A Szentháromság-ikon

• Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonját szemlélve ezt a kijelentést tette Pavel Florenszkij, ortodox teológus: „Rubljov Szntháromsága létezik, tehát létezik Isten.”
• Ebből a kijelentésből is látható, hogy az ikonoknak hasonló szerepe van, mint a Szentírásnak: tanúsítják Isten jelenlétét a világban. Így lehetnek a szemlélődésben is segítőtársaink, hogy találkozhassunk az élő Istennel.
• Vegyük most szemügyre ezt a Szentháromság ikont Andrej Rubljov XV. század eleji alkotását. Hiszen rendkívül sok gazdagságot rejt magában ez a kép. Természetesen mindenki megtalálhatja benne a saját maga értelmezését, de azt hiszem, hogy gazdagít bennünket, ha többféle megközelítést ismerünk meg róla. Hiszen, ha több mindent mond nekünk az a kép, akkor könnyebben kerülünk kapcsolatba vele, és általa könnyebben találkozhatunk Istennel is.
• Sokszor mondják, hogy a művészetben az alkotó és a szemlélő együtt alkotja meg a művet. Nos, akkor jó tudnunk valamit az alkotóról is. Anélkül, hogy életrajzi leírásba bocsátkoznék csak azt hadd jegyezzem meg, hogy az ikonfestészetben mindig alapvető volt a festő életszentségre való törekvése. Hiszen Istennel kellett találkoznia ahhoz, hogy ezt a találkozást mások számára is hírül adja. Ahogyan az evangélisták - akik isteni sugalmazásra írtak le mindent - maguk is szentek voltak, az ortodox hagyomány szerint az ikonok festőinek is el kell jutniuk az életszentség olyan fokára, hogy számukra az ikon, mint „kinyilatkoztatás” jelenjen meg. Az ikon mögött ott kell állnia a szent szellemi tapasztalatnak.
• Aztán egy másik fontos dolog, hogy az ikonok nem álltak, nem állnak önmagukban. Az ikonosztázban meghatározott helyük van.
• Nagyon mélyen feltárja a Szentháromság bensőségességét. Bepillantást nyerhetünk egy kicsit a Szentháromság belső életébe, ahogyan azt a misztikusok látták. Hiszen ez a kép a maga mozdulatlanságával egy csodálatos párbeszédbe enged bepillantanunk.
• A bal oldalon levő alak az Atya alakja. A fölötte látható ház az Isten Országának szimbóluma. (Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? / Jn 14,2) Középen Jézus foglal helyet. Fölötte a fa a kereszt fájára utal. A jobb oldali személy a Szentlélek. Jelképe a szikla, az új-szövetség sziklája, amely szövetség már nem kőtáblára írott, hanem a hit által az ember szívébe. A három alak szinte teljesen egyforma, csak a ruhájuk és a mozdulataik különböznek.
• Figyeljük meg a ruhájukat! A bal oldali alak alsó ruhájának kék színe az istenségét mutatja, azonban a szemlélő nem láthat belőle sokat. Tunikája eltakarja. Ám a ráncai széléről visszaverődő fény áttetszik a köpeny rózsaszín-vörös árnyalatain. Ez az áttetsző anyag benyomását kelti. Engedi sejtetni az alatta levő ruhát. Valamit megpillanthatunk az Atya istenségéből. A középső alak ruhája bíbor és kék. A kék itt is az istenséget jelenti. A bíbor szín az emberséget, a mártíromságot mutatja. Egyúttal azt jelzi, hogy Jézus az Út, aki által Istent megismerhetjük. Az Ő embersége, megtestesülése árán ismerhetjük meg az Atyát. A jobb oldali alak kék ruhájának nagy részét elfedi a zöld tunika. A zöld a Szentlélek színe.
• Az alakok mozdulatai nagyon beszédesek. Általuk belehallgathatunk ebbe az isteni párbeszédbe. Nem tekintenek kifelé a képből. Nem néznek ránk. Úgy tűnik, hogy nem mi vagyunk a középpontban. El vannak foglalva egymással. Az Ő világukkal. Ám ha kicsit figyelmesek vagyunk és nyitottak a szó meghallására, akkor megértjük az Ő szándékukat. Hadd hívjam segítségül Keresztes Szent János atyánknak Románcok című versét.

A végtelen szeretetben

Mely kettejükből kiáradt,

Gyönyörűséges szavakat

Mond az Atya a Fiának.

Oly mélységesen gyönyörűt,

Hogy azt senki sem érthette.

Csak a Fiú, az élvezte,

Mint akire tartozott

.

De amennyire megérthető,

Azt ilyképen mondotta:

„Misem elégít ki, Fiam,

Mint csupán társaságod.

S ha van, ami kielégít.

Azt is Tebenned keresném,

Ki Tehozzád leghasonlóbb,

Az van leginkább kedvemre...”

„Arát, ki téged szeressen,

Akartam, Fiam, tenéked adni

Ki értéked által megérdemelje,

Hogy társaságunkban részt vehessen.

Asztalunknál egyék kenyeret,

Ugyanazt, amelyből én eszem,

S megismerje a javakat,

Amiket Fiamban bírok Én,

S velem együtt hálálkodjék

Szépségedért, hatalmadért.”

„Nagyon köszönöm néked, Atyám,

Felelé erre a Fiú,

Az arának, kit nekem adsz majd

Fényemet adom neki.

Hogy ama fényben megismerje,

Mekkora az én Atyám,

S a lényeget, amelyet bírok,

Miképpen kaptam tőle én.

Pihentetve karjaimban,

Szerelmedben ölelem őt,

És örökös boldogságban

Jóságod dicséri ő.”

• Ó, nem, egyáltalán nem magukkal vannak elfoglalva. Jézus, akit az Atya feltámasztott a halálból, kéri az Atyát, hogy küldje el a Szentlelket szeretteihez, hogy elvezesse őket az igazságra, (Jn.16,1) hogy bennük lakozzék. Kérőn néz az Atyára, jobb kezét pedig áldásra emeli a serleg fölé. A serlegben egyesek az emberiséget látják felfedezni. Kéri az Atyát, hogy a Szentlélek által szentelje meg a világot. Az Atya a Szentlélekre tekint nagyon nagy szeretettel és jobbját Ő is áldásra emeli. Áldásával bocsátja el a Szentlelket. A Szentlélek tejét lehajtja, fogadja az áldást az Atya és a Fiú akaratát Ő is akarja.
• Belehallgatva ebbe a beszélgetésbe most vesszük észre, hogy részesei vagyunk a Szentháromság társaságának! Ebben megerősít bennünket a kép is. Egyrészt a fordított perspektíva alkalmazásával, amelyben az enyészpont, ahol az élek összefutnak, nem a kép mögött van, mint a reneszánsz perspektíva esetében, hanem a szemlélőben. Mintegy szívünkben fókuszálódik, mi magunk vagyunk a gyújtópontban és - nem anakronizmus - Isten maga a “gyújtópont”. Egyszerre állítva az ábrázolt istenit és a megszólított embert a középpontba. Másrészt az asztal, az oltár ábrázolásával is bevon bennünket ebbe az isteni légkörbe a festő. Ugyanis az oltárokon vágott lyuk az eucharisztia tárolásának helye volt. Ez pedig azt jelenti, hogy az oltár másik oldalán a templom fala volt. Vagyis ott elvileg nem lehet Jézus alakja. Neki ezen az oldalon, a mi helyünkön kellene ülnie. De akkor háttal lenne nekünk. Hogy betekinthessünk a Háromság életébe, sőt, hogy ott megállapodhassunk, ezért a festő a másik oldalra helyezte azt az alakot. Ezzel bevont bennünket a Szentháromságba.
• Így képes az ikon bemutatni a Szentháromságot a maga szeretet megnyilvánulásában, mely az ember megmentésének forrása. Ezért küldetett el nekünk a Szentlélek, hogy a Szeretet közösségébe vonzzon bennünket.

Forrás: Kármel újság 2003/3

Vissza a főoldalra -->> Vissza az ikonográfiához