Bevezető gondolatok Kepes Károly kötetéhez
Gyökerei Hatvanhoz kötik, de költészetének gondolat- és témavilága messze túllép egy kisváros által teremtett korlátokon.
Itt és most című versében így fogalmazza meg helyzetét Kepes Károly.
„Röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy:
Fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.”
Túl a hatvanadik életévén fontosnak tartotta, hogy végre kötetbe szerkessze verseit.
A saját kiadásában megjelenő kötet lírai leltárnak is felfogható. Az elmúlt évtizedekben ugyan számos publikációja megjelent a költőnek, de természetesen az alkalmi közlések nem helyettesíthették egy verseskötet hiányát. Igen, hiányt kell mondanunk, mert ez a kicsit késve érkező Kepes versválogatás késése ellenére is hiányt pótol. A versszerető közönség mindenképpen szegényebb lenne egy gondolatgazdag embernek a mai világunkhoz szóló versreflexióival.
Kepes Károlyt ugyan sokan ismerik Hatvanban, mégis kevesen tudják róla verset író tehetségét.
Csendes, halk szavú ember, az elvárható szerénységen túl is szerényebb, mint kellene. A versírásról is csak szűkebb baráti körökben – majdnem pirulva – tett említést, és csak hosszas rábeszélés után olvasott fel, vagy adta kézbe egy-egy megjelent versét.
E sorok írója is őszinte meglepetéssel hallotta tőle – közel húsz éve – egy halkan elmormolt írását, a címe: Képzelt művirág Clemenceau vázájába:
„Körülveszi, miként/ tövisek a rózsát,/ Magyarországot egy/ másik Magyarország.”
Aki ilyen töményen és gondolatgazdagon képes
nemzeti tragédiánk megfogalmazására, az másra is képes. Annak tehetséget adott a sors, és ezzel a tehetséggel bánni kell tudni.
Tisztában van ezzel a szerző is, hiszen nem véletlenül írja önmagáról:”Ki mondja meg, miért feszül /egymás ellen bennem/ ami vagyok, és ami lehetnék.”
A világot – benne önmagát is – figyelő és faggató, válaszolatlanul maradt kérdéseket megfogalmazó belső vívódások lírája az övé.
Nem kötelezte el magát egyetlen irányzathoz sem, nem állít önmaga elé bálványokat. Ugyanakkor van néhány személyes hangvételű írása, amelyben őszinte tisztelettel szól József Attiláról, Radnóti Miklósról, Nagy Lászlóról, Kós Károlyról.
Megrázóan szép főhajtás, ahogy Pilinszkyre emlékező sorait szinte imaként mormolhatjuk:
„Talpában tövis /és kegyelmes Isten/ mégis járni próbál.”
Károly sokat próbált ember, akit nem kényeztetett el a sorsa „….időm és kenyerem /a szükség porciózza, …” mondja önmagáról nem panaszként, csupán a tényt megállapítva.
Ennek ellenére bizakodó. Jövőbe vetett hitét lírikus szelídséggel fogalmazza meg például az Ajánlás V.J.T- nek című rövid versében: „Mégsem fog teljessé lenni itt a romlás, meg fog születni mind a boldogabb hasonmás.” V.J.T, azaz Váci J. Tamás a költő barátja. Egyéni stílusú képzőművész. A versek közötti illusztrációk az ő munkái.
Kepes Károly hitében gyökeret eresztett. Kötete e gyökéreresztés bizonyítéka.
Tömören, mégis sokatmondóan képes önmagáról, a korunkról szólni. Epigramma jellegű sűrítései, magvas
gondolatai közösségi ihletésűek. Tisztában van az egyes ember hatalommal szembeni kiszolgáltatottságával "beszélnek helyetted/ harsány jelszavak, ha/ csendre int a hatalom/ kőarcú/ nyugalma.”
A sors adósságának kiegyenlítése az Imatöredék a XX. századból című kötet. Igaz, a szerző is sokat fáradozott és kilincselt a megjelentetés érdekében.
Első sorban neki lehetünk hálásak, amiért volt hite, bátorsága ezt az utat végigjárni. Egy olyan embernek, akiről Nagy László szavaival elmondható: „nekem a kérés nagy szégyen, úgyis adjon, ha nem kérem ”
Ajánlom a kötetet a versbarátok értő figyelmébe, ajánlom a gondolkodó olvasónak, aki nemcsak kikapcsolódni, vagy szórakozni akar Kepes Károly verseinek olvasása közben, hanem nyitott lélekkel engedi át magát egy őszinte hangvételű ember egyéni, sajátos lírájának azzal a belső szándékkal, hogy gazdagabb legyen a kötet elolvasásával.
Szívleljük meg a költő Röpke parainesis című két soros intelmét:
„Forrást kár betaposni fiú
Úgyis kitör arrébb.”
Kocsis István