Szárnyra kelt folyó

ŐSZ

szárnyra kelt folyó az ősz

oltalmatlan vidék

ázott körtefára

akasztott tarisznya

tarló kifosztott táj

táborozó sereg valaha –

IKERSZIMBÓLUM

hajó - - vizek végtelen

vetésén arat

termése a dúsan pergő

hullámpillanat

és

hosszan hullámzó

betonfolyók alatt

örökétig úszó

kőbe zárt halak

HOLT KÖVEK KÖZÖTT

holt kövek között

úgy sír a szél

mint eltévedt gyermek

akinek szavára

élő nem felel meg

s holt kövek között

végül úgy pihen meg

sírástól fáradtan

mint eltévedt gyermek

EXTREMITÁS

kiáltás

tekintet

csend

puszta tér

talajtalan

és parttalan

ahol csak repülni lehet –

HAT SZÓ

a hajnal csarnokában

csupán csalogány van

INTROVERSIO TREPIDUS

Fehér harangszóban

fekete ruhás nő.

Lehet, templomba megy.

Talán vasárnap van.

Nincs bizonyos más,

csak a rövidlátó

téli délelőtt.

nincs bizonyos, mert

értelmet cserélt a

hasonlított és hasonló.

a tértelenbe ágazó fán

varjak riadalma.

A hóban halott madár.

A halott madárnak lelke volt.

Ez a vers a halott madár lelke.

HARMÓNIA

Bent fénycsend, virágkiáltás,

fenn, a végtelen sötét füvében

galaktikák izzó csigaházai

MAGYAR HAIKU

tölgyfa cserépben

holdtalan éj lámpafény

tenyérnyi árnyék

A MAGÁNY ALAKZATAI

A folyondár

egy félfülű fazék

köré fonódik

gyomverte udvaron

gyöngéden óva őt

Lomok közt kutat a Hold

mélán mint unott ószeres

hallgatja a sírva alkuvó szél

hisztériás ajánlatát

ki érvül hozza fel

az éj kutyáinak

halk csahos danáját

az erdők sóhaját is

míg kergült ördögszekér

fut intrikáival

hunyorgó csillagok felé

csend marad utána

híg hideg sötétség

a dolgok bódult

ájulatba esnek

egy tücsök szól csak

hangosan a semmibe

de felmérve tévedését

elhallgat megszégyenülten

JÁSZ REGE

hiedelmes éj babonáz

elhagyott tanyát

hazáért a vadász

fogy a bor mese növekszik

egy szarka gyomlepett

vályogromot árult

fontoskodva estig

aztán csak csend árvul

felgallyaz a fácán és a Hold –

TERRA INCOGNITA 1.

fények havazása

a csend mintázatára

árnyék halkuló neszezése –

cizellált fenkölt

naplemente felhők

bíbor gótikái közt –

a délután csobbanatlanul

estébe süllyedő hajó –

a földalatti tenger

néma áramlatában

megkövült medúzák lebegnek –

óriás kőcsigák alszanak

a halott idő titkos kontinensén –

tűzhányók fényes tárnáiban

a láva tündöklő férgei rágnak

az érintetlen éjszaka

roppant tömjeibe zárva –

nem tudhatja senki

mikor kezdődik a hajnal

megismerhetetlen az a pillanat

mint a Test Nélküli Mester

galakszisok spirális

csillagkottáiba

rejtetett szimfóniája:

megismerhetetlen

a zene és a csend

határvidékén növekvő

boldog növény –

TERRA INKOGNITA 2.

erdők titkos kapujában áll

nem rettenti az élő fal beszéde

nyugalommal díszítve arcát

őzek ösvényére tér

nyugtalan csillagfény

parányi emlékezetét kutatja

a forrásvíz kozmikus rejtélyét

madárszó magyarázza

múltján tűnődik

menekülnek fölüle a felhők

riadt füvekre fekszik

borzongva gondol Istenére –

csak mikor

elnémul minden

kezdődik újra

az élő falak kietlen beszéde -