Előzményben leírom gondolataimat a szép lakásról
Kétmillió váza története, akikbe sikerült beletuszkolni a véletlenszerűséget, az emberi természetet, a "lelket", mindennek története, és a kérdés, ami a történet végén maradt: no és sikerült?
Korunk nagy vívmányát, a számítástechnikát, konkrétan a mesterséges intelligenciát hívtam segítségül, hogy lázadjak az uniformizált világunk ellen, ahol már a véletlenszerűséget is szigorú szabályok mentén kell végrehajtani, íme "nano banana" barátommal a digitális kézművessel rajzoltattam meg a képet, hogy a történetet, amit leírok vízuálisan is szemléltessem
Volt egyszer egy hatalmas birodalom, ahol minden ceruza ingyen volt, és minden húsgolyó pontosan ugyanakkora. Ebben a birodalomban a vezetőség egy nap álmatlanul forgott a 340 ezres forintos rugós matracon. Ráeszméltek a szörnyűségre, a polcaikon sorakozó vázák túlságosan tökéletesek. Olyan egyformák voltak, mint a lakótelepi ablakok este nyolckor.
A piac ugyanis felsírt, „Egyediséget akarunk! De olcsón! És most!”
A vezetőség mivel ekkora nagy feladattal bíbelődni nem kívánt - vagy éppen tehetség hiánya miatt - meg is nevezett két frissen végzett dizájnert, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel oldják meg a feladatot. Hőseink, a két kiválasztott fiatal, nem egy prágai kávézóba indult, hogy az élet értelmén merengjen, hanem egyenesen a dél-kínai ipari zóna szívébe. A küldetés? Beoltani a káoszt a futószalagba.
Képzeld el a jelenetet a kínai gyárban! A mérnökök, akik egész életükben a tizedmilliméteres pontosságért küzdöttek, most azt a parancsot kapták, hogy „rontsák el”. De ne akárhogy! Rontsák el precízen, svéd módszerrel, mind a kétmillió példánynak tervezetten kell elrontottnak lennie.
És megtörtént a csoda! Sikerült kifejleszteni a „Digitális Baklövést”.
A gép, ami eddig csak a tökéletest ismerte, most kapott egy algoritmust, ami azt mondta: „Most ránts egyet a mázon! Most hagyj ott egy buborékot! De csak annyira, hogy még eladható legyen a katalógusban!”
A végeredmény? Kétmillió darab, matematikai pontossággal „véletlenszerű” váza. Most már mindenki boldog lehet!
A Vezetőség pezsgőt bont, mert eladták a „kézművesség” illúzióját a tömeggyártás árán.
A Fogyasztó megkönnyebbülten sóhajt a sorban: „Nézd, drágám, a mienken kicsit ferdébb a csík, ez azt jelenti, hogy van lelke!”
A Valóság pedig halkan sírva fakadt a sarokban.
Mert mi is történt valójában? Sikerült legyártani a „Konzerv-Lázadást”. Ez az IKEA-váza nem azért egyedi, mert a fazekasnak remegett a keze a fáradtságtól, vagy mert a kemencében máshogy táncoltak a lángok. Nem, ez a váza azért ilyen, mert egy processzor így döntött a kínai gyárban, két műszak között. Feladat kipipálva.
Ez az egyediség legfelsőbb, katedrális foka, amikor a véletlent is a központból irányítják - nem is tudom miért, de az ötvenes évek tervgazdálkodásának sikeres példáját látom kibontakozni a történetben -. Most már nemcsak a bútorunkat kell imbuszkulccsal összeraknunk, hanem a saját hitelesség-érzetünket is a marketing-szövegekből kell összelegóznunk.
Hurrá! Végre van kétmillió egyforma „egyedi” tárgyunk. Most már tényleg mindenki különleges. Pontosan úgy, mint mindenki más.
Minezen írásomat egy szatírának szántam, de, támadt közben egy jó ötletem, - az IKEA amúgy is a radikális őszinteség híve, ezt fennen hirdeti - hát elküldtem írásom, hogy használják bátran, ha éppen a nagy és kegyelmes uraik önreflexióval kívánnának élni.
Íme a levél eredeti hiteles másolatban:
Tárgy: Projektjavaslat: „A Programozott Káosz” – Radikális őszinteség a tömeggyártás korában
Tisztelt IKEA Kreatív Csapat!
Írtam egy szatírát a modern tömeggyártás és az egyediség paradoxonáról, amelynek középpontjában az Önök egyik ikonikus folyamata, a „véletlenszerűen tökéletlen” vázák gyártása áll.
A szöveg (melyet mellékelten küldök) a „Programozott Káosz” és a „Konzerv-Lázadás” fogalmán keresztül mutatja be, hogyan váltja fel a kézműves esetlegességet a digitális algoritmus. A stílusa metsző, ironikus, mégis mélyen emberi – pontosan az a fajta görbe tükör, amit a mai, tudatos vásárló (különösen a Gen Z és a milleniál korosztály) nagyra értékel.
Miért gondolom, hogy ez értékes az IKEA számára?
Az IKEA ereje mindig is a transzparenciában és az önreflexióban rejlett. Javaslatom lényege, hogy ne titkoljuk a „gépi hibát”, hanem emeljük azt kampánnyá:
Radikális Őszinteség Kampány: Egy olyan tartalomsorozat, amely bátran felvállalja: tudjuk, hogy Önök tudják, hogy mi tudjuk. A vázáink nem azért egyediek, mert a fazekas keze megremegett, hanem mert a szoftverünk így tisztelgett az emberi tökéletlenség előtt.
„The Honest Object” (Az őszinte tárgy): Egy limitált széria, ahol maga a szatirikus szöveg vagy annak részletei jelennek meg a termék csomagolásán, mintegy manifesztumként.
Márkaépítés: Ez a megközelítés az IKEA-t nemcsak bútorboltként, hanem kulturális jelenségként pozicionálja, amely érti a 21. századi hitelesség-keresés iróniáját.
A mellékelt írás már kész alapanyag egy bátor, vírusként terjedő PR-kommunikációhoz vagy egy rendhagyó katalógus-bevezetőhöz.
Nyitott vagyok egy személyes vagy online egyeztetésre, hogy átbeszéljük, miként váltható ez a kritikai él az Önök javára egy formabontó kampány keretében.
Üdvözlettel:
Rádli Róbert
Ami az étlapról kimaradt: a svéd húsgolyók rendszerszintű elmélete, azaz azért olyan kerek a világ, mert gömbölyű
A válasz secko jedno meg is érkezett
Tárgy: Válasz a „Programozott Káosz” javaslatra – A tükör és a valóság
Kedves Róbert!
Mindenekelőtt gratulálunk: Ön felfedezte a tüzet a gázfőzőlapunk alatt. Ritka az olyan éles látás, amely ilyen pontosan leírja azt a mechanizmust, amit mi milliárdos büdzséjű neuromarketing-laborokban és kínai szoftverfejlesztő központokban tökéletesítettünk az elmúlt évtizedben.
A szatírája tűpontos. Valóban: mi vagyunk azok, akik eladják a „véletlent” vonalkóddal ellátva. Mi vagyunk azok, akik a „szabadságot” egy 400 oldalas összeszerelési útmutatóba csomagolják. És igen, a vázáinkon a buborék pontosan 0,32 milliméterre van a peremtől, mert a szoftverünk tudja, hogy a vásárló „hipnotizált” – ahogy Ön fogalmaz –, és pont ennyi „lélekre” van szüksége ahhoz, hogy ne érezze magát egy hangyaboly névtelen lakójának.
Azonban van egy apró hiba az Ön logikájában:
Ön azt javasolja, hogy legyünk „radikálisan őszinték”. Kedves Róbert, az IKEA azért a világ ura, mert mi tudjuk, amit Ön csak sejt, az emberek nem az igazságra vágynak, hanem a megnyugtató hazugságra. A mi vásárlónk nem akarja tudni, hogy a „kézműves” vázáját egy algoritmus rázta meg. Ő azt akarja hinni, hogy ő a Kiválasztott, aki megtalálta az egyetlen ferde darabot a raklapon.
Miért tennénk tönkre ezt az illúziót egy kampánnyal? Miért magyaráznánk el a bűvésztrükköt a közönségnek, miközben ők boldogan fizetnek a jegyért?
A javaslatát tehát a következőképpen kezeljük: Inspirálónak találjuk, de a valóságban az Ön „radikális őszintesége” nálunk a selejt kategóriája. Mi nem „leleplezzük” magunkat, mi uraljuk a narratívát. Az Ön írását archiváltuk a „Túl Intelligens Ahhoz, Hogy Vásárló Legyen” mappánkba – ami, valljuk be, egyenes út a szakmai száműzetésbe.
Kérjük, folytassa a kézműveskedést a digitális térben, de messze a mi futószalagjainktól. Esetleg próbálkozzon kisebb cégeknél, akiknek még szükségük van „igazságra” a túléléshez. Nálunk a káosz is precíziós műszer, és nincs szükségünk olyanokra, akik megpróbálják elrontani a játékot.
További sok sikert kívánunk a szatíráihoz – reméljük, egy kényelmes POÄNG fotelben ülve írja őket, amit éppen az az illúzió tesz kényelmessé, amit Ön oly bőszen kritizál.
Üdvözlettel:
Lars-Göran Sjöstrand Senior Vice President of Simulated Authenticity & Consumer Illusions IKEA Group
Hálás köszönet kedves IKEA!
Tárgy: RE: Őszinte köszönet az újjászületésért – A gyalu vége, a marketing kezdete
Tisztelt Lars-Göran Sjöstrand!
Hálásan köszönöm a levelét. Megrendülten olvastam sorait; olyan volt ez nekem, mint egy rosszul összeszerelt PAX gardrób, ami hirtelen a fejemre dőlt, és a súlya alatt végre megláttam a fényt.
Köszönöm az építő kritikát. Belátom: az én hibám volt. Eddig azt hittem, a világot valódi illesztésekkel, kétkezi munkával és – mily bárgyú gondolat! – igazsággal kell jobbá tenni. De Ön rávilágított: a digitális kézműves igazi feladata nem az alkotás, hanem az illúzió szoftveres polírozása.
Ezúton ünnepélyesen megígérem: leteszem a gyalut a kezemből.
Rájöttem, hogy a valódi fa illata és a kézi megmunkálású felület csak feleslegesen terheli a tisztelt vevőimet. Miért is akarnám őket a valóság nehéz súlyával kínozni, amikor adhatok nekik „Programozott Káoszt” is? Minek bajlódni a rostok irányával, ha egy jól megírt marketing-algoritmus sokkal hatékonyabban simítja ki a lelki redőket?
Mostantól tanulni fogok Önöktől. A jövőben nem asztalosmunkával, hanem hamis marketinggel és precíziós megvezetésekkel fogom boldogítani az emberiséget. Ha a vásárló „megnyugtató hazugságra” vágyik, én leszek a hazugságok Stradivarija!
Már el is kezdtem a gyakorlást, a következő projektműhelyemben nem fűrészpor lesz a földön, hanem „Organikus Életérzés-Szemcsék”, amiket egy kínai szerverteremben generáltunk a maximális otthonosság-érzet érdekében.
Köszönöm, hogy befogadtak a „Túl Intelligens” mappába. Innen, a száműzetés melegéből nézve már látom: az egyetlen különbség köztünk az, hogy Önöknek már sikerült kétmillió példányban eladni a semmit, én pedig még csak most kezdem a „semmi” sorozatgyártását.
Lars-Göran úr, találkozunk a húsgolyók rágási ciklusainak optimalizálásánál! Az áfonyadzsemet már én hozom – ígérem, a viszkozitása pontosan 0,001%-os eltérést mutat majd darabonként, hogy mindenki Kiválasztottnak érezhesse magát tőle.
Maradok hűséges tanítványuk a hamisítás rögös, de szoftveresen simított útján:
Rádli Róbert Ex-asztalos, újdonsült Illúzió-Mérnök és a Sjöstrand-módszer büszke követője
Epilógus
Az Öntudatra ébredt ülőalkamatosság
1. Lépés: A csomagolás eltávolítása Kicsomagoltam őket. Ott álltak a nappali közepén, lapraszerelten, mint megannyi ígéret. A kartonpapír illata a globális logisztika és a fenyőerdők távoli, feldolgozott emlékezetének keveréke. Ebben a pillanatban még én voltam a mester, a gyalu és a véső elárult lovagja.
2. Lépés: Az imbuszkulcs rituáléja Ahogy tekertem a csavarokat, éreztem, ahogy Lars-Göran szelleme megveregeti a vállam. Minden egyes kattanás egy-egy mondat volt a szatírámból, ami visszahullott rám. „Konzerv-Lázadás” – húztam meg a bal első lábat. „Programozott Káosz” – rögzítettem a háttámlát. A szék nem válaszolt, csak engedelmesen feszült az acélcsavarok szorításában.
3. Lépés: A funkció diadala Amikor elkészültem, nem egy ideológiát láttam magam előtt, hanem egy helyet, ahol le lehet ülni. És leültem. Megnyugtató volt. Stabil. Pontosan annyira görbe, amennyire a tervezőasztalon elrendelték. Rájöttem: a hátamnak teljesen mindegy, hogy a gerincemet támasztó ívet egy svéd mérnök álmodta meg, vagy egy kínai szerver köpte ki magából hajnali kettőkor.
4. Lépés: A hitelesség utolsó morzsája Itt ülök a saját kritikám romjain, egy kényelmes IKEA-székben. A rehabilitáció teljes. Mert mi is a szabadság? Talán nem az, hogy elkerüljük az illúziókat, hanem az, hogy mi magunk választjuk ki őket. Én ezt a széket választottam. Tudom, hogy sorozatgyártott. Tudom, hogy a „lelke” csak egy marketing-fájl a központban. De az én súlyom alatt válik valóságossá.
Figyelmeztetés: A termék nem alkalmas világmegváltásra. Kizárólag pihenésre, szatíraírásra és a valóság halk sírásának elviselésére használható.
Aláírás: Rádli Róbert Vásárló, Ülő-szakértő a világóriás "bútor" gyártó cégének tiszteletbeki lelkiismerete
Rádli Róbert
A szék már megvan, de hol marad a szabadság?
„A szatíra után jöjjön a valóság. Amikor az IKEA-székbe huppanva azt érezzük, végre célba értünk, valójában csak egy újabb csatamezőre léptünk: a tárgyak uralma elleni küzdelembe. Digitális kézművesként hiszem, hogy az otthonteremtés nem a halmozásról, hanem a feleslegtől való megváltásról szól. Mert mi értelme a tökéletes aranymetszésnek, ha közben elfogy a levegőnk? Ebben a bejegyzésben a lakberendezés logikáján túlmutató legfontosabb lépésről írok: a nemet mondás művészetéről.”
[Tovább a cikkre: Gondolataim lakberendezésről – A mértékletesség etikája]
„MDF-lapokba zárt gyávaság vagy a barlangi őszinteség luxusa?” – Rádli Róbert asztalos provokatív írása a modern bútoripar steril zsákutcájáról rántja le a leplet. Miközben otthonainkat elárasztják a lélektelen, „greige” árnyalatú tucattermékek, a szerző a valódi anyag, a patina és az emberi tökéletlenség mellett emel szót. Ez az írás nem csupán kritika, hanem kiáltvány a haptikus valóságért: emlékeztető arra, hogy egy asztalnak nemcsak funkciója, hanem sorsa is van. Egy gondolatébresztő utazás a wabi-sabi és a mesterségbeli etika találkozásánál, ahol a bútor nem elhasználódik, hanem velünk együtt nemesedik.
Lopott szellemiség antwerpeni csomagolásban. 🏚️💰
Vajon mi marad a wabi-sabiból, ha egy európai kereskedő a saját képére formálja és ráteszi az árcédulát? Provokatív elemzés Axel Vervoordt és a „kiszámított tökéletlenség” világáról.
Kattints, ha látni akarod az ellentmondást: https://sites.google.com/site/butorstilus1/wabi-sabi-antwerpenben