2024. július 17-én hivatalosan átadták a szarvaskúti tourinform irodát. Az épület találkozó- és információs ponton kívül rendezvénytérként és kávézóként is működik majd! Az átadón Kovács Géza, a város polgármestere mondott rövid beszédet. Külön értékelte, hogy az épületbe szerelt hőcserélő berendezés milyen kellemes hőfokot állít elő az egyébként igen kínzó kánikula közepette.
Az épületben rendezik meg a 10. Tour de Bobófalva kerékpárverseny záróeseményét, valamint kulturális esteknek, filmvetítéseknek, koncerteknek ad majd otthont. A hivatalos átadóra a teljes építkezés nem fejeződött még be: a gazdasági bejárat (autóparkoló) kialakításának befejezése még várat magára, azt valószínűleg augusztusban fejezik be a munkások. Addig a tervezett kávézó sajnos nem nyithat meg, de a Tour de Bobófalvára már ez a szolgáltatás is működni fog; üzente Kovács Géza.
A megnyitó után többen az épületben maradtak hűsölni, azonban néhányan a mellette kialakított pihenőparkba látogattak.