Sákjamuni Buddha Mantra

OṂ MUNI MUNI MAHĀMUNI ŚĀKYAMUNIYE SVĀHĀ

A történelmi Buddha, Gautama Sziddhártha buddhista neve Sákjamuni, vagyis „a Sákják bölcse”. A Sákja a nemzetség/törzsi közösség neve, a muni pedig „bölcs”, „szent ember”, „aszkéta”. A hozzá kapcsolódó mantra egyik elterjedt formája:

A mantra különböző szöveghagyományokban némileg eltérő alakban is fennmaradt, például a śākyamuni vagy śākyamuniye formával; a tibeti kiejtésben a svāhā rendszerint SOHA alakban hangzik.

Nagyon népszerű mantra a buddhista világban. Recitációja a gyakorló számára a történeti Buddha megvilágosodásának és tanításának felidézését, valamint saját tudatának a Buddha útjához való igazítását szolgálja. A gyakorló a Buddha megvilágosodására, tanítására és tulajdonságaira irányítja figyelmét, miközben a hagyomány szerint az ismétlés érdemet halmoz, és hozzájárulhat a karmikus akadályok megtisztításához. 

A muni szó, illetve a belőle képzett mahāmuni és sákjamuni egymásra épülő ismétlődése a tibeti kommentári hagyományban a gyakorlás fokozataival is kapcsolatba kerül. Úgy is mondhatjuk, hogy a három különböző képességű lény útjára vonatkozik: 

• az első a szerényebb képességűek számára a magasabb újjászületés lehetőségének reménye

• második a haladók céljára utal (szaṃszárától való végleges megszabadulás, az arhat állapot/nirvāṇa)

• a harmadik pedig a legeslegkiválóbbak útját jelöli (a teljes buddhaság elérése valamennyi érző lény javára)

A fentebb beágyazott videókban két különböző - egészen picit eltérő - formában hallhatjuk. Sokan minden nap elmondják ezt a mantrát, hogy útmutatást kapjanak a nehézségek, akadályok legyőzéséhez, vagy éppenséggel erőt, és inspirációt nyerjenek a meditáció gyakorlásához. 

Namo Avalókitésvara mantra a vietnámi zen hagyományban

Avalókitésvara [Csenrézi] mantra a tibeti buddhizmus világában

OM MAṆI PADME HŪṂ [Tibeti kiejtéssel: Om Mani Peme Hung]

Az Om mani padme hum a tibeti buddhizmus legismertebb és leggyakrabban recitált mantrái közé tartozik. Avalókitésvara (tibeti nevén Csenrézi), a határtalan együttérzés bódhiszattvájának hatszótagú mantrája. Tibetben úgy tartják, hogy ha a mantrát hangosan vagy magunkban ismételjük, azzal megidézzük a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Csenrézi hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapjuk áldását. Őt Tibet védelmezőjének tekintik, és valamennyi nagy tibeti buddhista hagyományban kiemelt tisztelet övezi. A dalai lámákat hagyományosan Avalókitésvara földi megnyilvánulásainak tartják.

A Csenrézi név teljes jelentése: az, aki mindig együttérző szemmel néz a lényekre. Az összes buddhista istenség közül a legkedveltebb, leszámítva magát Buddhát: Tibet patrónusának tekintik, és meditációját a tibeti buddhizmus minden ágában gyakorolják. Számos formában ábrázolják, legelterjedtebbek ezek közül az egyfejű és négykezű ábrázolás, de elterjedt az ezerkarú is. 

A mantra jelentése

A Buddha összes tanítását magába foglaló Om Mani Padme Hum mantrának több jelentése ismert. Közismert fordítása a „Hódolat a lótuszban lévő drágakőnek” kifejezés, amely arra utal, hogy minden érző lényben benne lakozik a buddhatermészet. A szanszkrit szöveg pontos jelentése etimológiai értelemben vitatott. A tibeti buddhista mesterek magyarázatai ugyanakkor elsősorban nem a nyelvtani jelentésre, hanem a mantra szimbolikus és tanításbeli tartalmára összpontosítanak.

A dalai láma szerint az első az 1 szótag, amely az „a”, az „u” és az „m” három hangjából áll, és Buddha tiszta testét, beszédét és tudatát szimbolizálja. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg. 

A Mani ékszert jelent, és a módszert szimbolizálja: az önzetlen szeretetet, az együttérzést és a megvilágosodásra irányuló szándékot (bódhicsitta). Ahogyan a drágakő felszámolja a szegénységet, úgy számolja fel ez a szándék a létforgatag (szamszára) szegénységét. Másfelől ez az értékes drágakő egyben a Buddha is, aki megtestesíti számunkra az elért megvilágosodást, amely mint lehetőség, saját legbensőbb lényegünket képezi. 

A Padme jelentése lótusz, és a bölcsesség szimbóluma, mindenekelőtt a jelenségek önálló, változatlan lényegének hiányára, az ürességre (súnjatá) vonatkozó felismerésé. Ahogy a lótusz a mocsárból nő ki, mégis tiszta marad, úgy emel fel a bölcsesség a világi szennyeződések fölé. A Padme helyhatározói raggal van ellátva, s azt jelenti, hogy „a lótuszban”, tehát a szívben, amely itt nem a fizikai szívünkre, hanem legbensőbb szellemi lényegünkre utal. 

Az utolsó Hum szótag az osztatlanságot szimbolizálja. Tehát az Om Mani Padme Hum hat szótaga azt jelenti, hogy az együttérző bölcsesség útjának rendszeres gyakorlása által saját tisztátalan testünket, beszédünket és tudatunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és tudatává változtathatjuk át. 

A hat szótag és a hat tökéletesség

Dilgo Khjence Rinpocse értelmezésében a mantra hat szótagja a bódhiszattva útjának hat tökéletességéhez (páramitá) kapcsolódik:

• OM – nagylelkűség, adakozás (dána)

• MA – erkölcsi fegyelem (síla)

• NI – türelem, béketűrés (ksánti)

• PAD / PE – kitartó, örömteli erőfeszítés (vírja)

• ME – meditatív összpontosítás (dhjána)

• HÚM – bölcsesség (pradzsnyá)

A hat szótag és a hat létbirodalom

A tibeti buddhizmus másik hagyományos értelmezése szerint a mantra hat szótagja a szamszára hat létbirodalmával, valamint az ezekhez kapcsolódó tudati mérgekkel áll összefüggésben.

• OM – az istenek (dévák) világa; a büszkeség és önelégültség megtisztítása; fehér szín.

• MA – a félistenek (aszurák) világa; az irigység és féltékenység átalakítása; zöld szín.

• NI – az emberek világa; a vágy és ragaszkodás megtisztítása; sárga szín.

• PAD – az állatok világa; a tudatlanság és szellemi tompaság meghaladása; kék szín.

• ME – az éhes szellemek (préták) világa; a mohóság és kielégíthetetlen sóvárgás megtisztítása; vörös szín.

• HÚM – a pokollények világa; a gyűlölet és harag átalakítása; sötétkék vagy fekete szín.

A kezdő szavak alapján szokták  Namo Ratna mantra-ként is említeni. Szanszkrit nyelven íródott [innen a Nílakaṇṭha Dhāraní, vagy Mahákaruna Dhāraní név] és a mahájána buddhizmusból eredően főleg kínai, koreai és vietnámi kultúrkörben terjedt el, a nagy együttérzés tanítására alapozva. Kínai változatban Da Bei Zhou-ként ismeretes. 

A szöveg Avalókitésvara bódhiszattva szavait tartalmazza, amelyet a  Mahákarunikacsitta szútra hagyománya szerint a buddhák, bódhiszattvák, istenek, dharma királyok gyülekezete előtt mondott el. Az Om mani padme húm mantrához hasonlóan ez is Avalókitésvara együttérző természetét idézi fel, de önálló szöveghagyománnyal és rituális szereppel rendelkezik.

A szanszkrit mahā jelentése „nagy”, a karuṇā pedig együttérzést, részvétet,  egyfajta magasfokú könyörületet jelent.  A Nílakantha kifejezés [kék nyak, vagy kék torok] Sivához, és egy ősi indiai mítoszhoz kapcsolódik. (A tejóceán köpülése). 

A Nílakantha név megjelenése különösen érdekes példája a hindu és buddhista vallási hagyományok történeti kölcsönhatásának. Sangharakshita buddhista tanító egy olyan történetet ismertet, amelyben Avalókitésvara a világot fenyegető mérget önként kiissza, és ettől válik kéktorkúvá. Egy másik, a tibeti buddhizmusról szóló régebbi szakirodalomban feljegyzett legenda szerint Vadzsrapáninak kell meginnia a méreggel szennyezett életelixírt, amelytől testszíne sötétkékre változik.

Mi a különbség a mantra és a dháraní között?

A dhāraṇī szó a szanszkrit dhṛ („tartani, megőrizni, fenntartani”) igegyökhöz kapcsolódik. A buddhista hagyományban eredetileg a tanítások megőrzésének és tudatban tartásának képességére is utalt, később pedig olyan szakrális formulák megnevezésévé vált, amelyek oltalmazó, tisztító vagy más spirituális szerepet töltenek be.

A mantra és a dháraní közötti határ nem mindig éles. A dháraník általában hosszabbak, összetettebbek, és olykor egy szútra tanításának lényegét sűrítik magukba. Egyes részeik értelmes szanszkrit kifejezéseket, mások rituális szótagokat vagy a hosszú szóbeli és írásbeli átadás során módosult hangalakokat tartalmaznak.

A dháraní hagyománya és szerepe

A szöveg különböző változatokban maradt fenn. A kelet-ázsiai recitációs hagyomány egyik legismertebb formája 84 egységre tagolódik. A szövegváltozatok között nemcsak kiejtésbeli, hanem terjedelmi és szerkezeti különbségek is előfordulnak.

A Mahákaruná Dháraní bizonyos értelemben az Om mani padme húm mantra kelet-ázsiai megfelelőjének tekinthető. Mindkettő Avalókitésvarához, az együttérzés bódhiszattvájához kapcsolódik, és a buddhista hagyományban oltalmazó, tisztító, valamint spirituális átalakulást elősegítő szerepet tulajdonítanak nekik. A gyakorlók a testi és lelki szenvedés enyhítéséért, a karmikus akadályok megtisztításáért, valamint az együttérzés és a bölcsesség kibontakoztatásáért ismétlik.

Míg a hatszótagú Om mani padme húm különösen a tibeti buddhizmusban vált általánosan elterjedtté, addig a Nagy Együttérzés dháraníja a kínai, koreai és vietnámi buddhista liturgiában tölt be kiemelkedő szerepet. Egyes buddhista tanítók a két formula odaadó recitálását spirituális érdemeik szempontjából egyenértékűnek is tekintik.

A Menedékvétel formulája

Tara mantra

A mantra mélyebb értelmezése:

„Szabadíts meg a bennem lévő nyolc alapvető veszélytől, amelyek miatt újra és újra szenvedést hozok létre. Szabadíts meg a szenvedés végső betegségétől: a valóság természetének nem-ismerésétől.” 

OṂ: A Buddha (vagy éppenséggel Tara megvilágosodott teste, beszéde és tudata)

TĀRE: Tara megszólító alakja, vagyis Tarához folyamodunk, aki  képes 
megszabadítani a szaṃszárától

TUTTĀRE: megszabadítás a nyolc félelemtől

TURE: megszabadítás a betegségtől (szenvedéstől)

SVĀHĀ: a gyakorlás megszilárdítása, „megalapozása” a tudatban

A TĀRE – TUTTĀRE – TURE szavak hármasságában az egész buddhista út benne foglaltatik: a fokozatos út háromféle motivációjú gyakorlójának útja. 

• TĀRE – az alacsonyabb képességű gyakorló útja, vagyis a kedvező újraszületés és a szenvedésteli létállapotok elkerülése 

• TUTTĀRE – a közepes képességű gyakorló útja, avagy a szaṃszárától való egyéni megszabadulás 

• TURE – a magasabb képességű gyakorló útja, ami nem kevesebb, mint bodhicsitta kifejlesztése és a teljes buddhává válás minden lény javára 

A Nevető Vadzsra Guru-mantra 

Milarepa élete és tanítása

Milarepa - nevének teljes jelentése: „Mila, a vászonba öltözött” - a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb tiszteletben álló jógija és költő-misztikusa volt. 

A hagyományos életrajz szerint fiatalkorában bosszúból ártó mágiát alkalmazott, amely súlyos következményekkel járt. Később mély megbánás vezette Marpa fordítóhoz, aki rendkívül nehéz próbatételek elé állította. Milarepa végül megkapta mesterétől a tantrikus tanításokat, majd hosszú éveket töltött magányos meditációban, hegyi barlangokban, és a hagyomány szerint még életében elérte a megvilágosodást.

Élettörténete a buddhista szellemi út egyik legmegrendítőbb példája: azt szemlélteti, hogy a múlt súlyos tettei ellenére is lehetséges a tudat gyökeres átalakítása. Különösen a Kagyü hagyományban tölt be központi szerepet, de a tibeti buddhizmus más iskoláiban is nagy tisztelet övezi. Szellemi öröksége nem csupán a tanítások továbbadásában él tovább, hanem abban a példában is, amelyet élete állít az utókor elé: a kitartó gyakorlás, az őszinte megbánás és a teljes szellemi átalakulás lehetőségében.

Milarepa jellegzetes kéztartása

Az egyik klasszikus póz, amelyben Milarepa látható, azt mutatja, hogy jobb kezével a fücimpáját kicsit előretolja. E jellegzetes kéztartásnak többféle értelmezése ismert. Egyes források szerint ez a gesztus megfelelő egy buddhista adeptus számára, aki shravaka [hallgató]. Milarepa mestere volt a tantra ezoterikus tanításainak, amelyeket szóban adtak át, gururól tanítványra. Ez a gesztus tehát azt jelzi, hogy Milarepa képes megtartani ezeket a tanokat és tanításokat a fülében (tkp. a tudatában). Láma Csöpel erről úgy nyilatkozott, hogy ez egy olyan tantrikus mudra, ami által befolyást gyakorolt a finomtest energiarendszerére.

Milarepa spirituális énekei

Tanításainak jelentős része spontán módon született. Ezeket spirituális dalokban, úgynevezett megvalósítás-énekekben (tibetiül gur) adta tovább. A dalok a meditáció, a lemondás, a tudat természetének felismerése és a szellemi szabadság témáit járják körül. Egyszerre költői alkotások és spirituális útmutatások. A tibeti buddhizmusban az évszázadok során rendkívüli népszerűségre tettek szert, és ma is a Kagyü hagyomány fontos örökségét alkotják.

A Kagyü hagyomány továbbadása

Milarepa két legismertebb tanítványa Recsungpa és Gampopa volt. Közülük Gampopa különösen jelentős szerepet játszott a Kagyü tanítások rendszerezésében és szélesebb körű elterjesztésében. Az Ő tanítványa, Düszum Tyenpa lett az első Karmapa, a Karma Kagyü hagyományvonal első vezető alakja. Ez a vonal a tibeti buddhizmus Kagyü iskolájának egyik legjelentősebb ága.

Vadzsraguru mantra 

Gate Gate Paragate Parasamgate Bodhi Svaha mantra

GATE GATE PĀRAGATE PĀRASAṂGATE BODHI SVĀHĀ

Magyaros átírásban: Gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá.

Ez a mantra a mahájána buddhista kánon egyik legközismertebb darabja. A Pradzsnyápáramitá szútra esszenciájaként ismert Szív-szútra végén található. A mitológia környezet szerint Sáriputra (Buddha egyik haladó tanítványa) kérdése alapján fejti ki Avalokitésvara a Túljutott Bölcsesség tanítását. Kialakulása összetett indiai–kínai szövegtörténethez kapcsolódik; egyes kutatók szerint ma ismert formája Kínában állhatott össze, korábbi indiai buddhista tanítások felhasználásával.

A pradzsnyápáramitá (szanszkrit: prajñāpāramitā) a mahájána buddhizmus egyik központi fogalma, amely egyszerre jelenti a bölcsesség tökéletességét, az erről szóló szentiratok egész csoportját, valamint a bölcsesség női alakban megszemélyesített megjelenését.

A kifejezés első tagja, a pradzsnyá (prajñā) a valóság természetébe való közvetlen, felszabadító belátást jelenti. A páramitá (pāramitā) szokásos fordítása „tökéletesség”, de a buddhista hagyomány a „túlsó partra jutás” képével is összekapcsolja. Így a pradzsnyápáramitá egyszerre értelmezhető a „bölcsesség tökéletességeként” és a „túlsó partra jutott bölcsességként”.

E bölcsesség lényege az üresség (súnjatá) felismerése: annak közvetlen belátása, hogy sem a jelenségek, sem az én nem rendelkeznek önmagukban, minden mástól függetlenül fennálló, változatlan lényeggel. A Szív-szútra híres kijelentése, miszerint „a forma üresség, az üresség forma”, éppen erre az elválaszthatatlanságra utal. 

A Szív-szútra így a spirituális átalakulás egész útját egyetlen rövid, ritmikus formulába sűríti: a megszokott látásmód meghaladásától a valóság üres, kölcsönösen függő természetének felismeréséig.

A pradzsnyápáramitát a buddhista hagyomány „Minden Buddha Anyjának” is nevezi, mivel a teljes megvilágosodás e felszabadító bölcsesség nélkül nem valósítható meg. A tibeti buddhizmusban gyakran aranyszínű női istenségként, Jum Csenmo alakjában személyesítik meg.

A szútra teljes magyar fordítása Dr. Pressing Lajos (Lilávadzsra) munkája:

A Túljutott Bölcsesség Szíve szútra – Dakiniland

A mantra jelentése

A zárómantra hagyományos, szabad értelmezésben így adható vissza:

„Elment, elment, túljutott, teljesen túljutott – felébredés, szváhá!”

A gate a szanszkrit gam („menni”) igéből származik, és nyelvtanilag az „elment”, „eljutott” jelentésköréhez kapcsolódik. A pāra a „túlsó partot” jelenti, a pāragate tehát a túlsó partra jutásra utal. A pārasaṃgate a teljes, maradéktalan átkelés gondolatát erősíti meg.

A bodhi a felébredés, a megvilágosodás állapota. A svāhā ősi indiai rituális felkiáltás, amely eredetileg a védikus áldozati szertartásokhoz kapcsolódott, a buddhista mantrákban pedig szakrális záróformulaként használatos. Funkciója bizonyos értelemben a keresztény imák „ámen” szavához hasonlítható, bár nem annak szó szerinti megfelelője.

A mantrát gyakran felszólító értelemben is fordítják:

„Menj, menj, menj túl, menj teljesen túl – a felébredésig!”

Ez a változat a spirituális út folyamatát hangsúlyozza, míg az előző fordítás közelebb áll a szanszkrit nyelvtani alakokhoz. 

Namo Amitabha Buddha mantra

Amitábha, a Végtelen Fény Buddhája a mahájána buddhizmus - különösen a Tiszta Föld iskola - egyik legnagyobb tiszteletben álló alakja. Kínában, Koreában, Japánban és Vietnámban egyaránt jelentős szerepet tölt be.

Amitábha a hagyományos ábrázolásokon gyakran lótusztrónon ül, két nagy bódhiszattva, Avalókitésvara, az együttérzés megtestesítője és Mahászthámaprápta, a bölcsességhez és a szellemi erőhöz kapcsolódó bódhiszattva társaságában.

Neve a szanszkrit amita („mérhetetlen”, „határtalan”) és ābha („fény”, „ragyogás”) szavakból származik. Szorosan kapcsolódik hozzá az Amitájusz („Végtelen Élet”) megnevezés is, amely ugyanennek a buddhai valóságnak egy másik aspektusát hangsúlyozza.

A Namo Amitabha Buddha formula Amitábha Buddha nevének áhítatos felidézése. A namo szanszkrit eredetű kifejezés jelentése „hódolat”, „tisztelet”. A gyakorlatot kínaiul nianfo, japánul nembucu néven ismerik. Legelterjedtebb formái között találjuk a kínai Námó Āmítuófó és a japán Namu Amida Butsu formulát.

Bódhiszattva fogadalmak és a Tiszta Föld

A Nagyobb Szukhávatívjúha-szútra elbeszélése szerint Amitábha egy távoli múltban élt király volt, aki lemondott trónjáról, és Dharmakára néven szerzetessé vált. Elhatározta, hogy olyan buddhai világot hoz létre, amelyben a lények különösen kedvező feltételek között haladhatnak a megvilágosodás felé. Ennek érdekében negyvennyolc nagy fogadalmat tett, majd megszámlálhatatlan világkorszakon át gyakorolta a bódhiszattva erényeit. Fogadalmai beteljesítésével Amitábha Buddhává vált, és létrejött a Szukhávatí, vagyis a Boldogság Földje, amelyet a nyugati Tiszta Földként is ismernek.

A fogadalmak közül különösen jelentős a 18. fogadalom, amelynek értelmében azok a lények, akik őszinte bizalommal Amitábha felé fordulnak, és az ő Tiszta Földjén kívánnak újjászületni, részesülhetnek a Buddha megszabadító fogadalmának erejéből. 

A buddhista szútrák Szukhávatít ragyogó, harmonikus világként ábrázolják, ahol drágakövekkel ékesített fák, aranyszínű tavak, különleges lótuszvirágok és csodálatos madarak találhatók. A Tiszta Föld olyan kedvező létfeltételeket biztosít, amelyek között a gyakorlók akadályoktól viszonylag mentesen folytathatják a megvilágosodáshoz vezető utat. 

Vallásközi párhuzamok

A Tiszta Föld buddhizmus áhítati jellege érdekes párhuzamot mutat a hindu bhakti-jógával, valamint a kereszténység egyes kegyelemtani és imádságos hagyományaival. Még akkor is, ha tisztában vagyunk az egyes hagyományok formális különbségeive. Amitábha nem egy teremtő Isten, Szukhávatí pedig nem a keresztény mennyország megfelelője.

Ugyanakkor mindhárom esetben jelentős szerepet kaphat a bizalom, az odaadás és a saját erőfeszítéseink korlátainak felismerése. A Tiszta Föld buddhizmusban ezt gyakran az „ön-erő” (dzsiriki) és a „más-erő” (tariki) megkülönböztetésével fejezik ki, különösen a japán hagyományokban.

Amitábha nevének ismétlése egyszerre lehet meditáció, áhítat és a megszabadulásba vetett bizalom kifejezése. A mantra – pontosabban a buddhai névrecitáció – a határtalan fény és együttérzés felé fordítja a gyakorló tudatát, miközben emlékezteti arra, hogy a megvilágosodás útja nem kizárólag az egyéni erőfeszítésre épülhet.

Gyógyító Buddha mantra