Talán a történelem legkülönösebb, legtöbbet vizsgált, és a leginkább vitatott relikviájáról beszélünk, amelynek már a feltételezett utazása is rendkívül kalandos, Jeruzsálemtól Edesszán és Konstantinápolyon át Nyugat-Európáig. A most rendelkezésre álló ismeretek alapján akár megszavazzuk a bizalmat, hogy ez Jézus személyéhez kapcsolódik, akár tagadni szándékozunk, egyvalami elengedhetetlenül fontos: legyünk körültekintőek a vizsgálódásban, mielőtt ítéletet hoznánk. Jómagam több ismeretterjesztő film felhasználásával szerkesztettem ezt a rövid bejegyzést, és reményeim szerint az újabb és újabb kutatások fényében időről időre korrigálhatom majd.

A kép, mint térinformációs negatív

A test ábrázolása egyáltalán nem középkori stílusú, mert azok a Krisztus-ábrázolások szinte mindig idealizáltak:

• tenyéren átvert szegek,

• nyugodt póz,

• esztétikus vérzés.

A leplen viszont biomechanikailag hiteles kivégzési sérülések látszanak, és ezek közül jó néhány részlet a 14. században egyáltalán nem volt ismeretes. A klasszikus művészet évszázadokon át hibásan ábrázolta Jézust a kereszten. A lepel alakjának esetében viszont hiteles a megjelenítés. A kéz sebek nem a tenyérben, hanem a csukló táján jelennek meg. Modern kísérletek szerint a tenyéren átszúrt test leszakadna, a testsúly nem tartható meg. Ezt igazságügyi vizsgálatok a 20. században erősítették meg. 

Ezzel magyarázható az is, hogy a lepel képén csak négy ujj látszik. A hüvelykujjak takarásban vannak. Méghozzá azért, mert az orsócsont és a singcsont között ütötték át a szöget, eltalálva ezzel a középideg egyik elágazását. Aminek következtében az ideget ért nyomás hatására a hüvelykujj görcsbe rándult és befordult a tenyér irányába.

Ha feltételezzük, hogy ez egy ténylegesen egykor élt ember halotti leple, akkor megfigyelhető egy rendkívüli furcsaság. Mégpedig az, hogy nincs bomlásnyom. Mintha a test rövid ideig lett volna jelen. Ez az egyik legnehezebben magyarázható adat. 

Egy valódi holttest:

• gázokat termel,

• elszínezi a textilt,

• diffúz foltokat hagy.

A lepel képe néhány rendkívül szokatlan tulajdonságot mutat:

• nincs festék, tinta vagy hőhatás (utóbbit onnan lehet tudni, hogy a vásznat ultraibolya fényben is megvizsgálták, és kizárólag a tűzvész által roncsolt részek fluoreszkáltak, a kép viszont nem)

• nincs irányított ecsetmozgás

• a kép egy negatív (mint egy fotónegatív)

• valódi 3D információt hordoz (VP-8 képelemző eredménye)

• nem torzul úgy, mint egy testlenyomat

• nincs gázképződésre utaló nyom
  
  

A lepel egyik kategóriába sem illik teljesen.

• nem klasszikus kontaktus,

• nem klasszikus sugárzás,

• nem klasszikus kémiai reakció.

Ez a kombináció egyetlen ismert képalkotási módszerre sem illik.

• Normál festmény: nincs 3D adat.

• Normál lenyomat: torzult.

• Normál fotó: perspektivikus.

Úgy viselkedik, mintha egy háromdimenziós fizikai állapot információja egyszerre rögzült volna egy kétdimenziós hordozón. Ez furcsán emlékeztet arra, ami a kvantumfizikában történik méréskor. Ray Downing számítógépes grafikus és csapata több hónapnyi munkával dekódolta a lepel információs adatbázisát, és képesek voltak szoftveres feldolgozást követően megjeleníteni a testet. Ezek után az arcról - a digitális kép alapján, tényleges anyagból - nyomtattak egy háromdimenziós modellt. Majd annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban a lepelbe burkolt arc eredeti formáját sikerült anyagba önteni, ezt a fej szobrot beszkennelték, és a digitalizált képet rávetítették a lepel háromdimenziós arcára. Az illeszkedés tökéletes volt.

A modern technológiák és a mesterséges intelligencia elemzése

2024-ben a Vatikán által megrendelt spektroszkópiai elemzés - amelynek csak egyes részletei ismeretesek, és egyelőre a teljes anyag titkosított státuszban leledzik - azonosította az elszíneződés kémiai összetételét. A kép oxidált és dehidratált cellulózból állt. Mégpedig úgy, hogy a lenfonalaknak csupán egy hihetetlenül vékony rétege színeződött el, mintegy 200-600 nanométeres sávban. Ez az emberi hajszál vastagságának a töredéke. Ha egy borotvát végighúznánk a lepel felszínén, a nyomat eltűnne. A rostok belseje érintetlen. Csak az összehasonlítás kedvéért: Még a modern festési technikák is milliméterekben mérhető mélységben hatnak az anyagra, nem pedig mikronokban. 

Ezután a kutatók az UV abszorpciós adatokat összevetették az emberiség történelmének 3000 évét felölelő ismert művészeti technikák adatbázisával. Nem találtak egyezést. Majd kiterjesztették a keresést a természetes folyamatokra is, úgymint penészgomba, bakteriális bomlás, vegyszerek, hőkárosodás. Megállapították, hogy egyik sem hozhatta létre a vásznon látható elváltozást.

Bár a mesterséges intelligencia eredményeit illetően néhány tudós - talán teljesen jogosan - óvatosságra int, a teljesség kedvéért most megemlítek valamennyit ezen megállapításokból. Az AI egy rejtett digitális információ réteget észlelt. Halvány geometriaii szimmetriákból és ismétlődő matematikai arányokból álló komplex rendszert. Egy olyan strukturált rendet, aminek semmi köze egy ember képéhez. Mintha egy rejtett vízjelet, vagy szellemszerű tervrajzot találnánk a szövet mélyén. A minták annyira következetesek, mintha egy algoritmus generálta volna őket. Ezt szinte lehetetlen sajátkezűleg elérni bármilyen művésznek. Ellenpróbák végzése után megállapították, hogy a geometriai szerkezet egyedülálló, tehát semmilyen más művészi alkotásben sem lelhető fel. 

Ráadásul az AI-modellek szerint a kép olyan, mintha az energia merőlegesen sugárzott volna ki a testből. Ez az oka annak, hogy sok kutató „radiációs hipotézisről” beszél. A pixel-intenzitás elemzése kimutatta, hogy a fényesség arányos a test–vászon távolsággal. A kép tehát nem kontakt-alapú, hanem távolságfüggő energiaeloszlás eredménye. Magyarul: a vászon különböző pontjai különböző intenzitást kaptak - attól függően, milyen messze voltak a testtől. Ez inkább hasonlít topografikus szkennelésre, mint lenyomatra.

Ez döbbenetes, mert egy hamisító képtelen lenne valós mélység információt kódolni a képbe.

• normál festmény → nincs térmélység

• fénykép → perspektivikus torzulás

• lenyomat → deformált kép

Ha valóban energia hozta létre a képet, akkor annak:

• rendkívül rövid ideig kellett hatnia,

• a testre merőlegesnek kellett lennie,

• nem melegíthette fel az anyagot.

Néhány fizikus szerint a lepel nem a test anyagát, hanem a test fizikai konfigurációját rögzíthette. Ahogy egy részecskenyom-detektor. A kép távolságfüggő, nem torzult, globálisan koherens, rendkívül rövid eseményre utal. Bármilyen jelenség hozta is létre, az kvázi információs visszhangot hagyott maga után. Ez inkább hasonlít egy mezőösszeomlás térképére, mint fizikai érintkezésre. Ennek okán néhány kutató „proto-holografikus” jelenségről beszél. A lepel képe egy nem-egyensúlyi esemény lenyomata, kvázi fizikai paradoxon. Mintha a képet létrehozó fény magából a testből sugárzott volna. 

A mesterséges intelligencia felfedezte, hogy a kép információkat tartalmaz a férfi testének belső szerkezetéről. Mintha a kép egy fotónegatív és egy röntgenfelvétel kombinációja lenne. Egyes fizikusok szerint ahhoz, hogy egy háromdimenziós tárgyról ennyire tökéletes kétdimenziós kép készüljön, a kétdimenziós adathordozónak keresztül kell haladnia a háromdimenziós objektumon. Vagyis a szövetnek át kellett esnie a testen. A lenyomat úgy keletkezett, hogy a test átlátszóvá vált a környezete számára. Ez pontosan a feltámadás jelensége természettudományos megfogalmazásban. 

De van itt még egy megdöbbentő érdekesség. Olybá tűnik, hogy a lepel anyaga egyfajta konzerváló hatásban részesült, amelyet nem emberek hoztak létre. A vászon meglehetősen tartós maradt 2000 éven át. A rostok szokatlanul erősek, minden súlyos fizikai behatás ellenére. Mintha az a bizonyos energia kitörés, ami a képet létrehozta, egyúttal tartósította volna az anyagot.

Rekreációs kísérlet

Az ENEA Kutatóközpont megkísérelt hasonló „képalkotó” mechanizmust teremteni. Öt éven át próbálkoztak mindenféle módszerrel annak érdekében, hogy lenvászon anyagon képesek legyenek olyan elváltozást létrehozni, mint amilyen az eredeti leplen látható. Alkalmaztak forró tárgyakat, savat, pigmentet, perzselést, de mindegyik metódus a lepeltől eltérő elváltozást eredményezett. Túlzottan mélyre hatolt az anyagba, és roncsolta a szerkezetét.

Egyetlen technológia bevonásával sikerült hasonló hatást elérni, ez pedig az erős excimer lézer besugárzás (rövid ultraibolya fényimpulzusok vákuumban). Ezen a módon sikerült egy olyan elszíneződést létrehozni, amely meglehetősen hasonlított a lepel oxidációs felületéhez. De ezt csupán egy néhány négyzetcentiméteres pici anyagon tudták realizálni. A Mesterséges Intelligencia bevonásával megállapították, hogy a lepel teljes felületének elszíneződéséhez 34 billió watt energia szükségeltetne, ami nagyságrendileg egyenlő Európa összes erőművének teljesítményével. Ráadásul ennek a koncentrált fényhatásnak 140 milliárdod másodpercig kellene tartania, hogy az anyag ne égjen el azon nyomban. Nyilvánvaló, hogy ez a jelenlegi technikai lehetőségek mellett totálisan kivitelezhetetlen.

A leplen talált anyagok elemzése

Vérfoltok

Egyértelmű vérnyomok láthatóak a fej körül. (Senkiről nem tudunk, akit a keresztre feszítés előtt töviskoronával láttak volna el.) Az ötödik és hatodik borda között nagy vérfolt. (Lándzsaszúrás – ez sem jellemző, mert a lábszárakat szokták eltörni.) Összességében pedig megállapítást nyert, hogy a vér áramlási jellemzői a keresztre feszítés körülményeit igazolták. Megint csak azt mondhatjuk, hogy a középkori művészek nem voltak tisztában ezekkel az anatómiai részletekkel, amelyek megegyeztek a traumás vérzés modern törvényszéki felfogásával.

A vér hemoglobin molekulái vasat tartalmaznak. UV fény hatására a hemoglobin jellegzetes fluoreszkáló jelet bocsát ki a narancsvörös spektrumban. Egyértelműen igazolást nyert, hogy ez emberi vér. A spektrális analízis kimutatott egy anomáliát is. Mégpedig az extrém magas bilirubin szintet. Emiatt maradt piros a vér, ezért nem barnult meg. Ez megfelel annak a körülménynek, hogy a kivégzett személyt előzőleg erős sokk, fizikai kínzás, illetőleg érzelmi trauma érte. Emiatt szabadult fel a májban nagy mennyiségű bilirubin.

A vér szérumalbumint is tartalmazott. Egy olyan fehérjét, amely a véralvadáskor elválik a vörös vértestektől és érintetlen marad. Ez a leválás egy tiszta sárgás gyűrűt hoz létre a megszáradt foltok körül, ami UV fény alatt látható csupán. A középkori művészek nem tudhattak erről, hiszen ezt a jelenséget csak a 18. században dokumentálták.

A sebmintázat megfelel a keresztre feszítésnek. A testen több, mint 100 ostorcsapás nyoma látható. Az elemzések szerint ezek megfelelnek a római flagrum nevű ostornak, amelynek bőrszíjai végébe ólomdarabokat fontak. Ezáltal nem csupán a bőrt sértette fel, de széttépte az izomzat és a kötőszövetek egy részét, mérhetetlen fájdalmat és bő vérzést okozva. A mintázat két különböző ütő személyre utal, eltérő magasságból, váltakozó oldalról. Ez kriminalisztikai logika - nem ikonfestészet. Eléggé nehezen képzelhető el, hogy egy középkori hamisító ezzel tisztában volt.

De van itt még egy rendkívül fontos dolog: a lepelnek azon a területein, ahol vérfolt látható, nincs képi információ. Ebből az következik, hogy először került a vér a testről a lepelre (és ivódott be mélyen a rostok közé), a kép csak később jött létre. Egy hamisítvány esetében először kerülne a vászonra a test képe, aztán a vér. Azért fontos ezzel tisztában lenni, mert létezett egy hipotézis, miszerint Leonardo Da Vinci alkotta a képet egy camera obscura (középkori lyukkamera) segítségével. Ráadásul itt nem csupán az a kitétel fontos, miszerint a vérfoltok alatt nincs képi információ, hanem az is, hogy a camera obscura által létrejött kép nem egy fotónegatív. Legalábbis alapesetben nem. Mélységi információt pedig végképp nem tartalmazhat.

Egyes kutatások szerint a vércsoport: AB RH+ (A világon nagyon ritka, de a korabeli zsidóság körében egészen gyakori). Ugyakkor ezzel az eredménnyel kapcsolatban erősek a kétségek. Számos tudós úgy érvel, hogy az ilyen régi vér esetén nagyon bizonytalan minden olyan megállapítás, amelyik a vércsoportra utal. 

Pollenek

Az azonosított növények közül csak 17 európai, a többi egészen máshonnan származik. Közel-Kelet, Törökország. Sőt, közülük néhány csupán Izraelben létezik, mégpedig egy keskeny sávban, Jeruzsálem és Jerikó között. Ezek között egyetlen faj pollenje volt domináns, ez pedig a Gundelia Tournefortii, egy tüskés sivatagi bogáncs. Pontosan az a növény, amelyikből a töviskoszorút fonták.

Mészkőpor

Jeruzsálem környékén lényegesen magasabb a por stronciumtartalma, mint a világon bárhol. A leplen a talpak, térd, orr környékén a legnagyobb a koncentráció. (Pont azokon a területeken, ahol a kereszt hordozása és az esés miatt érinkezett a talajjal.)

Víznyomok

Egy lepelkutató egy teljesen szűz vásznat összehajtogatott és beletette egy olyan agyagkorsóba, amelynek az alján víz állt. Ezután enyhén megdöntötte az edényt, majd kivette és széthajtotta a leplet. Az eredmény a torinói lepel foltjaihoz meglepően hasonlatos lett. Az agyagkorsóban tárolás nem igazán középkori megoldás, inkább utal az ókorra. Amiképp a Holt-tengeri tekercseket is ehhez hasonlatosan tárolták.

Kormeghatározás

Az 1988-as C-14 radiokarbon teszt szerint a lepel kora 1260-1390 közé tehető. De ennek a vizsgálatnak már a körülményei is problémásak voltak. A protokoll szerint több különböző helyről kellett volna mintát venni, ehhez képest egyetlen helyről vettek, mégpedig a lepel egyik sarkáról. (Ami értelemszerűen a legszennyezettebb helyek egyike.) Amint évtizedekkel később kiderült, ez egy javított sarok volt, amelyben a klarissza apácák által beleszőtt pamutszálak keveredtek az eredeti lenszálakkal. Ráadásul befestették és gumiarábikummal zárták le, hogy illeszkedjen az öreg lenvászonhoz. Mindezt a kutatás vezetői még tetézték azzal, hogy az eredményeket torzítottan közölték. (Erre is később derült fény. A közzétett 95%-os pontosság helyett ténylegesen kb. 70% körüli konzisztenciáról beszélhetünk.)

A radiokarbon módszer megbízhatatlanná válik, ha egy olyan tárggyal van dolgunk, amely túlélte a tüzet, és számos szennyeződésnek volt kitéve, beleértve a kormot, és az emberi érintésből származó egyéb anyagokat (izzadság, zsír, könny, stb.).

Időközben más kormeghatározási módszerrel (WAX S – nagylátószögű röntgenszórás) is vizsgálták a leplet. A cellulóz lebomlási görbét több ezer olyan vászonmintával hasonlították össze, amelyek kora régészetileg biztonságosan behatárolt. A középkori mintákkal az egyezés nulla százalék, az izraeli Maszada erődből származókkal viszont tökéletes az egybeesés. Vagyis ez a lenvászon 2000 éves, Tiberius császár korában szőtték a Közel-Keleten.

De a lepel korához egy másik úton is közelíthetünk. Mégpedig a vér alapján, a hemoglobin lebomlási folyamata alapján. A lebomlás sebessége a környezeti feltételektől függ, de kiszámítható mintákat követ. A lepel vérének markerei nem egyeztek meg a középkori leletekkel. A hemoglobin szerkezete sokkal régebbi korra utalt.

Az oviedói kendő (sudarium)

A Spanyolországban őrzött vásznon - amelyet arctörlő kendőként ismerünk - nincs testkép, csupán vér-és folyadékfoltok. De a vércsoport nagy valószínűséggel ugyanúgy AB, mint a leplen. Amikor a két fotót, polarizált képalkotó technikákkal egymásra helyezték, 70 megfelelési pontot azonosítottak. Az orr hossza - amelyet folyadékáramlási mintákból mértek -, hozzávetőlegesen 8 cm, pontosan úgy, mint a torinói lepel esetében. A fej hátsó részén lévő tövisszúrás okozta sebek tökéletesen illeszkednek. Mivel a jelenlegi történelmi ismeretek szerint a két szövetet soha nem tárolták azonos földrajzi helyen, valamint az oviedói kendő története visszavezethető a 7. századig, ez a tény már önmagában erősen megkérdőjelezi a középkori hamisítvány teóriát.

Pray kódex

No de létezik még egyéb összefüggés is, mégpedig magyar vonatkozással. Keletkezése 1192 és 1195 közé tehető, tehát bőven megelőzi C-14 által meghatározott idősávot. A rajzolónak már évtizedekkel a radiokarbonos korhatár előtt látnia kellett az eredeti leplet. Feltehetően Konstantinápolyban, ahol 1204-ig, a negyedik keresztes hadjáratig őrizték, és ahol a magyar királyi család tagjai is megfordulhattak. A kódex miniátora olyan egyedi, specifikus részleteket örökített meg a textílián, amelyek kizárják a véletlen egybeesést:

Melyek ezek?

• A kódex rajzán olyan vonalak láthatók, amelyek a lepel halszálkás szövésmintáját utánozzák. A sírban fekvő lepel felületét a művész jellegzetes halszálkás mintázattal (cikkcakkos vonalakkal) díszítette. A torinói lepel anyaga egy rendkívül ritka, ókori, 3:1 arányú halszálka-mintás lenvászon szövés.

• Az L-alakú égési lyukak: Az alsó képen az összehajtott leplen tisztán kivehető négy darab kis kör, amelyek egy fordított „L” betűt formáznak. A torinói leplen pontosan ugyanilyen elrendezésben találhatók meg ezek az úgynevezett „piszkavas-lyukak”, amelyek egy, a chambéry-i tűzvésznél jóval korábbi (bizánci) sérülés nyomai.

• Meztelen test: A rajzon a lepelben lévő test meztelenül látható, a kezek pedig jellegzetesen takarják az ágyékot – ez a póz megegyezik a leplen látható lenyomattal.

• Nincsenek hüvelykujjak: A felső képen a sírba fektetett Jézus kezein – a torinói lepel lenyomatához hasonlóan – nem látszanak a hüvelykujjak. (A csuklón átdöfött szeg irritálta a középideget, ami a hüvelykujjak tenyérbe rándulását okozta.)

Kedves Olvasó!

Legyen Áldás az életeden és az Utadon.