Pszichogeometria

MÓDSZEREK ÉS FALAK

leírom a szavakat

aztán megírom a verset

sűrű és ideges

vízszintes vonalakkal

csak a falak

ne nyugtalanítanának

mindig ez a vége

nesztelenül

mellémóvakodnak

és hirtelen körülfognak

szorosan kíméletlenül

MONDOD

Mondod az emberi agynak

ígérete hősi kalandja:

öntitkát fürkészve

megismerhetni az elmét.

Hinném én, de a mérleg

képes-e mérni magát, mondd?

RÖPKE PARAINESIS

forrást kár betaposni fiú úgyis kitör arrébb

FIGYELMEZTETÉS

a boldogsághoz vezető út

végig aszfaltozott csak

felezővonalat kell festeni rá

a szembejövő forgalomnak

ÍGÉRETEKKEL

ígéretekkel mérgezem magam

képzelt dalokkal izzom el

a valóságos őszi nappalokban

egy-egy kép

hasonlat káprázatában

- percnyi tündöklésük

folytatásaként –

csak a nyugtalanság

nő nyugalmasan

míg egyre fukarabbul

méri másodperceim

a dobbanások riadt

mérlegén a szív

MINT GYERMEK

mint gyermek ki lázálmából riad

és homlokáról hűlt cseppek csorognak

a félelmekkel telt szobában

nem hiszi hogy szép reggel lesz holnap

SORSOD

Sorsod mint gyökértelenül

vízben rügyező ág

mely kivirágozhat mindig –

termést sohasem hoz

AZ A NAP

az a nap volt

szerelmük

Getszemáni – kertje

ahol kövek tápláléka

lett a fény

árnyak szüntelen

rácsai kerítik arcom

azóta ígéri magát

az áldó fény

megváltó kora

ÉLEK

Élek, mint patak

betonmederben,

élek, remélek

esendően, mint

halak a vízesés

zuhanó falán.

PÁRBESZÉD

a matróz

hahó Kapitány egy csepp víz sincs

e part nélküli tenger mélységes medreiben

hogyan oldozzuk hajóinkat el

hogyan lobogózzuk ragyogással

ismeretlen földek ígéretével csalt ide

azokat mutatta bizonytalan mozdulattal

igézetes térképein

valóságra vágyok

nehéz hullámokkal népes kikötővel

a kapitány:

akard a tengert és meghallod zaját

omlékony testével mindig menedék lesz

dicsőséged és halálod egyaránt megadja

zenéjéből könnyen kiszámíthatod

itt a hajó csak a remény kikötője kihalt

hát képzelj reményt is balga matróz

gyönyörű kalandok felé navigálunk úgy

PSZICHOGEOMETRIA

mélypontjaim sorozata

egyenessé összeáll

ARCOD MOSOLY

arcod mosoly szomorú lakása

kiáltásnyi térnél többen nem lehetsz jelen

csúnya szarvaspásztor jövőd menekül

nyájad Neptunusz – mezőkön kószál –

az idő párázatában élénk és néma rigó száll

szádon szavak rókatánca gazdátlan félelem

lázadhoz hasonló nyugtalan hegyek

didereghetsz hazatért átkaid között –

a körtefa végleg levetkőzött

árnyéka víz fagyos paplanára fekszik

hihetetlen nászra készül a Nap belesápad

amíg ölelkeznek békétlen holtakhoz beszélek

nem - szavakkal mert a költészet kimondhatatlan –

szádon szavak rókatánca gazdátlan félelem

lázadhoz hasonló nyugtalan hegyek

didereghetsz hazatért átkaid között –

a körtefa végleg levetkőzött

árnyéka víz fagyos paplanára fekszik

hihetetlen nászra készül a Nap belesápad

amíg ölelkeznek békétlen holtakhoz beszélek

nem - szavakkal mert a költészet kimondhatatlan –

LEHET-E

lehet-e mosolynak neveznem

arcod villanásait

van-e mozdulatod

amelytől nem riadnak

égre rémült fákról varjak

kavargó kiáltozással

homlokodba metsz a fájdalom

tested összerándul orvul

míg minden ablakon falon túl

november nyers konok szelével

viaskodnak a csipkebokrok

BEETHOWEN ÉJSZAKÁJA

Kieresztik az éj karámaiból

a betöretlen szelet s az időt

felverve sziklás magasából

az őrült sast

mely zsákmányul kívánja

a végtelent

A terek meginognak

megmutatják mélyüket a vizek

szarvassá változik a Szépség

hogy menekülhessen

fává a Félelem

hogy megmutatkozhasson

sziklává a Hit

hogy meg ne rendülhessen

madárrá az Akarat

hogy felülkerekedjen

Mint Isten tüzének füstje

komorlanak fel a Mindenségig

a hangzatok

időtlen szomjúság

szárít minden élőt

enyhítsétek szeretettel

TÁNTORGÓ FÁK KÖZT

harangos szemek

üldözöttje vagyok

azt hittem biztos megmenekvő

de hiába futottam rejtőztem el

a Város kezére adott az Erdő

azóta itt élek

minden nap ítélet –

hirdetés mert

kilakoltatnak a házak

útjaim felednek

tántorgó fák közt

szavam felszökő vad

kitoloncol országából

az Idő

VASÚTÁLLOMÁSON

a kőkehelyből lombozódó fény a csarnokot

barbár templomokhoz tette hasonlóvá

a hangosbemondó az induló vonat helyett

zavarában kijelentette hogy

a tömegneveléses anyagszerkezeti

vizsgálat módszere ötlet maradt

hogy a riadalomból pánik ne legyen

így szóltam a rémült emberekhez:

barátaim ne csodálkozzatok semmin

eme évszázadban melyben

a költészetet exhumálni kellett

és ha eléggé messze értetek

tiszteletre méltó vándorok ti mind

irgalommal feledkezzetek meg rólunk.

ABSZURD KIRÁNDULÁS

dombok évszakok közt

kószál – menthetetlen

biztos hogy nem talál haza

elfogytak az utak

mûveletlen tájra tévedt

nem felfedező

fázik szomjas éhes

nem mer megszólalni fél

hogy szavaira jelzők

bogáncsok ragadnak

berregve rebben fel

előtte egy fácán

ijedten megáll és

illendőn kivárja

míg zöldre vált a fa

RÉMÜLT ŐZ

Rémült őz

vég nélküli perce

tücsökfeketítő nyárban:

távoli réten

fém-szaurusz legelészget

VÁGYAID

vágyaid merész madara

talán tenyeredre száll még

hozzá szelídül hogy becézze

elnehezült kezed

megmérettél – mondod –

könnyűnek találtattál fiú

de mégis mégis mégis

legbelül szomorú

konok és nehéz vagy

MINDENÜTT HÍVATLAN

mindenütt hívatlan

mindenhol vendég

bárhol vet partjára az éj

senki sem marasztal

ha mennék

azért kínlódó

vergődő öröm

bárki szerethet még

bárki eltemethet

ezen a délkörön