EGYIPTOM

Egyiptom az egyik legtöbbet szereplő ország a Bibliában.

Legkorábban Mózes 1 könyve 10 fejezetében olvashatsz róla.

1Móz. 10,5

Ezektől ágaztak szét országaikba a szigetlakó népek, mindegyik a maga nyelve szerint, nemzetségekre és népekre tagolódva.

1Móz. 10,6

Hám fiai: Kús, Micraim, Pút és Kánaán.

Ez a fejezet a népek eredetét és egymás közti rokonságát mutatja be. Egyiptom neve itt a héber Micrajim, amely kettős számú főnév, és utal az Alsó- és Felső-Egyiptomból való egyesülésre.

Ábrahám is Egyiptomba menekült, amikor nem volt mit enni Kánaán földjén.

1Móz. 12,10

Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön.

A Nílus folyó partja mindig is termékeny vidék volt.

Később József is Egyiptomban volt rabszolga.

1Móz. 37,25

Ezután leültek enni. Föltekintve, látták, hogy éppen egy izmáeli karaván közeledik Gileád felől. Tevéik gyógyfűvel, balzsammal és mirhával voltak megrakva, amit Egyiptomba szállítottak.

1Móz. 37,26

Ekkor azt mondta Júda a testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük testvérünket, és elföldeljük a vérét?

1Móz. 37,27

Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, ne emeljünk rá kezet, hiszen a mi testünk és vérünk ő! A testvérei pedig hallgattak rá.

1Móz. 37,28

Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmáelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba.

Józsefnek köszönhetően Jákob teljes családja, a 11 testvérrel együtt menedéket talált Egyiptom földjén.

1Móz. 46,27

Józsefnek pedig két fia született Egyiptomban. Jákób egész házanépe, amely Egyiptomba ment, hetven lélek volt.

1Móz. 46,28

Jákób Júdát küldte maga előtt Józsefhez menve, hogy mutassa az utat Gósenbe. Így érkeztek el Gósen földjére.

400 évvel később Mózes innen vezette ki Izrael népét Kánaán földjére, ahogy azt az Úr megigérte Ábrahámnak.

Izrael meggyengült, a Babiloniak megtámadták az országot, és a Zsidók Egyiptomtól kértek menedéket. Hibás döntés volt.

Jézus szülei a gyermek Jézussal Egyiptomba menekültek Heródes haragja elől.

Mt. 2,13

Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.”

Pál apostol is Hivatkozik Mózesre, aki Krisztusért hagyta ott Egyiptomot.

Zsid. 11,24

Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják.

Zsid. 11,25

Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét,

Zsid. 11,26

mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.

Zsid. 11,27

Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.

János apostol a Jelenések könyvében említi Egyiptomot, mint a gonoszság és a bűn egyik jelképét. Ez a jövendölés az utolsó időkre szól, tehát Egyiptom a mai gomoszságot és sötétséget jelképezi.

Jel. 11,7

És amikor bevégzik bizonyságtételüket, a fenevad, amely feljön az alvilágból, hadat indít ellenük, legyőzi és megöli őket.

Jel. 11,8

Holttestük a nagy város utcáján hever, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették.

https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
https://sites.google.com/site/valoditoszkana/
https://sites.google.com/site/stabilfogyokura/home
site stats