Háromszáz év múlva a civilizáció végre eléri a tisztaság aranykorát. A bűn nem a tettekben, hanem már a neurális szikrák szintjén megsemmisül. A Morális Mérce nevű szuperszámítógép-hálózat, amely láthatatlan, mindent átható mezőként béklyózza körbe a várost, másodpercenként milliárdnyi agyhullámot monitoroz folyamatosan. Ha valakiben akár csak egy pillanatra is megfogalmazódna egy tiltott szó, egy keserű gondolat, vagy a hétköznapi frusztráció legkisebb parazitszerű hajtása – mint például egy elfojtott „kurva életbe!” –, a halántékba épített mikrochip azonnal egy éles, tisztító elektromos impulzussal figyelmezteti.
A főutca képe idilli és ugyanakkor mai szemnek kicsit fura. Az emberek gyönyörű, vasalt ruhákban sétálnak a tiszta aszfalton, arcukon hamvas, tökéletes béke ül. Hangosan soha senki nem emeli fel a hangját; egymással kizárólag a legfinomabb, legnyájasabb formulák szerint társalognak. A közterületi hologramos kivetítőkön XIV. Trump, az aranyelnök nyájasan beszél a demokratákról, miközben a paróka néha leesik a fejéről. Eközben az utcán a következő kép tárul elénk:
– Ó, kedvesem, bárcsak ne esett volna meg az a pici kellemetlenség a tegnapi zöldséggel... – mondja egy elegáns úr, miközben a bal válla hirtelen, görcsösen rándul egyet a füléig. – Ugyan, lelkem, semmiség, a Jóisten áldja meg a te drága türelmedet! – feleli a hölgy, miközben a jobb szemhéja rángatózik ritmusra, mintha morzejelekkel próbálna segítséget kérni a gép alól.
A városban valamennyien rángatóznak. Ki finomabban, egy-egy apró arcideg-rándulással, ki pedig súlyosabban, egész felsőtestre kiterjedő tikkelésekkel. A halántékukba épített chippel folytatott, csendes háború így zajlik: a szervezet görcsösen próbálja kinyomni magából a tiltott indulatot, de a Morális Mérce elektrosokkjai könyörtelenül visszaterelik az agyat a mintaszerű kedvesség medrébe. A patikákban kapható ugyan egy kapszula a belső disszonancia kioltására, ám ennek olyan magas az ára, hogy azt csupán a felső egymilliárdodnyi ember engedheti meg magának.
A városok városának bölcs vezetői éles szeműek, látják a program sikerét, és tudják, hogy a tökéletesség soha nem elégszik meg önmagával.
A Városháza üvegpalotája előtt kihelyezett gigantikus holografikus kivetítőn már a jövő évi tervet hirdetik. A Morális Mérce osztatlan sikerén felbuzdulva a kormányszervek bejelentik az új, még átfogóbb projektről szóló törvényjavaslatot: érkezik a Boldogság Mérce.
Az új rendszer nemcsak tiltani fog, hanem kötelezni is. A szuperszámítógép folyamatosan kiértékeli a polgárok biometrikus adatait, és ha bárki elkövetné azt a főbenjáró bűnt, hogy elszomorodik, egy belső, a szívtájékra ültetett nanokapszula automatikusan felrobban a véráramban. A kapszulák kizárólag háromféle orvosi tisztaságú szérumot tartalmaznak majd: a széles mosoly, a jót nevet vagy a szarrá röhögjük magunkat nevű kémiai koktélokat.
A kivetítő alatt egy idős ember áll, arcán üres, dermedt mosollyal, karján az időutazó gépének klaviatúráját nyomkodja, amelyet a jövőbeli rendszer készítői a 2000-es évek elejét érintően előrelátóan kitöröltek.