Cikkek

Hajdú Bihari Napló

Sportorvat részére

Tárgy: évadzáró hexasakk

verseny beszámoló

Tisztelt Sportrovat Szerkesztőség!

Ezúton szeretném önöket tájékoztatni a Bátaszéken rendezett évadzáró Hexasakk verseny eredményéről és egyúttal kérném a sporthír leközlését.

100%-os bátaszéki győzelem az évadzáró hexasakk versenyen – Lezárult egy debreceni sikersorozat

Idén is Bátaszéken tartották a hexasakkozók évadzáró tornájukat egy 7 fordulós körmérkőzéses rapidverseny keretében. Az előzetes esélyek alapján a hazai színekben versenyző egykori világbajnok Rudolf László és az elmúlt 3 év versenyeit sorban megnyerő debreceni Sütő Péter vetélkedése volt várható az első helyért. Nem feledve azonban az esélylatolgatásnál, hogy a rapid, mindössze félórás játékidőben a gyorsaság is döntő szerephez juthat egy-egy parti végkimenetelében.

Az első két forduló nagyobb meglepetések nélkül zajlott, a rajtlista vezetők az élre álltak, majd a 3. fordulóban sorra kerülő rangadójukon Rudolf magabiztosan legyőzve Sütőt egyedül vette át a vezetést. Innen pedig nem volt megállás, a hazaiak rutinos versenyzője a további fordulókban is kiegyensúlyozottan játszva, szinte letarolta a mezőnyt és 100%-os teljesítménnyel nyerte meg a versenyt.

Igazi kiélezett küzdelem inkább a további dobogós helyekért folyt. Frank István nemzetköz mester a Rudolf elleni fiaskóját feledtetve sorban győzte le nemzetközi mester ellenfeleit, ám az 5. fordulóban az ezüstérmet eldöntő játszmában feladásra kényszerült holtversenyes társa, Sütő ellen. A kezdeti kisiklás után a 6. fordulóra magára talált Vámosi Albert IHCF mester is. Legyőzte Sütőt életben tartva így dobogós reményeit, de a záró fordulóban Frank hátrányosabb állásból kiharcolta Gados László IHCF mester ellen a döntetlent, ami számára a bronzérmet jelentette.

Végeredmény:

1. Rudolf László Bátaszék Nk.nm. 6,0 pont

2. Sütő Péter Debrecen Nk.m. 4,0 pont

3. Frank István Dombóvár Nk.m. 3,5 pont

Ilyen kiemelkedő teljesítményre, mint a bátaszéki Rudolf László mostani 100%-os győzelme 10 éve nem volt példa a hexasakk hazai történetében. Ezzel egyúttal megszakította a debreceni Sütő Péter 3 éve tartó sikersorozatát, ami alatt a cívisvárosi hexázó minden versenyt megnyert amelyen résztvett.

A verseny részletes beszámolója, játszmákkal megtalálható lesz a http://hexasakk.5mp.eu/ honlapon.

A sporthír leközlését a debreceni hexasakkozók nevében előre is köszönöm!

Debrecen, 2013. december 27.

Tisztelettel

Sütő Péter

Sakkhírek

Országos női bajnokság, Hévíz: A december 2-11. között megrendezett tíz résztvevős magyar bajnokságon Rudolf Anna bronzérmet szerzett.

A fénykép baloldalán lévő Annát csak a szintén válogatott csapattársai előzték meg:

Évadzáró hexasakk verseny, Bátaszék:

Az Aranyvasárnapon megrendezett verseny végeredménye:

1. Rudolf László (Bátaszék),

2. Sütő Péter (Debrecen),

3. Frank István (Dombóvár),

4. Vámosi Albert (Szálka),

5. Csupor Péter (Kalocsa),

6. Gados László (Budapest),

7. Pereszlényi Gabriella (Bátaszék).

(RLO)

CIKÁDOR: 2014 március

"Év sportolója 2013" díjátadás, Szekszárd: A régi Vármegyeháza dísztermében adták át a tavalyi év legjobb sportolóinak járó elismeréseket. Női sakkban Rudolf Anna érdemelte ki a díjat 1999 óta immár tizenkettedszer! Anna tavaly tagja volt az Európa Bajnokságon szerepelt magyar válogatottnak és harmadik helyezést ért el az országos sakkbajnokságon.

Az emlékplakettet édesapja, Rudolf László vette át.

Az oldalt készítette: ©BoSa Utolsó módosítás:2014.05.04.

free counters
Google PageRank