A demokrácia kézikönyve XXI. sz.

A könyv az alábbi link alatt olvasható:

https://sites.google.com/site/tarsadalomfejlodeshaboru/home

Vagy a mellékletben olvasható

A lényeg tehát újra: a vezetéstől ne várjunk semmi jót – a népi, állampolgári passzivitás sok kárt okoz

A nép csak saját magában bízhat, ha bízhat.

Éppen napjaink történelme is mutatja, ha a nép kényszerítő ereje csökken, ha a társadalmi aktivitása csökken, akkor a hatalomra kerülő, valószínűleg rossz vezetés, néhány év alatt képes jelentősen lerombolni, egy viszonylag jobb társadalmat, rendszert, demokráciát.

A figyelmesebb szemlélő előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a vezetés általában már a közlések szintjén is alkalmatlan. A közléseinek kb. 70%-a hamis, legalábbis pontatlan, ferdített, végső soron, hamis. Általában, formailag nagyon is jól kivitelezett szövegelésről van szó, mely elfedi a tartalmi hibákat, ferdítéseket. Egyfelől az állandó kimagyarázkodás ferdíti el a vezetés közléseit. Másfelől, sok okból (fölösleges hatalmi harcok, elvtelen szövetségek, populista szélkakas-forgás, stb.) képtelen összerakni egy érthető világos, értelmes, konkrét, több pontból álló tervet.

Nézzük meg például a menekültválságot. A vezetés még olyan tervet sem képes összerakni, amit néhány bölcs civil (vezetői pozíció nélküli ember) képes lenne pár nap alatt megalkotni. Természetesen, ha a gondolat, a tervezés, a közlés szintje hibás, akkor a cselekvési szint (intézkedés, törvényhozás) sem lehet jó.

Szóval, nem egyik, vagy másik vezető hibájáról van szó, hanem a vezetés általános, szükségszerű alkalmatlanságáról. A „rossz” vezető nem kivételes, hanem szükségszerűen gyakori, általános, a „jó” vezető, a kivételes. Ezért a vezetés hatalmát szűkíteni szükséges, ami azt is jelenti, hogy a megmaradt, gazdátlan hatalmat, a népnek kell átvállalnia. Ehhez pedig minimálisan a közügyek iránti érdeklődés szükséges.

A társadalmi aktivitás pontosabb részletesebb meghatározására később kerül sor. Az alábbiakban, egyszerűen: a közügyek iránt érdeklődésről beszélek.

Még egyszerűebben: kispofám, a saját és a gyerekeid érdekében vedd már fáradságot és nézzél híradót, tudjad, már mi van körülötted, és gondolkozz el, de alaposan, hogy kinek van igaza. Továbbá, ne kussolj állandóan, ha szükséges nyisd ki a szád, és mondd el a véleményed, szóban, vagy írásban, vagy szavazással. Mindez az elemi kötelességed, legalább annyira, mint az, hogy dolgozol és gondoskodsz a gyerekedről.

Persze a véleményed csakis demokratikus módón, értelmes ember módjára próbálhatod érvényesíteni.

A társadalmi problémák elintézése nélkül, e problémák a fejünkre zúdulnak, s szépen lépegetünk a szakadék felé. Az elintézés, viszont társadalmi aktivitás nélkül nem jöhet létre.  Ezért hibás minden olyan indok, ürügy, mely a személyes társadalmi aktivitás szükségességét megkérdőjelezi. 

Egy kis felsorolás a hamis, passzivitást igazoló indokokból.

 Nyilvánvalóan a kiinduló alapvetés: én. ill. családom jólétét, boldogságát jelentős részben a társadalom, a rendszer határozza meg. Ha hiányzik ez az alapvetés, akkor egyszerűen hiányzik az értelmi motiváció, akkor természetes a passzivitás. Viszont ha elfogadott is, eme alapvetés, még akkor is több passzivitást igazoló ürügyet találhat az egyén.

Úgysem tudok semmit tenni. Nem értek hozzá. Én csak egy vagyok a millióból, milliárdból, egy porszem, egy sejt – nem számít a véleményem. Nem érdekel, unalmasnak tartom. Nincs rá időm, fárasztó. Megalázó fárasztó, hogy senki sem hallgat meg. Belefásultam. Majd a vezetők megoldják, azért fizetjük őket. A politika olyan szennyes dolog, fúj.

Mindezen hozzáállások gátolják a társadalmi aktivitást, ill. az önálló átgondolt vélemény kialakítását.

    Vagy éppen, sokan, az átgondolás nélküli felületes elgondolásaikat, tartják, biztosan helyes véleménynek. A felületes, hamis nagyképű politizálás nem nevezhető önálló átgondolt véleménynek, és nem nevezhető hasznos társadalmi aktivitásnak.

    Elfogadhatatlan hozzáállás: „én szinte átgondolás nélkül is, értek mindenhez”. Viszont ez is hibás nézet: én nem értek ezekhez az ügyekhez, ez túl nehéz nekem.  Ha mindkettő hibás, akkor logikailag is kikövetkeztethető a helyes hozzáállás: többszörös informálódás, átgondolás után képes vagyok megérteni, képes vagyok jó döntést hozni, mindez nemcsak szórakozás, de kötelesség.

Visszatérve, „nem értek, hozzá”, szintén hamis, mivel, önálló átgondolás után minden normális ember képes kialakítani normális véleményt, amely a közös véleményhez hozzátehet valamit. Máshol is említem: az nem baj, ha egy kicsit saját nézőpontú (ne legyen teljesen önös érdekű), ill. ügyfél nézőpontú a vélemény, sőt ez a közös vélemény (a közvetlen-demokrácia) előnye. 

Gyakran a passzivitás, félreértelmezett jóindulatú szerénységből ered: másokra bízom, megyek a többség után, megyek az okos vezetők után. Azt kell látni, hogy akár tetszik akár nem, mindenki fontos része, sejtje, a közösségnek - és akkor is véleményt nyilvánít, ha nem nyilvánít véleményt – akkor lényegében, gyakorlatilag, a relatív többséget (nem a többséget) támogatja. A relatív többség véleménye, gyakran torzult. A vezetés, az őt támogató relatív többséggel együtt mindenképpen ezt fogja állítani: - Azért maradt passzív, mert egyetértett - majd a hamis indokra hivatkozva, érvényesíti az akaratát. A relatív többség a vezetéssel együtt, terrorizálhatja, elnyomhatja, gyakran el is nyomja a tényleges többséget.

Ennek kivédése, elsősorban: a tényleges többség aktívan ellenkezik. Másodsorban: a jelenlegitől eltérő, szavazási, választási mechanizmus.

A fenti okból, a bojkott célú passzivitás is, általában káros. A bojkott ama ritka esetekben lehet eredményes, ha a nagy többség szervezett módón teszi.

   Oldja meg a vezetés azért fizetjük őket, a legkevésbé logikus kibúvó, ugyanis ezer példa mutatja: a vezetés nem képes, nem is akarja megoldani. Esetleg reménykedhetünk, majd megjavul, de sajnos a reménykedésnek sincs alapja.

    Csak egy vagyok a millióból, tehát nem számít a véleményem, amúgy sem hallgat meg senki. Ez a hamis gondolat bennem is felötlik olykor - a sértett büszkeségem, vagy éppen a kényelmes semmittevésem ezzel indoklom. Természetesen, hamis indok, mert éppen arról van szó, hogy végső soron, millió, milliárd „sejtből” áll össze nagy szerveződés, mely nagy szerveződés visszahat az egyéni sejtek életére. Tudat alatt, önző módón, ezt gondolom: majd a többiek megoldják, tehát másokra tolom a felelősséget. A valós lényeg, hogy minden sejtnek van szerepe, minden sejt véleménye, tevékenysége (a passzivitás is egyfajta tevékenység) összetevője a nagy egésznek.

Mi van, ha ezt - úgysem számít a véleményem – hozzáállást, sokan, vagy akár, a többség elfogadja? Nagyon egyszerűen, az van, hogy egy önző, törtető kisebbség, jól kihasználja a birkaságot.

    A „birkabüszkeség” lényege, hogy a birka több okból, de leginkább a gazda és kutyáinak lenézése miatt, nem akarja tudni, szinte észre sem veszi, mit tesz a gazda, azt sem veszi észre, hogy neki bizony a gazda és kutyái parancsolnak.

     A legsilányabb indok mégis ez: fúj, gusztustalan politika. Ugyanis, éppen az említett gusztustalanság indokolná, hogy saját kezébe vegye az ügyei intézését, hogy ne hagyja, másokra annak gusztustalan intézését. Szerintem sokan elfelejtik, hogy a politika, végső soron, a saját ügyeik, a saját életük intézéséről szól.

    Tévedtem, még az előzőt is alulmúlja ez az indok: - a politikusok csalása, önzése, durva módszerei, népnek ártó hatalmi játszmái természetesek - semmit se lehet tenni, ez van.

Azért válik a fenti indok, vérlázító bárgyúsággá, agymosássá, mert nem így fogalmaz: - a politikusok csalása, önzése, durva módszerei, népnek ártó hatalmi játszmái, gyakoriak – de ebbe, nem szabad belenyugodni.

Lám egy kicsike, szinte észrevehetetlen ferdítés, kihagyás, s máris kész, az igazsággal ellentétes manipuláció.

Ha a rossz, természetes, akkor miért is élünk, tanulunk, dolgozunk, szeretünk? Miért is próbálunk jó közösségeket kialakítani?  

A felsorolt indokok közül talán ez, ami érthető: nem érdekel, unalmasnak és fárasztónak tartom. Érthető, de nem jó. A többi ennél is rosszabb indok.

A passzivitás lényegi cáfolata tehát: a társadalmi aktivitás nem egy kedves hobbi, (ha nincs kedvem, nem csinálom), hanem az élethez feltétlen szükséges tevékenység.

A vezetéstől hiába várjuk, a társadalmi (közösségi) életünk lényegi javítását. De azt is hiába várjuk, hogy pl. oktatással, fokozza a társadalmi (közösségi) aktivitást, ezt biztosan nem teszi. Általában gyengíti, jobb esetben, nem gyengíti, de semmiképpen sem erősíti a társadalmi aktivitást.

Ez is a szükségszerű vezetési negatívumokból ered. Csak magunkra számíthatunk, arra, hogy a többség normális. Végső soron, a társadalom 10-20%-nyi teljesen normális becsületes, kiváló részére mindenképpen számíthatunk, rájuk büszkék lehetünk.

    A legjobb, ha önálló, átgondolt a vélemény. Az akár előny is lehet, hogy nem a szakember, hanem a kisember az ügyfél szempontjából értékel. De átgondoltnak kell lenni. Ezután jöhet, a kérdés, hogy a hibás, (átgondolatlan, esetleg direkt hazudó) vélemény, vagy a semmilyen vélemény a károsabb. Sokan a semmilyent, mondanák kevésbé károsnak. Ez nem így van, ugyanis a semmilyen vélemény által érvényesül (jóváhagyást kap) a hibás vélemény, tehát egyformán károsak.