A DEMOKRÁCIA KÉZIKÖNYVE XXI. SZ. - ELSŐ FEJEZETEK
1. OLDAL
Kivaghy K.
A demokrácia kézikönyve
XXI. század
Bevezetés
A kézikönyv a sokat emlegetett, ennek ellenére, tisztázatlan, demokráciáról szól. A jelen nyugati rendszert, a vezetői csak egyszerűen demokráciának nevezik, a tökéletes, „jobb nem lehet” társadalomnak tartanak, csakhogy ezt az emberek nem érzik. Elég szomorú, kilátástalan lenne a helyzet, ha mindez igaz lenne, szerencsére nem, ez sem igaz. Nem igaz, mert sok (70-100) demokráciaszint van, s e tekintetben a jelen rendszernek bőven van, hova fejlődni.
A demokráciaszint nemcsak elmélet, meghatározza a döntéshozó mechanizmust, a döntéshozó mechanizmus pedig meghatározza a döntések, mindenféle társadalmi döntés, minőségét, jóságát. A demokrácia szintje, tehát hosszabb távon és általában a döntéshozáson keresztül meghatározza a gazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, és még lehet sorolni, szóval mindent.
E könyvben nincsenek idézetek, utalások. Persze, mint mindenki, én is a világból, másoktól szerzem a tudásom. De, nem szeretek idézni, nem is teszem, nincs is idézet a fejembe. Egy könyv írása közben, sőt már hónapokkal előtte is, kerülöm a hasonló témájú könyveket. Szeretek önállóan gondolkodni, elemezni. Van, aki ezt kóklerségnek, tudománytalanságnak tartja. Elfogadom, hogy lehetnek ilyen vélemények, bár csendben megkérdezem: a tartalom ismerete nélkül, létezhet értelmes vélemény?
Én az alábbi alcímet adnám e könyvecskének: Tudományosnak gondolt, de nem fantasztikus, viszont a jövőt is vizsgáló, önállóan átgondolt véleménysor a demokráciáról.
Ilyen fajta könyvet manapság lelkiismereti okokból írnak, én mindenképpen abból írtam.
Szinte biztos, hogy egy a madarakról, vagy a gombákról, akármikről szóló kézikönyvet jóval többen olvasnak, forgatnak, már a téma népszerűsége miatt is. Pedig azt talán ki lehet jelenteni: enyhén szólva e téma is van annyira fontos, mint a madarak, vagy a gombák megismerése.
Elismerem, hogy a mai világban, melyben harsány, könnyen emészthető, képek filmek, érdekességek kavalkádja pörög-forog, egy ilyen könyv nem izgatja fel a nagyérdemű publikumot. Azért csendben megkérdezem: nem lesz abból baj, hogy leszokunk a komoly témák, komoly elemzéséről?
Ráadásul a demokrácia, rólunk, az emberekről, a „népről” szól, arról, hogy milyen lehetőségeink vannak a társadalmi életünk alakítására, mégis úgy kezeljük, mintha rajtunk kívül álló, unalmas szaktéma lenne.
A magam részéről nem szándékoztam egy rétegnek, csoportnak sem írni, a könyvet, mindenkinek írtam, aki érdeklődve nagyjából végigolvassa, többször előveszi, bele-bele olvasgat. Azt gondolom, hogy nem kell a megértéshez különösebb műveltség, középiskolai untig elég, sőt minden bizonnyal a nagytiszteletű, nagy tudású, a már mindent tudó társadalomtudósokból, politikusokból alakulna ki a legaktívabb, lenéző ellentábor. Számukra semmi sem elfogadható, sőt végig sem olvasható (pláne ha egy „senki” írta), amit ők nem tudnak, mivel ők már mindent tudnak. Szerencsére mindez csak fikció, mert e könyv, azon kiváltságos helyzetig sem érhet fel, hogy a nagytiszteletűek egyáltalán hallhassanak felőle.
Ha valami csoda folytán e könyv a könyvesboltok első szembetűnő polcára kerülne, akkor sem olvasnák sokan, bár tízszer annyian lennének, mint a bús magyar valóságban. Úgy gondolom, elsősorban nyitott értelmű, új tudásokat befogadni akaró és képes „egyszerű”, de nagyszerű polgárok vennék le, a polcról a könyvet. Legalábbis, reményeim szerint, mert leginkább nekik írtam volna. De mint mondtam ez csak fikció, a bús magyar valóság, más.
Az emberek (tisztelet a kevéske kivételnek), jelenleg még nem eléggé érettek e könyv mondanivalójának fontosságát felismerni. Mindezt nem a nagyképűség nem az emberek lenézése mondatja velem, hanem a tények. „Kisképűségemre” több bizonyíték van, többek között, hogy nem e könyv kivitelezését dicsérem, hanem a mondanivalójának fontosságát.
Mindennek ellenére, eljátszok azzal a gondolattal, hogy e könyvecskét sokan elolvassák - vagyis néhány öndicsérő mondat következik.
A demokrácia új szempontok szerint való megközelítése, mindenképpen kiemelhető. A bármikor elővehető, kézikönyv-forma is hasznos újszerűség, mivel ilyen fajta társadalmi témáról, nem nagyon készülnek rövid, tömör összefoglaló kézikönyvek. A demokráciát, nem szokás a könyvben szereplő szempontok szerint taglalni, vagyis friss, a fejlődést lehetővé tevő megközelítésbe kerül a demokrácia.
Továbbá, talán azt is ki lehet jelenteni, hogy a kézikönyv, a rövidsége ellenére, a szerteágazó demokrácia-téma, lényegét magába foglalja. A magam részéről megpróbáltam érthetően emészthetően fogalmazni, ennek sikerességében, már vannak kétségeim. Abban azért reménykedhetem, hogy aki e könyvecskét végigolvasgatja, azért kap egyfajta áttekintést a demokráciáról, annyit mindenképpen, hogy a jelentősebb csúsztatásokat, manipulációkat felismerve, megcsóválja a fejét: na, na.
VÉGE A 1.OLDALNAK
3. OLDAL
Mivel a „nép” szót sokat használom, megismétlem, e kézikönyvben, a „nép”, egy összefoglaló fogalom, mely a következőket jelentheti: társadalom, emberek, közemberek, kisember, átlagember, állampolgár, lakosság, népesség, többség, tömeg, tömegek, vezetettek, civilek, tagság, ügyfelek. A másik értelmezését, miszerint, a nép=etnikum, e könyvben ritkán használom.
A „vezetés” (hatalom, uralkodók, uralkodó osztály, elitréteg, nagytőkések, nagyvállalkozók, politikai osztály, kormányzat, állami vezetés, stb.) egyik meghatározása: a népen kívüli másik nagy társadalmi réteg, akiket a rendszer olyan helyzetbe hoz, hogy több embert, sok embert, vagy akár egy népet, nemzetet is képesek irányítani, befolyásolni, gyakran (nem mindig) a szabályokon, törvényeken keresztül.
Nyilván felettébb nehéz meghatározni, hogy pontosan ki tartozik a népbe és ki tartozik a vezetésbe, hiszen az átmeneti, az ide is, oda is sorolható emberek sokan vannak. Ezzel együtt létezik, e két jelentős réteg, bár nem árt megjegyezni: a köztes réteg meglehetősen széles, a határvonal nem éles. Az egyszerűsítés, a tudományos általánosítás miatt használható, e két rétegre (osztályra) bontás, még akkor is, ha mindkét réteg, további csoportokra osztható. Az biztos, hogy Magyarországon, ama háromezer ember, aki a legmagasabb állami pozícióban van (képviselő, kormány állami hivatal vezetője, stb.), a „vezetésbe” tartozik. A „vezetés persze ennél szélesebb, de elmosódott határvonalakkal.
Folytatva a meghatározásaimat: a „társadalom”, lényegében, közösség. Sokféle közösség (társadalom) létezhet, pl. nagyobb, makró, kisebb, mikro, családi, lakóhelyi, munkahelyi, baráti, stb.. A nemzet, egy jellegzetes, egyébként nagyobb, közösség (társadalom).
A diktatúra: a demokrácia ellenpólusa. A demokrácia legfőbb ismérve: népakarat. Diktatúra tehát: népakarat elnyomása. Ugyancsak vannak szintjei. Szintén sok szóval lehet kifejezni. Volt egy idő, mikor plurális, antiplurális szavak voltak divatba. Mostanában, autoriter uralom, autokrácia szavak divatosak. Diktatúra, másképpen önkényuralom, zsarnokság. A diktatúra a leginkább megfelelő összefoglaló fogalom, e könyvben ez az általában használatos kifejezés.
Illene még a „rendszer” fogalmát is meghatározni, de itt nem teszem, mert felettébb szerteágazó lenne, és nem tartozik szorosan a témához. Azt viszont többször elmondom, a demokráciához kapcsolva, hogy a „rendszer” két nagyon fontos mechanizmusa: a vezetés-kiválasztó mechanizmus, valamint a döntéshozó mechanizmus. Az alrendszerek közül, még az oktatási rendszert kell kiemelni, a tananyaggal együtt. A rendszer azért is összetett dolog, mert egyfajta bonyolult gépezet.
Sajnos röviden ki kell térni a „politika” szó, fogalom, ellentmondásos jelentésére. Nem szokatlan, ha egy szónak, ahogy a „politika” szónak is, több jelentése van, bár ekkor nem árt jelezni, hogy melyik jelentésében használjuk. A probléma itt, hogy a „politika” szó esetében a következő két jelentés, egymásnak szinte az ellentéte. A politika, politizálás: a közügyek, megvitatása, intézése bárki által, a közjó érdekében. (Én általában ebben az eredeti jelentésében használom.) Másfelől, a politika, politizálás: a hatalom megtartásának, erősítésének érdekében végzett, főleg vezetői ténykedés – tehát nem a közjó a cél, a közérdekre való hivatkozás, az egyik mellékes eszköz.
Sajnos eme ellentmondásosság, zavarosság (ráadásul általában jelzés sincs, hogy melyik értelmezése használatos) jellemző a hatalomra, a társadalomtudományra, a közbeszédre. Hát itt tartunk.
Visszatérve, nagyon ritka, kivételes, hogy egy vezetés magától elérje akár a közepes demokrácia-alkalmasság, ill. döntés-színvonal szintet, ha minden döntést, valamint hosszabb időtávot nézünk. Amely nép társadalmi aktivitása gyenge, ott a nagyon rossz, alkalmatlan, ill. a rossz, alkalmatlan vezetések váltogatják egymást. Akik persze, szinte élhetetlen rendszert, társadalmi körülményeket, viszonylag boldogtalan életet hoznak létre. A boldogság jelentős része a társadalomból ered.
A vezetői silányság nem személyes tulajdonság, hanem a szükségszerű vezetési negatívumokból ered.
A történelem során, mivel a vezetés nagyon mély szintről indult, nyomásra ugyan, de képes volt nagy nehezen átlépegetni, a saját negatívumai felett. Úgy néz ki, hogy korunkban, ezen a viszonylag magasabb szinten, már nem képes további fejlődésre, persze a nép nyomása is lanyhult.
Nem egyes vezetők, de a vezetés természetéből, adódnak ezek a negatívumok.
Az egyik kiindulás talán az, hogy amennyiben a vezető hatalmon akar maradni, márpedig a döntő többség akar, szinte kénytelen elkövetni kisebb-nagyobb, tisztességtelen negatív tetteket. Ha nem így tesz, akkor a „jóságos” vezetőtársak, jelöltek, hamar, kiebrudalják a tisztességes vezetőt. Egyszerűbben: ha azt akarod, hogy kedveljenek a disznók, a korpa közé kell keveredned. Ráadásul, mindez többnyire tudat alatt, önhazugság által történik.
A másik kiindulás, melyet a valós élet igazol, ennél is banálisabb, egyszerűbb. Az emberek jelentős része vezetői (főnöki) elosztói helyzetben (önzőségből, önteltségből, önkontroll hiányból) hajlamos saját javára, igazságtalanul elosztani a hatalmat, a jövedelmet.
Ez egyenesen arányos a hatalom nagyságával, idejével, valamint a vezetettek számával, ill. arctalanságával. Persze a vezető személyiségétől is függ. Na meg persze a vezetés korlátozottságtól is függ.
Minél ismeretlenebbek a „károsultak” annál inkább képes a vezető hamis önigazolást gyártani – erre még visszatérek. Az idő faktor, pedig a telhetetlenségi aspektus miatt számít. Egy idő után, még az oly óriási, hatalom, ill. vagyon is megszokottá válik, több kell, majd ez is megszokottá válik, és így tovább. A szükségszerű telhetetlenség oda vezet, hogy óriási igazságtalan különbségek alakulnak ki. Továbbá azt is jelenti, hogy nincs beállítható határ. A zsarolók viselkedése a bűnügyi krónikákból ismert: tévedés kifizetni a kért összeget, mert akkor következik a következő zsarolás.
A harmadik kiindulás a pszichikai kifordulás, de erről később lesz szó.
Ugyanakkor, a normális átlagos ember sem különb összességében, mint az átlagos vezető, csakhogy az átlagos vezetőnek, kiváló embernek kellene lenni. Másfelől, a normális átlagos ember is, ha vezetői pozícióba kerül, általában rövid idő után, elkapja a „vezetői betegséget”, vagyis a vezetés szükségszerű negatívumai határozzák meg a gondolkodását, viselkedését.
Többször ismételem, nem véletlenül: a szükségszerű vezetési negatívumok, tulajdonképpen természetes emberi gyengeségek. Csakhogy eme emberi gyengeségek vezetői helyzetben jönnek elő, általában többé-kevésbé előjönnek, ezért szükségszerű vezetési negatívumok.
Igaz, hogy a vezetői silányság nem személyes tulajdonság, hanem a szükségszerű vezetési negatívumokból ered, de azt is hozzá kell tenni: a karrieristák, törtetők nagyobb arányban lesznek vezetők. Bár ez is a vezetés-kiválasztó al-rendszer hibája, mely al-rendszert, a vezetés szükségszerű negatívumai határozzák meg. A „rendszer” tele van öntartó körökkel, ezért is nevezhető „rendszernek”.
VÉGE A 3. OLDALNAK
5. OLDAL
5b) A vezetés elsődleges szempontjai, nem az ésszerűen kivitelezett népérdek, ez pedig többnyire rossz döntéseket jelent.
5c) Ugyanakkor látszólagos változások imitálásra szüksége van, ami a rendszer, a társadalom káros, fölösleges rángatásában fejeződik ki.
5d) A vezetés, a vezető, kénytelenek manipulálni, hazudni, kénytelen megjátszani, hogy mindent tud, mert különben hatalmát veszítené. Pontosabban egy idő után a vezető maga is elhiszi, hogy mindent tud. Egyébként a vezetés, vezető, nemcsak emiatt, de sok egyéb ok miatt is, eltávolodik, a néptől, a nép véleményétől.
5e) A diktatúra fokától függően létrejön a vezetési klikk, az eszközökben nem válogató összetartó, szükségszerűen népellenes, szélesebb vezetés. Ezért is beszélhetünk vezetésről, nemcsak, vezetőkről.
6. A hódító háborúk, leigázások, kizsákmányolások is, a vezetők, a vezetési negatívumokból erednek. Több vezetői negatívum, kap ezekben szerepet.
6b) A diktatúrában mindig benne van azon kockázat, hogy a vezető szinte megőrül és abszolút néppusztító döntéseket hoz. (Hitler, Sztálin, stb.)
7. A vezetők, vezetések szükségszerű negatívumai, közé tartozik, a vezetésváltások káros lezajlása. Nem továbbépítésről van szó, hanem fölösleges felszíni átépítések, ill. klienscserék jönnek létre. Gyakran az előd, hagyatékának, lehet az akár jó hagyaték is, szinte teljes lerombolására kerül sor.
8. A vezető, vezetés egyre inkább elszigetelődik az átlag élettől ezért, nem képes, a helyes, vagyis a nép nézőpontjából nézni, és intézni a társadalmi életet.
8b) A vezető, vezetés élete, problémái jelentősen eltérnek az átlagember, a nép életétől, problémáitól. A vezető (szélesebb értelemben vezető, aki jelentősebb vagyonnal, hatalommal, véleménybefolyással, bír,) általában, mint minden ember, a saját helyzetéből kiindulva ítéli meg a társadalmat, a rendszert. Pontosabban, a vezető, kedvező helyzete miatt, a társadalmat, rendszert a valóságosnál kedvezőbben ítéli meg, ez pedig kihat a cselekvésére, beleértve a kommunikációt is.
8c) A vezető saját tapasztalatai szerint nem érzékelheti az állam rossz működését, mivel kivételezett helyzetben van. (Emlékeztetőül: a jó, a rossz, összefoglaló fogalmak.)
8d) A köré sereglő talpnyalók félretájékoztatják.
8e) Ha még akarná, és képes is lenne rá, akkor sem tudna jó döntéseket hozni, jól vezetni, mert:
Nincs rá ideje. Valójában nagyon kevés gondolkodási ideje van. A protokolláris tevékenységek (nem érdemi vezető tevékenységek) lefoglalják.
Szükségszerűen nem érthet mindenhez, nem lehet ott mindenütt.
Az átélés, ill. az érzelmi hatás hiánya miatt, nem képes a társadalmat, rendszert, az átlagember szemszögéből nézni.
Minél centralizáltabb a vezetés, annál kevesebb ideje marad a vezetőnek, az érdemi vezetői tevékenységekre.
9. A vezető, vezetés egyre gyanakvóbbá válik. Egyre inkább ellenségének tekinti a népet. Saját boldogtalansága, elégedetlensége még rosszabb vezetővé teszi. A meglevő hatalom, a megszokottság miatt egyre kevesebbnek tűnik, ráadásul a nép elégedetlensége, azért frusztrálóan hat.
8b) A vezető, a vezetés egy idő után idegileg, érzelmileg elfárad.
9c) A vezető, a vezetés, a pszichés folyamatok következtében, egyre önteltebbé (pofátlanná, arrogánssá) válik. Az amúgy is hiányos önkritikája tovább csökken, végül teljesen elveszik.
9d) Nemcsak a vezetők személyisége torzul külön-külön, de a vezetés, mint csapat (benne persze a vezetőkkel) gondolkodása, viselkedése is eltorzul egy idő eltelte után. Pl. Ilyen torzulás lehet: mi mindenkivel, akár a néppel szemben is összetartunk. Vagy, pl.: mi, szinte mindent megengedhetünk magunknak. Mindezt motiválhatja, hatalommánia, kontroll vesztett kevélység, ill. félelem, rejtett bűntudat.
10. A vezető, a vezetés, a kritika elkerülésének céljából, valamint a könnyű vezetés céljából igyekszik, társadalmilag tájékozatlan, manipulált népet létrehozni.
Valamint igyekszik, ha nem is erőszakkal, de minden más eszközzel, fegyelmezett, ellenállásra képtelen népet létrehozni.
Ez okok miatt is, rejtetten, vagy nyíltan utálja, és igyekszik leépíteni a demokráciát.
10b) A közömbösség kialakítása is kritikátlan népet eredményez.
A becstelen légkör és közállapot kialakulása, is, gyengíti az ellenállás képességét.
A közösségi szellem hiánya és ennek megfelelő közállapot (pl., a klikkesedett társadalom, vagy a kisközösségek hiánya), szintén gyengíti az ellenállás képességét.
Az újító szellem hiánya, szintén gyengíti. Természetesen a tudatlanság is kritikátlan népet hoz létre.
Mindezek kialakítása a vezetés hatalmi érdekeit szolgálják.
A manipulációnak nagyos sok kapcsolódása és leágazása van.
11. A vezető, a vezetés, a hatalma érdekében népszerűségre is törekszik. De az előbb említett negatívumok miatt, ez nem adódhat igazi népérdekből. Viszont elvezet a rövid távú, betartatlan, vagy hosszabb távon káros, populista ígérgetéshez.
11b) A vezetés, a vezető, szinte mindig, a hatalom megőrzés szempontjából, leginkább hatékony utat választja. Lehet, hogy ez, az út hosszabb távon nem szolgálja a népérdeket, sőt a vezetés saját érdekét sem, de pillanatnyilag ez a legkedvezőbb - az aktuálisan legerősebb nyomás, eme irányba tolja.
A vezetés nem képes a hosszabb távú tervezésre, amit az eddigi rendszerek is, indirekt akadályoztak.
11c) Továbbá, a hatalommegőrzés elvezet a manipulációhoz, a vezetési hibák eltussolásához, ill. a jó vezetés látszatának kialakításához. A manipulációnak sok eredője és következménye van.
11d) A vezetés, a vezető, a manipulációból eredően (ill. a nép hibájából), a diktatórikus, népellenes irányzat ellenére is képes, középtávon, viszonylag népszerű maradni. A vezetés megbuktatásához nem elég az emberek többségének elégedetlensége. A hatalmi eszközök, és a negyednyi ember segítségével, akár létrejöhet azon folyamat, hogy a különböző diktatórikus vezetések, különböző módszerekkel, rövidebb szünetekkel, váltják egymást.
11e) Több vezetési negatívum miatt, létrejön „a rosszak váltása” mechanizmusa. Rossz, diktatórikus és a kevésbé rossz diktatórikus vezetések váltják egymást. A viszonylag jó demokratikus vezetések csak időszakosan ritkán tűnnek fel, és egyediek maradnak.
A forradalmak nagy hibája, hogy nincs pontos átalakítási tervük, ezért viszonylag kevés lényegi változás történik. Ezt bizonyítja a történelem gyakorlata is.
Lehetne még sorolni, de talán, fontosabb vezetési negatívumot nem felejtettem ki.
Természetesen az egyes vezetők jellemétől függően hatnak a fenti vezetési negatívumok.
Továbbá, általában, minél magasabb beosztású a vezető, annál inkább hatnak rá a vezetési negatívumok.
A szükségszerű vezetési negatívumok, persze nem azt jelentik, hogy azokat el kell fogadni. Nem ezért szükségszerűek, hanem azért, mert a vezetés természetéből adódnak.
Természetesen ezeket nem szabad elfogadni, tenni kell ellenük. Viszont, nem árt tudni, hogy felettébb szívós, részben rejtett, hatásokkal állunk szembe.
VÉGE AZ. 5 OLDALNAK
7. OLDAL
Ennél is veszélyesebb önigazolás: - Mindent, amit teszek, végső soron a nép javát szolgálja.
Ez a gondolat, gyakorlatilag mindenre feljogosítja. Végül is, a nép érdekben minden megtehető. Ez több szempontból is hazugság, hatalmas hazugság, de a diktátor hajlamú, és sokan mások is, elhiszik. Aztán lassan eltűnik a határ. A hatalom, azaz a nép érdekében, akár hazudni, manipulálni, ölni, háborúzni is szabad. Az biztos, hogy a népmentő szerep, a kiindulás, de hogy a vezető mennyiben ismeri fel, a konkrét hazugságait, manipulációit, csalásait, nos, e tekintetben már több variáció lehetséges, mely variációkra itt nem térek ki.
Egy idő után a diktátornál szükségszerűen fellép a sértődős, senkiben sem bízó, pszichés, abnormális állapot. Ilyesmiket gondol: - Még hogy én diktátor, aki annyit harcolt a népért. Ezek a gaz, diktátor hajlamú, vezetőtársak, ki akarnak nyírni, engem is, és a népet is.
Ez tehát a legfelső vezető sorsa, ha nem vigyáz.
Nagyon leegyszerűsítve, a vezetők jelentős része, a diktatórikus hajlamúak, ezt gondolják: - Én különb vagyok, mint a többség, az igazi elitbe tartozom, egyébként is összességében jót teszek a népnek, bár egyes gazok megpróbálnak kikészíteni, azért jelentős hatalmat, vagyont érdemlek, - a hatalom, a vagyon megszerzésének, ill. eseti felhasználásának módja mellékes.
A szükségszerű vezetői negatívumok, azonban, nem a diktátor őrületét jelentik. Néha azt is. Általában, egyszerűen azt jelentik, hogy felsorolt negatívumok (kb.20), többé-kevésbé, de azért határozottan hatnak szinte minden vezetőre. Általában, a hatalom nagyságával, egyenes arányban épülnek be a vezető tudatába.
E „kiinduló” gondolatsort egy ismétléssel fejezem be: „Itt jegyzem meg, a 2. világháborúra, annak előzményeire, a fasizmusra, nácizmusra, stb., azért kell emlékezni, hogy ne felejtsük el, ilyen mélypontra, ilyen mély esztelenségre, pusztításra, diktatúrára is képes az ember. E mélypont még a modern világban, az egyik viszonylag fejlettnek tartott rendszerből (kapitalizmus) is kialakulhat.”
2. OLDAL
Bármennyire is banálisnak tűnik, minden elemzés kezdőpontja a viszonylag boldog, egyben hasznos (kiváló) ember meghatározása.
De mindenekelőtt ezt a kérdést kell feltenni: jelenleg nagyjából rendben mennek a dolgok, nincs szükség különösebb társadalmi változtatásra, vagy ellenkezőleg? E kérdést egyszerűen úgy lehet megválaszolni, hogy erre a másik kérdésre válaszolunk: a jelen társadalmi tendenciák mellett, a kisgyerekemnek, unokámnak, várhatóan, az enyémnél könnyebb, jobb, boldogabb, vagy 40%-nál nagyobb eséllyel, nehezebb, rosszabb, boldogtalanabb élete lesz? Ha az utóbbi, „40%-nál nagyobb eséllyel, nehezebb, rosszabb, boldogtalanabb élete lesz”, válasz születik meg, akkor az, ezt jelenti: nem mennek rendben a dolgok, szükség van komoly változtatásra. Ha pedig, 50-60-70%, a „rosszabb” esélye, akkor egyáltalán nem ülhetünk nyugodtan a karosszékünkben.
Akkor jöjjön a boldogság meghatározása - de mégse – előbb fel kell tenni, a kérdést: miért is kell ezzel foglalkozni?
Csak azért, hogy előre közöljem, mi az én alapvető, kiinduló világnézetem. Ugyanis ennél a pontnál, még a könyv elején, az ellentétes világnézetű emberek eldönthetik, a sarokba dobják a könyvet, vagy annak ellenére továbbolvassák, hogy a könyv több, sok részletével, továbbá a lényegi mondanivalójával, valószínűleg nem értenek egyet.
Akkor most már tényleg jöjjön a boldogság meghatározása.
A viszonylagos boldogság: több az örömérzés (egészség, testi öröm, büszkeség, csodálkozás, vidámság, stb.), mint a kellemetlen érzés (félelem, bánat, düh, szégyen stb.). Másfelől a boldogság többnyire más emberekkel, a társadalommal kapcsolatos. Pl. az adás öröme, az elismertség öröme, a siker öröme és még lehetne sorolni, szinte végigkíséri az életünk.
A viszonylagos kiváló ember pedig, aki másoknak, más embereknek, az önhiba figyelembe vételével, végeredményben, összesítve boldogságot okoz, vagyis hasznos. Illetve, a legkevésbé kiváló, a gazember, ennek az ellentéte: más embereknek, az önhiba figyelembe vétele nélkül, végeredményben, összesítve kellemetlen érzéseket okoz, vagyis árt.
A viszonylag boldog és egyben kiváló ember, aki úgy ér el sok örömérzést (kevés kellemetlen érzést), hogy közben másoknak is boldogságot okoz, másoknak is hasznos.
A következő logikus elemzés: a boldogság és a másnak-hasznosság összefüggései.
Nos, ez már felettébb szerteágazó. Az viszont biztos, hogy a boldogság nagyobb része, közvetve a társadalomból jön, a kiválóság (hasznosság, ártalmasság) pedig oda megy. Valamint részben onnan jön. Ez még akkor is így van, ha a hasznosság, ill. ártás, itt a földi életben nem mindig nyeri el a „jutalmát”.
A probléma másik oldala, hogy vannak akik, mindenféle ártást, szélsőséges esetben mások megölését, tartják összességében hasznos tettnek, - vagyis az eltévelyedő „értelem” is komoly probléma.
Persze a boldogságnak sok összetevője van, sok alig kötődik a társadalomhoz, azonban a legtöbb összetevő, a társadalomból ered.Tehát a társadalommal (közösséggel) mindenképpen szükséges foglalkozni.
Amit végső soron tehetünk az nem más, mint hogy a világ sok milliárd „sejtes” organizmusában, megpróbálunk az egésznek, más sejteknek hasznos, ráadásul, egészséges sejtek maradni.
Amit még tehetünk, a világ sokmilliárdos puzzle kirakójából, megpróbálunk néhány puzzle darabkát megismerni, ill. a helyére tenni.
Ha van igazságos, földön túli ítélkezés, akkor eme átgondolt, őszinte törekvéseinket értékeli és nem azt, hogy nevezzük az Istent, vagy, hogyan, hányszor imádkozunk.
I. rész. A hatalom és a demokrácia általános elemzése.
A vezetÖk, a vezetés szükségszerű (a vezetés természetéből adódó) negatívumai
A vezetés (a hatalom) általában, de korunkban kiváltképp, nem képes átlépni a saját határait.
Jó vezetés, mely emeli a szélesen vett életszínvonalat, mely a társadalom minden területét építi, nem létezik, a viszonylag jobb vezetők is csak közepesnek mondhatók. A tisztelt olvasó gondolja végig, a felette regnáló vezetések közül melyikre mondta: na, ezek kiválóak voltak. Sejtésem szerint, a többség, inkább, egyébként jogosan, szidalmazza, jó esetben, ritkán, közepesnek tartja az aktuális vezetést. Nagyon ritkán a vezetés önmagától is a viszonylag jobbak közé tartozik, máskor, gyakrabban a nép, (társadalom, emberek, lakosság, többség, vezetettek, átlagemberek, tagság, ügyfelek) kvázi kikényszeríti, hogy az aktuális vezetés, csak kevésbé legyen rossz, elérje, a legalább a közepes, elfogadható szintet. A jó király, a jó uralkodó, a jó vezető jóval ritkább, mint a rossz, nem véletlenül. Ráadásul a jóról, is gyakran kiderül, inkább közepes, mintsem jó.
Néhány meghatározás:
A „jó” (pozitív, hasznos) egyszerű meghatározása: a nép, a többség, az emberek szélesen értelmezett életszínvonalának, kvázi boldogságának emelése, annak módjai, eszközei. A „jó” egyben igaz, igazságos is, de egyben kellemes, boldogító is. A „rossz” (negatív, ártó), ennek az ellenkezője. Természetesen van köztes terület, bizonytalan határvonal, de egyszerűen a, „jó”, ill. „rossz” jelzőket lehet használni.
VÉGE A 2. OLDALNAK
4. OLDAL
Mint említettem, kialakulnak az önzáró negatív körök, visszacsatolások. Például, jobb vezetés-kiválasztó rendszerrel valamennyire csökkenteni lehetne a vezetés szükségszerű negatívumait, azonban azt, azoknak a vezetőknek kellene kidolgozni, akikre hatnak a vezetés szükségszerű negatívumai, beleértve, a változtatás, a demokrácia, s az okosabb vezetés iránti, vezetői ellenszenvet.
Megpróbáltam a fontosabb vezetési negatívumokat kiválasztani. Többé-kevésbé az alábbi negatívumok hatnak a vezetőkre. Kétségtelenül, a megfogalmazások sarkosak, így élesebben rajzolódik ki a problémakör.
Tehát, a vezetés természetéből adódó, szükségszerű negatívumok (kissé élesen megfogalmazva):
1. A vezető, a vezetés elosztói helyzetben van, hajlamos a maga javára erősen igazságtalanul elosztani a hatalmat, ill. jövetelemet, vagyont.
Ez azt jelenti, hogy a vezető igazságtalan hatalmi, jövedelemi, vagyoni elosztáson alapuló társadalmat (rendszert) igyekszik kialakítani, fenntartani. Az igazságos különbség létre jötte, saját önző érdekét is sértené. Az igazságtalan különbségek a társadalom minden területére (döntéshozó mechanizmus, gazdaság, oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás) negatív hatással hatnak.
2. A legfontosabb negatívum, hogy a vezetőnek, vezetésnek egy idő után (vagy rögtön) fontosabb lesz a hatalom megtartása, erősítése, mint a vezetettek, a nép érdeke. Intézkedéseinek és törvényeinek elsődleges célja, nem, a nép (vezettek) életszínvonal emelése lesz - jobb esetben ez csak másodlagos, nem megszűnő lesz - hanem saját hatalmának fenntartása, erősítése lesz.
3. A hatalmának fenntartása érdekében, a vezető, a vezetés, folyamatosan fölösleges hatalmi harcokba, ill. elvtelen szövetségekbe keveredik. Mindkettőnek, a nép szempontjából sok-sok káros leágazása van.
A hasznosságot, jóságot, hasznosságot, rosszaságot, mindig a nép szempontjából nézem. Ezt azért kell kijelenteni, mert manapság egyáltalán nem evidens. Egyre gyakoribb a másoknak, a társadalomnak, népnek ártó, önző viselkedés, ill. annak elfogadása, sokak számára ez a természetes, az evidens. Nyilvánvalóan ez szemben áll az én, és remélhetőleg még sok normális ember véleményével, akik azt mondják: a tisztességtelenség, az igazságtalanság, a zsarnokoskodás, a másnak ártás - természetellenes, büntetendő.
4. A vezető, vezetés szükségszerűen megveti, persze nem nyíltan, a hatalmát, korlátozó demokráciát. A demokráciát, főleg a közvetlen-demokráciát, általában a kritikát, korlátozni, bagatellizálni, félremagyarázni, ill. akár büntetni is, igyekszik.
A vezetés hatalmát, a túlcentralizált vezetés és döntéshozás jelenti, mely döntéshozásnak több a kára, mint a haszna.
A túlcentralizált és a népet korlátozó döntéshozási rendszer, természetesen az egész rendszerre jellemző lesz, és egy magasabb diktatúra fokhoz (alacsonyabb demokráciaszinthez) vezet.
4b) A vezető, vezetés szükségszerűen utálja a hatalmát szintén korlátozó tudományos alapokra helyezett irányítást. A társadalomtudományt is lejáratni, elbagatellizálni, ill. befolyásolni igyekszik.
Mindkettő kivonása - a demokrácia (beleértve a közvetlen-demokráciát), valamint a tudomány - kivonása a döntéshozásból, a lehetségesnél sokkal rosszabb döntéseket eredményez.
Néhány további ártalom:
4c) A vezetők, nem a legokosabbakból kerülnek ki, tehát a tényleges ismereteik, a szükségesnél gyengébbek. Ne felejtsük el, a vezetőknek, kiválóknak kellene lenni.
A jellemző utódkiválasztás (ne legyen nálam okosabb, viszont hűséges legyen) a vezetés viszonylagos elbutulásához vezet, még akkor is, ha a beszédkészségük, a vitalitásuk, a taktikai érzékük az átlagnál magasabb.
4d) A vezetők egy része, nem a jellemes, a becsületes, a népet leginkább szolgáló emberekből kerül ki, tehát sokan közülük, a népet lenéző, hatalomvágyó, jellemtelen emberek. Sajnos a jelenlegi rendszerben, az ilyen emberek érvényesülnek leginkább.
4e) Egyébként, ha a jelenlegi vezetés-kiválasztás szempontjából következtetünk (kikből hogyan lehet vezető), akkor is hasonló eredmény jön ki.
4f) A diktatúra, a látszattal ellentétben, több okból lassú és körülményes irányítási rendszer. Az egyik ok, hogy a főnök nélkül, a beosztott nem mer döntéseket hozni. Márpedig, a főnök tudása energiája erősen korlátozott.
4g) A másik ok: a gyors egyszemélyes döntés, szükségszerűen, gyakran elkapkodott, átgondolatlan, elfogult, illetve egyéb okokból is gyorsan korrigálásra kényszerül.
A két talán legfontosabb rendszermechanizmus: a döntéshozó (törvényhozó, jogalkotó) mechanizmus. Valamint, a vezetés-kiválasztó (kinevező-leváltó) mechanizmus. Ezek kapcsán is lehetne még további negatívumokról beszélni.
4h) A vezető, vezetés hibája, nemcsak diktatúrához vezethet, de elvezethet az anarchiához, pontosabban az anarchikus kiskirályi diktatúrához. Valamint elvezethet más népek leigázáshoz.
Minden diktatúra (centralizált, nagykirályi, kiskirályi, külföldi, stb.), ellenszere (ellensége) a demokrácia (az igazi demokrácia).
5. A vezető, a vezetés, fél, tart, a valóban nagyobb változásoktól, a kockázatos változtatásoktól, mert ezek a hatalmára nézve is veszélyesek. Ráadásul, munkaigényesek, továbbá, általában meghaladják a képességeit.
Ezért fél, tart a nagyobb lényegi változástól (pl. a komolyabb rendszerváltástól), a nagyobb problémák megoldásától. Ezért ezeket lehetőleg elblicceli, fékezi, akadályozza.
A vezető, kedveli és védi (támadja a támadókat), a fennálló rendszert, azt a rendszert, melyben ő sikeressé vált, hatalmat, vagyont szerzett.
A vezetés utálja a lényegi felújítást, de még a nagytakarítást is. A problémák tüneti kezelését, a szemét ide-oda seprését, a bútorok áttologatását, állítja be jelentős változtatásnak.
Egész alrendszerek épülhetnek, pl. a közbiztonság rendszere, az igazságszolgáltatás rendszere, stb., a kis-takarítás, a szemét szétseprés, átseprés elvére.
Látszatmegoldások, látszatszabályok lesznek a jellemzők.
A vezetés valójában, általában: fejlődés-gátló.
VÉGE A 4. OLDALNAK
6.OLDAL
A vezetők általában nem tudják, hogy a szükségszerű negatívumok hatása alatt állnak.
Egy diktátor hajlamú ember nem tudja, hogy ő diktátor hajlamú, ellenkezőleg, magát népmentőnek tartja.
Valójában a lélek mélyén, önteltség, felsőbbrendűségi érzés lapul, de egy pszichikai kifordulás is létre jön. Ő ezt gondolja: - persze akarom a hatalmat, de csak azért, hogy jót tegyek a népnek.
Ezzel szemben, a hatalom megszerzésének megtartásának vágya, már mindennél fontosabb lett a számára, mindent felülír, még a nép érdekét is – azonban ennek nincs tudatában. Pontosabban, önhazugságban él, talán a tudata, a lelke mélyén van róla sejtése.
Van vezető, aki már szinte ezzel a tévhittel kerül a hatalomba, és van, akiből a hatalom gyakorlása váltja ki e vágyakat, érzéseket és a kapcsolódó gondolatokat, viselkedéseket.
Nagyon kevés kivétel van. Egyébként kétféle kivétel lehet. Az egyik, aki nem veri át magát, magában beismeri, neki a hatalom és vagyon mindennél fontosabb. Talán 1%, ha egyáltalán van ilyen.
A másik kivétel, aki a hatalmat, vagyont, nem imádja. Nemcsak megjátssza, de valóban normális, ugyancsak kevés vezetőről mondható el. Nos, az ilyen ember jelenleg nem marad sokáig vezető. Előbb-utóbb az önös becsületessége is felállásra készteti, de a többi vezető is kinézi, kipiszkálja, kilöki a soraiból. Jelenleg az ilyen hatalmi gőg nélküli vezetők, kevesen vannak, fel lehet őket ismerni. Ugyanakkor az igazi demokráciában, a jövő fejlettebb demokráciájában az ilyen emberek fogják alkotni a vezetést. Egyrészt azért, mert a vezetés-kiválasztó rendszer, erre vigyázni a fog. Másrészt azért, mert a „farkas” vezetőtársai nem fogják kitúrni. A remélhető, pozitív jövőben, természetes lesz, hogy egy vezető önkritikát gyakorol, és adott esetben lemond. A remélhető jövőben, a politikai vezető megbecsült lesz, meg is érdemli, mert ez egy nagyon felelősségteljes munka. A jövőben a normális vezetők is jobban érzik magukat. A remélhető jövő, fejlett demokráciájában, a vezetés-kiválasztó rendszer, valamint a döntéshozó-rendszer, az utólagos vezetői elismerés, valamint a vezetők oktatása olyan lesz, hogy a vezetés szükségszerű negatívumai, minimálisan képesek hatni a vezetőkre.
Ez a remélhető jövő, de nézzük a jelent.
Jelenleg a politikai vezetőket, jóval többen utálják, mint amennyin kedvelik őket, bár ezzel sem néznek szembe. Ha felismernék, hogy az önkritika, az igazi demokrácia, a vezetési negatívumok leépítése, végső soron nagyobb megbecsülést hozna, akkor két fokkal jobb rendszert alakíthatnának ki. Sajnos, pszichés okok miatt, nem képesek ezt felismerni.
A vezető gyakran teljesen elveszti az előrelátását a saját, szerepét sorsát illetően. Bár a történelmi példákon okulva tudhatná, hogy vélekedik, és mit tesz a nép, az utókor, a történelmi ítélkezés, a diktatórikus hajlamú vezetőkkel. De még sem tudják, reménykednek, hogy őket kivételesen nem fogják utálni, negatívan megítélni. Folytatja, sőt tetézi az arcátlan öntelt viselkedését, egyre biztosabban haladva a közutálat, ill. közítélet felé.
A hosszabb távon kialakuló ellenszenv részben megérdemelt, amit az alábbi felsorolás is bizonyít. Persze azért vannak, a viszonylag és alkalmatlanabb, népnyúzóbb vezetők, sajnos sokan, ill. vannak, sajnos kevesen, alkalmasabb, hasznosabb vezetők.
Ismétlem, a jelen rendszerben a legtöbb vezető magát „népmentőnek” tartó, de erősen hatalomvágyó ember, egyesek ezt csak szerényen művelik, megelégednek az alvezéri beosztott vezető státusszal, másokból akár diktátor is lehet Minden diktátor magát népmentőnek tartotta Napóleon, Hitler, Sztálin, és még hosszan lehetne sorolni.
Éppen a másokat és önmagát is megtévesztő őszinteség miatt veszélyes ez az állapot, mert nagyon jól el tudja magát adni, akár a vezetőtársainak, akár a népnek. Az újabb pszichés csavarás, abban van, hogy a „népmentés”, nem a nép tiszteletét jelenti. Azt jelenti, hogy olyan óvodás gyerekek gyülekezetének nézi a népet (persze nem nyíltan), akit csak irányítva lehet megmenteni, tehát végül is, lenézi a népet. Az amúgy is jó beszédkészségét, a vitalitást, a taktikai érzéket, ez az „őszintén hitt”, népmentő szerep tovább fokozza. Illetve, további energiákat ad neki. Ezért a diktátor, a felületes szemlélő számára tehetséges, karizmatikus népszerető embernek látszik, legalábbis egy ideig. Ráadásul remekül lódít, manipulál, de erre még visszatérek.
Nem vagyok, híve a túlzott leegyszerűsítenek. Egyesek szerint a vezetők, törtető, nagyravágyó, korrupt, kapzsi, elvtelen, karrieristák. Persze vannak ilyenek is, de többnyire azért bonyolultabb, árnyaltabb lélektani folyamatok játszódnak le.
A „vezetői betegség” többnyire akkor lesz kórós (akinek nem inge, ne vegye magára) amikor hatalmat kap az ember. A „vezetői betegség”, hatalmi betegségnek is nevezhető, nyilván egyfajta mánia, hatalmi mánia is kialakul. A tapasztalat, a saját tapasztalat is az, hogy több normális ember személyisége eltorzult a hatalom birtoklásának hatására. A „vezetői betegség” gyakran együtt jár az említett pszichés kifordulással, a népmentő attitűd kialakulásával, az önismeret, önkontroll leépülésével, a hatalomhoz való ragaszkodással. A „vezetői betegség” következményei, tünetei, a „vezetés szükségszerű negatívumai”. Persze vannak, akik hajlamosak, s vannak, akik kevésbé hajlamosak a „vezetői betegségre”. Nyilvánvalóan a „vezetői betegség” erőssége, általában a hatalom nagyságával, valamint a hatalomba töltött idővel, egyenes arányú. A „vezetői betegség” további velejárói, az önigazolások. Mely önigazolások szükségszerűen, többnyire hamisak. Újra kihangsúlyozom: nem minden vezető, karrierista, „vezetői betegségben” szenvedő, alkalmatlan, stb., vannak kivételek.
Talán a legáltalánosabb, a vagyonosokra is jellemző, vezetői önigazolások.
Egyébként a hatalom, s a vagyon, együtt járó ikertestvérek.
A hatalom, és a vagyon minden irányban, minden vonatkozásban szorosan összefügg. E gondolat logikus folytatása kapcsán is eljuthatunk, a „demokráciafejlesztés az egyetlen helyes út” gondolathoz. Erről a későbbiekben még szó lesz.
A korábbi korokban ókor, középkor, a vezető a hatalmát isteni természetűnek vélte. Jelen korban már nincsenek ennyire eltévelyedett néztek, de hamis önigazolások jócskán vannak.
Visszatérve, az első hamis önigazolás, féligazság, így szól:
- Sajnos vannak tehetségtelen, lusta, haszontalan emberek, viszont vannak olyanok, mint én, tehetséges szorgalmas, hasznos emberek, természetesen nekik, s nekem is, nagyobb hatalom és vagyon jár.
A csúsztatás ebben ott van, hogy rendben: de mennyivel? Illetve, ki méri? Ha megrajzolnánk a tehetséges, szorgalmas, másoknak hasznos emberek grafikonját, valamint az emberek hatalmi, vagyoni grafikonját, akkor jelentős eltéréseket találnánk. A személyes, a direkt alkalmasság eltérését nehéz bizonyítani, bár ebből is van elég. Az viszont világosan kirajzolódna, hogy a tehetséges, szorgalmas, másoknak hasznos emberek szerinti grafikon, sokkal laposabb lenne, mint a jelenlegi hatalom, vagyon szerinti, nagyon hegyes grafikon. Ez pedig minimum arra kellene, késztesse a jelentős hatalommal, vagyonnal rendelkező embereket, hogy belássák a viszonylagos érdemtelenségüket, tehát minimum, nagyobb szerénység várható el tőlük. Azonban, általában, a szerénység nem nő, de csökken.
- Az emberek milliói nem rendelkeznének sokkal, több hatalommal, vagyonnal, ha az én hatalmam, vagyonom szétosztásra kerülne – így szól a következő hamis önigazolás. Először is kiszámolható, hogy igazságosabb elosztás esetén (ez alól, senki, hatalma, vagyona sem lehet kivétel), az alsó rétegek millióinak hatalma, vagyona, egyénenként is átlagosan 15%-kal növekedne, ami azért nem semmi. Másfelől megszűnne az igazságtalan elosztás indirekt, de óriási negatív hatása. Igazságos keretek között az emberek kevesebbet bűnöznének, lelkesebben dolgoznának, stb.. Mindez, újabb 15%-s növekedést jelentene a tömegek számára.
- Más vezető sokkal rosszabb lenne – így szól a következő hamis öngazolás. Ez kb. ez a szint: miért legyek én jó, ha vannak rosszak.
Továbbá, előforduló, többnyire hamis önigazolás: - Én belülről reformálok. Nemigen lehet egyszerre, beilleszkedve fenntartani, ugyanakkor, radikálisan átalakítani.
A következő hamis önigazolás lényege ez: - Ez egy olyan foglalkozás, amit csinálni kell, nincs idő a moralizálásra, sem a demokráciára. Ill., a cél szentesíti az eszközt.
Néha szükséges, be is jön ez a „legfontosabb a gyorsaság, határozottság” elv szerinti vezetési magatartás, többnyire azonban, azt eredményezi, hogy „a fürdővízzel a gyereket is a kanálisba öntik”.
VÉGE A 6. OLDALNAK