„Egyetemes rezgés”  

A kvantumfizika ugrásszerű fejlődése már eddig is számos meglepetést okozott, és alapvetően átalakította a klasszikus anyagfogalmat. Eredményei új megvilágításba helyezték az anyag, az energia és az információ viszonyát, miközben a fizikai valóság természetével kapcsolatos filozófiai kérdések egész sorát vetették fel.

A metafizika a világot egy hármas felosztása szerint [szellemiség-személyiség-testiség], szemléli és kinyilvánítja, hogy ezeknek létezik egy leírhatatlan és felfoghatatlan forrása. A fizikai triumvirátust úgy hívjuk, hogy információ-energia-anyag. Jóllehet, mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a kvantumfizika maradéktalanul igazolta volna a szellemi őshagyomány hármasságát vagy ezek transzcendens alapját. Ugyanakkor lehetőséget kínál arra, hogy a két szemlélet között bizonyos szerkezeti és fogalmi párhuzamokat keressünk.

Nagyjából ezen irányelvek mentén érdemes közelíteni a mantra megértéséhez is. A hang lényegét a szanszkritban szphótának hívják. A kifejezés a sphuṭ gyökhöz kapcsolódik, amelynek jelentése: kipattanás, kitörés, feltárulás, képletesen az „energia robbanása”. Vagyis ez az a folyamat, amikor az Univerzális Tudatból kiáradnak a hangok. Az Átman tiszta szellemiségéből a belső hangon [náda] át a hallható, artikulált beszédig [vács]. Tehát bizonyos értelemben - legalábbis analógiásan - itt is nyomon követhető az információ-energia-anyag teremtési sorozat.

Megkísérlem ezt a klasszikus zene világán keresztül érzékeltetni. Tudjuk, hogy egy szimfónia nem pusztán hangjegyek sorozata, és a kotta nem képes közvetíteni azt az élményt, amit a hangversenyteremben élhetünk át. A dallam egy belső rezgésből keletkezett, méghozzá egy zeneileg képzett, intuitív művészemberen, mint közvetítőn keresztül. 

A zeneszerző mintegy belső hallásával érzékeli a még meg nem szólalt dallamot, amelyet azután hallható zenei formába önt. Ez szemléletes párhuzamot kínál a jógikus hagyomány náda fogalmával, illetve azzal a felfogással, amely szerint a bölcsek a belsőleg feltáruló szellemi tartalmat mantrikus formulákban teszik hozzáférhetővé. Éppígy képesek a jógik és a bölcsek e belső rezgéseket auditív hangok öntőformáiba rendezni. A bensőjükben hallják ezt, mert a hagyomány értelmezésében ez az Örök Szó, amely a megnyilvánult lét minden szintjét áthatja. 

Ahogyan mi emberek az intuíciót követően a sugallat teljes információtartalmát átfogóan végiggondoljuk, és a racionális elme segítségével logikai sorrendbe tesszük, éppúgy alakul át a náda is mantrikus formulává a bölcsek, és látnokok révén. A legtöbb mag-hangnak nincs szokványos szótári alakja. A mag-hangok a mantrák sűrített erejét tartalmazzák, céljukat tekintve pedig a Legfelsőbb Tudattal való kapcsolat létrehívói. Összhangban vannak az elme bizonyos erőivel, képességeivel, jellemzőivel. Nem túlzás azt állítani, hogy a mantrák a tudat ászanái.

Ahogyan egyetlen Brahman és egyetlen Hang-alapelv létezik, úgy metafizikai értelemben minden megnyilvánulás mögött egyetlen alapvető állítás húzódik meg: a VAN. A cselekvések és változások sokfélesége már a létezés különböző megnyilvánulásait fejezi ki. Ebben az értelemben a nyelv és a lét ugyanarra az őseredeti valóságra vezethető vissza.

Sri Aurobindo ezt úgy fejzte ki, hogy a mantra a világot teremtő ritmus hangja. Úgy is mondják, hogy az Ige nem a szakrális világgal való kommunikáció eszköze, hanem maga az Abszolút Igazság. Az Isteni Ige olyan, mint a Nap, hiszen a Tudat Elsődleges Fénye mindig ragyog, csupán az elménk köde miatt nem látható. Ez az Örök Szó, amely ott rezeg minden élő sejtben. Így hát a Teremtő Ige a visszatérés záloga is egyben. A sokszerűségtől (a töredékes beszédtől) az Egységet képviselő Szó-alapelvhez. 

A náda és a bindu egymással szorosan összefüggő princípiumok. A náda a szubtilis, teremtő hangra, a bindu pedig a megnyilvánulás őseredeti pontjára vagy csírájára utal, amely bizonyos jógikus és tantrikus értelmezésekben a fénnyel is összekapcsolódik. A kettő a Tiszta Tudatosságból kibontakozó teremtő megnyilvánulás egymást kiegészítő arculataként értelmezhető.

A Hang és a Fény ilyen szoros kapcsolatával más spirituális hagyományokban is találkozunk. A bibliai teremtéstörténetben Isten megszólalására létrejön a világosság, János evangéliumában pedig az isteni Ige és az élet világossága kapcsolódik össze. A zsidó misztikában a Szefer Jecirá a betűknek és a hangoknak tulajdonít teremtő szerepet, míg a későbbi kabbalisztikus tanítások az isteni fény kiáradását is részletesen tárgyalják.

Perenniális nézőpontból mindezekben egy közös metafizikai alapgondolat ismerhető fel: a megnyilvánulatlan Forrásból eredő teremtő princípium a Hang és a Fény egymással összefüggő, szubtilis valóságaként válik hozzáférhetővé. 

Ezért szembesülünk azzal a nyelvi paradoxonnal, hogy azt a személyt, aki a Szent Igét hallja, risinek, vagyis Látónak nevezik. Mivel a hang és a forma elválaszthatatlan, ezért a mantrákat gyakran ráírják a geometriai ábrákra [jantra], valamint az istenségek szobra [múrti] előtt bemutatott áldozat is olykor mantrikus gyakorlással jár együtt. 

Azok tehát, akik az istenség képmásának tiszteletét minden további megkülönböztetés nélkül bálványimádásnak minősítik, gyakran figyelmen kívül hagyják e gyakorlatok belső teológiai és metafizikai értelmét. Egyes tantrikus értelmezések szerint a mantra az istenség szubtilis, hangban megnyilvánuló formája, míg a jantra annak geometrikus megjelenítése. Képletesen úgy is mondhatnánk, hogy ha a mantra az istenség lelke, akkor a jantra a teste.

A mantra működésének alapelve

A szanszkrit mantra szó jelentésköre a szent formulán túl a tanácsot, sőt a bizalmas megbeszélést is magában foglalja. Innen ered a mantrin, vagyis tanácsadó, miniszter megnevezés, valamint a pradhāna-mantrin, a főminiszter címe. 

A „man” szótőből származik a Manu, az emberiség ősatyjának neve. Lényegében Ő volt az indiai Noé, akinek az utódait nevezik úgy, hogy Manusja, vagyis ember. Más szóval, magasszintű gondolkodásra képes pszichofizikai lény. A szanszkrit „man” szógyök annyit jelent, hogy elme vagy gondolkodás, a „tra”, mint képző pedig úgy értelmezendő, mint eszköz, szerszám. Tehát az alap jelentés szerint „a gondolat eszköze”. 

A jógikus irányvonal képviselőinek azonban megvan a saját értelmezési metódusa, amely olykor bizony köszönőviszonyban sincs a lingvisztikával. Létezik tehát egy másik - nyelvtanilag nem annyira pontos - jelentés. A későbbi spirituális hagyományban elterjedt értelmezés a manana (elmélkedés) és a trāyate (megvéd, megszabadít) szavak összekapcsolásával a mantrát olyan eszköznek tekinti, amely az elmélyült gyakorlás révén megszabadít az elme kötöttségeitől. 

Így a mantra olyan valami, ami a kötelékek alól való felszabadulást hozza el nekünk. A szó jelentése tehát azt sugallja, hogy segítségével elszakítjuk, elvágjuk magunkat az elme torz képeitől, felszabadítjuk magunkat a tudattalan automatizmus alól. Ahogyan a Jézus-ima esetében is, amiről azt tartják, hogy megtisztítja a szívet, megvéd az elme fantáziálásaitól, és megszabadít minden egyéb gondolattól. Vagy a szúfik megfogalmazásában: 

„Ahogyan az anyagi világban létezik eszköz a rozsda eltávolítására, éppúgy a szív csiszolására Allah nevének invokációja szolgál.”

A gyakorlás során a mantra szinte járatot váj magának a mélytudatban. A memóriabank feltöltődik a mantrával, ennek eredményeképpen a zavaró gondolatok veszíthetnek erejükből, és a meditációban mind nagyobb szerepet kaphat a belső csend. 

Mint amikor egy folyam vizét öntöző csatornán át a termőföldre vezetjük. Itt pedig a magasabb tudatosság hullámait vezetjük a hétköznapibb énünkhöz. A mantra lényege éppen abban áll, hogy az elme egyik alapvető tulajdonságát aknázza ki. Mégpedig azt, hogy folyton mozog, mindig pörget valamilyen gondolatot. 

Óriási előnye, hogy szinte bárhol és bármikor ismételhetjük magunkban. Az ismétlés olyan, mint egy tudati imamalom. A gondolatfolyam pedig olyan, mint a hegyi patak. Az anyagi világban egyetlen vízikerék a hozzákapcsolt mechanikus szerkezetek sokaságát képes áttételek útján működtetni. Ugyanígy a szüntelenül ismételt mantra a gyakorló számtalan szunnyadó képességét bírhatja mozgásra. 

A Himalájai Jógahagyományban a mantra gyakorlásának négy fokozatát különböztetik meg. Az első a mantra kiejtett formája, a vaikharī. A következő a gondolat erejének formájában megnyilvánuló mantra, a madhyama. Ezt követi a pasjanti, amelyben a mantra még szubtilisebb, a hétköznapi gondolati működést megelőző formában tárul fel. A legfelsőbb szint a pará, a transzcendens beszéd, amelyet a tantrikus hangmetafizika paranádának, Legfőbb Hangnak is nevez. A hagyomány szerint a mantrák ezen a legszubtilisebb szinten tárultak fel a maharisik számára.

Mindezt megérthetjük Maharisi Mahesh jógi, a Transzcendentális Meditáció alapítójának  hasonlata által is. A tudatosság egész tartománya olyan, mint az óceán, amely kristálytiszta, áttetsző és nyugodt, amíg a különböző tudati módosulások meg nem zavarják. A felszínen akár vihar is tombolhat, több méteres hullámok csapkodhatnak, de az óceán mélye mindig nyugodt, és rezzenéstelen. A mantra a búvárhajó, amellyel lemerülhetünk a tudat legcsendesebb régióiba. Jómagam egy mantra alapú energetikai kezelés keretében igyekszem ebből ízelítőt adni. 

A mantra hatalma

A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. A mantrák misztikus ereje (mantra-sakti) a hagyományos felfogás szerint abban rejlik, hogy egyfajta szellemi rezonancia révén a mantra hangzása kapcsolatot teremthet az általa megidézett isteni princípiummal, létsíkkal vagy tudati dimenzióval. 

A mantra nem egy közönséges szó. Rendelkeznie kell azzal a minőséggel, amelyik a gyakorló tudatossági és energiaszintjét emelni képes. Ebből következik, hogy a mantra nem egyenlő a pozitív megerősítésekkel, azok ugyanis az elme és a személyiség keretein belül maradnak. Az a nézet, amely szerint bármilyen kifejezés automatikusan ugyanazzal a spirituális hatóerővel rendelkezik, figyelmen kívül hagyja a mantra-jóga hagyományos tanításait, valamint a mantrák feltárulásának és átadásának sajátos jelentőségét.

A mantra egy spirituális erővel töltött hang, amely gyógyítja és táplálja a tudatot. Képletesen úgy is mondhatnánk, hogy ezek a szótagok pszichés kvantumok. Első lépésben tisztítja a személyiséget, fejleszti az intelligenciát [buddhi] és előhívja a tiszta intuíciót. A haladó fokozatokon felébreszti a különleges képességeket [sziddhi], végül pedig elégeti a karma utolsó hordalékait is, szélesre tárva a felszabadulás ajtaját. 

De ez egy hosszú folyamat. Az elme egy sokszorosan összetett mező. Az elme működését bizonyos spirituális rendszerek az alsó és a felső manasz megkülönböztetésével szemléltetik. Az alsót tekinthetjük a reaktív elmének, amely gépiesen reagál a tudattalan késztetések, megszokások, programok alapján. A felső pedig az elmének egy olyan magasabb frekvencián működő regisztere, amelyik az összpontosítást, és a szellemi elmélyülést segíti. Kvázi a spirituális fejlődés motorja. 

Ezért mondják a spirituális mesterek, hogy az elme egy kétélű kard. éppúgy a pokolba taszíthat, ahogyan a mennybe emelhet. Úgy is mondhatjuk, hogy csapnivaló gazda, de elsőrendű szolga. Egy indiai szent, a mesteréhez írt himnuszában így említi ezt:

„Kirpal csak azt az üzenetet hagyta ránk, és még a szél is erre tanít minket;

Ha jártodban-keltedben végzed az ismétlést, a végcél magától jön el hozzád.”

Mindazonáltal az erőfeszítés nélküli ismétlésig, az adzsapa dzsapa bekövetkezéséig sok lépcsőfokot kell megmászni. A mantra egy sokrétű kegyelmi energiacsomag, amelyet fokozatosan kell kibontanunk. 

Pandit Radzsmani Tigunait A mantra ereje – A beavatás misztériuma című művében a tantrikus hagyomány alapján a mantra finomításának tizenhat szintjét ismerteti, amelyek mindegyikéhez az előzőnél tízszer nagyobb spirituális hatóerőt társít. E tanítás szerint, amíg egy kezdő egyszer ismétli el a mantrát a fizikai szinten, egy gyakorlott jógi ugyanannyi idő alatt, a gyakorlás finomabb, belső szintjén akár 512-szer is képes recitálni azt.

A mantra tudománya nem annyira az írott könyvekben, hanem a mester–tanítvány viszony ősrégi hagyományában él. Ezért mindenképpen szólnunk kell a guru-mantráról. Egy mestervonal generációkon át alkalmazhatja ugyanazt a hangsort a meditációs gyakorlataiban, amely a hagyomány felfogása szerint ezáltal különleges spirituális töltést nyer.

A beavatás során a mester nem pusztán egy hangsorral ismerteti meg a tanítványt, hanem egy élő spirituális hagyományba is bevezeti. Bizonyos tantrikus és jógikus tanítások szerint a guru közvetítésével a mantra felébresztett, jāgrata mantrává válhat, és mélyreható átalakulást indíthat el a gyakorló tudatában. Egyes ezoterikus rendszerek ezt a folyamatot a szubtilis vagy fénytest aktiválásával is összefüggésbe hozzák.

A guru-mantra által kiváltott belső átalakulás fokozatosan feloldhatja azokat az érzelmi és tudati gátakat, amelyeket életünk során magunk köré építettünk. Úgy is hívhatjuk ezt, mint a szív béklyójának megnyitását, feloldását. 

Azt pedig, hogy hová vezet egy egész életen át tartó gyakorlás, egy neves tibeti dzogcsen mestertől tudhatjuk meg. Szögyal Rinpocse a Tibeti könyv életről és halálról című művében mesél egy történetet egy Sönam Namgyal nevű kézművesről, aki egész életében mantrákat és szútrákat vésett a kövekbe. Teljesen hétköznapi embernek tűnt, de a halála előtt néhány hónappal furcsán kezdett viselkedni. Kerülte az embereket, elvonult egy magányos sziklára és naphosszat csak csendben ült. 

Az utolsó kívánsága az volt, hogy amikor meghal, hagyják néhány napig érintetlenül a testét. Így is történt. A földi maradványait múmiaszerűen betekerték és elhelyezték egy kis szobában. A test napról napra kisebb lett. Amikor a családtagok kibontották a pólyát, csak köröm és hajmaradványokat találtak, mintha a lélekkel együtt a fizikai hordozó is eltávozott volna. 

Ez az ember szinte szép csendben megvilágosodott azáltal, hogy folyamatosan szent szavakat írt. A tibeti dzogcsen hagyomány ezt a jelenséget szivárványtestnek nevezi. Szögyal Rinpocse beszámolója szerint a történteket egy jelen lévő spirituális mester is megerősítette. 

Hasonlóan gyönyörű történetet oszt meg egykori szakközepes osztálytársam egy idős mantra jógiról. A felvételen 9:00 percnél kezdődik ez a rövid, pár perces beszámoló.

A mantra szerepe a gyógyászatban

A mantra gyógyító alkalmazása évezredes múltra tekint vissza. Az indiai hagyományban ugyanis a szent hang nem pusztán az elmélyülés vagy az istentisztelet eszköze, hanem a gyógyításban is szerepet kaphat. Ennek hátterében ugyanaz az emberkép áll, amellyel korábban már találkoztunk: az ember nem pusztán fizikai test, hanem egymással kölcsönhatásban álló testi, energetikai, mentális és tudati szintek összessége. 

A jógikus és tantrikus felfogás szerint ezért a mantra hatása sem áll meg a hallható hang fizikai rezgésénél, hanem a prāṇán, az elmén és a tudat mélyebb rétegein keresztül fejti ki átalakító hatását. Ennek igen korai előzményeit találjuk az Atharvavédában, amelynek szövegei között számos gyógyító formula és ráolvasás maradt fenn. Ezeket különféle betegségek, láz, sebek és testi bajok esetén alkalmazták, sokszor gyógynövényekkel és más gyógyító eljárásokkal együtt. 

A szakrális szó és a gyógyító anyag tehát már az ősi indiai hagyományban sem feltétlenül két különálló eszköz volt: ugyanannak a gyógyító folyamatnak lehettek egymást kiegészítő elemei. A védikus hagyomány egyik legismertebb, később kifejezetten gyógyító és életvédő mantraként alkalmazott formulája a Mahāmṛtyuñjaya-mantra [Mahá Mritjundzsaja Mantra], amelynek eredeti szövegét már a Ṛgveda 7.59.12 versében megtaláljuk. 

A mantra gyógyászati alkalmazása Indiában nem pusztán a modern természetgyógyászat vagy az egyéni spirituális gyakorlat része. Az ájurvédikus hagyomány egyik terápiás megközelítése a daivavyapāśraya-cikitsā, amely a gyógyítás spirituális és rituális eszközeit foglalja magában. Ezek között a mantrák mellett áldozati szertartások, fogadalmak, böjtök és más vallási gyakorlatok is szerepelhetnek. A hagyományos ájurvédikus gyógyítói praxisban ezért az imádság és a mantra nem feltétlenül válik el élesen az orvoslástól: a gyógyító maga is megtisztulhat és ráhangolódhat általuk a kezelés megkezdése előtt.

Hasonló összefonódással találkozunk a tibeti gyógyászatban is, ahol bizonyos gyógyszerek elkészítését, megszentelését és alkalmazását mantrák és rituális recitációk kísérhetik. A tibeti buddhista kánonban olyan rövid szöveg is fennmaradt, amely kifejezetten a beadandó gyógyszer mantra segítségével történő megszentelésére ad útmutatást, és a Gyógyító Buddhához, Bhaiṣajyaguruhoz kapcsolódik. Ebben a szemléletben tehát a gyógyszer nem feltétlenül pusztán kémiai összetevők hordozója: elkészítésének és alkalmazásának spirituális körülményei is részét képezhetik a gyógyító folyamatnak.

A tibeti orvoslás egyes különleges gyógypiruláinak [rilbu] elkészítése rendkívül összetett lehet. Anagarika Govinda beszámolója szerint egy-egy nagy értékű pirula több mint százféle összetevőt is tartalmazhat, elkészítése pedig bonyolult eljárások és tantrikus rituálék bevonásával akár negyven napig is eltarthat, amelynek során a mantrák szintén fontos szerepet játszanak.

Govinda a Fehér felhők útja című könyvében egy különös esetet is elbeszél. A rámpuri maharadzsa felesége a szerző mesterének, Tomo Geshe Rinpocse áldását kérte, mivel az orvosok szerint meddő volt. A mester megígérte a segítséget, de a szertartás elvégzéséhez teljes elszigeteltséget kért. Az uralkodó ezért egy külön pavilont építtetett számára, ahová a nagymester visszavonult. Govinda beszámolója szerint egy kíváncsi szolga titokban megleste a mestert, akit emberfeletti lények gyűrűjében látott. Az élmény annyira megrázta, hogy másnap hidegrázások közepette meghalt. A kitűzött napon Tomo Geshe előjött a pavilonból, és ígéretéhez híven átnyújtotta a megszentelt gyógyszert. A történet szerint egy éven belül megünnepelhették a trónörökös születését.

Természetesen egészen más fogalomrendszerben vizsgálja a mantra hatását a modern orvostudomány és az idegtudomány. Ezek a kutatások nem a prāṇa, a szubtilis test vagy a mantra spirituális erejének létét vizsgálják, hanem az ismétlődő recitáció mérhető pszichológiai és élettani kísérőjelenségeit. Egyes vizsgálatok a légzés lassulását és az autonóm idegrendszeri szabályozás változásait figyelték meg, míg képalkotó eljárásokkal a figyelemmel, az érzelmi működéssel és a spontán gondolatfolyammal összefüggő agyi területek aktivitásának változásait is kimutatták. A mantraalapú meditációval foglalkozó kutatások összesített eredményei a stressz, a szorongás és bizonyos más pszichés tünetek mérséklődésére is utalnak, bár a vizsgálatok módszertani korlátai miatt az eredményeket egyelőre óvatosan kell értelmezni.

Különösen érdekes ebből a szempontból Luciano Bernardi és munkatársainak 2001-ben, a British Medical Journal hasábjain megjelent vizsgálata. A kutatók huszonhárom egészséges személy élettani működését figyelték meg egy jóga-mantra, illetve a latin Ave Maria ritmikus recitálása közben. Mindkét gyakorlat nagyjából percenként hat légvételre lassította a légzést, és hasonló, kedvező változásokat idézett elő a szív-érrendszeri autonóm szabályozás egyes mutatóiban. A vizsgálat érdekes példát szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy két, egymástól távoli vallási kultúra ritmikusan ismételt szakrális formulája nagyon hasonló élettani folyamatokat indíthat el az emberi szervezetben.

A mantra és a kereszténység

Mondhatni, hogy az eddigi mondandóm túlontúl orientalista jellegűre sikeredett, ami végül is érthető, hiszen Keleten a legélőbb a hagyomány. De ha alaposan körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy a rövid, tömör mantrikus formákra a kereszténység kolostori praxisában is találunk példát.

A gyökerek előásásához egy kicsit hátrébb kell lépdelnünk a történelmi időben. Az ógörög meleté és meletan szavak jelentéskörébe a gyakorlás, az elmélyült foglalkozás és az elmélkedés egyaránt beletartozik. Az Ószövetségben a héber hāgâ ige többek között azt jelenti: félhangon mormolni, ismételgetni, elmélkedni. A latin Vulgata ezt bizonyos szöveghelyeken a meditari igével és annak rokon alakjaival adja vissza.

A korai keresztény szerzetességben a bibliai szövegek ismétlése, olykor félhangos recitálása az elmélkedés és a belső imádság fontos eszközévé vált.

A mantra modern alkalmazása

Sokan megkérdőjelezik egy olyan hangsor hatékonyságát, amely a saját anyanyelvünktől, vagy kulturális hátterünktől távoli. A mantrák nem onnan származnak (és nem is oda kívánnak elvezetni minket), ahol kulturális különbségekről beszélhetnénk. Ezért butaság azt feltételezni, hogy egy indiai mantra nem lehet segítségünkre itt a világ nyugati fertályán. 

Az igaz ugyan, hogy amennyiben nem vagyunk fogékonyak erre a fülünknek idegen hangzásra, akkor kezdetben nehéznek érezhetjük. De gondoljunk csak arra, hogy európai emberként képesek vagyunk élvezni az Andok népeinek zenéjét, az észak-amerikai country muzsikát, vagy az afro-latin ütős együtteseket. Tehát sok esetben ez pusztán megszokás és ráhangolódás kérdése. 

Ez azért is lehet igaz, mert a mantra még akkor sem egyenlő a szótári jelentésével, ha történetesen etimológiailag értelmezhető. Ha netán mégis ragaszkodunk a jelentéshez, akkor nézzünk egy példát arra, hogy különböző vallások, szellemi utak szent igéi mennyire közel állnak egymáshoz. A Jaya Bhagavan [Dzsaja Bagaván] mantra jelentése: »Dicsőség az Úrnak!« Keresztény kultúrkörben hasonló áhítatot fejez ki a „Dicsőség a magasságban Istennek” vagy az „Áldott, aki jön az Úr nevében” felkiáltás. 

Ha valaki netán úgy érezné, hogy a muzikális képességei fejletlenek, annak számára van egy jó hírem: mantrát nem csak énekelni, de hallgatni is lehet. Belül pedig mindenki tud énekelni. Ha ezt rendszeresen és folyamatosan megtesszük, előbb-utóbb azt fogjuk tapasztalni, hogy megszólal bennünk a mantra. 

Korunk nagy előnye, hogy ebben akár még a könnyűzenei élet közismert és kiemelkedő alakjai is segítségünkre sietnek, utat mutatnak, ösztönöznek. Egy olyan világhírű énekes, mint Tina Turner, más előadók és gyerekek bevonásával készített egy devocionális lemezt a vallásköziség jegyében. Ugyanakkor ennek a jelenségnek az inverzét is láthatjuk, hiszen a szakrális zene mai előadói olykor a popzenészekhez hasonló népszerűségnek örvendenek. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy Krishna Das Live Ananda című albumát 2013-ban Grammy-díjra jelölték. 

Deva Premal pedig napjaink egyik legnépszerűbb spirituális zenei előadója, akiről Eckhart Tolle és a dalai láma is hatalmas elismeréssel nyilatkozik. 2017-ben (párjával együtt) megkapta a Mind Award for Art & Culture díjat, amellyel a zene területén végzett holisztikus és tudatosságot emelő munkáját jutalmazták. Deva és Miten művészetét azért tüntették ki, mert „összekapcsolják a szívet az elmével” és albumaik, koncertjeik révén hozzájárulnak a belső béke ösvényeinek megteremtéséhez. 

Yogi Bhajan [fon. Jógi Badzsan] észak-amerikai 3HO-hoz kapcsolódó kundaliníjóga közösségéből indult szíveket meghódító útjára Snatam Kaur, az angyali hangú szikh énekesnő. Ugyanebből a fészekaljból való Guruganesha Singh, aki szellemi hagyományvonalának mantráit előszeretettel ágyazza könnyed, dallamos angol nyelvű kompozíciókba. Arra is akad példa, hogy a mantrák házasságra lépnek a népdalokkal, ahogyan Jeszenszky István folklorisztikus mantrái esetében. Lehetséges, hogy ez a mantraéneklés jövője.