A kerítés nem azt a célt szolgálja, hogy elválasszon minket attól, aki a túloldalon él, hanem azt, hogy megadjuk egymásnak a békességes távolság méltóságát. A szomszéd nem ellenség, még akkor sem, ha reggel hétkor kezd valamilyen megmagyarázhatatlan okból bütykölni a sufniban elviselhetetlen flexcsikorgással, vagy ha a fája átlóg a birtokodra, és a leveleit te vagy kénytelen letakarítani a kocsibejáróról.
Az ember olykor hajlamos arra, hogy a mások apró idegesítő szokásait személyes sértésnek vegye, pedig a szomszéd csupán a maga valóságában létezik, pont úgy, ahogy te is a magadéban, kívülről tekintve éppen olyan bunkó, mint te, egy hajszál különbség nincsen e tekintetben köztetek. Ha azon kapod magad, hogy a kerítés tetején átkukucskálva máris a rosszindulat méregpoharát töltöd, állj meg egy pillanatra. Ne a fúró hangját hallgasd, és ne a port nézd, ami átfúj hozzád, hanem gondolj arra, hogy egy lakatlan pusztaságban élni sokkal magányosabb dolog lenne, mint időnként elviselni, hogy a másik is itt van a földön.
A békesség titka nem az, hogy mindent szó nélkül eltűrsz, de nem is az, hogy minden apróságért háborút indítasz. Ha a szomszéd áthív egy pohár borra, nem kell a világnézetéről vitatkozni; elég, ha meghallgatod, mert a panaszai mögött ugyanaz a magány és feszültség lakozik, ami téged is szorít esténként. Ha pedig épp nincs kedved hozzá, egyetlen békés intintéssel elintézheted: mert a jó szomszédság legfőbb mértéke nem a barátság, hanem a tiszteletteljes, hallgatólagos megállapodás arról, hogy békén hagyjuk egymás idegeit.
Rádli Róbert