de pontosan előíró és tiltó jellegű szabályozás. Illetve, hogy nagyobb szabadságot ad, mint a hiányos, zavaros szabályozás. A kötelezlek arra, hogy szabad legyél, hogy önállóan dönts, hogy demokratikus legyél, azért nem ugyanaz, mint hogy, kötelezlek arra, hogy rab legyél. Ráadásul, ha ez a szabadságra, demokráciára való kötelezés is limitáltan jelenik meg (elmehetsz a rabság irányába is), akkor már nagyjából rendben van a szabályozás. És teljesen rendben van, ha azt mondja felettes hatalom: ez nem jelenti, azt hogy kidoblak a pusztába, boldogulj magadtól. Úgy adok szabadságot, hogy azért segítek is, persze vigyázva az arányokra, mert megint elmehetünk a rátelepedés, az önállótlanság irányába. 

1. Megállapítom a jó szabályozás (keretszabályozás) viszonylag pontosan meghatározza az önrendelkezési fokot, a hatáskört és ezek módosíthatóságát. Mindezt, a lehetőség szerinti legnagyobb önrendelkezés szellemében.

2. Valamint viszonylag pontosan meghatározza a döntéshozó mechanizmust (a demokráciaszintet) és ennek módosíthatóságát. Mindezt a lehetőség szerinti legnagyobb demokrácia szellemében.

(H 68 problémakör és kategorizálások) A szabályozás, újabb másfajta felosztása.

1. A döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) szabályozása.

2. Ezen kívül, a működés (gazdasági, pénzügyi, tulajdoni, „munkaköri” fejlődési szabályzat) alapszabályozása, és ebből eredő további szabályok határozatok döntések. Ez adja ki hatáskör zömét. Még akkor is, ha az alapvető hatáskör meghatározza pl.: a közösség hatásköre kerítéstől (vagy a járdától) magánlakások faláig terjed, illetve bizonyos vonatkozásban azon belül is.  Ezt még kiegészítheti egy „viselkedési rend” szabályzata. És kiegészítheti szabályzat megszegőinek lehetséges szankciójának szabályzata. 

Tulajdonképpen ezzel a szabályozással kapcsolatos az önrendelkezési fok. Az a kérdés, hogy ezen szabályozásokat (amely lényegében meghatározza a ház állapotát) milyen arányban döntheti el a lakóközösség (tagság és vezetés együttesen), és milyen arányban döntheti el a felettes hatalom (az állam, az önkormányzat, stb.).

Az önrendelkezéshez még hozzátartozik a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) módosításnak lehetősége. Ugyanis, ha jó a szabályozás, akkor a döntéshozó mechanizmust a felettes hatalom dönti el, a lehetséges legnagyobb demokrácia szellemében, ad módosítási lehetőséget is.    

Ez alapján fel lehet sorolni, hogy miből áll a felettes hatalom szabályozása és miből áll közösség önálló szabályozása, szerintem.

1.A felettes hatalom az alapvető jogokon a BTK - án, stb., keresztül ad egy viselkedési szabályozást. Azt mondtam, hogy jelentőségében (fontosságában, tartalmában) kb. 50%.

Ezen felül van a lakóközösség speciális szabályozása.

2. Ebben van benne a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) felettes hatalom általi keretszabályozása, amely jelentőségében kb. 15%-os. Ennek a számnak semmi köze a tényleges demokráciaszinthez. Ez a szám csak azt jelezi, hogy önrendelkezés szempontjából mit jelent az, hogy a felettes hatalom határozza meg a demokráciaszintet.

3. És benne van egy alapvető működési és hatásköri szabályozás. Ennek a szabályozásnak viszont két kiterjedése van. Mondjuk ennek is van egy jelentősége, legyen az 10%-os.

4. A másik kiterjedését az egy főre eső abszolút hatalom és annak megoszlása adja ki.  Mondjuk az egy főre eső abszolút hatalom a társasházak vonatkozásban egy 30-es skálán 5-ös értékű. De ezzel az 5%-os hatalommal szinte teljesen a társasház rendelkezik, mert a felettes hatalom keretszabályozása nagy önrendelkezést ad. Nem írja elő, hogy közös költségnek pontosan mennyinek kell lenni, nem írja elő a felújítások menetét, és még sorolhatnám. Tehát ezek szerint a felettes hatalom összes szabályozása 75%. Ugyanis az 5%-os hatalmi szint a felettes hatalom szabályozásában nincs benne, azzal a közösség rendelkezik. A pontos megfogalmazás: a társasházi közösségek 5%-os eredendő hatalmi, hatásköri fok mellett 25%-os önrendelkezéssel rendelkezhetnek. (Ez azonban lényegében a lehetséges teljes önrendelkezést jelenti.)

Az önrendelkezés nélküli (látszólagos) demokráciaszint pl. 80%-os. Mivel ez esetben teljes az önrendelkezés, ez azonos a tényleges demokráciaszinttel. A tényleges demokráciaszint: az önrendelkezés nélküli demokráciaszint egyenesen arányos a teljes, lehetséges önrendelkezés arányával.

Úgy néz ki, hogy lehetségesen teljes az önrendelkezés, ha az eléri a 25%-ot.

A társasház közösségének marad 25% önrendelkezése. Amely szintén felosztható elméletileg, döntéshozó mechanizmus módosítására, önrendelkezés módosításra, működési szabályozásra, stb..

Ez csak egy elméleti, egyéni számolás és valószínűleg van ennél jobb számolás is. A lényeg az, hogy valahogy elméletileg és a jövőben gyakorlatilag is tisztázni kell a közösségek önrendelkezését és demokráciaszintjét.

Kilépve társasházi közösségből, a közösségek zömének a szabályozása (feltéve, ha tiszta, világos és a jóra törekszik) így épül fel.

A felettes hatalom rendelkezése.

1.  Kb. 50% alapvető jogok, stb. alapvető minimális demokráciaszint.

2. Kb. 15% döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) meghatározás, ill. annak módosíthatósága, pontosabban annak jelentősége.

3. Magának a döntéshozó mechanizmusnak (demokráciaszintnek) a meghatározása.

4. Kb. plusz 10% önrendelkezési szabályozás jelentősége.

5. A 75% feletti rendelkezés egyenlő: a teljes lehetséges hatalomból mekkora részben (arányban) rendelkezik a felettes hatalom. Ezt tehát meghatározza felettes hatalom és mindezzel alakul ki az önrendelkezési fok, amely 1-25%-ig terjedhet. A felettes hatalomnak meg kell határozni az adott közösség optimális önrendelkezési fokát, amely szűken 1-25%-ig terjedhet. Ha pl. a közösség lehetséges teljes hatáskörének a felettes hatalom elveszi felét, saját hatáskörébe utalja, akkor a 12,5%, egészében 87,5%  lesz a felettes hatalom rendelkezése. Egészében 75%-99% között lehetséges, a felettes hatalom rendelkezése, a nemzeten belüli közösségek tekintetében. (Elveszi a lehetséges teljes hatáskör felét, negyedét, kétharmadát, stb., azt jelenti, hogy fölöslegesen a kelleténél erősebben korlátoz. Illetve, túlszabályoz. Illetve olyan szabályozásokat sem hagy a közösség rendelkezésébe, amelyeket nyugodtan ott hagyhatna.)

6. A megmaradó rész, a közösség önrendelkezése.

Pl. egy autonóm nemzetiség teljes lehetséges hatalma (sok ember, nagy hatáskör, települési és egyéb hatáskörök) elérheti a 25%-ot is. Ha a felettes hatalom jó, demokratikus és más feltételek (pl. a közösség akarata, és alkalmassága is megfelelő), akkor elméletileg megkaphatja a teljes lehetséges önrendelkezést, vagyis e közösség önrendelkezése szintén 25%-os lehet, mint a társasházi közösség önrendelkezése. Csakhogy ez a 25%-os lehetséges teljes önrendelkezés jelentősebb, mert nem 5%-os eredendő hatalmi fok mellett jön létre, hanem 25%-os mellett. Ez tehát jelentősebb ugyanakkor több ok miatt gyakorlatilag nem lehetséges, hogy egy jelentős közösség 25%-os önrendelkezéssel bírjon. Maximum kb. 15-20%-os önrendelkezéssel bírhat. Több ok miatt a felettes hatalomnak összesen 80%-ban meg kell határozni a jelentős közösségek önálló hatalmát, életét, működését.

Ez, mint mondtam így áll össze. 50% alapvető emberi jogok, igazságszolgáltatás, stb.. 25% a demokráciaszint, és az önrendelkezési szabályozás jelentősége, pontosabban 25%-kal csökken az önrendelkezés azáltal, hogy ezeket a felettes hatalom határozza meg. A fennmaradó 25%-ból (25% szabályozásból) pedig legalább 5-10%-ot a felettes hatalomnak kell meghozni, legalábbis a jelentősebb közösségek esetében.

Sajnos ennél is bonyolultabb a helyzet akkor, ha nagyhatalmú közösségekről (akiknek jelentős a kifelé irányuló hatalma) van szó.

Ugyanis e közösségeknek nem 100% az eredendő hatalmuk, hanem ennek sokszorosa, mert a kifele irányuló hatalom is hozzáadódik az önrendelkezéshez.

Itt a lényeg, hogy nagyon nagy hatalomkorlátozásra van szükség és még ekkor is jelentős hatalmuk marad e közösségeknek. Hosszasan lehet sorolni, hogy pl. a parlamentnek mekkora hatalma, mi felett rendelkezik. Ez a felsorolás többféle is lehet. Pl. állami területek ágazatok szerint. Pl. hatalomfajták szerint. És ennek a döntő többsége kifele irányuló hatalom. Ugyanakkor az sem a parlament belügye, hogy magára vonatkozóan milyen szabályozást hoz. Pl., milyen házszabályozást hoz. Pl. milyen szabályozást, hoz a képviselők jogállásra vonatkozóan. Stb.. Erre mondtam, hogy a saját magára vonatkozó szabályozás összemosódik a kifele irányuló hatalommal. A parlament felettes hatalma pl. a következő: az alkotmány. Az ABDK ábrán felsorolt 20-30 jelentős hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló tényező. Külön kiemelve a közvetlen demokráciát, amely ez esetben nem más, mint a nemzeti népréteg beleszólása a jogalkotásba, és ellenőrzése a parlament felett. És a nemzetközi jog, a nemzetközi szövetség, mint felettes hatalom. Tehát ennek az összetett felettes hatalomnak egyrészt el kell érni, hogy a parlament is 75%-ig szabályozva legyen, vagyis az alapvető emberi jogok az igazságszolgáltatás, stb., a parlamentre is vonatkozzanak. Továbbá, hogy parlamentnek is döntően a felettes hatalom állapítsa meg a demokráciaszintjét és az önrendelkezési fokát. Ekkor 75%-ban a parlament felett is, a felettes hatalom rendelkezik. És ezután jön a kifelé irányuló hatalom és vele összefonódott önrendelkezés horizontális lefaragása, mondjuk 1000%-ról 100%-ra. Ekkor parlament horizontálisan akkor hatalmú, mint mondjuk egy nagyfokú autonómiával rendelkező nemzetiség. De az egy főre eső hatalma persze sokkal nagyobb. És a vertikális hatalma is megmarad, sok rajta kívül álló egyénre és közösségre terjed ki a hatalma. Ezért maximálisan még tovább korlátozni kell az önrendelkezését, önrendelkezési fokát, míg az 2-3%-os nem lesz. A vertikális kiterjedés miatt azonban így is, pl. 1000%-os lesz a hatalma. Ez hatalom pedig megengedné pl. a 80%-os demokráciaszintet is.

A keretszabályozásban való részvétel az önrendelkezés arányában, de a meghatározott, magas demokráciaszinttel.

Tehát az adott közösségnek, társadalmi rétegnek, ha kisebbségben is, de a keretszabályozás kialakításban is részt kell vennie. Ha ez nincs, akkor a keretszabályozás eltorzulhat, diktatórikus lehet. Ha szabályozás-mechanizmust nem akarják még tovább bonyolítani, akkor az önrendelkezés arányában kell részt vennie az adott közösségnek keretszabályozás kialakításban, módosításában. És a részvétel a közösség kijelölt demokráciaszintjével (nem a módosított demokráciaszintjével) történhet ez, legalábbis szerintem. Pl. társasházi közösség keretszabályozását ezek szerint 75%-ban felettes hatalom alakítja, 25%-át a társasházi közösségek, összessége. A társasházi közösségeket a demokratikus döntéssel lehet összesíteni. Vagyis a kérdésre, kérdésekre szinte mindegyik társasházi közösség, de legalábbis a többsége ad egy választ és ezeket összesítik. Azon társadalmi rétegek esetében ahol nem lehet valós vezetés (érdekképviselet) ott a réteg tagságának összesített véleményének kell megjelennie. Pl. a nyugdíjasokról szóló törvény alakítása, úgy, hogy nyugdíjasok körében csinálnak „népszavazásokat” valós közös véleményt, visszaadó közvélemény-kutatásokat.

Az összesített véleményt kell ezután felettes hatalom véleményével, válaszával összesíteni. A felettes hatalom ez esetben mivel éppen a törvények (szabályok) alakításáról van szó, nem lehetnek maguk a törvények, csak emberek lehetnek. Méghozzá döntően az ország-vezetők, állami vezetők. Csak akkor van értelme ennek a 25%, vagy annál kisebb részvételének, ha legalább, egymástól viszonylag független két részre oszlik a felettes hatalom, illetve annak véleménye, mert ekkor lehetséges, hogy a kisebbség véleménye a mérleg nyelvét alkotja. A további részletekbe nem mennék bele, bár nem egészen lényegtelen.

Ezzel együtt tulajdonképpen az önrendelkezési növekedhet (pl. 20% önrendelkezés plusz 25% a 25%-os keretszabályozásból, az 8%, összesen 28%.), de csak akkor, ha valóban érvényesül a keretszabályozásba az adott közösség társadalmi réteg véleménye.

Jelenleg is vannak, un. társadalmi egyeztetések, viták. De ezek is rendkívül hiányos, zavaros dogok. Látszólagos, manipulációs dolgok. Semmiféle rendszer semmiféle garancia nincs ezekben. Jobbára arról szólnak, hogy néhány (a teljes egy része) megkérdőjelezhető érdekképviselet, elmondhatja véleményét és aztán azokat a vezetés (nem a megosztott vezetés) nagyobb részben elutasítja, egy kicsit talán enged, azt is kényére, kedvére.  Mindezt azért teszi, hogy elmondhassa a felettes hatalom: na de kérem volt társadalmi egyeztetés, minden rendben van.

A jövő fejlettebb rendszerében a társadalmi egyeztetés, rendszerzett, szervezett és valós lesz.

Ugyanakkor megint kirajzolódik két kategória.

1. A rendszeren, társadalmon, nemzeten belüli közösségek úgy jelennek meg, mint önálló egyedi közösségek.

2. Vagy úgy jelennek meg, mint közösségfajták, hasonló tulajdonságú közösségcsoportok. A keretszabályozások a közösségfajtákra, ill. viszonylag szélesebb rétegekre vonatkozik, mivel nem lehet minden egyes közösséget, kis réteget külön szabályozni. A szélesebb réteg pl. nyugdíjasok rétege. A nyugdíjasok rétegét akár százfele is bonthatjuk, de az egy keretszabályozás magában foglalja mind száz csoportot, kisréteget. Tehát a szabályozásnak is van egy szükségszerű bonyolultsági határa.

A szabályzatok egyes részei, nem egy, de kettő vagy több közösségre is vonatkozhat.

A társadalmi közösségek, rétegek egymással kapcsolatban állnak.

Pl. magánbankokra vonatkozó szabályozás egy része az a banki ügyfelekre vonatkozó szabályozás is. Egy munkaközösségfajta és egy társadalmi réteg közös keretszabályozásról van szó ez esetben, de nagyon sok példát lehetne mondani. Visszatérve, nyilván ez esetben mind a kettő közösségnek részt kellene venni a bankokra vonatkozó keretszabályozásban, legalábbis annak egy részében. A magánbankok több okból elég nagy önrendelkezési fokot igényelnek. Mondjuk a maximális 25%-ot. A banki ügyfelek 25%-os önrendelkezését a demokráciaszintjükből adódó közös véleményük adja ki. E keretszabályozás alakításának döntéshozó egységi pl.: 25% bankok összesített véleménye, 25% banki ügyfelek, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) egy része, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) másik része.

Hogy ne legyek ennyire elméleti, pl., bankok egyik fontos szabálya felvételi, kivételi, átutalási, stb. díj.  Pl., ha ezt bankok szabadon maguk dönthetnék el, akkor egy bank akár azt is megtehetné, hogy 2 ezrelékről ezt felemeli 2 százalékra, amivel persze az ügyfeleket erősen megkárosítja. (Ráadásul az összes bank is felemelheti a díjat. Ugyanis piacgazdaságból adódó automatikus önszabályozást azért ki lehet játszani. Pontosabban ez is csak akkor tud érvényesülni, ha van egy jó felettes keretszabályozás. De erről más fejezetekben már sokat beszéltem.) Tehát a felvételi, kivételi, átutalási díjat a keretszabályozásnak kell limitáltan meghatározni. Pl a keretszabályozás kimondja, hogy ezen díjak nagysága maximum 3 ezrelék lehet. Ezen belül viszont bank határozhatja meg. Ez a bank, bankok önrendelkezése. A keretszabályozásban levő 3 ezreléket viszont  az említet négy döntéshozó egység határozhatja meg. Egyébként a bankok, pénzintézetek, olyan közösségek, amelyeknek van kifele irányuló hatalmuk.

Kilépve a konkrét példából, a fejlettebb szabályozás figyelembe veszi, hogy az adott keretszabályozás több közösséget, társadalmi réteget érinthet, és figyelembe veszi, hogy ezeknek is részt kell venni, ténylegesen is, a keretszabályozás alakításban.

Az alapvető demokráciaszint (emberi jogok, büntetőjog, stb.) alakítása.

Itt jönne elő, az országos közvetlen demokrácia az országos népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer. Illetve a vezetés demokratizálása. Minderről a döntéshozó mechanizmus tanulmányrészben elég sokat beszélek.

Ez az egész számolás unalmas és lényegtelen.

A lényeg: a szabályozás alapelveinek érvényesülése, a számolás csak arra jó, hogy bebizonyítsa, az alapelveknek nincsenek számszaki akadályai.

Az egyik alapelv ez: az elit vezetés hatalmát minden módón minden tényezővel korlátozni, normalizálni szükséges, nem kell aggódni, hogy nem marad nekik elég.

Egy kis kategorizálás.

1. Vannak az átlagos, de még jelentősnek nevezhető közösségek, amelyeknek nincs kifele irányuló hatalmuk, de van szűken vett önrendelkezésük, és demokráciaszintjük.

2. Ezen belül is lehetnek olyan társadalmi rétegek, amelyek nem kifejezett közösségek (nincs önálló vezetésük), csak demokráciaszintjük van. És kifele irányuló hatalmuk sincs. Pl. a jövőbeli nyugdíjasok. (Az más kérdés, hogy jelenleg  nyugdíjasoknak és sok más jelentős közösségnek, rétegnek az önrendelkezési foka és demokráciaszintje is lehetségesnél sokkal kisebb, szinte nincs is.)

3. Van a nagyközösség, a népréteg, a lakosság (egyben nemzeti közösség), amely vezetése az ország-vezetés, állami vezetés és önrendelkezését a demokráciaszintje határozza meg. És nincs kifele irányuló hatalma.

4. Vannak azon közösségek melyeknek, van kifele irányuló hatalmuk. És ezek is sokfelé oszthatók a kifele irányuló hatalom függvényében. Természetesen ezek fokozottan jelentősek.

5. És végül vannak olyan jelentős közösségek, pl. katonai alakulatok, amelyeknek az 50%-os alapvető demokráciaszintjük (alapvető emberi jogok) sem éri el az 50%-ot. De ez nagyjából rendben van, de csak egyes közösségek esetében és csak akkor, ha ezen közösségek demokráciaszintje is legalább 40%-os. 40%-os, és az önakaratú viszonylag könnyű kilépés lehetősége fennáll. (Az államtitkokat azonban meg kell őrizni.)

Az önrendelkezési fok meghatározása nagyon vázlatosan, a kiindulás, a példa megint a társasházi közösség.

1. A demokráciaszintet a közösség módosíthatja. De ennek mértékét kijelöli az önrendelkezési fok pl. hogy az, 0%-os,  2%-os, 5%-os, 10%-os, vagy 15%-os vagy 20%-os, vagy 25%-os. (Pl. a társasházi közösség 25%-os önrendelkezéssel bír, akkor ez azt jelenti, hogy 12,5%-ban magasabb  és 12,5%-ban alacsonyabb demokráciaszintet  alakíthat ki a javasoltnál.

Ezen kívül jó, ha a hatáskört részletesen kijelöli a felettes hatalom keretszabályozása, ez önmagában nem korlátozás sőt. Ugyanis, ha keretszabályozás kihagy  egy, vagy több hatásköri területet, akkor az nem tartozik, legalábbis vitathatóan tartozik az önrendelkezés alá. A nagyhatalmú közösségeknél viszont az a probléma, hogy az ilyen kihagyott területek feletti rendelkezést e közösségek magukhoz ragadják.

A szabályozások egy újabb kategorizálása.

Direkt, értelmezhető.

Indirekt, de értelmezhető.

És hiányos, zavaros, nem értelmezhető.

Visszatérve. 

2. A korlátozás ill., a megengedés (önrendelkezés) attól függ, hogy a felsorolt hatásköri pontokat (lehetőleg mindegyiket), azokkal kapcsolatos döntéseket milyen arányban teszik a közösség önrendelkezésébe (a vezetés és tagság együttes önrendelkezésébe).

3. Gyakorlatilag, többnyire ez a limitált, alternatívált szabályozással valósul meg. Pl. azt mondja, hogy a felettes hatalom keretszabályozása, hogy minimum ennyi közgyűlésnek kell lenni, minimum ilyen időponton belül és minimum ezeket a döntéseket kell a közgyűlésnek meghoznia.  Vagy, minimum ezeket a tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. A minimális és maximális határokat tehát a felettes hatalom jelöli ki, azon belül pedig a közösség rendelkezhet. Másképpen: részben a felettes hatalom rendelkezik, részben az adott közösség. Ez azonban önmagában nem jelenti a közösség fölösleges korlátozását.

4. A lehetséges teljes önrendelkezésről akkor beszélhetünk, ha nincs fölösleges korlátozás. Fölösleges korlátozás: olyan döntések, részdöntések, döntéscsoportok, sincsenek a közösség önrendelkezésben, amellyel nem árthatnak másoknak, vagy önmaguknak jelentősen.

5. A nagyhatalmú (kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségeknél az erős korlátozás, nem fölösleges korlátozás, amennyiben létrejöhet a másoknak és magának való jelentős ártás.

6. A számított önrendelkezési fokot az jelöli ki, hogy a lehetséges döntésekben van limitáltság, és alternatívváltság, ill., hogy azok mértéke mekkora. Gyakorlatilag, az összes lehetséges szabályból (a szabályok fontosságát is fegyelembe véve), direkt, vagy indirekt, mennyi (hány százalék) a limitált. A nem limitált szabályozás azt jelenti, hogy az összes alternatíva pontosan meg van határozva. De az előzőek értelmében a pontos szám akkor jön ki, ha mindezt a lehetséges legnagyobb önrendelkezéshez mérjük.

Kétségtelenül, így nagyon bonyolult, amorf lesz az önrendelkezés pontos kiszámítása. Nagyjából és egyszerűbben, pl., úgy állapíthatjuk meg az önrendelkezési fokot, ha ettől a viszonylagosságtól eltekintünk. Vagy úgy, hogy felmérjük a lehetségesből ez, és ez is, (a teljes bizonyos százaléka) fölöslegesen van korlátozva. Ez is meg ez is, (a teljes bizonyos százaléka) különösebb probléma nélkül a közösség rendelkezésbe lehetne, de nincs abban.

De vigyázat, mert nemcsak túlszabályozás létezik, hanem alulszabályozás is. Tehát így is mérlegelni kell, főleg nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalom) közösségeknél. Abból, hogy ez is meg ez is a (a teljes bizonyos százaléka) a közösség rendelkezésébe marad, ilyen és ilyen problémák adódhatnak, nagy valószínűséggel.

Jelenleg, jellemző hogy kisebb önálló hatalmú (csak önrendelkezéssel rendelkező) közösségek általában túl vannak szabályozva, a lehetségesnél kisebb az önrendelkezésük. E közösségek esetében a túlszabályozás és az alulszabályozás is fennáll, némely szempont, terület túlszabályozott, más alulszabályozott de összesítve túlszabályozás jellemző.

Ugyanakkor a nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségek általában alul vannak szabályozva, a lehetségesnél nagyobb a hatalmuk.

Jó, de ez az egész csak mese, mert jelenleg nem jó a szabályozás - jöhet a megszokott felvetés. Mire én azt mondom: akkor el kell menni jó felé, de ahhoz előbb tisztázni kell mi a jó.

A nemzeti közösség önrendelkezési foka és demokráciaszintje egyszerűen.

A nemzeti közösség sok közösségből, társadalmi rétegből áll. A legfontosabb közössége azonban a népréteg, lakosság, nagy közössége. A külföldi felettes hatalom szemszögéből a nemzeti közösség: az ország-vezetés, állami vezetés, és a lakosság, népréteg együttese.

Amennyiben minden közösségnek társadalmi rétegnek megfelelő közel optimális az önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor a nemzeti közösség önrendelkezési foka és a demokráciaszintje is rendben van. De csak az alábbi megjegyzésekkel.

Az országos demokráciaszint önálló vonatkozásának is viszonylag magasnak kell lenni. Az önálló vonatkozás, pl. az ország-vezetés nép általi kiválasztása. Az ország alapvető törvényeibe (pl. az alkotmány) az ország lakosságának (állampolgárainak) beleszólása, (érdemi részvétel) népszavazással, közvélemény-kutatással. Olyan általános törvényekbe való érdemi részvétel (mint pl. a KRESZ), amely törvények nem nevezhetők alapvetőnek, de nem egyes közösségek, közösségszerű rétegek ügye, hanem az egész lakosság ügye.

Egyébként az országos demokráciaszintre is érvényes, hogy demokratikus alapelvek érvényesülése, határozza meg jelentősen a demokráciaszintet.

A demokratikus nemzetközi jog, világszövetség felettes hatalma kb. 25%-ig terjedhet.(Ha pedig nem demokratikus, akkor még eddig sem terjedhet.) Érvényesülni kell a lehetőséghez képest legnagyobb önrendelkezési fok elvének, és lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint elvének. A jövő fejlettebb rendszerében az általános „minimális” nemzeti demokráciaszint nem éppen elégséges (50%-os) lesz, hanem magasabb, (jó) szintű (pl. 70%-os) lesz.

De itt azért (újra) megjegyzem a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta önrendelkezési fok is alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

(H69 problémakör, és kategorizálások.) Az adott közösség jellege vagy az adott kérdés (döntés) jellege határozza meg az önrendelkezési fokot és a közvetlen demokráciaszintet? Mindkettő.

A közösségre milyen kérdések, (döntések) jellemzők, ez már közösség jellege. Úgy is gondolkodhatunk, hogy a közösség jellege meghatároz egy átlagos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet, de ezen felül minden jellemző kérdéscsoportot (döntéscsoportot) meg kell vizsgálni. És a kérdéscsoporton (döntéscsoporton belül) az adott kérdést, döntést sem árt megvizsgálni.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy pl. egy közösség önrendelkezési foka általában összesítve pl. 15%-os, demokráciaszintje összesítve átlagosan, összesítve, pl. 70%-os, de bizonyos késéscsoportok (ügycsoportok, döntéscsoportok) ez alól kivételek.  E kivételek esetében nagyobb vagy kisebb lehet az önrendelkezési fok, ill. a demokráciaszint.

A közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Tulajdonképpen az előzőkben már nagyjából felsoroltam a szempontokat csak valahogy összegezni kellene.

Hogy ne tévedjek el, meghatározom a felettes hatalmat, amihez az önrendelkezést mérni kell. Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat. Ez azon felettes hatalom, amely minden közösség felettes hatalma, beleértve a parlamentet (a jogalkotó ország-vezetés) és a hivatalos társadalomtudományt is. Ez a felettes hatalom azonban csak akkor megfelelő felettes hatalom, ha az alkotmány, a törvénykezés, a rendszer mechanizmusai, stb. nagyjából rendben vannak, jó szinten vannak, csak kisebb módosítások szükségesek. Jelenleg azonban ez nem mondható el, de erre még visszatérek.

A demokráciaszintet pedig a saját vezetéshez kell mérni, feltétezzük, hogy általában minden közösségnek van belső vezetése, még parlamentnek is. A jövőben az elit vezetés demokráciaszintje igen magas lesz, ami azt jelenti, hogy az elit vezetésen belül szinte nem lesz külön kiemelkedő vezetés. Ez nem a demokráciaszint megszűnését, hanem a demokráciaszint emelkedését jelenti. Ez a belső demokráciaszint.

A demokráciaszint másik vonatkozása az országos demokráciaszint, nép (a lakosság) elitvezetés választása és a népszavazások. Ez a külső demokráciaszint.

Ha azt mondom, hogy kisebb, vagy nagyobb demokráciaszintet enged meg, akkor elsősorban a belső demokráciaszintre gondolok. Ellenben, ha a belső demokráciaszint valamely okból nem alakulhat kellőképpen, akkor azt a külső demokráciaszintnek kell pótolnia. Másodsorban tehát egy összesített, belső és külső együttesen demokráciaszintre gondolok.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

Most arról lesz szó, a teljesség igénye nélkül, hogy milyen szempontok szerint kellene a szabályozást kialakítani.

Néhány általános szempont, amelyet figyelembe kell venni a szabályozás erősségének (részletes, szigorú stb.) kialakításakor. Szabályozás erőssége nagyjából kiadja a hatalomelosztást.

A legfőbb elvi szempontok.

A vezető funkcióból eredő alapvető hatalma, amely abból ered, hogy sok embert irányít, felügyel, sok emberre vonatkozó törvényeket hoz, alakít, sok ember életét, tudatát alakítja, befolyásolja. A hangsúly tehát a „sok emberen” van. Másodsorban az említett hatalomgyakorlások igen jelentős hatalmak.

Szükség van vezetésre olyan bölcs kiváló emberekre, akiknek nagyobb beleszólása az irányításba, a törvényhozásba, stb..

Szükséges (több okból) hatalmi fékrendszer is, a hatalomnormalizálás, hatalomcsökkentés, hatalomkiegyenlítés is. Szükséges többek között, azért, mert a vezető vissza tud élni a hatalmával.

Szükséges (több okból) az önrendelkezés és a közvetlen demokrácia is.

A legfőbb szempontok után a további szempontok, amit figyelembe kellene venni a szabályozás erősségének kialakításakor.

A konkrétabb szempontok felsorolás előtt tegyük fel pl. a következő kérdéseket.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

A felsorolt közösségek között vannak vezetéshez tartozó közösségek, a népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, munkaközösségek lakóközösségek (kisközösségek), stb..

A kérdések, döntések jellegéhez kapcsolódó konkrét szempontok.

Általában igen kis különbségekről van szó. A helyes megfogalmazás pl., ez lenne: az ilyen döntések egy kevéssel (negyed fokkal) alacsonyabb demokráciaszintet és önrendelkezési fokot engednek meg. Az önrendelkezés helyett mondható pl.: szabadság, önálló hatalom, stb.. A „jellemző” is így értelmezhető: elsősorban, kissé erősebben jellemző, vagy kissé gyengébben jellemző.

1. A döntésnek, döntéseknek milyen gyorsaknak kell lenni. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. katonaság harci helyzetben, munkaközösségek, stb..

(A gyors döntések szükségessége demokráciaszint-csökkentők, mivel a demokratikus döntések általában valamivel tovább tartanak. Ellenben a lassúbb döntések lehetségessége, demokráciaszint növelő.) Általában a szükséges gyors döntések, szakmaiak, a lassúságot megengedő döntések nem szakmaiak.

2. A döntések mennyiben szakmaiak. Mely közösségre jellemzők, az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, munkaközösségek, katonaság harci helyzetben, stb..

(A vezetés feltehetően nagyobb szakismerttel rendelkezik. Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint csökkentők és önrendelkezés csökkentők.)

3.  A döntések mennyiben általánosak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Minden közösségre jellemző lehet.

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

4. A döntések mennyiben ízlésbeliek, kulturálisak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? A néprétegre, a lakóközösségekre, kulturális közösségekre, stb..

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők, és önrendelkezésszint növelők.

Az előzőek összefüggnek azzal is, hogy inkább az érintettek, vagy inkább a kívülállók hozzák a döntéseket. Az alábbi is elsősorban e szempontot határozza meg.

5. A döntések mennyiben indukálhatnak rövid távú önérdekűséget. Minden közösségre jellemző lehet. (Pl. a közvetlen jövedelemváltozás, bevételváltozás erősebben, indukál önérdekű elfogódottságot. Ekkor az érintetek döntési aránya, csökkenhet, de semmiképpen sem lehet többségi.)

Az általános és ízlésbeli kérdések általában kevésbé indukálnak önérdekű elfogódottságot.  (Ekkor az érintettek döntési arány nőhet.)

Egyes szabályokat részletesebben és pontosabban szükséges a szabályozásnak meghatározni, mint más szabályokat. Az ilyen szabályok kevésbé lehetnek limitáltak, tehát csökkentik az önrendelkezést. Egyes szabályokat pl. bonyolultsága összetettsége a nép, tagság nehezebben tud értékelni, nehézkes a demokratikus döntés.

6. Fontos és összetett működési döntések. Pl. az optimális értékekre vonatkozók.

Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, stb..

7. Fontos, összetett igazságszolgáltatási döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. igazságszolgáltatás, stb..

(Ezen döntések (6. 7.) szükségessége demokráciaszint csökkentők. A szabályalkotó önrendelkezést növeli a szabályozott önrendelkezését, csökkenti.

8. Az előzőtől eltérő egyszerűbb (és ízlésbeli) döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, stb..

9. Kimondottan helyi lokális, illetve alulról látható problémák, illetve ahhoz kapcsolódó döntések. Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, kisközösségekre, stb..

(Ezen döntések (8. 9.) szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

A közösségek jellegéhez kapcsolódó szempontok.

10. A közösség kifele irányuló hatalma ill. annak nagysága. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, stb..

Minél nagyobb annál inkább szükséges a hatalomkorlátozás (önrendelkezés csökkentő) és demokráciaszint növelés.

10/b. A fordítottja is igaz, Amely közösségeknek nincs kifele irányuló hatalmuk azoknak nagyobb önrendelkezésük lehet, és ebből következően, ő maguk módosíthatják a demokráciaszintjüket. Mely közösségekre jellemző? A népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, a kisebb és a nagyobb jelentősebb közösségek is.

11. A közösségnek, pontosabban a társadalmi rétegnek nem lehet önrendelkezése, több okból. Pl., mert nem lehet vezetése, nem alakulhat ki kifejezett „szorosabb” közösség. Vagy pl. nem alkalmas az önrendelkezésre.

Pl. nyugdíjasok rétege, stb..

Nincs önrendelkezés. Közepes demokráciaszint lehetséges, ha a réteg akaratát mérik, és figyelembe veszik.

12. A közösség milyen erősen hat kívülről a néprétegre. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság, jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, munkaközösségek, stb..

(Demokráciaszint növelő. Önrendelkezés csökkentő.)

13.  A közösség társadalmi (néprétegre irányuló) hatása, veszélyessége, a vele szembeni szükséges kritika kontroll nagysága.

Ez akár közösség nagyságából is adódhat.

Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság. Jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, autonómiák, munkaközösségek, stb..

(Önrendelkezés csökkentő. Ahol lehet ott a demokráciaszintet lehető legmagasabb szintre emelni szükséges. A nagy és bonyolult közösségeknél csak közepes demokráciaszintet lehet elérni. )

14. A kritika, a kontroll gyakorlásához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. tudományos, oktatási, köztájékoztatási közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő.)

15. A közösség finanszírozása. Önmaga, vagy önmaga az üzleten keresztül finanszírozza  (Önrendelkezés növelő.) Mások pl. a nagytőke, finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)  A társadalom, a nemzet adó formájában finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)

16  A kreatív munkához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő)

17. A piacgazdasághoz, a magánvállalkozáshoz nagyobb önrendelkezés (szabadság) szükséges. Magángazdasági munkaközösségekre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

18. A magánszféra (intimszféra) szükséges szabadsága (önrendelkezése).

A kifejezett néprétegre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

Mindennek a fordítottja (inverze) is igaz. Kevésbé veszélyes (nőhet az önrendelkezés). Kevésbé kontroll, kritikai jellegű tevékenység (Csökkenhet az önrendelkezés.).  Kevésbé kreatív a munka (csökkenhet az önrendelkezés). Stb..

19.  A közösség alkalmassága a demokráciaszintet és önrendelkezést illetően.

(Lényegileg a 12. pontban elmondottak.)

20. A közösség akarata a demokráciaszintet és az önrendelkezést illetően.

Természetesen a közösség az önrendelkezési fokát is mosósíthatja bizonyos határokon belül. E problémakörre még visszatérek.

Válaszok a feltett kérdésekre.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé kisebb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

És persze még sok kérdés tehető fel.

Ha a felsorolt  20 szempontot, hozzáillesztem a kérdésekhez, akkor nagyjából kijönnek a válaszok.

Pl. magán-buszvállalatnak, azért lehet kisebb demokráciaszintje és nagyobb önrendelkezése, mert a piacgazdaság a vállalkozói szabadság nagyobb önrendelkezést enged meg (igényel). Arról már máshol sokat beszéltem, hogy magángazdaságnak piacgazdaságnak mi az előnye, miért kell hozzá bizonyos fokú szabadság. Bár a két tevékenység (mindkettő buszvállalat) szinte azonos, a szükséges döntések azonosak, a döntések jellege azonos, de a közösség jellege eltérő. Az állami buszvállalat, mivel az államban van erősebben kötődik az államhoz, az állam pedig nagyobb hatással van a néprétegre, lakosságra. Az állam kvázi veszélyesebb, mert ha rosszul működik, ha diktatórikus, akkor hatalmas károkat okoz a néprétegnek. Ezért az államban levő közösségek vonatkozásában nagyobb közvetlen demokráciaszint szükséges, mert ez biztosítja népréteg beleszólását, kontrollját, ellenőrzését, a népréteg érdekének érvényesülését. Ez esetben elsősorban az intézményi közvetlen demokráciáról van szó, a dolgozók, és az ügyfelek érdemi beleszólásáról van szó. Másodsorban arról van szó, hogy az állammal kapcsolatos általános döntéseket nagyobb arányban kell népszavazással eldönteni. A nagyobb külső demokráciaszint (ügyfelek és népszavazások) eleve korlátozzák az önrendelkezést, a vezetés és dolgozók együttes önrendelkezését. Továbbá az állam kevésbé lehet független a felettes hatalomtól, mert ő a felettes hatalom része. Ugyanakkor még az állami buszvállalat vezetésnek is kell lenni valamekkora szabadságának, mert gyakoriak a szakmai kérdések, gyorsan eldöntendő kérdések, stb..

A magán buszvállalatnak nagyobb az önrendelkezése, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vezetés erősebben módosíthatja demokráciaszintet, akár alacsonyabb demokráciaszintet is meghatározhat, de csak addig a bizonyos (nincs szolgaság, alapvető jogok, büntetőjog, stb.) határig.  Egyébként pedig mindkettő munkaközösség, amely közösségeknek van bizonyos fokú katonai jellege, (nagyobb a fegyelem, gyors döntések, stb.) de csak bizonyos fokú. Ez a bizonyos fok viszonylag kisebb demokráciaszintet enged meg pl. egy lakóközösséghez képest, mert annak még kisebb a katonai jellege. De természetesen nagyobb demokráciaszintet és önrendelkezést enged meg, mint pl. a katonaság, rendőrség, tűzoltóság, stb. szükséges demokráciaszintje, önrendelkezése. De pl. katonaság esetében, belép egy másik tényező is: békében, vagy harci helyzetben van. Tehát sok, szempontot kell itt figyelembe venni és összesíteni. Illetve sok szempont közül ki kell választani az erősebben meghatározókat.

Nem zongorázom végig az összes kérdést és az összes választ. A lényeg az, hogy egy adott közösségnél is sok akár 20 szempontot is mérlegelni kell.

(H 70 problémakör) Néhány egyéb megállapítás.

Az önrendelkezési fok csökkentését a demokráciaszint emelését csak néhány esetben tudja (és szükséges) a felettes hatalom megtenni. A nagyhatalmú közösségekről van szó, amelyeknek a kifele irányuló hatalmuk is nagy, és néhány egyéb veszélyes közösségről, szervezetről van szó. Mint mondtam ezeknél a hatáskörszűkítés a részletesebb szabályozás, az önrendelkezés csökkentés ellenére is jelentős hatalom marad és így a valós demokráciaszint – emelésnek is marad helye.

Fölösleges azon töprengeni, hogy mit kell tenni a felettes hatalomnak, ahhoz hogy egy közösség nagy önrendelkezési fokkal és alacsony demokráciaszinttel  rendelkezzen, mert ezt a felettes hatalom nem akarhatja ezt maguk a közösségek  akarják. A felettes hatalomnak inkább eme akarat, legalábbis a demokráciaszint csökkentését kellene korlátoznia. Általában nem egy közösség egésze, hanem egy közösség eltorzult vezetése veszélyes a társadalomra és magára közösségre. Ritkábban kialakulhat a veszélyes emberek közössége is.

Általában felettes vezetésnek az önrendelkezési fokot és a demokrácia-szintet együtt kell mozgatnia. Elsősorban mindkettőt emelnie kell, ritkábban mindkettőt csökkenteni kell, és a kettőnek van egy eredendő együttmozgása is.

Kétségkívül az önrendelkezés azt jelenti, hogy akár demokráciaszintet is csökkentheti az önrendelkező. Viszont aki alacsony demokráciaszintre törekszik az kétségesen alkalmas a nagy önrendelkezési fokra. Ha valaki alkalmatlan a nagyobb önrendelkezési fokra az alkalmatlan a magasabb demokráciaszintre is.

A vezetésnek e szempontokat is  érvényesíteni kell, amikor kijelöli a közösség önrendelkezési fokát és demokráciaszintjét. Alkalmatlan egy közösség a nagyobb önrendelkezési fokra és egyben magasabb demokráciaszintre pl. a tudatlansága, erkölcstelensége miatt, függetlenül attól, hogy egy közösség látszólag mit akar.  Vagy az erkölcstelensége éppen azon akaratában fejeződik ki, hogy ő alacsony demokráciaszintet akar. Ha egy közösség alkalmatlan a nagyobb önrendelkezésre és magasabb demokráciaszintre, akkor a felettes hatalom az önrendelkezés, önálló hatáskör csökkentésével a demokráciaszintet is csökkenti.

Más kérdés hogy a szabályozáson kívül vannak más eszközök is pl. az oktatás, a meggyőzés, egyéb motiválás arra, hogy a közösségek a viszonylag magasabb demokráciaszintet válasszák.

Újabb kitérés a felettes hatalom problémájára.

Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat.

De csak akkor, ha mindezen felsoroltak, kialakultak, jó színvonalúak, tehát azt mondható rájuk, hogy vannak, léteznek. Mert ha hiányosan vannak, részben vannak, mint jelenleg, akkor kvázi nincsenek teljesen, vagyis nem felettes hatalmak. De ha jó színvonalúak, akkor is tovább kell őket javítani, módosítani.  A törvények kisebb módosításainak szabályait részben előírhatják törvények, de csak részben, akkor már az embereknek is dönteni kell, pl. ország-vezető, jogalkotó vezetésnek és meghatározó társadalomtudományos közösségeknek, (A kezdeti felsorolásból hiányzik pl. jogalkotó ország-vezetés és a hivatalos társadalomtudomány.) Jelenleg gyenge-közepes színvonalúak a felsoroltak, tehát ez a fajta felettes hatalom csak részben létezik. Továbbá, jelenleg nagyobb változtatásokat kellene csinálni, ami szintén azt jelenti, hogy jelenleg a felettes hatalom elsősorban az országvezető-jogalkotó vezetés, másodsorban  a középvezetés, állami vezetés lenne. Itt most belefutottam abba a problémába, hogy a nagy változásokat, rendszerváltást milyen ütemben kellene megcsinálni. Minél gyorsabb nagyobb lenne változtatás üteme, annál inkább emberekből és nem törvényekből állna a felettes hatalom. 

Ha stagnál a fejlődés, akkor a felettes hatalom elsősorban a törvénykezés. Jelenleg stagnál a fejlődés, de ezek a törvények zavarosak hiányosak, vagyis nem jó, nem teljes felettes hatalmak. Vagyis jelenleg elég értelmezhetetlen a felettes hatalom fogalma. Jelenleg még stagnálás mellett is inkább az emberek hatalmáról van szó. De van egy másik baj is jelenlegi felettes hatalommal, mégpedig az, hogy abban alig jelenik meg a társadalomtudományos közösség.

A jövőben lesz világosan értelmezhető a felettes hatalom fogalma.

Újabb kitérés önrendelkezés módosítás, ill. a demokráciaszint módosításának problémájára.

Akkor lesz teljes az önrendelkezés és a demokrácia, ha az önrendelkezési fokot is részben módosíthatja a közösség. Pl., arra gondolok, hogy lehet olyan társasházi közösség, aki azt mondja: nekem nem kell a lehetséges teljes önrendelkezés. Vagy lehet olyan nemzetiségi közösség, aki azt mondja: mi nagyobb önrendelkezést kérünk. És még lehetne példákat említeni. Ekkor a felettes hatalom egy sereg feltételt megvizsgálva, az adott közösséggel együttesen módosíthatja az önrendelkezési fokot. Az biztos, hogy maga az akarat is egy jelentős szempontnak minősül. Vagyis az adott közösség, ha nem is önkéntesen, de módosíthatja az önrendelkezési fokot. Ennek rendszerét szintén ki kell dolgoznia a jognak, a szabályozásnak. Tulajdonképpen ez a kisközösségekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló tanulmányrészben vetődik fel részletesen. Manapság, mikor oly sok vita merül fel a nemzetiségek, a régiók, a települések önrendelkezésével kapcsolatban ez is egy fontos kérdés.

Az egyik szempont ez lehet: nagyobb önrendelkezést akkor kaphatsz, ha magasabb demokráciaszintet vállalsz. Viszont a nagyobb önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösség demokráciaszintet az önrendelkezés arányában csökkentheti.

(H 71 problémakör) Ez tehát egy ellentmondás, de ezt az ellenmondást kivédheti az eltolt demokráciaszint módosítás szabálya, miszerint diktatúra irányába csak csökkentve, korlátozva lehet haladni, a demokrácia irányában pedig korlátozás nélkül.

Kétségkívül a felettes hatalom határozza meg mi diktatúra iránya és mi a demokrácia iránya. Valójában viszonylag egyértelmű, ha a többségi döntések száma nő, a fontos döntések viszonylatában akkor az a demokrácia iránya. Ha vezetés-kiválasztást és a döntéshozó mechanizmust, és más fontos döntéseket közvetlen demokratikus szavazással döntenek el, akkor az a demokrácia iránya. Mindezek ellentéte a diktatúra iránya Viszont az ember minden ostobaságot jól meg tud indokolni, tehát semmi sem egyértelmű. A vezetés talán el tudja torzítani demokrácia és a diktatúra irányát, de nem talán tudja megfordítani. A diktatúra irányát, pontosabban minden irányt, azért is szükséges biztosítani, mert lehetséges (de nem valószínű), hogy a valóságos demokrácia iránya éppen ebbe az irányba mutat és így a népnek, a közösségnek megmarad lehetősége erre haladni.

Másképpen, miért nem jó, ha csak egy feltételezett jó irányt jelöl ki a vezetés, a felettes hatalom? Azért mert tévedésből szándékosan egy rossz irányt jelölhet ki, így csak ebben a rossz irányban lehet haladni. Miért szükséges az eltolt irányhaladás: azért a feltételezett rossz irányban is lehet haladni, de korlátozottan, a feltételezett jó irányban pedig szabadon lehet haladni? Mert valószínűbb hogy demokratikus társadalomban, a feltételezett jó irány, jobb irány, mint a feltételezett rossz irány. Ha pedig a mégsem lenne így, akkor a korlátozott „rossz irányban való haladás” lehetőségével mégis fennmarad a jó irányban haladás lehetősége.

Egy kis összefoglalás.

A szabályozás (az önrendelkezési fok és demokráciaszint) problémaköre további két problémakörre osztható.

Az egyik, hogyan lehet megállapítani és változtatni az önrendelkezési fokot és demokráciaszintet.

Az előzővel összefügg, de mégis másik problémakör, az egyes közösségek optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

E második problémakörbe tartozik, a korábban tárgyalt fejezetrész: a közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Leegyszerűsítve és összefoglalva az alábbiak állapíthatók meg.

1. Az egyik problémakör a munkaközösségek optimális szabályozása.

2. A másik problémakör nagyhatalmú, külső hatalommal rendelkező, a vezetéshez kapcsolódó közösségek optimális szabályozása. Bárhonnan is nézzük, ezen közösségek hatalmát (és egyben önrendelkezését, önszabályozását) a szabályozással csökkenteni kell. Pl. hatáskörszűkítéssel, különböző hatalommegosztásokkal.

Másrészt szükséges egy a felettes hatalom (alkotmány, országos demokrácia, nemzetközi jog, stb.) által megállapított (belső és külső) magas demokráciaszint, amelyet a közösség csak kis mértékben módosíthat, az elolt módosítás szabályai mellett. Ez is csökkenti az önrendelkezését (gyakorlatilag a vezetés, ill. a vezetés vezetésének hatalmát) e közösségeknek, de ez rendben van.

3. A harmadik és legbonyolultabb problémakör a kisközösségek, lakóközösségek, nemzetiségek (autonómiák) civil közösségek optimális szabályozása.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

(H 72 problémakör) Elmélkedés a nemzeten belüli közösségek önrendelkezési fokáról: 0%, zéró, nincs, 2,5% (10%) minimális, 5% (20%) csekély, 10% (40%) kis-közepes, 15% (60%) közepes, 20% (80%) nagy, 25% (100%) teljes. És egyben elmélkedés az alkalmasságról.

A zárójelben levő számok arra utalnak, ha lehetséges teljes önrendelkezést a 25%-ost, 100%-nak vesszük.

Ezek a saját pontatlan számaim, százalékaim csak arra jók, hogy az elképzelésem szerinti arányokat érzékeltessék. Természetesen pontatlanok, hiszen ezt egy komoly társadalomtudományos vizsgálatnak kellene megállapítani, ilyen sajnos jelenleg nincs.

Vannak egyének, „társadalmi rétegek”, amelyek alkalmatlanok (nagyrészt alkalmatlanok az önrendelkezésre és egyben az önálló demokráciaszintre, illetve az alapvető 50% feletti demokráciaszintre.

1. Ilyenek pl. a bűnözők, az értelmi és a lelki betegek.

A következőkben azonban másfajta alkalmatlanokról, a „normális” alkalmatlanokról lesz szó.

2. A társadalomtudományos tudás szempontjából ostobák, illetve a társadalmilag erkölcstelen emberek, rétegek. Többségében ilyen emberek által alkotott közösségek. Talán idevehetjük az önhibájukból nyomorgó embereket (csövesek egy részét) is.

3. Azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése, szabályzata, és demokráciaszintje egy külön, de összefüggő problémakör.

4. Külön, de összefüggő problémakör azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése szabályzata, de lehet önálló demokráciaszintje.

5. Külön, de összefüggő problémakör azon közösségek, amelyeket a saját vezetésük igáz le erőszakkal, zsarolással.

6. Külön, de összefüggő problémakör, ha felettes hatalom zsarnokoskodik, ha a felettes hatalom jelentősen, indokolatlanul korlátoz, ha a felettes hatalommal vannak komoly problémák.

A felettes hatalom a nemzeten belüli közösségek vonatkozásában az ország-vezetés, az állam, az országos demokrácia.

De talán érthetőbb, ha előveszzük az egyszerű példát, a társasházi lakóközösséget. Előfordulhat, és elő is fordul, hogy egy társasházi közösség jelentősen nem tartja be az idevágó törvényeket, nincs igazi közgyűlés, a szabályokat egy kisebbség (általában egy szűk csoport hozza), a közös költségek indokolatlanul magasak, és egyesek zsebébe vándorol, ahelyett, hogy a közjavát szolgálná, és még lehetne sorolni. Ebben a közösségben lopás, csalás történik, tehát nem érvényesül a „tilos másnak ártani” elv, nem érvényesül az alapvető demokrácia. Szélsőséges esetben, a közösségben kialakulhat olyan „szabályzat”  is, hogy be lehet menni lakásokba és különböző erőszakos módszerekkel kényszeríteni lehet a lakókat, akár a jó működés ürügyével. Nem biztos, hogy ekkor lopás, csalás történik, de természetesen, ekkor sem érvényesül az alapvető demokrácia.  

7. Külön, de összefüggő problémakör a minimális szükséges életszínvonal biztosítása. Ez egy elég bonyolult probléma, ezt az életszínvonalat valamihez mérni kell. Az életszínvonalat le kell bontani, a közösségben tartózkodás szeletére. Pl., ha a lakások állandóan beáznak, ha nincs fűtés, villany, stb., (nem biztos, hogy lopás, csalás történik, csak elégtelen az irányítás), akkor a társasházi közösség vonatkozásában nincs meg a minimális, szükséges életszínvonal.

8. Összefüggő, de külön probléma, ha ez a közösség más közösségeknek, vagy nemzetnek, néprétegnek árt. De ez is alkalmatlanná teszi a közösséget.

Különbséget kell tenni, hogy ez zsarnokoskodó kisebbség erőszakkal a többség ellenére zsarnokoskodik,

Vagy a többség hibájából, a többség jóváhagyásával zsarnokoskodik.  A jóváhagyás lehet ostobaságból, nemtörődömségből eredő, vagy akaratlagos. 

9. Ha a többség akarata ellenére történik, akkor a felettes hatalomnak kell ezt az állapotot megszüntetni. Ez nem jelenti azt, hogy a közösség alkalmatlan tehát viszonylag gyorsan helyre lehet tenni a normális állapotot, el kell távolítani a zsarnokoskodó embereket.

10. Nehezebb ügy, ha a többség valamilyen jóváhagyásával történik mindez. A felettes hatalomnak vizsgálnia kellene a közösségeket, és ki kellene jelenteni: ez a közösség alkalmatlan, részben alkalmatlan, és ezért részben, vagy teljesen állami gondnokságba kell venni.

Pl. úgy, hogy kijelöl egy állami vezetést, aki  a többség érdeke szerint intézi, a közösségre tartozó ügyeket. Mit kell még biztosítani a felettes hatalomnak, ha gondnokságba veszi a közösséget, vagyis, ha közösségnek zéró lesz az önrendelkezése. A felettes hatalomnak biztosítani egy minimális szükséges életszínvonalat, sőt annál magasabbat, pl. átlagost. A felettes hatalomnak biztosítani kell az alapvető demokráciát, és arra kell törekedni, hogy alkalmassá tegye a közösséget, valamekkora önrendelkezésre, és önállóan kialakított demokráciaszintre.

A nulla (0-3%) önrendelkezési fok.

Az alkalmasságra ösztönzés úgy történhet, hogy azért a felettes hatalom bevonja a közösséget az ügyek intézésébe. Tehát a zéró önrendelkezési fok nem azt jelenti, hogy közösségre tartozó kérdésekben egyáltalán nem dönthet a közösség, a közösségnek egyáltalán nincs hatásköre. Elég szubjektív, hogy hová tesszük határt, (ráadásul a közösség jellege is számít) de szerintem: ha a közösség a kimondottan rá vonatkozó ügyek 30-50%-ban egyáltalán nem szól bele, akkor már zéró az önrendelkezése. Illetve ha nem intézi a rá vonatkozó ügyek legalább 20-25%-át a felettes hatalom nélkül, teljesen önállóan. Megjegyzem, az alapvető demokrácia és keretszabályozás nem kimondottan a közösségre tartozó ügy. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.  

Ekkor is van egy kevés önrendelkezése a közösségnek, de ez az önrendelkezés a minimálisnál kisebb, ha figyelembe vesszük, hogy felettes hatalom dönti el döntően az alapvető demokráciaszintet és a keretszabályozást is. Ez már tovább nem korlátozható, mert ez alatt csak rabszolga, vagy bűnöző önrendelkezése van.

De mint mondtam alkalmatlan, de nem bűnözőkből álló közösségek zéró önrendelkezését, ne keverjük össze a rabszolgák, vagy a bűnözők önrendelkezésével. Mert itt a felettes hatalomnak kötelezően a szabályozott közösség érdeke (a többi közösségnek és nemzetnek tilos ártani határig) szerint kell döntenie.

Ha pedig a felettes hatalom az alkalmatlan közösségeket nem ösztönzi az önálló önrendelkezésre, magasabb demokráciaszintre, pl. egyáltalán nem ad neki beleszólást, akkor a felettes hatalom zsarnokoskodik, illetve indokolatlanul korlátozza az önrendelkezést és demokráciát.

Mit jelent a zéró önrendelkezési fok, abban az esetben, ha alkalmatlanság miatt jön létre. Érdekes módón, ezen közösségnek pl. az életszínvonala és akár demokráciaszintje is magasabb lehet, mint annak a közösségnek, amelynek van valamekkora  önrendelkezése. A demokráciaszintje a felettes hatalom irányítása, gondoskodása alatt elérheti pl. a 60%-ot.

Abban az esetben, ha azért jön létre, mert a réteg nem képes önálló közösséget alkotni, még úgy sem hogy van egy önálló demokráciája. A népréteg olyan szeleteiről van szó, mint pl. a közterületeken közlekedők rétege. A betegek rétege. A gyerekek rétege. Stb..  Az ő esetükbe is zéró az önrendelkezés, de a nemzeti törvények kiszabnak jogokat, pl. a betegek jogai, a gyerekek jogai, stb..   A demokráciaszintjüket pedig az országos demokráciaszint határozza meg. E rétegek, rétegbe tartózkodók, esetében nem merülhet fel az alkalmatlanság, úgyhogy a felettes hatalom által létrehozott jogok általi kvázi önrendelkezésnek (a jogok), életszínvonalának és az országos demokráciának magasnak kell lenni. Azon jogokról, életszínvonalról, demokráciaszintről van szó, amelyek az ilyen rétegbe (népréteg, lakosság) tartozódókra vonatkoznak.

Még ki kell térni azon közösségekre, akik elvileg alkalmasak lennének (lenne tudásuk, erkölcsösek, stb.) de a többség akarata, hogy nem kell önrendelkezés. Mi állami gondoskodást akarunk, mondja pl. egy társasházi közösség. Ez azonos az alkalmatlansággal. Egyébként pedig a többség akarata ellenére nem lehet nagyobb önrendelkezésre és demokráciaszínre kényszeríteni. A felettes hatalom csak azt teheti hogy leminősíti ezen közösségeket, és alacsonyabb netán zéró önrendelkezésbe  (állami gondoskodásba) teszi ezen közösségeket. Ez is egyfajta közösség általi önrendelkezési fok, módosítás. A másik fajta, a közösség általi önrendelkezési fok, módosítás, ha közösség többsége az mondja: mi magasabb önrendelkezési fokba akarunk kerülni. Ekkor a felettes hatalomnak sok mindent meg kell vizsgálnia, az alkalmasságot is, és határesetekre, vagy ha a közösség valamivel határeset alatt van, akkor a közösségnek egy fokkal magasabb önrendelkezést kell adnia. Pl. 15%-os önrendelkezés helyett 20%-ost. Ugyanis magát az akaratot valamilyen mértékben alkalmasság növelő tényezőnek kell felfogni. Persze felettes hatalomnak minden közösséget állandóan vizsgálni kellene, abból szempontból hogy rendben van e az önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

Mindez, amit leírok, persze a jövő zenéje, de azért jó tudni merre kellene haladni.

De visszatérek a közösségek önrendelkezésére, a 3% minimális és az 5%-os csekély önrendelkezési fokra. 

Az állam szervei intézményei is olyan közösséget alkotnak, amelyeknek lehet valamekkora önrendelkezése. De ez is eltérő lehet sok mindentől, függ. Pl. az állami katonaságnak, rendőrségnek mondjuk 3%-os önrendelkezési foka lehet 97%-ban a felettes hatalom szabályoz, irányít.  Egy állami vállalatnak, főleg egy oktatási, kulturális vállalatnak ennél nagyobb, mondjuk 5%-os önrendelkezési foka lehet.

És persze ebbe az önrendelkezési fokba léphetnek be az egy fokkal alkalmasabb közösségek. Pl. a társasházi közösséget az alkalmasság szerint, pontosan az alkalmatlanság szerint, be lehet sorolni, 3%, vagy az 5%-os önrendelkezési fokba is. A zéró önrendelkezésből levezetve nagyjából meg lehet állapítani, mit jelent ez. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb (pl. 3%-os vagy 5%-os önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Talán kivehető, hogy ennél az önrendelkezési foknál, kizárólag a felettes hatalom dönt a közösségre vonatkozó ügyek 30-50%-ban és további 75%-ba beleszólása van. Tehát a felettes hatalom nemcsak az alapvető demokráciaszintet, a keretszabályozást dönti el döntően, de nagyobbrészt eldöntheti közösségre vonatkozó ügyeket is.  

De meg kell határozni határt, pl. így.  A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Ami ez alatt van az legfeljebb az 5%-os önrendelkezési fokba sorolható. 

A 3%-5%-os önrendelkezési fokba sorolhatók a nem teljesen, de jelentősen alkalmatlan civil közösségek, lakóközösségek, nemzetiségek, valamint az állami szervek, vállalatok, szolgáltatók. Nagyjából ide sorolhatók, de persze vannak kivételek. Hozzátéve, hogy elég jelentős a különbség van a 3%-os, és az 5%-os önrendelkezési fok között.

A 10%-15%-os önrendelkezési fok, a közepes önrendelkezési fok az kb. azt jelenti, hogy a közösség maga és a felettes hatalom közel egyenlően dönt a kifejezetten a  közösségre vonatkozó  ügyekben. A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Talán idetartozik a magángazdasági munkaközösségek nagyobb része. És idetartoznak a közepesen alkalmatlan civil közösségek, lakóhelyi közösség, nemzetiségek. Hozzátéve, hogy azért a 10%-os és 15%-os önrendelkezési fok között jelentős különbség van.

Ne felejtsük el, hogy az alkalmasság egyik vonulata a közösség jellege.

Tehát pl. e társasházi közösség jellegéből adódóan teljes 25%-os önrendelkezést érdemelne, de ezt a tudásbeli, erkölcsi alkalmasság korlátozhatja. Az ellenkezője is lehetséges, egy közösség esetleg a tudása, erkölcse miatt alkalmas, de a jellegéből adódóan mégis veszélyes, tehát nagy önrendelkezésre kvázi alkalmatlan közösség. Pl. a katonaságnak nagyon remek vezetése van, önmagától is biztosítja, hogy nem árt a nemzetnek, stb., de mi van ha ez megváltozik. Ezért nem lehet pl. katonaságnak közepes önrendelkezést adni. És ezért nem lehet általában a magángazdasági munkaközösségeknek nagy önrendelkezést adni.

A 20%-25%-os önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösségre tartozó ügyeket (leszámítva az alapvető demokráciát és keretszabályozást) döntően, vagy teljesen a közösség dönti el.  De itt talán újabb feltételek kiszabása is indokolt. Pl. amennyiben a közösség legalább 60%-os demokráciaszintet biztosít. Amennyiben a közösség legalább, az átlagoshoz közelítő életszínvonalat biztosít 

Idetartoznak az alkalmas civil közösségek, a lakóhelyi közösségek, nemzetiségek. És talán az eszmei közösségek, amennyiben a rájuk tartozó ügyek: a bizonyos szóbeli (nem tettleges) elméletek, eszmék, programok stb. megalkotása és terjesztése. Persze ezek nem árthatnak más közösségeknek és nemzetnek.

(H 73 problémakör és kategorizálások ) Egy újabb az előzőkhöz illeszkedő összesítés.

Alapvetően a következő közösségek vannak.

A nemzeti közösség.

A nemzeten belüli közösség, amelynek van jelentős kifele irányuló hatalma.

A nemzeten belüli közösség, amelynek nincs kifele irányuló hatalma csak önrendelkezése.

A szabályozás alapvető felosztása ez esetben

A működési szabályozás (beleértve az igazságszolgáltatást is.)

A döntéshozó mechanizmus szabályozása.

A közösségeknek van önrendelkezése, ill. önrendelkezési foka. A működési, a döntéshozói és minden szabályozást (döntéseket) milyen arányban hozza a közösség tagsága és vezetése együttesen a felettes hatalomhoz képest.

Az önrendelkezés áll a saját (vezetés és tagság együttesen) döntésű (beleértve vegyes döntések saját részét) működési szabályozásból, a döntéshozó mechanizmusból, az önrendelkezés módosításból, és a demokráciaszint módosításból. Az önrendelkezés, meghatározható a döntéshozó mechanizmuson keresztül is, de nem érdemes.

Tulajdonképpen az egy főre eső hatalmat, ill. önrendelkezést kellene számítni, de ez tovább bonyolítaná az amúgy is bonyolult problémakört, ezért ettől eltekintek.

A nemzeten belüli közösségek önrendelkezési (hatalmi) fokának megállapításában itt abból indulok ki, hogy teljes (100%-os) az önrendelkezés, ha abban nincs indokolatlan önrendelkezés-korlátozás és az indokoltnál nem gyengébb a korlátozás.

Ugyanis, mint arról már sokat elmélkedtem az indokoltnál gyengébb korlátozás az anarchikus diktatúra irányát erősíti (a kiskirályosodást, az erősebb, erőszakosabb érvényesülését), ami lényegében a becsületes, jóindulatú kisember, átlagember szabadságát korlátozza.  Vagy elég, ha arra gondolunk, ha egyes közösségek árthatnak más közösségeknek, akkor a szenvedő közösségek önrendelkezése csökken. Vagy, ha egyes közösségek túl nagy hatalommal rendelkeznek, akkor ez a túl nagy hatalom, más közösségek önrendelkezését csorbítják. Tehát az indokoltnál gyengébb önrendelkezés-korlátozás is indokolatlanul csökkenti az önrendelkezést és főleg a demokráciaszintet. Persze az indokoltnál erősebb is csökkenti.

Azzal folytatom, hogy milyen ügyek (kérdések, problémák, döntések) tartoznak a nemzeten belüli közösségre.

A nemzeti (társadalmi) ügyeket az ország-vezetésnek, az államnak az országos demokráciának és kisebb részben a demokratikus világszövetségnek kell eldönteni ezek a felettes hatalmak. (A nemzeti ügyek részben emberiségi ügyek is, ugyanis a nemzeteket is be kell illeszteni az emberiségbe. Ezért indokolt a világszövetség részvétele a nemzeti ügyekben.)

Az alapvető demokráciaszintbe az egyének (nem a közösségek) az országos demokrácián keresztül szólhatnak bele, ez tehát egyáltalán nem tartozik a közösségre.

Az alapvető demokráciaszint, valamint a közösség keretszabályozása döntően arról szól, hogy a közösséget be kell illeszteni a nemzetbe (a társadalomba), ezek tehát döntően nem a közösségre tartozó ügyek.

De azért a keretszabályozás a közösségre is tartozik. Bár nagyobbrészt ez is a nemzetbe való beillesztésről szól, de ez már azért kisebb részben (mondjuk 10-20%-ban) a közösségre is tartozik.

1. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a közösség részvétele a keretszabályozás kialakításba nem éri el a 10%-ot. Vagy másképpen, ha egy közösség nem szólhat bele a keretszabályozásba, akkor saját önrendelkezése, indokolatlanul, kb. 10%-kal csökken

(Itt most nem foglalkozom azzal, miből áll a keretszabályozás. Azzal sem, hogy miből áll az önálló szabályozás. És azzal sem hogy az alapvető demokrácia (50%) és a keretszabályozás (25%) összesen 75%, tehát a nemzeten belüli közösség önrendelkezése maximum 25%. De általában ez is tovább csökken, méghozzá indokoltan. Nem foglalkozom ezzel, mert ezt már elemeztem, egyébként pedig a jelen elemzés kiinduló szempontjából lényegtelen. Itt csak az indokolatlan koráthozásokról, csökkenésekről elmélkedem, de ehhez nem árt megállapítani, hogy mik az indokolt korlátozások.)

Visszatérve néhány további megállapítás.

Az előző fejezetből is kiderült, mi az indokolt és az indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, pl. az alkalmasság alapján.

Sokféle indokolatlanságot lehet megfogalmazni.

2. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha a felettes hatalom, közösségre, rétegre vonatkozó szabályzása nem a közösség, réteg érdekéből indul ki, az alapvető demokrácia biztosítása mellett.

3. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az önrendelkezésre alkalmatlan közösségeket a felettes hatalom nem ösztönzi az alkalmasság elérésére.

4. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az alkalmas (de nem jöhet létre önálló szabályozás, vezetés) rétegek esetében a felettes hatalom nem alakít ki (nem segít kialakítani) egy olyan demokratikus fórumot, (magas demokráciaszintet) amely mégis képessé teszi a réteget az önálló szabályozásra, döntésre.

5. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha ezen rétegek önrendelkezés hiányát nem pótolja megfelelő jogokkal, ha nem biztosít viszonylag magas életszínvonalat.

Egy kis ismétlés.

Ez alatt, ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.    

A közösségre tartozó minden ügyben, azok eldöntésében valamekkora részben részt kell venni a közösségnek. (Ez már nem e keretszabályozás kialakításról szól, hanem annak tartalmáról, minden, a közösséget érintő, ügyekről szól.)

6. Biztosan indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösségre tartozó ügyek 20%-ban nem a közösség dönt teljesen.

7. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösségre tartozó ügyek további 20-40%-ba eldöntésben nincs (kellőképpen) bevonva a közösség.

7. Általában indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha közösségek rétegek helytelen kategóriákba vannak besorolva, és ha kategóriák számai pontatlanok. És persze még nagyobb baj, ha nincs is ilyen fajta átgondolás, kategorizálás.

Vagy túl erős lesz, így lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, vagy túl gyenge lesz, ezért lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás.

8. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösség a saját önrendelkezési fokát nem csökkentheti ill. alkalmasság esetén, nem növelheti. Ha az akaratát nem veszik figyelembe.

9. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösség demokráciaszintjét a közösség (bár eltoltan) nem módosíthatja, az önrendelkezési fok (1-25%) arányában. Mivel ezt a témát elemeztem, itt nem részletezem.

Az általános megállapítások után néhány kissé konkrétabb szempont.

Indokolt a nagyhatalmú (kifele irányuló hatalmi jelentős) közösségek erősebb önrendelkezés-korlátozása (egyben hatalomkorlátozása), mert túl nagy hatalmuk és egyben önrendelkezésük van. A nagyhatalmú közösségek esetében az indokolatlanság számai értékei megváltoznak, méghozzá, úgy hogy az indokolt korlátozás számai növekednek, az indokolatlan korlátozás számai csökkennek.

A lényeg azonban az marad, hogy hiába van erős korlátozás, a hatalomból így is túl sok marad.

10. Indokolatlanul gyenge a korlátozás (indokolatlan önrendelkezés-korlátozás) ha a nagyhatalmú közösségek hatalom és egyben önrendelkezés korlátozását nem maximálják (minden korlátozó tényező jelentősen érvényesüljön).

Indokolt a közösségek jellegét (társadalmi hatását, veszélyességét), valamint a különböző ügykörhöz (ágazathoz), valamint a különböző kérdéskörhöz (szakkérdés, gyors döntés, elfogult döntés veszélye, stb.) kapcsolódását, az önrendelkezés-korlátozás nagyságánál figyelembe venni.

11. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a valóságosnál veszélyesebbnek (a társadalomra nézve) ítélnek meg egy közösséget. Illetve, ha eme ürüggyel a kelleténél erősebben korlátozzák az önrendelkezését.

12. Indokolatlanul gyenge a korlátozás, ha nem veszik figyelembe közösségek jellegét, veszélyességét.

Indokolt a közösség önrendelkezés-korlátozását tovább bontani ügykörökre (ágazatokra) valamint kérdéskörökre (gyors döntések, szakkérdések, elfogultságot gerjesztő kérdések, stb.)

Rövid kitérés (mivel ezzel már más fejezetben foglalkoztam) arra, hogy a különböző ügykörök (ágazatok) különböző önrendelkezéseket tesznek lehetővé.

Pl. a gazdaság, a közlekedés közepes önrendelkezést, az egészségügy, a pénzügy, de főleg a hadügy, az igazságszolgáltatás kis önrendelkezést, a szociálpolitika, de főleg a kultúra nagy önrendelkezést tesz lehetővé. A lényeg itt is az, hogy a különböző ágazatokhoz tartozó döntések különböző módón árthatnak a nemzetnek, illetve különböző módón viszonyulnak az alapvető demokráciaszinthez, ezért különböző erősséggel kell azokat korlátozni, ha nem a nemzet hozza meg azokat.

13. Indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha ezen szempontok rosszul vannak felmérve, ha emiatt a kelleténél erősebben, vagy gyengébben van korlátozva az önrendelkezés.

Ezen pontok, szempontok szerint kell az indokolatlan-önrendelkezés korlátozást, valamint a túl gyenge önrendelkezés-korlátozást számba venni majd szükséges az összesítés is. Kétségtelenül nagyon nehéz faladat, a jövő zenéje, de az alapokon nem árt elgondolkodni. Így jöhet ki pl. egy közösség összes indokolatlan önrendelkezés korlátozása, amelyből kiszámítható az optimális önrendelkezési fok. Pontosabban, pl.:

1. az adott közösség indokolatlan önrendelkezés korlátozása (pl. 2%), plusz

2. az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés korlátozása, összesítve (pl. 3%)