Iskolatörténet

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium a maga nemében a Dunántúl egyik legnevesebb intézménye. Az iskola elődjét Batthyány Lajos alapította 1765. június 5-én. Ő az akkori kifejezéssel élve nyilvános iskolát alapított, ahol latint, matematikát, költészetet, nyelvtant, történelmet, valamint hittant is tanítottak. Akkoriban ez volt Vas, Zala és Somogy megye egyetlen középiskolája. Mivel három megyét kellett ellátnia ezért már az első években is viszonylag sok 200-300 diák tanult itt. Az első jelentős megpróbáltatás akkor érte az iskolát, amikor 1849-ben az forradalmi szemlélete miatt az Osztrák hatóságok bezáratták. A kanizsai polgárok azonban nem kis munka és anyagi áldozatok árán 1850-ben újra kinyitatták. De egyelőre csak négyosztályos lett majd 1867-ban városi adókból a tanács átalakíttatta nyolcosztályossá. 1895-re már 237 tanuló volt, 1900 és 1936 között elérte a 400-500 főt. Azonban az iskola épülete ekkorra már elviselhetetlenül rossz állapotba került. 1904-ben átköltöztették egy a mai Teleki utcán lévő épületbe. Ám tanításra ez sem volt megfelelő így 1923-ban az iskola a Frigyes laktanyába költözött, területe így majdnem a kétszeresére nőtt. A háború első jeleként 1939-ben, iskolánkban is beindult a leventeképzés. Amint a harcok 1943-ban elérték hazánkat, a pincét átépítették óvóhellyé. Még ebben az évben szeptember 9-én egy tábori orvos lefoglalta az iskolát tábori korháznak. Ezzel a tanítás mintegy két osztályra korlátozódott. A tanulók létszáma a háború miatt megfogyatkozott, ezért október 29-én bezártak minden iskolát. A harcok Zala megyében, 1945 áprilisában fejeződtek be, 13-án elkezdődőt a tanítás. 1948 júniusában megtörtént az iskola államosítása. A gimnázium jelenlegi arculata 1969-ben alakult ki, amikor beindult az egészségügyi szakoktatás. Az 1978/79-es tanévben már mintegy 713 diák tanult iskolánkban. Az iskola "A" épületszárnyának felújítása 1979-től 1984-ig tartott. Ekkor építették meg a kézilabda pályát és a 8 tantermes új épületszárnyat is. Ezek révén a gimnázium az ország egyik legmodernebb iskolája lett. 1991-ben indult be a nyolcosztályos kisgimnázium. Napjainkban az iskolának mintegy 1000 diákja van, akik mind örömmel járnak ebbe a több, mint két évszázada sikeresen működő intézménybe.

1765. JÚNIUS 5-én gróf Batthyány József kalocsai érsek a maga és apja, Batthyány Lajos nádorispán, Kanizsa földesura nevében barokk ünnepélyességgel hömpölygő alapítólevelet adott ki, melyben Kanizsán nyilvános iskolát - mai kifejezéssel - gimnáziumot létesített, és abban az oktatást a kegyes iskolák szerzeteseire bízta. Megkövetelte, hogy a tanítás az elemi ismeretekkel, az írás, olvasás tanításával kezdődjék, de három grammatikai (nyelvtani), poetikai (költészettani) és retorikai osztály is létesüljön. Tanítsanak a hittanon és latin nyelven kívül zenét és számtant, ez utóbbit olyan mértékben, hogy a magasabb számvitelt ‚s kereskedelmi számtant is elsajátítsák. Tanítsanak magyar és német nyelvet és történelmet is. Ez utóbbiban súllyal az ókori történelmet, az asszírok, perzsák, görögök és rómaiak történetét, de a legfelső osztályt teljesen a magyar történelemnek szánják. Ezt az alapítólevelet már június l0-én aláíratta Tapolcsányi Gergely magyarországi piarista tartományfőnökkel, június 25-én pedig Mária Teréziával is ünnepélyes kiváltságlevélbe foglaltatta. Erősen hangsúlyozza a mennyiségtant, éspedig nem elméleti, hanem gyakorlati irányban, a kereskedelmi számadás elsajátítását követelve, éveken keresztül taníttatja a magyar nyelvet, és egy teljes éven át a magyar történelmet. Az alapító összesen 10000 forintot tett le a királyi kamaránál, és csak annak kamatát, évi 500 forintot kapták kézhez a szerzetesek az iskola fenntartására és saját‚ életfenntartásukra. Ebből az összegből lehetetlen volt akár a legszükségesebb költségeket fedezni, még ha ráadásul egy szerény épületet kaptak is az elhelyezésre. Egyéb szükségleteikről csak úgy tudtak gondoskodni, hogy az iskola igazgatója szinte szüntelenül segélyt kér mindenkitől. Kért a várostól, a vármegyétől, a főigazgatótól, a helytartótanácstól, de a zalai birtokos nemesektől is. A helytartótanács és a főigazgatók majdnem mindig elutasították az igazgató elkeseredett felterjesztéseit azonban sok ajándékot kapott az iskola a zalai középbirtokosoktól, különösen élelmiszerben, de bútorban, zeneeszközökben is. Főleg Markovics István zalai alszolgabírónak köszönhetett sokat az iskola. A legértékesebb támogatást azonban, mely idővel rendszeres évi segéllyé alakult át, az elég sok anyagi nehézséggel küzdő Kanizsa város adta. Ezzel kapcsolatban kell felvetnünk azt a kérdést, miért Nagykanizsán létesítettek gimnáziumot. Mert az országban ugyan a kanizsai gimnázium alapításakor összesen 140 gimnázium működött, ebből 78 teljes, amelyikben poétikai és retorikai osztály is volt, de ezek túlnyomó része a Felvidéken volt. Vas, Zala és Somogy megyében még egyetlen középiskola sem volt. Ennek az igen nagy iskolátlan területnek szinte geometriai központja volt Nagykanizsa. Ennek a mozgékony, jól gazdálkodó helységnek volt az óriási Batthyány-uradalomban legnagyobb szüksége arra, hogy lakosai meginduljanak a kulturális fejlődés útján. Csankay Jób, az első kanizsai igazgató és az egyik tanár, Jaros László - aki a legfelsőbb osztályokat tanította -, alkalmasint elvégezték a legmagasabb iskolát, amit ebben az időben piarista tanárok meg szoktak szerezni, a kétéves filozófiai tanfolyamot Nagykárolyban, Pozsonyszentgyörgyön vagy Debrecenben és a kétéves rendi teológiai tanfolyamot Nyitrán. Az elemi osztályok tanárai, Franz Bertalan és Dományi Márk azonban csak egy-, legfeljebb kétesztendős újonckiképzésen (noviciatus) estek át, mielőtt tanítani kezdtek. Az első évben 394-en iratkoztak be. Közülük összesen 183 végez gimnáziumi tanulmányokat (sintaxis, poetica, retorica), a többiek az elemi iskolának (kicsinyek - parvistae) osztályaiba jártak. Ezek öt csoportra oszlanak:

·         declinistae - nyelvtant tanulók

·         comparatistae - talán már a latin nyelv elemeit is tanulták

·         conjugistae - igeragozók, nyilván latin nyelvtant is

·         majores parvistae - az elemisták közül a legnagyobbak.

E 201 elemistának csak egyetlen piarista tanára volt. Elképzelhető, milyen fegyelmet kellett tartania, hogy a tanulmányi rendet egyáltalában biztosíthassa, és mennyire nem nyújthatott egyéni segítséget azoknak, akik valamiben elakadtak. A Ratio Educationis életbelépte (1780) után a tanterv országosan egységes lesz, így a gimnáziumban nincsenek elemi osztályok, hanem eleinte három, utóbb, 1806-től négy közülük kiemelkedőbbek: nyelvtani (grammatikai), egy költészettani (poetikai) és egy szónoklattani (retorikai) osztály működik. Az elemi ismeretek tanításáról még sokáig nem mondanak le, még az 1830-as években is van a nyelvtani osztályok előtt egy előkészítő (normalista) osztály. Az össz tanulólétszám 1766- 1771-ig 423 és 478 között mozog. Az elemi osztályok megszűntén kívül a tanulólétszámot katasztrofálisan befolyásolják II. József tandíjfizetési rendelkezései, majd a német nyelven tanítás elrendelése, aminek következtében 1786-ban a tanulók száma abszolút mélypontra, 133-ra csökken. Létszámuk II. József halála után a tandíj eltörlésével és a magyar - latin tanítási nyelv visszaállításával is csak fokozatosan kezd növekedni, csak 1794-ben éri el ismét a 200-at. 1800-tól kezdve ismét csökkenni kezd, 1812-ban már 100-ra száll alá. Ennek a létszámcsökkenésnek az oka egy részről az iskola épületének, felszerelésének katasztrofális romlása. A romlást persze az öreg primitív épület avulása is okozta, de főleg a katonai beszállásolások, melyek céljára az iskolát gyakran igénybe vették. Az épület rendbe hozása után a tanulólétszám ismét 200-ra emelkedett, és 1848-ig 184 és 237 között változott. Az elkövetkező fél évszázadban alakul át Kanizsa földművelő településből iparos és kereskedő várossá. Ebben az átalakulásban pedig nagy szerepe volt a gimnáziumnak. Mivel aránylag sok embernek adta meg az ipar űzéséhez szükséges alapműveltséget.  A diákok közt sok vagyonos, előkelő nemes fia is volt: Csányiak, Jagadicsok. Az iskola osztálytagozódásának megállapítását megkönnyíti az, hogy az első fél évszázadban a tanulók neve mellé rendi állásukat is feljegyezték. A rendi állás megjelölése bizonytalan és változó. van év, amikor csak nemeseket és nem nemeseket különböztettek meg. Máskor külön megjelölik a cíviseket, akik közé sorolják a mezővárosi polgároknak, tehát tulajdonképpen jobbágyrendű szülőknek gyermekeit is. A II. József-korában az iskola tanulóinak több mint fele mindig nem nemes volt. Az alsó osztályokban többségben voltak mindig a feltörekvő nem nemesek. A kulturális szükségletek növekedésével egyre több nem nemesi származású kanizsai diákból lett ügyvéd, mérnök, orvos. A tanítás színvonala a tanárok számának lassú gyarapodásával is emelkedett. Már az 1770-es években az igazgatóval együtt 5, az 1790-es években 6 piarista tanára lett az iskolának. Az 1810-es években a városi hozzájárulásból polgári tanítót is alkalmaztak az iskola által ellátott elemi osztályokban. Mária Terézia Ratio Educationisának előírása, hogy a rendi főiskolán csak egyetemet végzett tanárok taníthatnak, még nem tette a rövid idejű tanárképzést magas színvonalúvá. A reformkor Zala megyéjének szinte minden vezető embere, élükön Deák Ferenccel, Kanizsán tanult. 1849. október 9-én kiadták a középiskolákról szóló Organisations Entwurfot, mely pedagógiai rendszerében haladottabb volt az 1848 előtt alkalmazott középiskolai rendszernél (pl. ez vezette be a 8 osztályos gimnáziumokat), de szükségtelennek tartotta a szélesebb rétegek tanítását, a középiskolák számát csökkentette, így 10 más piarista gimnáziummal együtt megszüntette a kanizsai gimnáziumot is. 1850. október 14-én az iskolát ismét megnyitották, de csak négy osztályos kisgimnáziumként, melynek mindössze 6 tanárra volt szüksége. Mindössze 56 diák iratkozott be. Ezt a létszámot 1862-ig nem is tudták 96-nál magasabbra emelni. Az 1820-as években a város által nyújtott segítséggel folyt építkezés csak a mellőzhetetlen javításokat érte el, és igen szerény toldaléképületet emelt. Könyvtára ugyan 1831-ben Kloham Ferenc zágrábi akadémiai tanár - egykori kanizsai diák - 700 kötetes adományából megszületett, de csak gyéren gyarapodott, a legszükségesebb fizikai és természetrajzi szertári anyagot most megint az igazgatónak kellett összekoldulnia a várostól, Batthyány Fülöp hercegtől és másoktól. Az iskola tanítási nyelve ugyan magyar volt, de heti 8 órában német nyelvet is kellett tanítani, és német nyelvű kellett volna legyen az iskolai adminisztráció is. Passzív ellenállásként az írásbeli adminisztrációban a latin nyelvre tértek vissza, holott az 1830-as évek óta ez már magyar nyelven folyt. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1867 szeptemberében engedélyezte a gimnáziumnak 8 osztályúvá kiépítését. Az ötödik osztály még ebben az évben megnyílt, 1872-ben pedig megtartották az első érettségi vizsgát is. Ezzel megint megindult a tanulók számának gyarapodása. 1867-ben már 237 tanuló volt, és ez a létszám kevés ingadozással folyamatosan gyarapodott, 1895-re megint elérte a 393-at. Az iskola tanítási eredményei a XIX. század végén addig nem ismert magasságokba emelkedtek. Ekkor járt a kanizsai gimnáziumba Hevesi Sándor, a későbbi nagy rendező és nemzeti színházi igazgató, Mező Ferenc, a híres sporttörténész, szellemi olimpiai bajnok, és a tanácsköztársaság népbiztosa és Landler Jenő, iskolánk névadója. Az iskola létszáma 1900 és 1936 között 400 és 450 között változott. A tanulók számához (a párhuzamos osztályok száma szerint változóan) igazodott a tanári létszám is, amely most már 15 és 21 között változott. Évtizedekig tárgyalt a piarista rend, a város új gimnáziumi épület emeléséről, míg végül 1904-ben a teljesen tarthatatlan régi, Eötvös téri épületből a Sugár úti volt honvédlaktanyába szállásolták el ideiglenesen. Tanításra ez az épület is alkalmatlan volt, mégis 20 esztendeig adott otthont az iskolának. 1923-ban az ugyanezen utcában lévő, azelőtt szintén kaszárnyának használt épületbe, a volt Frigyes-laktanyába költözött át. Ez ma is a gimnázium épülete.

A római katolikus iskolaügy Magyarországon:

A hazai katolikus iskolatörténet a katolikus iskolai oktatás kezdetének a 996. évet tekinti, amikor Géza fejedelem hazánkba hívta a Szent Benedek Rend szerzeteseit. Ezzel kezdetét vette a kolostori iskolák kialakulása. A katolikus iskoláztatás rendszerének alapjait pedig I. (Szent) István rakta le, amely állt a kolostori iskolákból, a püspöki székhelyeken működő káptalani iskolákból és a majdani elemi vagy népiskolák előzményeként keletkezett plébániai iskolákból. A teljes katolikus iskolarendszer a 15-16. századtól működött. A középszintű oktatásba a későbbiekben egyre több szerzetesrend kapcsolódott be. Ezek közül az első, mint már említettük, a Nursiai (szent) Benedek által 529-ben alapított bencés rend volt. Igazán szervezett középiskolai oktatással azonban csak a XVII. századtól (Modor) foglalkozott. 1802-ben a rendet visszaállító okirat egész sor gimnázium vezetésével bízta meg, valamennyit át sem tudta venni. Nagykanizsán római katolikus iskolaként ekkor csak piaristák vezette gimnázium működött.

A rend alapítója Kalazanci Szent József spanyol származású pap volt. 1597-ben néhány, hozzá önként csatlakozó társával megnyitotta ingyenes iskoláját. A szegénység, a tisztaság és az engedelmesség mellett arra is fogadalmat tettek, hogy életüket teljesen az ifjúság keresztény nevelésének szentelik. Első magyarországi rendházuk és iskolájuk 1642-ben nyílt meg. 1773-ban már 24 városban működött iskolájuk. Kialakult a piarista iskolák nevelői, tanulmányi rendje, jellegzetes tanártípusa. A rend tagjait és iskoláit a természetesség, a kiegyensúlyozottság, az egyszerűség, egyenesség jellemezte, továbbá a szerénység, mely sohasem válhatott megalázkodássá. A tanulást mindig komoly munkának tekintették: kemény követelmények vidám lélekkel, atyai mértékkel. Rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a humánus értékeknek, az emberi léleknek. Iskoláiknak nagy szerepe volt a magyar nyelv oktatásában, de magas színvonalon oktatták a természettudományokat is.

A magyar polgári társadalomban a középfokú oktatás és tanárképzés rendjét először az 1883.évi XXX.tc. szabályozta, középiskolákra vonatkozó külön törvény addig nem volt. Középiskolák alatt e törvény a gimnáziumokat és a reál iskolákat értette. Mindkét iskola nyolcosztályos volt. A két iskolatípus között eltérés az idegen nyelvek tanításában, a természettudományi tárgyak óraszámában és a főiskolákra való jogosításban volt. A gimnáziumi érettségi jogosított valamennyi felsőoktatási intézményben való továbbtanulásra, míg a reáliskolát végzettek csak műegyetemen és a tudományegyetemek matematikai-természettudományi karán, bányászati, erdészeti és gazdasági akadémián tanulhattak tovább. Az 1883-as törvényt az 1890-es XXX.tc. módosította, ami a "nemzeti tárgyak" (magyar irodalom, történelem) tanítását hangsúlyozta elsősorban. Az 1924-es törvény és tanterv a középiskolának három típusát különítette el: gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Az érdekesség ebben a reálgimnázium, amely a latin-mint legfőbb tárgy-megtartása mellett felvett egy modern élő nyelvet, az angolt, a franciát vagy az olaszt. A gimnázium a modern nyelvek helyett görögöt tanított. A német mindhárom iskolatípusban megvolt. A középiskolák következő reformjára 1934-ben került sor. Bekerült a tantárgyak közé gazdasági és társadalmi ismeretek, mintegy új szükségletként. Az 1935. évi VI.tc. új közoktatás-irányítást vezetett be. Megerősítette az egyházi iskolák autonómiáját, intézetünk ekkor a Katolikus Középiskolai Főhatóság irányítása és felügyelete alatt állt, az állami főfelügyeletet pedig a szombathelyi tankerületi királyi főigazgató gyakorolta. A gimnáziumi oktatás újabb módosítására csak 1945-ben került sor. Az általános iskola létrehozásának kimondásával fokozatosan megszűnt az alsó tagozat, és négyosztályú középiskolává alakult. Az 1938-as óratervet a 37.000/1945. KM. sz. rendelet több területen módosította. Az élő idegen nyelvek között megszüntette a német nyelv vezető szerepét, ehelyett választani lehetett az angol, a francia, az orosz, az olasz és a német között. Sőt, élő idegen nyelv helyett a görögöt is lehetett választani. Új tárgyként jött be minden osztályban heti 1 órában a "mindennapi kérdések", amely a demokratikus szellemben való nevelést szolgálta. Felvetődött a latinmentes, nagyobb természettudományi előképzettséget nyújtó reáliskolák, illetőleg gimnáziumi természettudományos tagozatok felállítása is. Ezt - mint jogosnak tartott társadalmi igényt - az 1945/46. tanévtől a minisztérium engedélyezte is. Az Országos Köznevelési tanács 1948.június elejére elkészítette új tan- és óratervi javaslatát. Ekkorra azonban teljessé vált a hatalomváltás, az iskolák államosításával ez a korszak lezárult.

A tanácsköztársasági kormány lemondásával korszakváltás következett be az iskola életében. E váltás látszólag simán zajlott le Nagykanizsán, a Zalai népakarat 1919. aug. 2-i számában közölte a hírt. Az új kormány Alsózalamegye és Nagykanizsa kormánybiztosává a tanácskormány alatt is vezető szerepet játszó Sneff Józsefet nevezte ki. 1919. aug. 7-én a Tanácsköztársaság kikiáltása után lett. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1919. évi 4.507 eln. sz. rendelete kimondta a nevelési és oktatási intézetek köztulajdonba vételéről, a művelődésügyi igazgatásról szóló rendeletek hatályon kívül helyezését. A Tanácsköztársaság Közoktatásügyi Népbiztossága megszüntette a tanulók érdemjegy szerinti osztályozását, amelyet ugyan sokan próbáltak vitatni, sikertelenül. Az ennek szellemében kiadott "megfelelt, nem felelt meg" bizonyítványok helyett a rendes, érdemjegyes bizonyítványokat kapták meg a tanulók, mert az érettségi vizsgát pótlólag 1919. szeptember 1-3-án letették. Változás állt be az intézet igazgatásában is. Nem politikai okok miatt, hanem azért, mert Horváth György igazgató 1919. augusztus végén nyugdíjba ment, a kegyestanítórend főnöke a gimnázium igazgatásával és a rendház vezetésével Eberhardt Bélát bízta meg. Az 1919/20-as tanévkezdés nem volt zavartalan azért sem, mert nagy mozgás volt a tanári karban is. Többen, a forradalmi időkben nagyobb szerepet vállalók, eltávoztak a rendből, a helyettük kinevezettek pedig csak szeptember folyamán érkeztek meg, így a tanítás október 1-jén kezdődhetett. Zavartalanul, normális rendben azonban csak az 1920/21. tanévtől működhetett az intézet. Végre oly hosszú hat év után rendes időben kezdhettük meg az iskolai munkát, és azt az egész évben az utolsó napig zavartalanul végezhettük is.

Az 1944/45-ös tanév:

Az első jelzés arról, hogy a megszokottól eltérő tanévek következnek, már az 1939/40-es évkönyvben felfedezhető. Sor került a gyakorlati foglalkozásokra, próbariadókra és a leventekiképzésre is. Az 1943/44-es tanév legfontosabb beruházásai: az épület alatti pince átalakítása óvóhellyé, 200 személy részére a rendház kertjében fedett "árokóvóhely" készítése. A nyár folyamán, szeptember 1-ig felgyorsultak az események a politikában és a frontokon is. A szovjet csapatok 1944. augusztus 31-én elérték az akkori magyar határt (Kárpátok), és közvetlen harcérintkezésbe kerültek a magyar hadsereggel. A gimnáziumba beiratkozott tanulók száma kissé csökkent, az előző tanévi 473-ról 437-re. A gimnáziumban a régi hagyományoknak megfelelően szeptember 8-án ünnepélyes tanévnyitóval, Veni Sancteval kezdődött a tanév, lényegében a rendtartás szerint, ennek ellenére mindenki érezte, hogy ez az év nem lesz olyan, mint a régiek. Mindez már az első tanítási nap (szeptember 9.) első órája után igazolódni látszott, tanterem céljára csak a földszinten maradt két terem (a cserkészotthon és a zeneterem), valamint a tornaterem, a színpad és az öltöző. A tanítás délelőtt-délután folyt, csökkentett óraszámban.

Az 1949/50-es tanévtől: Irányi Dániel Általános Gimnázium, majd 1957 tavaszától, az egykori tanítványról (1885-1893 között), a magyar szociáldemokrata, későbbiekben a kommunista munkásmozgalom jelentős személyiségéről, Landler Jenőről nevezték el. A következő végleges névadás 1990-ben történt. Az iskolát ekkor az alapító Batthyány Lajosról nevezték el.

1945-ben, a kor követelményeit messzemenően figyelembe véve, egy új, demokratikus iskolarendszer létrehozását határozták el. A kulcsszerep a nyolcosztályos általános iskolának jutott, ennek megszervezése több iskolatípust is érintett. Megszűntek a polgári iskolák, a klasszikus középiskolák pedig négyosztályossá váltak. A középiskolák képe ezen túlmenően is változott, ugyanis az általános gimnáziumok mellett 1949 szeptemberétől a korábbi szakirányú középiskolákat is gimnáziumoknak nevezték, voltak ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, sőt pedagógiai gimnáziumok is. Az országos folyamat részeként alakult Nagykanizsa új középiskolai hálózata is. A gimnázium mellett elsőként a közgazdasági technikum jött létre. Ezt követte a vegyipari- és olajipari-, a gépipari- és a mezőgazdasági technikum megszervezése. A gépipari technikum létrehozásának azonban voltak előzményei, hiszen a városban 1922-ben jó nevű fémipari szakiskolát indítottak. A technikum-szintű oktatás megszervezése Kossa István iparügyi miniszter 1949. június 1-jén kelt leiratával kezdődött. A kezdeményezés alulról indult, a MAORT dolgozói részéről. Tényleges megnyitására Breznai László igazgatása alatt 1950. szeptemberében került sor. A "vegyipari műszaki középiskola" és "szaktechnikusképző" indításának dátuma: 1949. június 5. A kőolaj-bányászati technikum 1951-ben kezdte meg működését. A mezőgazdasági technikum megszervezése azért nem okozott különösebb gondot, mert itt 1940-tól már volt egy jól működő "téli gazdasági iskola." A technikumok létrejötte nemcsak annyiban érintette a gimnáziumot, hogy mellette megszaporodtak a középiskolák, létrejött a komoly konkurencia, hanem úgy is, hogy a gépipari megszervezése az épület átadását követelte és az összevonást a korábban önálló (volt Notre Dame) leánygimnáziummal, így vált koedukált iskolává.

Kevés olyan eseménye van az ezeréves magyar iskoláztatásnak, melyről többet írtak, mint az 1948-as államosításról. Ahogy ez rendszerváltásokkor szokás, meglehetősen nagy a távolság az 1990 előtti és utáni elemzések között, sokkal több a szélsőség, mint a realitás. A kezdetben teljesen egyházi oktatás világi befolyásolására elég koraiak a törekvések. Az állami felügyelet kérdésével Magyarországon először az 1548. évi XII. törvénycikk foglalkozott. A közoktatásra felügyelésnek a királyra történt átruházását még világosabban kifejtette az 1715. évi 74. törvénycikk. Az állami beavatkozást tovább erősítette Mária Terézia az 1777-ben kiadott I. Ratio Educationisban, amikor a tanulmányi rendszer kialakítását is királyi joggá nyilvánította. A magyar iskolarendszerben az államnak már nemcsak fő felügyeleti jogú szerepét deklarálta európai szinten az 1868-as népoktatási törvény, amely először mondta ki az állam iskolaállítási jogát. Ugyanezt tette a középiskolákra vonatkozóan az 1883-as középiskolai törvény is. A középiskolákat illetően lényegesen nagyobb volt az állami befolyás növekedése, mint az elemi iskolák esetében, hiszen míg a kiegyezés (1867) évében a gimnáziumok 90 százalékát birtokolták az egyházak, ez az arány 1913-ra 55 százalékra csökkent. Természetesen teljesen más jellegű volt az 1948-as államosítás. Azonban az új iskolarendszer kiépítése a háborús károk ellenére nagyon jól haladt, hiszen alapos elemzés után megállapítható, hogy 1946/47-ben már egy jól szervezett és irányított, de ugyanakkor sokszínű iskolarendszer működött Magyarországon jó kimenetekkel, és ez többségében felekezeti iskolákból állt. Az oktatásügy, Ortutay Gyula kultuszminiszter (1947-1950) szavaival "elsőrendű politikai és hatalmi ügy" lett. Különösen azzá vált az 1947 végén kialakult politikai erőviszonyok közepette, majd erre a pontot a két munkáspárt (Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt) egyesülése tette. Így a kezdetben meghirdetett fokozatos és demokratikus államosítást elvetve egy radikális megoldás született, ami azt jelentette, hogy az államosítás már nemcsak az egyházi, hanem a, községi iskolákra is kiterjedt, tehát teljes körű volt, egyáltalán nem titkolt ideológiai célzattal. Az 1948-as államosítás csak a piarista fiú- és a Notre Dame Leánygimnáziumot érintette. Az államosítást pártolóan az első nagyobb hatású megnyilatkozásra csak 1948. május 22-én, az új polgármestert (Nagy József) beiktató közgyűlésen került sor. Az államosítást kimondó törvény elfogadása után már az foglalkoztatta a város közvéleményét, hogy mi lesz a szerzetestanárokkal. Ennek előzménye az volt, hogy a tartomány főnökök megtiltották a rendtagoknak, hogy az államosított iskolákban állást vállaljanak. Ezt követően jelent meg a művelődési államtitkár nyilatkozata, miszerint a szerzetestanárok továbbra is taníthatnak volt iskoláikban. Erről mindenkinek személyesen kellett nyilatkozni. Ebből az alkalomból a Zala főszerkesztője megkérdezte Lukács Józsefet, a gimnázium igazgatóját, ő azt mondta, hogy csak a kultuszkormányzat és a rendfőnökök között megindult tárgyalásról tud. Nem tehetett mást, mert állásfoglalásának kialakítására csak június 24-én ült össze a püspöki konferencia. Napok alatt gyorsultak fel az események, Nagykanizsán ugyanezen a napon 80 volt egyházi tanító vette át az államosított járási és városi iskolák igazgatását. Közöttük volt a piarista gimnázium volt világi tanára, dr. Buvári András is. O a gimnázium mellett működő általános iskoláét vette át. Az államosítás végrehajtása közben megtörtént az érettségi is, mégpedig június 7-12- én. Az elnök Mayer Móric a pécsi ciszterci gimnázium helyettes igazgatója volt (az utolsó egyházi elnök).

Az államosítást követően az illetékes tanügyi hatóság, a Szombathelyi Tankerület főigazgatója a gimnázium igazgatásával Deák Jánost, az iskola tornatanárát (világi) bízta meg. Személye ellen azonnal megindult a támadás, mert "...gyűlöletet szított a Szovjetunió ellen és... tornaóráit arra használta fel a háború alatt, hogy diákjaiba a fasiszta leventeszellemet plántálta..." Tény, hogy 1945-ben az igazoló bizottság nem igazolta?' Az már a ma történészének több kérdést is felvethet, hogy ennek ellenére taníthatott, ami azt is jelentheti, hogy néha bizony az igazoló bizottság is hozott személyi sérelem által motivált határozatokat.