Szoborkert

TISZTELET PILINSZKYNEK

talpában tövis

és – kegyelmes Isten –

mégis járkálni próbál

BARCSAYNAK

kapuid mögött a Mester

vár öröklét – türelemmel

AMOTT

Amott az óceán skandálja

bálányi trocheusait

hullámverte szürke sziklára

ködszűrte törpe fény

tört haltetem

amott Neruda lakatlan háza

tenger és didergés –

NAGY LÁSZLÓNAK

Kegyetlen ünnep: minden szédül itt:

halhatatlan hóesésben kavargó varjak,

korog a kályha gyomra, szél nyüszít,

ajtó csikordul, talp alatt fagyott hó,

semmivé hűl,

párázva lassan

a szárnyas

elhagyott ló!

IN MEMORIAM J. A.

lüktetve sajgó seb

a reggel csendje testén

fenyőket hív a gerleének

erdőóvta nyugalomban

a páfrány – lábnyomú idő

ösvényein bolyongónak

halánték – óra méri perceit

mint az övét ama másikét

aki az Óda földjét kereste

a moha – hűs

gyémánt – közönyű magányt

békét békét végre

hogy érkeznének ünnepére

végtelen menetben

a fény harsogó seregei

mert kiérdemelte láz rázta

a szó Isten – fénye

ember – dadogása

káromkodás – ima

’ a lehetnél – nem lehetsz’

neuraszténia grávisza

VIGÍLIÁS

Más éj komorul;

most más idők járnak

más bogarak, árnyak,

Arany János úr

Napra nap tolul;

szívek jégkorszaka.

Tudja ezt, Maga,

Arany János úr!

Az ember nem kevély;

mert más az est, az éj,

hát új imát tanul,

Arany János úr!

Ha új imát tanul,

azt is csak balul,

mert hogy magyarul,

Arany János úr!