A futsal-hungary értékelése

Post date: Jul 19, 2011 4:57:16 PM

A futsal-hungary.hu portál sorban értékeli az elsőosztályú női csapatok bajnoki szereplését. Ránk is sor került, ezt írták rólunk.

Lássuk az „egyik" legsportszerűbb csapatot

Vagy a legtalányosabb csapatot? Úgy szerezték meg a hatodik helyet, hogy majd minden meccsükön viszonylag kevés gól esett. A harmadik legkevesebb gólt kapták és kevesebb gólt rúgtak, mint a kiesett Salgótarján. Ráadásul a Skorpiók ellen mindkét meccsükön vereséget szenvedtek.

Januárban azonban nem úszták meg a kétszámjegyű Vesta gólzáport Csömörön. Két számjegyű vereséget elszenvedtek a rájátszásban is a Kiskunfélegyházi Mókusok ellen kétszer is, akiket ősszel még 5-1-re megvertek. De ennek a fordulatnak tudjuk az okát. Az utolsó előtti helyen végzett Szegeddel nem bírtak egyszer sem, viszont a negyedik helyen végzett Fradinak egyik mumusa a Galaxis, kétszer is kikaptak tőlük. A Miskolcot is megizzasztották, mindkét meccsen egy góllal maradtak csak alul, amire a bronzérmes csapat nem lehet büszke.

A hatodik hely igen szép teljesítmény az NB II-ből feljutott csapattól. Lehet, hogy még előrébb is végeztek volna, ha Almási Éva sajnálatos sérülése nem jön közbe. A kiváló hálóőr bravúrjaira igen nagy szükség lett volna. És ne feledkezzünk meg Körmöczi Ildikó leköszönéséről sem. Az egykori válogatott játékosra a rájátszásban már nem számíthattak társai. (Reméljük döntése nem végleges). Ennek ellenére derekasan helytállt a csapat és a második helyet kivívta az alsóházban.

Vegyük sorra a dolgokat.

Kevés gólt rúgtunk, ez tény. A sok kihagyott helyzeten múlt, hogy elszalasztottuk a negyedik helyet. Hogy a Skorpiók több gólt rúgtak? Eggyel. Hát istenem, mi jobban örülünk, hogy nem estünk ki. Nem mi rúgtuk a legkevesebb gólt, mert az ELTE még minket is alulmúlt. A gólkülönbségünk viszont még a negyedik helyezett Ferencvárosénál is jobb, a mögöttünk végzőkénél pedig lényegesen jobb.

Hogy mindkétszer kikaptunk volna a Skorpióktól? Érdekes. Hazai pályán is, idegenben is nyertünk (5-4, illetve 2-1.)

Két meccset leszámítva szoros meccset játszottunk mindenkivel. A Vestától idegenben 4-2-re kaptunk ki, amire szerintem a hazai mezőnyben szinte mindenki büszke lenne. Aztán tavasszal tényleg nem jött ki ellenük a lépés. A Mókusok ellen a rájátszásban pedig csoda, hogy ki tudtunk állni. 2 egészséges emberünk volt, a többiek sérültek vagy betegek voltak, és összesen is kevesen voltunk. Előfordul az ilyen, de nem ez jellemezte a csapatot. Az összes többi meccsünkön szoros volt az eredmény, egyiket sem kell szégyellnünk.

Sajnáljuk, hogy Almási Évi megsérült, hasznára lett volna a csapatnak, ez nem kérdés. De Winternitz Zsuzsi is hatalmas bravúrokat mutatott be. Nem ezen múlt, hogy nem végeztünk előrébb. Azt már sajnos sosem tudjuk meg, hogy Körmöczi Ildikóval együtt mire mentünk volna a rájátszásban. Egész biztosan erősítés lett volna, de azt hiszem ez helyezésben nem mutatkozott volna meg.

A megerősödött Mókusok mögött az lehetett a célunk, hogy másodikok legyünk a rájátszásban, ez sikerült is. Jobban örültünk volna, ha ez 4 győzelemmel sikerül, de így is úgy gondoljuk, hogy megálltuk a helyünket első NB1-es szezonunkban.