Saját életünk kovácsai
Dzsigme Rinpocse Kelet-Tibetben született. 1959-ben a 16. Karmapával együtt elhagyta az országot, és követte őt a szikkimi Rumtekbe. Itt Karmapa közeli tanítványaként megkapta a vonal átadásait. 1974-ben Karmapa -az első európai körútján- a franciaországi Dordogne-ban lévő Dagpo Kagyü Ling buddhista központ vezetőjévé tette.
Az eddigi részekből láthattuk, hogyan képezi a meditáció a megvilágosodáshoz vezető út szívét. Bár nem mindenkinek célja a megvilágosodás elérése, számunkra, akik ugyanazt szeretnénk tenni, amit a Buddha-azaz a megvilágosodás útját járni-, szükséges a meditáció. Vannak, akik úgy kapcsolódnak a buddhizmushoz, hogy közben változatlanul hétköznapi életet szeretnének élni, csupán életkörülményeiken javítanának. E kapcsolaton keresztül azonban, előbb vagy utóbb, találkoznak a tudattermészetéről szóló mély tanításokkal, így végül ők is eljutnak a buddhaállapotig. Megint mások a szenvedésnek akarnak véget vetni. Mivel Buddha teljes tanítása azon alapul, hogy a szenvedés az oka vagy gyökere mindennek, ezért akár a buddhaállapot elérése motivál minket, akár a szenvedés megszűntetése, az út ugyanaz.
Néhányan úgy gondolják, hogy mivel a Dharma, vagyis a Tanítások az együttérzésen alapulnak, ezért kizárhatóak belőle azok, akik csak magukkal törődnek. Csakhogy függetlenül attól, hogy az indítatás az önzés-e vagy sem, ha belefogunk a Dharma gyakorlásába, a dolgokat fokozatosan elkezdjük olyannak látni, amilyenek valójában. Bizonyosan rádöbbenünk arra, hogy semmi sem lehetséges akkor, ha nem törődünk mások boldogságával. Bármi is legyen kezdetben a motivációnk, a gyakorlás elkerülhetetlenül feltárja előttünk azt a tényt, hogy a többiek életbevágóan fontosak. Ezáltal a motivációnk természetes módon megváltozik.
Gyakorlati szinten elsősorban legyünk tudatában annak, hogy mindenki rendelkezik a buddhatermészettel, azzal a tiszta tudatossággal, mely képes az egész világegyetemet érzékelni. Egyfelől azt gondoljuk:”Megpróbálom megtapasztalni azt a tudatosságot, mely mentes a szenvedéstől”, másfelől pedig azt, hogy minden szenvedés. Még a boldogság is a szenvedés okává válik, hiszen egyszer véget ér. Nyissunk csak ki bármilyen könyvet, amely a Négy Nemes Igazságról szól. Nem az áll benne, hogy minden szenvedés? Meg kell értenünk ezt az alapigazságot annak érdekében, hogy tudatára ébredjünk:a boldogság szenvedés. Tudnunk kell, hogy tudatunk lényege a buddhatermészet, és tisztán meg kell értenünk a szenvedés eme világát-olyannak kell látnunk, amilyen valójában.
Másodsorban a nemtudás fogalmával kell tisztába kerülnünk. Néhányan démonnak tekintik, azonban a nem tudás nem egy gonosz erő vagy egy olyan energia, mely el akar minket pusztítani. Bár valójában nem rossz szándékú, mégis igaz, hogy minden szenvedésünk alapját képezi. Amikor eltűnik a nemtudás, a szenvedés is megszűnik. Például ha fáj a lábunk, és a fájdalom nem szűnik, egy idő után talán arra gondolunk, hogy rák okozza. Ha ekkor valaki azt mondja, hogy mindössze csak egy szálka ment bele, minden lelki gyötrelmünk azonnal tovatűnik. Ezután képesek leszünk véget vetni a fájdalomnak. Ha azonban nem látunk tisztán, cselekedeteink feltehetően nem lesznek megfelelőek, és csak kárunkra válnak. Ez azt jelenti, hogy legtöbbször egy kellemetlen-akár triviális-esemény is nagyon veszélyessé válhat, ha azt nem látjuk tisztán annak, ami valójában. A nemtudással nem úgy küzdünk, hogy háborút indítunk ellene. Mindössze ki kell nyitni a szemünket, hogy észrevegyük azokat a kis dolgokat, melyek –ha nem vesszük őket figyelembe –problematikussá és veszélyessé válhatnak magunk és mások számára is.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent azonnal akarjunk. Miután meghallgatjuk a tanításokat, azt gondoljuk, hogy ezzel megkaptuk a kulcsokat. Ha nyomban mégsem teljesülnek az ezzel kapcsolatos elvárásaink és elképzeléseink, akkor azt gondoljuk. ”Most már a kezemben vannak a kulcsok, de mégse nyitják a zárat”. Így lehet, hogy egyszerűen hátat fordítunk az egésznek anélkül, hogy felmérnénk az „ügy” érdekében tett saját erőfeszítéseinket. Visszatérve a szálka példájára, egy ideig akkor is érzünk még fájdalmat, amikor már biztosan tudjuk, hogy állapotunk már nem romlik tovább. Ezért ki kell fejlesztenünk egy nyugodt, türelmes hozzáállást, miközben minden szükségeset megteszünk. Ugyan időbe telik, de a javulás fokozatosan megmutatkozik. Az egyetlen veszély pontosan az a feszültség jelenti, ami akkor keletkezik, miközben az eredményre várunk. Az ilyen szorongás tulajdonképpen lelassítja vagy gátolja a javulást. Bármit is csinálunk, hatékonyabb, ha nyugodtan tesszük, ugyanis minél inkább sürgetünk valamit, az annál tovább tart.
Próbálkozásaink közepette, hogy szenvedéseinket csökkentsük, nem szabad kizárnunk másokat, hiszen sikerünk szempontjából ők alapvető fontosságúak. Éberségünk erejét rajtuk keresztül csiszolhatjuk tökéletesre. Meditáció közben tisztább a tudatunk, ám amikor befejezzük a gyakorlást, és másokkal együtt vagyunk, akkor szembesülhetünk azzal, hogy valójában nem fejlődtünk annyit, amennyit gondoltunk. A meditáció érzékenyebbé tesz a körülöttünk lévők iránt. Amikor egyedül vagyunk, akkor nincs semmi probléma, de amint mások is felbukkannak, megjelennek a zavaró érzelmek is. A másokkal való érintkezésből származó tapasztalatok biztosítják a fejlődés üzemanyagát. Ha tartós eredményeket szeretnénk, meg kell találnunk az egyensúlyt a másokkal töltött időt és az egyedüllétek között. A megfelelő hozzáállás a reakció és az elfogadás közötti ésszerű egyensúly. Nincs előre kialakított séma. Ha időt töltünk együtt másokkal, fejlődünk, de legyünk tisztában saját korlátainkkal.
A lényeg az, hogy tudatosak legyünk, hiszen így tisztán láthatjuk a dolgokat, továbbá hagyjunk fel az előítéletekkel, melyek elhomályosítják érzékelésünket. Mi fel akarjuk ismerni azt, ami valójában történik. Minden alkalommal, amikor magunkba nézünk, az egóhoz való kötődést találjuk. Tudatosságunk első reakciója:”én érzékelek”. Minden tapasztalat alapjánál ott van az egóhoz való kötődés, mely tulajdonképpen a szenvedés gyökere. Amikor ráébredünk az egóhoz való kötődés létezésére, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy támadást indítsunk ellene. Azonban nem a harc a lényeg, hanem az, hogy felismerjük, közvetlenül vagy közvetetten érzékeljük: a vágyat(”én akarom”), az ellenérzést(”én nem akarom”), a nemtudást („nem érdekel”). Minden érzelem az egóhoz való kötődés miatt jön létre, az érzékelés dualisztikus módja miatt:az „én” és „mások” elválasztása folytán. Ez sok szenvedést okoz, és nem szabadulhatunk meg tőle azáltal, hogy suhintunk egyet a varázspálcával. Érdekes megfigyelni az egóhoz való kötődést bármely tapasztalat során, és elkezdeni dolgozni vele.
A zavaró érzelmek kifejezés pusztán egy címke, egy elnevezés. Amikor megvizsgáljuk ezeket az érzéseket, valójában mentális történéseket, képeket, érzéseket, stb. találunk, melyeket nem tudunk mihez kapcsolni. Íme, egy botanikai példa. Először megértjük a virágok és gyümölcsök közötti kapcsolatot, azt, hogy miként fejlődnek ki, és azt, hogy mindezt hogyan befolyásolja az évszakok változása. Ehhez hasonlóan, először tudatosak leszünk, így megértjük a zavaró érzelmek és az egóhoz való kötődés működését. Általában akkor viszgáljuk vagy kérdőjelezzük meg magunkat, amikor valami nem sikerül vagy boldogtalanok vagyunk. Amikor viszont boldogok vagyunk, nem teszünk semmit. Tudatosságunk alpjainál van az egóhoz való kötődés egyben a büszkeség, a féltékenység és más zavaró érzelmek gyökere is. Lassan és fokozatosan felismerjük, hogy az egóhoz való kötődés tapasztalataink teljes spektrumát áthatja. Meglátjuk féltékenységünket és büszkeségünket. A botanika példájánál maradva, ez olyan, mint látni a magot. Ha meg akarunk szabadulni a növénytől, az a legegyszerűbb, ha megszabadulunk magától a magtól.
A tudat állandóan jelenlévő folytonosság. Ezt az állandó folyamatot nem lehet szavakkal leírni. A tudat a szokások szabta „csapásokon” halad, így amikor hagyjuk tudatosságunkat elkalandozni, akkor a hajlamainkat követjük;ez pedig ami nem más, mint az egónk munka közben. Ezek a tendenciák a múltbeli tapasztalatokból származnak. Fel kell ismernünk, hogy ha nem vagyunk éberek, akkor könnyen féltékenységbe, büszkeségbe vagy más, szokások által kialakított érzelmekbe sodródunk. Lecsillapítjuk ezeket a tendenciákat oly módon, hogy kiegyensúlyozottabban reagálunk. Így szép lassan szokásainkon is változtathatunk. A nyitottságot és a jószándékot akkor gyakorolhatjuk, ha már tisztában vagyunk saját hajlamainkkal.
A gyakorlás során idővel megtanuljuk egyre tisztábban látni, hogy a tudat-az egóhoz való kötődés hatására-hogyan reagál büszkeséggel, féltékenységgel, kapzsisággal, stb. A másokkal való kapcsolatainkban mindig elvárunk valamit. Ezt nagyon fontos felismernünk, mert elvárásaink konfliktust okoznak, ha nem teljesülnek. Családi és munkahelyi kapcsolatainkra ez különösen igaz. Gyakran azt színleljük, hogy mások javára tevékenykedünk, miközben elvárásokat táplálunk, melyek később frusztrációhoz vezetnek. ”Elvártam tőle, hogy…”, ”Most frusztrált vagyok. ””Azt hittem, hogy igazam van, de csalódnom kellett bennük. Vagy nekem nem volt igazam, vagy ők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket…”Tudnunk kell, hogy mindenütt, mindenki így áll hozzá a dolgokhoz, beleértve saját magunkat is. Bár ez a gondolkodásmód teljesen általános, mégis nagyon fontos, hogy ennek tudatában legyünk.
Hasznos és egyben szükséges, hogy képesek legyünk ezt a hozzáállást a egy kis humorral fűszerezve átlátni. Ne reménykedjünk abban, hogy valamiféle gyors megoldással azonnal változtathatunk rajta. A szokásos reflex valamelyest változni fog ugyan, miután észleltük, azonban a változást nem lehet erőltetni. Gyerekkorunk óta azt halljuk, hogy „nem jó büszkének lenni, nem jó irigykedni” és így tovább. Azt viszont nem mondták nekünk, hogy tudatunk többnyire ezekkel az érzésekkel van elfoglalva. Ugyanaz a tudat tapasztalja a mohóságot és a nagylelkűséget is. Valójában ez nem a rossz és a jó közötti harc, csupán a dolgok félreértelmezése. Ezért olyan fontos megfelelően átlátni és megérteni a helyzetet. A megoldás kulcsa az, hogy ne utasítsuk el ezeket az érzelmeket, hanem ismerjük fel őket. Ily módon például az, ami büszkeségnek tűnik, a cselekvés energiájává alakítható, vagyis pusztán a felismeréssel kvalitássá változtatható. A féltékenységet átalakíthatjuk a kitartás kvalitásává ,ami a bodhicsittához, a megvilágosodáshoz vezet minket. A harag akkor jelenik meg, ha valami rosszul sikerül. Ugyanez a harag a tiszta megértés kvalitásává alakítható, mely rendbe teszi a helyzetet, így ez is rendkívül hasznos lehet.
Érzelmeink felismerése, nem azt jelenti, hogy ellenünk fordulnak, vagy megpróbálunk megszabadulni tőlük. Nincs semmi olyan, amit el kellene utasítanunk, csupán különböző energiákról van szó, melyeket okosan kell használnunk. Azáltal, hogy tudunk róluk, lehetségessé válik megváltoztatni az energia kifejeződését negatívból pozitív irányba.
Buddha a következőket mondta:”Átadhatom a megszabaduláshoz szükséges módszereket, de nem szabadíthatlak meg benneteket. ”Azt is tanította, hogy nem lehetséges megszabadulnunk mások nélkül, ugyanis a végső megvilágosodást csak a bodhicsittán, a megvilágosodott hozzáálláson keresztül érhetjük el. Ha elzárkózunk másoktól, nem tudunk kvalitásokat kifejleszteni, mert az egóhoz való kötődésünk leküzdése a másokkal való kapcsolatainktól függ. Ezek a kapcsolatok biztosítják a lehetőséget arra, hogy érzelmeinket, hajlamainkat megváltoztatására használhassuk. A bodhicsitta, vagyis a szeretetteljesség az egyetlen ellenszer, ami e változásokat előidézheti. Nincs más út. Bele kell képzelnünk magunkat mások helyzetébe, tudatában kell lennünk annak, hogy boldogtalanok, és nekünk is látnunk kell, hogy a mi boldogságunk az ő boldogságukon múlik. Ez egyben azt jelenti, hogy a mi nézőpontunknak minden nézőpontot magába kell foglalnia, ennek köszönhetően a szituációkat egyre inkább teljességükben, és ezáltal sokkal jobban át tudjuk látni. A bodhicsitta alkalmazásának azonnali eredménye, hogy többé semmivel kapcsolatban nem hárítjuk el a felelősséget magunkról.
Hogyan fejlesszük ki a szükséges éberséget, és hogyan tegyük ezt tapasztalatink részévé?A cél az, hogy érzékeljük tudatunk valós természetét-a mentális és a külső jelenségek valós természetét egyaránt. Lassan és fokozatosan javíthatunk életvitelünkön és fejleszthetünk magunkon a tanítások irányvonalait követve. Így elérkezhetünk arra szintre, ahol már átvesszük életünk irányítását. Nekivágunk a szellemi útnak, szem előtt tartva az ok-okozat törvényének minden következményét. Erőfeszítést teszünk, hogy tudatossá váljunk abban, hogy a megvilágosodás útját járva mi pozitív és mi negatív. Ha nem vonulunk el, továbbra és hajlamosak leszünk a negatív cselekedetekre. Ha viszont éberekké válunk, akkor átlátunk minden negativitást. Így lehetőségünk lesz arra, hogy a gyakorláson keresztül dolgozzunk negatív érzelmeinkkel, és hasznos kvalitásokká alakítsuk őket. Azzal, hogy tudatosak maradunk, nemcsak azt érjük el, hogy kevesebb szenvedést fogunk tapasztalni, hanem ezzel egyben a megvilágosodásra is törekszünk.
Lényeges, hogy képesek legyünk tapasztalni a tudat valós természetét. Rendelkezünk az ún. ”tárház-tudattal” vagy „mindennek alapja-tudatossággal”, amely az összes érzékelő tudatosság és az egóhoz való kötődés alapját képezi, ezt szanszkritül alaja-vidzsnyánának, tibetiül tathagatagarbának nevezik. E tárház-tudatot hajlamaink és érzékelésünk dualisztikus mivolta homályosítja el. Sajnos, a tudatosság ezen szintjeihez nem tudunk közvetlenül hozzáférni, pedig épp az alaja-vidzsnnánában tárolódnak karmikus benyomásaink. A negatív cselekedetek hatása egyfelöl az, hogy szenvedést idéznek elő, másfelöl pedig vastagabbá teszik a hajlamok és a dualisztikus érzékelés két fátylát. Ezzel szemben a pozitív cselekedetek közelebb visznek minket a megvilágosodáshoz, és enyhítik közvetlen szenvedésünket is.
A Dharma gyakorlásához nem szükséges buddhistává válnunk. Ha megtanuljuk, hogyan irányítsuk életünket a fentebb említett módszerekkel, az önmagában is hatásos.
Amit hétköznapi jó tettként említünk, megszabadító cselekedetté, paramitává (szkt. ) válhat. A hétköznapi kvalitások lehetővé teszik, hogy túljussunk a szenvedésen. A hat paramita egyik a pozitív viselkedés. Személyes tapasztalatainktól függően nevezünk egy hozzáállás pozitívnak. A pozitív tettek segítenek eltávolítani a fátylakat, melyek elhomályosítják a tudatosságot. Nincsenek erre vonatkozó külső szabályok, nap mint nap figyeljünk oda, hogy mit teszünk. Idővel a meditáció alatti éberségünk fokozatosan tisztábbá válik, és hétköznapi életünkben képesek leszünk a cselekedeteink pozitív eredményét tapasztalni. E pozitív eredmény kiterjed a másokkal való kapcsolatainkra. Éberségünk irányítja majd, hogyan csökkentsük mások és magunk szenvedését. Amennyiben helytelenül viselkedünk, felismerjük felelősségünket, és többé nem keresünk kibúvót. Rájövünk, hogy hibáztunk, és változtatunk viselkedésünkön, míg végül megfelelően cselekszünk.
A szellemi út megköveteli, hogy a negatív tetteinkkel kapcsolatban különösen éberek legyünk, mert életbevágóan fontos, hogy felismerjük tetteink jellegét. Lényeges, hogy úgy érintsenek minket, saját negatív tetteink, mintha mérget nyeltünk volna. Fontos, hogy azt gondoljuk:
„Ha visszaforgathatnám, az idő kerekét, ezt nem tenném meg újra. ”Azt is fontos tudnunk, hogy nem szükséges bűntudatot éreznünk. A megbánás sokkal hasznosabb, mivel arra késztet, hogy a jövőben ne kövessük el újra ugyanazt a hibát. Végezhetünk, olyan gyakorlatokat is, melyek megtisztítják a negativitást, és arra ösztönöznek, hogy jót tegyünk. Mindez meg is történik, ha valóban megbánjuk, amit tettünk. Viselkedésünk pozitívvá alakítását kezdhetjük teljesen hétköznapi szinten, ez később a gyakorlás kiváló ösvényére vezet minket, ahol a tudat fátylait még erőteljesebb módszerekkel távolíthatjuk el. Új szokásokat is kialakíthatunk, így például azt, hogy esténként átgondoljuk, mit tettünk az adott napon. Ezzel az éberséggel, hozzászoktathatjuk magunkat, ahhoz, hogy több pozitív tettet hajtsunk végre, látva, hogy nap mint nap mi magunk hozzuk létre azt, amit tapasztalunk.
A Dharma útja a karma kikerülhetetlen törvényén alapszik, ami azt jelenti, hogy minden oknak, minden cselekedetnek van eredménye. Ez nemcsak a „durva”, külső szinteken igaz, hanem áthatja egész létünket. A féltékenység és a harag érzelmei például nemcsak következményeket vonnak maguk után, hanem benyomást hagynak a tárház-tudatunkban is. E benyomások alakítják ki érzékelésünket, melyről így elmondhatjuk, hogy korábbi cselekedeteink gyümölcse. Ezzel magyarázatot nyer, miért is vagyunk olyanok, amilyenek. A harag legyen bármilyen kicsi is benyomást hagy a tárház tudatban, és ez hatással lesz jövőbeli létünkre. Ezzel ellentétes hatású például Szerető Szemek (tib. Csenrézi) együttérzéssel teli gyakorlata, mely megerősíti a tudatunkban lévő pozitív benyomásokat. Ezáltal megváltozik, ahogyan a minket körülvevő világot érzékeljük.
Ahogy haladunk az úton, a pozitív életvitel gyakorlata egyre fontosabbá válik. Mint már említettem a pozitív életvitel nem külső szabályok gyűjteménye, inkább az éberségen alapul: azon, hogy tudatosak vagyunk abban, amit teszünk. Ha ezt megértjük, lehet hogy a karmával kapcsolatban aggódni kezdünk:könnyen negatívan cselekedhetünk, ugyanis mi van akkor, ha nem ismerjük fel egy adott cselekedet negatív jellegét, és ehelyett pozitívnak gondolunk?A test, beszéd és tudat három kategóriájába csoportosítható tíz negatív tett ismerete hasznos iránymutatónak bizonyul:
Tudat: irigység, rosszindulat, téves nézetek
Beszéd: hazugság, rágalmazás, érzéketlenség, haszontalan fecsegés (pl. mások hibáiról)
Test: ölés, lopás (elvenni azt, ami nem a miénk), szexuális visszaélés
Hajlamosak vagyunk arra, hogy megkérdezzük a lámától: ”Ez most jó vagy sem?”. Ha közelebbről megvizsgálnánk a dolgot, és őszinték lennénk magunkhoz, akkor erre igazából nem lenne szükség. A pozitív életvitel azt eredményezi, hogy a dolgokat úgy szemléljük, ahogy vannak, és ez egyet jelent azzal, hogy jót teszünk”. Használhatjuk saját megértésünket, vagy hagyatkozhatunk külső szabályokra, ha elbizonytalanodunk. A felszínen a pozitív életvitel talán nem tűnik olyan fontosnak, de cselekedeteink következményei súlyosak lehetnek. A kis tettek is, legyenek pozitívak vagy negatívak, komoly előre nem látható eredményekkel járhatnak. Mi vagyunk felelősek értük, tehát az apró tetteket se vegyük semmibe. Még a „legkisebb” életet is megvédhetjük. Nagylelkűségünk megnyit minket a tíz pozitív tett felé. Eltéríthetünk valakit egy rossz cselekedet elkövetésétől. Egyszóval, törekedhetünk kisebb pozitív tettek végrehajtására is, és távol tarthatjuk magunkat a legapróbb negatív tettektől, mindig tudatunkban tartva azt, hogy minden cselekedet következményekkel jár. Pozitív módon viselkedve lecsillapíthatjuk nyugtalan tudatunkat. Cserébe ez még több pozitív tettre sarkall, ami még nagyobb tudati békéhez vezet. Minden következménnyel jár, legyen ez negatív vagy pozitív, ezért inkább bátorítani kellene magunkat arra, hogy kizárólag azt tegyük, ami pozitív.
Láthatjuk, hogy a szellemi út életünk minden aspektusát áthatja. A gyakorlás nem kizárólag egy meghatározott időszakra vonatkozik nincs olyan, hogy most itt a gyakorlás ideje, máskor pedig nem-mindig gyakorolnunk kell. Alapvető fontosságú például az, hogy mindig odafigyeljünk arra, hogyan kommunikálunk másokkal. Ha lehetséges, próbáljunk meg tudatosan kedvesek lenni. Gyakorolhatjuk a két felhalmozást:a pozitív cselekedetek által, melyek kedvező eredményekhez vezetnek, és a tudat világosságának elérését a mindig-jelenlévő tudatosság által. Ez utóbbi állandó éberséget igényel a részünkről. Mindkét felhalmozás egyaránt fontos és összefügg egymással. Ha úgy találjuk, hogy valamelyik felhalmozás előtérbe került a másik rovására, akkor fektessünk több időt és energiát a másikba.
Létezik két olyan kvalitás, mellyel –a szellemi utat járva-túlléphetünk a hétköznapi élet racionalitásán:ezek az odaadás és a bizalom. Mindkettő túl van az intellektuális megértésen. A szorgalomról, a pozitív életvitelről és a többi, ”kézzelfogható”kvalitásról könnyű beszélni, de ezekről nem annyira. Túl kell lépnünk hétköznapi gondolkodásmódunkon és felfogásunk határain, ami csak akkor lehetséges, ha megfelelő alappal rendelkezünk. Gyakorlásunk nem hoz eredményt, ha nincs szilárd alapunk a pozitív életvitel tekintetében. Csak így léphetünk be a formális szellemi gyakorlás területére. Lényeges, hogy ott legyen a törekvés a megvilágosodás a megvilágosodás elérésére. A gyakorlás egyszerű, hétköznapi tapasztalatokkal kezdjük, melyek akár azonnal elérhetők, és könnyen megérthetők. Gyakorlásunk aztán magasabb szintekre emelhet bennünket. Ahhoz, hogy megmagyarázzam, mit jelent a hétköznapi szint túllépése, használjuk a bodhicsitta és a lények javára tett jókívánságok példáját. A minden lény javára tett kívánságaink erején keresztül tudatunk olyan erőre tesz szert, mely képes megtisztítani a negativitást és alkalmazni a bölcsesség erejét. Bár ez hétköznapi kifejezésekkel nem írható le, mégis megtapasztalható. A pozitív tettek felhalmozására azért van szükség, hogy átlépjük a meglévő határokat. Így juthatunk el annak a tapasztalatához, ami egyébként irracionálisnak hatna, és így érthetjük meg igazán, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha törődünk másokkal.
A formális gyakorláson keresztül megértésünk egyre mélyebbé és élesebbé válik. Megértjük az ürességet, mely mindennek az alaptermészete-anélkül, hogy „semmiként” félreértelmeznénk. Megértjük, hogy miért is olyan hatékony a jidám gyakorlat, hogyan működnek a tisztulással kapcsolatos gyakorlatok, és miért van szükségünk a lámára. A”racionalitáson” a logikát és a meditációt használva léphetünk túl. Fokozatosan meg fogjuk érteni a felépítő és a beteljesítő szakasz jelentőségét, és azt, hogy a gyakorlat különböző szakaszai mire is szolgálnak. Megértjük, hogy az egyes gyakorlatok miért hosszúak, míg mások miért rövidebbek. Fontos, hogy haladjunk az úton, és felfedezzük e dolgokat a magunk számára. A gyakorlat működik, akkor is, ha a magyarázat túl van a logika birodalmán. Fokozatosan, egyre messzebb és messzebb jutunk. Ez az, amire a „gyakorlat megértése” utal. Természetes, hogy a formális gyakorlás és a hétköznapi élet nincsen azonos szinten, de egyazon út részei.
Ahhoz, hogy saját életünk kovácsaivá váljunk, megfelelő alapokon kell állnunk. Ez az alap elengedhetetlenül szükséges a hétköznapi életünkben amellett, hogy a gyakorlás számos módját alkalmazzuk a megvilágosodás eléréséért. Ez az alap arra is szolgál, hogy nyugalmat és békét biztosítson, miközben a szellemi utat járjuk. Szilárd alappal minden lehetséges, nélküle azonban semmi sem.
Buddhizmusma 9. szám, 2002 november