Állatok versenye 1.

Az állatmenhely alapítvány kisállat-versenyt rendez. Mindegyik állat regisztrálásakor meg kell adni az állat nevét és a születési évét. Ezek a verseny során nyilván nem változhatnak. Mindegyikőjüket pontozzák, pontot kapnak a szépségükre és a viselkedésükre is.

A pontszám meghatározásakor figyelembe veszik a korukat is (csak év): egy egységesen érvényes maximális kor fölött 0 pontot kapnak, alatta pedig az életkor arányában veszik figyelembe a szépségre és a viselkedésre adott pontokat. Minél fiatalabb, annál inkább a szépsége számít, és minél idősebb, annál inkább a viselkedése. (Ha pl. 10 év a maximális kor, akkor egy 2 éves állat pontszáma: (10-2)*a szépségére adott pontok + 2* a viselkedésére kapott pontok.)

Az állatok adatainak kiíratásához írjuk meg az állat nevét és pontszámát tartalmazó toString() metódust.

Írjon versenyeztető programot, vagyis:

- Legyen regisztráció (azaz olvassa be az állatok adatait – lehetőleg fájlból)

- Versenyeztesse őket – ez azt jelenti, hogy minden egyes állatot véletlen pontszámmal értékel a zsűri

- Verseny előtt és után is írassa ki a résztvevőket (név, pontszám)

- Állapítsa meg, hogy ki(k) a nyertes(ek).

- Írassa ki a résztvevőket pontszám szerint csökkenően.


A feladat megoldása előtt, illetve közben célszerű átnézni a következő fogalmakat:

osztály, objektum, konstruktor, példányosítás, metódusok, lista - ezekhez pl. itt találhat referenciákat :

http://java.progtanulo.hu/

https://docs.oracle.com/javase/10/

https://docs.oracle.com/javase/tutorial/java/concepts/index.html

http://tutorials.jenkov.com/java-collections/index.html

http://www.tutorialspoint.com/java/java_collections.htm

http://tutorials.jenkov.com/java-collections/sorting.html


de persze bármely más, a témával foglalkozó anyag is jó lehet.


Egy lehetséges megoldás olvasható a következő pdf fájlban. Próbálja meg megérteni és megoldani a leírtak alapján.


allatverseny1.pdf