Tanulmányok

Háttér és célkitűzések

A neuromítoszok olyan tévhitek, amelyek az agyműködéssel kapcsolatos információk, jelenségek, idegtudományi eredmények félreértésén alapulnak. E tévhitek az oktatási rendszerben is elterjedtek, és sokszor kapcsolódnak össze különböző, úgynevezett neuropedagógiai elképzelésekkel, amelyek közvetlenül befolyásolhatják a gyakorlati pedagógiai munkát. Az elmúlt húsz évben egyre nagyobb figyelmet kapott az a kérdés, hogy mennyire elterjedtek a neuromítoszok, milyen tényezők befolyásolják jelenlétüket és elfogadottságukat az oktatás területén, és milyen hatást gyakorolnak a tanítási módszerekre. A kutatások egyöntetűen arra jutottak, hogy ezen mítoszok igen elterjedtek mind a pedagógusok, mind a pedagógusjelöltek körében. Ezen mítoszokra olyan fejlesztési javaslatok és terápiás eljárások épülnek, melyek hatástalanságuk miatt felesleges idő- és energiaráfordítást is jelenthetnek. Jelen tanulmány célja, hogy egyrészt három elterjedt oktatási neuromítosz tudományos alapjainak rövid áttekintésével bemutassa a jelenség súlyát, másrészt átfogóan ismertesse az oktatási neuromítoszokkal összefüggő tudományos eredményeket, a téma kutatásának jövőbeli irányait.

Módszer

Tanulmányunk a neuromítoszokkal, ezen belül a három legelterjedtebb neuromítosszal kapcsolatos magyar és angol nyelvű szakcikkek feldolgozása alapján készült, műfajában narratív jellegű kritikai összefoglaló elemzés.

Eredmények

Hazánkban alig jelent meg tanulmány a témában. A nemzetközi szakirodalom azonban egyre szélesebb körben foglalkozik az oktatási neuromítoszokkal, amelyek közül a legelterjedtebbek (1) a tanulási stílusokkal, (2) az agyféltekei dominanciával és (3) az agyféltekei integrációval kapcsolatos mítoszok. A neuromítoszok elfogadását, illetve elutasítását elősegítő (prediktív, illetve protektív) tényezők egyaránt a vizsgálatok homlokterében állnak.

Következtetések

A pedagógusok, pedagógusjelöltek és pedagógusképzésben dolgozó munkatársak evidenciaalapú idegtudományi ismereteinek bővítése kulcsfontosságúnak látszik a neuromítoszokkal szembeni küzdelemben. Lényeges szerepet töltenek be az aggyal kapcsolatos korszerű ismeretek, és a neuromítoszok felismeréséhez szükséges kritikai gondolkodás.

A neuromítoszok, vagyis téves idegtudományi elképzelések a mozgásfejlesztés és a motoros terápiák területén is problémát jelentenek. A megcáfolt fejlődéselméleteken vagy idegrendszeri működési mechanizmusok félreértelmezésén alapuló mozgásfejlesztési módszerek a gyermek különböző, nem motoros funkcióterületeinek (pl. kognitív funkciók, tanulási teljesítmény) javulását vetítik előre tudományos megalapozottság nélkül. Tanulmányunk célja a mozgással kapcsolatos neuromítoszok előfordulási gyakoriságának elemzése. Kérdőíves vizsgálatunkat a Magyar Neuroedukáció Kérdőívvel (MANEK, 2022) végeztük, mely 13 mozgással kapcsolatos állítást is magába foglalt. Vizsgálati mintánkat pedagógia szakos hallgatók (n=822 fő, életkoruk 29,65 ± 9,93 év), továbbá végzett pedagógusok (n=734 fő, életkoruk 48,05 ± 9,3 év) adták. A 13 állítás közül a hallgatók átlagosan 8 (Median=8, CI= 7,6-7,97), míg a végzett szakemberek átlagosan 10 (Median=10, CI= 9,34-9,66) valóságtartalmát ítélték meg helytelenül. A 13-ból 12 állítás esetén a gyakorló pedagógusok hibás válaszadási aránya volt magasabb. Mindkét almintában a következő neuromítosz volt a legelterjedtebb (helytelenül válaszolt a hallgatók 89,7%-a és végzett pedagógusok 95,8%-a): „A motoros és érzékelő/észlelő funkciók koordinációját igénylő gyakorlatok fejlesztik az olvasási és számolási készségeket”. A vizsgált neuromítoszok széleskörű elterjedtsége felhívja a figyelmet a tudományosan megalapozott ismeretek kommunikációjának szükségességére. E neuromítoszok olyan (mozgás)terápiás eljárások alkalmazását támogatják, melyek hatásossága erősen vitatott, jelentős anyagi és energiaráfordítást igényelnek, továbbá időt vesznek el a bizonyítottan fejlesztő eljárások alkalmazásától.

Az idegtudományi kutatási eredmények pedagógiai felhasználása új távlatokat nyitott, egyben problémákat is előidézett az oktatás területén. Neuromítoszoknak nevezzük az idegtudományi alapon nyugvó, de téves elképzeléseket, amelyek elfogadottsága világszerte probléma az oktatásban, hiszen a pedagógusok nagy arányban hisznek bennük, ami hatást gyakorol a pedagógiai gyakorlatukra is.  Tanulmányunk célja, hogy nagymintás adatokat mutassunk be a magyar pedagógusok és pedagógushallgatók idegtudományi műveltségéről, benne a neuromítoszok elterjedtségéről. Emellett a nemzetközi kutatási eredményekhez viszonyított hazai helyzetről is tájékoztatást adunk. A kutatásban  személy vett részt ( fő pedagógushallgató és  fő pedagógus), akik a Magyar Neuroedukáció Kérdőív (MANEK) felsőoktatási és köznevelési verzióját töltötték ki. Az elemzés során megvizsgáltuk, hogy a kérdőívben szereplő  oktatási neuromítoszra, illetve  idegtudományi ismeretre vonatkozó állításokat hogyan ítélték meg a résztvevők. Mindkét esetben kérdésenként elemezve határoztuk meg a válaszok relatívgyakoriság-értékeit, amelyekből két pontszámot képeztünk az idegtudományi műveltség jellemzésére. Végül szakirodalmi adatgyűjtés segítségével a hazai pontszámokat nemzetközileg rangsoroltuk.  Az oktatási neuromítoszokba vetett hit aggasztó mértékben van jelen hazánkban. A leggyakoribb neuromítoszok követik a nemzetközi trendet, hiszen a tanulási stílusok, a féltekei dominancia és a mozgáskoordinációs gyakorlatok hatásaihoz kapcsolódó téveszmék lettek a legnépszerűbbek. A neuromítosz-pontszámok a pedagógushallgatók esetén kilenc országból a második (56,9 %), pedagógusok esetén  országból az ötödik (59,7%) legkedvezőtlenebbek lettek. Az idegtudományi ismeretet illető állításokra adott helyes válaszok és az összpontszám viszont sokkal kedvezőbben alakult, hiszen a hallgatók az ötödik ( 70,9%), a pedagógusok a harmadik legjobb (77,1%) helyre kerültek az elérhető adatok rangsorolását követően.  Eredményeinket előremutatónak és hasznosnak tekintjük olyan átfogó pedagógusképzési modulok kifejlesztéséhez, amelyek az idegtudományi eredmények oktatásban történő megalapozott felhasználását segítik, egyben a neuromítoszokkal szemben kritikus álláspontot alakítanak ki.

Teachers with poor neuroliteracy fail to distinguish scientific evidence from neuromyths (NM), which might lead to the implementation of pseudoscientific educational methods. The prevalence of NM and general knowledge about the brain (GKAB) among in-service and pre-service teachers has been assessed in multiple countries, but no such study has been performed in Hungary. The aims of this study were to (1) assess the neuroliteracy of pre-service teachers, (2) compare the results with those of previous studies and (3) analyze the factors influencing neuroliteracy. Our sample included 822 pre-service teachers from 12 Hungarian universities. We developed a survey including 10 NM and 13 GKAB statements, adapted from a widely used questionnaire. The average rate of incorrect answers to NM was 56.9%, whereas the average rate of correct answers to GKAB was 70.9%. Male gender and frequency of using Facebook as the primary information source about neuroscience were the only predictors of NM acceptance. In comparison with other studies, the Hungarian pre-service teachers had the second highest endorsement of NM. The most prevalent NM were linked to motor functions, which might be related to the widespread use and promotion of motor therapies in Hungary. 

Background

This is the first study that assesses neuroliteracy, namely the prevalence of neuromyths (NMs) and general knowledge about the brain (GKAB) among Hungarian in-service teachers.

Method

Participants (n = 734) completed an online survey, adapted from a widely used neuroliteracy questionnaire. A scoping review was conducted for international comparison. Associations between prevalence of NMs and predictor factors were analyzed by logistic regression.

Results

The NM error score was 59.7 %, while the correct response score to GKAB was 77.1 %. Compared with other countries, we found the fifth highest level of NM endorsement, but the third most favorable score in GKAB. Acceptance of NMs was significantly associated with reading scientific journals and perceived neuroliteracy.

Conclusion

Hungarian in-service teachers are more likely to believe in neuromyths (especially those related to motor functions) compared with most other countries. Further studies should investigate the impact of the prevalence of motor therapies on the belief in NMs.

Background

Sport enjoyment is one of the most important factors in physical activity (PA) and physical education (PE) domains. It is not only beneficial for regular participation but also has a positive effect on mental health. Due to these benefits, this study aims to understand the relationships between PA, two forms of enjoyment, and the dimension of self-concept.

Methods

The sample consisted of 315 students (Mage=12.63). The Self-Description Questionnaire-I was used to measure the domains of self-concept. Enjoyment was measured with two scales. The Physical Activity Enjoyment Scale reflects extracurricular PA enjoyment, and the Factors Influencing Enjoyment of Physical Education Questionnaire reflects school PE enjoyment. The International Physical Activity Questionnaire was used to assess vigorous, moderate, and walking types of extracurricular PA enjoyment.

Results

Hierarchical multivariate regression analysis revealed that vigorous PA predicted physical ability (β = 0.19) and physical appearance (β = 0.15). PA enjoyment was a significant predictor of general self-concept (β = 0.29), physical ability (β = 0.28), physical appearance (β = 0.16), peer relation (β = 0.16), and parental relations (β = 0.14). PE enjoyment significantly predicted general school (β = 0.17), physical ability (β = 0.27), peer relations (β = 0.21) and parental relations (β = 0.22). Furthermore, boys scored at a higher level on most of self-concept domains.

Conclusions

The present study suggested that enjoyment plays a more important role in self-concept than PA. PE enjoyment mainly strengthens boys’ self-concept, but PA enjoyment is an important predictor of general self-concept in both genders. It is concluded that extracurricular PA enjoyment is beneficial, but increasing enjoyment of physical education could increase girls’ self-concepts as well.

Háttér és célok: A primitív reflexek veleszületett, a csecsemő túlélését szolgáló mozgási jelenségek. A korai postnatalis időszakban megfelelő ingerekkel sztereotip módon kiválthatók, majd az akaratlagos mozgások megjelenésével fokozatosan integrálódnak. A neurológiai szakirodalom a felső motoneuronokat érintő fejlődési zavarok, illetve kórképek tüneteként tárgyalja a primitív reflexek fennmaradó kiválthatóságát, illetve a korábban már integrálódótt reflexek újbóli megjelenését. A fennmaradó (perzisztáló) primitív reflexek ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kapnak a gyógypedagógusok, pszichológusok, illetve a laikusok körében is, jellemzően azért, mert a primitív reflexek fennmaradását neurológiai kórképek hiányában is diagnosztikai markernek (elsősorban tanulási és viselkedési zavarok kórjelzőjének), sőt, intervenciók célpontjának tekintik. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa, milyen evidenciák állnak rendelkezésre a primitív reflexek nem neurológiai kórképekkel összefüggő előfordulásával kapcsolatban.

Módszer: A PubMed adatbázis segítségével azonosítottam azokat az angol nyelvű, peer-reviewed folyóiratban megjelent közleményeket, amelyek a primitív reflexek fennmaradásával kapcsolatosak, és egészséges (neurológiai kórképpel nem diagnosztizált), 1 évesnél idősebb személyekre vonatkoznak.

Eredmények: A megadott keresési kritériumokkal összesen 8 közleményt azonosítottam, amelyek 4 kutatócsoport vizsgálatainak eredményeit mutatják be. Minden vizsgálatban 1-3 primitív reflex kiválthatóságát mérték fel óvodás vagy iskolás korú gyerekekben, a reflexek kiválthatóságát rizikófaktorként értelmezve. Valamennyi vizsgálatban az aszimmetrikus tónusos nyaki reflex (ATNyR) volt az egyik, 4 esetben az egyetlen vizsgált reflex. A vizsgálatokban az ATNyR és tanulási zavarok, olvasási zavarok, illetve ADHD-tünetek közt találtak összefüggést. Az ATNyR vizsgálata szinte minden esetben olyan módon (négykézláb, illetve álló helyzetben) történt, amely különbözik a csecsemőkori vizsgálati helyzettől (hanyatt fekvés), holott az ATNyR integrálódása a születés utáni 3.-4. hónapban csak az utóbbi helyzetben dokumentált. Korábbi, műszeres vizsgálatokban az ATNyR négykézláb helyzetben való kiválthatóságát egészs éges gyerekekben és felnőttekben is kimutatták. Az ATNyR integrálására irányuló mozgásfejlesztés vizsgálata egyetlen közleményben szerepel, amely az alkalmazott intervenció olvasási és írási teljesítményre gyakorolt pozitív hatásáról számol be.

Következtetések: Az azonosított közlemények fő alapvetése, mely szerint a primitív reflexek kiválthatósága egészséges óvodás, illetve kisiskolás gyermekeknél nem felel meg az életkori normáknak, nem megalapozott. A témával kapcsolatos vizsgálatok és az azokban vizsgált primitív reflexek kis száma, valamint a reflexvizsgálatok módszertani problémái miatt a rendelkezésre álló evidenciák nem elegendőek a primitív reflexek kiválthatósága és a tanulási és viselkedési zavarok közti összefüggés megállapításához. A kérdés tisztázásához a reflexvizsgálatok standardizálására, életkori normák megállapítására és a reflexvizsgálatok standardizált mozgásállapot- felmérő eszközökkel való összevetésére lenne szükség. A primitív reflexek integrálását célzó intervenciók értékeléséhez szintén további vizsgálatok szükségesek.