A foci EB-n életbe lépett egy korábbi szabályzat feleségek és barátnők számára. Ennek szellemében írjon egy EB-szimulációt.
A szimulációban házaspárok vesznek részt. A programban résztvevő minden egyes embernek van neve, és mindegyikükre jellemző a meccsnézés(), de teljesen eltérő módon, az viszont közös, hogy ennek során a megnézett meccs (vagyis a metódus paramétere) bekerül a megnézett meccsek listájába.
A férjek meccsnézése során a meccsek közben elfogyasztott sörök száma növekszik, mégpedig ha jó a meccs, akkor egy, az összes férjre egyformán jellemző darabszámmal, ha nem jó, akkor pedig ugyancsak egy egyformán jellemző, de másik darabszámmal.
A feleségek esetében a metódus hatására a szabadidejük mennyisége növekszik a paraméterben adott meccs hosszával.
A házaspárokat egy férj és egy feleség alkotja, és meccsnézés()ük során mindkét fél „nézi” a meccset.
Egy meccs megadásához két csapat kell. Jellemző rá a meccshossz(), amely a minden meccsre egyforma értékű játékidő és a ráadás összege.
Végezetül egy csapat a nevével jellemezhető. Jelenleg csak ennyi érdekes belőle, de nem kizárt, hogy valamikor később még bővíteni lehet majd.
Olvassa be a házaspárok és a csapatok adatait, de most úgy oldja meg a feladatot, hogy bármikor könnyen és gyorsan át lehessen váltani az adatfájlból való olvasásról adatbázisból való olvasásra, és viszont. A program indulásakor írassuk ki a házaspárok névsorát, illetve külön-külön a férjeket is és a feleségeket is. Már induláskor is legyen látható a sörök és szabadidők értéke (nulla).
Szimuláljuk az EB-t, mégpedig úgy, hogy írassuk ki az aktuális meccset – ez úgy áll elő, hogy véletlenszerűen kiválasztjuk a meccshez tartozó két csapatot (figyeljünk rá, hogy egy csapat ne játsszon saját magával, de persze, több meccs is lehet ugyanazon két csapat között). Állítsuk be a meccs ráadás-idejét – ez egy 0 és adott határ közötti véletlen érték, majd azt is, hogy jó-e a meccs – ennek esélye valahány százalék. Ezek után a házaspárok véletlenszerűen „eldöntik”, hogy nézik-e a meccset – valahány százalék az esélye annak, hogy igen. Végül írassuk ki a férjek, feleségek aktuális állapotát.
Ezt addig ismételjük, amíg van újabb meccs (egy kérdésre adott választól függ, hogy van-e vagy sincs).
Adat- és sql fájlok: foci_EB_1_adatai
A feladat megoldása előtt, illetve közben célszerű átnézni a következő fogalmakat:
öröklődés, interfész, absztrakt osztály, fájlból való olvasás, Derby adatbázis kezelése, JDBC - ezekhez pl. itt találhat referenciákat:
http://java.progtanulo.hu/java-programozas/16-interfeszek
http://tutorials.jenkov.com/java/interfaces.html
http://tutorials.jenkov.com/java/interfaces-vs-abstract-classes.html
https://netbeans.org/kb/docs/ide/java-db.html
http://tutorials.jenkov.com/jdbc/index.html
de persze bármely más, a témával foglalkozó anyag is jó lehet.
Egy lehetséges megoldás olvasható a következő pdf fájlban. Próbálja meg megérteni és megoldani a leírtak alapján.