A szúfikat olykor a „walí” [közelálló, barát] néven emlegetik, ami arra utal, hogy közel állnak Istenhez. Ezért nincs bennük félelem és sohasem szomorúak. De a magasabb fokozatokon az ember és Allah közötti barátság helyébe már olyan fogalmak lépnek, mint a szeretet, szerelem és a mámor. Ennek legmarkánsabb gondolata elsőként egy bászrai nőnél, Rábiá-nál jelenik meg, aki megfogalmazta az Isten iránti szeretet szúfi eszményét: olyan ez a szeretet, amely mentes minden érdektől, sőt még a Paradicsom utáni vágytól és a Pokol félelmétől is. Nem sokkal később egy másik merész gondolat jelenik meg a misztikusok fejében, az iráni iskolát képviselő Bisztámí nevéhez fűződő „fana” (megsemmisülés), vagyis az emberi én Istenben való teljes feloldódásának tana. Kísértetiesen hasonlít a nirvánára, amely a személyiség kiégését, ellobbanását jelenti. Amikor a fanában megnyilvánuló tudatosságot sikerül fenntartani a mindennapi cselekvésben, akkor jön létre a „baqa”, amely a jóga szahadzsa szamádhi-jával mutat összefüggést. A végső nagy egyesülés mondata, a hírhedt „Ana al-Haqq” (Én vagyok az Igazság) pedig Al-Halladzs szájából hangzott el. Ez a sokak számára istenkáromló kijelentés a szúfi hitvallás sava-borsa, hiszen kiterjeszti a „La ilaha il’ Allah” tézisét. A Korán egyik legfontosabb szúráját a „Nincs más Isten, csak az egyetlen Isten”-ről a „Nincs más létező, mint az Egyetlen Igaz Létező”-re cseréli. Az első formula ugyanis még egy rajtunk kívül álló, ítélkező felettes hatalmat hirdet, a második viszont a védantához hasonlóan azt sejteti, hogy árnyékszemélyiségünk mélyén ott honol az ősforrás. 

Allah - Isten, Istenség, de nem úgy, mint valamiféle személyes teremtő, hanem mint az Abszolútum (Brahman)

Allah Hu - Ő az Egyedüli Igaz Létező, tehát csak AZ létezik

Az istenség nevének transzcendens értelmezése eléri mind az ind filozófia, mind a keresztény misztika, mind pedig a taoista-buddhista metafizika csúcsait. A szúfik „HU” mantrája egyenértékű a hindu ”ÓM”-mal. A magyarázat pedig úgy szól hogy az „ALLAH” név folytonos ismételgetése során a kiejtésben „ALLAH HU”-vá alakul. Ismeretes olyan változata is, amelyben csak a „HU” mantrát ismétlik. Olvastam olyan megközelítésről is (Osho egyik beszélgetésében), mely szerint az ”ÓM” egy alapvetően békés korszakban az eleve szellemi orientáltságú, introvertált emberek számára volt igazán hatékony, mert az ”ÓM” a szívhez szól. A „HU” ezzel szemben egy sokkal agresszívebb, dinamikusabb karakterű embercsoport számára adatott, akiknek a szex központja amúgy is túlműködésben volt. A „HU” mantra tehát ennek a túlságosan tüzes, extrovertált vérmérsékletnek az átalakítására adatott. A szúfik megfogalmazásában: „Ahogyan az anyagi világban létezik eszköz a rozsda eltávolítására, éppúgy a szív csiszolására Allah nevének invokációja szolgál.” 

 „A lélegzet virágfüzérén morzsolom a Szeretettem nevét.”  

(Minden lélegzetvételemmel a Szeretettem nevét kántálom.)

„Szívemből tudom, míg Isten a Kedvesem szívéből tudja.” 

(Más értelmezésben: tudatában vagyok a szívemben lakozó Igazságnak oly módon, ahogy a világban élők nincsenek tudatában. A szívemmel kötődöm a Szeretettemhez, aki viszont Istennel van összekötve.)

„Ez az én tiszteletteljes hódolatom és imám.”

„Az egyik imádó a hindu templomban volt, egy másik pedig a mecsetben, de nekem - a szeretet mámorában elmerülvén - egyazon személynek tűnt mindkettő.”

„Az Úr Krisna Szeretett Nevének rózsafüzérét imádkozván eggyé váltam Ővele.”

„Haszontalan vagyok, kivéve, ha minden időmet a Szeretettem Neve iránti odaadásnak szentelem.”

„A Szeretettem nem vonható felelősségre, hiszen nem az Ő hibájából lettem rossz hírű, hanem csak azért, mert magamban beszélek.” 

(Itt a mantra vagy ima folytonos ismétlésére utal.)

„A Szeretettem az élet megszépítője, és ugyancsak Ő a cinóber szín a hajamban.”

(A hindu imádság - púdzsa - végeztével a hívő vörös porral pontot fest a homlokára. A házas asszonyok a hajválasztékukra is vörös port kennek. Ez ugyan nem kötelező jellegű a férjezett nőknek, de hajadonok soha nem használhatják. Vagyis ez a cinóber szín a hajban egyaránt jelzi azt, hogy a viselője Isten híve, és hogy férjnél van. A verssor pedig úgy értelmezhető, hogy Mírabáj eljegyezte magát Istennel.)

„Amikor a Szeretettem szemébe zuhanok, mi értelme van még élni?”

„A lélegzet virágfüzérét morzsolván, felékesíttettem a Szeretettem Nevével.”