Megérkeztünk Szarvaskút-Váraljára Bobófalva felől. Először meglátjuk a tehéncsordát és a sínt. A várost. Szép, virágos Rózsakert jobb kéz felé, szemközt a hotel. S mindezek mögött pedig a Várhegy, és a vár!
Megérkeztünk 11 óra körül. Parkoljunk le a Benedek Elek útján, ezután sétáljunk fel a várba a Vár utcán. (Ide kb. 11:30-ra érünk fel.) Nézzük meg a történelmi kiállítást a Szarvaskúti Várban. (Ez kb. egy órát vesz igénybe.) Tekintsük meg a tavat és a Szent Lukács kápolnát, ha jó az idő, fürödhetünk is a tóban. Továbbá ajánlott a csónakázás. (Egy kör = 300Ft) Induljunk lefelé a Várhegyről, de ne arra, ahonnan jöttünk, hanem az erdőn keresztül a T2-es, majd a T1-es turistaösvényen. (Ide leérünk kb. 13:15-re.) Itt váltsunk jegyet az SzV vasútra Szarvaskút felsőig, a kisállomásig. (Ha ügyesek vagyunk, ideérhetünk 14 órára.) A vonatról leszállva ebédelhetünk a Paizs Péter téren (Rózsakertben) lévő Imbiss büfében, majd indulhatunk is haza kb. 15 órakor.
Megérkeztünk 11 óra körül. Parkoljunk le a Benedek Elek útján. A Hotel & Panzióban*** foglaljunk szobát (ha ezt eddig nem tettük volna), majd pakoljunk ki. Kb. ezzel 12-re végzünk is. Ha piacnapon érkeztünk, látogassunk el a piacra a Piac utcába, majd tekintsük meg a játszóteret a Vasút téren. Ebédeljünk meg az Imbiss büfében. (Ezekkel kb. 13 órára készen is vagyunk.) Sétáljunk fel a T1-es, majd a T2-es turistaösvényen fel a Szarvaskúti Várba. Útközben megtekinthetjük a vadetetőt és a magaslest is. Nézzük meg a várban a történelmi kiállítást (kb. 1 óra), majd nézelődjünk még egy kicsit az erődítményben. Ha jó az idő, fürödjünk a tóban, illetve a Szent Lukács kápolnába is ellátogathatunk. (Most van 16 óra.) A tavat párszor körbe is sétálhatjuk, vagy futhatjuk, majd csónakázhatunk egyet. Menjünk le a hegyről a Vár utcán, és induljunk kifelé a városból, a legelő mellett elhaladva ellátogathatunk a szomszéd faluba, Bobófalvára. Izgalmas bobófalvi látnivalók: Bobófalvi templom, Török torony, Saint Spiridion tér, Fenyves park, Bobófalvi Pincészet, Szőlőhegyi természetvédelmi terület. Vigyázat! A Szarvaskút-Váralját és Bobófalvát összekötő főútra gyalogosan felmenni tilos és életveszélyes, gyalog a két település között a kicsit más nyomvonalon haladó kerékpárúton sétálhatunk. Hamarosan elérkezik a 18 óra. Ha a hotel éttermében eszünk, akkor oda menjünk (nagyon finom, svédasztalos ellátás), amennyiben azonban nem, két lehetőség közül választhatunk: ha szeretnénk étteremben enni, látogassunk el az Aranyserleg Étterembe, ha viszont magunk szeretnénk főzni, akkor a Muszthai ABC-ben vásárolt kiváló alapanyagokból készíthetünk a szállásunkon vacsorát.
Másnap keljünk fel 8 órakor. Reggelizzünk meg vagy a hotel éttermében vagy az apartmanban, majd 9 óra körül induljunk el a Kereskedők útján a nagyállomás (Szarvaskút-Váralja) felé. Ez egy szép reggeli túra. A nagyállomáson váltsunk jegyet a kisállomásig (Szarvaskút felsőig) az SzV vasútra, majd szálljunk fel az éppen induló vonatra. Ha ügyesek vagyunk, oda is érhetünk 11 órára. Pihenjünk egy kicsit le a Paizs Péter tér (Rózsakert) padjain, majd menjünk vissza a szállásunkra, pakoljunk össze és jelentkezzünk ki. Ebédeljünk még meg az Imbiss büfében, majd el is indulhatunk 12:30 felé.
Amennyiben a várost gyermekekkel szándékozik meglátogatni, talán elkelhet egy kis szórakoztatás. Sok érdekes gyermekfoglalkoztatót (pl. kifestőket, rejtvényeket, meséket) talál a város tematikájában a külön erre a célra létrehozott gyereksarokban.