WONDER ÚT

“Most elérhető a mély átalakulás, nem számít ki vagy, hol vagy.” ~Eckhart Tolle

Mindannyian vándorúton vagyunk. Ez a vándorút a születéssel kezdődik és a halállal ér véget. Életünk nem más, mint egy kötőjel a születési és elhalálozási dátumunk között. Egy kötőjel, amelyben ott rejlenek személyes életünk titkai, drámái, tragikomédiái – miközben úgy belefeledkezünk ebbe a színjátékba, hogy elfeledjük: kik is vagyunk valójában.

A két végpont között íródik személyes történetünk könyve, amely ennek a vándorútnak a krónikája. A vándorút nyomvonalát gondolataink, elképzeléseink, vágyaink és az elvárásoknak való megfelelni akarásunk jelöli ki.

Ez a vándorút, ez a személyes történet egyénenként végtelenül változatos lehet. A formavilág magaslatain és mélységes, sötét völgyein törve keresztül végtelen örömmel és mérhetetlen bánattal töltheti el az úton járó vándort. Így a formavilágban íródó személyes történetünkkel azonosulva elkülönült ego-ként, egy mindenki mástól különböző egyéniségként, egy személyes énként éljük meg önmagunkat.

Az emberiség egy kis hányada azonban egyre kevésbé tud már azonosulni a személyes történetével. Bizonyos körülmények hatására látja és megérti, hogy ez a vándorút céltalan, csak körbe-körbe vezeti őt a formavilág különböző területein. Életről életre körbe-körbe járva ugyanazokat az elképzeléseket, ugyanazokat a vágyakat kergetjük. Felismertük, hogy szenvedünk, a számtalan hit és elképzelés mocsarában fuldoklunk s e szenvedés arra sarkall, hogy önmagunk felfedezésére induljunk.

Ennek a megértése az igazi VÁNDORÚT kezdete. Ez a Vándorút vezet ki bennünket a a személyes énünkkel való azonosulásunk világából vissza a Tudat, a tudatosság, az univerzális én formákkal való azonosulásoktól mentes állapotához.

Személyes történetünk utolsó fejezete

Személyes történetünk utolsó fejezete azzal kezdődik, hogy személyes énként spirituális keresővé válunk. A spirituális keresés első lépéseként pedig a formák világában (tehát saját magunkon kívül) kezdjük el keresni a megvilágosodást, az Ön-felismerést, azt gondolva, hogy ezzel elérhetjük a tartós boldogság állapotát.

Keresünk egy olyan tant, egy olyan mestert, egy olyan felemelő, tudattágító spirituális élményt, ami mindezt megadhatja nekünk, ha esetleg nem is itt ezen a Földön, akkor a másvilágon valamelyik vallás mennyországában.

Személyes énként a spirituális keresés eszközeként az elmét használjuk. Az elmén keresztül próbáljuk megérteni azt, ami az elmén, a formán túl van. Így készíti el az elme számunkra a megvilágosodásnak, a keresésnek, a boldogságnak stb. gondolatképét.

Ezek a gondolatképek az elme megértése által születnek meg. A megértéshez azonban az elmének információra van szüksége, ezért szorgos hangyaként gyűjtögetjük össze ezeket a spirituális információkat. A vallás és spiritualitás témában elolvasott könyvekből, a hallott előadásokból és beszélgetésekből megpróbáljuk kigyűjteni a számunkra érdekes információkat, ötleteket, véleményeket és elméleteket.

Ugyanez történik a spirituális tapasztalatok területén is. Úgy gondoljuk, ha ezen a területen elég tapasztalatot gyűjtünk össze, akkor végül eljutunk valahová, növekszünk a spiritualitásban. Ez a felhalmozott tudás és tapasztalatanyag azonban mind a személyes énünk, a spirituális egónk a részét képezi.

Ezek a gondolatképek motiválnak bennünket arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk ezeknek a gondolatképeknek a hétköznapi megvalósítására, azokat tegyük meg életünk sarokköveivé.

A spirituális célok elérése azonban csak pillanatnyi kielégülést okoz a személyes énünk számára, így egy cél elérését követően rövidesen újra megjelenik a nyugtalanság bennünk, ami további spirituális keresésre sarkallja bennünket. Így az elme újabb gondolatképeket készít számunkra és a keresés kezdődik elölről.

Így válik egyre terjedelmesebbé személyes történetünk utolsó fejezete. Egyeseknél ez a fejezet válik a személyes történet legjelentősebb fejezetévé egészen addig, amíg a halál be nem zárja ezt a könyvet.

Első lépés az univerzális énhez vezető Vándorúton

A személyes történetünk utolsó fejezetének a lezárását, az univerzális énhez vezető Vándorúton megtett első lépést a spirituális keresés hiábavalóságának a belátása jelenti.

Megállunk és abbahagyjuk a spirituális keresést, mert megértjük azt, hogy mindazokat a spirituális célokat, amelyeket eddig önmagunkon kívül kerestünk, csakis saját magunkban találhatjuk meg.

A megállás úgy következik be, hogy felismerjük és megértjük az elme tevékenységét és nem követjük azt tovább. Megértjük, hogy az elmével nem tudunk túljutni az elmén. Megtapasztaljuk, hogy a megállás, az az elme inaktív pillanata, a gondolatok közötti csend. Ebben a csendben tapasztaljuk meg a forma nélküli tudatosságot, ekkor ismerjük fel, hogy mi tulajdonképpen ez az univerzális én, ez a gondolatok nélküli Jelenlét vagyunk.

Felhagyunk a spirituális tanítások felhalmozásával és az okok, valamint a magasztos spirituális élmények keresésével. Ebből a belső csendből kiindulva kezdjük el megfigyelni elménk a működését.

Megértjük, hogy a spirituális tanítások csak annyit érnek, amennyiben azok igazságát saját magunk is felismerünk a saját életünkben.

Ez a megértés pedig nem az elme elemző működése révén jön létre, hanem a belső csend által inspirált felismerésekből. Ezek a felismerések leginkább a látáshoz hasonlíthatóak (több spirituális tanítás ezért is nevezi az ilyen embereket látónak) és relevanciaszerűen hatnak.

Ekkor hagyjuk magunk mögött a személyes ént, a spirituális keresőt is, annak minden felhalmozott tudásával és minden magasztos spirituális élményével együtt és tesszük meg első lépésünket a Vándorúton univerzális énként.

Részlet Frank M. Wanderer: Ego – Alertness – Consciousness: The Path to Your Spiritual Home. című könyvéből

https://csendesforradalom.wordpress.com/2019/02/05/a-szemelyes-entol-az-univerzalis-enig-vezeto-osveny/