Kármán József: Fanni hagyományai (1794)

A Fanni hagyományai a hazai szentimentalista próza legismertebb, legnevezetesebb alkotása. Benne az író egy „szép léleknek és érzékeny szívnek” történetét tárja elénk én-regény formájában. Az események, érzelmek a hősnő naplójából és leveleiből bontakoznak ki. A mai olvasó egyes részeit talán túl érzelgősnek is találja. Fanni állandóan mereng, panaszkodik, a legkisebb inger is fokozottan hat rá, a természet szépségei és saját gondolatai sóhajokat, könnyeket váltanak ki belőle. Kedvese szintén felfokozott érzékenységű ifjú, aki egy idill felolvasása közben is könnyekkel küzd. A szenvedélyes és érzékeny lelki élet képe, az alak és a stílus, melybe öltöztetve van, Rousseau Az új Heloise-ére, és még inkább Goethe Wertherjére emlékeztet. Az érzelmek jogát és elsöprő erejét hirdetik a szentimentalizmus költői, közöttük Kármán, amikor szenvedélyes szavakkal keltik fel az olvasóközönség részvétét szerencsétlen sorsú hőseik iránt. A napló és a levél az egész irányzatnak kedvelt elbeszélő formája. Az irodalomban először az angol Richardson én-regényében, a Pamelában találkozunk ezzel a megoldással. Ezt a formát veszi át Kármán is; a regény bevezetésében, ahogy Rousseau és Goethe is, él az elhitetésnek azzal a módjával, hogy magát csak egyszerű gyűjtőnek, kiadónak tünteti föl. A bevezetőből (Egy szó az olvasóhoz) kiderül, hogy a közlésre kerülő írásokat egy ismeretlen küldte be a szerkesztőségnek. Ezután a beküldő levele következik (Fanni), melyben egy szerencsétlen sorsú leány történetét tárja elénk. Hőse Fanni, egy vidéki nemesi ház gyermeke. Édesapja kegyetlen zsarnok volt, mostohaanyja szívtelen, aki a saját gyermekeinek szolgálójává tette. Szomorúan élt a számára rideg, szeretet nélküli családban. Szerelmes lett, és a fiatalember – a levél írója – viszonozta érzelmeit, de boldogságuknak hamar vége szakadt, mert Fanni apja elszakította őket egymástól, és a leány bánatába belehalt. Végül a levél írója köszönetet mond az elhunyt leány naplójának és leveleinek kinyomtatásáért. Ezek után kezdődik a hatvanhárom naplóbejegyzésből, illetve levélből álló hagyaték: a dokumentumok, amelyeket Fanni hátrahagyott (Fanni hagyományai). Szomorú helyzetképpel indul a történet: Fanni a veteményeskertben, rejtekhelyén ülve írni kezdi naplóját. Ebből, sóhajok és könnyek között, lassanként kibontakozik egy özvegy úrinő története. A falu egyik szegényes kunyhójában él két gyermekével. Fanni csakhamar barátságába fogadja az elhagyott családot. Megtudja, hogy az asszony a fiatalon elhunyt báró L. özvegye, akinek szinte semmije sem maradt, ezért költözött vidékre. Fanni is feltárja lelkét új barátnőjének és vele együtt zokog sorsuk megpróbáltatásain. Otthon még ezt a kis örömét is haraggal fogadják, szemére vetik, hogy nem a családjához méltó környezetben forog.

Magányában szeretet után sóvárog. Egy vidéki bálon találkozik az ifjú T-ai Józsival, egy kapitány fiával, és egymásba szeretnek. A bál után megjelenik szerelmese otthonában, és a családapát is megnyeri okos beszélgetésével. Fanni később néhány hétre vendégségbe megy egyik barátnőjéhez, sokszor találkozik szerelmesével, és báró L. özvegyéhez írott leveleiben őszintén beszámol vonzalmáról. Megírja azt is, hogyan kezdi ki tisztességét az irigyek mendemondája. Apja hazarendeli, nem hisz a vagyontalan udvarló őszinte szerelmében; T-ai Józsinak pedig be kell állnia katonának. Amikor el kell válnia szerelmétől, a leány elájul.

Közben Fanni barátnőjének gróf É.-né személyében gazdag pártfogója támad, aki magához veszi régi ismerősét a két gyermekkel együtt. Az özvegy sorsa jóra fordul, Fanni azonban így nem csak szerelmét, hanem egyetlen igaz barátnőjét is elveszíti.

A válás szörnyű napjai után megvetés, szidalom és gúny fogadja Fannit. „Sirass engem, szerelmes barátném – írja báró L. özvegyének – az én örömeim eltemettettek.” Utolsó levelében megaláztatásának egyik epizódját meséli el. Hozzátartozóival a szomszéd kisvárosban sorra járják a nemes házakat, az egyikben éppen nagy vendégség van. Amikor Fanni két leánnyal beszélget, a leányok anyja bosszúsan rohan közéjük és gyermekeit elvezeti, mert félti tőle családja jó hírnevét. Mostohaanyja szidja, átkozza: „Itt a haszna ismeretségednek, gaz leány!” Fanni szomorú sorsában elhervad, érzi, közeledik a halál órája. Minden írását lepecsételi és szerelmére hagyja.

Források:

Wikipédia: >>>