Gondolataim lakberendezésről

Előzmény: Lakberendezés? Biztonság?

Valóban! Stílusok, divatok, trendek helyett karaktert vigyünk be otthonunkba!

Ne kerülgessük a forró kását, mint egyszeri burkoló a görbe falat! A „stílus” az csak a máz, a karakter viszont a vér, a hús és a csont.

Manapság úgy válogatunk a stílusok között a magazinokban, mintha egy svédasztalos reggelinél állnánk. Kell egy kis skandináv tisztaság, megfűszerezzük egy csipet ipari nyerseséggel, és a végén ráöntünk egy kis „greige” szószt, mert azt mondták, az most a menő. Mi a baj ezzel? Hogy a végén az egésznek olyan íze lesz, mint a fagyasztott langallónak: nézhet ki jól a fotón, de nincs benne lélek, nincs benne a kelesztés türelme, sem a kemence füstje.

A stílus csak egy jelmez

A stílusok – legyen az minimál, loft vagy wabi-sabi – valójában csak szerszámok a ládánkban. Lehet fogni a vésőt, a gyalut vagy a kalapácsot, de a szerszám nem fogja megmondani, mit faragjunk. Ha csak stílust választunk, akkor egy idegen ember álmaiba költözünk be. Ott fogunk feszengeni a katalógus-nappaliban, és félünk majd lerakni a söröskorsót az asztalra, nehogy „megtörjük a kompozíciót”. Hát nem őrültség ez? A lakás van értünk, nem mi a lakásért!

Csapjunk nyugodtan az asztalra! 

Merjük vállalni, hogy - mert mindkettőhöz közünk van - a nagyapa kopott tölgyfa asztala mellett igenis elfér a modern lámpa? A karakter nem más, mint az ön vizuális önéletrajzunk. Benne van az utazásai emléke, a gyerek tenyérnyoma a falon, meg az a furcsa váza, amit csak azért tart meg, mert minden reggel megmosolyogtatja. Benne van kezünk munkája, ha csak nem hullanak ölünkbe az aranytallérok

Ha a lakásnak karaktere van, akkor:

• Nem „berendezve” van, hanem boldogok vagyunk benne

• Nem a divatot követi, hanem az életritmusunkat

• Nem steril, hanem intim

Felejtsük el a címkéket!

Hagyjuk a csudába, hogy „biofil design- nek”-nak vagy „soft industrial- nak” hívják-e a nappalinkat! Kérdezzük meg a marketing- gurut, hogy mi a trend 2026-ban? Dehogy! Inkább üljön le a saját csupasz falai közé, és hallgasson a belső hangyákra. Ha szeretjük a nyers tégla érdességét és a puha gyapjú melegét, rakjuk össze őket bátran! Lehet, hogy a lakberendező agyvérzést kap tőle, de végre otthonunk lesz!

A stílusokat lehet cserélgetni, mint a kabátot, de a karakter az, ami nem kopik el az évek alatt. Mert a karakter nem a bútorok árában van, hanem abban a bátorságban, amivel meg meri mutatni: „Ez vagyok én, és itt jól érzem magam.”

A többi? Az csak marketing-maszlag, amit nyugodtan kihajíthat az ablakon a Fibonacci-szekvenciával együtt.

Rádli Róbert

A lakberendezésben a karakter nem a tökéletesre nyírt rózsákról és a patikatisztaságú, de élettelen nappaliról szól – az csak Carolin Burnham sterilitása, egy selyemtapétás börtön, ahol a „szép” valójában a halál előszobája. A valódi karakter Lester Burnham útja: a pillanat, amikor kihajítjuk a drága olasz bőrgarnitúrát a francba, mert rájövünk, hogy a tárgyak nem boldoggá tesznek, hanem fojtogatnak. Karaktert ugyanis nem a lakberendezési magazinok kínos megfelelési kényszerével építünk, hanem azzal a dühvel és bátorsággal, amivel végre felvállaljuk a saját vágyainkat, a saját kopott asztalunkat és a saját, tökéletlen életünket. Carolin lakást rendezett, de Lester volt az, aki végül hazaérkezett.