beszámolók
úti beszámolók
A hobbimat és szenvedélyemet munkává alakítva a teleket az osztrák Alpokban míg a nyarakat a Balatonnál töltöttem köztük elég időt adva utazáshoz, kalandozáshoz, felfedezéshez. Majd a munkából karrier lett és bolygón átívelő lehetőségek. A mehetnékem és nyugtalanságom pedig már-már a függőség határait súrolta mikor egy majdnem teljesen ismeretlen holland csapat lakóbuszába beszálltam, hogy felfedezzük Afrikát. A lelki megrázkódtatásokkal teli út során tettem fel magamnak először a kérdést: kalandvágy vagy menekülés ez? Nyitottság a világ felé vagy belső bezárkózás? Még jobban a mindfulness meditáció és a jóga irányába fordulva meg is kaptam rá a választ: az önismeret rögös útja. Hozzáállás kérdése, hogy mi mindezt hogyan éljük meg, dolgozzuk fel, és mit viszünk magunkkal. Én magát a felismerést: a tudatosságot választottam és az alkalmazkodóképességet az állandóan változó környezethez. Közel 10 év után ma már felismerem mikor menekülés az indíttatás és bátran megnyílok az ismeretlen élményeknek bízva önmagamban, hogy bárhogy is történik, azzal csak a fejlődésemet szolgálja.
Az alábbi utazások tanulságaiból motiovációs előadások is készültek, melyet szívesen előadok felkérésre.
Camino Benedictus
Miért is olyan divatos a Szent Jakab Zarándokút?Foglalkoztatott a kérdés mindaddig, amíg el nem indultam és ki nem próbáltam magam.
Egyre divatosabb lett megjárni az ‘El Camino’ azaz az Szent Jakab Zarándokút egy-egy részét, ami Európában majdnem minden országból indulva egészen Santiago de Composteláig megy, Spanyolország nyugati partjára, ahol is Szent Jakab apostolnak, a zarándokok védőszentjének feltételezett sírhelyét találjuk. Ez a hagyomány a IX. századtól él és manapság - több bestsellernek és filmnek köszönhetően újra reneszánszát éli. Kíváncsiságom engem is elvitt egy darabon: a magyarországi Camino Benedictus-t választottam mely két otthonom között halad, hivatalosan Tihanyból Pannonhalmára. Az időzítés se lehetne jobb, egy fél éve döntöttem úgy, hogy székhelyemet visszahelyezem a Balatonról szülővárosomba, Győrbe és ott létrehozok egy kis meditációs központot. Ez a változás életemben nem könnyű, hisz szívem a Balatonra húz, azonban a mély hívásnak és a sorsszerűségnek nem lehet ellent mondani.
Ha érdekel a részletes útibeszámoló, írj egy e-mailt és elküldöm :)
Beszámoló egy zen elvonulásról
3:30 ébresztő, 3:50 - már a párnán. Látszik a leheletem... de sapkát, sálat, kesztyűt nem szabad viselni - sőt zoknit se! Még szerencse, hogy hosszú a nadrágom szára és bele tudom húzni a lábfejemet. A pulcsim ujját is kinyújtottam. Mindent a túlélésért szerencsére a szútrázás és utána a forró sós szilva tea (ami meglepően finom ) felmelegít kicsit, aztán jöhet a sanzen, személyes találkozó a Roshival. Zazent ülünk a Zendóban, és egyesével megyünk be hozzá, amikor megszólal a csengő. Én még újoncként mindig azon izgulok, nehogy elrontsam a kongatást, leborulásokat, valami illetlenséget csináljak... Elvégre Japánban mégiscsak szigorú szabályok uralkodnak. Aztán két spontán vicces találkozás után ezt is elengedtem: egy csokor snidlinggel és nyitott ollóval a kezemben majdnem összeütköztünk a ház sarkánál, majd később aznap öltözködés közben elfelejtettem lehúzni a redőnyt - hát nem pont akkor mentek el az ablak alatt ShoE-sannal aki be is kacsintott
Öltözködés... Azt gondolná az ember, hogy ezzel nem kell törődni egy sesshinen, erre van a samugi és a hakama. De mit vegyek fel alá?! A zendóban hideg van, és mozdulatlanul ülünk, a kinhin alatt meg kimelegszünk, az ebédlőben bemelegszünk. Életemben ennyit nem foglalkoztam azzal, hogy mit vegyek fel, pedig nőből is vagyok, és síoktató is, gyakran kitéve az időjárás viszontagságainak.
Visszatérve a napirendhez 7-kor reggeli: kongatnak, magunk mögül felkapjuk az étkészletet, sorban kivonulunk a zendóból, papucs le, étkezőbe be. Kézfertőtlenítés, maszk. Szútrázás közben kipakoljuk három kis tálkánkat szépen sorban magunk elé. Mindennek megvan a maga helye, ez a rend a zen harmóniájának egyik alapja. Elindul az étel: az asztal közepére fektetett deszkákon csúsztatjuk a lábasokat, meghajolunk és merítünk. Nincs étlap se választék, azt eszel, amit kapsz. Az első lábas után jön egy kis nyeles fa tálca is, melyre tesszük a felajánlásunkat, majd tovább adjuk. És sorra jön a többi étel, amiből veszünk egy-egy kanállal. Hogy honnan "jön" mindez? A sor közepén ülőként ez nem tudom és nem is számít. Valaki biztosan elkészíti és leteszi az asztalra az ételt, de nekem most csak egy feladatom van: hogy minden egyes pillanatban gyakoroljak és ne legyen gondom másra. Úgyhogy a szúrta utáni kongatásra együtt elkezdünk enni. Nem ízlelgetjük, élvezkedünk az ételen - még ha isteni finom, akkor se - csak tápláljuk a testünket. Rizzsel, zöldségekkel, hüvelyesekkel, magvakkal és csírákkal, savanyúsággal. A Tenzók (szakácsok) valóban gondoskodnak rólunk! Ezek után jön az étkezési ceremónia legjobb rész: egy karika csemege uborkával és teával elmosogatjuk a tálkáinkat, megesszük az uborkát, egy kortyot iszunk a teából, a többit felajánljuk. Itt is mondunk sútrát, melynek szövege úgy hangzik, "olyan mint a mennyei nektár" és tényleg finom! Őszintén bevallom az első egynapos sesshinemen ez volt az a pont ahol éreztem, hogy itthon vagyok: kellően fura és egyben zseniálisan egyszerű, praktikus és vicces a ceremóniális étkezés.
Reggeli után egy óra Samu, azaz munka következik. Mindenkinek ki van osztva mi a teendő és én valami csoda folytán kedvenc helyemre a konyhába kerültem. Mindig mérhetetlen boldogsággal tölt el, ha valakire főzhetek, valakiről gondoskodhatok - jelen esetben aktív részese lehetek az ebéd elkészítésének miközben tapasztalt szakácsoktól is tanulhatok.
A menetrend szoros, Samu után mindössze 20 percünk van, hogy gondoskodjunk magunkról, és 8:50-kor ismét irány a párna. 4 zazen következik, 2 után mindig kinhinnel, sétameditációval. De nem az a rekreációs - erdőfürdőzős fajta, amit a retreateken szoktunk csinálni, hanem szamurájos gyaloglás egymás után szorosan felzárkózva. Illetve ez az az idő, amikor meg tudjuk rohamozni a mosdót: ki gondolná, hogy a női mosdóban itt is sor van
Majd 11-kor ebéd és utána van egy bő óra pihi: irány az ágy, minden lehetőséget ki kell használni aludni.
12:50 kor ismét kongatnak, 1-kor kezdődik a Teisho, azaz Roshi tanítása, ami japánul zajlik tolmácsolással. Mivel Roshi sokat mesél egyben és csak utána jön a fordítás, ezért gyakran küszködtem az álommanóval, azon aggódva, nehogy bebóbiskolva leessek az emelvényről
Teisho után hosszú Kinhin vagy Csikung van majd 4-kor vacsora és utána ismét egy bő óra pihenő, miután jön a nap leghosszabb része, 4 óra egyben.
6 tól a Golden Hour, amikor is egy egész órát ülünk Roshi jelenlétében. Elsőre félelmetesnek hangzik, hosszú idő ez mozdulatlanul, de számomra mégis mindig ekkor volt a legmélyebb a zazen. Ha pedig kell egy kis segítség, körbejár a Keisaku, egy bambusz pálca, mellyel kérhetjük, hogy a vállunkra csapjanak, és ekkor lehet változtatni a pozíciónkon. Ez a módszer egy iskolában biztos kimerítené a bántalmazás kategóriát, én mégis varázspálcaként tekintek rá: egy csapásra elmulasztja a fájdalmat és megnyugtatja az emét. Valójában megtiszteltetés Keisakut kapni.
7-kor jön egy rövid kinhih (és pisiszünet) majd ismét Sanzen, és alatta 5 zazen. Lezárásként 9:30-kor jól megérdemelt teát és édességet kapunk, majd szutrával zárjuk a napot.
10-kor spuri az ágyba, mert fél 4-kor ismét ébresztő van.
Hát így telnek a sesshin napjai a németországi Hokuozan kolostorban, szigorú napirenddel, szabályokkal és ceremóniákkal melyek sok száz év alatt alakultak ki annak érdekében, hogy a lehető legegyszerűbben tudjunk a gyakorlásunk mélyítésére fókuszálni. És bármennyire is ijesztőnek hangzik ez a napirend, valójában csak nyugalmat, harmóniát és sok sok örömöt hoz az ember életébe - hogy miért az számomra is rejtély még, de az biztos, hogy 10 év megrögzött adrenalin hajhászás és szabad kalandozás se tudta ezt az örömöt és boldogságot megadni nekem, mint ez a "nehéz" sesshin.
Ha téged is érdekel a zen út szívből ajánlom a OneDropZen közösséget Budapest mellett Győrben, Székesfehérváron és Pécsett is.
Elvonulás egy vitorlás hajón, ahol megtapasztalhatjuk a közösség és a természet erejét egy meditatív, offline és néha sportos kaland alkalmával.
A beszámoló angolul íródott. Ha nem érted de kíváncsi vagy, szívesen mesélek róla.
Lakóbusszal Afrikában
2018 / 19 fordulóján 5 hónapon keresztül utaztam Nyugat-Afrikában egy saját építésű lakbusszal és a Team Superlekker csapatával.
