Itt és most
ITT ÉS MOST
Amíg reményeim osztják és szorozzák,
a mai zajokon át egy boldogabb
jövő nyugalmát hallgatózom,
mint megrettent madár,
a héjavijjogáson túli csendet
amíg időm és kenyerem
a szükség porciózza,
s nem mindegy, kertemben
borsó-e, vagy rózsa virágzik,
tűnődöm: betonút vezet-e oda
ahol a források erednek
Amíg jelmondatokból kell
megfejtenem sorsom,
életem fonalát politikus-párkák
szövik és bogozzák,
röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy:
fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.
KÉSEI MŰ-VIRÁG AJÁNLAT
CLEMENCEAU KÉPZELT VÁZÁJÁBA
Körülveszi miként
tövisek a rózsát
Magyarországot egy
másik Magyarország
ESTE A SZABADSÁG-HEGYEN
Gáli József emlékezetére
azok ott lent
nem torkolattüzek
a város fényei
ne félj
túl a külvárosokon
óvón érintik egymást
a falvak és az éj
BÉKÉT REMÉLVE
tavának öbléhez
hívott a nyugalom
mert a madarak már
régen emigráltak
indultam én is
békét remélve
álltam fövényen
de hirtelen vadul
rám támadt a szél
a napfény vallatón
vakított szemembe
és millió éles
kését villogtatva
rohant ellenem a Tó
mozdulataim mögött
mozdulatlanul
tárt torkú csendben
arra gondolok
ez ellen nem tanított
senki védekezni
MIKROFONPRÓBA egy
most is kettő
korábban tavaszodott három
a Dózsa György úton négy
sok volt a kék a zöld öt
március 28-án éjjel hat
vicsorgó lámpák hét
alatt menekültem nyolc
Mikrofonpróba kilenc
TŰZ!
INTER ARMA
a béke szonettjei mondogatták akkor
mint óvó imát hülye bizalommal
a félelem keresztjét vetették
pedig az ég már háborús sebesült volt
felhők mocskos gézein vérzett át a Nap
tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett
a béke szonettjei mondogatták
a béke szépmívű szonettjeit
ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok
KÍVÁNSÁGOK BALLADÁJA
gyűlöletes tájban
halál – havazásban
korom – havazásban
arcunk gyolcs félelme
bár ne szennyesedne:
elfajzott korcs mása
Napnak ne gyulladjon
ki ne gyulladhasson
meg ne születhessen
itt lent földközelben:
sugárzó víz szomjunk
tövises éhségünk
tébolyult éhségünk
jaj ne enyhíthesse
csak a Lótetem ne
MIÉRT
Mondd, miért neveztél
háborús bűnösnek,
ha csak negyvenhétben
szülhetett anyám?
Apám nem ölt,
de évekig ölték
Emlékezik:
szomorú örökség.
Megtanítottak beszélni,
kezembe szerszámokat,
fegyvereket adtak:
irigy barátja lettem így
a vándorló vadaknak.
Virágok védenek,
és a Vélhetetlen;
mások büszkeségét
növelem szívemben.
Öntaposók közé
szelíden leülni,
ahogy fáradt ember
tud elszenderülni.
ZUGLÓI ÉJSZAKA
Budapest – messzi zaj
szüntelen monoton
fenyegető morgás
ürüléktől mocskos
fakó párkányokon
mellbeteg galambok
küszködve derengő
utcalámpa bámul
sötét bódék mellett
valahol tücsök szól
lehet hogy Szabolcsból
költözött fel ő is
hogy földijeinek
nehéz munkás álmát
hazaédesítse
SZOBORKERTBEN
Alkonyodik. Nehezülnek
a tárgyak. Elkomolyodnak
a fák, és tömörebbnek tűnnek
a lombok az estben.
Elkomorul Rákóczi,
fehér kőarca sötétül:
érti magyarként? és
magyarul jól tudja-e dolgát?
Otthonról hazatért-e
Szabolcsba, Vajára a költő?
tudja-e, míg kenyerét eszi
itt országnyi a gond, és
tudja-e történelme hazányi
jövője a nemzet?
Vaja, 1985. június 20.
EURÓPA 1980
málló tűzfalak tövében
miért viselnek gyászt
a feketerigók
görcsös akác – öklök
kiket fenyegetnek
halálos ájulatban
fut némán csobbanatlan
Európa kanálisa
kit fog vinni a víz
ÁLHÍR PICASSONAK
A békegalambok
bezárva tetvesednek
párzanak és verekednek
szaporítják őket
egy leszerelési
békeértekezlet
munkaebédjére
LÁZÁLOM
Hűvös homályos lejtős termek
egymásba nyíló ajtótlan szobák
sorát jártam kerestem VALAKIT és
kíváncsi arccal néztek rám hidegen
Sokáig bolyongtam kiértem egy
parkba hanyatt feküdtem és figyeltem
platánok mozdulatlan tölgyek közt
pasztell – lilán
vészjósló nyugodt
kihalt volt az ég
néztem – ne jöjjön Istenem – vártam
jött nemsokára megjelent a GÉP
futni akartam szólni EMBEREK
de átrepült felettem megnyitva
gyomrát kihullt a bomba s kigyúlt
kinőtt a földből hirtelen
ahogy a poklok Leonardoja sem
képzelhetné atomfelhőjéből
világra szökkent a pusztulás maga
taposni jött mindent üvöltve két
felhőkig őrjöngő állat
két összeláncolt őrült óriás
VISSZASZÁMLÁLÁS
géphang a jövőből
mert folyóid döglehű halott kanálisok
nehezen hullámzó tavak vegyszerhabos
partjain végig olajos bomló madár és haltetem
az ásványaitól forrásaitól megfosztott
Föld elkínzott testén gigászi bitumen – hegek
mert rákosan burjánzó szürke metropolisok
körül hulladék- himaláják nőnek szerte
mert rejtett és kusza alagútrendszerekben
hétfejű fémsárkányként atomtöltetű
rakéták bujkálnak felderíthetetlen
mert megépült az egyenfélelem
szörnyű támaszpontja mind
kenyered italod sugárszennyezett lesz
mert titkos betonsilóban váró
tömeghalál Egyiptomává válik
elérkezvén az idők földi vége
a Kompjuterek Világtanácsa
ki fogja írni nagy Exodusod
az emberiség haldokló bolygóját
tengerekre növényekre hagyja
végeláthatatlan útjára kelve
robot – Mózes lézer – vesszeje
suhint fényvízű galaktikára
START
